Népszava, 1926. február (54. évfolyam, 26–48. sz.)
1926-02-02 / 26. szám
tette a vádiratot és most itt áll olyan kérdések előtt, amelyekre maga sem tud választ adni. Az ügyészség nem védekezhetik azzal, hogy hiszen elrendelte a pótnyomozást és ha „szüksége mutatkozik", pótvádiratot is nyújthat be, mert ha volt valaha fontos bűnügy az ügyészség kezében, akkor a frankhamisítás ügye az, amelyben hiánytalanul teljes munkát kellett volna végeznie. A közhangulatot érthető idegesség és jogos izgalom telítette meg a frankhamisítás nyomában. Idegességgel és izgalommal várják ennak az ügynek büntetőjogi fejleményeit a külföldön is, az érdekelt hatóságoknak tehát úgy kellene működniök, hogy gyanút se külföldön, se belföldön ne ébresszenek és ne mélyítsenek olyan impressziókat, amelyek az ország hirnev© és az eljáró hatóságok hitele szempontjából egyáltalában nem kívánatosak. A kormány néhány ilyen súlyos hibát már elkövetett és ezeknek nem a kormány, hanem az ország már érzi is a következményeit. A kormánynak a merev jogszabályokhoz való makacs ragaszkodása provokáltaki a francia kormány lépését, amellyel a francia rendőri közegeknek a nyomozásban való közvetlen közreműködését követelte. A francia kormánynak e lépése következtében az egész nemzetközi közvéleményben olyan föltevések csendültekki, hogy erre a nyomásra csak azért lehetett szükség, mert a nyomozás során nem teljesültek maradéktalanul a rendőri feladatok és nem fordítottak figyelmet olyan szempontokra, amelyek az ügy teljes felderítése érdekében elsőrendű fontossággal bírnak. A külföldi közvéleménynek ilyen benyomásait nehezen lehet magyarázatokkal eltüntetni, de szinte lehetetlenné válik akkor, ha a vádemelő hatóság vádiratot szerkeszt és ugyanazon a napon, ugyanabban az ügyben pótnyomozásra utasítja a rendőrséget. A magunk részéről nem keressük e meglepő gyorsaság rejtett politikai céljait, de azt nem hallgathatjuk el, hogy az ilyen fölösleges gyorsaság nem történik minden célzatosság nélkül. Az ügyészség nyugodtan várhatott volna a rendőri pótnyomozás befejezéséig és nem vesztett volna semmit, Ina a vádiratot két-három nappal később nyújtja be a törvényszékhez. Ebben az esetben egy teljesen befejezett nyomozás után adhatott volna be teljes vádiratot, annyira mindenesetre teljeset, hogy kiterjeszthette-e volna érdeklődését olyan vonatkozásokra is, amelyeket a mostani csonka vádiratában teljesen figyelmen kívül hagy. A félmunka nem munka. Ha pedig az ügyészség annak tekinti, számolnia kell azzal, hogy gyanút ébreszt, föltevéseket táplál és újaknak a születését segíti elő. Ilyen munkára az ország mostani helyzetében semmi szükség nincs. A frankhamisítás ügyének az ország gazdasági életére olyan pusztító kihatásai vannak, amelyekről igen keserves információkat szereztetne az ügyészség is és láthatná, hogy hiányos és pongyola munkájával akaratlanul is csak e romboló hatások fokozását idézi elő. Kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a vádirat megjelenése nem nyugtatta meg a közvéleményt és nem biztatja azzal, hogy e súlyos gaztett büntetőjogi lefolytatása hiánytalan és zavartalan lesz. Az illetékes helyek tehát na csodálkozzanjak, ha a vádirat nyomában elsősorban az a kérdés támad föl: mit jelent ez a gyorstalpaló,? és egyáltalában: mi ez? WVVVVVVWVVWWVVVWWVfVVVVtAA/^^ A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal intézőtanácsának javaslatai. Genfből jelentik: A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal intézőtanácsa