Népszava, 1920. március (48. évfolyam, 53–78. sz.)

1920-03-28 / 76. szám

XI­VUL évfolyam. Budapest, 1320 márcim ig, ragáromp. TV. szám. AZ ELŐFIZETÉS AHA: egy évre... ISO kor. I negyed évre ...... 40 kor. tel évre SO kor. | egy bóra......... is kor. EGYES SZÁM­ÁRA 60 FILLÉR A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ, (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VEIL CONTI-UTCA 4. SZ, (Telefon: József 8-31 és József 3-32) Munk­ásvédelem a béketervezetben. Az egységes nemzetközi munkásvédelem gondolata nem új. Akár jóval a háború előtt nemzetközi egyesület is alakult, amely célul tűzte a munkásvédelem egységes nemzetközi szervezését és keresztülvitelét és bár működése őszintén magának a célnak volt szentelve, je­lentős eredményeket még nem tudott elérni. A különböző országok különböző politikai, kul­turális, gazdasági és termelő viszonyai lehetet­lenné tették a munkásvédelem egyöntetű sza­bályozását és még a közösen megvitatott és el­fogadott kisebb értékű reformok sem voltak az egész vonalon megvalósíthatók és keresztül­vihetők. A háború nagy ember- és anyagpusztítása újból fölvetette az egységes munkásvédelem gondolatát, újból, most már erőteljesebben és határozottabban domborodott ki — nem is annyira a gondolat, mint inkább a szükséglet az egységes nemzetközi munkásvédelem iránt. Van ebben az új kialakulásban önvédelmi ösztön az érdekelt és védelemre szoruló mun­kásság részéről, van benne meghajlás a béke­bizottság részéről a munkások erőteljes köve­telése előtt, van benne kétségtelenül fölismerés is a kapitalizmus részéről az emberi munkaerő hatalmasan megnövekedett értéke iránt, de van benne üzleti féltékenység is: a meginduló nagy gazdasági versengésben hátrányba kerülhet az az ország, amelyik széles alapokon építi ki a maga szociálpolitikáját azzal az országgal szemben, amelyik viszont zsugori módon in­tézi a maga idevonatkozó dolgát. A munkásvédelem lényege szempontjából tulajdonképen mindegy, hogy melyik motívum h­ozta létre a gondolatot vagy melyik érvénye­sült hatékonyabban: a fontos az, hogy a gon­dolat eleven valósággá érlelődjék és a dolgozó, munkás szerte az egész világon, ahol a,kapita­lisztikus termelő rend gyökeret vert, ahol tehát a dolgozó ember védelemre szorul, egy­forma, mégpedig egyformán jó védelemben részesüljön. . . Az egységes nemzetközi munkásvédelem gondolata egyébként nem a békebizott­ság kohójában született, hanem mun­kásrészről, az amerikai szakszervezetek központjából indult hódító útjára. A háború má­sodik évében az amerikai szakszervezeti központ (Trade Union) azz­al a javaslattal for­dult a többi országok szakszervezeteihez, hogy a diplomáciai béketárgyalások székhelyér© és idejére nemzetközi munkáskongresszust hívja­nak egybe a nemzetközi szociálpolitikai köve­telések megállapítása és szorgalmazása céljá­ból. Az indítványt az amerikaiak később visz­szavonták, mert nem kapott többséget, az an­golok azonban magukévá tették és nyomban meg is valósí­tották olykép, hogy 1916-ban Leedsbe tanácskozásra hívták az antant-ál­lamcsoport szakszervezeteit, az amerikaiak ré­széről eredetien megjelölt célzattal és program­mal. Ezen a konferencián az­ angol, francia, olasz és belga szakszervezetek küldöttei vettek részt. Megállapították itt a béketárgyalások al­kalmával érvényesítendő nemzetközi munkás­követelések minimumát s megbízták a francia központot (Confédération Gén­érale­ du Travail), hogy a leedsi határozatot közölje minden or­szág szakszervezeti központjával, megfelelő ki­egészítés és javaslattétel végett. A központi és semleges országok 1917-ben Bernben tárgyal­ták a kérdést s a leedsi határozatot több mó­dosítással elfogadták. A berni konferencián Németország, Ausztria­, Csehország, Magyar­ország, Bulgária, Dánia, Svédország, Norvégia, Hollandia és Svájc szakszervezeteinek küldöt­tei vettek rész­t. Már ezt megelőzően a szakszer­vezeti központi titkárok nemzetközi értekezlete is tárgyalta az