Népszava, 1923. szeptember (51. évfolyam, 196–220. sz.)

1923-09-01 / 196. szám

2 ­ÉPSZAVA 1923 szeptember 1. é válsággal küzdenek — az egyikben mert csök­ken, a másikban mert nem csökken a valuta árfolyama. A nyomorúságtól szabadulni akarók tekin­tete ezek között a körülmények között önkén­telenül is exotikus terveken akad meg. Lelki­ismeretlen emberek paradicsomi képeket fes­tenek a tájékozatlanoknak ismeretlen orszá­gokról. A jobb viszonyokat áhítozó emberek fölülnek a szép ígéreteknek, amelyek mögött csak az egyszerű üzletcsinálás és haszonlesés vágya lappang s csak akkor veszik észre, hogy szorult helyzetükkel nyomorultan visszaéltek, amikor már nem tudnak magukon segíteni. Ne legyen félreértés. Mi — amint lelkiisme­retlen dolognak tartjuk a kivándorlásra való biztatást, a hamis képek rajzolását — úgy nem akarjuk visszatartani azokat, akik valóban javítani tudnak a helyzeten, hiszen ezzel az itthonmaradók sorsát nem rontják, inkább ja­vítják. De az álomképek kergetését ezen a té­ren is károsnak és veszedelmesnek tartjuk. A kivándorlás lehet célja az egyesnek, de nem lehet egyetemes eszköze a szociális viszo­nyok javításának. A dolgozó nép nagy több­ségének a sorsa csak akkor javul meg, ha itt­hon meg tudjuk változtatni a gazdasági és társadalmi viszonyokat. És erre megvan a le­hetőség. Magyarország nem túl népes ország, ellenkezően: a népsűrűsége meglehetősen ki­csiny. Nincs itt más teendő, mint munkaalkal­makat teremteni s a dolgozó emberek élet­színvonalát emelni, ami már maga munka­teremtő tényező. A magyar munkásosztálynak nem szabad a lemondás apátiájába sülyedni s az országból való menekülésben keresni az egyetlen ki­vezető utat. Mert amellett, hogy a kivándor­lás az egész nép helyzetét sohasem változtatja jobbra s hogy a mai viszonyok mellett a ki­vándorlásnak csak a legminimálisabb lehető­ségei vannak, a dolgozó népnek joga van ah­hoz, hogy az ország határain belül biztosítsa a maga boldogulását. Azok, akik négy év óta tömegesen vettek vándorbotot a kezükbe s azok, akiknek most végső reménységük és bi­rodalmuk az országból való menekülés, mind értékeket teremtettek itt, mind verejtékes munkával szolgálták ennek az országnak a boldogulását. A gyárakban, a mezőkön, a bá­nyákban verejtékezők i­s teremtették meg ennek az országnak a kultúráját, az ő munkájuk nyo­mán serdült itt minden élet. Joguk van azt követelni, hogy továbbra is itt dolgozhassa­nak s munkájuk után becsületes, nyugodt éle­tet élhessenek. Az iszonyatosan elfajult viszonyok végzetes módon travesztálják a költő szavait. Mahol­nap már csak meghalni kell itt mindenkinek, aki a mun­dit választotta élete céljának. A „fajvédelem négy esztendeje alatt, irtózatos rendeket vág itt a kérlelhetetlen halál az em­berek között. Pusztul, vész az ország népének a java, a legmunkaképesebb korban. A ma­gyar munkásnép nem nyugodhatok bele ebbe a helyzetbe, nem nyugodhatik bele abba, hogy csak két módon menekülhessen a nyomorúság elől: a bizonytalanba való kivándorlás vagy az idő előtti halál útján. S épp ezért a magyar munkásságnak, bármilyen erőfeszítések árán is, de meg kell teremtenie a demokratikus kor­mányzás előfeltételeit, mert ez ma már nem a politikai módszereknek, hanem egyszerűen a létnek, az életnek a kérdése rája nézve. A miniszterelnököt a külügyminiszter is el­kíséri külföldi útján. Bethlen miniszterelnök, aki csütörtökön este érkezett vissza Buda­pestre, pénteken délelőtt hosszasan tanácsko­zott a