Népszava, 1924. április (52. évfolyam, 76–96. sz.)

1924-04-01 / 76. szám

mi iprils ! nagyobb járandóságot adnak, akkor ezt­­a burkol­­ás különböző pótlékokba, nehogy a Gyoaz­ax neos órabértől való eltérés címén az illető gyárra büntetést rójjon ki. A sok jogtalanság között fölhozta a Dorogi Gumigyárban történt esetet, ahonnan egy bizalmi férfit túráikból kifolyóan Zalaegerszegre vittek, holott a bizalminak a sztrájk kitörésében nem is volt része. Egyébiránt a Dorogi Gumi ingyenrészvényei meg­magyarázzák, miért vannak a gyár munkásai elnyomott helyzetben. A határozati javaslatot elfogadta. Mihályi Oyula az óbudai gyárakban domináló lu­kásellenes állapotokat vázolta. Az ottani téglagyárban lett textilgyárban oly sanyarú a munkásság helyzete, hogy azon gyökeresen változtatni kell. Déli 12 órakor Sávolt János elvtára, aki időközben az elnöklést átvette, a tanácskozást fölfüggesztette és an­. nek folytatását délután 2 órára tűzte ki. Délután Sávolt elnök megnyitja az ülést. Arra k­éri a fölszólalókat, hogy az ügyrendet tartsák be. Csapó Sámuel: Az előadó már ismertette a vasipnban dolgozók szörnyű helyzetét. Ehhez hozzáteszem, hogy a vasmunkások vezetősége már nem hajlandó s telv oltás munkáját vállalni. A Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesülete je­lentésében is elismeri, hogy olyan hatalommal rendel­kezik, amellyel be tudta terrorizálni a legkisebb munkál­tatót is. Mís a vas- és gépgyárak jó valutát kapnak a gyártmányokért, addig a munkásságot a legrosszab­bul fizetik. Magyarországon a vasipari gépgyárak a Hitel­bank tulajdonában vannak. És a Hitelbanknak nem konveniál a paritásos bizottság. Majd rátér arra, hogy az ózdi vasgyár 12 békefillérről 3690 koronára emelte a vas árát és ebben az üzemben föltűzött szuronyok közt itt dolgoznak a munkások. Határozati javaslatot nyújt be, amely szerint az országos értekezlet követeli, hogy e szuronyos csendőröket távolítsák el a s­ótéi vasgyár telepéről. Erdős Imre: Itt az ideje annak, hogy a nyomorúságos helyzetből kikerüljünk. Milyen módon, ez a kérdés. Garanciát kell szereznünk, hogy a határozati javaslat­ban foglalt követeléseket megvalósítják. Határozati ja­vaslatot olvas föl, amelyet elfogadásra ajánl. Kurya István: A beszédből elég volt, cselekedni kell. A falvak és a tanyák népe rettenetes nyomorban síny­lődik. Már 7 éves gyerekeket robotolni küldenek. A föld­munkáscsoportokat egy idő óta még jobban üldözik, mint azelőtt. A földmunkásoknál még mindig gyakori a 4—7000 koronás napszám. Lukács János a segédmunkások tűrhetetlen helyzetét ismerteti. Míg a békében a férfisegédmunkás átlagos keresete 26 aranykorona és a nőké 18 aranykorona volt, eddig ma a férfimunkások hetibére 588 aranyfillér, a nők pedig 388 aranyfillért keresnek. Vannak munkásnők, akik nem mernek bejönni a szakszerve­zetbe, mert rongyokba burkolva járnak. Végül a vásárcsarnoki hordárok helyzetéről beszélt, akiknek a munkabéreit a vásárcsarnok igazgatósága spükkeblűen állapítja meg. _ Pászti Károly: Ha egy hétig tanácskoznánk a mun­káss­ág nyomorúságáról, akkor se tudnók a vitát befe­jezni. Amíg az egyik oldalon a nyomorúság határtalan, a másik oldalon a jólét és fényűzés tobzódik. A mini­ris­er­­g nyomorúságának a földmunkások szervezetlensége az egyik oka. A szervezetlen falusi ember rontja a munka­béreket. A munkanélküliség sokkal nagyobb, mint azt velünk ismertették. A vasutasok sem szervezkedhetnek és éppen ezért a vasúti munkásoknak még mindig SO—35.000 koronás hetibéreik vannak. A miniszterelnök kijelentette, hogy az állam „jó példával" jár elől, de a számok mást mondanak. Kende Tódorék diktálják a vas­úti munkások béreit is. A munkásság nem várja azt, hogy más tényezők javítsák a helyzetét. Fehér József: A nyomorúságból fölépítették a nyomor palotáit.