Népszava, 1923. augusztus (51. évfolyam, 171–195. sz.)

1923-08-01 / 171. szám

­ 2 tett ki. A zsákolóknál 250 koronát, a nőmun­kásoknál pedig­ 125 koronát. Ezekre a bérekre azután július 18-án 20 és 25%-os bérjavítást adtak­ a júniusban mutatkozó 52,3%-os és a jú­lius 18-ig mutatkozó 24,9%-os drágulással szemben. A vegyészeti iparban, textiliparban ugyanaz a helyzet. Mindenütt, ahol a munkásokat, a bérért, fize­tésért dolgozókat az ország más társadalmi osztályához tartozókkal egyenrangú polgárok­nak ismerik el, ott maga a kormányzat sem nézheti tétlenül, hogy egy ország hasznos társadalmi réte­gével szemben a tőke a hatalom eszközével­járjon el és figyelmen kívül hagyva min­den emberiességet, a dolgozókat a végső nyomorba és elkeseredésbe kergesse.­­A kormányzat mindenütt megadja a módot, hogy a bérért dolgozók a dolgoztattókkal szem­ben egyenlő erejű fegyverekkel küzdhessenek,­­sőt a gyöngébbet támogatja ebben a küzdelem­ben, mert intézményesen is biztosítja azt, hogy a gazdaságilag szorosan egybekapcsolt érde­keltségek közös ügyeiket tárgyalások formá­jában bonyolíthassák le. Meg kell állapítanunk, hogy nálunk eddig ennek az ellenkezője történt és ez idézi elő az­után azt, hogy akkor, amikor ezévi július 18-án a munkáscsalád legszűkösebb heti ellátására 67.688.53 koronára volt szükség, addig az asztalos munkabére heti­­ — 27.187.50 ' kőműves munkabére heti — 31.200.­— m­alommunkás munkabére heti — 21.206.—• ' textilmunkás munkabére heti — 15.600.— • vasipari munkás bére heti 26.880.— vegyészeti munkás bére heti­­14.346.— • férfiszabó munkás bére heti 31.776.—1 . cipészmunkás bére heti 24.089.— koronát tett ki. Amikor azonban a drágaság következtében ez a szükségleti összeg ,julius 26-án 81.164.64 koronára, július 28-án 95.277 ko­ronára emelkedett, a munkabérek, egy szak­mát kivéve, ugyanazok maradtak. Ezzel szem­ben azt látjuk, hogy Németországban, akkor, amikor a szükséglet ez évi március havában heti 70.852 márka volt, az­­ asztalos munkabére heti 72.720.a a kőműves munkabére heti 76.800.— malommunkás munkabére heti — 68.000.— textilmunkás munkabére heti —­ 54.048.— vasipari munkás bére heti * 60.720.— vegyészeti munkás bére heti 67.200.—• férfiszabó munkás bére heti • 70.080.— cipészmunkás bére heti 62.976.— márkát ért el, mert ott a német munkást az­ ország egyenrangú polgárának tekintik, módja van szervezkedésének erejével és szabad szer­vezkedésével­­ védeni gazdasági érdekeit és maga az állam intézményesen biztosítja azt, hogy a munkás a munkáltatóval egyenlőrangú tárgyalófél lehessen. Arra akarunk még rámutatni, hogy a mun­káltatók ridegsége következtében beállott nyo­mor minden magyar munkásban a kivándorlás vágyát ébreszti föl. Alig van munkás, aki ne foglalkozna a kiván­dorlás gondolatával és ez alkalommal be is jelentjük — hiszen nem titok —, hogy na­ponta tömegesen mennek ki az országból az elsőrendű szakmunkások és ma már vannak a szakmák, ahol a kivándorlás következtében elsőrendű szakmunkásokban hiány van. Ez ellen a kivándorlás ellen nem védelem a ha­tárzár, az útlevélkényszer, valamint nem riasztja el a kivándorlókat az sem, hogy a fő­városi útlevélosztályban akadályozzák az út­levél megszerzését. Mennek útlevél nélkül. Az utolsó két hónapban a szakszervezeteknél legá­lis elutazásukat 3278-an jelentették­­ be. Ezek nagy