Népszava, 1919. október (47. évfolyam, 190–216. sz.)
1919-10-18 / 205. szám
XLVIX. évfolyam, 205. szám Budapest, október 18. szombati Cenzupati R. Gefan* AZ ELŐFIZETÉS ARAs ery *vro ....... 1. kor. fél évre ........ 8® kor. nejTjed éntve. . . . . . .2 kor. egy héra ........IS kor* EGYES SZÁM ARAU FILLÉSI A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 8-29 és József 8-30) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) Rendeleti Az engedélyezett gyűléseken az elvállalt kötelezettségek nem teljesítése végett minden eddig már engedélyezett gyűléshez az engedélyt ezennel visszavonom. További intézkedésig semmiféle gyűlésekre engedélyt nem fogok adni, tehát ezirányú kérvények be nem nyújtandók. Fölhívom a közönség figyelmét azon tilalomra, hogy az utcán minden csoportosulástól tartózkodjék. Háromnál több személy az utcán együtt nem állhat. Az ezen rendelet ellen vétők két évig terjedő börtönnel vagy 10.000 lej pénzbírsággal, vagy mind a kettővel lesznek sújtva. Ezen rendelet 1919 október 14-én lép életbe. Budapest, 1919 október 14-én. Mosoiu I. I. tábornok, a budapesti román királyi csapatok parancsnoka. „.. wu,uufu,tibit,mu «,18 alatt" a Népszava pánjudaizmust hirdet, a munkások őseinek hitét piszkolja és históriáját meghamisítja, tehát vessék a Népszavát a tűzre a budapesti munkások, a gyárak munkásai is. — Ezt hirdeti tele szájjal és nagyképpel az egyik papi pénzen kitartott lap. Ami a „pánjndaizmust" illeti, minden munkás tudja, hogy az üldözött zsidókat védeni: nem pánjndaizmus, nem a zsidóság politikai és gazdasági fölülkerekedésének előmozdítása, hanem szociáldemokrata kötelesség, vagy még egyszerűbben: emberi kötelesség. Ezt a kötelességet mink — ha óránként tízezerszer lezsidóznak is érte bennünket — teljesíteni fogjuk; aminthogy a múltban is mindenkor és minden elnyomottal szemben teljesítettük; aminthogy a „nemember" tótok s a mindenféle jelzővel megtisztelt „románok" vagy „vadrácok" bántalmazása és üldözése ellen is mindenkor fölemeltük tiltakozó és elítélő szavunkat, valahányszor a másik oldalon levő urak, az evangéliumot cselekvéseikkel meggyalázó „keresztények" hazafisága a más nemzetbeliek gyalázásában és üldözésében nyilvánult meg... és tettük ezt annak ellenére, hogy a szájhazafiak és álkeresztények ezért a frazaellenesség vádjával iparkodtak bennünket bemocskolni. Minket semmiféle piszkos rágalom és semmiféle terror nem riaszt vissza szociáldemokrata kötelességünk teljesítésétől. A munkásság pedig — az osztálytudatos munkásság — velünk van és velünk lesz mindig, amikor üldözöttet és elnyomottat kell megvédeni, legyen az zsidó vagy keresztény, magyar vagy román, kaukázusi vagy szerecsen. Persze velünk van és velünk lesz akkor is, amikor az elnyomók és üldözők ellen kell harcolni, bármilyen színű zászlóba takarózzanak is ezek és bármelyik vallás szimbólumait tűzzék is ki cégérül. .Ami az „ősi hit", vagyis a keresztény hit piszkolását illeti: pimasz hazugság. Soha sem bántottuk a keresztény hitet (más hitet se) és nincsen olyan szervezett munkás, aki ne tudna különbséget tenni a hit piszkálása meg a hit farizeus haszonélvezőinek, meghamisítóinak és meggyalázóinak elítélése között. A kereszténység meggyalázása nem az, amit mink írunk és mondunk, hanem az, amit némelyek a kereszténység örve alatt ebben az országban évszázadokon át cselekedtek és ma v. cselekesznek. Ezek ellen tulajdonképen mi védjük a tiszta kereszténységet, a krisztusi kereszténységet, amelyet, az evangélium hirdet. Ami végül a história meghamisításét ill.ti: ők azok, akik egyebet sem tesznek, miint történelmet hamisítanak, hogy igazolhassák néprontó uralmukat. És igen nagy baj az őnekik, hia mi a nép tudomására hozzuk a hamisítatlan történelmet, s az egész történelmi igazságot. Nem szükséges, hogy mink írjuk meg; elég, ha régi fajmagyar és kétségtelenülkeresztény histórikusokat szólaltatunk meg és azoknak az írásaiból tanítjuk meg a népet arra, hogy a Haza és az Isten nevében miképpen csalták, fosztogatták és sanyargatták itten évszázadokon át egészen a mai napig. Sok a dolgunk, sok a bajunk mostanátan, de a történelemhamisítás vádja, amelyet, odaátemeltek ellenünk, figyelmeztet bennünket, hogy jó lenne a hamisítatlan történelem tanítását intenzíven végezni. Meg fogjuk tenni! Az a zavar, amely a balti tartományokban maradt német csapatok visszahívása és ottraaradása körül keletkezett, egyenes következménye