­­A vanitási javaslatok minnden terhe a munkásokra hárul. A biztosítóintézetek már sorra elbocsátják a tisztviselői­ket, így kezdik az ország talpraállítását. Ezek a milliárdos vállalatok aranykoronában fogadták ell a biz­t­osítási díjakat és most papírkoronában fizetik vissza a feleknek. .Hery Lajos (Debrecen) a gyermekmunkások siralmas hely­zetéről beszélt. (Közbekiáltások: „Magyar tájvéde­lem!") Elmondta, hogy amíg a keresztény-szociálisok bejelentés nélküli gyűlésezhetnek, addig nekünk még a bejelentett gyűléseinket sem engedik meg. A pártvezető­ség és a parlamenti frakció ed­dig csak a szenvedélyeket csillapította, ami hálátlan munka. A Bethlen-rezsimet kell megdönteni. Kabók Lajos: Nora keserveink fölsorolása a cél ha­jtem­ a célkitűzés. Hogyan lehetne sorsunkon javítani! A kapitalizmus kigúnyol bennünket, mert az öklünk erőtlen. Olyan fegyvert szorítsunk ezekbe az öklökbe, amely lesújt rájuk. Állandó harcok közepette élünk és még nekünk kell ta­karodót fújni. Az erők részlege» elfecsérlése helyett általános sztrájkra kell szervezkednünk. (Nagy éljenzés.) Beszédekkel nem érünk el eredményeket, hanem az elő­feltétel­eket kell megteremteni. A bánya mélyéből ne jöjjön elő a fekete gyémánt, az it.ir­re szolgáltassa a szükséges eszközöket, az üzletek, a kávéházak boruljanak sötétségbe. Elég sötét ez az ország. Csak akkor kerülhet mindez megvalósulásra, ha a tvmorj erzik önmegu­ban. Minden erőnkkel támogatni kell a frakció munkáját.­­Azzal induljunk munkára, h­ogy a legrövidebb időn belül megszerezzük mindant, amire szükségünk van. Cak akkor lehjtjuk végre terveinket, ha a munkásság készen van. Nagy Géza rámutatott arra, hogy a tőke békebeli vatrvon,-i­ogából úgyszólván semmit sem vesztett és mégis sokadolt mértékben használ ki a munkaerővel szem­ben minden uzsoralehetőséget. Gyermekeket havi 30 aranykoronáért dolgoztatnak. Elfogadja a Szaktanács határozati javaslatát, de egészítsék ezt ki a­zzal, hogy a Szaktnács nap alatt hívjon össze szócskörű­ össz­biznks­i értekezletet, amely haladéktalanul megkezdené az elfogadott indítványok végrehajtását és a munkás­ok megvalósítását. Kertész Miklós: A kongresszus összehívásánál­ az volt a főszempont, ho­gy itt is megrajzolják azt a sötét képet, amelyet ma a dolgozók helyzete nyújt. Tény, hogy n­a azt a rengeteg elfojtott elkeseredést, amely­ a dol­lerfóben fölhalmozódik, normális úton le nem veze­tik l­ennek» bántalmas katasztrófa a következmény«. .. " Mást tenni nem lehet, mint amit a Szakszervezeti Ta­nács határozati javaslata mond: össze kell szedni az erő­ket, hogy megteremtsük a küzdelem jobb előföltételeit (Zaj.) Rabók is tudja, hogy az általa fölemlített harci módszer a jelen körülmények között nem valósítható meg. A tőkésosztály ma nem nagyon fél a sztrájkoktól, mert a tőkének a profitszerzésre más alkalma és módja is van, mint a termelés. Ezután rámutatott arra, hogy a magántisztviselők körében milyen hihetetlen nagy a nyomorúság, míg Magyarországon a családos könyvelő átlagban havi egy milliót keres, Az­triába? -a kollektív szerződés szerint legalább 1 milliót. A kormány azt mondja, hogy nem av­atkozhatik bele a bérek a iakulásába, mert ezáltal összeütközésbe kerülhet «. gazdrs-,­gi szabad­ság elvével. Amit azonban a kormány gazdasági