része Franciaországba, Romániába, Né­metországba, Jugoszláviába vándorolt. Csupán bányamunkás 1118 vándorolt ki, cipész 464, vas­munkás 441, famunkás 393 stb. Ez a kivándorlás m­ár pánikszerű mene­külést jelent az országból és ezt az egész közgazdasági életre kiható ve­szedelmet csak ugy lehet megakadályozni, ha a­­bérért dolgozónak az életlehetőséget bizto­sítjuk. Mindezeket előrebocsátva, kötelességszerűen bejelentjük, hogy a munkáltató érdekeltségek rideg magatartása következtében a munkások körében okozott elkeseredésért a felelősséget a továbbiakban nem viselhetjük. Ez alkalommal nem azt kérjük, hogy a kormány állítsa meg a drágaság növekedését, hanem azt: sürgősen nyújtson módot ahhoz, hogy a munkások a vi­szonyoknak megfelelő béreket kivívhassák ma­gu­knak, hogy mai béreiket a békebeli bérek­kel arányba hozhassák és ezért adja meg a munkásoknak a szervezkedés lehetőségét. Te­gye lehetővé, hogy szervezett erejükkel — a törvényes kereteken belül — érjék el azokat a béreket, amely mellett kenyeret adhatnak csa­ládjuknak, hogy megszerezzék maguknak a lét­minimumnak megfelelő béreket, azután bizto­sítani tudják ezeknek a béreknek az érték­állandóságát. Ha Nagyméltóságod arra törekszik, hogy az államéletet minden további bonyodalmaktól­­megóvja, akkor ettől a kéréstől nem fog el­zárkózni és lehetővé teszi, hogy a munkások, kereskedelmi alkalmazottak, magántisztviselők elérjék 1. a létminimumnak megfelelő béreket, 2. a béregyeztető bizottságok intézményesíté­sével és 3. a bérek indexszerű emelkedésével biztosít­tassék a bérek állandó értéke. A szakszervezetekben egyesült munkások el­keseredését ezek teljesítésével ma még lehet levezetni, hogy azonban mit hoz a holnap, a holnapután, amikor a drágulásnak e havi mé­rete az indexszámokkal is nyilvánosságra ke­rül, azt nincsen módunkban megállapítani és amennyiben Nagyméltóságod ezt a kérésünket elutasítaná, amit nem merünk föltételezni — ismételjük —, a következményekért felelőssé­get nem vállalhatunk. Nagyméltóságod sürgős intézkedésében bízva, maradunk teljes tisztelettel a kötelékünkbe tartozó munkásegyesü­letek és szövetségek megbízásából: a Magyarországi Szakszervezeti Tanács. A miniszterelnök­ válasza: Gróf Bethlen István miniszterelnök, miután átvette a Szakszervezeti Tanács memorandu­mát,­ kijelentette, hogy elismeri, hogy végte­lenül nehéz idők járnak a munkásokra, akik a mai súlyos gazdasági viszonyokat­­ ugyancsak megérzik. A nehézségek elhárítása érdekében a kormány hajlandó közreműködni, mert ezúton is arra törekszik, hogy a válságos időkön minél előbb keresztüljusson az ország. Az index­rendszer ellen — mondotta a mi­niszterelnök — aggályai vannak, mert attól tart, hogy a törvényesített index­rendszer még siettetné a pénz elértéktelenedé­sét. Szerinte, az állam sem fizeti az alkalmazot­tait, a köztisztviselőket az index-rendszer alap­ján. Ha azonban a bérek dolgában differenciák merülnek föl a munkáltatók és munkások kö­zött, forduljon a munkásság a kereskedelmi miniszterhez, akinek ez az ügykörébe tartozik és a kereskedelmi miniszter igyekszik majd a differenciák kiegyenlítését pártatlanul elősegí­teni. Sajnálja — úgymond —, hogy törvényes alapon nem gyakorolhat befolyást a bérek ala­kulására, mert az a törvényjavaslat, amely béregyeztető bizottságok létesítését is magá­ban