Népszava, 1919. április (47. évfolyam, 77–103. sz.)
1919-04-01 / 77. szám
1919 április . A&sé a sesi Imi stasia I és saélSciil lakást isScvie'SI, aki a KSz* éSelstsisss reiset kutat nap aki ással ellátott ff@9foataiBiraasSsa wéifetSI "feérts a Belügyi süépfeisfössság hol házkutatást tart, as istében forradalmi türvé Mert a kultúra is az uralkodó osztályok kiváltsága volt. A Stephenson Györgyök hőskölteménybe illő küzdelme kellett ahhoz, hogy egy-egy proletárgyermek lángesze utat törjön magának és az egész emberiség életére messze kiható műveket alkosson. Ne hány Stephenson és hány Petőfi tört le és pusztult el a szörnyű küzdelemben, mielőtt a beléje fojtott ragyogó szellem kibonthatta volna szárnyait és megkezdhette volna szédítő röpülését a Nap felé! És hány lehetett olyan, aki még a küzdelem küszöbéig, még a magára eszmélésig és röpülni akarásig sem jutott el... A szocialista társadalom szabad utat nyit a tehetségek érvényesülésének és ugyanakkor hátraszorítja a tehetetlenséget, amely mostanáig a legelső sorokban terpeszkedhetett, ha mögötte állott a tőke. Boldog az az anya, aki az uj társadalomnak gyermeket szül. Boldog, mert az uj társadalom gondjába veszi újszülött tagját akor, amikor gondjába veszi, kenyérrel és minden jóval ellátja az apát meg az anyát, s kezdettől fogva magáénak tekinti és az élet útjain át kézenfogva vezeti a gyermeket, részelteti a legkitűnőbb testi és lelki kultúra minden áldásában és — ha megvan benne az „isteni szikra"— fölsegíti emberi tökéletesség és nagyszerűség legmagasabb ormaira is. Hány proletár apa hajolt könynyezve újszülött gyermekének bölcsője fölé, mi less belőled, szegény kis poronty, mit ne.Telhetek én belőled egyebet, mint magamhoz limmist, röghös kötött, igavonó párnát, ha ugya a időnap előttt nem pusztít a nyomonsság! És a gond a jövőben nem fogja bántand a szülőt; anyagi nyomorúságtól nem kell majd félteni a gyermeket, de szellemi nyomorúságtól sem, mert a exociatista társadalom a kultúrát köztulajdonnná teszi. Valóban öröm és boldogság lesz gyermekeknek életet adni, nem pedig gond és utólagos megbánás, mint eddig. A proletárapa és anya mér ezért is szívesen meghozhat a pro-retérköztársaságért minden tőle telhető álduastot A beteg munkást, áM a régi rend törvényhozásának jóvoltából gondban és nehéz gyötrelmekkel vívódott a betegágyán legelső rendelkezéseinek során vette gondjaiba a Forradalmi Kormányzótanács. A huszadik számra rendelet részletesen szabályozza a betegség és balesetbiztosítás új rendjére ennek a rendeletnek már első paragrafusát föltárják azt az óriási különbséget, ami a tegnapi és a mai Magyarország között a dolgozó és megbetegedett tömegekről való gondoskodásban is fönnál. Hogy a feudális és kapitalista Magyarország törvényhozása mit produkált a szociális törvényalkotás területén, azt aligha kell magyarázgatni, — minden dolo/A minden másnak dolgozó ember megérezte ezt a maga testi és lelki ínségében. Megérezte nemcsak az a dolgozó tömeg, amelyre a betegségés balesetbiztosítás kötelezettségét nem terjesztette ki Sztarényiék törvénye, de nyomorgott tőle és egyik betegségből a másikba esett általa este, amelyik „élvezhette" a rendelkezégelt Az ugort ssfokanarcaságnak, a munkáshalandóság állandó fejlődésének intézményes biztosítéka volt a betegsegélynést és balesetbiztosítást szabályozó régi törvény. A régi Magyarország törvényhozásának lelke uralkodott benne. Valóban egy szociális olajcsöppecske volt csak olyan igényekkel szemben, amelyeket teljes egészükben az államnak kellett volna kiélítenie. Mostohsaságát, kíméletlenségét, minden tátongó hiányosságát a szakszervezeteknek önként vállalt