Népszava, 1919. október (47. évfolyam, 190–216. sz.)

1919-10-18 / 205. szám

XLVIX. évfolyam, 205. szám Budapest, október 18. szombati Cenzupati R. Gefan* AZ ELŐFIZETÉS ARAs ery *vro ....... 1. kor. fél évre ........ 8® kor. nejTjed éntve. . . . . . .2 kor. egy héra ........IS kor* EGYES SZÁM ARA­U FILLÉSI A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 8-29 és József 8-30) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) Rendeleti Az engedélyezett gyűléseken az elvállalt kö­telezettségek nem teljesítése végett minden eddig már engedélyezett gyűléshez az enge­délyt ezennel visszavonom. További intézkedésig semmiféle gyűlésekre engedélyt nem fogok adni, tehát ezirányú kér­vények be nem nyújtandók. Fölhívom a közönség figyelmét azon tila­lomra, hogy az utcán minden csoportosulástól tartózkodjék. Háromnál több személy az utcán együtt nem állhat. Az ezen rendelet ellen vétők két évig terjedő börtönnel vagy 10.000 lej pénzbírsággal, vagy m­ind a kettővel lesznek sújtva. Ezen rendelet 1919 október 14-én lép életbe. Budapest, 1919 október 14-én. Mosoiu I. I. tábornok,­­ a budapesti román királyi csapatok parancsnoka. „.. wu,uufu,tibit,mu «,18 alatt" a Népszava pánjudaizmust hirdet, a munká­sok őseinek hitét piszkolja és históriáját meghamisítja, tehát vessék a Népszavát a tűzre a budapesti munkások, a gyárak mun­kásai is. — Ezt hirdeti tele szájjal és nagy­képpel az egyik papi pénzen kitartott lap. Ami a „pánj­n­daiz­must" illeti, minden munkás tudja, hogy az üldözött zsidókat vé­deni: nem pánjndaizm­us, nem a zsidóság po­litikai és­ gazdasági fölülkerekedésének elő­mozdítása, hanem szociáldemokrata köteles­ség, vagy még egyszerűbben: emberi köte­lesség. Ezt a kötelességet mink — ha órán­ként tízezerszer lezsidóznak is érte bennün­ket — teljesíteni fogjuk; aminthogy a múlt­ban is mindenkor és minden elnyomottal szemben teljesítettük; aminthogy a „nem­ember" tótok s a­ mindenféle jelzővel megtisz­telt „románok" vagy „vadrácok" bántalma­zása és üldözése ellen is mindenkor fölemel­tük tiltakozó és elítélő szavunkat, val­ah­ány­szor a másik oldalon levő urak, az evangé­liumot cselekvéseikkel meggyalázó „keresz­tények­" hazafiság­a a más nemzetbeliek gyal­­ázásában és üldözésében nyilvánult meg... és tettük ezt annak ellenére, hogy a szájhaza­fiak és álkeresztények ezért a frazaellenesség vádjával iparkodtak bennünket bemocskolni. Minket semmiféle piszkos rágalom és semmi­féle terror nem riaszt vissza szociáldemo­krata kötelességünk teljesítésétől. A munkás­ság pedig — az osztálytudatos munkásság — ve­lünk van és velünk lesz mindig, amikor üldözöttet és elnyomottat kell megvédeni, le­gyen az zsidó vagy keresztény, magyar vagy román, kaukázusi vagy szerecsen. Persze ve­lünk van és velünk lesz akkor is, amikor az elnyomók és üldözők ellen kell harcolni, bár­milyen színű zászlóba takarózzanak is ezek és bármelyik vallás szimbólumait tűzzék is ki cégérül. .Ami az „ősi hit", vagyis a keresztény hit piszkolását illeti: pimasz hazugság. Soha sem bántottuk a keresztény hitet (más hitet se) és nincsen olyan szervezett munkás, aki ne tudna különbséget tenni a hit piszkálása meg a hit farizeus haszonélvezőinek, meghamisí­tói­nak és meggyalázó­inak elítélése között. A kereszténység meggyalázása nem az, amit m­ink írunk és mondunk, hanem az, amit né­melyek a kereszténység örve alatt ebben az országban évszázadokon át cselekedtek és ma v. cselekesznek. Ezek ellen tulaj­donképen mi védjük a tiszta kereszténységet, a krisztusi kereszténységet, amelyet, az evangélium hirdet. Ami végül a história meghamisításét il­l.­ti: ők azok, akik egyebet sem tesznek, miint történelmet hamisítanak, hogy igazolhassák néprontó uralmukat. És igen nagy baj az őnekik, hia m­i a nép tudomására hoz­zuk a hamisítatlan történelmet, s az egész törté­nelmi igazságot. Nem szükséges, hogy mink írjuk meg; elég, ha régi fajmagyar és kétség­telenül­­keresztény histórikusokat szólalta­tunk meg és azoknak az írásaiból tanítjuk meg a népet arra, hogy a Haza és az Isten nevében miképpen csalták, fosztogatták és sanyargatták itten évszázadokon át egészen a mai napig. Sok a dolgunk, sok a bajunk mostanát­an, de a történelem­ha­misítás vádja, amelyet, odaát­emeltek ellenünk, figyelmez­tet bennünket, hogy jó lenne a hamisítatlan történelem tanítását intenzíven végezni. Meg fogjuk tenni! Az a zavar, amely a balti tartományokban maradt német csapatok visszahívása és ott­raaradása körül keletkezett, egyenes követ­kezménye