Népszava, 1920. május (48. évfolyam, 105–129. sz.)

1920-05-30 / 129. szám

a Fegyverszünet Oroszország és Japán között Londonból táviratozzák, Oroszország és Japán között az ellenségeskedés május 25-ével meg­szűnt. A fegyverszüneti bizottság megkezdte tárgyalásait („M. T. I.") Németországnak fizetnie kell. A francia kamara szerdai ülésén Millerand miniszter­elnök megállapította, hogy a szövetségeseknek minden eszk­özzel biztostani kell Németország lefegyverzését amely a világbékének első föl­tétele. (Élénk tetszés.) Nagy igazságtalanság volna, ha a világháború okozói teljes egészében nem űzetnék meg azokat az adósságokat, ame­lyek idegfizetésére kötelezték magukat. A fran­cia nép ezért a tartozásért mintegy kezese a háború áldozatainak és Franciaországot még Németország pénzügyi összeomlása sem mente­sítené kezességi kötelezettsége alól. A szerző­désben különben nincs semmi olyan, ami a­­jóvátételi bizottságot eltiltaná attól, hogy már most megállapítsa Németo­rszá­g össztározását 1921 május­á­ig nem lehet várni, mert ez a halo­gatás zavarokra vezethetne. A miniszterelnök hangsúlyozza, hogy eddig még semmiféle szám­szerű összegeket nem állapítottak meg. A francia jóvátételi követeléseket 200—210 millv­liárdra becsülik. A május 15-ig kiszámított összeg 70 millió aranymárka. („M. T. I.") D'Annunsio elfoglalta Susakot Párisból táv­iratozzák. A „Petit Párisien" jelenti, hogy D'Annunzio az ő rajongói élén elfoglalta Susakot A jugoszláv kormány tudatta az olaszokkal, hogy erőszakkal szegül eUen© min­den olyan cselekménynek, amely a lakosság ellen irányul. („M. T. I.") önrendelkezés. A keresztény újságok szer­kesztőségi tagjai elhatározták, hogy az úgyne­vezett hivatalos újságírótestületektől függetle­nül szervezkednek, erre nézve pénteki értekez­letükön el is fogadtak valami rezulációt és szombatra kelve valamennyien vezércikkekben jelentik be, hogy ők immár szabadok, teljessé lett­ az önrendelkező joguk. A felekezeti ala­pon való szervezkedés ugyan csöppet sem ki­látásos dolos­, de ha már erre szottyant ked­vük, csinálják végig: korán tanul a magyar és tapasztalatok okosítják az embereket A végén — ha ugyan nem hamarább — majd azt is megtudják, hogy szervezkedésüknek felekezeti jellege sem biztosít nekik, újságíró-wmnscá­soknak, szellemi és anyagi önrendelkezést leg­följebb némi védelmet az újság-tette szellemi és anyagi önrendelkezés ellenében. De nem er­ről­ van­ szó, hanem arról, hogy határozatuk 2. pontjában a papírkérdésben is önállósítani akarják a keresztény lapvállal­atokat, a 4. pont­ban pedig a cenzúra „mostani" kezelése ellené­bens­*k­írtanak szükségesnek „némi tennivmó­kat". Mi ezt úgy értjük, hogy a cenzúra mos­tani kezelését csak a maguk számára akarják megváltoztatni, mert azt föltételezni sem mer­jük róluk, hogy a megszűnését óhajtanák. De ők már a „megváltozást" is olyan hallatlan sajtó­szabadságnak tartják, hogy jóelőre önállóvá szervezkednek az újságpapír kérdésében is, mert hát így e „sajtószabadság" csak ott élve­ződhetik — ahol papír is van. X X X X XXXXXX X XXXXXX XXXXXX X XXXXXX XXXXXX X XX népszava 1520 május 30. Még egyszer a kommunista gyűlésekről. * A „Nemzeti Újság" szenzációja. A „Nemzeti Újság" című klerikális lap na­pok óta tervszerűen hangoztatja azt, hogy a Népszava expedíciós helyiségében és kiadó­hivatalában állandóan kommunista gyűléseket tartanak és, hogy homályos hátterű­­ „leleple­zés"-einek a valószínűség látszatát adja, május 28-aik számában arról írt hogy május 