Népszava, 1924. november (52. évfolyam, 245–269. sz.)

1924-11-20 / 260. szám

s ni lesi a jmbmé és a meprivolf Msrén­néifesiiisi? Várnai elvtárs interpellációja az izzólámpakartel áldozatairól és a negyvenszáza­lékos áremelésről. Várnai Dániel elvtárs a nemzetgyűlés szerdai ülésén, az interpellációk során, a Just Izzólámpa­gyárban történt munkáselbocsátás, az Egyesült Izzólámpagyár árdrágítása ügyében intézett interpellációt a kereskedelmi miniszterhez. Várnai elvtárs azzal kezdte interpellációját, hogy az ügy, amelyet szóvátesz, már oda fej­lődött, hogy egyenesen provokálja a kormány közbelépését. Az izzólámpakartel magyaror­szági exponense, az Egyesült Izzólámpagyár Részvénytársaság, illetve vezérigazgatója, Aschner Lipót különböző mesterkedésekkel és a kíméletlenségig menő konkurrencia minden eszközének felhasználásával hozzájutott a Just Izzólámpa és Villamossági Rt részvénytöbb­ségéhez. Amikor az izzólámpakartel birtokába vette ezt a gyárat, első dolga volt a gyár üzemét beszüntetni, a munkásokat és hivatalnokokat elbocsá­tani és az izzólámpák árát 40%-kal meg­drágítani. (Malasits Géza: „Közben Asch­ner úr eltűnt Londonba!") Eddig is tapasztaltuk, hogy a vad konkurren­cia, de különösen a büntetőjog és a szociális védelem hiánya hogyan bocsátja rá védtelen exisztenciákra a leggyűlölködőbb szenvedélye­ket és a magánérdek furiáit. A mostani eset azonban mindezek között a legkirívóbb és leg­ellenszenvesebb. Az eset kellő mérlegelése cél­jából foglalkozott Várnai elvtárs a munkanél­küliek helyzetével. A vasiparban októberben a szeptemberi állapotokhoz képest 3,5%-kal emel­kedett a munkanélküliek száma. Ezenfelül ezré­vel vannak a vasiparban olyan munkások, akik hetenként csak 2—3 napot dolgoznak, akik a­­ munkanélküliekhez hasonló helyzetben ten­gődnek. A munkanélküliség és a velejáró nyomor hétről-hétre emelkedik. A kormány vagy teljesen közömbös a munkanélküliséggel szemben, vagy ha el is határozza magát vala­mire, intézkedései teljesen hatálytalanok ma­radtak. (Malasits Géza: Ellenben szmorítják a rendőrség számát!") És ilyen körü­lmények között a kartelben szervezkedett nagykapitaliz­mus megfojt egy jól berendezett­,.gponto­­. munkásait kiszórja az utcára és nem akad erelyes kéz, amely megállítaná ezt a roh­­­­bolást. Még akkor se, amikor a kartel úgy akarja megszerezni martalóchadjáratának költségeit, hogy 40%-kal fölemeli már­ól­ holnapra az izzó­lámpa árát. Az izzólámpakartel szisztematiku­san hajtotta végre a maga üzleti manőverét. (Peyer Károly: „Így fejlesztik az ipart Magyar­országon!") A kartel ahelyett, hogy a Just-gyá­rat intenzívebben állítaná a termelés szolgála­tába, a gyár üzemét beszünteti, a munkásokat pedig szélnek bocsátja. (Gaál Gaszton: „A rész­vényeseket pedig kiraboltják!") A Just-gyár nem kis műhely, amelynek a termelésből való kizá­rását nem lehetne megérezni. A Just-gyár 25.000 normál és félwattos izzólámpa termel­és­r­e berendezett üzem. Kapcsolatos vele egy na­­y üveggyár is, amely a lámpákhoz szükséges min­den üvegáru gyártásával foglalkozik. Hozzá­tartozik egy huzalgyár, az izzólámpákhoz szü­k­séges finom fémhuzalok előállítására- és odatar­tozik egy hidrogéngyár is. Annak ellenére, hogy a gyár nehézségekkel küzdött, mégis, a legutóbbi időben is túlórázás folyt ott, annyira el volt halmozva megrendelésekkel. A Ju­st-izzólámpa­gyárban óránként és személyenként hat lámpét készítettek, míg