azoknak a zavaros viszonyoknak, amelyek ezekben az orosz forradalom után keletkezett t­j államokban fennállannak. Az orosz forradalom az Oroszország területén élő nemzeteknek meghozta­ az önálló állami létet. A német császári kormány ezeket az új államalakulásaikat támogatta és csapatokat vezényelt oda, hogy a nagyorosz törekvések­kel szemben meg tudják védeni állami füg­getlenségüket. Az 1917. évi októberi bolseviki forradalom óta egészen mostanáig állandóan nagyobb német haderők voltak Litvániában, Kur­landban és a lett tartományban. Az itt levő nagybirtokosok a fegyelmezett német kato­nákat szívesen látták és nemcsak ellátták, hanem a béke teljes helyreállítása után való időre földet is ígértek nekik. Amióta az antant seregeinek lefegyverzése nagy mértékben folyik, Parisban az az aggo­dalom kapott lábra, hogy az itt élő csapato­kat a német kormány föl fogja használhatni arra, hogy rájuk támaszkodva, megtagadja a békeszerződés teljesítését. Ezért a szeptem­ber 25-iki jegyzékben erélyesen és ultimá­tumszerűen követelte ezeknek a csapatok­nak visszahívását. A német kormány, azonban ezekkel a csa­patokkal nem renddelkezik, mert a katonák nagy része már megbarátkozott azzal a gon­dolattal, hogy a balti tartományokban fog megtelepedni. Éppen ezért jóllehet a német kormány ezeknek a csapatoknak most már sem muníciói­, sem élelmet nem küld és őket visszarendelte, a katonái­ nem engedelmes­kednek. Ezek a csapatok eredetileg von der Goltz tábornok parancsnoksága alatt állot­tak és valóságos kondottieri jelleget vettek föl és igy nem meglepő, hogy a tábornoknak azt a parancsát, hogy vonuljanak vissza, nem teljesítették. A német kormány abban a föltevésben, hogy von der Goltz tábornok nem akar a­ balti tartományokból kivonulni, a tábornokot visszahívta. A csapatok ezidő szerint Eberhard tábornok parancsnoksága alatt állanak. A csapatok magatartásának megítélése céljából ismernünk kell a balti tartományok politikai viszonyait is. Oroszországnak ez­idő szerint a szovjet kormányon kívül még egy­ kormánya van, amelynek élén Kolcsak tengernagy áll, akit az antant nemcsak hogy elismer, de hathatósan támogat is. Kolcsak a Nagyoroszország visszaállításának állás­pontján áll. Délnyugati hadseregének vezére Denikin tábornok, ahol a lengyelekkel szövet­­séget kötött. A lengyelek a Balti-tenger mell­­ékén keletkezett új államok ellen területi differenciák miatt, nevezetesen Litvánia ha­tárai miatt, háborút viselnek. Estland, Kurland, a lett tartomány és Litvániának elégedetlen bárói már most félve attól, hogy vagyonuk és birtokaik ve­szélybe kerülnek, hat-nyolc héttel ezelőtt, amikor Denikin seregei gyors iramban ha­ladtak Oroszország belseje felé, egy egysé­ges orosz hadsereget szerveztek, amelyet orosz nyugati hadsereg néven Denikinnel elismertettek és amelyet Kolcsak és Denikin hívénél, Avalov Bermondt ezredesnek pa­rancsnoksága alá helyeztek. Október hetedikén orosz államtanácsot szerveztek, amelynek elnöke Pallien gróf és egyik főembere Avalov Bermondt ezredes. A német visszarendelt hadseregnek 25—30.000 embere belépett Bermondt hadseregébe és ezekkel megerősítve ez a nyugati orosz had­sereg most a kis balti tartományok ellen is háborút visel, jóllehet ezek is és ők is szövet­ségesei az antantnak. Ilyenképen az egymással szövetségben ál­lók között­­is folynak harcok éppen úgy, miint ahogy a Bermondt vezérlete alatt álló néme­tek Rigánál, a Bischof ezredes, német csapa­tait megtámadták, sőt húr szerint megsemmi­­sí­tették. Lapn­ak msí ssáms­z oica!. Az egyik új­abb napilap, amelynek a pla­kátjai az utcasarkokon azt hirdetik, hogy „keresztény" újság, szombati számában nem kisebb szenzációval szolgál, mint azzal, hogy „nem a Vix-jegyzék hozta a proletárdiktatú­rát", hanem­­ a Népszava. Úgy van, a Nép­szava, amelynek 1919 március 19-én közölt vezércikke „a sorok között szinte már prokla­málta a proletárdiktatúrát"*. Ennek aztán már fele sem tréfa! Az az olvasó, akinek módjában van a Népszaván kívül az ellentábor újságjait is figyelni, megállapít­hatta m­ár, hogy csak az elkerülhetetlen szük­ségesség esetében szállunk vitába a „keresz­tény" lapok ferdítéseivel, hazudozásaival, rá­galmazásaival. A „keresztény" újságírásnak most olyan korszaka van, amelyben a bolse­vista-ütés örve alatt állandóan szociáldemo­kratákat akarnak eltalálni. Ezüstkanál-lopás­tól tömegakasztásig hosszú az a skála, amin ezek az­ ujságíró-zongorások játszanak. Mi becsüljük annyira olvasóinkat, hogy ö­lég-

Next