Népszava, 1919. október (47. évfolyam, 190–216. sz.)

1919-10-23 / 209. szám

2ELTH. SilfeTyaiH, 200. saSnf Budapest, 199 október 23. csütörtök. Cenzunat: E Cefaxu AZ ELŐFIZETÉS A­RA« 37­1«« tar. SS kos. negyed im. ...... O kcr. en bóra ........ IS kon. EGYES SZÁM ÁRA «9 FILLÉR A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VITI, CONTI-UTCA­­ SZ. (Telefon: József 3-29 és József 8-30) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József S-M és József 5-32) Munkások I . Népszavát, a­­munkásosztály érdekei­nek kemény védelmezőjét, a demokrácia igazi harcosát, a Magyarországi Szociál­demokrata Párt harci lobogóját össze akar­ják törni, el akarják tiporni a terror esz­kö­zével dolgozó ellenfeleink. Hosszú időn keresztül fogvicsorítva, de tehetetlen dühvel nézték ezek az ellenfe­leink a szocialista tábor növekedését, a Népszava erősödését. Nem tudtak ellene tenni, minden eszközük beletörött a mun­kások áldozatkészségének keménységébe. Most, hogy az idők fordulása a megpróbál­tatások napjait hozta el a szociáldemokrá­cia számára, most ezt az időt akarják föl­használni régi és óhajtott céljuk: a Nép­szava megsemmisítésének elérésére. A Dun­ántúlra nem engedik be a Nép­szavát, amely a gyors békekötésért, Ma­gyarország újjáépítéséért, a magyar nép haladásáért és kulturális emelkedéséért küzd. Ezrével pusztítják­­ el a Népszava­példányokat. Máglyát raknak belőle! Most megint elfelejtik, hogy ez a máglya is vi­lágít. Elfelejtik, hogy a szociáldemokrata m­mkásmoz­galmat megfojtani nem lehet! Az ellenünk alkalmazott erőszak nem töri meg akaraterőnket, hanem megkemé­nyíti azt. A harcot nem kerüljük és meg nem törhető akaratai, eréllyel és elszánt­sággal folytatjuk a munkásság érdekében való küzdelmünket A küzdelem eredménye annál biztosabb, minél nagyobb tömegekben sorakoznak a­­proletárok zászlajuk, a Népszava alá. Ezért azzal a régi kiáltással fordulunk hozzátok: Agitál!9t®k a népsza­­áért­, szerezzetek új előfizetőket lapotoknak! . Azt akarjuk, hogy a mostoha viszonyok ellenére is a munkások újabb tízezrei sora­kozhassanak a Népszava előfizetőinek tá­borába. Azért, hogy a mai súlyos helyzetben könnyebbé tegyük a Népszava előfizetését, október 26-ától, vasárnaptól kezdve ú­jból rendszeresítjük a heti előfizetést. Meggyőződésünk, hogy az elvtársak szá­zai, akik lankadatlanul dolgoznak a Nép­szava érdekében, ezt az újabb alkalmat is fölhasználják az előfizetők gyűjtésére. Az előfizetés ára hetenként 3 korona 66 fillér. Elvtársak! Mutassuk meg, hogy minden üldöztetés és terror ellenére is lapunkat, a Népszavát erőssé és hatalmassá tessz­ük! Minden új előfizető új harcost jelent és minél több az új harcos, annál gyöngébb az ellenség tábora! Erre gondoljatok és agitáljatok! A Népszava kiadóhivatala Budapest, VIII. Conti­ utca 4. Nem csak­ rajtunk áll! Napról-napra azt a rágalmat vagdossák a magyarországi szervezett munkásság fejé­hez, hogy az ország nehéz helyzete iránt nincsen érzéke, hogy csak szűkkeblű osztály­szempontokat tud előtérbe állítani olyan­kor, amikor égetően szükséges, hogy min­denki egyformán igyekezzék az országot a végső romlástól és pusztulástól megmenteni. Bizonyos, hogy azoknak, akik ezeket a rá­galmakat felénk szórják, az az egyedüli cél­juk, hogy gyűlöletes hajszájukkal megsem­misítsenek bennünket; mert hiszen a meg­értésnek, a „jobb belátásra" bírásnak más az útja és a módja. Egyébiránt könnyű volna kimutatni, hogy sohasem a munkásság volt az, amelyből a történelmi szükségesség belá­tása hiányzott; könnyű volna bebizonyítani, hogy Magyarország nem jutott volna oda, ahová jutott, ha uralmon levő osztályai a múltban el nem zárkóztak volna olyan re­formok elől, amelyek elmulasztása után minden politikai ábécés­ gyerek is megjó­solhatta az ország teljes lezüllését és pusz­tulását. Csak lapozzák át azok a jó urak a háború előtti időkről szóló bármely újság­nak ama tudósításait, amelyek azokról a harcokról — s tegyük mindjárt hozzá: azokról a nagyobbrészt meddő harcokról — szólnak, amelyeket az ország munkássága leg­primitívebb jogainak és szabadságának elis­mertetéséért vagy mindennapi falat kenyeré­nek biztosításáért volt kénytelen folytatni. Tanulmányozzák csak át