kormány többi tagjaival és az olasz meg francia követtel. Most már meg van ál­lapítva a miniszterelnök külföldi útjának pro­gramja. Eszerint Bethlen szombaton délután utazik Genfbe, vele megy Daruváry külügy­miniszter és Kálloy pénzügyminiszter is, aki­ről pedig azt mondták, hogy beteg és egyelőre Budapesten marad. A miniszterelnököt távol­létében Va­ss népjóléti miniszter fogja helyet­tesíteni. Az ántant fővárosaiban tett első külföldi út tanulságain okulva, a kormány körében most­ már józanabbul mérlegelik a genfi utazás eset­leges­ eredményeit. Azt beszélik, hogy a kül­földi úttal kapcsolatban nem kell vérmes re­ményeket táplálni s a kölcsönügy gyors el­intéző­désében se kell bizakodni. A kölcsön ügyében a jóvátételi bizottság dönt, csak az oldhatja föl a békeszerződésben megállapított zálogokat. Ezeknek a zálogoknak a dolgát most a miniszterelnök a kisantant embereivel, főként Benessel próbálja tisztázni Genfben s csak ezután kerülhet sor a kölcsön megszer­zésére. Péntek este a kormány tagjai megtartot­ták a rendes heti minisztertanácsot, amelyen a miniszterelnök is részt vett. Az úgynevezett F­tlyó ügyek fifi­kiről, természetesen, a genfi út is szóba került. A tisztviselői létszámcsökkentésről szóló ja­vaslat általános vitája a nemzetgyűlés pénteki ülésén véget ért és a kormánytábor ezt az el­hibázott javaslatot is tető alá segítette. A ja­vaslat hiányait pótolni és hibáit némikép or­vosolni törekvő szociáldemokrata határozati javaslatot, amelyet a szerdai ülésen terjesztett be Várnai Dániel elvtárs, Bethlen hada, lesza­vazta. A javaslatot egyébként, az általános vita utolsó napján, Klebelsberg kultusz­miniszter és Rakovszky belügyminiszter pró­bálták agyonvédeni, mindegyik a maga tár­cája szempontjából indokolván a­ balkezes ren­delkezéseket, közben a belügyminiszter a köz­igazgatás új átszervezéséről, a kultuszminisz­ter pedig legújabb oktatási terveiről érteke­zett. Ellenzéki oldalról a kultuszminiszter ma­radt szó kijelentéseit heves közbekiáltásokkal fűszerezték. Éles vihar kerekedett Szilágyi La­jos záróbeszédénél, aki kifogásolta, hogy — noha az általa benyújtott határozati javaslat erre módot nyújtana — a kormány bizonyta­lanságban hagyja a nemzetgyűlést a közalkal­mazottak járandóságainak emelése tekinteté­ben. A belügyminiszter Kállay miniszter tá­volmaradását próbálta mentegetni, nem nagy sikerrel. A legközelebbi ülés kedden lesz, amikor részleteiben tárgyalják a létszámcsökkentési javaslatot. A belügyminiszternek az ébredők letartózta­tására vonatkozóan tett nyilatkozatai után — amelyeket lapunk más helyen, külön tudósí­tásban közlünk — a nemzetgyűlés áttért a tisztviselői létszámcsökkentésről szóló javaslat tárgyalására. Bartos Andor egységespárti volt az első szó­nok, aki megállapította, hogy a nemesség, amely félt a produktív pályáktól, elözönlötte a tisztviselői pályát. Ennek a következményeit most kell levonni. A létszámcsökkentés nem elég, rendszerváltozásra van szükség. Vajnai Dániellel polemizálva, megállapítja, hogy éppen Garami Ernő kereskedelmi miniszter­sége idején bővült az államvasutaknál az igaz­gatói létszám. Helytelen, hogy azok a kö­ztiszt­viselők, akik egyúttal képviselők, nem léptet­hetők elő. A javaslatot elfogadta. Ezután Klebelsberg Kunó kultuszminiszter beszélt. Nem várhatja be a vita végét, a föl­szólalásra , mert orvosi műtétet fognak rajta végrehajtani ezért- szólal föl most a javaslat­nak a kultusztárcát érintő szakaszával kap­csolatban. A javaslat végzetes föladatot ró­ a kultusztárcára. Itt az apasztást főleg a nép­oktatás közigazgatásának- személyzeten és a­­ létszámcsökknetés mellett azonban nem le­het, iskolatipró s ezért a redukciót csak az a­minteztrativ személyzetnél viszi keresztül, az óvónők, néptanitók és polgári iskolai tanítók létszámát nem csökkentik. A 6 éven fölüli analfabéták száma 1­00.000, tehát nincs elég tanító. A vagy uradalmak ke­veset tesznek iskoláztatás érdekében.