Népszava, 1926. február (54. évfolyam, 26–48. sz.)

1926-02-02 / 26. szám

tette a vádiratot és most itt áll olyan kérdé­sek előtt, amelyekre maga sem tud választ adni. Az ügyészség nem védekezhetik azzal, hogy hiszen elrendelte a pótnyomozást és ha „szüksége mutatkozik", pó­tvádiratot is nyújt­hat be, mert ha volt valaha fontos bűnügy az ügyészség kezében, ak­kor a frankhamisítás ügye az, amelyben hiánytalanul teljes munkát kellett volna végeznie. A közhangulatot érthető idegesség és jogos izgalom telítette meg a frankhamisítás nyo­mában. Idegességgel és izgalommal várják ennak az ügynek büntetőjogi fejleményeit a külföldön is, az érdekelt hatóságoknak tehát úgy kellene mű­ködniök, hogy gyanút se kül­földön, se belföldön ne ébresszenek és ne mé­lyítsenek olyan impressziókat, amelyek az or­szág hirnev© és az eljáró hatóságok hitele szempontjából egyáltalában nem kívánatosak. A kormány néhány ilyen súlyos hibát már el­követett és ezeknek nem a kormány, hanem az ország már érzi is a következményeit. A kormánynak a merev jogszabályokhoz való makacs ragaszkodása provokálta­­ki a francia kormány lépését, amellyel a francia rendőri közegeknek a nyomozásban való közvetlen közreműködését követelte. A francia kormány­nak e lépé­se következtében az egész nemzet­közi közvéleményben olyan föltevések csendül­tek­­ki, hogy erre a nyomásra csak azért lehe­tett szükség, mert a nyomozás során nem tel­jesültek maradéktalanul a rendőri feladatok és nem fordítottak figyelmet olyan szempon­tokra, amelyek az ügy teljes felderítése érde­kében elsőrendű fontossággal bírnak. A kül­földi közvéleménynek ilyen benyomásait ne­hezen lehet magyarázatokkal eltüntetni, de szinte lehetetlenné válik akkor, ha a vádemelő hatóság vádiratot szerkeszt és ugyanazon a napon, ugyanabban az ügyben pótnyomozásra utasítja a rendőrséget. A magunk részéről nem keressük e meglepő gyorsaság rejtett po­litikai céljait, de az­t nem hallgathatjuk el, hogy az ilyen fölösleges gyorsaság nem törté­nik minden célzatosság nélkül. Az ügyészség nyugodtan várhatott volna a rendőri pótnyo­mozás befejezéséig és nem vesztett volna sem­mit, Ina a vádira­tot két-három nappal később nyújtja be a törvényszékhez. Ebben az esetben egy teljesen befejezett nyomozás után adha­tott volna be teljes vádiratot, annyira minden­esetre teljeset, hogy kiterjeszthette-e volna ér­deklődését olyan vonatkozásokra is, amelyeket a mostani csonka vádiratában teljesen figyel­men kívül hagy. A félmunka nem munka. Ha pedig az ügyész­ség annak te­kinti, számolnia kell azzal, hogy gyanút ébreszt, föltevéseket táplál és újaknak a születését segíti elő. Ilyen munkára az or­szág mostani helyzetében semmi szükség nincs. A frankhamisítás ügyének az ország gazdasági életére olyan pusztító kihatásai vanna­k, ame­lyekről igen keserves információkat szerez­tetne az ügyészség is és láthatná, hogy hiányos és pongyola munkájával akaratlanul is csak e romboló hatások fokozását idézi elő. Kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a vádirat megjelenése nem nyugtatta meg a köz­véleményt és nem biztatja azzal, hogy e súlyos gaztett büntetőjogi lefolytatása hiánytalan és zavartalan lesz. Az illetékes helyek tehát na csodálkozzanja­k, ha a vádirat nyomában első­sorban az a kérdés támad föl: mit jelent ez a gyorstalpaló,? és egyáltalában: mi ez? WVVVVVVWVVWWVVVWWVfVVVVtAA/^^ A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal intéző­tanácsának javaslatai. Genfből jelentik: A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal intézőtanácsa a munkaügyi értekezletnek azt javasolja, hogy küldjenek ki bizo­ttságot annak mérlegelésére, hogy miiként lehetne legteljesebben ki­aknáz­ni azokat a jelentéseket, amelyeket a kormányok a nemzetközi munkaügyi értekezlet által rati­fikált konvenciók végrehajtásáról tesznek. Azt a javaslatot, amelyet a munkáltatók csoportja terjesztett be a pékmű­helyekben folyó éjjeli munka ügyében hozandó konvenciótervezetről, a következő formában terjesztik a népszövet­ségi tanács elé: Illetékes-e a nemzetközi munkaszervezet olyan szabályozás, kidolgozá­sára és javaslatok hozatalára, amelyek a bér­mun­ka védelmének és egyben a mesterek által végzett hasonló munka védelmének biztosítá­sára szolgálnak­? A legközelebbi ülésszakot áprilisra tűzték ki. — Berlinből táviratozzák. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal igazgató­tanácsa 13 szavazattal 10 szavazat ellenében hozzájárult ahhoz, hogy az ülések nyilvánosak legyenek, azzal a megszorítással, hogy a mun­káltatók vagy munkások csoportja többségé­ne­k vagy valamelyik kormányképviselőnek kí­vánságára az üléseket bármikor zártaknak le­hessen nyilvánítani. Forradalmak, ellentétben a lázongásokkal, mindig a kormányzati rendszer számláját ter­helik. (Metternich, mint emigráns.) NÉPSZAVA 1926 február 2. sötét árnyéka lebben a frankhamisítás nyo­mában. Amitől féltünk, bekövetkzett: a kül­földi tőke Magyarországgal szemben várakozó álláspontra helyezkedett, a nagybankok elzár­ták a hitelnyújtás zsilipjeit, az ipar és a keres­kedelem levegő után kapkod, virágzó vállala­tok a pénztelenség fullasztó depressziójába ke­rültek, a fizetési zavarok száma ijesztően meg­növekedett és ki tudja, hol fog megállni az őrült circulus vitiosus, amelynek pusztító ke­rengése a frankhamisítási botrány leleplezésé­vel megkezdődött. A gazdasági élet finom ideg­rendszere mindent megér­ez és mindenre rea­gál. És ha a tőke veszedelmet érez, akkor nin­csenek olyan ragyogó szónoklatok és nincsenek olyan derűs nyilatkozatok, amelyektől fölhábo­rodna, mert a tőke csak a realitások talaján érzi magát biztonságban, nem szeret kalan­dokba bocsátkozni és ahol a tőke megtorpan, ott mindenesetre örvénylik valami, aminek ár­talmától fél. Bethlen miniszterelnök még epés önérzettel nyilatkozgatott arról, hogy a frankhamisítási ügynek nincsenek politikai vonatkozásai és a kormánysajtó karöltve a legszennyesebb újság­írás termékével, a fajvédőizsadmánnyal haza­árulót kiáltott azokra, akik a frankhamisítási botrány politikai hátterének megvilágítását követelték­­, amikor már a külföldi tőke be­csapta Magyarország ipari és kereskedelmi élete előtt a Wertheim-szekrények acélajtaját. A külföldi tőke bizalmatlanságát táplálta a nyomozás titokzatossága és halogatása, a kor­mány erélytelen­sége és tétovázása és ma már a bizalmatlanság átláthatatlan köde rekeszti el Magyarországot a tőke nemzetközi áramlá­sától. Az amúgy is beteg magyar gazdasági éle­tet a külföldi tőke fokozódó bizalmatlansága teljesen ledöntötte a lábáról és a zavarokat fokozza az a körülmény, hogy a nagybankok is tartózkodókká váltak. A kormányt és a fajvédő sajtót mérhetetlen felelősség terheli a gazdasági élet most foko­zottabb mértékben jelentkező zavaraiért. A