Népszava, 1925. március (53. évfolyam, 49–73. sz.)

1925-03-15 / 61. szám

4 Tájékoztató a — írja Benedek Marcell. — XI. A modern regény (folytatás.) A magyar regénynek tragikus óriása a XIX. század de­rekán Kemény Zsigmond. Sohasem volt és nem is lehet népszerű. Stílusa már a maga idejé­ben is nehézkes volt, fárasztotta az olvasót. Pe­dig minden regénye nagyszerű, tragikus kon­cepció. Hőseit túlságba vitt erények buktat­ják el. Széles korrajzai az igazság erejével hatnak. Főművei: Zord idő, Buda török kézre jutásának idejéből; Rajongók, az erdélyi szom­batosok története; Gyulai, Pál, szintén Erdély múltjából. — A század második felében zavar­talan népszerűséggel uralkodik Jókai Mór. Megteremti a természetes, közvetlen elbeszélő prózát. Csodálatos termékenységgel mesél. Ideális jellemeket alkot. Epizód-alakokban pompás humorral m­utat be magyar típusokat. Korrajzai történelmi értelemben nem hívek, de művészetével el tudja hitetni őket. Legjellem­zőbb művei: a történeti regények közül Er­dély aranykora, Rab Ráby, A lőcsei fehéras­­ Szony; a XIX. század első felének korrajzai közül: Régi jó táblabírák, Egy magyar nábob,­­Kárpáthy Zoltán, És mégis mozog a föld; az abszolutizmus korából: Az uj földesúr. Társa­dalmi és népies tárgyú regényei közül: Fekete gyémántok, Szerelem bolondjai, Sárga rózsa. A Jókai nyomán fölsarjadzó nemzedék el­beszélői közt legkülönb Mikszáth Kálmán. Stí­lusa Jókaiénál is közvetlenebb, kedvesebb. Palócokat, „tót atyafiakat", városi dzsentriket rajzol, apró, reális vonásokkal, de voltaképen idealizálva. A kor problémáit meglátja, de el­humorizálja. Elérzékenyül néha, de tragikus ko­molysággal nem fog föl semmit. Megtestesülése a 67-es korszak megalkuvó szellemének. Leg­jobb művei kis rajzok és novellák, nevezete­sebb regényei: Beszterce ostroma, Különös há­zasság, Szent Péter esernyője, A fekete város. Mikszáthhoz hasonlóan a maguk szülőföldjét rajzolják: Baksay Sándor, Benedek Elek, Tö­mörkény István. Gárdonyi Géza nem köti ma­gát egy bizonyos vidékhez, paraszt-történetei­ben az általános alföldi magyar tim­fe10^(fe£n e):­ rövid, egyszerű t­ondatokban beszélő, lassan gondolkozó, egyszerű emberek. Kit a JUpjM viszi át történeti regényeibe is (A láthatatlan ember, Isten rabjai, Egri csillagok). Sokat fog­lalkoztatja a szerelem problémája. Pesszimista szemmel nézi. (Az a hatalmas harmadik, Hosszúhajú veszedelem). Herczeg Ferenc sima, kissé színtelen stílusa inkább korrektségre, mint eredetiségre törek­szik. A lélek rajzába nem mélyed el túlságosan. Konzervatív szellem, a „vezetőosztályok" írója, de józan, ironikus látásával ezeknek hibáit is észreveszi. Léha Gyurkovics-históriái népsze­rűek, de értéktelenek. Különbek ezeknél a Lé­lekrablás. Arany hegedű és történelmi regé­nyei: Pogányok, A hét sváb, Az élet kapuja. Legjobbak szatirikus rajzai a modern életről: Andor és András, A pártfogó, Huszti Huszt. Kevésbé népszerű nála, de maradandóbb mű­vész a tökéletes stílusú, elmés és ironikus, mély lélekboncoló Ambrus Zoltán. (Midás ki­rály, Szeptember és novellák.) A naturalizmus képviselői: Tolnai Lajos, Justh Zsigmond, Bródy Sándor (Az ezüst kecske, Erzsébet, dajk­a lesz, stb.) és Kóbor