3-án már vissza is akarták állítani a proletárdik­tatúrát Meg vagyunk róla győződve, hogy ez a szen­zációs beállítás egyetlen komoly embert sem remegtetett meg, mert hisz­en a forradalmakat , és forradalmi puccsokat nem expedíciós leá­nyok és asszonyok, nem Kohn Manók és Széll Ilonkák „csinálják", sem munkanélküli­ Rákosi Viktorok, hanem történelmi átalakulások és fordulatok, megfelelő előfeltételek és előzmé­nyek után. A „Nemzeti Ujság"-ot ebben a kérdésben egyszerűen fölültették, amit azonban a cakk írója nem volt hajlandó tudomásul venni, mert neki a szenzáció volt a fontos és nem a való tényállás. Helyette majd mi mutatunk rá erre. A „Nemzeti Újság" cikkében közölt nevek­ kö­zül két főszereplő válik ki Az egyik Kecskésné, letartóztatott f­almunk­ásnnak a felesége, aki úgy vélte kiszabadítani az urát hogy hadácsszolgá­latra ajánlotta föl magát Ez az asszony elment a vasmunkások munkanélkülijei közé, ott azt mondotta, hogy ő most jött Bécsből, üzenetet hozott az ottani kommunistáktól, akik azt üzenték, hogy csináljanak már új kommunista mozgalmat, pénz lesz elég. A vasmunkások munka nélkül levő tagjai között ősmunkanél­küli volt Radics József, aki természeténél fogva kapva­ kapott minden alkalmon, amely pénz­szerzésre nyújtott kilátást. Ez a Radics állt szóba Kecskésével, ez irt össze neveket és lak­áscilmeket és vitte azután „munkája ered­ményét" Kecskiésnéhez. Kecskésné pedig föl­szerelte Radicsot a Bécsibe szóló ajánlólevéllel és gondoskodott róla, hogy Radicsot és a többi beugrasztott embert a pályaudvaron lefogják és náluk a komprom­ittáló leveleket megtalálják Kohn Manó és Széll Hana egykor a Népszava Madóhivatal­ában dolgoztak, de még a múlt év­ben elbocsátották őket. Nem lehetetlen, ho­gy ezek régi munkahelyükre, ismerőseikhez n­éha­­ ellátogattak i­dó gyűlés, értekezlet­enekben , helyiségeikben m­ár csak azért sem volt tart­ható, "m­ert 1919 december 7-től­ 1920­ május hó­­­l-ig a Népszava nyomdája és összes hivatalai állandó rendőri őrizet alatt állottak. Minden ajtóban posztok vigyáztak a be- és kimenő sze­mélyekre. Radicsot pedig, éppen mert a mun­kanélküliek közöttt állandóan békétlenséget szí­tott, a vasmunkásszövetség vezetősége 1920 áp­rilis hó 13-án tartott ülésében kizárta tagjai sorából. Ennyiből áll ez az egész nagy szenzáció, amellyel félrevezették a hatóságok­at és félre­vezetik az olvasó közönséget, fontosságot tu­lajdonítva naiv, spekuláló asszonyok és éhező munkanélküliak üres ábrándozásainak Az igaz, hogy ez is folytathatná a maga mes­terségét ha a szürsz­abóság érne egy fapitykét, de nem ér. Itt van továbbá Gábor bácsi, aki­nek valamikor a vasúti kocsi kereke nyisszan­totta el a lábát. A községházánál söpröget porolgat és nagy üveg vizeket állit az urak elé pedig azok ki nem állhatják. Nem Gábor bácsit. Szóval megél valahogyan. Föl kell em­lítenünk Pétert is, aki koldulásból tengődik és akinek négy darab végtagja közül csak kettő maradt meg: egy keze, egy lába, mert a t­ö­bbit a doktorok apránként lefürésszelget­ték. Ennyi hiányossággal még pesti koldusnak is beválnék, de nem szereti a fővárosi zajos életet. Itt van — De minek elősorolni! Szóval, nem egyedül Bálint az a szerencsétlen, akinek valamije hiányzik, de Bálint ám az a szánalomra méltó teremtés, akinek a klátbora nemcsak az egyik lábát vitte el, hanem a feleségét is. Ez már baj. Lába kettő volt tehát maradt még egy. Felesége csak egy volt tehát nem maradt egy sem. Még­ az a szerencse, hogy gyereket nem hagyott a