fegyveres puccsal való fenyegetődzés, azok a tervek, amelyek­­a frankügy hátterében szövőd­tek és az az ostoba hencegés, amely még min­dig hetykén ordítja a maga frázisait, mind­mind abban a­-kártékony hatásban nyilatkoz­nak meg, amelyek miatt jajgat ma a gazdasági élet minden tényezője. Nem marad hatás nél­kül a külföldi tőkére az az esztelen taktikázás sem, amellyel a kormány félhivatalosa a faj­védők orgánumával karöltve a frankhamisítás ódiumát Trianonra akarja áthárítani. A vizsga­szemű és ideges kisántant, nemkülönben a nyu­gati nagyhatalmak ebből az új taktikai kísér­letezésből kétségkívül olyan következtetéseket fognak levonni, amelyek kiszámíthatatlan ká­rokat és veszedelmeket jelenthetnek az ország­nak. Trianon valóban sok mindenért felelős, de azért nem lehet felelőssé tenni, hogy gaz­fickók és politikai kalandorok összeesküvést szőttek egy idegen állam pénzének hamisítá­sára. Hitvány cselekedetüket semmivel sem menthetik, mert Magyarország józan közvéle­ménye, az egész magyar nép távol áll attól, hogy olyan kalandok révén szerezzen érvényt igazságának, mint amilyen kalandokba az ellenforradalmi reakció leghitványabb söpre­déke akarta belesodorni az országot. És Magyarország népe a frankhamisítási botrány után még tisztábban látja, hogy hová vezet a bankóhamisító irredentizmus és az a külpoli­tikai koncepció, amely a mocsárból és a kloá­kából táplálkozik. Magyarország dolgozó társadalma nyitott szemmel nézi az eseményeket és nem engedi magát többé megtévesztetni. Túlságosan sú­lyos argumentumok szólaln­ak az ellenforra­dalmi kormányrendszer ellen, amely gyűlölet­ben és pusztításban élte ki magát, elmulaszt­ván minden olyan cselekedetet, amely az or­szág gazdasági életének megerősítésére veze­tett volna. A külföldi szanálás egyoldalú és a magángazdaságot tönkretevő eredményeivel hiába kérkedik a kormány, mert a tények el­lene szólnak, ellene szól a sokszázezer munka­nélküli, akiknek számát szaporítja a frank­hamisítás romboló hatása. Ellene szól a kor­mány politikájának a csődök és kényszer­egyezségek mozi gyorsultabb tempóban való szaporodása. Ellene szól az is, hogy újból el­kezdődtek az úgynevezett leépítések, hogy szo­lid kereskedőcégek, nagy vállalatok néhány­milliós hiteltételek után napokon át hiába szaladgálnak, hogy a kisebb exisztenciák egész serege roppan össze, hogy a szabadfoglalkozá­súak nyomora is egyre növekszik és hogy re­ménytelenség, nyomorúság és éhség csüggeszti az egész magyar életet. Magyarország megmentése, gazdasági életé­nek föltámasztása, a szörnyű pusztulás meg­állítása nem képzelhető el másképen, csak ha eltávozik helyéről ez a kormány, ha a romok alá temetkezik az ellenforradalmi reakció kor­mányrendszere. Az egész országnak össze kell fognia a Bethlen-kormány megbuktatására, mert máskülönben a száguldó nyomorúság le fog ebben az országban minden még meg­maradt értéket tiporni. Meg kell­ buknia ennek a rendszernek, hogy elkezdődhessék ebben az országban a munka, az építés — a rombolás után —, hogy helyreálljon az ország becsülete és helyreálljon a külföld bizalma az ország iránt, amelynek népét a pusztulás szakadékának szélére sodorta az ellenforradalmi kalandorok politikai hazárdjátéka. Bethlenén újabb parlamenti szín­kosfi­val akartáák térni a franilianissiu­st. Négy napra szeretnék korlátozni az approprié­ciós vitát . Bethsen bárszabélyszinjeritással