Népszava, 1920. október (48. évfolyam, 232–258. sz.)

1920-10-19 / 247. szám

AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre, 160 kor. | negyed évre 140 kor. fél évre 260 kor. | egy hóra 50 kor. Jugoszláviában egy szám ára 1 Jugoszláv korona. EGYES SZÁM ÁRA 2 KORONA A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) Az ausztriai választások eredménye még csak nagyjából ismeretes, de már ebből is megállapítható a végső ered­mény: a keresztény­szociálisok nyertek, a szociáldemokraták vesztettek néhány man­dátumot, a polgári pártok birtokállománya kevés változást szenvedett, döntő többségre azonban, olyanra, amely egyedül kormány­zásra lehetőséget biztosít, egyik párt sem tett szert.. A polgári és a keresztény sajtó természetesen a szociáldemokraták nagy ve­reségéről beszél, noha ez az eredmény előre­látható volt és épp úgy nem vereség a szo­ciáldemokratáknak, mint ahogy nem győze­lem a keresztény-szociálisoknak. Egyszerű eltolódás, szavazatfluktuáció, ami ma a szo­ciáldemokrata pártot érte, de érhetett volna bármely más pártot is. Valószínű, hogy leg­közelebb a keresztény-szociálisokat fogja szerencséltetni megjelenésével. A szociáldemokrata mandátumok mérsé­kelt apadása egyrészt természetes következ­ménye annak, hogy a szociáldemokrata párt Ausztria legválságosabb korszakában, köz­vetetlenül a katasztrófaszerű­ összeomlás után vállalkozott arra, hog­y a kormányzás túlnyomó részét ellássa. Nem egyedül kor­mányzott, így hát nem is egyedül felelős az eseményekért és azokért a nélkülözésekért, amelyek nem a jó vagy rossz kormányzás következményei voltak, hanem a háború­vesztés eredményeként jelentkeztek, még­is, a­ kormányzás­ban szintén részes keresztény­szociálisok taktikusan kihasználták a szo­ciáldemokraták többségét és magukról min­den felelősséget elhárítván, minden bajért és keserűségért a szociáldemokrata pártot tették felelőssé. Másrészről: a szociáldemo­krata pártnak jobbról is, balról is hatalmas ellenagitációval kellett megküzdenie, olyan­nal, amely hellyel-közzel egészen a rágal­mazás és hazudozás határáig ment el. A reakciós szélsőjobb és az álmodozó szélsőbal, mintha csak közös eredményt akartak volna elérni vagy közös célért küzdöttek volna, egyértelműen a szociáldemokrata párt ellen vonultatták föl a rendelkezésükre álló „erőket". A szociáldemokrata párt azzal, hogy a legsúlyosabb időkben a vergődő ország kor­mányrúdjához ugrott és erőinek teljes meg­feszítésével végezte el a mentési munkála­tok legveszedelmesebb részét, soha el nem évülő érdemeket szerzett az új állam talpra­állítása terén, ámde önmagának —­­pilla­natnyilag — ártott. Nem tudta beváltani a­­ keresztény-szociálisok túlzott ígéreteit, „csupán" a békét, a lábadozáshoz szükséges nyugalmat tudta biztosítani és a megszilár­dulás alapjait volt képes megteremteni — ezért most néhány mandátumot vesztett, de megnyerte a lehetőségét annak, hogy most a sokat igérő másik párt munkájának lehes­sen az ellenőre. Ez mindenesetre kényelme­sebb és hálásabb feladat, mint egy háború­vesztett, letiport, kizsákmányolt ország évek óta koplaló és rongyoskodó népét gazdasá­gilag kielégíteni. Ezeken a könnyen érthető okokon kívül hozzájárult még a mandátu­mok csökkenéséhez Európa többi országai­ban — főleg a háborúvesztés és a forradal­mak tüzén átment országokban — tapasz­talt az a körülmény, hogy a háború után való első választás mohó eredményei a má­sodik választáson természetesebb, az erő­viszonyoknak inkább megfelelő keretek közé húzódtak vissza. A Mitleuferek serege, amely színes illúziókat, gazdasági képtelen­ségeket remél minden újonnan föltörekvő