Tamás. Naturalista a mai nemzedék legelső prózaírója, Móricz Zsigmond is. Ő az első ma­gyar író, aki a parasztot, a falu és a kisváros intelligenciáját minden idealizálás nélkül mu­tatja be a jellemző hibáival, de jellemző szenve­déseivel is. Móricz temperamentuma a faluból is, a kisvárosból is az energiák lefojtását érzi ki elsősorban. (Novellái: Hét krajcár, Árva lányok, Szegény emberek, stb. Regényei: Sár­arany, Az Isten háta mögött, A fáklya, Tündér­kert — utóbbi történelmi — stb.) Még tüzesebb temperamentummal, hihetetlenül gazdag és erős nyelven, merész naturalizmussal és sok keserűséggel ír a magyar falu világáról Szabó Dezső (Elsodort falu, Ölj!). Eredeti ritmusa, egyéni próza a jellemző vonása Révész Béla mélyrevágó, merészen igaz írásainak. (Vonagló falvak, stb.) Barta Lajos, Nagy Lajos s a leg­modernebb utakon járó Kassák Lajos mind új és erős színekkel festik a szegény, küzködő „kisember" életének eddig észre sem vett szen­vedéseit. A naturalizmus valami Wilde-szerű keresett­séggel, sőt an­ektáltságga­l , vegyül Szomory Dezső idegenszerűen ható stílusában. Bonyo­lult lelkeket és ösztönöket rajzol, szerelmes asszonyokat és perverz gyilkosokat. (Novella­i gyűjteményei: Ünnep a Dühöngőn, A kis péknő, stb.) Bíró Lajos merész témáit a renaissance olasz novellistáinak szűkszavú érzéketlenségé­vel, erős drámai­ságával mondja el. (Marie és más asszonyok, A fekete ostor, stb., novellagyűj­temények. Legművészibb regénye: A diadalmas asszony.) A ragyogó elméssége és ötletei miatt nép­szerű Molnár Ferenc a polgári gondolkozás tipikus megszemélyesítője. Szellemes és érzel­gős. Az asszonyt félelmes, kiismerhetetlen, hazug ellenségnek tartja. Asszonyaina­k nincs is más dolguk, mint hogy félelmesek, kiismer­hetetlenek és hazugok legyenek. Molnár leg­jobb novellái a Muzsikaszó, Ketten beszélnek c. kötetekben vannak. Legjobb regényei: Egy gaz­dátlan csónak története s az ifjúságnak írott Pál­ utcai fiuk. Karinthy Frigyes humoristának indult és ma legkomolyabb, legművészibb kifejezője az élet titokzatosságával riadtan szembenéző modern embernek. (Két hajó, Gyilkosok, Grimász, Ezer­arcú lélek.) Értékes elbeszélők egész sorával nem foglal­kozhatom itt bővebben: Török Gyula, Krúdy Gyula, Szint Gyula, Móra Ferenc, Zilahy La­jos, Szép Ernő, Tersánszky Józsi Jenő, Chol­noky Viktor, Balázs Béla, Kádár Endre, Ko­dolányi János, Babits Mihály, a prózaíró, (Gólyakalifa, Tímár Virgil fia, Kártyavár). Surányi Miklós népszerű föltámasztója a tiar­ Imléw^k. . . . ÄS ,„ Az asszony­írók közt — a modern asszonyi lélek vallomásaival — Kaffka Margit volt a legkiválóbb. Erdős Renée biztatóan indult — ma már nem irodalom, amit csinál. Kosáryné Réz Lola szépen és egyszerűen beszél olyan asszonyokról, akiknek nincs történetük. Fe­renczi Sári történeti korrajzokat ad. Esztendők óta nagyon nehezen nyílik tere a nagyobbszabású novellának és regénynek De még így is gazdag és biztató a mai magyar el­beszélőirodalom. Az orosz regény a XIX. század második felé­ben a világirodalom egyik legragyogóbb jelen­sége. Kifogyhatatlan kincsesbányája a lelki gazdagságnak. Goncsarov az Oblomov­ban az orosz tétlen­ség, a­karattalanság lélektanát írta