Népszava, 1925. szeptember (53. évfolyam, 195–219. sz.)
1925-09-01 / 195. szám
1925 szeptember 1. NÉPSZAVA mmm Az Internacionálé illésén a belga Koffigi'iaifliszter elnökölt. — Vandervelde belga és Möller svéd miniszter az ülésein Sster. — De BrsucHére relszáruma a mimkanélküliség kérdéséről. A határozati javaslat. — Az alkotóellenss küzdetem. — Vágiék kiiinőített elutasitotta a nemzetközi kongresszus. Munkanélküliség és reparáció dalmi rendet egy észszerűbb váltja föl. A rezolució fölött hosszabb vita indult meg, amelyben részt vettek többek között Panken (Newyork egyik bírája), aki azt mondta, hogy a mai géptechnika mellett már a 8 órai munkaidő is túl hosszúnak mondható. Diessmann (német vasmunkásszövetség) és mások fölszólalása, valamint De Brouckére elvtárs zárószava után a kongresszus a határozati javaslatot elfogadta. termelési rend Marseille, augusztus 27. (Saját tudósítónktól.) A mai plenáris ülést, a kongresszus tagjainak látható és általánosan megnyilvánult nagy örömére Emile Vandervelde elvtárs nyitotta meg. Amikor az Internacionálénak ez a rokonszenves alakja a kongresszus tribünjén megjelent, a küldöttek fölugráltak helyükről és percekig tartó ovációban részesítették az európai politikának ezt a nagyhírnevű és tekintélyes férfiát. Megköszönve a személye iránt megnyilvánult szimpátiát, Vandervelde a következőket jelentette ki: — Úgy volt, hogy én terjesztem elő a kongresszuson a végrehajtóbizottságnak a hamburgi kongresszus óta kifejtett tevékenységéről szóló jelentését. Minthogy azonban szervezeti szabályaink szerint az, aki miniszteri tisztséget visel, nem maradhat a végrehajtóbizottságnak is tagja — erről le kellett mondanom. De idejövetelemmel meg akartam mutatni, hogy ha nem is lehetek tagja a végrehajtóbizottságnak, amiért az Internacionálénak mégis tagja maradhatok! Amint Hilferding is már utalt rá, nekem is az a véleményem, hogy mint országomnak egyik minisztere, a béke ügyét, a kultúráét és a szocializmusét egyaránt szolgálhatom! Vandervelde óriási tetszéssel fogadott kijelentése után Möller svéd népjóléti miniszter mint társelnök, ugyancsak az elnöki emelvényen foglalta el helyét. A kongresszus ezután rátért a munkanélküliség problémájának tárgyalására, amely kérdésnek De Brouckére elvtárs volt az előadója. Az előadó mindenekelőtt arról beszélt, hogy a munkanélküliség teljes megszüntetéséről a kapitalista társadalomban egyáltalán nem lehet szó. Hogy milyen nagy átka a munkanélküliség a társadalomnak, az abból is megállapítható, hogy ma nemcsak a munkanélküliségtől, de a termelés intenzívebbé tételéből is félni kell. Ez teljesen sterillé teszi a mai kapitalista társadalmat és egymaga is mutatja — amit különben ezer más tény is bizonyít —, hogy a munkanélküliség az egész szocális kérdésnek a centrális problémája. A kongresszus elé terjesztett határozati javaslat nem tart igényt arra, hogy az egész kérdéskomplexum megoldásának lássék, csak mindennapi akcióink szükséges és alkalmas keretéül akar szolgálni. A rezolúció egyes pontjait ismerteti ezután az előadó, majd az egyes államokban az úgynevezett szanálás következtében előállott helyzetről beszélve, élesen állást foglal az ellen, hogy a szanált országokban a Népszövetségnek ez az akciója alkalmul szolgálhasson az illető ország szociálpolitikájának hátráltatására, vagy a szociálpolitikai vívmányok tönkretételére. Kéri a határozati javaslat elfogadását azzal, hogy az nem az ideál, amely mindannyiunk szeme előtt lebeg, csak összefoglalása azoknak a követeléseknek, amelyek szükségesek, ha nem akarjuk a legborzalmasabb összeomlást és ha napi harcainkat is a szocializmus és a munkásosztály felszabadításának szolgálatába akarjuk állítani. A határozati javaslat fonttosabb pontjai egyébként a következők: A munkanélküliség különösen a háború óta öltött félelmetesen nagy arányokat. A nagy világégés a gazdasági életnek egész területét szétzüllesztette. Ezért a kongresszus követeli: 1. A munkanélkülsegélyezés törvényes biztosítását, a munkásszervezetek befolyásának teljes megőrzésével. A gyermekmunka eltiltása és a 8 órai munkanap természetes követeléseink maradnak. 2. Törekednünk kell a szezonmunkarendszer megváltoztatására olyan módon, hogy fokozatosan alkalmazni kell azokat a technikai és szervezeti újításokat, amelyek különösen az amerikai iparban már beváltak. 