a részvénytöb­bsé­g birtokába jutott Egyesült Izzólámpagyárnál egy órára és személyre csak VA izzólámpa termelése ju­­tott. Az Államvasutak izzólámpaszükségletüket a Just-gyárnál szerezték be. A gyárhoz tartozó üveggyár fölöslegessé tette a német tan­szer­üvegbehozatal­t. Az üzem beszüntetésével 70 tisztviselőnek mondottak föl, de a törvényben meghatáro­zottnál rövidebb időre. A pörök egész légiója fog megindulni mert a fölmondás december 15-ére történt, holott az 1920-iki Huszár-féle rendelet értelmében csak a hónap végére lehetett fölmondani. A fölmon­dott tisztviselőknek a nyugdíjalapra befizetett járulékait nem vághatják zsebre az új rész­vényesek. A tisztviselőkön kívül elbocsátottak 45 szakmunkást, 40 üvegfúvót, 450 nőmunkást és 32 segédmunkást, összesen 6211—630 alkalmazottat bocsátot­tak el. Ezekhez hozzávéve az elbocsátottak család­tagjait, legalább 3—4000 lélekkel szaporították a munkanélküliek számát. Akiket mindezért felelősség terhel, azzal védekeznek, hogy az elbocsátás „csak fokozatos" volt és a gyár zavarai miatt történt. Az Egyesült Izzólámpa Részvénytársaságnak nem munkásokra­­ van szüksége, hanem arra, hogy megszabaduljon a karteten kívül álló konkurrenstől és hogy 40%-os drágítással a fogyasztóközönségen va­salja be azt az összeget, amellyel a Just rész­vénytöbbségét megszerezte. Az izzólámpakartel és az egész manőver kigondolója, Aschner vezérigaz-a­­kik a Just-gyárat felfrits­­ták a konkurrensek sorából, egyszerű újság­nyilatkozatokkal nem bújhatnak ki a felelősség alól. A kormány kényszerítheti a jelenlegi tulajdonosokat a gyárü­zem további folytatá­sára és megakadályozhatja a közönségnek a 40%-os drágítással szándékolt megsarcolását. E célból a kormány engedje meg az izzólámpa vámmentes behozatalát. Az izzólámpakartel 40%-os drágítása csak a belföldi fogyasztókra vonatkozik, a külföldi fogyasztóknak majd­nem 50—60%-kal adja olcsóbban az izzólámpát. Míg a részvénytöbbség birtokába került tulaj­donosok nagyon jó üzletet csináltak, addig a kisrészvényesek az Egyesült Izzó­k és Asch­ner manőverei következtében teljes joggal meglopottaknak érezhetik magukat. A kor­mány közbelépésére sürgős szükség van. A büntetőnovella a sztrájkot magánosok elleni erőszaknak minősít és hathónapi börtönnel bünteti, pedig ez gazdaságilag gyöngébbek kenyérharcának elgáncsolását jelenti. A mos­tani esetben a kormány szint vallhat, hogy meg akarja-e védeni a termelés érdekeit. Ha a kormány nem is támaszkodhat kifejezetten törvényszakaszra, de nem azért van kivételes hatalma, hogy azt csupán politikai elnyomásra használja föl," hanem azért is, hogy a féktelen­kedő kapitalizmust regulázza meg. A termelés, a munkásság és a kisrészvé­nyesek érdekében a kormány haladéktala­nul lépjen közbe és kényszerítse a rész­vénytöbbség új tulajdonosait, hogy a gyárü­zemet tovább folytassák. z&sm^&e^xs^kmiiBmmiBgm Várnai elvtárs ezután a következő interpellá­ciót intézte a kereskedelmi miniszterhez: 1. Van-e tudomása a kereskedelemügyi miniszter úr­nak arról, hogy a nemzetközi izzólámpakartel, illetve annak magyarországi exponense, az Egyesült Izzó­lámpagyár Rt., amely a Magyar Kereskedelmi Bank hathatós financiális támogatása mellett szokta lebonyo­lítani üzleteit, megszerezte a Just-féle Izzólámpa- és Villamossági Rt. részvénytöbbségét s a rendelkezési jog birtokában első dolga az volt, hog­ly a gyár ü­zemét beszüntette, hivatalnokainak fölmondott, munkásait elbocsátotta és a belföldi fogyasztás számára az izzó­lámpák árát 40%-kal megdrágította. Amennyiben a miniszter úr tudomást szerzett az Egyesült Izzó Rt.