­­ Szük­ség esetén törvényhozás­i ú­t­on fogják kénysze­ríteni­ ezeket, hogy az oktatás terén tegyék meg kötelességüket. Az új polgári iskolák léte­sítésére irányuló kérelmeket lehetően teljesí­teni kell. A cél az, hogy­ minden nagy faluban legyen polgári iskola. Tanítókat, nem ért jog­talanság. (Peidl Gyula: „A bosszúállás áldo­zatai!" — Klárik Ferenc: „Vissza kell helyezni az ártatlanul elbocsátottakat!" — Reisinger Ferenc. ..Kíváncsiak vagyunk a miskolci esetre!'') Nem kívánja a középiskolai tanárok létszámának 20%-os apasztását se, ellenben csökkenteni kell a túltengő központosítást. A kultuszminisztériumnak 1000 alkalmazottja van, ezért szükség van a népoktatási közigaz­gatás decentralizálására, ugyancsak szükséges a kinevezések decentralizációja. (Fölkiáltások az ellenzéken. ..A főispánok ne nevezgessenek ki tanítókat!") Most az a helyzet, hogy a taní­tók kinevezésénél a miniszter meghallgatja a főispánt. Ezentúl pályázat alapján a főispán nevezné id a tanítókat, de erről köteles lesz jelentést tenni a­­közigazgatási bizottságnak. Támogatta a magasfokú kultúra szerveit, el­helyezte a pécsi egyetemet. (Felkiáltások a szociáldemokratáknál: „Elemi iskolákat telepí­tettek ki miatta.­") Ugyanekkor nem hanya­golta el a népoktatást sem. (Esztergályos Já­nos: „Arról beszéljen, hogy Pécsett kilakoltat­ták az elemi iskolákat!" — Nagy zaj az ellen­zéken, közbeszólások.) Készen van a gazdasági szak­oktatásról szóló javaslat,­­úgyszintén a közoktatás reformja. Kell, hogy Magyarország Keleteur­ópa legműveltebb állama legyen. Vé­­­­gül kérte a javaslat elfogadását, közölvén,­­ hogy a részletes tárgyalás során Walkó keres­kedelmi miniszter, illetve Petri államtitkár fogják a­ szükséges felvilágosításokat megadni. Csík József keresztény-szociális papképviselő főként azt kifogásolta, hogy a főispán kineve­zési joga politikát visz be a törvénybe, amely­nek végrehajtása nyomán a tanítóság lezüllik a politikai ágensek színvonalára. A tanítóság létszáma oly kicsiny, amely mellett szakszerű oktatás lehetetlen. A javaslatot nem fogadta el. Öster József pártonkívüli a gyámhatósági eljárásnak új alapon való szabályozását sür­gette, úgyszintén a javaslat megfelelő szaka­szának módosítását. Kiss M. ébredő után Rakovszky belügyminiszter a belügyi tárca szempontjából foglalkozott az eddigi felszól­a­lásokkal. Megállapította, hogy már az ország megcsonkítása előtt szükség volt bizonyos fokú létszámcsökkentésre. Nemcsak fölösleges hivatalok vannak, hanem vannak hivatalok, amelyek túl bonyolulttá teszik a közigazga­tást. Föl kell oszlatni azokat az intézményeket, amelyeket a háborús szükségletek folytán szer­veztek. A hivatalnoki létszám túltengésének egyik következménye a hivatali munka szét­tagozódása és az egyes szerveknek egymássa való hosszadalmas érintkezése. Az állam igyekszik kárpótolni az elbocsátott tisztviselő­ket. A javaslat a vármegyék közigazgatásának egyszerűsítését is célozza, és a javaslatnak a megcsonkított vármegyék összevonására