Népszava, 1920. február (48. évfolyam, 28–52. sz.)
1920-02-21 / 45. szám
s NÉPSZAVA 1920 február 21. Keresik az orgyilkosokat. * * Nyilatkozik a belügyminiszter. — Erélyesen nyomoznak. Jutalomcéij a tettesek kézrekerütőjének. — A boncolás. Vasárnap lesz a temetés. Sok részvét megnyilatkozása. "A magyar munkásmozgalom nagy halottjáról, Somogyi Béláról nagyon melegen és a részvét őszinte megnyilatkozásának hangján nyilatkozik meg úgy a sajtó, mint az egész közvélemény. Pótolhatatlan veszteség Somogyi elvtársunk tragikus halála és még ma sem tudunk fölocsúdni, magunkhoz térni; nem tudjuk elhinni, pedig immár másodszor láttuk szerencsétlen vezérünk holttestét... Somogyi Béla holttestét már másodízben láttuk a boncolóasztalon és fájó szívvel gondoltunk arra, hogy Somogyi Béla többé nem lehet közöttünk, a munkások százezrei nem olvashatják az ő gyönyörű, tanító, nevelő cikkeit, amelyek mindig remekei voltak a magyar újságírásnak. Fáradhatatlanul dolgozott Somogyi Béla, holott tudta, érezte és sorsát kijelöltnek látta. Távol állott tőle az, hogy elbújjon az üldözői elől,ró nyomozást, úgy látjuk, erélyesen folytatja a rendőrség és a katonaság. A hatóságok mindent elkövetnek hogy kézrekerüljenek a gyilkosok. A belügyminiszter is, a pártvezetőség is jutalomdíjat tűztek ki azok részére, akik nyomravezetik a hatóságokat. Szerencsétlen Bacsó elvtársunkról semmi újabb adatot nem kaptunk. Elképzelni is szörnyű, hogy Bacsó is a Duna fenekére merült, az a fiatal társunk, akinek csak egyetlen vétke volt az, hogy élő tanúja lehetett volna Somogyi Béla szörnyű tragédiájának. A temetés vasárnap délután 0 3 órakor lesz a Vasmunkás Otthonból. A budapesti és környékbeli munkásság tömegeivel vesz részt nagy halottjának végső tisztességén és valószínűen még sokezren fognak odavándorolni, hogy megadják. (Somogyiak at tiszteletet, amelyet hosszú és fáradhatatlan munkássága közben jogosan kiérdemelt. A részvétmegnyilvánulás minden jelével halmoznak el bennünket. Személyesen és írásban adják tudtára a Népszava szerkesztőségének, hogy osztoznak mélységes bánatunkban és biztatnak, buzdítanak bennünket arra, hogy az immár halott vezér helyett is dolgozzunk lankadatlanul, kitartóan a munkásság érdekében. A belügyminiszter nyilattóclata. Beniczky Ödön belügyminiszter a Somogyi és Bacsó elvtársak eltűnésével kapcsolatosan a következő nyilatkozatot tette: — Itt nem jöhet számba sem fáradság, sem költség. Minden eszközt és minden módot érvényesítünk arra, hogy eza nyomozás késünkbe adja a tetteseket. Megvan a reményem, hogy kétszer huszonnégy óra alatt tudni fogjuk, kik követték el a gyilkosságot. Biztos vagyok abban, hogy negyvennyolc óra alatt ez a titok nem titok többé és hiszem, hogy annak a nyomozásnak, amelyet a rendőrség és a katonaság a legszélesebb mederben indítottak, eredménye lesz. A nyomozás és vizsgálat lefolytatása után természetesen a statáriális intézkedés kötelessége lesz, a legszigorúbb ítélet hozásával példát adni, mert meg fogjuk mutatni, hogy közönséges bűntettel állunk szemközt és hogy senki sem követhet el a mi konszolidálásunknak a külföld előtt is ismert és méltányolt rendje és menete ellen ilyen példátlan aljasságot. A Marlwoich Jenő főkapitányhelyettes, a bűnügyi osztály vezetője a nyomozás eddigi eredményéről a következőket mondotta: Pénteken délelőtt olyan adatok vagy nyomok nem jutottak tudomásunkra, amelyek alapján a tetteseketkézrekeríthetnék. Azonban a nyomozás a lehető legnagyobb apparátussal és odaadással folyik és ,minthogy a katonai hatóságokkal karöltve, mindent elkövetünk ,a bűn földerítése és a tettesek kézrekerítése érdekében, minden reményünk megvan arra, hogy sikerül a tetteseket kinyomozni