párttól, rendszerint leválik az első ciklus után, amidőn indokolatlan igényeiben ki­­elégülést nem talált. Főleg ezek az okok hozták létre az ausz­triai szociáldemokrata párt mandátumvesz­teségét, ami a­zonban egyáltalában nem ka­tasztrófája a pártnak, sőt, bizonyos mérték­ben e pillanatban szerencséjének mondható: Ausztria gazdasági élete még mindig zilált, a különböző társadalmi rétegek szociális igényei még nagyon sokáig nem lesznek teljesen kielégítő­ek, ennek természetes következménye a folytonos mozgolódás és követelődzés, aminek mértéken túl eső része eddig mindig a szociáldemokrata párt vezetőibe ütközött, míg a másik kormányzó párt vezetőemberei állandóan és hangosan fokozták az igényeket. Nos, ez a­ szerep most fölcserélődik, legföljebb azzal a különbség­gel, hogy a más szerephez jutott szociál­demokrata párt komolyabb és felelősségtel­jesebb lesz és nem fogja lehetetlen követelé­sekre tüzelni az elkeseredett tömegeket. Egyébként Ausztria belső és külső politi­kájában aligha fog lényeges változást okozni a parlament új erőmegoszlása. Döntő többségre egyik párt sem tudott szert tenni, így kézenfekvő a további koalíciós kor­mányzat,­­ ha ugyan a szociáldemokraták hajlandók lesznek az illojális másik párttal Világos látás gazdasági ügyekben sohasem volt szüksége­sebb, mint manapság. A társadalmi élet meg­szokott rendjét sehol sem találjuk, minden átváltozásban van, mindenütt újraalakulást, ki nem alakult forrongást szemlélhetünk. Ez a kavarodás az emberek ezreit verte ki meg­szokott életmódjából és kényszerítette új élet­lehetőségekhez való alkalmazkodásra. Az ilyen időkben egy megbízható útmutató, amely az okokat és okozatokat,­ valamint a tennivaló­kat objektív vizsgálódás alapján állapítja meg, a legnagyobb szolgálatot teszi a nyugal­mát kereső és meg nem találó társadalomnak. . Adolf Braun, a szakszervezeti mozgalom jól ismert teoretikusa, még a háború alatt irt egy kis füzetet, amely címe szerint ugyan csak a szakszervezeteknek a háború utáni teendőiről v­aló értekezésnek ígérkezik, tar­talma szerint azonban valósággal olyan út­mutatónak mondható, amely alkalmas arra, hogy a mai zavaros, forrongó időkben­­ irá­nyító gyanánt szolgáljon. Ezt a füzetet adta most ki a Munkáskönyvtár sorozatában ma­gyar fordításban a Népszava könyvkeres­kedés.*) A füzet írója kiterjeszkedik a szakszerve­zeti tevékenység egész területére és így ter­mészetes, hogy­­a közgazdasági élet egészét érintő kérdések hosszú sorát vizsgálja és ma­gyarázza. És e vizsgálatok során világosan állítja elénk a háború utáni helyzetet és ebből következtetve a teendőket. Amikor ezt a füzetet írta a szerzője, még­­ nem tudta hogy a háború hogy fog eldőlni, melyik fél mah­id­­a győztes, de azért már megállapíthatta, hogy nagyon sok függ attól, hogy miként lehet a leszerelést végrehajtani. ..A legfontosabb közgazdasági, a legna­gyobb jelentőségű munkásproblémák és a népjóléti, szociálpolitikai kérdések egész se­rege van összefüggésben a leszerelés szeren­csés megoldásával." A háború után gazdasági helyzetet vizs­gálva, megállapítja, hogy „jó lesz, ha a pillanatnyi kedvező kon­junktúrából nem vonunk le messzemenő, tartós hatású konjunktúrának megfelelő következtetéseket." Fölsorolja a gazdasági élet helyreállításá­nak akadályait. Megállapítja, hogy­ „ott, ahol a normális gazdasági tevékeny­ség később következik el, súlyos károsodás­sal és nyugtalansággal jár az illető terü­letre. Ezért az egész gazdasági tevékenysé­gen a bizonytalanság, az óvatosság és a •) A szakszervezeti harc a háború után. Komoly szó, komoly időben. Irta Braun Adolf, fordította Ács Tamás. Ara 