irá­nyuló rendelkezése nem jelenti a trianoni szer­ződés igazságosságának elismerését. Nem osztja a­ vármegyék összevonására nézve tett aggályokat. Az egyszerűsítés érdekében szük­ség van bizonyos közigazgatási egységek meg­szüntetésére. Nem végkép szüntetnek meg vármegyéket, csupán ideiglenesen­­ egyesítik egyes törvényhatóságok közigazgatását. Klá­rik Ferenc azon kérdésére, hogy miért nem szünteti meg a kormány a főispánságok egy részét, kijelenti, hogy 47 törvényhatóságból csak 11-nek van önálló főispánja, a többinek összesen 16 főispánja van. Nem mindig a me­gyei székhelyen, hanem más városban van a gazdasági élet­ központja. Hogy az elbocsá­tandó tisztviselőket a törvényhatósági bizott­ságok válasszák ki, gyakorlatilag keresztü­l­vihetetlen. A maga részéről is kérte a javas­lat elfogadását. Szilágyi Lajos a házszabályokhoz szólva utalt arra, hogy határozati javaslata, amelyet a közalkalmazottak helyzetének javítása céljá­ból adott be, válasz nélkül maradt a pénzügy­miniszter részéről, aki napok óta távol van. A tanácskozást föl kell függeszteni, amíg a kormány a parlamentarizmus útjára tér. Rakovszky­ belügyminiszter azt válaszolta, hogy a pénzügyminiszter betegsége miatt nem jelenhetett­ meg és nem reflektálhatott a föl­szólalásokra. A pénzügyminiszter az első al­kalmat megragadja majd, hogy megadhassa a szükséges fölvilágosításokat. Hegymegi Kiss Pálnak (ellenzéki) az a véle­ménye, hogy a felelős miniszter nyilatkozata nélkül nincs helye szavazásnak. (Szilágyi­ La­jos: „Ha nem fontos a nemzetgyűlés, föl kell oszlatni!" — Nagy zaj az egységes párton.) Szakács Andor csatlakozott Szilágyi megál­lapításaihoz. Szilágyi­ Lajos hangoztatta, hogy észrevéte­leit és megjegyzéseit már szerdán külön inter­pellációba akarta foglalni, de­ a pénzügymi­niszter titkárai útján, úgyszintén a miniszter­elnök helyettese megkörnyékezték, hogy álljon el fölszólalásától. Interpellációját ezek után el­halasztotta és azt várta, hogy a javaslatnál elmondott fölszólalására, amelyben a közalkal­mazottak ügyét tette szóvá, a helyettes minisz­terelnök nyilatkozni fog. De se ő, se a minisz­terek nem terjeszkedtek ki erre az ügyre, amit parlamenti illetlenségnek tart. (Farkas István: „Mondjon le a kormány!") Az ilyesmi a több­ségi párt fölbomlására fog vezetni. (Az elnök: „Tessék a határozati javaslat keretei között maradni!") Arról van szó, hogy szombat reggel milyen fizetést kap 200.000 közalkalmazott. A legutóbbi minisztertanács ellentétbe került a pénzügyminiszter ígéreteivel, a­ közalkalmazot­tak járandóságainak megfelelő emelésére vo­natkozóan. (Nagy zaj az egységes vám­on. Platthy György és Kószó István dühösen közbeszólnak.) Ha a közalkalmazottak ügyében nem talál megértésre itt, akkor a sajtóban és gyűléseken fog agitálni. (Egységespárti han­gok: „Újból lázítanak!" — Az elnök rendrevad­­sította Szilágyit beszédének hangja miatt.) Ezután szavazásra került a sor és az egységespárti többség általánosságban elfogadta a javaslatot. A benyújtott ellenzéki határozati javaslato­kat, ezek sorában Várnai Dániel elvtárs hatá­rozati javaslatát, a 20%-nál kisebb mértékben * * A türd­ereg elvetette Várnai Dániel eLvEirsnak a forradalmak után „mesfend« szabályosoílt' tanítóit, tanárok és nt&s kSaalfeatsiiai'sttak «B^yén®** reviE»i&ja érdeklését benyújtott határozati javaslatot. — A belügyminiszter nyiatkozot as ébredők letartóztatáséról. — A huHusisniniszter a közoktatási személyzet redukciójéról.

Next