Népszava, 1925. március (53. évfolyam, 49–73. sz.)
1925-03-15 / 61. szám
4 Tájékoztató a — írja Benedek Marcell. — XI. A modern regény (folytatás.) A magyar regénynek tragikus óriása a XIX. század derekán Kemény Zsigmond. Sohasem volt és nem is lehet népszerű. Stílusa már a maga idejében is nehézkes volt, fárasztotta az olvasót. Pedig minden regénye nagyszerű, tragikus koncepció. Hőseit túlságba vitt erények buktatják el. Széles korrajzai az igazság erejével hatnak. Főművei: Zord idő, Buda török kézre jutásának idejéből; Rajongók, az erdélyi szombatosok története; Gyulai, Pál, szintén Erdély múltjából. — A század második felében zavartalan népszerűséggel uralkodik Jókai Mór. Megteremti a természetes, közvetlen elbeszélő prózát. Csodálatos termékenységgel mesél. Ideális jellemeket alkot. Epizód-alakokban pompás humorral mutat be magyar típusokat. Korrajzai történelmi értelemben nem hívek, de művészetével el tudja hitetni őket. Legjellemzőbb művei: a történeti regények közül Erdély aranykora, Rab Ráby, A lőcsei fehéras Szony; a XIX. század első felének korrajzai közül: Régi jó táblabírák, Egy magyar nábob,Kárpáthy Zoltán, És mégis mozog a föld; az abszolutizmus korából: Az uj földesúr. Társadalmi és népies tárgyú regényei közül: Fekete gyémántok, Szerelem bolondjai, Sárga rózsa. A Jókai nyomán fölsarjadzó nemzedék elbeszélői közt legkülönb Mikszáth Kálmán. Stílusa Jókaiénál is közvetlenebb, kedvesebb. Palócokat, „tót atyafiakat", városi dzsentriket rajzol, apró, reális vonásokkal, de voltaképen idealizálva. A kor problémáit meglátja, de elhumorizálja. Elérzékenyül néha, de tragikus komolysággal nem fog föl semmit. Megtestesülése a 67-es korszak megalkuvó szellemének. Legjobb művei kis rajzok és novellák, nevezetesebb regényei: Beszterce ostroma, Különös házasság, Szent Péter esernyője, A fekete város. Mikszáthhoz hasonlóan a maguk szülőföldjét rajzolják: Baksay Sándor, Benedek Elek, Tömörkény István. Gárdonyi Géza nem köti magát egy bizonyos vidékhez, paraszt-történeteiben az általános alföldi magyar timfe10^(fe£n e): rövid, egyszerű tondatokban beszélő, lassan gondolkozó, egyszerű emberek. Kit a JUpjM viszi át történeti regényeibe is (A láthatatlan ember, Isten rabjai, Egri csillagok). Sokat foglalkoztatja a szerelem problémája. Pesszimista szemmel nézi. (Az a hatalmas harmadik, Hosszúhajú veszedelem). Herczeg Ferenc sima, kissé színtelen stílusa inkább korrektségre, mint eredetiségre törekszik. A lélek rajzába nem mélyed el túlságosan. Konzervatív szellem, a „vezetőosztályok" írója, de józan, ironikus látásával ezeknek hibáit is észreveszi. Léha Gyurkovics-históriái népszerűek, de értéktelenek. Különbek ezeknél a Lélekrablás. Arany hegedű és történelmi regényei: Pogányok, A hét sváb, Az élet kapuja. Legjobbak szatirikus rajzai a modern életről: Andor és András, A pártfogó, Huszti Huszt. Kevésbé népszerű nála, de maradandóbb művész a tökéletes stílusú, elmés és ironikus, mély lélekboncoló Ambrus Zoltán. (Midás király, Szeptember és novellák.) A naturalizmus képviselői: Tolnai Lajos, Justh Zsigmond, Bródy Sándor (Az ezüst kecske, Erzsébet, dajka lesz, stb.) és Kóbor