Népszava, 1919. október (47. évfolyam, 190–216. sz.)
1919-10-23 / 209. szám
2ELTH. SilfeTyaiH, 200. saSnf Budapest, 199 október 23. csütörtök. Cenzunat: E Cefaxu AZ ELŐFIZETÉS ARA« 371«« tar. SS kos. negyed im. ...... O kcr. en bóra ........ IS kon. EGYES SZÁM ÁRA «9 FILLÉR A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VITI, CONTI-UTCA SZ. (Telefon: József 3-29 és József 8-30) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József S-M és József 5-32) Munkások I . Népszavát, amunkásosztály érdekeinek kemény védelmezőjét, a demokrácia igazi harcosát, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt harci lobogóját össze akarják törni, el akarják tiporni a terror eszközével dolgozó ellenfeleink. Hosszú időn keresztül fogvicsorítva, de tehetetlen dühvel nézték ezek az ellenfeleink a szocialista tábor növekedését, a Népszava erősödését. Nem tudtak ellene tenni, minden eszközük beletörött a munkások áldozatkészségének keménységébe. Most, hogy az idők fordulása a megpróbáltatások napjait hozta el a szociáldemokrácia számára, most ezt az időt akarják fölhasználni régi és óhajtott céljuk: a Népszava megsemmisítésének elérésére. A Dunántúlra nem engedik be a Népszavát, amely a gyors békekötésért, Magyarország újjáépítéséért, a magyar nép haladásáért és kulturális emelkedéséért küzd. Ezrével pusztítják el a Népszavapéldányokat. Máglyát raknak belőle! Most megint elfelejtik, hogy ez a máglya is világít. Elfelejtik, hogy a szociáldemokrata mmkásmozgalmat megfojtani nem lehet! Az ellenünk alkalmazott erőszak nem töri meg akaraterőnket, hanem megkeményíti azt. A harcot nem kerüljük és meg nem törhető akaratai, eréllyel és elszántsággal folytatjuk a munkásság érdekében való küzdelmünket A küzdelem eredménye annál biztosabb, minél nagyobb tömegekben sorakoznak aproletárok zászlajuk, a Népszava alá. Ezért azzal a régi kiáltással fordulunk hozzátok: Agitál!9t®k a népszaáért, szerezzetek új előfizetőket lapotoknak! . Azt akarjuk, hogy a mostoha viszonyok ellenére is a munkások újabb tízezrei sorakozhassanak a Népszava előfizetőinek táborába. Azért, hogy a mai súlyos helyzetben könnyebbé tegyük a Népszava előfizetését, október 26-ától, vasárnaptól kezdve újból rendszeresítjük a heti előfizetést. Meggyőződésünk, hogy az elvtársak százai, akik lankadatlanul dolgoznak a Népszava érdekében, ezt az újabb alkalmat is fölhasználják az előfizetők gyűjtésére. Az előfizetés ára hetenként 3 korona 66 fillér. Elvtársak! Mutassuk meg, hogy minden üldöztetés és terror ellenére is lapunkat, a Népszavát erőssé és hatalmassá tesszük! Minden új előfizető új harcost jelent és minél több az új harcos, annál gyöngébb az ellenség tábora! Erre gondoljatok és agitáljatok! A Népszava kiadóhivatala Budapest, VIII. Conti utca 4. Nem csak rajtunk áll! Napról-napra azt a rágalmat vagdossák a magyarországi szervezett munkásság fejéhez, hogy az ország nehéz helyzete iránt nincsen érzéke, hogy csak szűkkeblű osztályszempontokat tud előtérbe állítani olyankor, amikor égetően szükséges, hogy mindenki egyformán igyekezzék az országot a végső romlástól és pusztulástól megmenteni. Bizonyos, hogy azoknak, akik ezeket a rágalmakat felénk szórják, az az egyedüli céljuk, hogy gyűlöletes hajszájukkal megsemmisítsenek bennünket; mert hiszen a megértésnek, a „jobb belátásra" bírásnak más az útja és a módja. Egyébiránt könnyű volna kimutatni, hogy sohasem a munkásság volt az, amelyből a történelmi szükségesség belátása hiányzott; könnyű volna bebizonyítani, hogy Magyarország nem jutott volna oda, ahová jutott, ha uralmon levő osztályai a múltban el nem zárkóztak volna olyan reformok elől, amelyek elmulasztása után minden politikai ábécés gyerek is megjósolhatta az ország teljes lezüllését és pusztulását. Csak lapozzák át azok a jó urak a háború előtti időkről szóló bármely újságnak ama tudósításait, amelyek azokról a harcokról — s tegyük mindjárt hozzá: azokról a nagyobbrészt meddő harcokról — szólnak, amelyeket az ország munkássága legprimitívebb jogainak és szabadságának elismertetéséért vagy mindennapi falat kenyerének biztosításáért volt kénytelen folytatni. Tanulmányozzák