szabad­ságnak nevez, az a kizsákmányolás szabadsága. A ma­gántisztviselők el vannak szánva arra, hogy ezt a nehéz harcot végigharcolják, az ipari munkássággal karöltve kitartanak, de kalandokba nem hajlandók bocsátkozni. Osváth Gábor azt fejtegette, hogy a munkásság nem használta fd kellően szervezettségét, erejét Mi is okai vagyunk — úgymond — annak, hogy a kapitalizmus ennyire megerősödött. Már-már kételyek fogják el az egyes munkásrétegeket, hogy demokratikus eszközökkel lehet-e­­tt némi célt elérni. A­ Szakszervezeti Tanács vál­toztassa meg taktikáját Virág József kifejtette, hogy a ka­ntl én a helyiérdekű vasutak a magántőkével versenyezve uzsorázták ki alkalmazottaikat. Erre vonatkozóan adatokat sorolt föl. A villamostársaság­nál például egy kocsivezetőnek, aki a legidegösebb mun­kát végzi, levizsgálás után átlag havi 730.000 korona fize­tése van, amikor a létminimum már a heti 700.000 koroná­hoz közeledik. A gyermekmunkát a villamosvasutaknál is a legcsúnyább módon uzsorázzák ki. A váltóőr például napi 8—12 órás munkaidő mellett havi 1Oi-COO koronát keres. A Szaktanács határozati javaslatát elfogadja és kéri a Szakszervezeti Tanácsot, hogy úgy, mint eddig, a jövő­ben is kövessen el mindent, hogy végül a villamosvasúti alkalmazottak hozzájussanak a szervezkedés szabad­ságához. Szűcs József: A dunai hajósok rettenetes nyomorban sínylődnek és amikor átlépik a hajóval a határt, ez való­ságos megkönnyebbülés nekik, mert a határon kivül mégis csak reményük van arra, hogy jóllakhatnak. A hajósmun­kás többnyire két konyháról kénytelen gondoskodni és igy krumplira, kennyérre sem telik neki. Míg Ausztriában egy elsőosztályú hajós havi fizetése 1,365.008—2,748.MO korona, Magyarországon ugyanez a hajósmunkás februárban 13.PM korona fizetést kapott. Ezzel szemben a megélhetés Magyarországon egyáltalán nem könnyebb, mint Ausztriában. Kisebb hajósvállalatok óriási felelősséggel bíró első korm­ányosoknak olyan fize­tést adnak, hogy azoknak a hivatalos levonások után egy hónapra 11z.000 koronájuk marad. Ezzel szembe­n például Bajorországban egy kezdő 18 éves hajósnak 117 arany­márka a havi fizetése. A kormány bérdifferenciák esetén mindig a hajósvállalatokat támogatja. A hajósok nyo­morúságán csak a gyülekezési és szervezkedési szabadság segíthetne. A határozati javaslatot elfogadja. Schwartz Samu: A nyolcórai munkaidő úgyszólván egyetlen egy textilgyárban sincsen meg. Ott sem, ahol a munkások 80J£­ a nő- vagy gyermekmunkás. Ilyen helyen a szervezkedés úgyszólván lehetetlen. A textilmunkáltatok a legszemérmetlenebb terrorral szállnak szembe a munkások szervezkedésével. Indítványozza, hogy a határozati javaslatba vegyék föl azt is, hogy a nyolcórai munkaidőnek a törvénybel lim­­u­lsáig hatóságilag kötelezzék a textilgyárakat, hogy a m­ő-, és gyerme­kmunkásokat 8 óránál tovább ne dolgoztassák. Kratochvill Antal: A téglagyári munkások 3000 koro­nás órabérek mellett a legszörnyűbb munkát végzik .Míg 1914-ben egy téglagyári munkás hetenként 1«M­­ég«« keresett, amelynek értéke ma 1.280.900 korona, addlig ma 60 órai munkaidő mellett 150.000 koronát keres. A nők helyzete még szomorúbb. Súlyos munka mellett 80.000 koronát, keresnek hetenként. Az ifjumunkáso­k pe­dig csupán 41.000 koronát. A téglagyári m­unkáso­k la­kása egészségtelen, nem embernek való. Tifusztiinyák. A téglagyári munkások olyan rongyosak, hogy at még az utcára sem mehetnek ki. Süle János: A parlamenti frakció törekedjen arra, hogy a kormány kezdje meg az építkezést, amelynél 40 szakma van