Népszava, 1925. szeptember (53. évfolyam, 195–219. sz.)

1925-09-01 / 195. szám

1925 szeptember 1. NÉPSZAVA m­mm Az Internacionálé illésén a belga Koffigi'iaifliszter elnökölt. — Vandervelde belga és Möller svéd miniszter az ülés­ein Sster. — De BrsucHére relszáruma a mimkanélküliség kérdéséről. A határozati javaslat. — Az alkotó­ellenss küzdetem. — Vágiék kiiinőített elutasitotta a nem­zetközi kongresszus. Munkanélküliség és reparáció­­ dalmi rendet egy észszerűbb váltja föl. A rezolució fölött hosszabb vita indult meg, amelyben részt vettek többek között Panken (Newyork egyik bírája), aki azt mondta, hogy a mai géptechnika mellett már a 8 órai munkaidő is túl hosszúnak mondható. Diess­mann (német vasmunkásszövetség) és mások fölszólalása, valamint De Brouckére elvtárs zárószava után a kongresszus a határozati ja­vaslatot elfogadta. termelési rend Marseille, augusztus 27. (Saját tudósítónktól.) A mai plenáris ülést, a kongresszus tagjainak látható és általáno­san megnyilvánult nagy örömére Emile Van­dervelde elvtárs nyitotta meg. Amikor az Internacionálénak ez a rokonszenves alakja a kongresszus tribünjén megjelent, a küldöt­tek fölugráltak helyükről és percekig tartó ovációban részesítették az európai politikának ezt a nagyhírnevű és tekintélyes férfiát. Megköszönve a személye iránt megnyilvánult szimpátiát, Vandervelde a következőket jelen­tette ki: — Úgy volt, hogy én terjesztem elő a kon­gresszuson a végrehajtóbizottságnak a ham­burgi kongresszus óta kifejtett tevékenységé­ről szóló jelentését. Minthogy azonban szer­vezeti szabályaink szerint az, aki miniszt­eri tisztséget visel, nem maradhat a végrehajtó­bizottságnak is tagja — erről le kellett mon­danom. De idejövetelemmel meg akartam mutatni, hogy ha nem is lehetek tagja a végrehajtóbizottságnak, amiért az Internacio­nálénak mégis tagja maradhatok! Amint Hilferding is már utalt rá, nekem i­s az a véleményem, hogy mint országom­nak egyik minisztere, a béke ügyét, a kul­túráét és a szocializmusét egyaránt szol­gálhatom! Vandervelde óriási tetszéssel fogadott kijelentése után Möller svéd népjóléti minisz­ter mint társelnök, ugyancsak az elnöki emel­vényen foglalta el helyét. A kongresszus ezután rátért a munkanélkü­liség problémájának tárgyalására, amely kér­désnek De Brouckére elvtárs volt az előadója. Az előadó mindenekelőtt arról beszélt, hogy a munkanélküliség teljes megszüntetéséről a kapitalista társadalomban egyáltalán nem le­het s­zó. Hogy milyen nagy átka a munka­nélküliség a társadalomnak, az abból is meg­állapítható, hogy ma nemcsak a munkanél­küliségtől, de a termelés intenzívebbé tételé­ből is félni kell. Ez teljesen sterillé teszi a mai kapitalista társadalmat és egymaga is mutatja — amit különben ezer más tény is bizonyít —, hogy a munkanélküliség az egész szocális kérdésnek a centrális problémája. A kongresszus elé­­ terjesztett határozati ja­vaslat nem tart igényt arra, hogy az egész kérdéskomplexum megoldásának lássék, csak mindennapi akcióink szükséges és alkalmas keretéül akar szolgálni. A re­zolúció egyes pontjait ismerteti ezután az előadó, majd az egyes államokban az úgynevezett szanálás kö­vetkeztében előállott helyzetről beszélve, éle­sen állást foglal az ellen, hogy a szanált or­szágokban a Népszövetségnek ez az