Népszava, 1924. április (52. évfolyam, 76–96. sz.)

1924-04-01 / 76. szám

amikor­ a család ellátására már 620 000 korona kellene Ahetenként. De még erre a keresetre sem lehet .»z­­ámítani egész esztendőn át, mert a nagyipisa­ mindenre való tekintet nélkül kiteszi munkáb­ Xit az üzemből, ha tőkéjének kosztolta­tásával többet keres, mint a termeléssel. A minitás átlagos keresete 262.000 korona, a heti létminimum­­pedig 618.000 korona. Ha pedig m­unka nélkül van a munkás, sem az állam, sem­ a hatóság nem segíti, csak a szak­szervezet... Az elmúlt esztendőben a szervezett munkáso­­nak 9% -a v­olt munk­anélküli átlag­ban. A m­­nkanélküliség idejét figyelembe véve, a heti láftOOO koronás gyáripari kereset­­e a felére eéged le A jelen­legi bérdiktatúra tariási tömegeket szolgálttat ki a tőkések kénye-kedvének. A vasiparbban az elsőrövidű szakmunkás átlagos órabére GSi­d korona, vagyis a létminimumnál 50,6%-kal kevesebb. A tanult munkás átlago­san s/o­ksír, a segédmunkás 72%-kal keres keve­sebbet a liSfcminimumnál A nőmunkás átlagos órabére 2.SiW korona, a fiatalkorú munkásé 1000—1700 k korona. A malomiparban dolgozók természetbeni járandóságukkal együtt 3000— 3400 korona órabért kapnak. Tü­dőpusztító, szörnyű hí­lgítetben reggeltől estig dolgozva, egy villamosjegynek az árát keresi meg órán­ként egy malommunkás. Az építőiparban a legmagasabb órabérük a kőműveseknek 4500 korona, az siácsnak 5000 korona, a saját szerszá­mával dolgozó kubikosnak 3800 korona, a nők­nek 1900 korona. A textilipar elsősorban azok közé tartozik, amelyik a legteljesebb módon kihasználja az állami védelmet arra, hogy a gyerrokírlányok ezreit napi 10—12 órán­­ át heti­­—18 kiló kenyérért dolgoztassa. A textilipa­rban túlnyomórészt nőket és gyer­­mekeket foglalkoztatnak és 16.000 koronás heti­bért fizetnek a gyermekeknek, 60—70.000 koro­nás hetibért nőknek. A szakmunkások heti­keresete se­m teszi ki többet 120—150.000 koro­nánál. Amikor a textilipar az állam jóvoltából teljesem versenymentesen vetkőzteti le az or­szág lakosságát, ilyen béreket fizet munkásai­nak. K­ülönösen a vidéken tombol a textil­üzemek munkaauzisorája. A szőnyegszövőd­ék és egyéb textilüzemek iskolaköteles gyermekeket dolgoztathat 10—12 órán át naponta hihetet­lenül a kaestiny bérek mellett. A vegyészeti iparban hasonló a helyzet. Ezek is állami támo­gatást élvező üzemek és ennek köszönhetjük, hogy egy doboz gyufa 500 korona, hogy min­den gyufaszálra 3,21 korona kincstári illeték esik, "hogy'nájfenek a petróleum itt­0' korotta;1' amikor Ausztriában .2300 koronáért'­ m­érik. Ebben ass iparban a szakmunkások órabére 2500 korona. A nőmunkások­nak és a gyerme­keknek 4—5—600 korona órabért fizetnek, a piszkos rimarca mellett, arai pedig több kere­setet jelent. Amikor a gyufagyárat vámvédelem mellett alap­tőkéjük 54-szeresét keresik meg, akkor a gyufagyári munkások eddig hetenként 50 csom­ag gyufának az árát keresték meg, most,pedig 30 csomag gyufa áráért dolgoz­nak egész héten át. Ezek csak a kiütközőbb adatok, mert a bérért dolgozók fizetése az egész vonalon állandóan csökken, amely oly nyomorúságot idézett elő, hogy ez a munkásokat végpusztulás­sal fenyegeti. A munkás átlagos életszínvonala 1918 decemberében a hetifizetésű­eknél a béke­belinek 63.5%-a, havifizetésüeknél 