foglalja, eddig elé nem kerülhetett tárgya­lásra, így tehát a kormány a bérdifferenciák kérdésében csak mint közvetítő léphet föl. Arra kérte a munkásság képviselőit, hogy e ne­héz,­ válságos időkben, amelyeket csak átmenet­nek tart, ne fokozzák az elkeseredést, hanem igyekezzenek oly irányban hatni, hogy a mun­kásság őrizze meg nyugalmát. Walkó Lajos kereskedelmi miniszter szólott ezután. Kijelentette, hogy bérdifferenciák ese­tén bármikor hajlandó a munkásság rendelke­zésére állani, mint ahogy eddig elé is tette. Ő — mondotta — állandó érintkezésben áll a mun­káltatók érdekeltségeivel és neki az a tapasz­talata, hogy ha nem is fogadják el a munkálta­tók az index-rendszert, ha nem is adnak a mun­kásságnak olyan bérjavítást, amely talán a drágaságnak megfelelne, mégis nagyjából az , áremelkedést megközelítő bér­javítások elöl nem zárkóznak el (!) Továbbra is figyelemmel fogja kisérni azokat a tárgyalásokat, amelyek a pénz elértéktelenedéséből kifolyóan a.A mun­kások és a munkáltatók között folynak és tőle telhetően hajlandó mindent, megtenni, hogy a bér­differenciák lehetően simán kiegyenlíttes­senek. Peyer Károly elvtárs válaszolt ezután a miniszterelnök és a kereskedelemügyi miniszter beszédére. Kijelentette, hogy a szak­szervezetek vezetői tisztában vannak azzal a felelősséggel, amelyet betöltenek, átérzik a ne­héz gazdasági helyzetet és csupán a szakszer­vezeteknek köszönhető, hogy a­ mai, szinte anarchikus gazdasági viszonyok közepett az iparban egyáltalán lehetséges a termelés. Ha a szakszervezetek nem volnának, akkor a gyá­rak átalakulnának hadszíntérré, az ipari ter­melés megszűnne. De az eddigi állapotok to­vább nem tarthatók fönn. A drágaság immár olyan arányokat öltött, hogy ezt kizáróan hig­gadtsággal nem lehet elintézni. Hiszen a leg-­­több munkás egész napi munkabéréből még elgy negyedkiló húst sem tud vásárolni és hat­napi munkabérét kénytelen odaadni egy kiló zsírért. Ez a békeállapottal szemben, amikor Magyarországon a munkásságnak ugyancsak nem volt rózsás a helyzete, az életszínvonalnak olyan nagyarányú lecsökkenését jelenti, hogy ez előbb-utóbb katasztrófára kell, h­ogy vezes­sen. Míg a kisiparban még mindig jobbak a munkabérek, a gyáripar ragaszkodik a 300— 400 koronás órabérhez. A Vasművek és Gép­gyárak Egyesületének merev állásfoglalása és bérdiktatúrája egy nagy munkásosztályt érint. És ezzel az egyesülettel szemben minden békítő kísérlet kudarcot vall. Mindezek után újólag fölhívta a kormányt, ne engedje to­vábbra is, hogy a bérekből és fix fizetésből élő dolgozó társadalom végkép lezülljön vagy pe­dig egyetlen­­menedékét abban lássa, hogy ki­vándorol az országból. Bethlen miniszterelnök ezután még kijelen­tette, hogy a bérekre vonatkozóan megfelelő statisztikát kér majd a kereskedelemügyi mi­nisztertől. Hangoztatta, hogy jóakaratúan kí­vánja kezelni a kérdést és végül kijelentette, hogy a Szakszervezeti Tanács átvett memoran­dumát át fogja tanulmányozni és az ott fölso­rolt kívánságokat mérlegelés tárgyává teszi. Ezzel a miniszterelnök elbúcsúzott a küldött­ségtől. Tíz percig szünetelt a munka. Délelőtt, amikor a küldöttséget a miniszter-­­elnök fogadta, az a hír terjedt el az egész vá­­­rosban, hogy a munkások beszüntették a mu­n­kát. A déli órákban a gyárakban, nyomdák­ban, nagyobb műhelyekben alig egynegyed­óráig a