3. A munkások vándorlása az államok között való megállapodások alapján szabályozandó. 4. Nemzetközi bojkot tervét kellene kidolgozni és megvalósítani mindazon áruk ellen, amelyek előállításánál a washingtoni konvenció munkásvédő feltételeit és intézkedéseit nem vették figyelembe. 5. A Népszövetség pénzügyi bizottsága nem kötheti az egyes államoknak adandó kölcsönöket olyan feltételekhez, amelyek megakasztják az illető államok demokratikus fejlődését vagy szociálpolitikai törvényhozását. 6. Ellenzi a védvámpolitika rendszerét és olyan intézkedéseket követel, amelyek a legfontosabb nyersanyagok és élelmiszerek forgalmát a monopolisták kezéből az állam kezébe juttatják. 7. Megállapítja a határozati javaslat, hogy a munkanélküliség végleges megszüntetése csak akkor válik lehetségessé, ha a mai társaegyik nagyon érdekes momentuma volt a vitának, amikor Dollan angol küldött pótjavaslatot terjesztett a kongresszus elé és követelte annak kimondását, hogy a munkanélküliség egyik legfőbb oka a jóvátételi" szolgáltatásokban található, ezért ezeket a lehető legminimálisabb mértékre kell redukálni. A francia és a belga küldöttek ezt a pótindítványt elsősorban azért ellenezték hevesen, mert meglepetésszerűen nyújtották be. Végül az angol delegáció hozzájárult az indítványnak az első számú (politikai) bizottsághoz való átutalásához. Ezután Papp Adél elvtársnő a nőértekezlet határozatai ügyében tette meg előterjesztéseit, főként egy nemzetközi női végrehajtóbizottságra vonatkozóan. A kongresszus a javaslatokhoz hozzájárult olyan értelemben, hogy a nőbizottságba minden országból az illető ország pártvezetőségének útján küldik ki a küldöttet. Végül még dr. Julius Deutsch elvtárs az alkoholellenes küzdelemről tartott nagyon lelkes előadást. Kifejtette, hogy a szociáldemokrata munkásság az alkohol ellen nem annyira egészségi okokból, mint főként a munkásosztály harckészsége szempontjából folytatja a küzdelmet. Az alkohol a legnagyobb méretű kábítószer, ezért kell ellene harcolunk a fölvilágosítás, a nevelési szervezetek, az ifjúmunkásszervezetek és a törvényhozás eszközeivel. Ez a harc a munkásosztály fölszabadítási harcának egyik részlete, ezért kell ezt végigharcolnunk. Sok olyan láncot vertek ránk, amelytől még nem tudunk szabadulni. Az alkohol béklyóját azonban le tudjuk rázni, ezért ez proletárkötelességünk, hogy szabaddá tegyük az utat a proletárság természetes szenvedélyeinek az érvényesítésére. (B. M.) A narseillei Kongresszus zdrózkése. Az utolsó napon 16 és félórán át tanácskozott a Kongresszus. — Tüntető egységben sogallták el angolok, franciák és németek a rezoluciókat. — Az „Osikomission" jelentése. — „Szégyen, hogy még mindig vannak orosz és magyar emigránsok." Marseille, 1925 augusztus 28. (Saját tudósítónktól.) A legtöbb kongresszusi küldött más irányú elfoglaltsága miatt nem volt lehetséges az elnökségnek azt a tervét megvalósítani, hogy a tanácskozások pénteken is folytattassanak; ez okozta, hogy a kongresszus csütörtökről péntekre virradó hajnalban is még együtt volt. Hogy milyen tempóban kellett a kongresszusnak tanácskoznia, elgondolható abból, hogy erre az utolsó napra maradt az a két napirendi pont, amely úgyis a leghosszabb tanácskozásokat igényelte a bizottságokban is: az Internacionálé békepolitikája és a keleti kérdés. Hozzájárult ehhez még az a körülmény is — ami ha okoz is technikai nehézségeket, azért alapjában véve rendkívül örvendetes jelenség —, hogy ma már mindenfelől, minden elképzelhető érdekeltség az Internacionálé védőszárnyai alá igyekszik. Elnyomott népek, osztályok és rétegek ott keresnek ma már védelmet és igazságot. A kongresszus utolsó napján a Saar-vidék szocialista pártjának beadványával, a kurdok, a macedón bizottság, a nemzetközi háborúellenesliga és még néhány más szervezet és bizottság memorandumaival kellett a kongresszusnak foglalkoznia. A napirendre áttérve, a kongresszus elsősorban a szervezeti szabályzat ügyében kiküldött bizottság jelentésével foglalkozott. Adler elvtárs referátuma alapján elfogadták az előterjesztett javaslatokat, amelyek közül megemlítendők, hogy a német és az angol párt,minthogy szavazatainak száma 30-ról 40-re emeltetett, ennek megfelelően küldötteinek maximális létszámát is 50-ről 60-ra emelték föl. Kimondották ezenkívül, hogy