meg. Tur­genyev, a „nyugatos", a francia naturalisták barátja, a Vadász emlékiratai­ hava, nemcsak csodálatos természeti képeket rajzolt, de szociá­lis célért is küzdött: a jobbágyság fölszabadí­tásáért Regényeinek egy része a konzervatív, aluszékony régi orosz világ és az új, forradal­már, materialista nemzedék öszeütközését raj­zolja (Apák és fiuk), — másik részében inkább a szerelmi élet rajzán van a hangsúly. — Tur­genyev maga nem forradalmár, mint ifjú hő­sei: látja és megmutatja, hogy zavaros ábránd­jaik sehogysem férnek össze az orosz tömegek lelkével. Dosztojevszkij, a nagyok között is legna­gyobb, a szegények, megalázottak, szenvedők költője, világnézetében egyenesen reakciós. Gyűlöli és lenézi a nyugati kulturát s azt hiszi, hogy az orosz lélek fogja, megváltani a vilá­got. Ennek a léleknek megtestesülését a cáriz­musban és az ortodox egyházban látja. De ez mellékes lehet nekünk. Az a művészet a fontos, amellyel az öntudatlan érzések legmélyéig meg­mutatja nekünk az emberi lelket, az ember örök küzdelmét a jóságért, a tökéletességért — ezt a küzdelmet, amelyben újra meg újra elbukunk. Dosztojevszkijnek nincsenek „jó" és „rossz" em­berei; minden alakjának lelkében örvényként kavarog a jó és a rossz; az ember maga sem ismeri magát, nem tudhatja, mit miért tett az elmúlt pillanatban és mit fog tenni a követke­zőben. Ezért kell alázatosnak lennünk és ezért kell meghajolnunk a „bűnös" előtt, mert­ a „bű­nös": szenvedő és harcos. (Bűn és bűnhődés, A félkegyelmű, Megalázottak és megszomorí­tottak, Emlékiratok a halottak házából, Kara­mazov testvérek, stb.) Dosztojevszkijnél végnélkül­i beszélgetésekbe terped szét a regény: csak így lehet azt a sok burkot lehántani, amely a lelket (még saját lelkünket, önmagunk előtt is) eltakarja. Tolsztoj regényeiben többet beszél maga az író: leírja alakjainak jellemző külsőségeit, mozdu­latait: következtessünk ebből arra, ami lelkünk­ben történik. És az író maga is segít nekünk következtetni, okoskodni. Már pályája elején is nagy a hajlandóság benne a prédikátor, a pró­féta szerepére. Rousseau módjára a természet­ben keresi a boldogságot, a nagyvárosi, nyu­gati kultúrát erkölcstelennek, veszedelmesnek tartja. A szociális fölszabadulás hiábavaló, szerinte, erkölcsi, lelki fölszabadulás nélkül. Pályája végén hevesen szembefordul a „művé­szetért való művészettel"; az őskereszténység hitét, erkölcseit hirdeti és az irodalom egyetlen célját abban látja, hogy istenhez és a tiszta ős­kereszténységhez visszavezesse a lelkeket. Fő­művei: Gyermekkorom, Ifjúkorona, A földesúr reggele, Kozákok, Szebasztopol, Háború és Béke (hatalmas háborúellenes regény, azzal a törté­netfilozófiai konklúzióval, hogy a Napóleonok is csak tehetetlen bábjai a sorsnak, s a történel­met igazában a tömegek csinálják). Karenina Anna J.e£y házasságtörő és öngyilkos uriász­szorny regénye; egyik mellékalak, Levin alak­ledösének történetet) — utolsó korszakában pe­dig a tanait prédikáló Föltámadás című regény és a Sötétség hatalma címü naturalisztikus nép­dráma, meg a gyönyörű Népies elbeszélések. Az orosz forradalom (az 1905/6. évbeli) Tolsztoj tanításaira támaszkodott, de Tolsztoj maga nem volt