ü­gyet Stockholmban. Ez az ösz­szejövetel tulajdonképen előkészítője és kezde­ményezője volt a berni konferenciának. A békedelegáció a leedsi, stockholmi és berni konferenciák nyomása alatt és a fentebb emlí­tett okok folytán tette azután magáévá és il­lesztette bele a népszövetség szabályaiba a munka nemzetközi szervezéséről és védelméről szóló cikkelyt. A már ratifikált békeszerződé­sek és a magyar békeföltételek hasonló szövegű ilyen kikötéseket tartalmaznak. A magyar békeföltételek 315—355. cikkei vonatkoznak erre a kérdésre. A tételes rendelkezések előtt a következő elvi deklaráció ismerteti azt a célt, amelyet a békebizottság szolgálni óhajt. Miután a Népek Szövetségének célja az ál­talános béke megalapozása és miután az ilyen bé­k­e csak a szociális igazságszolgáltatás alapján biztosítható, minthogy a munkaviszonyokból kivetke­zik, hogy a népek nagy része nagy igazság­talanságnak, nyomornak és nélkülözésnek van kitéve, amiből oly elégületlenség származik, amely a világ békéjét és összhangját veszé­lyezte­ti;­­ minthogy ezen viszonyoknak sürgős meg­javítása kívánatos, így például a munkaórák­ szabályozása, a munkanapok és hetek maxi­mális tartamának meghatározása, a mun­ká­­sok fölfosadása, a munkanélküliség leküz­dése, a létföntartásnak megfelelő munkabér biztosítása, általában a munkásnak foglalko­zásából eredő vagy betegség, ragály és bal­eset ellen való megvédése, a gyermekeik, fia­­­talkorúak és nők védelme, aggkori és rok­kantsági segélyezés, a külföldön foglalkozta­tott munkások érdekeinek védelme, a szak­szervezeti szabadság elvének elismerése, a hi­vatásos és műszaki oktatás szervezése és más hasonló rendelkezések tekintetbe vétele; minthogy, ha egyik nemzetnek nem siker® humánus munkafeltételeket biztosítani, az más országokat is megakadályozna, hogy, saját országukban a munkások sorsán javít­hassanak, a Magas Szerződő Felek az igazságosság és emberiesség érzésétől, valamint a világ ál­landó békéje biztosításának vágyától indít­tatva, a következőkben állapodtak meg: ._ Ezután következnek a tételes rendelkezé­sek a szervezésről, a szervek működéséről, a megtorló intézkedésekről, az általános szabá­lyokról, az általános elvekről, az átm­eneti ren­delkezésekről és a munkakonferencia első ülé­séről, amelynek összehívásáva­ az Egyesült Államok kormányát bízták meg és amelyet Washingtonban már meg is tartottak. Mint állandó szerveket a Nemzetközi Munkai­hivatalt, a Vizsgáló Bizottságot és Nemzetközi Állandó Törvényszéket, mint előkészítő szer­vet pedig a Nemzetközi Szervező Bizottságot jelölik meg a szabályok. A szervező bizottság hat tagból áll éspedig Amerika, Nagy Britan­ni­a, Franciaország, Olaszország, Japán, Bel­gium és Svájc delegáltjaiból. • TÁRCA * * * Az utolsó üzenet. * (Jaurès utolsó franciaországi­­beszéde Vaiseben (Lyon mellett), hat nappal halála előtt. 1911 július 25-én, Moutet képviselőjelölt igellett: Elvtársak! Azt mondhatnám, hogy sohasem voltunk és negyven év óta nem volt Európa veszedelmesebb és tragikusabb helyzetben, mint mi ebben az órában, amelyben azt a felelősség­teljes feladatot vállalom, hogy önökhöz beszél­jek. Óh, elvtársak, nem akarom a kép fekete árnyékát túlzottan sötétre festeni, nem akarom azt mondani, hogy az Ausztria és Szerbia kö­zött való, félórával ezelőtt jelzett diplomáciai szakításnak mit kell jelentenie és nem akar­om azt mondani, hogy egy Ausztria és Szerbia kö­zött kitörő háborúnak szükségszerűen egész Európára ki kell terjednie. De meg kell mon­danom, hogy e pillanatban szörnyű veszedel­mek leskelődnek reánk, a békére és az emberi­ség életére és szükséges, hogy ezek ellen egész Európa proletariátusa fegyverbe szólítsa szo­lidaritása legnagyobb erőkifejtés­át. Elvtársak, az a jegyzék, amelyet Ausztria Szerbiához intézett, teli van fenyegetésekkel. Ha Ausztria szláv területre teszi a lábat, ha Aus­­tria germán faja erőszakot kö­vet­­ el a szerbeken, akik a szláv világ egyik részét te­szik