Népszava, 1919. április (47. évfolyam, 77–103. sz.)

1919-04-16 / 91. szám

hogy félreértések kikerültessenek, kifelé, nem, önök felé, kijelentem ismételten: mindez egy percig nem jelenti azt, hogy a kapitalistát, a burzsoát amint osztályt szabadjon sajnálni, mert akkor a saját nyakunkat veszik le. A szá­­nalomnak, ennek az érzetnek nem szabad ben­nünk fölülkerekedni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyes kerületi szervezetek ne a központi munkástanács intenciói, hanem a saját fejük és akaratuk szerint járjanak el és egységesen, fegyelmezetten és rendszeresen kell eljárni. És ezzel, elvtársain­, abban a tud­atban, hogy, a Budapesti Munkástanács a h­elyzet magasla­tára fog emelkedni tanácskozásaiban, h­ogy mindenkor azt fogja cselekedni, ami a proleta­riátusnak szükséges, üdvözlöm­ önöket és a mai ülést bezárom. (Élénk éljenzés és taps.) Kik akarják diktálni Őszt olvasom a Vörös Újságban, hogy az én heti lapomban, „Az Ember"-ben kultur-ellen­forradalmat csinált KM Pál hírlapin'­ elvtár­sam, olyan ellenforradalmat, amely már „nem­csak művészeti, hanem politikai ellenforrada­lom is". Mindezt a lesújtó vádat pedig azért vágják árva fejemhez, mert lapom egy közle­ményében azt a fölfogást b­átorkodtuk kifej­teni, hogy a proletárirodalom és művészet irányítása nem megfelelő kezeikben van a­­Molcza Jánosok, Balázs Bé­k és Kassákok ke­zében. Egészen véletlen, hogy a cikket Kék­­efi hírlapíró írta, mert hiszen én azonosítom magam az ott elmondottak minden sorával és ha ő nem Ma vofeia mag, hát akkor magam írtam volna hasonló szellemben több közle­ményt arról a kőnafferis és mindenképen jogosu­lottam irodalmi és művészeti irányról, amely most értesen fölkerekedett nálunk, hogy meg­hódítsa magának a proletártömenegeket Mellé­kes dolog, hogy az sfc a­rakker Kéri Pál írta és az sem fontos, hogy ebből az alkalomból egész Be­ne® valótlm adattal próbálják kompromittálni a Vörös Újság hasábjain a cikkret. Ezt én nagyon igazságtalannak tartom, de engem mégis csak a dolog lényege érdekel elsősorban. A dolog lányege pedig a Vörös Újság komoly­kodó és mellékvágányokon tévelygő támadásá­val szemben a következő : Megengedem magam­nnk azt a luxust, hogy az ezenforratilalom-eszmálás mulatságos vádjára ne válaszoljak, mert hiszen a Népszava olvasói előtt, mint minden szervezett munkás előtt meglehetősen köztu­domású az én eddigi szere­pem, engem valóban nem a konjunktúra sodort be a szocialisták táborába, hosszú esztendők óta vállaltam önzetlenül és lelkesen a munkás­mozgalom minden áldozatos és kockázatteljes harcát és nem már­ól-holnapra ugrottam be szo­cialistának vagy kommunistának, mint azok, akik ma­ mindenkinél szélsőségesebbek és ön­magukon­­kívül senkit sem ismernek el jó elv­társnak. A Vörös Újság mégis ellenforradal­máért kiált most felém, mert a­­Ma" című fu­turista, aktivista és szmnmltanista folyóirat írói gárdáját nem ismerem el illetékesnek és hiva­tottnak arra, hogy proletárirodalmat diktálja­nak és ő­k állapítsák meg azt, hogy ebben az ország­ban ki az író. Pedig úgy gondolom, hogy nem akad Magyarországon egyetlen szervezett munkás, aki elfogadná irodalmi diktátorainak a „Ma" című lap hóbortosait, mert hiszen a­ munkások egyetlen sort sem értenek meg ab­ból, amit ezek a Máczára költenek és én röstel­kedve vallom be, hogy magam is többször tet­tem már eredménytelen kísérleteiket arra nézve, hogy megfejtsem azokat a rébuszokat, amelye­ket ezek az írók és költők műveikben föladnak a nyájas olvasónak. Meglehet, hogy bennem van a hiba és a szervezett munkásságban van a hiba, de az sincs kizárva, hogy ezek a vad­zsenik is ludasok a dologban és mennyi minden­­esetre bizonyos, hogy közérthető sort legföl­jebb csak tévedésből írnak le. Milyen címen arrogálja tehát magának ez az egzotikus társaság azt a jogot, hogy ő pedig most irodalmat és