akciója alkalmul szolgálhasson az illető ország szociál­politikájának hátráltatására, vagy a szociál­politikai vívmányok tönkretételére. Kéri a határozati javaslat elfogadását azzal, hogy az nem­ az ideál, amely mindannyiunk szeme előtt lebeg, csak összefoglalása azok­nak a követeléseknek, amelyek szükségesek, ha nem akarjuk a legborzalmasabb összeom­lást és ha napi harcainkat is a szocializmus és a munkásosztály felszabadításának szolgá­latába akarjuk állítani. A határozati javaslat fonttosabb pontjai egyébként a következők: A munkanélküliség különösen a háború óta öltött félelmetesen nagy arányokat. A nagy világégés a gazdasági életnek egész területét szétzüllesztette. Ezért a kongresszus követeli: 1. A munkanélkülsegélyezés törvényes biz­tosítását, a munkásszervezetek befolyásának teljes megőrzésével. A gyermekmunka eltiltása és a 8 órai munkanap természetes követelé­seink maradnak. 2. Törekednünk kell a szezonmunkarendszer megváltoztatására olyan módon, hogy fokoza­tosan alkalmazni kell azokat a technikai és szervezeti újításokat, amelyek különösen az amerikai iparban már beváltak. 3. A munkások vándorlása az államok között való megállapodások alapján szabályozandó. 4. Nemzetközi bojkot tervét kellene kidol­gozni és megvalósítani mindazon áruk ellen, amelyek előállításánál a washingtoni konven­ció munkásvédő feltételeit és intézkedéseit nem vették figyelembe. 5. A Népszövetség pénzügyi bizottsága nem kötheti az egyes államoknak adandó kölcsönö­ket olyan feltételekhez, amelyek megakasztják az illető államok demokratikus fejlődését vagy szociálpolitikai törvényhozását. 6. Ellenzi a védvámpolitika rendszerét és olyan intézkedéseket követel, amelyek a leg­fontosabb nyersanyagok és élelmiszerek for­galmát a monopolisták kezéből az állam kezébe juttatják. 7. Megállapítja a határozati javaslat, hogy a munkanélküliség végleges megszüntetése csak akkor válik lehetségessé, ha a mai társa­egyik nagyon érdekes momentuma volt a vitá­nak, amikor Dollan angol küldött pótjavaslatot terjesztett a kongresszus elé és követelte an­nak kimondását, hogy a munkanélküliség egyik legfőbb oka a jóvátételi" szolgáltatások­ban található, ezért ezeket a lehető legminimá­lisabb mértékre kell redukálni. A francia és a belga küldöttek ezt a pótin­dítványt elsősorban azért ellenezték hevesen, mert meglepetésszerűen nyújtották be. Végül az angol delegáció hozzájárult az in­dítványnak az első számú (politikai) bizottság­hoz való átutalásához. Ezután Papp Adél elvtársnő a nőértekezlet határozatai ügyében tette meg előterjesztéseit, főként egy nemzetközi női végreh­aj­tóbizottságra vonatko­zóan. A kongresszus a javaslatokhoz hozzájá­rult olyan értelemben, hogy a nőbizottságba minden országból az illető ország pártvezető­ségének útján küldik ki a küldöttet. Végül még dr. Julius Deutsch elvtárs az alkoholellenes küzdelemről tartott nagyon lelkes előadást. Kifejtette, hogy a szociáldemokrata munkásság az alkohol el­len nem annyira egészségi okokból, mint fő­ként a munkásosztály harckészsége szempont­jából folytatja a küzdelmet. Az alkohol a leg­nagyobb méretű kábítószer, ezért kell ellene harcolunk a fölvilágosítás, a nevelési szerve­zetek, az ifjúmunkásszervezetek és a törvény­hozás eszközeivel. Ez a harc a munkásosztály fölszabadítási