Népszava, 1919. április (47. évfolyam, 77–103. sz.)

1919-04-01 / 77. szám

1919 április . A&sé a s­esi Imi stasia I és saélSciil lakást isScvie'SI, aki a KSz* éSelstsisss reiset kutat nap aki ással ellátott ff@9foataiBiraasSsa wéifetSI "feér­t­s a Belügyi süépfeisfössság hol házkutatást tart, as istében forradalmi türvé Mert a kultúra is az uralkodó osztályok ki­váltsága volt. A Stephenson Györgyök hős­költeménybe illő küzdelme kellett ahhoz, hogy egy-egy proletárgyermek lángesze utat törjön magának és az egész emberiség éle­tére messze kiható műveket alkosson. Ne hány Stephenson és hány Petőfi tört le és pusztult el a szörnyű küzdelemben, mielőtt a beléje fojtott ragyogó szellem kibonthatta volna szárnyait és megkezdhette volna szé­dítő röpülését a Nap felé! És hány lehetett olyan, aki még a küzdelem küszöbéig, még a magára eszmélésig és röpülni akarásig sem jutott el... A szocialista társadalom szabad utat nyit a tehetségek érvényesülésé­nek és ugyanakkor hátraszorítja a tehetet­lenséget, amely mostanáig a legelső sorok­ban terpeszkedhetett, ha mögötte állott a tőke. Boldog az az anya­, aki az uj társadalom­nak gyermeket szül. Boldog, mert az uj tár­sadalom gondjába veszi újszülött tagját ak­­­or, amikor gondjába veszi, kenyérrel és minden jóval ellátja az apát meg az anyát, s kezdettől fogva magáénak tekinti és az élet útjain át kézenfogva vezeti a gyermeket, ré­szelteti a legkitűnőbb testi és lelki kultúra minden áldásában és — ha megvan benne az „isteni szikra"­­­— fölsegíti emberi tö­kéletesség és nagyszerűség legmagasabb or­maira is. Hány proletár apa hajolt köny­nyezve újszülött gyermekének bölcsője fölé, mi less belőled, szegény kis poronty, mit ne­.Telhetek én belőled egyebet, mint magamhoz limm­ist, röghös kötött, igavonó párnát, ha ugya a időnap előtt­­t nem pusztít a nyomo­nsság! És a gond a jövőben nem­ fogja bán­tand a szülőt; anyagi nyomorúságtól nem kell majd félteni a gyermeket, de szellemi nyomorúságtól sem, mert a exociatista tár­sadalom a kultúrát köztulajdonnná teszi. Valóban öröm és boldogság lesz gyerme­keknek életet adni, nem pedig gond és utóla­gos megbánás, mint eddig. A proletárapa és anya mér ezért is szívesen meghozhat a pro-retérköztársaságért minden tőle telhető ál­duastot A beteg munkást, áM a régi rend törvényhozásának jóvoltából gondban és nehéz gyötrelmekkel vívódott a be­tegágyán legelső rendelkezéseinek során vette­­ gondjaiba a Forradalmi Kormányzótanács. A huszadik számra rendelet részletesen szabá­lyozza a betegség és balesetbiztosítás új rend­jér­e ennek a rendeletnek már első paragra­fusát föltárják azt az óriási különbséget, ami a tegnapi és a mai Magyarország között a dol­gozó és megbetegedett tömegekről való gondos­kodásban is fönnál. Hogy a feudális és kapita­lista Magyarország törvényhozása mit produ­kált a szociális törvényalkotás területén, azt aligha kell magyarázgatni, — minden dolo/A minden másnak dolgozó ember megérezte ezt a maga testi és lelki ínségében. Megérezte nem­csak az a dolgozó tömeg, amelyre a betegség­és balesetbiztosítás kötelezettségét nem ter­jesztette ki Sztarényiék törvénye, de nyomor­gott tőle és egyik betegségből a másikba esett általa es­te, amelyik „élvezhette" a rendelke­zégelt A­z ugort ssfokanarcaságnak, a munkás­halan­dóság állandó fejlődésének intézményes biz­tosítéka volt a betegsegélyné­st és balesetbizto­sítást szabályozó régi törvény. A régi Magyar­ország törvényhozásának lelke uralkodott benne. Valóban egy szociális olajcsöppecske volt csak olyan igényekkel szemben, amelyeket teljes egészükben az államnak kellett volna ki­él­ítenie. Mostohsaságát, kíméletlenségét, min­den tátongó hiányosságát a szakszervezeteknek önként