munka valóban szünetelt. Ez az egész vonalon végrehajtott munkaszünet azonban csak demonstráció, a munkásság spontán megnyilatkozása volt, amely nem tartott tovább 10—12 percnél. Ez a munkaszünet is bizonyítéka annak, hogy a munkások élénk figyelemmel kísérik az esemé­ í­nyeket és mindent megragadnak, hogy kép­viselőik föllépését támogassák. Ezt a munka­szünetet a gyomor kényszerítette ki és félő, hogy a gyomor még további lépésekre is ra­gadtatja magát, ha a bérkérdések mai intézé­sénél jótékony irányú változások nem fognak történni. A szakszervezeteknek ma még mód­jukban van a munkások fegyelmezettsége ré­vén a rendet és a békés termelést fön­tartani és biztosítani, nem lehet azonban tudni, hogy akkor, amikor a tömegek kezdenek a fejük he­lyett a gyomrukkal gondolkozni, mi fog tör­ténni. Július havában a drágaság olyan mé­­­retű volt, a bérek vásárlóértéke olyan arány­­­ban csökkent, hogy az eddigi rendszer föntar­tása mellett a munkásság teherbíróképessége föltartóztathatatlanul összeroppanna. NÉPSZAVA 1923. augusztus 1. A Szakszervezeti Tanács a miniszterelnök kijelentéseiről. A Szakszervezeti Tanács kedden délután fog­lakozott a miniszterelnöknél megjelent küldött­ség jelentésével és ebből azt látta, hogy a kor­mányelnök kijelentései nem voltak őszinték. Őszinte csak az volt, hogy az indextörvényt nem akarja megvalósítani. A Szakszervezeti Tanács már intézkedett, hogy ez ügyben minden szervezet megkapja a megfelelő intézkedést a további tárgyalásokra, amelyek egész héten folytatódnak. A további intézkedésről a szakszervezetek útján értesíteni fogják a munkásokat. Az ülés megállapította, hogy a létmini­mumért, az állandó értékű bérekért, a bér­egyeztetésért és az index megvalósításáért to­vábbra is küzd, mert csak ebben látja a kiutat abból a feneketlen nyomorból, amelybe a mun­kások a munkáltatók ridegsége, a kormány nemtörődömsége következtében kerültek. Hogy milyen lesz a további küzdelem, azt majd a szervezetek képviselői a tanáccsal kö­zösen fogják megállapítani és már most is föl­hívják a munkásokat, hogy türelemmel várják be intézkedéseiket és tárgyalásaikat. ­­el TSSíSíísj&f&sBSacíasa van. — ÉSetteaSáí Scér­eaass­es áLlapotE. (Sanfrancisco, július 31.) A legújabb közlé­sek szerint Harding állapota aggasztóra for­dult. Két szakorvost h­ívtak hozzá. Attól tarta­nak, hogy a szívvel kapcsolatos komplikációk állnak be. Harding kaliforniai látogatásának programjáról lemondott. Ennek az elhatáro­zásnak az oka az elnök állapota, amely komo­lyabb, mint eleinte gondolták. (Sanfrancisco, július 31, 1 óra 15 perc, Reu­ter.) Harding elnök állapota komoly. Bebizo­nyult hogy az elnöknek bromeropneumozisa van. Kezelőorvosai, számszerint öten, kijelen­tik, hogy élethalál kérdéséről van szó, hozzá­teszik azonban, hogy a beteg szervezete ké­pessé teszi őt arra, hogy a válságot kiállja. A főorvos kijelentette, hogy ha a beteg a baj első rohamainak ellen tud állni, úgy kiállja a betegséget. (Sanfrancisco, július 31.) A Harding elnök egészségi állapotáról kiadott legutóbbi jelen­tés azt mondja, hogy az elnök állapota válto­zatlanul komoly és hogy jelei mutatkoznak a­ tüdő felé való vértolulásnak. (San­ Francisco, július 31. — Reuter.) Harding elnök a legújabban érkezett hírek szerint ke­véssel éjfél után elaludt. Az orvosok ezt jó jelnek tartják.

Next