és kézrekeríteni. . . A nyomozás most abban az irányban folyik, hogy az autó pontos leírását megállapítsák. Minden valószínűség szerint a gyilkosok egy nagy, nyitott, ponyvafedelű autón vitték el a két áldozatot. A főkapitányságon Sárközy Sándor detektívfőnökhelyettest bízták meg a gyilkosok felkutatásával. .Sárközy csoportjával bejárta a Conti utca egész környékét, sok házmestert, üzlettulajdonost kihallgattak, azonban ilyen módon pozitív nyomokra népi akadtak. A detektívek azt hiszik, hogy a sötét Csokonai utcában történhetett két elvtársunk elrablása. Sárközy csoportja bejárta azokat az útvonalakat is, amelyeken az autójárhatott egészen a gyilkosság színhelyéig. Teljesen bizonyos az, hogy az autó a nyugati pályaudvar irányában, a Váci úton robogott, ki Dunakeszire és vissza is ugyanezen az útvonalon jött, azzal az eltéréssel, hogy Újpesten az Árpád-úton kanyarodott le. A rendőrségnek pénteken a déli órákban új adatok jutottak tudomására, amelyek, ha valóknak bizonyulnak, a közeli órákban szenzációs fordulatot adnak az ügynek. A tanúkihallgatások. Péntek délelőttre beidézték mindazokat a rendőröket, akik a gyilkosság idején a Váciúton és Újpesten teljesítettek szolgálatot, hogy kihallgassák mindazokat, akik az autót látták. Eddig is nagyon sok tanújelentkezett, aki kedden este hatalmas autót látott a Váci-úton és a Vízmű-telep közelében. A rendőrség reméli, hogy rövidesen lényeges és döntő adatok birtokába jut. A rendőrség kihallgatta Somogyi Gusztáv alagi lakost, aki február 17-én este 1110 óra tájban ment Dunakesziről a Vízmű-telepre. Útközben találkozott az autóval, amelyik ott állt az országúton. Még mielőtt odaért volna, lövéseket vélt hallani, az autó körül pedig két embert látott foglalatoskodni. Az egyik bőrkabátos soffőrsapkás, a másik hosszú kabátos, világosabb színű puhakalapos, polgári ruhás vett. Anírkeríz autó melléért, látta, hogy több férfi, akiknek ruházatát a sötétben nem tudta kivenni, mozog a Duna felé eső szántáson, mintha arrafelé cipelnének valamit. Amikor elhagyta az autót, ismét hallott két lövést, abból az irányból, amelyben a csoport mozgott. Az egyik lövésnek a fényét is látni vélte. Az autó nyitott volt, de a tetején ponyva volt kifeszítve. Már a Vízmű-telepre érve, nemsokára látta, hogy az autó visszafelé, Újpest felé jön. A rendőrséget értesítették, hogy egy felsőgödi lakos állítólag tanúja lett volna a gyilkosság végrehajtásának. A rendőrség intézkedett, hogy az illető tanúvallomás céljából megjeleltjek a főkapitányságon. Jelentkezett továbbá egy tanú, aki február 17-én este9 óra tájban látott a Nemzeti Színháznak a Népszínház utca felé eső részénél egy hosszú, erős automobilt, amely autó csukott volt, de nem tudja, hogy karosszéria volt-e rajta vagy ponyvasátor. Katonai autónak nézte és azt hitte, hogy katonai személyeket vár a színházból. Hogy kik ültek benne, nem figyelte meg. A nyomozás során a tanúvallomások alapján megállapították, hogy a véres bűntény végrehajtásánál két lövés történt. Mintthogy Somogyi Béla holttestén csupán egy lövés nyomait lehetett megállapítani, bizonyos, hogy a másik lövés a szerencsétlen Bacsót érte. Nem kevésbé érdekes és értékes megállapítás, hogy a halálautót, amelyen Somogyit és Bacsót vitték, defektus érte azon a helyen, ahol megfordult. A defektus folytán mintegy másfél liter olaj kifolyt a tartályból. Egy rendőrőrszem azt vallotta, hogy látta,, amint egy kétreflektoros autó nekiszaladt az újpesti válysorompónak, ekkor érhette sérülés a gépet. Kézenfekvő a feltevés, hogy egyazon járműről van szó. Mindezek alapján a rendőrség az usstes autójavító műhelyekben és garázsokban kutatja azt az autót, amelynek ilyfajta sérülése