betegsegélyző feladata igyekezett enyhíteni, de az éhbérek mellett sínylődő szakszervezeti munkásság még így sem tudta elérni azt a teljességet, amit a dolgozó munkás egészségének biztonsága megkövetel. A régi törvény a munkásságnak jó nagy százalékát a vállalati pénztáraknak szolgáltatta ki, amit pedig a bányatársládák műveltek ezen a téren, az a biztosítási járulékoknak a legnyomorúságosabb ellenszolgáltatás mellett való egyszerű bezsebelése volt. A Forradalmi Kormányzótanács biztosítási rendelete megszünteti ezeket az állapotokat. Mindenekelőtt kimondja, hogy betegségi és baleseti biztosítás hatálya alatt áll minden munkás és munkás az, aki munkabér vagy fizetés fejében köz- vagy magánszolgáltatásban dolgozik. A biztosítás hatálya alól tehát egyetlen dolgozó ember sem esik ki. A vállalati és dohánygyári betegsegélyző pénztárak megszűnnek és a Munkaügyi Népbiztosság nagyon rövid idő alatt külön rendeletben fog intézkedni a bányatársládák fönmaradása vagy megszűnése ügyében is. Nagyon természetes, hogy a népbiztosságnak a kérdés megfelelő tanulmányozása után meghozandó határozata a leghelyesebb irányban fogja megoldani a bányamunkásság betegsegélyezésének és baleseti biztosításának ügyét. A betegség esetére járó táppénz kérdését a rendelet teljesen abban a mértékben oldja meg, amit a dolgosók egészségének biztonságával szemben ez a kérdés megkövetel. A betegsegélyekre való igényjogosultság tartantait az eddigi huszonhat hét helyett egy évre tolja ki a rendelet , mindennél fontosabb az, hogy a betegség idejének növekedésével a táppénz összegének százalékos megállapítása is emelkedik, családos, munkásnál pedig a betegség tartamának huszonhatodik hete után az átlagos napibér teljes összegét állapítja meg táppénz fejében. Emelkedik a gyermekágyi segély is az átlagos napibér teljes összegére, nemkülönben a baleseti sérültek kártalanításának százalékos megállapítása. Az emelkedések üteme eléri azt az életnívót, amelyet a termelés betegei és sebesültjei elől a kapitalisták szociális törvényalkotása mindig következetes kíméletlenséggel zárt el A régi törvénynek a tanoncokkal szemben való igazságtalanságait is megszünteti a rendelet. Kimondja, hogy a tanoncok és gyakornokok „baleseti sérülés esetén kártalanításukat koruk emelkedésével emelkedően olyan javadalmazás alapján kapják, amely eléri az ugyanabban vagy hasonló üzemben és ugyanabban az időben hasonló korú munkások átlagos legkisebb keresményei". A tanoncok kártalanítását tehát nem köti le a rendelet a tanoncidő néhány krajcárnyi nyomorúságos béréhez, mint ahogy a régi törvény tette, hanem az életkor emelkedésével az ugyanabban az időben és üzemben meglévő minimális munkabér szerint állapítja meg. Ugyancsak a régi törvény igazságtalanságát enyhíti a Kormányzótanács rendeletének következő intézkedése: „Minthogy a régi rendszer idején megállapított járadékok nem felelnek meg a mai megélhetési viszonyoknak, rendkívüli járadékpótlékot adunk mindazoknak a baleseti sérülteknek, akiknek járadékát a jelen rendelet érvénybelépése előtt jogerősen megállapították." Ha figyelembe vesszük még, hogy a rendelet leveszi a betegsegélyezés és balesetbiztosítás ügyéről az Állami Munkásbiztosító Hivatal bürokratikus terhét és ennek az egész ügynek az autonómiájából a munkásság oldaláról kidobja a munkáltatókat, megállapíthatjuk, hogy a Kormányzótanács olyan intézkedéseivel állunk szemben, amelyek a legteljesebb mértékben biztosítják a beteg munkás ügyét. Nagyon természetes, hogy a diktatúra itt sem állt le ankétezni az ellentétes érdekeltségekkel. Nem is állhatott, mert gyorsan és egészen a dolgozó proletariátus érdekében kellett