harcának egyik részlete, ezért kell ezt végig­harcolnunk. Sok olyan láncot vertek ránk, amelytől még nem tudunk szabadulni. Az alko­hol béklyóját azonban le tudjuk rázni, ezért ez proletárkötelességünk, hogy szabaddá tegyük az utat a proletárság természetes szenvedélyei­nek az érvényesítésére. (B. M.) A n­arseillei Kongresszu­s zdrózk­ése. Az utolsó napon 16 és félórán át tanácskozott a Kongresszus. — Tüntető egységben sogallták el angolok, franciák és németek a rezoluciókat. — Az „Osikomission" jelentése. — „Szégyen, hogy m­ég mindig vannak orosz és magyar emigránsok." Marseille, 1925 augusztus 28. (Saját tudósítónktól.) A legtöbb kongresszusi küldött más irányú elfoglaltsága miatt nem volt lehetséges az elnökségnek azt a tervét megvalósítani, hogy a tanácskozások pénteken is folytattassanak; ez okozta, hogy a kon­gresszus csütörtökről péntekre virradó hajnal­ban is még együtt volt. Hogy milyen tempó­ban kellett a kongresszusnak tanácskoznia, el­gondolható abból, hogy erre az utolsó napra maradt az a két napirendi pont, amely úgyis a leghosszabb tanácskozásokat igényelte a bi­zottságokban is: az Internacionálé békepoliti­kája és a keleti kérdés. Hozzájárult ehhez még az a körülmény is — ami ha okoz is technikai nehézségeket, azért alapjában véve rendkívül örvendetes jelenség —, hogy ma már minden­felől, minden elképzelhető érdekeltség az In­ternacionálé védőszárnyai alá igyekszik. El­nyomott népek, osztályok és rétegek ott keres­nek ma már védelmet és igazságot. A kon­gresszus utolsó napján a Saar-vidék szocia­lista pártjának beadványával, a kurdok, a macedón­ bizottság, a nemzetközi h­áborúellenes­liga és még néhány más szervezet és bizottság memorandumaival kellett a kongresszusnak foglalkoznia. A napirendre áttérve, a kongresszus elsősor­ban a szer­vezeti szabályzat ügyében kiküldött bizottság jelentésével foglalkozott. Adler elv­társ referátuma alapján elfogadták az előter­jesztett javaslatokat, amelyek közül megemlí­tendők, hogy a német és az angol párt,­­mint­hogy szavazatainak száma 30-ról 40-re emelte­tett, ennek megfelelően küldötteinek maximá­lis létszámát is 50-ről 60-ra emelték föl. Kimon­dották ezenkívül, hogy rendszeresen ezentúl is csak háromévenként lesz a nemzetközi kon­gresszus, de a legközelebbit már 1027-ben tart­ják Londonban. A végrehajtóbizottság utasí­tást kapott, amely szerint foglalkoznia kell azzal a kérdéssel, hogyan lehetne az egyes or­szágok testvérpártjait olyan szervezetekbe foglalni, hogy világrészenként lehessenek az Internacionálénak bizonyos autonómiával fel­ruházott szervei. Adler elvtárs után William­s elvtárs arról referált, hogy mi történt a" pártsajtó ad­minisztrációs szakértői képviselőinek értekez­letén. Végleges határozatokat ezúttal még nem hoztak, csak annak a szükségességét mondották ki, hogy a nemzetközi hírszolgálatot okvetlenül meg kell mielőbb szervezni, hogy a polgári nemzetközi távirati irodák mérgező, káros be­folyása alól a pártsajtó okvetlenül függetlenít­hető legyen. Majd rátért a kongresszus az I. számú bi­zottság­­ („Az Internacionálé békepolitikája") jelentésének tárgyalására, amelynek Vibaut elvtárs, Amsterdam egyik polgármestere volt az előadója. Vibaut elvtárs vázolta azokat a nagy nehéz­ségeket, amelyekkel a bizottságnak meg