5­1%-a volt, 1923 december 31-én a hetifizetésű­eknél már csak 17.4%-a, a havifizetésüeknél 32.5%-a, 1924 március 30-án pedig heti fizetésű­eknél 42,1%, esvófizetésűeknél Az életszínvonal állandó csökkentét nem akadályozta meg az indesszerű bérfizetés sem, mert a javítást nem a létminimumra adják, hanem egy megállapí­tott alacsony összegre. A heti latminim­umért­­ékében heti 48 órát kellett a munkásnak dolgoznia, ma 121 órát, tehát 73 órával többet !1914-ben a heti kenyérszükségletért csak 5 órát, kettett dolgozni, ma 12 órát Ezt az állapotot meg kell változtatni, így nem­ mehet tovább. Nem szabad tűrni, hogy csak a sikerek és vállalkozók tudjanak megélni ebben az ország­ban, hanem a dolgozóknak is biztosítani kell az emberi létet A munkabérnek mindig leg­alább annyinak kell lennie hogy a munkás ab­ból tisztességesen megéljen. Az életszínvonal­nak ilyen nagymértékű csökkenése a nyomor, szenvedések és betegségek csapását zúdítja a munkáscsaládokra és kiirtja a dolgozók ezreit. A rossz táplálkozás következtében roha­mosan terjed a tüdővész 1923-ban 24,5%-kal több volt a tüdővészben elhaltak száma, mint 1920-ban. A halvaszületettek száma pedig 14%-kal emelkedett. Csökkent a házasságköté­sek száma is, az életszínvonal lesü­lyedése, a le­hetetlen lakáspolitika, lakáshiány és maga az a tény, hogy a dolgozó képtelen önmagát is eltartani, eredményezi, hogy a házasságköté­sek száma 1923-ban 14%-kal volt kevesebb, m­int 1820-ban. A bérdiktatúra kényszeríti a munkásokat arra rá, hogy kivándoroljanak az országból. Kivándorolnak az elsőrendű szak­mmunkások.­­ Az 1923. esztendő utolsó kilenc hónapjában 6048 elsőrendű szakmunkás hagyta el az országot legális uton, ez év­­januárjában már 11%-kal­ több volt a kivándorlók száma, mint az elmúlt év decemberében és februárban már több, mint január hóban. Ugyanakkor az utánpót­lásról szó sem lehet, mert nincs elég tanonc sem. A szülők nem adják tanoncnak gyerme­keiket mert előttük van a munkás sorsa és igazuk van a szülőknek, akik gyermekeik szá­mára nem óhajtják ezt a sötét nyomort. Nem mennek iparosnak, munkásnak a gyermekek, mert a szülők tudják, hogy ebben az ország­ban nem tud megélni, aki dolgozik, hanem csak aki dolgoztat. Az Állami Munkaközvetítő Hi­vatal jelentéseiben megállapítja, hogy az or­szág egész területén csupán 668 egyén jelent­kezett tanoncnak. Ez a magyar munkás sorsa, ezzel szemben külföldön, például Ausztriában, ahova pedig minden ennivalót be kell vinni, sokkal magasabbak a munkabérek, amellett­hogy a megélhetés is jóval olcsóbb. A lebecsült Ausztriában a drágulás 121­-szeres, nálunk pedig ma már 14.478-szoros. Ausztriában a vasmunkás átlagos heti keresete 432.000 korona,­­ nálunk 306.000 korona. Az a gyáripar, amely Ausztriában 12.000 koronáért adja a cukrot 250 koronáért a gyufát a mun­kásoknak heti 365.000 koronát fizet, nálunk per­dig 90.000 koronát Németország, a lezüllött né­met birodalom statisztikai adatai mutatják, hogy ott is állandóan olcsóbbodik az élet és emelkednek a munkabérek. Vannak már fog­lalkozási ágak, ahol a békebéreket elérték, de átlagban a német munkás békebeli keresetének 74%%%át kapja jelenleg. Beszélni kell a tehervi­selésről is. Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a dolgozók, a bérből élők fizetik az ország min­den adóterhét és sem az ipar, se a kereskede­lem, se a bankok és legkevésbé az agrártőke nem fizet adót, hanem ezek minden adóterhet áthárítanak a dolgozókra. Még a kényszerkölcsönt is a munkások fizetik, mert ezt is beleszámítják a zsírba, sóba, cu­korba és minden szükségleti cikkbe az áruk tulajdonosai. A tőkések, az árutulajdo­nosok, a munkáltatók nem adófizetők, hanem csak adóbehajtók. A szanálási javaslat is csak a dolgozókat terheli. Akinek hetibére 153.888 korona, az már nem csak 1000 korona, kereseti adót hanem 8000 korona jövedelmi adót is tar­tozik fizetni a heti keresete után. Hogy hogyan raknak rá minden terhet a dolgozókra, annak­­legtipikusabb példája, hogy a szanálási bizott­­­­ság. steMntft. Milita 9 házafi adóját, amire a­­ kormá­ny -isölmelte a 'lakber­éhet. A­­magyar ipar azt hiszi, hogy néhány deka kenyerért dol­goztathatja ti mag­yar munkást és meg is teszi mert most teheti, mert mögötte van a hatalom. De csak a világ legtudatlanfibb munkáltatói hihetik azt, hogy ez így mehet mindig. A mun­káltatóknak nincs erkölcsi jogosultságuk a bér­­diktatúrához, mert a munkás és munkáltató legalább is egyenlő tényezők a termelésben. A magyar ipar nem arra használta föl a védvá­mos politikát hogy piacát fejlessze, hanem en­nek az ellenkezőjét csinálta. A gazdasági elzárkózottságnak még súlyos következményei lesznek. Be fog tódulni a külföldi olc­só áru és­ itt még nagyobb lesz a munkanélküliség. A kormány­tól semmit sem várhatunk, láthattuk, hogy m minden eddigi munkánkat, amelyet a dolgozók életsorsának javítása érdekében kifejtettünk, a kormány­ét­ a hatóságok a szakszervezeti sza­badság korlátozásával akadályozták meg. A népszövetségi bizottságtól sem várhatunk semmi jót, ők is csak kapitalisták, akik csak a hasznot nézik. A munkások csak magukban bízhatnak. El kell készülnünk a tá­rcra. Nem elég a lelkesedés, anyagi és erkölcsi erők kelle­nek ehhez. Egységes, fegyelmezett munkástá­bort kell a munkáltatók fegyelmezett egységes hatalmával szembeállítani. Csak így segíthe­­ tünk magunkon. Ezután a következő határozati javaslatot ajánlotta elfogadásra. Határozati javaslat. A magyarországi szakszervezetek 1998 március 2­­-án tartott országos értekezlete kötelességének tartja, hogy a legteljesebb nyíltsággal rámutasson arra a nyomorra, amelyben az ipari és mezőgazdasági munkások, tiszt­viselők és­ kereskedelmi alkalmazottak élnek és azokra a veszedelmekre, amelyek a dolgozó tömegek életére kihatnak. Az országos értekezlet megállapítja: 1. hogy Magyarország dolgozói: munkások, tisztvise­lők, kereskedelmi alkalmazottak soha olyan nyomorban nem éltek, mint ma; 2. hogy a munkásság nyomorát a kormány gazdaság­politikája és a munkáltatók bérdiktatúrája idézte elő; 3. hogy a magyar hivatalos politika végeredményben egyik fő oka az ország gazdasági élete lezüllesztésének; •3. hogy az összezsugorodott munkabér a kalkuláció­nál megszűnt tényező lenni és a bér folytonos csökke­nése a vállalati haszon állandó emelkedését és a ki­zsákmányolás fokozását jelenti. Mindezeket megállapítva, az országos értekezlet kö­veteli: 1. a teljes és korlátlan egyesülési és gyülekezési jogot; 2. hogy az életszínvonal állandó figyelemmel kísérése esetről-esetre állapíttassék meg és biztosíttassák a min­denkori létminimum, 3. széles hatáskörű paritásos bér­egyeztető bizottság sürgős megalkotását",­­ hogy új munkabérpolitika lépjen a munkáltatók és a kormányzat eddigi jjgzetge bergoli­kíai jaél£éb§, amelynek vezertőszempon­tja as ensfeervedeleeHB é* * dfli gőzök széles rétegei fogyasztóképességettek bWMb; 5. hogy a várt gazdasági konszolidáció a bérmizorvág­ság helyzetének megjavításával kezdődjék! 