cselekednie. NÉPSZAVA » Meg kellett szüntetnie azokat az állapotokat, amelyekben a beteg munkásság jó része kilincselő koldussá züllött a szűkmarkú, a zsugori, a kíméletlen polgári törvényhozás akaratából. paksi embereire úgy hatott a magyar proletárdiktatúra kikiáltásának híre, mint a mennykőcsapás. A nemzetközi kapitalizmus legfőbb rablóvezérei hónapok óta tanácskoznak már, hogy Európa melyik darabját milyen színűre fessék. Az úgynevezett wilsoni elvek alapján csámcsogó mohósággal akarta kirabolni a győzelmes antant-imperializánus a legyőzött országok proletariátusát. Közben azonban az imperialista rablók összevesztek a koncon. Az olasz imperialisták farkasszemet néznek a jugoszláv sovinisztákkal, a francia, olasz, angol, japán nagytőkések, spekulánsok ádáz gyűlölködéssel marakodnak „gyarmatokért" vagyis a kizsákmányolás, az uzsora új területeiért. A román bojárok nem tudnak megegyezni a jugoszláv generálisokkal, a lengyel slachtakormány fehér gárdái véres csatákat vívnak az ukrán nacionalistákkal és a nagybankár Kramatz cseh légióival. A francia, olasz, angol burzsoázia rabolni akar és hadisarc címén meg akarja zsarolni a német proletariátust. Clemenceau konok, dühödt reakciója hadban áll Lloyd George és Wilson hipokrata frázisaival. A népszövetséget az antant-imperializmus hatalmi eszközévé torzították, a gazdasági hálorút a leggonoszabb eszközökkel folytatták Hogy az annexió és hadikárpótlás nélkül való béke jelszava milyen pimasz csalássá fajait hogy a népek önrendelkező jogának leples... milyen gaz rablás készült, ezt a magyar pitletariátus a maga bőrén érezte. A cseh kaptalizmus, a jugoszláv, olasz imperializtettta Német-Ausztria testéből akar nagy daraboké kihasogatni, Németországtól pedig éppen megkövetelik, hogy Danzigot és egyéb német területeket adjon át a lengyel slachtának, nem is szólva arról, hogy Nyugaton a párisi burzsoázia a legnagyobb gyárakat, a legdúsabb kincsbányáikat akarja „protektorátusa" alá von Az antant-országok proletariátusa hiába tiltakozott eddig az éheztetés, a rablás, a gyűlölet politikája ellen, mert küzdelmét erőtlenné tette az a fölösleges és indokolatlan bizalom, amely Wilsontól várta a megoldást. Wilson, aki a trösztök, milliárdos iparkirályok, a legélesebb kapitalista kizsákmányolás országát képviseli, csak árnyalatokban különbözik Clémenceautól és a proletariátusnak nincs semami várnivalója az ő „elveitől". , A nemzetközi kapitalizmus párisi takács?:?*' zása ugyancsak megrémült, amikor kihívó, arcátlan diktatúrájára a proletariátus diktatúrájának kikiáltásával válaszoltunk. Ez az ájult rémület tükröződik az ántant sajtójában is, amely a rágalom, hazugság mérgezett fegyverével igyekezik uszítani a magyar Tanácshatalom ellen. A generálisok, diplomaták nagytőkések, burzsoák és az ő lakájaik természetesen gyűlölködve, páni félelemmel nézve a vörös Budapest felé és ugyancsak szeretnék lokalizálni a szocialista forradalom tüzét Ha rajtuk múlna, egy kanál vízben is megfojtanák a proletárok uralmát és kormányzását. De a fogcsikorgató, halálra rémült, dühöngve uszító burzsoázia kétségbeesett káromkodásaira mindenütt az osztálytudatos és valóban forradalmi proletariátus ujjongása felel. A cseh, a román, a német-osztrák, a német, a jugoszláv, az olasz proletártestvérek riadó örömmel üdvözlik a magyar Tanácshatalmat és a francia, angol, amerikai katonaproletárok lelkében is fölgyulladóban a forradalom tüze. Még a félrevezetett, a covinista, szociálpatrióta métellyel elbódított tömegek is látják már, hogy az ő ellenségeik nem a magyar proletárok, hanem saját országuk kapitalistái. Már látják, hogy kötelességük megfordítani a front