művészetet fog diktálni a munkástömegeknek és ezeknek a tömegeknek kutya kötelességük lesz már ezentúl megérteni az ő műveiket. Kinek van joga ahhoz, hogy­proletárirodalmat diktáljon, ki követelheti, hogy a munkások ezentúl kizárólag értelmetlen és zagyva, rímes és rímtelen sorokat olvassa­nak és ezentúl már csak a Balázs Béla szín­darabjaiban gyönyörködjenek, holott idáig ko­moly értéket még nem árult el Balázs, pedig jó néhányszor próbálkozott már színműveivel a színházakban, még abban az időben, amikor a nagyérdemű burzsoá­ közönség szórakozási hajlamait kellett kielégíteni. A sikertelenség üldözte idáig Balázs Bélát és a proletárdikta­túra valóban nem azért csinálódott, hogy ezen­túl pedig ő diktáljon irodalmat a színházak­nak. Nem, mi ezeket a különben rokonszenves rapszódikusokat, ezeket az előre megfontolt szándékkal homályosakat, ezeket a tendenció­zusan érthetetleneket nem tartjuk az irodalom és művészet forradalmárainak, mi ezekről so­hasem hallottuk azt, hogy szocialisták vagy kommunisták volnának és éppen olyan kevés közük volt idáig a munkásmozgalmakhoz, mint amilyen kevés közük volt­­ magához az iroda­lomhoz és a művészethez. Nem igaz, hogy a proletárdiktatúra forradalmi költőkké, írókká és művészekké avatta volna a Máczákat és a Balázsokat és nem igaz, hogy a Tanácsköztár­saság nevében bárkinek is joga volna mestersé­gesen tenyészteni és uralkodóvá tenni azt az irodalmi és művészeti irányt, amellyel szemben a tömegek teljességgel értetlenül és részvétle­nül állnak és amely hangos derültségnél egye­bet idáig nem­­igen eredményezett az illusztris szerzők számára. Ady Endre forradalmár költő volt, pedig sohasem írt verset a „Ma" című lapba És a munkások bizonyára inkább elismerik az ő íróiknak Révész Bélát, Farkas Antalt, Várnai Zsenit, Gyagyovszky Emilt, mint azokat a zöl­deket, akik most írói kataszterek fölvételével fáradoznak és egész komolyan azt hiszik ma­gukról, hogy nekik kell gyakorolniuk az iro­dalmi és művészeti diktatúrát és az új társa­dalomban csak a­z lehet író, költő és művész, akire ők rányomják a pecsétet. Hát ezt a szó­rakozást, amely egyenesen meg akarja akadá­lyozni azt, hogy itt valóban komoly munkás­irodalom és művészet teremtődjék meg, ezt a naiv és komikus nekibuzdulást igenis meg kell kissé zavarnunk, mert a munkásság elvárhatja tőlünk, hogy fölemeljük tiltakozó szavunkat azok ellen, akik az ő bolondgombáikat forra­dalmi jogcímen rá akarják diktálni a prole­tariátusra. A proletárirodalom és művészet nagy és szent dolog, amelyhez avatatlan kezek ne nyúljanak és amelyet csak azoknak van jussuk irányítani, akiknek tehetségük is van és akik kipróbált és megbízható katonái a mun­kásság nehéz harcainak. De hol voltak ezek a borzas ifjak, amikor az ég zengett, mit csinál­tak ezek akkor, amikor forradalmi, hangokat hallatni még járt némi rizikóval. Melyik elv­társunk olvasta valaha is szívdobogva ezek­nek a Máczáknak a műveit és nyújtsa föl a ke­zét az a vacmunkás elvtárs, aki valóban azt kí­vánja, hogy a munkásirodalmat és művészetet ezentúl Balázs Béláék irányítsák. És hogy mer­ték, önmagukat föltolván, mellőzni mindazokat a szocialista írókat és művészeket, akiknek a neve évtizedek óta visszhangzik a munkásság érzelmi és lelki világában, akik valóban okoz­tak már sok gyönyörűséget a proletártömegek­nek? Ezeknek a nevét miért sikkasztották el a katasztergyártó, rimfaragó költészek? A proletárdiktatúrának valami egészen groteszk és komikus farkyahajtása az az iro­dalmi és művészeti ökörsütés, ami most a nagy nyilvánosság szomorkodó derűjének közepette végbe megy és nekünk igenis meg van a jus­sunk hozzá, hogy a munkásság nevében szétüs­sünk ezek között a kon­táraik között. Kunfi Zsig­mond elvtárs és Lukács György elvtárs ta­lálják meg a módját annak, hogy megtisztít­sák a proletárirod­al­xit és művészetet a be­özönlő