a munkaügyi értekezletnek azt javasolja, hogy küldjenek ki bizottságot annak mérlegelésére, hogy miiként lehetne legteljesebben kiaknázni azokat a jelentéseket, amelyeket a kormányok a nemzetközi munkaügyi értekezlet által ratifikált konvenciók végrehajtásáról tesznek. Azt a javaslatot, amelyet a munkáltatók csoportja terjesztett be a pékműhelyekben folyó éjjeli munka ügyében hozandó konvenciótervezetről, a következő formában terjesztik a népszövetségi tanács elé: Illetékes-e a nemzetközi munkaszervezet olyan szabályozás, kidolgozására és javaslatok hozatalára, amelyek a bérmunka védelmének és egyben a mesterek által végzett hasonló munka védelmének biztosítására szolgálnak? A legközelebbi ülésszakot áprilisra tűzték ki. — Berlinből táviratozzák. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal igazgatótanácsa 13 szavazattal 10 szavazat ellenében hozzájárult ahhoz, hogy az ülések nyilvánosak legyenek, azzal a megszorítással, hogy a munkáltatók vagy munkások csoportja többségének vagy valamelyik kormányképviselőnek kívánságára az üléseket bármikor zártaknak lehessen nyilvánítani. Forradalmak, ellentétben a lázongásokkal, mindig a kormányzati rendszer számláját terhelik. (Metternich, mint emigráns.) NÉPSZAVA 1926 február 2. sötét árnyéka lebben a frankhamisítás nyomában. Amitől féltünk, bekövetkzett: a külföldi tőke Magyarországgal szemben várakozó álláspontra helyezkedett, a nagybankok elzárták a hitelnyújtás zsilipjeit, az ipar és a kereskedelem levegő után kapkod, virágzó vállalatok a pénztelenség fullasztó depressziójába kerültek, a fizetési zavarok száma ijesztően megnövekedett és ki tudja, hol fog megállni az őrült circulus vitiosus, amelynek pusztító kerengése a frankhamisítási botrány leleplezésével megkezdődött. A gazdasági élet finom idegrendszere mindent megérez és mindenre reagál. És ha a tőke veszedelmet érez, akkor nincsenek olyan ragyogó szónoklatok és nincsenek olyan derűs nyilatkozatok, amelyektől fölháborodna, mert a tőke csak a realitások talaján érzi magát biztonságban, nem szeret kalandokba bocsátkozni és ahol a tőke megtorpan, ott mindenesetre örvénylik valami, aminek ártalmától fél. Bethlen miniszterelnök még epés önérzettel nyilatkozgatott arról, hogy a frankhamisítási ügynek nincsenek politikai vonatkozásai és a kormánysajtó karöltve a legszennyesebb újságírás termékével, a fajvédőizsadmánnyal hazaárulót kiáltott azokra, akik a frankhamisítási botrány politikai hátterének megvilágítását követelték, amikor már a külföldi tőke becsapta Magyarország ipari és kereskedelmi élete előtt a Wertheim-szekrények acélajtaját. A külföldi tőke bizalmatlanságát táplálta a nyomozás titokzatossága és halogatása, a kormány erélytelensége és tétovázása és ma már a bizalmatlanság átláthatatlan köde rekeszti el Magyarországot a tőke nemzetközi áramlásától. Az amúgy is beteg magyar gazdasági életet a külföldi tőke fokozódó bizalmatlansága teljesen ledöntötte a lábáról és a zavarokat fokozza az a körülmény, hogy a nagybankok is tartózkodókká váltak. A kormányt és a fajvédő sajtót mérhetetlen felelősség terheli a gazdasági élet most fokozottabb mértékben jelentkező zavaraiért. A fegyveres puccsal való fenyegetődzés, azok a tervek, amelyeka frankügy hátterében szövődtek és az az ostoba hencegés, amely még mindig hetykén ordítja a maga frázisait, mindmind abban a-kártékony hatásban nyilatkoznak meg, amelyek miatt jajgat ma a gazdasági élet minden tényezője. Nem marad hatás nélkül a külföldi tőkére