csak át ezeknek a küzdelmeknek történetét és akkor, ha még tudnak pirulni, szégyeljék magukat, hogy mennyi rövidlátással és mennyi rosszakarattal kezelték a munkásság ügyeit. A munkásság ezzel szemben csak panaszkodott, s csak demonstrált, tűrt és szenvedett, amíg bírta erővel és idegekkel, nélkülözött és nyomorgott, mialatt urai egyre nagyobb jóléthez jutottak. A hivatalos statisztika adataiból kimutatható — és hányszor ki is mutattuk! —, hogy amíg az ország nagybirtokosai és nagytőkései gazdagságban egyre gyarapodtak, a nép széles rétegei tovább is gazdasági és kulturális nyomorúságban tengődtek, sőt sok tekintetben egyre mélyebbre sülyedtek. Hogy az ország nagy „erőpróbája" — a háború — alatt ez állapot nemcsak hogy nem javult, sőt folyton rosszabbodott, hogy a magyar munkásosztály szenvedéseinek azokban a szörnyű időkben nem volt határa és hogy ugyanakkor a gazdagok egyre gazdagabbakká lettek, ez annyiszor bebizonyított, annyira tudott dolog, hogy újabb bizonyításra nem szorul. Az ország közállapotai ilyen rettentő leromlásának fő okát mi mindig abban láttuk, hogy az ország dolgaiba való beleszólás jogától el voltunk zárva, hogy arra ugyan jók voltunk, hogy az ország gazdagságát és hatalmát gyarapítsuk, hogy vért és életet áldozzunk a haza oltárán, de úgy, mint most is „hazátlan, nemzetközi bitangok" voltunk, ha a munkásosztály egyenlő polgári jogaiért és gazdasági fölemelkedéséért mertünk harcba szállni. Ha belátják m igasi bűnösök, hogy az ilyen politikának csak rossz és siralmas lehetett a vége, akkor jövendő sorsunk kialakulásában még sok minden megjavítható, még sok minden renhető. Egyébként a munkásság ma is teljesííti kötelességét, ahol munkaalkalom van, ma is dolgozik, sőt olyan körökben, ahol — az ország rettentő szegénysége és nyomora mellett — a munkát tekintik annak az egyedüli forrásnak, amely javulást hozhat, nem pedig a sötét középkori reakció jelszavainak az országra való ráerőszakolását, ott a szervezett munkásság munkálkodását és szervezeti működését meg is becsülik. Hiszen csak a napokban is volt alkalmuuk megírni, hogy mialatt a pogromkormányzat és annak lepénzelt sajtója nap-nap után az eszeveszett gyűlölet tüzét okádja az „átkos szocialista szervezetek" ellen, azalatt a belátó munkáltatók sorra megkötik a kollektív megállapodásokat az egyes szervezetekkel. És hogy mily messze esik a modern és kulturlégkörben nevelkedett és dolgozó emberek fölfogása attól, amit a sötétség után,áhítozó „ébredő"kormányzati szellem nálunk szeretne meghonosítani, arra kitűnően kínálkozó bizonyíték De Tournadie tábornoknak, a szegedi katonai kormányzónak a napokban kiadott rendelete, amelynek egyik kitétele úgy szól, hogy: „minden egyes pártnak — a szociáldemokratáktól a reakció legizzóbb híveiig — joga és kötelessége, hogy "a haza újjáépítéséhez a maga munkájával hozzájáruljon". Nos hát, mi szociáldemokraták ezt az igazságot nemcsak ismertük, de követelésünknek is elismertük és képviseljük! Ellenben a reakció legizzóbb hívei tisztátlan sajtóorgánumaik minden betűjével azt hirdetik, hogy aki szociáldemokrata, az nem ember és a nagy irtás elől csak az fog megmenekülni, aki „keresztény". De ugyanakkor elég vakmerően és elég szemérmetlenül azt kurjongatják, hogy a szervezett szociáldemokrata munkásság akadályozza az ország véres kuszáltságának rendbehozatalát Renner a bolsevizmus ellen. Renner ar. kancellár hosszabb beszédet mondott egy választói gyűlésen és a többi közt a következőket jelentette ki: Mi nem rendezkedhetünk be erőszakos kormányzásra. A munkások megértettek bennünket. Tudták, ha ilyen uralomra rendezkednénk be, az antant csapatai bevonulnának A koalíciót azért határoztuk el, hogy átsegítsen bennünket a tél borzalmain. Figyelembe kellett venni Bécs városának helyzetét, amely jelenleg borzalmas. Nem akartuk Bécset egészen izolálni és közte s az ország többi része között kiélesíteniaz ellentéteket; nem akartunk polgárháborút fölidézni. Ha van most számunkra menekülés, — ezt azonban senki sem tudhatja, — akkor a megpróbáltatásnak ebben az órájában össze kell fogni a népnek minden erejét. Lapunk mai száma © oldal*