10 közetta, újból osztozni a kormányzás felelősségében. Közös kormányzás esetén csak nagyon ke­vés eltérés lehetséges az eddigi radikális és demokrata politikától, ha pedig a közös kor­mányzás lehetetlen volna, a számszerűen, legnagyobb pártnak, a keresztény­szociáli­soknak kell vállalkozniok a kormányzásra — ez esetben olyan mennyiségű és minő­ségű ellenzéket kapnak, amely lehetetlenné teszi a reakciós vagy akár a konzervatív irányba való átevezést. Ausztriai elvtársaink meg lehetnek elé­gedve a választások eredményével. A man­dátumok száma megfelel az erőviszonyok­na­k: a szociáldemokrata mandátumok mö­gött sorakozó szavazatok szociáldemokra­ták. Tiszta, egységes párttá szilárdult az ausztriai munkások pártja, amely hízeleg­het magának azzal, hogy önfeláldozó készsé­gével megmentette az új Ausztriát és a to­vábbiakban, akár mint a kormányzásban részes kormányzópárt, akár mint alkotó el­lenzék, mindenképen erőteljes szószólója és képviselője lesz Ausztria dolgozó népének és egyik derektúsan harcoló hadserege a vi­lág demokráciájának, visszaeséstől való félelem uralkodik majd." Mintha nem is 1918-ban, hanem 1920-ba­n készült volna ez a kis könyv! Ismerteti azután a versenynek, az áraknak és béreknek a kérdését, fölsorakoztatja előt­tünk azokat­­a változásokat, amelyeken a ter­melés belső rendje átment a háború alatt és amelyekről visszatérni nem akar. Ilyenek a női és tanulatlan férfi munkaerők alkalma­zása, a termelés specializálódása, a nagyü­zem erősbödése. A gazdasági életnek a háború alatt végbement változása és a háború után várható — és nagyrészt már eddig meg is tör­tént — alakulásai alapján állapítja meg a szakszervezetek és a munkásmozgalom fel­adatait. » „Minden kísérlet, amely arra irányul, hogy számszerű­en kimutassa és bebizonyítsa, hogy mit köszönhetnek a munkások és munkásnők a szakszervezeteknek, messze mögötte ma­rad a valóságnak." Ezekkel a szavakkal kezdi a szakszerveze­tek jelentőségének az ismertetését. És ettől a fölfogástól vezéreltetve, az egész füzeten az a törekvés vonul végig, hogy a munkások meg­ismerjék a szakszervezetek értékét és min­denekfölött törekedjenek a szakszervezeti egység és fegyelem föntartására. Elénk tárja végig a szakszervezetekre váró feladatokat és megmutatja, hogy milyen sors várna a mun­kásokra, ha megbontanák a szakszervezeti egységet és ezzel a szakszervezeteket működé­sükben megbénítanák. „A munkásoknak és a munkásnőknek a jövőben rájuk váró súlyos időkben higgadt­sággal csak a gazdasági viszonyok ismereté­ből fakadó elhatározásokra szabad jutni. A hangulat által megszabott politikába) való visszaesés egyben visszaesést jelent a mun­kásmozgalomban már régen elmúlt kor­szakba is." Ezeknek a tanításoknak az igazolása és bizonyítása a könyv végig. Nagyon jó lett volna, ha sokan elolvasták volna már 1918-ban. De a nagy tömegek — úgy látszik, ez az emberiség sorsa — csak akkor hajlanak a logi­kai úton való tanulásra, amikor a károsról, az ártalmasról már szemléltető módon meggyő­ződtek. De az ilyen szemléltető oktatás után újra csak szükséges a logikai úton való meg­győződés megszerzése, mert különben az elke­seredés, a fásultság, a mindenben való meg­nyugvás vesz erőt az embereken. Ez a könyv nagyon alkalmas arra, hogy erőt, kitartást, a jövőben való bizalmat merít­sen belőle mindenki, aki nem zárkózik el a dolgok helyes fölismerésétől és a teendők kö­vetkezetes megáll­apításától. Ezért azt kíván­nánk, hogy minden szervezett munkás szerezze m­eg magának és olvassa el mindaddig, amíg tanulságait magáévá nem tette. ÁlcSozatkészség és kötelességtul­ásS Áflat a Népszava mellé.

Next