Népszava, 1919. szeptember (47. évfolyam, 188–189. sz.)

1919-09-28 / 188. szám

XLVII. évfolyam, 188. szám Budapest, 1919 szeptember 28. vasárnap CenEMPOXI R* @@fan. AZ ELŐFIZETÉS ARAt negyed évre. egy bóra . . . , 1 kor. , 15 kor. EGYES SZÁM­ARA 60 FILLÉR A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE, Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-U­TCA 4. SZ. (Telefont József 8-29 és József 8-80) KIADÓ­HIV­ATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ (Telefont József 8-81 és József 8-82) egy évre 18 kor, fél évre 88 kor. Itt az írás, olvassátok! újra és erősödjön meg felkértek­ben az a meggyőződés, hogy a szociáldemo­­kráciát megölni, a benne forró magasztos eszmét a proletárlelkekből kiirtani nem le­het. Akarták és akarni fogják, de nem lehet "A bolseviki-scaland csúfos vége u­tán ujjong­tak a mi ős­ellenségeink: itt az ő idejük, itt az alkalom, hogy bolsevista-üldözés ürügye alatt kiirtsák a mi régi, becsületes, nagyszerű mozgalmunkat, hogy megsemmisítsék a szo­ciáldemokráciát. Hajrá! meg Braduffk­i a vad hajsza, börtönbe hurcolták és megkínozták hűséges, becsületes elvtársaink ezreit és — ami régi vágya volt reakciós lelküknek— elnyomták a szociáldemokrata sajtót. De mi újra itt vagyunk. rÁ­­Népszava megint kiáll a küzdőtérre, hogy folytassa nagyszerű küzdelmét a munkásosztály iga­zaiért és zászlónk legyen a nagyszerű cél felé haladtunk bá­h. Nem föltámadt, hanem folytatja életét és munkáját, hiszen a szo­ciáldemokrácia eszméje nem halt meg, még csak tetszhalott sem volt egy pillanatig se. A munka halhatatlan, mert örök szük­ségesség© minden kultúrtársadalomnak, és ameddig a munka lesz a legfőbb társada­lomföntartó tényező, addig a munkásság lesz a társadalom legfontosabb eleme és ad­dig a munkásság óhajtásait, vágyait, aka­rásait megfojtani nem lehet. A munkásosz­tály pedig élili és fejlődni akar, a természe­tes fejlődés útján, rendszeres teremtő és építő munkával föl akarja építeni a szocialista társadalmat. Aki ezt a törekvést meg akarja fojtatni, annak a munkásosztályt kell meg­ölnie és alkolnak ez sikerülne — ha ugyan­ egy­általában sikerülhetne valakinek —, az ezzel megölné a kultúrtársadalmat. Ez matematikai bizonyosság. És­ ebben a bizonyosságban gyökerezik a mi szikla­erőnk. Nem lehet a munkásosztályon gázolni anélkül, hogy ebből halálos veszedelem ne származna az egész társadalomra. Amely tár­sadalom a munkásosztály letörésének útjára lép, az öncsonkítás, sőt az öngyilkosság út­jára lép. Ezért van az, hogy bármilyen ve­szett dühvel, bármilyen pusztító szándékkal támad is ránk valamely osztálynak a ter­rorja: a támadónak előbb-utóbb észre kell térnie és­ be kell látnia,­hogy maga alatt vágja a fát. Minél később látja be, annál jajabb neki! De nemcsak ebben van a mi erőnk. Nem csak abban, hogy a munkásság a legfonto­sabb társadalomalkotó elem, hanem abban is, hogy nem hagyjuk magunkat, hogy a támadásokkal szembe szögezzük a magunk szervezett erejét, amely képessé tesz ben­nünket a védekezésre és amikor az idők úgy kívánják, a támadásra­­is. .. . A Népszava ma újra elindul útjára. Tudjuk, nagyon nehéz út lesz ez. De a Nép­szava az osztály tudatos munkásság akaratá­nak a szava, tehát keresztül fog törni min­den akadályon. a Lipsiss's mai ssám© . « A magyar társadalomhoz.*­­ írta Rove­ssy Jordston, Közeledik az az idő, amikor nemzetünk ott fog állani a világ ítélőszéke előtt. Súlyos vádakkal terhelten kell­ ott megjelennünk, Sóval vádolnak, hogy egyik fő okozója vol­tunk a ms emberiségre zúdult szörnyű szeren­csétlenségnek. A világháborúnak. "Azzal vá­dolnak, hogy elnyomtuk a velünk élő nem­magyar fajokat, sőt a magunk magyar faj­tájának alsóbb rétegeit is­, vagyis hogy ellen­ségei vagyunk a művelt világ mostani ural­­kodó eszméjének, a demokráciának. Mi tör­ténik akkor, ha nemzetünk az ítéletmondás nehéz napján a mostani zilált, belviszályok­tól széttépett, gyűlölködéstől szétszaggatott, egységre, alkotásra és munkára képtelen állapotában jelenik meg­. Az, hogy az eddigi súlyos vádakhoz egy még súlyosabb és még végzetesebb vád­ fog sorakozni, az, hogy a magyar nemzetből hiányzik az államalkotó öntudat és a nemzetföntartó erő. És mi akkor nem fogunk sem ezen, sem az előbbeni vádak ellen védekezhetni. És akkor szigorú biráink lelkében az a meggyőződés gyökeredzik meg, hogy ez a nemzet nem érdemli meg a nemzetként való életet. És akkor az ítélet nemcsak marasztaló, hanem egyenesen meg­semmisítő lesz. Ezért fordulok