-nak erről a többféle vonatkozásban sérelmes és erőszakos ténykedéséről, hajlandó-e közbe­lépni olyan irányban, hogy a Jast-izzó részvénytöbb­ségének új tulajdonosai a gyár üzemének tovább­folytatására kényszerüljenek! Hajlandó-e erre a lépésre annál is inkább, mert a gyár elbocsátott alkalmazottainak és a kisrészvénye­seknek az érdekeit az szolgálja leginkább, ha a gyár az eddigi mértékben tovább folytatja üzemét? 2. Amennyiben hasonló erőszakos cselekedetek csak megfelelő törvényes rendelkezésekkel előzhetők meg, hajlandó-e a miniszter úr a karteltörvényről minél hamarabb javaslatot terjeszteni a nemzetgyűlés elé? Az interpelláció fölolvasása után Várnai elv­társ emlékeztette a kereskedelmi minisztert abbeli ígéretére, hogy a tőke és a munka har­caiban mindig a gyöngébb fél oldalára fog ál­lani. A miniszter most beválthatja ígéretét. Felhívja azonban a miniszter figyelmét, hogy Aschner vezérgazgató a tényeknek meg nem felelően akarja vele elhitetni, hogy a megszün­tetett gyárüzem hivatalnokait és munkásait az Egyesült Izzónál fogják alkalmazni és hogy az elbocsátottak közül mintegy százat vett át. Az Egyesült Izzó vezérigazgatója félre­vezeti a kereskedelmi minisztert Az Egyesült Izzó az elbocsátottak közül mind­össze 15—20 munkást alkalmazott gyárában, 10 elbocsátott munkásnak pedig ígéretet tett, hogy „majd vissza fogja venni őket". Amióta az Egyesült beszüntette a Just-gyár üzemét, semmi olyan mozzanat nem történt, ami fölös­legessé tenné a kereskedelmi miniszter beavat­kozását. Várnai elvtárs interpellációjára választ nem kapott. NEfrw^AVA 1924 november 20. Olcsóbb kenyeret! •••••ill mi­ni««graand am Esztergályos János interpelláció az egyre elviselttetetlene Hüs kenyéru­zsoráról. "'•/A nemzetgyűlés szerdai ülése»."*»a* ttfotefe int­erpelláci­ót. Estet­er­gál­y­os J­ános fesztette elő a folytonos kenyérdrágitás" tár-' gyában. Interpellációját, amelyet az összkor­mányhoz intézett, azzal kezdte, h­ogy amíg ebben az országban folyton fajvédelemről be­szélnek, addig, az, ami történik, nem a magyar faj, nem a­ dolgozó nép, hanem egy kivált­ságos osztály védelme. A legfontosabb nem­zeti és fajvédelmi érdek az volna, hogy az or­szág dolgozó népét védjék meg a pusztulás, az éhen hálás veszedelme elől. Hónapok óta köve­teljük és sürgetjük, hogy a kormány tegyen hathatós intézkedéseket az ellen, h­ogy a mun­kásembereket százával, ezrével tegyék ki az utcára, fosszák meg a ken­yérüktől, d­e ezeknek a sürgetéseknek és követeléseknek a kormány mindeddig nem volt hajlandó eleget tenni és azoknak a követeléseknek sem, amelyeknek megvalósításával a dolgozók mérhetetlen nyo­morán enyhíthetett volna. A vállalatok kímé­letlen bérdiktatúrájáról a kormány ugyancsak nem vesz tudomást. A statisztika szerint a ha­lálozások száma ijesztően emelkedik. A nyo­morúság, a le­rongy­olódás az oka ennek. A nagybirtok, a nagymalmok a fogyasztók rovására dolgoznak. A nagysütödék is előljárnak a kenyérdrágí­tásban. Az indokolatlan kenyérdrágítás kor­mányokat és trónokat boríthat föl. Orosz­országban is a kenyérdrágaság volt a kiinduló­pontja a forradalmaknak. A francia forradal­mat is a szemérmetlen kenyéruzsora indította meg. Megismétlődhetnek a pékek üzletei előtt a párisi lázadás eseményei. 