lármás zöldségtől és teremtsenek itt ér­telmes, komoly és valóban forradalmi proletár­irodalmat és művészetet. Mi is nagyon jól tud­juk azt, hogy a burzsoá íróknak nagyon sok bűnük van a régi rend a­zatos kiszolgálásá­ban, de még mindig sokkal inkább szeretnénk a Molnár Ferenc, Bródy Sándor,­ Szomory Dezső írói tehetségének értékeit átmenteni és a munkáskultúra szolgálatába állítani, mint a Máczák bolondgombáival traktálni a jobb sorsra méltó és fejlődésre mindenképen alkal­mas és képes munkáss­á­got. Igenis, minden ko­moly tehetséget a proletáruralom kultúrájá­nak szolgálatában fölhasználni, nagy és mély, mély és tartalmas proletárművészetet te­remteni és a vezetést kipróbált szocialista ke­zekre bízni: ez a mi óhajunk és követelésünk. Ha ez ellenforradalom, akkor valóban ellen­forradalmárok vagyunk, de ha nem i­ó, akkor minek papírra vetni ilyen ostobaságot? Göndör Ferenc. w» 1929 appffis 16. NÉPSZAVA Vessetett És@ mindem­ei­sre alkalmas &@viSeteSf N&csuf?. saját szükségletetekre vessetett, gondolatok értetek dolgozo &rateindrtestvéreitek sz&kségteteirel Vetőmagvakat kiutat a szocializált vetSm.6s@üxeme& végpetfutg­tó bizottsága, Buda­pest, V. ker­zet, Zrínyi-s utca 17, 1. emelet. * & & « A Vorwärts a Saar-kérdéssről. (Berlin, április 15.) A Vorwärts „Nem!" című vezércikkében ezeket írja a Saar-kérdésről: Az antant téved, ha azt hiszi, hogy akad német " kormány, mely ezeket­ a föltételeket aláírja és ha a hatalom jelenlegi, birtokosai ott a Rajnán tel ránk­ akarnák kényszeríteni ezeket­a föltételeket, úgy ám lássuk, hogyan fog­nak hozzá. Hadd lássuk, mihez kezdenek a Saar-medence lakóival, akik németek és azok is akarnak maradni. Rá fognak jönni, hogy azt a­ pénzt, amit rajtunk behajtani akarnak, soha­sem kapják meg tőlünk, mégha elveszik is utolsó rongyos lepedőnket s lehúzzák lábunkról ut­olsó cipőnket. Ám hajtsa végre az antánt e föltételeket, ha tudja. Nincs az a­ német kor­mány, amely kijelentené, hogy ez a béke a jftg békéje, amely Európa tartós békéjét garan­tálja s nincs az a német ko­rmány, amely azt mondaná, hogy ez a szerződés végrehajtható. S aki ennek d­acára azt mondaná, hogy ezek a föltételek teljesíthetők, az a saját meggyőződése ellenére cselekednék és jobb lesz, h­a most a­ forradalom után nem kényszerítik becstelenségre a német politikát, amelyről a forradalom előtt azt mondották, hogy nem becsületes. Ha már végképen tönkre kell mennünk, úgy inkább őszintén és becsüle­tesen pusztuljunk el, mint szégyenletes hazug­sággal az ajkunkon. (Páris, április 15. Havas.) Konferenciakörök­bel, hire jár, hogy a német delegátusok a ver­saillesi Trianon-palotában fognak találkozni a szövetségesek képviselőivel A békefeltételeket, mihelyt a nagyhatalmak megállapították őket, közlik a többi államok képviselőivel is, azokkal az államokkal azonban, amelyek­nek nincsenek közös határaik Németországgal, csak tudomásvétel végett közlik a szerződés szövegét. A békeszerződést legelsősorban a há­borúban résztvett államok veszik kézhez. A ka­tonai feltételeket a németek vita nélkül kell, hogy elfogadják és ezért azt hiszik, hogy a versii­illesi tanácskozás nem fog so­káig tartani. A német delegátusaikat föl­jogosítják arra, hogy a feltételeket futárok útján közöljék a birodalmi kormánnyal. Való­színű, hogy a szövetségesek a békeszerződés példányainak aláírására nyolcnapi határidőt engedélyeznek a németeknek. Így tehát már most meg lehet határozni a béke aláírásának napját, ha csak a németek meg nem tagadják az aláírást, amit azonban az antant kizártnak tart Mest geSen* JV M háborús l^&pszah bűnei s, nyomorúság Magjf&r&rsz&cgsa Bfl«H VILreor. elvtárs beszéde a budapesti Munkástanács IM'j feb'­ruár 24-i ki filéaén. — Ara 60 fillér­; j Kapható a Népascava-könyvkereskedésben Budapest,VH 1 Erzsébet-kitint SS és a?, összes ezervezett könyvárusnál.

Next