Népszava, 1920. március (48. évfolyam, 53–78. sz.)
1920-03-28 / 76. szám
XIVUL évfolyam. Budapest, 1320 márcim ig, ragáromp. TV. szám. AZ ELŐFIZETÉS AHA: egy évre... ISO kor. I negyed évre ...... 40 kor. tel évre SO kor. | egy bóra......... is kor. EGYES SZÁMÁRA 60 FILLÉR A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ, (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VEIL CONTI-UTCA 4. SZ, (Telefon: József 8-31 és József 3-32) Munkásvédelem a béketervezetben. Az egységes nemzetközi munkásvédelem gondolata nem új. Akár jóval a háború előtt nemzetközi egyesület is alakult, amely célul tűzte a munkásvédelem egységes nemzetközi szervezését és keresztülvitelét és bár működése őszintén magának a célnak volt szentelve, jelentős eredményeket még nem tudott elérni. A különböző országok különböző politikai, kulturális, gazdasági és termelő viszonyai lehetetlenné tették a munkásvédelem egyöntetű szabályozását és még a közösen megvitatott és elfogadott kisebb értékű reformok sem voltak az egész vonalon megvalósíthatók és keresztülvihetők. A háború nagy ember- és anyagpusztítása újból fölvetette az egységes munkásvédelem gondolatát, újból, most már erőteljesebben és határozottabban domborodott ki — nem is annyira a gondolat, mint inkább a szükséglet az egységes nemzetközi munkásvédelem iránt. Van ebben az új kialakulásban önvédelmi ösztön az érdekelt és védelemre szoruló munkásság részéről, van benne meghajlás a békebizottság részéről a munkások erőteljes követelése előtt, van benne kétségtelenül fölismerés is a kapitalizmus részéről az emberi munkaerő hatalmasan megnövekedett értéke iránt, de van benne üzleti féltékenység is: a meginduló nagy gazdasági versengésben hátrányba kerülhet az az ország, amelyik széles alapokon építi ki a maga szociálpolitikáját azzal az országgal szemben, amelyik viszont zsugori módon intézi a maga idevonatkozó dolgát. A munkásvédelem lényege szempontjából tulajdonképen mindegy, hogy melyik motívum hozta létre a gondolatot vagy melyik érvényesült hatékonyabban: a fontos az, hogy a gondolat eleven valósággá érlelődjék és a dolgozó, munkás szerte az egész világon, ahol a,kapitalisztikus termelő rend gyökeret vert, ahol tehát a dolgozó ember védelemre szorul, egyforma, mégpedig egyformán jó védelemben részesüljön. . . Az egységes nemzetközi munkásvédelem gondolata egyébként nem a békebizottság kohójában született, hanem munkásrészről, az amerikai szakszervezetek központjából indult hódító útjára. A háború második évében az amerikai szakszervezeti központ (Trade Union) azzal a javaslattal fordult a többi országok szakszervezeteihez, hogy a diplomáciai béketárgyalások székhelyér© és idejére nemzetközi munkáskongresszust hívjanak egybe a nemzetközi szociálpolitikai követelések megállapítása és szorgalmazása céljából. Az indítványt az amerikaiak később viszszavonták, mert nem kapott többséget, az angolok azonban magukévá tették és nyomban meg is valósították olykép, hogy 1916-ban Leedsbe tanácskozásra hívták az antant-államcsoport szakszervezeteit, az amerikaiak részéről eredetien megjelölt célzattal és programmal. Ezen a konferencián az angol, francia, olasz és belga szakszervezetek küldöttei vettek részt. Megállapították itt a béketárgyalások alkalmával érvényesítendő nemzetközi munkáskövetelések minimumát s megbízták a francia központot (Confédération Générale du Travail), hogy a leedsi határozatot közölje minden ország szakszervezeti központjával, megfelelő kiegészítés és javaslattétel végett. A központi és semleges országok 1917-ben Bernben tárgyalták a kérdést s a leedsi határozatot több módosítással elfogadták. A berni konferencián Németország, Ausztria, Csehország, Magyarország, Bulgária, Dánia, Svédország, Norvégia, Hollandia és Svájc szakszervezeteinek küldöttei vettek részt. Már ezt megelőzően a szakszervezeti központi titkárok nemzetközi értekezlete is