nyakán. Csak a cók­mókját vitte el, amikor meghallotta, hogy Bálintot a csatában baj érte, a kórházban fekszik és ha fölépül is, nyomorék marad. Hová ment? Má­sik ember­hez, akinek­­keze-lába megvolt. Hogy melyiket sajn­álta Bálint jobban, a lá­bát-e vagy az asszonyát azt már ő tudja. De ha lábat már szerzett olyat, amilyet hát csak asszonyt is tud­tán kaparintani­? Hűen szeren­csétlen ember házánál nagyon elkél az asszony. A kocsmában is úgy hányták-vetették meg a dolgot, hogy ugyan bolond lenne Bálint ha azt várná, hogy a levágott lába magától kinő, és azt lesné, hogy a megszökött asszony vissza­tér. Csak maradjon ott ahol van. Egy kicsit megtört ember lett Bálint is megvi­selte a nagy hadjárat de azért még ő sem bújik elevenen a sírba, hanem él az elevenekkel, örül az örvendezőkkel és sir a siránkozókkal. A két kese jó. A csizmadiamesterséget fiatal korában Mi van a Márthával? 71 háztartási alfóclu­ta­z­ottak­­­elyzete. A lapok hírül adták, hogy a háztartási alkal­mazottak érdekeinek védelmével és elhelyezé­sével foglalkozó Mártha-egyesület csődbe ke­rült. Amint köztudomású, ez a jótékonysági egyesület azért alakult, hogy a háztartásbeli nők anyagi és erkölcsi érdekeivel törődj­ék. A Mártha-egyesület annak ellenére, hogy újra a kormány, mint az összes hatóságok és társa­dalmi egyesületek hathatós támogatásban ré­szesítették, mégsem tudott — a vezetőség saj­t bevallása szerint — eredményes működést ki­fejteni. Az ügyről nyilatkozik a Mártha-egye­sület elnöke is, aki megcáfolja az egyesület gazdasági csődbekerülésének a hírét. Szerinte az egyesület anyagilag jobban áll, mint va­laha és a bevételek többszörösen fölülmúlják az előbbi években elért bevételeket. Ellenben az erkölcsi csőd fenyegeti az egyesületet. En­nek — szerinte — különböző oka van. Panasz­kodik az elnök arról, hogy a háztartási mun­kásnők nagyon fegyelmezetlenek, azonkívül e bajokhoz hozzájárul még az is, hogy a régi anyag, amiből a háztartási nők legna­gyobb része eddig kikerült, a falvak leányai, nem jön­nek Pestre szolgálni. Azokkal pedig, a­kik ma rendelkezésre állanak, nagyon sok baj van Legnagyobb részük nem áll be a helyére és ha elfoglalja is az állását vagy ő megy el rövid idő multán, vagy alkalmatlanság miatt el kell bocsátani. Most az egyesület vezetősége úgy véli megakadályozni a baj továbbterjedését, hogy különféle rendszabályokat léptet életbe, azonkívül a rendőrség segítségét is igénybe veszi. Már többször kifejtettük, hogy a háztartási alkalmazottak munkásnők, akiknek ügyét első­sorban szociális kérdésként kell kezelni. Ehelyett azonban azt láttuk, hogy a háztartási munkásnők ügyét minden fórum rendőri ügy­nek tekintette. Az anyagi kérdések megoldása, a nagyfontosságú továbbképzés és a munka­viszonyok rendezése, mind elintézetlen maradt. A vezetőség pedig az ő kicsinyes látószögéből mindent rendőri vagy legföljebb jótékonysági ügynek tekintett, hiába volt előtte a sok kül­földi példa. A szociális kérdéseket erkölcsi prédikációkkal, a továbbképzést pedig ön­képzőköri előadásokkal akarta elintézni. Így azután nem csoda, ha az egyesület erkölcsi csődbe került Nemrégen írtunk a német­i ausztriai háztartási munkásnők védelme érde­kében alkotott új törvényről. Ez a törvény­­rendelkezik a háztartási alkalmazottak munka­idejéről, megállapítja a napi pihenőt azonkí­vül gondoskodik a betegség esetén való gyógy­kezeltetésről. Meghatározza a kölcsönös föl­mondási idő tartamát és eltörölvén a cseléd­könyv rendszerét, helyette a