140 kiló kenyér ára 980.000 korona. Ebben az előállítási költség mindössze 18%, a többi a pékmesterek zsebé­ben marad. Amikor még volt Árvizsgáló Bi­zottság, próbasütést tartottak s­­megállapitást nyert, hogy 100 kiló kenyérsütésnél egy köze­pes pékmesternek 240.000 korona haszna van, egy kis pékmesternek 160.000 korona a haszna, így a pékmesterek gyorsan meggazdagodnak. A pékmesterek az állítólagos béremelésekkel indokolják a kenyérdrágításokat. 1000 korona, 1090—1300—1400—1570 korona volt a kenyér ára 1923-ban, 1924-ben nagyon sok emelés után már­ciusban már 3200 korona, ettől fogva rohamo­san emelkedett a kenyér ára. Május 17-én már 5000 korona, pár nap múlva ismét drágább. Augusztusban már 6800 korona egy kiló ke­nyér, november 15-én pedig 7000 korona. A ke­nyérdrágításnak nem a munkások bérének ja­vítása az oka, mert amíg a sütőmunkások bérét 15 esetben ja­vították, addig a kenyér árát 30 esetben emelték. De-A­ dolgozókat sehol nem kezelik olyan ride­gen, mint Magyaro­rszágon. A pékmesterek­­ egyformáké­ntimlek­ütt, de­­például a francián kormány gondoskodik arról, hogy a kenyér olcsón jusson a nép asztalára. A francia mun­kás egyórai keresetéből három kiló kenyeret vehet... Szükség van arra, hogy beengedjék a külföldi gabonát. Töröljék el a liszt után­­ a forgalmi adót. Elejét kell venni a kenyér­uzsorának. Erélyes kezekre volna szükség, amelyekkel e kérdésbe belenyúlhatnak. Hatal­mas érdekeltségről van szó. De, ha a magyar fal védelmében akarnak valóban valamit csi­nálni, itt lehet. A pékmesterek napról-napra való drágításának gátat kell vetni... Hóna­pokkal ezelőtt egy budapesti vállalat a pék­mestereknek konkurenciát akart csinálni: ke­nyérgyárat rendezett be 12 kemencével és ki­látásba helyezte, hogy 24 kemencét állít be. Ez a szándék elakadt, a főváros tanácsa, a pékmesterek közbenjárására, megtagadta az engedély kiadását az üzem megindítására. A főváros kormánybiztosa is vegye figye­lembe, hogy minden közérdek ahhoz fűző­dik, hogy letörjék a kenyérdrágító érde­keltséget. Az elkeseredettség a nyomorgó munkásság körében igen nagy, ezek sürgős megnyugta­tásra várnak. Olcsó kenyeret biztosítson a kormány. Ezután Esztergályos elvtárs a következő interpellációt terjesztette elő. Van-e tudomása a kormánynak arról, hogy a­ ke­nyérgyárak és kenyérsütőmesterek az utóbbi eszten­­dőkben 30-szor emelték a kenyér árát, anélkül, hogy erre a gazdasági körülmények kényszerítő hatást gyakoroltak volna? Van-e tudomása a kormánynak arról, hogy a kenyér árában bennfoglalt haszon messze fölülmúlja a szokásos polgári haszon mértékét? Tekintettel arra, hogy a legnélkülözhetetlenebb és a legfontosabb közszükségleti cikknek, a kenyér árának állandó emelkedése és indokolatlan drágulása példát­lanul sújtja a fizetésből és munkabérből élő munkáso­kat és tisztviselőket, megengedhetetlen mértékben fo­kozza a munka és állás nélkül, nyomorba taszított, munkásokat és tisztviselőket, mit hajlandó tenni a kor­mány az állandó kenyérdrágítás megakadályozására? Hajlandó-e a kormány a nagy néptömegek­et a ke­nyéruzsora ellen megvédeni azzal, hogy a hatósági, községi üzemek útján olcsóbb kenyeret forgalomba hozatni és erre vonatkozóan megfelelő intézkedéseket tenni? Esztergályos elvtárs interpellációjára vá­laszt nem kapott. Az interpellációt tehát ki­adták a miniszterelnöknek. A nemzetgyűlés ülése ezzel este­­10 órakor véget ért.

Next