Tamás. Naturalista a mai nemzedék legelső prózaírója, Móricz Zsigmond is. Ő az első magyar író, aki a parasztot, a falu és a kisváros intelligenciáját minden idealizálás nélkül mutatja be a jellemző hibáival, de jellemző szenvedéseivel is. Móricz temperamentuma a faluból is, a kisvárosból is az energiák lefojtását érzi ki elsősorban. (Novellái: Hét krajcár, Árva lányok, Szegény emberek, stb. Regényei: Sárarany, Az Isten háta mögött, A fáklya, Tündérkert — utóbbi történelmi — stb.) Még tüzesebb temperamentummal, hihetetlenül gazdag és erős nyelven, merész naturalizmussal és sok keserűséggel ír a magyar falu világáról Szabó Dezső (Elsodort falu, Ölj!). Eredeti ritmusa, egyéni próza a jellemző vonása Révész Béla mélyrevágó, merészen igaz írásainak. (Vonagló falvak, stb.) Barta Lajos, Nagy Lajos s a legmodernebb utakon járó Kassák Lajos mind új és erős színekkel festik a szegény, küzködő „kisember" életének eddig észre sem vett szenvedéseit. A naturalizmus valami Wilde-szerű keresettséggel, sőt anektáltsággal , vegyül Szomory Dezső idegenszerűen ható stílusában. Bonyolult lelkeket és ösztönöket rajzol, szerelmes asszonyokat és perverz gyilkosokat. (Novellai gyűjteményei: Ünnep a Dühöngőn, A kis péknő, stb.) Bíró Lajos merész témáit a renaissance olasz novellistáinak szűkszavú érzéketlenségével, erős drámaiságával mondja el. (Marie és más asszonyok, A fekete ostor, stb., novellagyűjtemények. Legművészibb regénye: A diadalmas asszony.) A ragyogó elméssége és ötletei miatt népszerű Molnár Ferenc a polgári gondolkozás tipikus megszemélyesítője. Szellemes és érzelgős. Az asszonyt félelmes, kiismerhetetlen, hazug ellenségnek tartja. Asszonyainak nincs is más dolguk, mint hogy félelmesek, kiismerhetetlenek és hazugok legyenek. Molnár legjobb novellái a Muzsikaszó, Ketten beszélnek c. kötetekben vannak. Legjobb regényei: Egy gazdátlan csónak története s az ifjúságnak írott Pál utcai fiuk. Karinthy Frigyes humoristának indult és ma legkomolyabb, legművészibb kifejezője az élet titokzatosságával riadtan szembenéző modern embernek. (Két hajó, Gyilkosok, Grimász, Ezerarcú lélek.) Értékes elbeszélők egész sorával nem foglalkozhatom itt bővebben: Török Gyula, Krúdy Gyula, Szint Gyula, Móra Ferenc, Zilahy Lajos, Szép Ernő, Tersánszky Józsi Jenő, Cholnoky Viktor, Balázs Béla, Kádár Endre, Kodolányi János, Babits Mihály, a prózaíró, (Gólyakalifa, Tímár Virgil fia, Kártyavár). Surányi Miklós népszerű föltámasztója a tiar Imléw^k. . . . ÄS ,„ Az asszonyírók közt — a modern asszonyi lélek vallomásaival — Kaffka Margit volt a legkiválóbb. Erdős Renée biztatóan indult — ma már nem irodalom, amit csinál. Kosáryné Réz Lola szépen és egyszerűen beszél olyan asszonyokról, akiknek nincs történetük. Ferenczi Sári történeti korrajzokat ad. Esztendők óta nagyon nehezen nyílik tere a nagyobbszabású novellának és regénynek De még így is gazdag és biztató a mai magyar elbeszélőirodalom. Az orosz regény a XIX. század második felében a világirodalom egyik legragyogóbb jelensége. Kifogyhatatlan kincsesbányája a lelki gazdagságnak. Goncsarov az Oblomovban az orosz tétlenség, akarattalanság lélektanát írta