kellett küzdenie és azt a nagy megértésre valló törek­vést, amely a bizottság valamennyi országbeli képviselőjét áthatotta, úgy, hogy végül sike­rült is a differenciákat az angolok, franciák és németek között elhárítani. Hangsúlyozta Vi­baut elvtárs, hogy mennyire alá kell rendelni minden elképzelhető és még oly súlyos nem­zeti problémát és kívánságot annak az egyet­len döntő szempontnak, hogy a világháborúhoz hasonló katasztrófa soha többé ne érhesse az emberiséget. A kapitalista termelési rend­szert kell ezerszer denunciálni és annak a gyö­kereit kell megtámadni. Ezt különösen azon az úton is meg kell tenni, hogy a gyermekneve­lés nagy feladatát is igyekszünk a kezünkbe ragadni és hogy az új generációt eltöltjük a háború iránti gyűlölet és a békeszeretet érzé­seivel. Ami a munkásosztály táborát illeti, szüntelen fölvilágosítás szükséges ide, amely­nek folyamán megtanulja a munkás, hogy a bolsevizmus destruktív álmával szembe­helyezze a szocializmus konstruktív aka­ratát. A terjedelmes határozati javaslat első feje­zetében a kapitalizmusnak a háborúval való kiirthatatlan összefüggéseit mutatja ki és megállapítja, hogy a végleges békével csak a szocialista termelési és­ társadalmi rend tudja az emberiséget megajándékozni. » A második fejezet a Népszövetség kérdésével foglalkozik, megállapítja, hogy a Népszövetség ma még védelmezője, annak a sok igazságtalan­ságnak, amelyet a békeszerződések tartalmaz­nak nemzetiségi és más tekintetben. Ezeknek az igazságtalanságoknak a megváltoztatására kell a Népszövetségnek törekednie és hogy ezt alaposan megtehesse, önmagának is át kell alakulnia. Érdekes pontja a rezoluciónak az a követe-í­­ése, amely szerint 3 a Népszövetség már Mező­gazg­asági szervezetein át kit alakítani Nemzetközi Gazdasági mva&SSd, amely a Nemzetközi Kankaügyi Hivatal mellett a munkás­szakszervezetek és­­ szövetkezetek bevonásával a nemzetközi termelési, fogyasztási, forgalmi és valutáris problémák ellenőrzésére és majdan irányí­tókra volna hivatott. lefegyverzési rezolució a A kötelező döntőbíróság és a konferencia követelései után a békebiztosítékok kérdésével foglalkozva, meg­állapítja, hogy a munkásság ellensége minden külön megállapodásnak és hogy amennyiben ezidő szerint a németek és franciák között megindult paktumtervre vonatkozó tárgyalá­sok úgy végződnének, hogy most csak ez a részleges paktum vihető keresztül, úgy a munkásosztály azt követeli, hogy ez a paktum is a Népszövetség kontrollja mellett történjék. Végső célnak a kongresszus a MacDonald­kormány kezdeményezésére létrejött genfi jegyzőkönyv pontjainak életbeléptetését köve­teli. A­ legsürgősebbnek azt tekinti a kongresz­szus, hogy Németország és Oroszország feltéte­lek nélkül csatlakozhassanak a Népszövetség­hez. Az Internacionálé ezeket tekinti a béke biz­tosítása szempontjából a legelsőrendű követe­léseknek és ezeknek a megvalósítása érdekében akar minden eszközt megragadni és állandó akciókban alkalmazni. Ehhez a nagy rezolucióhoz elsősorban a há­rom legnagyobb ország képviselői jelentették be hozzájárulásukat. Az angolok részéről Hen­derson, a franciák nevében Leon Blum, a né­metek részéről Breitscheid elvtárs. Henderson felszólalásának legsúlyosabb kijelentése az volt, hogy az angol munkásság a genfi jegyző-

Next