van. Sorra faggatják a soffőröket, hogy hol voltak a bűncselekmény elkövetésének valószínű idején. A Dunakeszi felé vivő útón egy autónak elromlott olaj tömlőjét találták meg a rendőrség emberei. Jutalomdíj a tettesek nyomraóvezetőinek. A párt vezetéséig pénteken délután tartott ülésén elhatározta, hogy 20.000 koronát ajánl föl a tettesek és nyomravezetők jutalmazására. A belügyminiszter 10.000 korona jutalmat tűzött ki Somogyi Béla gyilkosai kézrekerítői vagy nyomravezetőinek. Keresik Bacsót. Az eltűnt Bacsó Béla elvtársunkra vonatkozóan a rendőrség távirati megkeresést intézett Csepel, Tököl, Ercsi, Bádkeve, Adony, Dömsöd, Dunapentele, Dunavecse, Dunaföldvár, Dunapataj és Kalocsa elöljáróságaihoz, hogy e hó 17-én, este 9 és 10 óra között Bacsó Béla 28 éves, magas, nyúlánk termetű, hossza fölfésült hajú, beretvált bajuszú, kis hegyesorrú újságíró a Dunakeszi határa közelében a Dumába dobatott. Feje tetején valószínűen sérülés látható, lehet rajta lövéstől eredő sérülés is. Feketecsíkos ruha, ugyanilyen nadrág, rövid sötétkék télikabát, puhaerejű fehér ing, sötét kötött nyakkendő, puha gallér volt rajta. Balkezén karkötőóra, a holttest kifogása esetén a hatóságok azonnal értesítsék a főkapitányságot. A rendőrség fölhívása. Az államrendőrség a következő , fölhívást adta ki: - -- —." A rendőrség fölkéri mindazokat, akik e hó 17-én este 7—9 óra között a Conti-utca, illetve Népszínház-utca, valamint a Rákóci-utoa a volt Orienti szálló tájékán, illetve a VII. kerületnek a Népszínház-utcától, valaminta Contiutcától jobbra és balra eső részében tartózkodtak és ott nagyobb nyitott, de előrebukható ponyva fedeles és két reflektoros autót láttak állandóan cirkálni, úgyszintén azokat, akik esetleg valamilyen dulakodásnak, vagy annak lettek volna tanúi, hogy több személy egy vagy két ellenkezni látszó egyént tuszkolt az autóba, az államrendőrség bűnügyi osztályánál, a Ferenc József tér 7. szám alatt tanúvallomásként sürgősen jelentkezzék. Pósz elvtárs megszérült. A pénteki Népszavában, vezető helyen arról is megemlékeztünk, hogy az utóbbi időben több szakszervezeti vezető eltűnt. Ezek között volt Bősz Jenő elvtárs is, a vasutasszövetség titkára. Most arról értesítenek bennünket, hogy Pósz Jenő elvtárs él és le van tartóztatva. A másik eltűntről, Cservenka Miklós elvtársról eddig még semmi pozitívum nincsen. A hatóságok kötelessége, hogy Cservenka elvtárs hollétéről mihamarabb biztos értesülést adjanak. Időszerű most arról is beszélni, várjon hol vannak a párttitkárság által bejelentett eltűntek! Tudvalevően éppen Cservenka elvtárs jelentette be mindannyiszor a rendőrségnek az eltűnéseket. A rendőrség megindította a nyomozást, de a legtöbb esetben eredmény nélkül. Az eltűntek sorsáról, hollétéről semmi közelebbi adatot eddig nem lehetett szerezni. Az újságírók állást foglalássa. A „Magyarországi Újságírók Egyesületé"nek és az „Otthon írók és Hírlapírók Köreinek választmánya Somogyi Béla halála ügyében szombaton délután 3 órakor együttes ülést tart az Otthon tanácskozó termében. Az ülésre a tárgy fontosságánál fogva a tagokat is meghívják. Felboncolták Somogyi holttestét, Somogyi Béla holttestét pénteken délután boncolta föl a törvényszéki orvostani intézetben a törvényszéki orvos, a vizsgálóbíró és a rendőrség kiküldöttjének jelenlétében. A boncolás során megállapították, hogy Somogyi Bélát a fején hét sérülés érte tompaélű szerszámmal és bottal. A koponya jobb hátsó részén lövési bemeneti, a jobb szemén kimeneti nyílást állapítottak meg. Orvosi vélemény szerint a lövés 6—9 milliméteres revolverből történt. Más sérülést nem találtak a holttesten. Megállapította a boncolás, hogy Somogyi Béla holtan került a vízbe.