azoknak a zavaros viszonyoknak, amelyek ezekben az orosz forradalom után keletkezett tj államokban fennállannak. Az orosz forradalom az Oroszország területén élő nemzeteknek meghozta az önálló állami létet. A német császári kormány ezeket az új államalakulásaikat támogatta és csapatokat vezényelt oda, hogy a nagyorosz törekvésekkel szemben meg tudják védeni állami függetlenségüket. Az 1917. évi októberi bolseviki forradalom óta egészen mostanáig állandóan nagyobb német haderők voltak Litvániában, Kurlandban és a lett tartományban. Az itt levő nagybirtokosok a fegyelmezett német katonákat szívesen látták és nemcsak ellátták, hanem a béke teljes helyreállítása után való időre földet is ígértek nekik. Amióta az antant seregeinek lefegyverzése nagy mértékben folyik, Parisban az az aggodalom kapott lábra, hogy az itt élő csapatokat a német kormány föl fogja használhatni arra, hogy rájuk támaszkodva, megtagadja a békeszerződés teljesítését. Ezért a szeptember 25-iki jegyzékben erélyesen és ultimátumszerűen követelte ezeknek a csapatoknak visszahívását. A német kormány, azonban ezekkel a csapatokkal nem renddelkezik, mert a katonák nagy része már megbarátkozott azzal a gondolattal, hogy a balti tartományokban fog megtelepedni. Éppen ezért jóllehet a német kormány ezeknek a csapatoknak most már sem muníciói, sem élelmet nem küld és őket visszarendelte, a katonái nem engedelmeskednek. Ezek a csapatok eredetileg von der Goltz tábornok parancsnoksága alatt állottak és valóságos kondottieri jelleget vettek föl és igy nem meglepő, hogy a tábornoknak azt a parancsát, hogy vonuljanak vissza, nem teljesítették. A német kormány abban a föltevésben, hogy von der Goltz tábornok nem akar a balti tartományokból kivonulni, a tábornokot visszahívta. A csapatok ezidő szerint Eberhard tábornok parancsnoksága alatt állanak. A csapatok magatartásának megítélése céljából ismernünk kell a balti tartományok politikai viszonyait is. Oroszországnak ezidő szerint a szovjet kormányon kívül még egy kormánya van, amelynek élén Kolcsak tengernagy áll, akit az antant nemcsak hogy elismer, de hathatósan támogat is. Kolcsak a Nagyoroszország visszaállításának álláspontján áll. Délnyugati hadseregének vezére Denikin tábornok, ahol a lengyelekkel szövetséget kötött. A lengyelek a Balti-tenger mellékén keletkezett új államok ellen területi differenciák miatt, nevezetesen Litvánia határai miatt, háborút viselnek. Estland, Kurland, a lett tartomány és Litvániának elégedetlen bárói már most félve attól, hogy vagyonuk és birtokaik veszélybe kerülnek, hat-nyolc héttel ezelőtt, amikor Denikin seregei gyors iramban haladtak Oroszország belseje felé, egy egységes orosz hadsereget szerveztek, amelyet orosz nyugati hadsereg néven Denikinnel elismertettek és amelyet Kolcsak és Denikin hívénél, Avalov Bermondt ezredesnek parancsnoksága alá helyeztek. Október hetedikén orosz államtanácsot szerveztek, amelynek elnöke Pallien gróf és egyik főembere Avalov Bermondt ezredes. A német visszarendelt hadseregnek 25—30.000 embere belépett Bermondt hadseregébe és ezekkel megerősítve ez a nyugati orosz hadsereg most a kis balti tartományok ellen is háborút visel, jóllehet ezek is és ők is szövetségesei az antantnak. Ilyenképen az egymással szövetségben állók közöttis folynak harcok éppen úgy, miint ahogy a Bermondt vezérlete alatt álló németek Rigánál, a Bischof ezredes, német csapatait megtámadták, sőt húr szerint megsemmisítették. Lapnak msí ssámsz oica!. Az egyik újabb napilap, amelynek a plakátjai az utcasarkokon azt hirdetik, hogy „keresztény" újság, szombati számában nem kisebb szenzációval szolgál, mint azzal, hogy „nem a Vix-jegyzék hozta a proletárdiktatúrát", hanem a Népszava. Úgy van, a Népszava, amelynek 1919 március 19-én közölt vezércikke „a sorok között szinte már proklamálta a proletárdiktatúrát"*. Ennek aztán már fele sem tréfa! Az az olvasó, akinek módjában van a Népszaván kívül az ellentábor újságjait is figyelni, megállapíthatta már, hogy csak az elkerülhetetlen szükségesség esetében szállunk vitába a „keresztény" lapok ferdítéseivel, hazudozásaival, rágalmazásaival. A „keresztény" újságírásnak most olyan korszaka van, amelyben a bolsevista-ütés örve alatt állandóan szociáldemokratákat akarnak eltalálni. Ezüstkanál-lopástól tömegakasztásig hosszú az a skála, amin ezek az ujságíró-zongorások játszanak. Mi becsüljük annyira olvasóinkat, hogy ölég-