forradalmár. Azt hirdette, hogy nem sza­bad ellenállni a rossznak, nem szabad erősza­kot szegezni az erőszak ellen. Tolsztoj és Dosztojevszkij korában sok natu­ralista író festett sötét képet az orosz nép és proletariátus nyomoráról Ezeknek folytatója Gorkij Maxim, a „m­ezit­láb­asok", csavargók, le­züllött emberek, utcai lányok életének írója. (Egy anya, ők hárman. Híres drámája az Éjjeli menedékhely.) Kuprin és Andrejev Leonid is véres, erős színekkel dolgoztak. Arczybajev a kifáradt ifjú forradalmárok lelkiállapotának, erkölcsi züllésének rajzolója. Hozzájuk képest enyhe, inkább „hangulatos" írók voltak Koro­lenko, Potapenko és a finoman megrajzolt váz­lataiért „orosz Maupassa­nt"-na­k nevezett Csehov. Dosztojevszkij és Tolsztoj ellentétes irányokban haladó tanításait próbálja nagy egységbe fogni Mereskovszkij, a Krisztus és Antikrisztus trilógia szerzője, aki az Atya csak­testi és a Fiú csak­ lelki evangéliuma után a szent test és szent lélek harmadik evangéliu­mát hirdeti:­ Isten országának földi megvaló­sulását. A modern líra. A XIX. század közepén kez­dődött a lírában egy áramlat, amelynek ma is vannak nagy képviselői. Az élet tülekedéseitől elhúzódó esztéta-költők iránya ez, akik a „szép­ség elefántcsonttornyába" akarnak menekülni. Nem a tömegnek, csak a magukfajta kiváltsá­gos lelkeknek írnak. A forma tökéletességét, a tartalom nemes előkelőségét tartják a fődolog­b­ak s lelküket inkább rejtegetik, mint föltár­ják. A művészet a művészetért — l'art pour l'art (lár pur lár) — ez közös jelszavuk. Az angol Browning (brawning) Róbert nehezen érthető költeményeiben idegen hősök lépnek föl, rajtuk tükröződik az, amit a költő nem akar közvetlenül elárulni, magáról. Feleségé­­nek, a csodálatosan gazdaglelkű­ Barrett Er­­zsébetnek gyönyörű szonettjeiben is bujkál az érzés a vers szigorú formái között. Az angol prerafaeliták — költők és festők, akik a Rafael előtti misztikus és szimbolikus művészetet akarták föltámasztani — ugyanehhez az irány. 222 NÉPSZAVA 1925 március 15 Budapest dolgozó népe megmozdul, talpraegyenesedik és odakiáltja a városháza Wolffjai és Lipőczei felé: Ütött a leszámolás órája! Budapest százezernyi dolgos népe számon­kéri a kurzus ötesztendős bün­tetését. Budapest dolgozói: Védelmet követelnek a lakóknak! Munkát a dolgozni akaróknak! Egészséges közszellemet a városi politiká­ban! Ezektől a követelésektől visszhangzanak majd azok a népgyűlések, amelyeket a buda­pesti községi választások ügyében az alábbi időben és helyen tartunk: Március 15-én, vasárnap délelőtt Való órakor: A XVIII. pártszervezetben: VIII. Mátyás-tér 4 (Hazám-mozgó). Előadó: Peyer Károly elv­társ, nemzetgyűlési képviselő. Március 15-én, vasárnap délelőtt 10 órakor. A XXII/2. pártszervezetben: X. Külső jász­­berényi-út 7728. hrsz. (Garázs-vendéglő). Elő­adó: Saly Endre elvtárs, nemzetgyűlési kép­viselő. Elvtársak! Munkások! A szociáldemokrata kötelességteljesítés szólít: legyetek ott mind­annyian gyűléseinken! De elvárjuk gyűlé­seinkre Budapest progresszív polgárait is: itt a legfőbb ideje, hogy fölocsúdjék fásultságából Budapest egész dolgozó társadalma! Testvéri üdvözlettel a Magyarországi Szociáldemokrata Párt.

Next