vállalt betegsegélyző feladata igyeke­zett enyhíteni, de az éhbérek mellett sínylődő szakszervezeti munkásság még így sem tudta elérni azt a teljességet, amit a dolgozó munkás egészségének biztonsága megkövetel. A régi tör­vény a munkásságnak jó nagy százalékát a vállalati pénztáraknak szolgáltatta ki, amit pedig a bányatársládák műveltek ezen a téren,­­ az a biztosítási járulékoknak a legnyomorú­ságosabb ellenszolgáltatás mellett való egy­szerű bezsebelése volt. A Forradalmi Kormányzótanács biztosítási rendelete megszünteti ezeket az állapotokat. Mindenekelőtt kimondja, hogy betegségi és baleseti biztosítás hatálya alatt áll minden munkás és munkás az, aki munkabér vagy fizetés fejében köz- vagy magánszolgáltatás­ban dolgozik. A biztosítás hatálya alól tehát egyetlen dolgozó ember sem esik ki. A vállalati és dohánygyári betegsegélyző pénztárak meg­szűnnek és a Munkaügyi Népbiztosság nagyon rövid idő alatt külön rendeletben fog intézkedni a bányatársládák fönmaradá­sa vagy megszű­nése ügyében is. Nagyon természetes, hogy a népbiztosságnak a kérdés megfelelő tanulmá­nyozása után meghozandó határozata a leg­helyesebb irányban fogja megoldani a bánya­munkásság betegsegélyezésének és baleseti biz­tosításának ügyét. A betegség esetére járó táppénz kérdését a rendelet teljesen abban a mértékben oldja meg, amit a dolg­osók egész­ségének biztonságával szemben ez a kérdés megkövetel. A betegsegélyekre való igényjogo­sultság tartantait az eddigi huszonhat hét he­lyett egy évre tolja ki a rendelet , mindennél fontosabb az, hogy a betegség idejének növe­kedésével a táppénz összegének százalékos megállapítása is em­­elkedik, családos, munkás­nál pedig a betegség tartamának huszonhato­dik hete után az átlagos napibér teljes összegét állapítja meg táppénz fejében. Emelkedik a gyermekágyi segély is az átla­gos napibér teljes összegére, nemkülönben a baleseti sérültek kártalanításának százalékos megállapítása. Az emelkedések üteme eléri azt az életnívót, amelyet a termelés betegei és se­besültjei elől a kapitalisták szociális törvény­alkotása mindig következetes kíméletlenséggel zárt el A régi törvénynek a tanoncokkal szemben való igazságtalanságait is megszünteti a ren­delet. Kimondja, hogy a tanoncok és gyakor­nokok „baleseti sérülés esetén kártalanításukat koruk emelkedésével emelkedően olyan java­dalmazás alapján kapják, amely eléri az ugyan­abban vag­y hasonló üzemben és ugyanabban az időben hasonló korú munkások átlagos leg­kisebb keresményei". A tanoncok kártalanítá­sát tehát nem köti le a rendelet a tanoncidő néhány krajcárnyi nyomorúságos béréhez, mint ahogy a régi törvény tette, hanem az élet­kor emelkedésével az ugyanabban az időben és üzemben meglévő minimális munkabér szerint állapítja meg. Ugyancsak a régi törvény igaz­ságtalanságát enyhíti a Kormányzótanács ren­deletének következő intézkedése: „Minthogy a régi rendszer idején megállapított járadékok nem felelnek meg a mai megélhetési viszonyok­nak, rendkívüli járadékpótlékot adunk mind­azoknak a baleseti sérülteknek, akiknek jára­dékát a jelen rendelet érvénybelépése előtt jog­erősen megállapították." Ha figyelembe vesszük még, hogy a rendelet leveszi a betegsegélyezés és balesetbiztosítás ügyéről az Állami Munkásbiztosító Hivatal bü­rokratikus terhét és ennek az egész ügynek az autonómiájából a munkásság oldaláról kidobja a munkáltatókat, megállapíthatjuk, hogy a Kormányzótanács olyan intézkedéseivel ál­lunk szemben, amelyek a legteljesebb mérték­ben biztosítják a beteg munkás ügyét. Nagyon természetes, hogy a diktatúra itt sem állt le ankétezni az ellentétes érdekeltségekkel. Nem is állhatott, mert gyorsan és egészen a dolgozó proletariátus érdekében kellett