komoly, kérő, esdeklő szó­val a magyar társadalomhoz: tegyük most félre a belviszályt, a pártoskod­ást, a gyűlöl­ködést, az izgatást, az egymás marcangolá­sát, az osztály-, faj- és felekezeti harcokat; egyesüljünk újra nemzetté, mert máskülön­ben elvész a magyar­ .Legelső­sorban keresztény testvéreimhez fordulok. Értem a fölháborodás­t, amely a bűnös, gyalázatos, keresztényüldöző bolse­viki rossznak visszahatása gyanánt a keresz­tény lelkeket megragadja. Én megértem ezt a fölháborodást, de a nagy világ, a külföld, amelynek pedig kezében van a sorsunk, de amely távolról nézte az itteni, eseményeket és nem érezte közvetlenül a mi szenvedé­seinket, nem érti meg és közönséges feleke­zeti türelmetlenséget lát benne, úgy, amint nemzetalkotó törekvéseinkben faji elnyomó törekvéseket látott. És nekünk nincs egyetlen barátunk, egyet­len szószólónk a világon, aki vállalkoznék arra, hogy az itteni lelkiállapotokat meg­magyarázza, megvédje, kimentse. De különben is nagyon sokan nem veszik észre, hogy a fölháborodás olyan térre ra­gadja őket, amely a valódi kereszténység szellemével teljesen ellenkezik. A mi krisz­tusi vallásunknak alaptétele a szeretet, a szelídség, a megbocsátás. Krisztus még el­lenségeinek is megbocsátott, mondván: bo­csáss meg nekik atyám, mert nem tudják. *) Lovászynak ez a szózata — tendenciájánál fogva — általános érdeklődést­ és figyelembe­vételt érdemel. Ezen nem változtat az érdemes szerzőnek, a marxizmusról való téves fölfogása sem, hiszen elvtársaink bizonyára nem ezt, hanem csak a szándékot és a célt fogják te­kinteni. A szerkesztő, mit cselekszene? Hogyan egyeztethető össze ezzel a krisztonili szellemmel ártatla­noknak felelőssé tétele csak azért, mert egy bizonyos felekezethez vagy fajhoz tartoznak­? A­ kereszténységet, mint eszmét kell be­vinni a politikába és meg kell mondani kon­krét formábam, hogy mit értünk alatta. El­lentétben a aai ál-liberalizmussal, a „laiss,et faire, laiseer passen" elvével, a korlátlan Szabad verseny és Bisaibad kizsákmányolás rendszerével, a kereszténység eszméje a leg­nagyobb politikai szabadság, jogegyenlőség és demokrácia mellett a gyöngéknek és gyá­moltalanoknak oltalmát­­jelenti az erősek, ra­vaszok és kíméletlenek ellen. Akkor követünk igazi keresztény politikát, ha ezeket az elve­ket érvényesítjük politikában, törvényhozás­ban és a társadalomban és én hiszem azt, hogy ezen a területen ennek a hazának min­den jóakaró polgára, osztály-, faj- és feleke­zeti különbség nélkül találkozhatik. Ezen az alapon, a kölcsönös megértés és a jóakarat alapján oldható meg a nagy szociá­lis kérdés, a munkáskérdés is. A lefolyt bor­zalmas események valóban szemléltető okta­tást nyújtottak munkaadóknak és munkások­nak egyaránt arra, hogy egymásra vannak utalva és egymás nélkül meg nem élhetnek. Most van tehát az alkalmas állapota annak, hogy közeledés és tartós együttműködés jöjjön létre a két gazdasági tényező, sőt a két nagy osztály, a polgárság és munkásság között. Csak ne álljuk útját annak a folya­matnak, hogy a munkásság a marxizmus gyűlölködő tanaitól elfordulva, az evolucio­nális szociáldemokrácia területére lépjen át. Ezt a folyamatot azonban teljes bizonyosság­gal megakadályozza az, ha a magyar köz­élet megint a reakció vizeibe evez át. Más szóval, ha nem elégszünk meg a bolsevizmus letörésével és az annak nevében elkövetett szörnyű bűnök tetteseinek szigorú, de igaz­ságos megbüntetésével,­­hanem föl akarjuk használni ezt az alkalmat a munkásosztály letörésére, akkor állandósítjuk a legkeserűbb osztályharcot és előkészítjük a talajt arra, hogy a bolsevizmus egy gonosz pillanatban visszatérhessen. A bolsevizmus megelőzésének legb­iztosabb módja a tiszta demokrácia elveinek becsüle­tes megvalósítása. Hazánk szerencsétlenségé­nek, Magyarország tragikus elbukásának legfőbb okát én abban látom, hogy az ország demokratikus átalakulása idejekorán nem mehetett végbe. És tovább megyek: az újjá­építés munkája is azért nem tud megindulni, mert a demokratikus átalakulás még min­dig nehézségekbe ütközik. Még mindig nem tudunk eljutni az alapkő letételéhez, az ál­talános választójog alapján létrejött nemzeti képviselet megalkotásához. E nélkül nincs békekötés, sőt béketárgy­alás sem, békekötés és béketárgyalás nélkül pediig nincs nyuga­lom, nincs munka, nincs megélhetés, ellen­ben van megszállás, nyomor, és gyilkos vesz­teglés a mostani holt­ponton. A kibontakozás mindezekből önként kö­vetkezik: legyen olyan kormánya az ország­

Next