tárgyalta az ügyet Stockholmban. Ez az öszszejövetel tulajdonképen előkészítője és kezdeményezője volt a berni konferenciának. A békedelegáció a leedsi, stockholmi és berni konferenciák nyomása alatt és a fentebb említett okok folytán tette azután magáévá és illesztette bele a népszövetség szabályaiba a munka nemzetközi szervezéséről és védelméről szóló cikkelyt. A már ratifikált békeszerződések és a magyar békeföltételek hasonló szövegű ilyen kikötéseket tartalmaznak. A magyar békeföltételek 315—355. cikkei vonatkoznak erre a kérdésre. A tételes rendelkezések előtt a következő elvi deklaráció ismerteti azt a célt, amelyet a békebizottság szolgálni óhajt. Miután a Népek Szövetségének célja az általános béke megalapozása és miután az ilyen béke csak a szociális igazságszolgáltatás alapján biztosítható, minthogy a munkaviszonyokból kivetkezik, hogy a népek nagy része nagy igazságtalanságnak, nyomornak és nélkülözésnek van kitéve, amiből oly elégületlenség származik, amely a világ békéjét és összhangját veszélyezteti; minthogy ezen viszonyoknak sürgős megjavítása kívánatos, így például a munkaórák szabályozása, a munkanapok és hetek maximális tartamának meghatározása, a munkások fölfosadása, a munkanélküliség leküzdése, a létföntartásnak megfelelő munkabér biztosítása, általában a munkásnak foglalkozásából eredő vagy betegség, ragály és baleset ellen való megvédése, a gyermekeik, fiatalkorúak és nők védelme, aggkori és rokkantsági segélyezés, a külföldön foglalkoztatott munkások érdekeinek védelme, a szakszervezeti szabadság elvének elismerése, a hivatásos és műszaki oktatás szervezése és más hasonló rendelkezések tekintetbe vétele; minthogy, ha egyik nemzetnek nem siker® humánus munkafeltételeket biztosítani, az más országokat is megakadályozna, hogy, saját országukban a munkások sorsán javíthassanak, a Magas Szerződő Felek az igazságosság és emberiesség érzésétől, valamint a világ állandó békéje biztosításának vágyától indíttatva, a következőkben állapodtak meg: ._ Ezután következnek a tételes rendelkezések a szervezésről, a szervek működéséről, a megtorló intézkedésekről, az általános szabályokról, az általános elvekről, az átmeneti rendelkezésekről és a munkakonferencia első üléséről, amelynek összehívásáva az Egyesült Államok kormányát bízták meg és amelyet Washingtonban már meg is tartottak. Mint állandó szerveket a Nemzetközi Munkaihivatalt, a Vizsgáló Bizottságot és Nemzetközi Állandó Törvényszéket, mint előkészítő szervet pedig a Nemzetközi Szervező Bizottságot jelölik meg a szabályok. A szervező bizottság hat tagból áll éspedig Amerika, Nagy Britannia, Franciaország, Olaszország, Japán, Belgium és Svájc delegáltjaiból. • TÁRCA * * * Az utolsó üzenet. * (Jaurès utolsó franciaországibeszéde Vaiseben (Lyon mellett), hat nappal halála előtt. 1911 július 25-én, Moutet képviselőjelölt igellett: Elvtársak! Azt mondhatnám, hogy sohasem voltunk és negyven év óta nem volt Európa veszedelmesebb és tragikusabb helyzetben, mint mi ebben az órában, amelyben azt a felelősségteljes feladatot vállalom, hogy önökhöz beszéljek. Óh, elvtársak, nem akarom a kép fekete árnyékát túlzottan sötétre festeni, nem akarom azt mondani, hogy az Ausztria és Szerbia között való, félórával ezelőtt jelzett diplomáciai szakításnak mit kell jelentenie és nem akarom azt mondani, hogy egy Ausztria és Szerbia között kitörő háborúnak szükségszerűen egész Európára ki kell terjednie. De meg kell mondanom, hogy e pillanatban szörnyű veszedelmek leskelődnek reánk, a békére és az emberiség életére és szükséges, hogy ezek ellen egész Európa proletariátusa fegyverbe szólítsa szolidaritása legnagyobb erőkifejtésát. Elvtársak, az a jegyzék, amelyet Ausztria Szerbiához intézett, teli van fenyegetésekkel. Ha Ausztria szláv területre teszi a lábat, ha Austria germán faja erőszakot követ el a szerbeken, akik a szláv világ egyik részét