szolgálati jegyet léptette életbe. Fontos rendelkezése továbbá a törvénynek, hogy a háztartási alkalmazottak ügyét kivette a rendőrség kezéből és átutalta a rendes bíróságokhoz. Ilyen szellemben kel­lene nálunk is a háztartási munkásnők ügyét rendezni. J TÁRCA * * # Bálint várópépe* írta Bujdosó Péter. Bálint meglehetős szomorúsággal érkezett Vissza közénk a faluba Nem is kellett szegény­nek a szomorúságát olyan nagyon magyaráz­gatni, csak rá kellett nézni. A háború megvé­níttette, aztán az egyik lábát valahol az Isonzó­nál hagyta. Vaskampós lábbal bicegett haza. A hóna alatt hozott bőrből és rugókból csinált­­végtagot de mintha nem is az ő műlába lett volna, bevágta a sarokba.­­Pán még össze is szidta. Hát nem is a legjobb mesterség az, amikor az embernek a negyvenedik éve betöltése után újra kell tanulni a járást, amikor még meg­­kell, kenni a térdekalácsa srófjait hogy ne nyikorogjanak minden lépésnél. Lefekvésnél lecsatolni, fölkelésnél fölcsatolni. Nem paraszti embernek való az ilyen mulatság. Eke után nem ballaghat, jószág után nem szaladhat. Mit csináljon! No, még a­ kocsmában el-eltéblábol­hat vele. Odáig menni, egyik asztaltól a má­sikhoz ülni és durakozni még a műláb is meg­járja. Csak az van benne, hogy ebből a mester­ségből nem igen él meg az ember. Ami a®t illeti, a falusban Bálinton kívül akad még nyomorék ember,más is. (A sánta harangozó nem is­ számit , u­gy született, aztán meg a kezével rángatja a kötelet, nem a lábával.) Hanem itt van például a szűrszabó iVancga, akinek megvan ugyan mind a két lárba, Jnlég sem sok hasznát veszd, mert a köszvény annyira megviselte őket hogy akár otthon hagyhatná mind a kettőt amikor a szomszédba jóást, mert így táp hamarább oda csúsznék, tanulgatta. Nem vitte tökéletességre, nem ta­nulta ki minden fortélyát, de a toldozó-fold­ozó részét érti. Mostanában ez is elég az üdvös­ségre, mert megfizetik a faluban ezzel-azzal Csak az legyen, aki a keresményt megbecsüli, főz, süt, mos és el-elbeszélget otthon az ember­rel. Minden szóbeszéd kedvéért nem érdemes most a kocsmába szaladgálni, mert drága az ital. Itt volna Paradicsom Vera Nem csúnya, nem is öreg. Az első ura meghalt mielőtt el­vette volna. A gyerek igyekvősebb­­volt, mint az apja: világra jött a lakodalom előtt és most Pesten iiaskodik. De kinek mi köze hozzá? Szó­beszédre ne adjon az ember, ha egyszer komo­lyan házasodni akar. Mindenkiről vagy többet, vagy kevesebbet tudnak a falusi népek. Csak az igazat nem tudják. Hát Vera ellen nincs is kifogás. Számításba lehet venni özvegy Saroglyánét is. Az igaz, hogy egy kicsit nyelves, meg az italnál csak a legényeket szereti jobban, de Bálint mellett megcserélődhetik a természete, ami nem úgy értendő, hogy majd a legények­nél is jobban szereti az italt hanem úgy, hogy megbecsüli magát. Sára ángya sem volna rossz, de addig nem­ akar senkivel sem összeszövetkezni, amíg a szibériai hadifoglyok haza nem kerülnek, mert azok­ között két vőlegénye is van és nem sze­retné, ha a visszatérők csapodársággal vádol­nák. Kajtár Rozi vén lány, az Igaz, de éppen­ ezért több esze van, mint a fiatalnak és már csak azért is megbecsüli a maga emberét mert ilyesmire ebben az élet­ben még nem volt al­kalma. Hát választhat Bálint, van benne módja-Sokáig nem kell gondolkozni. A válópert majd elvégzi a fiskális, az már az ő gondja. Annak a végére nem lehet most várni. Addig is élni kell. Ha beválik az­­az asszony, lehet lakodalmazni akkor is. De hát melyiket próbálja ki Bálint?

Next