és akik az oroszok mely rokonszenvének örvendenek, félő és előrelátható, hogy Orosz­ország beleavatkozik a konfliktusba, hogy Szerbiát Ausztriával szemben megvédelmezze. Ausztria, Uyképen két ellenféllel állva szem­ben, hivatkozni fog Németországgá­ fennálló szövetségi szerződésére. Németország erre kö­vetei útján tudatni fogja valamennyi hatalom­mal, hogy Ausztriával szolidáris. És ha "az összeütközés nem szorítkozik csupán Ausz­triára és Szerbiára, hanem Oroszország is bele­avatkozik, Ausztria a harcmezőn Németorszá­got maga mellett fogja találni. Ez esetben azonban nemcsak az a szövetségi szerződés ese­dékes, amely Németországot Ausztriához köti, hanem az a titkos, bár főbb pontjaiban isme­retes szerződés is, amely Oroszország és Fran­ciaország között fönnáll. Oroszország így szól majd Franciaországhoz: „Két ellenséggel, Ausztriával és Németországgal állok szemközt, jogom van hivatkoznom a bennünket kötő szerződésre. Franciaországnak mellém­­­ kell állnia." A jelen óráiban talán ama nap előesté­jén álltunk, amelyben Ausztria Szerbiára veti magát és ha Németország és Ausztria a szer­bekre és az oroszokra vetik magukat, nemcsak Európa, hanem a világ lángban áll. Ilyen komoly és mindnyájunkra nézve eny­nyire veszedelmes órában nem akarok sokáig időzni a felelősség kérdésénél. Részünk van benne, Moutet megmondta és én a történelem előtt jelentem ki, hogy előre láttuk és hirdet­tük, hogy a marokkói fegyveres eljárás a becs­vágy, a birhatnámvágy és a viszálykodás kor­szakát nyitja meg Európában. Rossz franciák­nak szidtak bennünket ezért, holott mi voltunk azok, akik Franciaország sorsát igazán szívün­kön viseltük. Fájdalom, ez a mi részünk a felelősségben. És e felelősség még világosabbá lesz előttünk, ha meggondoljuk, hogy Boszia-Hercegovina an­nexiója adja a viszálykodás magvát Ausztria és Szerbia között és hogy nekünk, franciáknak annak idején, amidőn Ausztria Bosznia-Her­cegovinát annektálta, sem jogunk, sem eszkö­zünk nem volt arra, hogy a legcsekélyebb ellen­állást kifejtsük, mert Marokkóban voltunk el­foglalva és mivel saját bűneink megbocsátá­sára volt szükségünk, hát­­ megbocsátották a mások­ bűneit is. Akkor külügyminiszterünk így szólt Ausztriához: „Átengedjük nektek Bosznia-Hercegovinát, ha ti átengeditek ne­künk Marokkót". Bűnbánó, könyörgő útra in­dultunk nem­zetről-nemzetre, egyik hatalomtól a másikhoz és így szóltunk Olaszországhoz: „Elfoglalhatod Tripoliszt, mivel én Marokkó­ban vagyok és lophatsz az utca végén, mi­vel én az utca elejém lopok" Minden nép egy-egy fáklyával kezében fut* ladt keresztül Európa utcáin és ime, itt a tűz* vészt Nos, elvtársaim, részünk van a felelős­ségben, de nem zárkózhatunk el a mások fele­lősségének megállapítása elől sem. Jogunk és kötelességünk a német diplomácia brutalitását és az orosz diplomácia kétszínűségét leleplez­­nünk. Az oroszok nemsokára Szerbia pártjára kelnek és ki fogják jelenteni: „a mi jó szláv szi­vünk nem tudja elviselni, hogy a kis szerb né­pen erőszakosságot kövessenek el". Igen ám, de ki szúrta szivén Szerbiát? Amidőn Orosz­­ország 1877-ben a Balkán-ügyekbe beleavatko­zott és amidőn úgynevezett független Bulgá­t­riát alakított azzal a szándékkal, hogy rátegye kezét és ott uralkodjék, kijelentette az osztrák diplomáci­áknak: „adj nekem szabad kezet és Boszniai-Hercegovina kormányzását reád bí­zom". Önök jól értik, elvtársaim, hogy mit je­lent a „kormányzás" a diplomácia tolvajnyel­vén. Ama naptól fogva, hogy Ausztria-Ma­gyarország megkapta a megbízatást Bosznia-Hercegovina kormányzására, csak egy gondja volt, hogy minél jobban kormányozza a maga érdekei szempontjából. Évek múltak ed­ azóta, hogy az orosz külügy­miniszter az osztrák külügyminiszterrel be­szélve, ezeket mondotta: „Fölhatalmazom, hogy, Bosznia-Hercegovinát annektálja azzal­ a föl­tétellel, hogy utat enged a Fekete-tengerhez, Konstantinápoly közelében." Aehrenthal úr szemével hunyorított, amit Oroszország igért.

Next