cselekednie. NÉPSZAVA » Meg kellett szüntetnie azokat az állapotokat, amelyekben a beteg munkásság jó része kilin­cselő koldussá züllött a szűkmarkú, a zsugori, a kíméletlen polgári törvényhozás akaratából. pak­si embereire úgy hatott a magyar proletárdikta­túra kikiáltásának híre, mint a mennykő­csapás. A nemzetközi kapitalizmus legfőbb rablóvezérei hónapok óta tanácskoznak már, hogy Európa melyik darabját milyen színűre fessék. Az úgynevezett wilsoni elvek alapján csámcsogó mohósággal akarta kirabolni a győzelmes antant-imperializánus a legyőzött országok proletariátusát. Közben azonban az imperialista rablók összevesztek a koncon. Az olasz imperialisták farkasszemet néznek a jugoszláv sovinisztákkal, a francia, olasz, an­gol, japán nagytőkések, spekulánsok ádáz gyű­lölködéssel marakodnak „gyarmatokért" vagy­is a kizsákmányolás, az uzsora új területeiért. A román bojárok nem tudnak megegyezni a jugoszláv generálisokkal, a lengyel slachta­kormány fehér gárdái véres csatákat vívnak az ukrán nacionalistákkal és a nagyban­kár Kramatz cseh légióival. A francia, olasz, angol burzsoázia rabolni akar és hadisarc címén meg akarja zsarolni a német proletariátust. Cle­menceau konok, dühödt reakciója hadban áll Lloyd George és Wilson hipokrata frázisaival. A népszövetséget az antant-imperializmus ha­talmi eszközévé torzították, a gazdasági hál­o­rút a leggonoszabb eszközökkel folytatták Hogy az annexió és hadikárpótlás nélkül való­ béke jelszava milyen pimasz csalássá fajait hogy a népek önrendelkező jogának leple­s..­.­ milyen gaz rablás készült, ezt a magyar pit­­letariátus a maga bőrén érezte. A cseh kap­talizmus, a jugoszláv, olasz imperializtettta Német-Ausztria testéből akar nagy daraboké­ kihasogatni, Németországtól pedig éppen meg­­követelik, hogy Danzigot és egyéb német terü­­leteket adjon át a lengyel slachtának, nem is szólva arról, hogy Nyugaton a párisi burzsoá­zia a legnagyobb gyárakat, a legdúsabb kincs­bányáikat akarja „protektorátusa" alá von Az antant-országok proletariátusa hiába tilta­kozott eddig az éheztetés, a rablás, a gyűlölet politikája ellen, mert küzdelmét erőtlenné tette az a fölösleges és indokolatlan bizalom, amely Wilsontól várta a megoldást. Wilson, aki a trösztök, milliárdos iparkirályok, a leg­élesebb kapitalista kizsákmányolás országát képviseli, csak árnyalatokban különbözik Clé­menceautól és a proletariátusnak nincs semami várnivalója az ő „elveitől". , A nemzetközi kapitalizmus párisi takács?:?*' zása ugyancsak megrémült, amikor kihívó, ar­cátlan diktatúrájára a proletariátus diktatú­rájának kikiáltásával válaszoltunk. Ez az ájult rémület tükröződik az ántant sajtójáb­an is, amely a rágalom, hazugság mérgezett fegyve­rével igyekezik uszítani a magyar Tanács­hatalom ellen. A generálisok, diplomaták nagytőkések, burzsoák és az ő lakájaik termé­szetesen gyűlölködve, páni félelemmel nézve a vörös Budapest felé és ugyancsak szeretnék lokalizálni a szocialista forradalom tüzét Ha rajtuk múlna, egy kanál vízben is meg­f­ojta­nák a proletárok uralmát és kormányzását. De a fogcsikorgató, halálra rémült, dühöngve uszító burzsoázia kétségbeesett káromkodá­saira mindenütt az osztálytudatos és valóban forradalmi proletariátus ujjongása felel. A cseh, a román, a német-osztrá­k, a német, a jugoszláv, az olasz proletártestvérek riadó örömmel üdvözlik a magyar Tanácshatalmat és a francia, angol, amerikai katonaproletárok lelkében is fölgyulladóban a forradalom tüze. Még a félrevezetett, a covinista, szociálpatrióta métellyel elbódított tömegek is látják már, hogy az ő ellenségeik nem a magyar proletá­rok, hanem saját országuk kapitalistái. Már látják, hogy kötelességük megfordítani a front

Next