érdekelve. Az általános sztrájk­kal lehet sikert elérni, ám eddig a kedvező alkalmat elmulasztották. A vasutassztrájk után a kormány hoz­zánk jött és megígérte a béregyeztető hivatal felállítá­sát. Ez is csak ígéret maradt. A nép olyan nyom­ottan van, hogy inkább el akar pusztulni munka nélkü­­l, mint a robot mellett. Ha idejekorán nem segítenek, rajta, szörnyű bajok következhetnek. Kardics Kálmán: Az élelmezési szakmában állandó a pangás és ennek ellenére a tanoncok száma nnok-kal emelkedett, aminek az a magyarázata, hogy­­ebben a szakmában a tanonc hetenként egyszer-kétsze­r mégis jóllakhatik. A malomipar, amely a mostani idők konjunk­kturáját valósággal lefölözi, előljár a munkaerő kiuzsorázá­sában. A malmok a­­Magyar Figyelőkben megjelent statiszti­kára való hivatkozással 160—200.000 koronás hetibéreket adnak a munkásoknak és ebben már a te­rmészetbeni járulék is benne van. A miniszterelnök­­kijelentette, hogy nem avatkozhatik bele a bérviszonyok­­alakulásába, de például a nyíregyházi rendőrkapitány, i­genis, bele­avatkozik, mert egy izben arra kényszerítette a sztráj­koló munkásokat, hogy hagyják abba a a strájkot. A háború alatt azt mondták, hogy nincs enn­ivaló a bá­bom miatt, most meg ezervagononként viszik ki az élelmi­szert és a hihetetlenül alacsony munkabérek folytán a munkás még a száraz kenyeret sem tudja megvásárolni. A munkásság csak akkor veheti föl siker ,­reményében a harcot a kapitalizmus ellen, ha megóvja egységét és nem hagy soraiba éket verni. A határozati javaslatba külön pontot kellene fölvenni a munkané­lküliek állami segítésének követeléséről és tiltakozni kell, az élelmiszer­kivitel ellen. Lázár Emil: A tőke hozzászokott a hátiorús elnyökhöz és azóta is, most is a kivételes kor­m­ányzati eszközök támogatásával igyekszik ezeket az előnyöket érvényesí­teni. A hajósmunkások nyomoráról beszélt. A munkásság teljesen magára van hagyatva. Vigyáznunk, hogy most magunk ne bunkózzuk le újra azt, am­it négy keser­ves esztendő alatt fölépítettünk. Meg kell mondani illetékes helyen, ho­gy a munkás fizi­kailag teljesen lezüllött, nem bírja tovább ezt az álla­potot. Ha erre az illetékesek nem hallgatnak, akkor ők lesznek felelősek a következményekért. A határozati ja­vaslatba föl kell venni azt is, hogy záros határidőn belül szüntessék meg a szénkormáánybiztosságot és az Árvizsgáló Bizottságot. CM, UD3J a Ha­ilLU&HH ja­vaau­l­'.Lra »CSJ ' 6. "'-OJC"« " . Ezzel a rendszerrel a forradalom magvait hintik el." Ezután Farka István elvtárs szólalt föl. Azért tartja szükségesnek a fölszólalást, mert a vitába politikai vonatkozású kérdéseket­­ is belevittek és ilyen vonatkozású határozati ja­vaslatokat is adtak be. Tudni kell, hogy min­den kérdés mely fórum elé tartozik. A m­uunkás­mozgalom­nak régi, gyakorlott emberei ülnek itt egy litt és éppen ezért tudniok kell azt, hogy politikai vonatkozású kérdések megvitatása nem tartozik az országos kongresszus hatás­körébe. Az elégedetlenség a kongresszuson kü­lönböző formákban jutott kifejezésre. És ezen nem is lehet csodálkozni. Elvégre a munkás­ságnak ezer és ezer oka van arra, hogy a mai helyzettel­­elégedetlen legyen. Ám, az elhang­zott fölszólalásokból hiányzott a reális erő­tényezők összevetése, megrajzolása, márpedig a jövő küzdelemhez csupán a tényleges erő­viszonyok mérlegeléséből meríthetjük elhatá­rozásainkat és programunkat. Az erőviszonyok szabják meg a harc módszereit, kereteit, lehető­ségeit. (csak az ilyen megfontolt, tervszerű fölkészülés termékenyítheti meg a