6. hogy a nemzetközi munkaügyi konferenciek ménytervezetei és ajánlásai sürgősen ratifikálta és mindenekelőtt iktassák törvénybe a 8 órás munka­napot; az üzletek törvényes vasárnapi munkaszünetét,­ és az üzletek 6 órai záróóráját; a munkan­élküliség el­leni biztosítást; az aggkori és rokkantbiztosítást­; a gyermekmunka szabályozását, a mezőgazdasági naanká­­sok munkaidejére vonatkozó intézkedéseket, stb. A» «országos értekezlet tiltakozik; 7. az ellen, hogy a Magyar Vaam&»«fc 4» (Mvn­ Országos Egyesülete, valamint más érdekfaéprtészetek a kormánytól kapott kiviteli és behozatali engedélyek véleményezési jogával visszaélve, ezt arra b­assátják fö, hogy egyes munkáltatók és munkások bér- és mintaviszony megegyezéseit megakkadályozák; & a nagyiparban bevezetett azon bérfizetési ellen, amellyel a munkások kétheti bérét visel­i . a. u országos értekezlet kijelenti, hogy a minikáris és alkalmazottak a munkáltatókkal axaam jogú tényezői a termelésnek és ezért a dolgozók nem nyugszanak nd­dig, amíg minden foglalkozási ágban kollektív axcező­dések nem helyettesítik a mai bérdiktatúrát; végül M. Butívja a szakszervezetek tagjait, hogy töreked­jenek a legnagyobb fegyelmezettség megteremtésével erejüket sokszorozni, a szervezetüktől még távolálló­kat meggyőzni, hogy tömörüljenek szakmai tzervezeteik köré, mert csak a szakszervezetek keretein belül el­helyezkedett és szak­szervezetil­eg iskolázott, fegyelme­zett erővel le­het a dolgozók gazdasági hely­letének s javítását elérni, a munkásság politikai képviseletének az erősítésével pedig az elérteket­ biztositani, a vita. TMhds* Ojmla­sut indítványozta, hogy * •javaslatban lefektetett követelések biztosítására.­dókról kell gondoskodni. Fölhívta az értekezet figyel­­mét az államvasúti munkások sanyarú helyzetére. Az államvasuti üzemekben tipikus kapitalista politikát fol­­l­tatnak, példát mutatva a magánvállalatoknak a tramku­­sok kiizsorázására. A szervezeteken kívül álló munkás rétegeket meg kell szervezni. Elfogadja a határozati ja­vaslatot, de ahhoz módosítást indítványoz, amelynek ér­­­telmében az értekezlet megállapítja, hogy a gazdasági elnyomatásnak a politikai nyomorság az oka. A aui­kásság helyzetén csakis politikai eszközökkel lehet ger­­íteni és ezért az értekezlet­ fölszólítja a parlame­nti frakciót, hasson oda, hogy az egyesülési és gyülekezési szabadság kérdése megoldáshoz jusson, munkabérelmez­tető hivatalok állíttassanak föl, valósíttassék meg az­ indexrendszer, szereztessék vissza a munkáspéntér autonómiája. A Szaktanács és a pártvezetőség esetteg, gondoskodjék a mostanitól különálló munkáspénztár, JfcS-i állításáról. Erdösszi Antal a határozati javaslatn­ak a Wline»,liffli­kü­liséggel foglalkozó pontjához szólott hozzá. A munkanélküliség még » Ipart mnafcfeakit«! b mm*­­ lyosabban érinti a pénzintézeti tisztviselőket és a magánalkalmazottakat, akik nem tudnak olyeT;; k«iwt en