meg. Turgenyev, a „nyugatos", a francia naturalisták barátja, a Vadász emlékiratai hava, nemcsak csodálatos természeti képeket rajzolt, de szociális célért is küzdött: a jobbágyság fölszabadításáért Regényeinek egy része a konzervatív, aluszékony régi orosz világ és az új, forradalmár, materialista nemzedék öszeütközését rajzolja (Apák és fiuk), — másik részében inkább a szerelmi élet rajzán van a hangsúly. — Turgenyev maga nem forradalmár, mint ifjú hősei: látja és megmutatja, hogy zavaros ábrándjaik sehogysem férnek össze az orosz tömegek lelkével. Dosztojevszkij, a nagyok között is legnagyobb, a szegények, megalázottak, szenvedők költője, világnézetében egyenesen reakciós. Gyűlöli és lenézi a nyugati kulturát s azt hiszi, hogy az orosz lélek fogja, megváltani a világot. Ennek a léleknek megtestesülését a cárizmusban és az ortodox egyházban látja. De ez mellékes lehet nekünk. Az a művészet a fontos, amellyel az öntudatlan érzések legmélyéig megmutatja nekünk az emberi lelket, az ember örök küzdelmét a jóságért, a tökéletességért — ezt a küzdelmet, amelyben újra meg újra elbukunk. Dosztojevszkijnek nincsenek „jó" és „rossz" emberei; minden alakjának lelkében örvényként kavarog a jó és a rossz; az ember maga sem ismeri magát, nem tudhatja, mit miért tett az elmúlt pillanatban és mit fog tenni a következőben. Ezért kell alázatosnak lennünk és ezért kell meghajolnunk a „bűnös" előtt, mert a „bűnös": szenvedő és harcos. (Bűn és bűnhődés, A félkegyelmű, Megalázottak és megszomorítottak, Emlékiratok a halottak házából, Karamazov testvérek, stb.) Dosztojevszkijnél végnélküli beszélgetésekbe terped szét a regény: csak így lehet azt a sok burkot lehántani, amely a lelket (még saját lelkünket, önmagunk előtt is) eltakarja. Tolsztoj regényeiben többet beszél maga az író: leírja alakjainak jellemző külsőségeit, mozdulatait: következtessünk ebből arra, ami lelkünkben történik. És az író maga is segít nekünk következtetni, okoskodni. Már pályája elején is nagy a hajlandóság benne a prédikátor, a próféta szerepére. Rousseau módjára a természetben keresi a boldogságot, a nagyvárosi, nyugati kultúrát erkölcstelennek, veszedelmesnek tartja. A szociális fölszabadulás hiábavaló, szerinte, erkölcsi, lelki fölszabadulás nélkül. Pályája végén hevesen szembefordul a „művészetért való művészettel"; az őskereszténység hitét, erkölcseit hirdeti és az irodalom egyetlen célját abban látja, hogy istenhez és a tiszta őskereszténységhez visszavezesse a lelkeket. Főművei: Gyermekkorom, Ifjúkorona, A földesúr reggele, Kozákok, Szebasztopol, Háború és Béke (hatalmas háborúellenes regény, azzal a történetfilozófiai konklúzióval, hogy a Napóleonok is csak tehetetlen bábjai a sorsnak, s a történelmet igazában a tömegek csinálják). Karenina Anna J.e£y házasságtörő és öngyilkos uriászszorny regénye; egyik mellékalak, Levin alakledösének történetet) — utolsó korszakában pedig a tanait prédikáló Föltámadás című regény és a Sötétség hatalma címü naturalisztikus népdráma, meg a gyönyörű Népies elbeszélések. Az orosz forradalom (az 1905/6. évbeli) Tolsztoj tanításaira támaszkodott, de Tolsztoj maga nem volt