teszik és akik az oroszok mely rokonszenvének örvendenek, félő és előrelátható, hogy Oroszország beleavatkozik a konfliktusba, hogy Szerbiát Ausztriával szemben megvédelmezze. Ausztria, Uyképen két ellenféllel állva szemben, hivatkozni fog Németországgá fennálló szövetségi szerződésére. Németország erre követei útján tudatni fogja valamennyi hatalommal, hogy Ausztriával szolidáris. És ha "az összeütközés nem szorítkozik csupán Ausztriára és Szerbiára, hanem Oroszország is beleavatkozik, Ausztria a harcmezőn Németországot maga mellett fogja találni. Ez esetben azonban nemcsak az a szövetségi szerződés esedékes, amely Németországot Ausztriához köti, hanem az a titkos, bár főbb pontjaiban ismeretes szerződés is, amely Oroszország és Franciaország között fönnáll. Oroszország így szól majd Franciaországhoz: „Két ellenséggel, Ausztriával és Németországgal állok szemközt, jogom van hivatkoznom a bennünket kötő szerződésre. Franciaországnak mellém kell állnia." A jelen óráiban talán ama nap előestéjén álltunk, amelyben Ausztria Szerbiára veti magát és ha Németország és Ausztria a szerbekre és az oroszokra vetik magukat, nemcsak Európa, hanem a világ lángban áll. Ilyen komoly és mindnyájunkra nézve enynyire veszedelmes órában nem akarok sokáig időzni a felelősség kérdésénél. Részünk van benne, Moutet megmondta és én a történelem előtt jelentem ki, hogy előre láttuk és hirdettük, hogy a marokkói fegyveres eljárás a becsvágy, a birhatnámvágy és a viszálykodás korszakát nyitja meg Európában. Rossz franciáknak szidtak bennünket ezért, holott mi voltunk azok, akik Franciaország sorsát igazán szívünkön viseltük. Fájdalom, ez a mi részünk a felelősségben. És e felelősség még világosabbá lesz előttünk, ha meggondoljuk, hogy Boszia-Hercegovina annexiója adja a viszálykodás magvát Ausztria és Szerbia között és hogy nekünk, franciáknak annak idején, amidőn Ausztria Bosznia-Hercegovinát annektálta, sem jogunk, sem eszközünk nem volt arra, hogy a legcsekélyebb ellenállást kifejtsük, mert Marokkóban voltunk elfoglalva és mivel saját bűneink megbocsátására volt szükségünk, hát megbocsátották a mások bűneit is. Akkor külügyminiszterünk így szólt Ausztriához: „Átengedjük nektek Bosznia-Hercegovinát, ha ti átengeditek nekünk Marokkót". Bűnbánó, könyörgő útra indultunk nemzetről-nemzetre, egyik hatalomtól a másikhoz és így szóltunk Olaszországhoz: „Elfoglalhatod Tripoliszt, mivel én Marokkóban vagyok és lophatsz az utca végén, mivel én az utca elejém lopok" Minden nép egy-egy fáklyával kezében fut* ladt keresztül Európa utcáin és ime, itt a tűz* vészt Nos, elvtársaim, részünk van a felelősségben, de nem zárkózhatunk el a mások felelősségének megállapítása elől sem. Jogunk és kötelességünk a német diplomácia brutalitását és az orosz diplomácia kétszínűségét lelepleznünk. Az oroszok nemsokára Szerbia pártjára kelnek és ki fogják jelenteni: „a mi jó szláv szivünk nem tudja elviselni, hogy a kis szerb népen erőszakosságot kövessenek el". Igen ám, de ki szúrta szivén Szerbiát? Amidőn Oroszország 1877-ben a Balkán-ügyekbe beleavatkozott és amidőn úgynevezett független Bulgátriát alakított azzal a szándékkal, hogy rátegye kezét és ott uralkodjék, kijelentette az osztrák diplomáciáknak: „adj nekem szabad kezet és Boszniai-Hercegovina kormányzását reád bízom". Önök jól értik, elvtársaim, hogy mit jelent a „kormányzás" a diplomácia tolvajnyelvén. Ama naptól fogva, hogy Ausztria-Magyarország megkapta a megbízatást Bosznia-Hercegovina kormányzására, csak egy gondja volt, hogy minél jobban kormányozza a maga érdekei szempontjából. Évek múltak ed azóta, hogy az orosz külügyminiszter az osztrák külügyminiszterrel beszélve, ezeket mondotta: „Fölhatalmazom, hogy, Bosznia-Hercegovinát annektálja azzal a föltétellel, hogy utat enged a Fekete-tengerhez, Konstantinápoly közelében." Aehrenthal úr szemével hunyorított, amit Oroszország igért.