effielywk«‚fia; irnyit'‚az ipart':mnafc‚wk. A tea-' kVfl^Sn ' HoKhrlyim az' elbotsrátott usat.viw^ők haiyfte -i katonatisztekr.l ültettek. A bankok és vállalato­­ a kon­­­­junktúra csökkenésére hivatkozva, újabb lAtanj-metikken­­­tésre készülnek, ugyanekkor hivatkoznak a­ tabutól , csökkent teherbíróképességükre és emelést­­ , részvényeket, is tudnak ajándékozni. Félő, hogy az ál­­­lami tisztviselőik létszámapasztása folytán az elbocsá­­­tandó köztisztviselőket bankokba és vállalatokba akarjál elhelyezni. Határozati javaslatot nyújtott be, amely til­­­takozik a vállalatok egyoldali­ tisztviselőpolitkája­­Ban , úgyszintén az alkalmazottak küszöbön álló elbocsátási ellen. Bíró Dezső szóvátette, hogy a kormány, amely képviselteti magát a nagytőkések gyűlésein, ide tartotta érdemesnek elküldeni képviselőjét. A­­ság soraiban oly nagy a jogos elkeseredés, hogy a mák vezetőinek fékezniük kell a dolgozó témet ahelyett, hogy azokat az emberi életnívó elérésére­­­kentenék. Utalt Ausztria példájára, ahol az indexrend­szer törvényes intézmény, a munkásságnak teljes gyü­­­lekezési joga van, a munkanélküliek a segélyből és a betegek a betegsegélyből meg tudnak élni. Ezzel senki­ben nálunk a földmunkásokat, vasutasokat, írásait,tal­­kalmazottakat nem engedik szervezkedni. A grafikai szakmában a nőmunkások a legnagyobb nyomorúságban­ sínylődnek. Foglalkozván a parlamenti frakció nagy-, arányú erőfeszítéseivel, föltette a kérdést, hogy a trakettt által elért eredmények megérik-e azt, hogy * finkefA a parlamentben való részt vételével mintegy l^faHtfet «! a kormányzatnak! Hangoztatta, hogy , , a parlamenti frakciónak nem szabad szanálási javaslatokhoz és más, ilyen természetű javaslatok társ» ifia»Oua, in­kább vonuljon ki az ülésteremből és legyen tárai adtak addig, amíg a kormány a munkásságot érdeklő első­­rendíi fontosságú kérdéseket meg nem oldja. (v­ik­szos éljenzés és taps.) Ha hozzájárul Lukács indítványához, valamint a határozati javaslathoz, azzal a toldással, hogy az országos értekezlet követeli a valorizált rokkant- ést betegségékért. A frakciónak rá kell mutatnia a kormány előtt, hogy amennyiben nem tesz semmit a m­unk­acég megnyugtatására, a szakmai vezetőségek konffrrma­n lesznek félreállani, mert nem bírják megakadályozni, hogy a dolgozó tömegek kivonuljanak az utcára, fcő®M teléseik megvalósítása céljából. A munkásság jogos köve­teléseinek nem teljesítése végzetes kirobbanásakig­g ve­zethet. Kristóf Anna a háztartási munkásnők nevében besszeti Ez a réteg a munkásnők között a legmostohább helyzet­­ben van. Rámutatott a háztartási alkalmazottak elhagyatottságára és erre való tekintettel az ipari munkásság és magán­alkalmazottak segítségét kérte a háztartási alkalmazott­­ak megszervezéséhez és fölvilágosításához. A háztart­­ási munkásnők részére otthonról, m­ankanélk­ü­li segélytől és betegsegélyr­ől kell gondoskodni. Brunner József a sanyarú bérvisanyok JoQemaceék sorolt föl elképesztő adatokat. Igy a vegyészeti gyárak a nőmunkások részére írt B fco* f rona heti keresetet állapítottak meg. (Fölkiáltások: „Gyalázat!") Ugyane szakmában a férfiak kezdő keresete SdiBft ko­­rona, a legmagasabb képzettségű szakmunkások órabére IMU korona. Ha kényszerű szükségből i jelkinözhetenen " NépSZAVA 1948 áprilie 1.

Next