forradalmár. Azt hirdette, hogy nem szabad ellenállni a rossznak, nem szabad erőszakot szegezni az erőszak ellen. Tolsztoj és Dosztojevszkij korában sok naturalista író festett sötét képet az orosz nép és proletariátus nyomoráról Ezeknek folytatója Gorkij Maxim, a „mezitlábasok", csavargók, lezüllött emberek, utcai lányok életének írója. (Egy anya, ők hárman. Híres drámája az Éjjeli menedékhely.) Kuprin és Andrejev Leonid is véres, erős színekkel dolgoztak. Arczybajev a kifáradt ifjú forradalmárok lelkiállapotának, erkölcsi züllésének rajzolója. Hozzájuk képest enyhe, inkább „hangulatos" írók voltak Korolenko, Potapenko és a finoman megrajzolt vázlataiért „orosz Maupassant"-nak nevezett Csehov. Dosztojevszkij és Tolsztoj ellentétes irányokban haladó tanításait próbálja nagy egységbe fogni Mereskovszkij, a Krisztus és Antikrisztus trilógia szerzője, aki az Atya csaktesti és a Fiú csak lelki evangéliuma után a szent test és szent lélek harmadik evangéliumát hirdeti: Isten országának földi megvalósulását. A modern líra. A XIX. század közepén kezdődött a lírában egy áramlat, amelynek ma is vannak nagy képviselői. Az élet tülekedéseitől elhúzódó esztéta-költők iránya ez, akik a „szépség elefántcsonttornyába" akarnak menekülni. Nem a tömegnek, csak a magukfajta kiváltságos lelkeknek írnak. A forma tökéletességét, a tartalom nemes előkelőségét tartják a fődologbak s lelküket inkább rejtegetik, mint föltárják. A művészet a művészetért — l'art pour l'art (lár pur lár) — ez közös jelszavuk. Az angol Browning (brawning) Róbert nehezen érthető költeményeiben idegen hősök lépnek föl, rajtuk tükröződik az, amit a költő nem akar közvetlenül elárulni, magáról. Feleségének, a csodálatosan gazdaglelkű Barrett Erzsébetnek gyönyörű szonettjeiben is bujkál az érzés a vers szigorú formái között. Az angol prerafaeliták — költők és festők, akik a Rafael előtti misztikus és szimbolikus művészetet akarták föltámasztani — ugyanehhez az irány. 222 NÉPSZAVA 1925 március 15 Budapest dolgozó népe megmozdul, talpraegyenesedik és odakiáltja a városháza Wolffjai és Lipőczei felé: Ütött a leszámolás órája! Budapest százezernyi dolgos népe számonkéri a kurzus ötesztendős büntetését. Budapest dolgozói: Védelmet követelnek a lakóknak! Munkát a dolgozni akaróknak! Egészséges közszellemet a városi politikában! Ezektől a követelésektől visszhangzanak majd azok a népgyűlések, amelyeket a budapesti községi választások ügyében az alábbi időben és helyen tartunk: Március 15-én, vasárnap délelőtt Való órakor: A XVIII. pártszervezetben: VIII. Mátyás-tér 4 (Hazám-mozgó). Előadó: Peyer Károly elvtárs, nemzetgyűlési képviselő. Március 15-én, vasárnap délelőtt 10 órakor. A XXII/2. pártszervezetben: X. Külső jászberényi-út 7728. hrsz. (Garázs-vendéglő). Előadó: Saly Endre elvtárs, nemzetgyűlési képviselő. Elvtársak! Munkások! A szociáldemokrata kötelességteljesítés szólít: legyetek ott mindannyian gyűléseinken! De elvárjuk gyűléseinkre Budapest progresszív polgárait is: itt a legfőbb ideje, hogy fölocsúdjék fásultságából Budapest egész dolgozó társadalma! Testvéri üdvözlettel a Magyarországi Szociáldemokrata Párt.