ezeknek a küzdel­meknek történetét és akkor, ha még tudnak pirulni, szégyeljék magukat, hogy mennyi rövidlátással és mennyi rosszakarattal ke­zelték a munkásság ügyeit. A munkásság ez­zel szemben csak panaszkodott, s csak demon­strált, tűrt és szenvedett, amíg bírta erővel és idegekkel, nélkülözött és nyomorgott, mi­alatt urai egyre nagyobb jóléthez jutottak. A hivatalos statisztika adataiból kimutat­ható —­ és hányszor ki is mutattuk! —, hogy amíg az ország nagybirtokosai és nagytőkései gazdagságban egyre gyarapodtak, a nép szé­les rétegei tovább is gazdasági és kulturális nyomorúságban tengődtek, sőt sok tekintet­ben egyre mélyebbre sülyedtek. Hogy az ország nagy „erőpróbája" — a háború — alatt ez állapot nemcsak hogy nem javult, sőt folyton rosszabbodott, hogy a magyar munkásosztály szenvedéseinek azokban a szörnyű időkben nem volt határa és hogy ugyanakkor a gazdagok egyre gaz­dagabbakká lettek, ez annyiszor bebizonyí­tott, annyira tudott dolog, hogy újabb bizo­nyításra nem szorul. Az ország közállapotai ilyen rettentő leromlásának fő okát mi min­dig abban láttuk, hogy az ország dolgaiba való beleszólás jogától el voltunk zárva, hogy arra ugyan jók voltunk, hogy az or­szág gazdagságát és hatalmát gyarapítsuk, hogy vért és életet áldozzunk­ a haza oltá­rán, de úgy, mint most is „hazátlan, nemzet­közi bitangok" voltunk, ha a munkásosztály egyenlő polgári jogaiért és gazdasági föl­emelkedéséért mertünk harcba szállni. Ha belátják m igasi bűnösök, hogy az ilyen politikának csak rossz és siralmas le­hetett a vége, akkor jövendő sorsunk kiala­kulásában még sok minden megjavítható, még sok minden re­n­hető. Egyébként a munkásság ma is teljesííti kö­telességét, ahol munkaalkalom van, ma is dolgozik, sőt olyan körökben, ahol — az or­szág rettentő szegénysége és nyomora mel­lett — a munkát tekintik annak az egyedüli forrásnak, amely javulást hozhat, nem pedig a sötét középkori reakció jelszavainak az or­szágra való ráerőszakolását, ott a szervezett munkásság munkálkodását és szervezeti mű­ködését meg is becsülik. Hiszen csak a na­pokban is volt alkalmu­uk megírni, hogy mialatt a pogrom­kormányzat és annak le­pénzelt sajtója nap-nap után az eszeveszett gyűlölet tüzét okádja az „átkos szocialista szervezetek" ellen, azalatt a belátó munkál­tatók sorra megkötik a kollektív megállapo­dásokat az egyes szervezetekkel. És hogy mily messze esik a modern és kul­turlégkörben nevelkedett és dolgozó embe­rek fölfogása attól, amit a sötétség után,áhí­tozó „ébredő"­kormányzati szellem nálunk szeretne meghonosítani, arra kitűnően kí­nálkozó bizonyíték De Tournadie tábornok­nak, a szegedi katonai kormányzónak a na­pokban kiadott rendelete, amelynek egyik kitétele úgy szól, hogy: „minden egyes párt­nak — a szociáldemokratáktól a reakció leg­izzóbb híveiig — joga és kötelessége, hogy "a haza újjáépítéséhez a maga munkájával hozzájáruljon". Nos hát, mi szociáldemokraták ezt az igaz­ságot nemcsak ismertük, de követelésünknek is elismertük és képviseljük! Ellenben a re­akció legizzóbb h­ívei tisztátlan sajtóorgá­numaik minden betűjével azt hirdetik, hogy aki szociáldemokrata, az nem ember és a nagy irtás elől csak az fog megmenekülni, aki „keresztény". De ugyan­akkor elég vak­merően és elég szemérmetlenül azt kurjon­gatják, hogy a szervezett szociáldemokrata munkásság akadályozza az ország véres ku­száltságának rendbehozatalát Renner a bolsevizmus ellen. Renner ar. kan­cellár hosszabb beszédet mondott egy választói gyűlésen és a többi közt a következőket jelen­tette ki: Mi nem rendezkedhetünk be erőszakos kormányzásra. A munkások megértettek ben­nünket. Tudták, ha ilyen uralomra rendezked­nénk be, az antant csapatai bevonulnának A koalíciót azért határoztuk el, hogy átsegítsen bennünket a tél borzalmain. Figyelembe kel­lett venni Bécs városának helyzetét, amely je­lenleg­ borzalmas. Nem akartuk Bécset egészen izolálni és közte s az ország többi része között kiélesíteni­­a­z ellentéteket; nem akartunk pol­gárháborút fölidézni. Ha van most számunkra menekülés, — ezt azonban senki sem tudhatja, — akkor a megpróbáltatásnak ebben az órájá­ban össze kell fogni a népnek minden erejét. L­apunk mai száma © oldal*

Next