rendszeresen ezentúl is csak háromévenként lesz a nemzetközi kongresszus, de a legközelebbit már 1027-ben tartják Londonban. A végrehajtóbizottság utasítást kapott, amely szerint foglalkoznia kell azzal a kérdéssel, hogyan lehetne az egyes országok testvérpártjait olyan szervezetekbe foglalni, hogy világrészenként lehessenek az Internacionálénak bizonyos autonómiával felruházott szervei. Adler elvtárs után Williams elvtárs arról referált, hogy mi történt a" pártsajtó adminisztrációs szakértői képviselőinek értekezletén. Végleges határozatokat ezúttal még nem hoztak, csak annak a szükségességét mondották ki, hogy a nemzetközi hírszolgálatot okvetlenül meg kell mielőbb szervezni, hogy a polgári nemzetközi távirati irodák mérgező, káros befolyása alól a pártsajtó okvetlenül függetleníthető legyen. Majd rátért a kongresszus az I. számú bizottság („Az Internacionálé békepolitikája") jelentésének tárgyalására, amelynek Vibaut elvtárs, Amsterdam egyik polgármestere volt az előadója. Vibaut elvtárs vázolta azokat a nagy nehézségeket, amelyekkel a bizottságnak meg kellett küzdenie és azt a nagy megértésre valló törekvést, amely a bizottság valamennyi országbeli képviselőjét áthatotta, úgy, hogy végül sikerült is a differenciákat az angolok, franciák és németek között elhárítani. Hangsúlyozta Vibaut elvtárs, hogy mennyire alá kell rendelni minden elképzelhető és még oly súlyos nemzeti problémát és kívánságot annak az egyetlen döntő szempontnak, hogy a világháborúhoz hasonló katasztrófa soha többé ne érhesse az emberiséget. A kapitalista termelési rendszert kell ezerszer denunciálni és annak a gyökereit kell megtámadni. Ezt különösen azon az úton is meg kell tenni, hogy a gyermeknevelés nagy feladatát is igyekszünk a kezünkbe ragadni és hogy az új generációt eltöltjük a háború iránti gyűlölet és a békeszeretet érzéseivel. Ami a munkásosztály táborát illeti, szüntelen fölvilágosítás szükséges ide, amelynek folyamán megtanulja a munkás, hogy a bolsevizmus destruktív álmával szembehelyezze a szocializmus konstruktív akaratát. A terjedelmes határozati javaslat első fejezetében a kapitalizmusnak a háborúval való kiirthatatlan összefüggéseit mutatja ki és megállapítja, hogy a végleges békével csak a szocialista termelési és társadalmi rend tudja az emberiséget megajándékozni. » A második fejezet a Népszövetség kérdésével foglalkozik, megállapítja, hogy a Népszövetség ma még védelmezője, annak a sok igazságtalanságnak, amelyet a békeszerződések tartalmaznak nemzetiségi és más tekintetben. Ezeknek az igazságtalanságoknak a megváltoztatására kell a Népszövetségnek törekednie és hogy ezt alaposan megtehesse, önmagának is át kell alakulnia. Érdekes pontja a rezoluciónak az a követe-íése, amely szerint 3 a Népszövetség már Mezőgazgasági szervezetein át kit alakítani Nemzetközi Gazdasági mva&SSd, amely a Nemzetközi Kankaügyi Hivatal mellett a munkásszakszervezetek és szövetkezetek bevonásával a nemzetközi termelési, fogyasztási, forgalmi és valutáris problémák ellenőrzésére és majdan irányítókra volna hivatott. lefegyverzési rezolució a A kötelező döntőbíróság és a konferencia követelései után a békebiztosítékok kérdésével foglalkozva, megállapítja, hogy a munkásság ellensége minden külön megállapodásnak és hogy amennyiben ezidő szerint a németek és franciák között megindult paktumtervre vonatkozó tárgyalások úgy végződnének, hogy most csak ez a részleges paktum vihető keresztül, úgy a munkásosztály azt követeli, hogy ez a paktum is a Népszövetség kontrollja mellett történjék. Végső célnak a kongresszus a MacDonaldkormány kezdeményezésére létrejött genfi jegyzőkönyv pontjainak életbeléptetését követeli. A legsürgősebbnek azt tekinti a kongreszszus, hogy Németország és Oroszország feltételek nélkül csatlakozhassanak a Népszövetséghez. Az Internacionálé ezeket tekinti a béke biztosítása szempontjából a legelsőrendű követeléseknek és ezeknek a megvalósítása érdekében akar minden eszközt megragadni és állandó akciókban alkalmazni. Ehhez a nagy rezolucióhoz elsősorban a három legnagyobb ország képviselői jelentették be hozzájárulásukat. Az angolok részéről Henderson, a franciák nevében Leon Blum, a németek részéről Breitscheid elvtárs. Henderson felszólalásának legsúlyosabb kijelentése az volt, hogy az angol munkásság a genfi jegyző-