munkás­mozgalmat. Ha egyes fölszólalók azt kívánták elérni, hogy a parlamenti frakció a fölszólalá­sokban kifejezésre jutott elégedetlenséget veszze tudomásul, úgy megnyugtathatja az ille­tőket, hogy a frakció jól tudja, hogy a mun­kásságnak minden oka meg van az elégedetlen­ségre. De most nem a pártvezetőség és a par­lamenti frakció működése van napirenden. Olyan irányú fölszólalás is elhangzott, hogy a munkásság egyes rétegei már-már kezdik el­veszteni hitüket a demokráciában. Erre az a válasza, hogy a magyarországi munkásmozgalom a nyu­gati munkásmozgalom módszerein nevelke­dett, ezeken keresztül lett erőssé és hatalmassá és azóta is m­egmutatta, hogy ezekhez ragaszkodik és aki eltér ezektől a módszerektől és ideálok­tól, az el akarja temetni a munkásmozgalmat. Erdős és Biró elvtársak határozati javaslatai politikai irányúak és így a pártfórumok elé tartoznak. Kéri tehát a kongresszust, hogy ezt a két határozati javaslatot ne emelje határo­zattá, hanem utalják át a pártfrakcióhoz. Nem csodálkozik azon, hogy itt-ott fölmerül az a gondolat, nem volna-e jobb kivonulni a nem­ze­tgyűlésből. Nem csodálkozik ezen azért, mert eb­ben az országban az osztályuralmi ás az ellenforradalmi rendszer még mindig úgy van fölépítve, hogy a tömegnyomor enyhítésére semmiféle intézkedésre sem lehet rábírni a kormányzatot. A parlamenti frakció minden alkalmat és eszközt megragadott arra, hogy a parlamentben föltárja a dolgozók feneketlen nyomorát, rengeteg határozati javaslatot nyúj­tottak be a frakció tagjai és követelték az indexrendszert, a­ paritásos béregyeztető bizott­ságokat, a kollektív szerződések törvénybe iktatását, de min­den olyan követelés, amely a dolgozók nyomorát enyhítette volna, a mai kormányzati rendszernél süket fülekre talált. Figyelmeztettük a kormányzatot, hogy ezzel a rendszerrel a forradalom magvait hintik el és hihetetlen katasztrófát idézhetnek föl. Mind­ezek után tehát nem csodálom, hogy a parlamenti harc egyesek előtt meddőnek látszik. Mégis megállapítom, hogy ez a küzdelem nem teljesen eredmény­tesen, mert ha kézzelfogható eredményei nincsenek is, nem szabad elfelej­teni, hogy ez az első alkalom, hogy a munkai törvényhozás házában a m­unkásság szem­pontjai, követelései kifejezésre juthatnak, hogy is ott állunk, mint ellenőrzők és a nemzetgyűlés fórumán ország-világ előtt leszögezhetjük azt a tényt, hogy itt milyen eszközökkel kormán­yoz­nak nem a nép érdekében, hanem a nép érdekei ellen. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a parlamenti frakció a nemzetgyűlésen csupán a kisebbségben levő ellenzéknek is csak ezrv része és a többség bármikor amjorizálhatja az egész ellenz­éket, is és ezt minden alkalommal m­eg is teszi. Arra kell tehát törekednünk, hogy erősítsük, növeljük táborunkat, hogy a mun­­kásmozgalom minél egységesebb le­­ne, és akkor a küzdelmünk is eredményesebb lesz. Mészáros Kálmán: Ma a munkásság jövőjéről kell ta­nácskoznunk Elsősorban a­, egyesülési és jz­ak­krvét­­in­­got kell biztosítani. A kívülálló embereket be kell von­ni a szakszervezetbe. Amíg a mehrtjegyirodátban sorbsi.­állnak azok, akik a Riviérára akarnak ni a­d ni. tp.i.suli mej; azok sorakoznak, akiket a nyomerusá­r vi- i ]­... országból. Mig a római kén; mr gondoskodott a m­hrri­­gájáról, addig a kapitalisták éhezni hagyják a manka­sokat. Horovitz Gábor: A magyar munkás helyzete •...' legrosszabb az­ egész világon. Henninkel kétszer győztek le: a háborúban és ellen forrad­alom--.ül. A eMk»£«rv.ezelek újjáépítse roud.kivUi nag* •.no ^aio-

Next