próbál menekülni a bukás elöl. Néhány nappal ezelőtt lerántották a leplet a Bethlen-kormány legfrissebb sötét tervéről, amely a parlamenti szájkosárrá csúfított nem­zetgyűlési házszabályok újabb, továbbmenő szigorítására és a szólásszabadság maradék­foszlányainak tökéletes elkonfiskálására irá­nyul. A parlamentarizmus ellen merénylet­számba menő kísérletre az adná az impulzust, hogy a fölhatalmazási (appropriációs) javas­lat vitájának időtartamára nem állanak fönn azok a korlátozások, amelyektől egyébként hemzsegnek a demokratikus ellenzék távollé­tében annak idején érvényre emelt klotürös házszabályok. Ennek a "anulasztás"-nak pedig csak most januárban jöttek nyomára, hogy a felhatalmazási javaslat tárgyalása a kormány parlamenti munkarendje folytán időszerűvé vált. A hiányt tehát az egységespártiak és­­ a kormány szerint sürgősen pótolni kell, még­pedig egy fiókházszabályszigorításai révén, kü­lönben a többséget és kormányát az a „ve­szedelem" fenyegetné, hogy a demokratikus ellenzék a fölhatalmazási javaslatnak ez idő szerint időhöz nem kötött vitáját fölhasz­nálhatná a frankhamisítás szégyenletes botrányának megfelelő kiteregetésére. Márpedig a „legelőkelőbb" helyekig is elnyúló bűnügynek a teljes nyilvánosság előtt való föl­tárása elviselhetetlenül kínos volna a Bethlen­kormányra Ezért Bethlenek most azt tervezik, hogy — ha még módjukban áll — az indemnitás vitája, majd a kincstári kázhaszonrészesedés eltörlé­séről és beruházásokról, valamint a francia­magyar szerződésről szóló javaslatok megsza­vazása után újabb szigorítás céljából revízió alá veszik az egy ízben már szigorított ház­szabályokat, abban az irányban, hogy az indemnitási javaslatra megszabott idő­határ az appropriációs javaslatra is kiter­jesztessék. Ennek értelmében azután az appropriációs javaslat tárgyalása hasonlóképen négy nyolc­órás ülésnapra korlátoztatnék. A nemzetgyűlés egységespárti elnöke, Sci­tovszky úgy nyilatkozott, hogy az új házszabá­lyokból tévedés folytán maradt ki ez a korlá­tozás és föltétlenül „kívánatos"-nak minősíti, hogy az új házszabályokból az így keletkezett „ellentmondás" kiküszöböltessék. Az új ház­szabályrevízió csak új parlamenti ciklusban léphet életbe, aminek folytán a már beterjesz­tett javaslatokat vissza kell vonni és újból a nemzetgyűlés elé terjeszteni. A fentiek érthetővé teszik, hogy az új ház­szabályrevízió a többség és kormánya szem­pontjából „kívánatos". De vájjon honnan veszi ez a kormány 0, ez a többség a történtek után azt a vakmerőséget, hogy lenyaktilózza az első házszabályszigorítás után amúgy is halódó fölszólalási jogot? A szociáldemokrata frakció és a demokratikus polgári ellenzéki pártok részéről számtalanszor mem meggyőzően bebizonyították, hogy az erő­szakban és korrupcióban fogant többségnek a legkisebb erkölcsi jogosultsága sincs arra, hogy az érvényben volt házszabályokat szigorítsa. A házszabályok a parlamentáris államokban a népakarat érvényesülését célozzák és Magyar­országon sem lehetnek eszközei a sötét politi­kai bűnök eltussolásának. Minden ilyen törek­vés szemben fogja magát találni azokkal a pár­tokkal, amelyek komolyan veszik a parlamenti elvet és a szólásszabadságot A földjáradék monopólium, amely semmi­féle viszonyban nem áll azzal, amit a tulajdo­nos a földbe befektet, hanem csupán azzal, amit a bérlő kénytelen a tulajdonosnak fizetni. (Smith Ádám.)

Next