az az esztelen taktikázás sem, amellyel a kormány félhivatalosa a fajvédők orgánumával karöltve a frankhamisítás ódiumát Trianonra akarja áthárítani. A vizsgaszemű és ideges kisántant, nemkülönben a nyugati nagyhatalmak ebből az új taktikai kísérletezésből kétségkívül olyan következtetéseket fognak levonni, amelyek kiszámíthatatlan károkat és veszedelmeket jelenthetnek az országnak. Trianon valóban sok mindenért felelős, de azért nem lehet felelőssé tenni, hogy gazfickók és politikai kalandorok összeesküvést szőttek egy idegen állam pénzének hamisítására. Hitvány cselekedetüket semmivel sem menthetik, mert Magyarország józan közvéleménye, az egész magyar nép távol áll attól, hogy olyan kalandok révén szerezzen érvényt igazságának, mint amilyen kalandokba az ellenforradalmi reakció leghitványabb söpredéke akarta belesodorni az országot. És Magyarország népe a frankhamisítási botrány után még tisztábban látja, hogy hová vezet a bankóhamisító irredentizmus és az a külpolitikai koncepció, amely a mocsárból és a kloákából táplálkozik. Magyarország dolgozó társadalma nyitott szemmel nézi az eseményeket és nem engedi magát többé megtévesztetni. Túlságosan súlyos argumentumok szólalnak az ellenforradalmi kormányrendszer ellen, amely gyűlöletben és pusztításban élte ki magát, elmulasztván minden olyan cselekedetet, amely az ország gazdasági életének megerősítésére vezetett volna. A külföldi szanálás egyoldalú és a magángazdaságot tönkretevő eredményeivel hiába kérkedik a kormány, mert a tények ellene szólnak, ellene szól a sokszázezer munkanélküli, akiknek számát szaporítja a frankhamisítás romboló hatása. Ellene szól a kormány politikájának a csődök és kényszeregyezségek mozi gyorsultabb tempóban való szaporodása. Ellene szól az is, hogy újból elkezdődtek az úgynevezett leépítések, hogy szolid kereskedőcégek, nagy vállalatok néhánymilliós hiteltételek után napokon át hiába szaladgálnak, hogy a kisebb exisztenciák egész serege roppan össze, hogy a szabadfoglalkozásúak nyomora is egyre növekszik és hogy reménytelenség, nyomorúság és éhség csüggeszti az egész magyar életet. Magyarország megmentése, gazdasági életének föltámasztása, a szörnyű pusztulás megállítása nem képzelhető el másképen, csak ha eltávozik helyéről ez a kormány, ha a romok alá temetkezik az ellenforradalmi reakció kormányrendszere. Az egész országnak össze kell fognia a Bethlen-kormány megbuktatására, mert máskülönben a száguldó nyomorúság le fog ebben az országban minden még megmaradt értéket tiporni. Meg kell buknia ennek a rendszernek, hogy elkezdődhessék ebben az országban a munka, az építés — a rombolás után —, hogy helyreálljon az ország becsülete és helyreálljon a külföld bizalma az ország iránt, amelynek népét a pusztulás szakadékának szélére sodorta az ellenforradalmi kalandorok politikai hazárdjátéka. Bethlenén újabb parlamenti színkosfival akartáák térni a franilianissiust. Négy napra szeretnék korlátozni az appropriéciós vitát . Bethsen bárszabélyszinjeritással próbál menekülni a bukás elöl. Néhány nappal ezelőtt lerántották a leplet a Bethlen-kormány legfrissebb sötét tervéről, amely a parlamenti szájkosárrá csúfított nemzetgyűlési házszabályok újabb, továbbmenő szigorítására és a szólásszabadság maradékfoszlányainak tökéletes elkonfiskálására irányul. A parlamentarizmus ellen merényletszámba menő kísérletre az adná az impulzust, hogy a fölhatalmazási (appropriációs) javaslat vitájának időtartamára nem állanak fönn azok a korlátozások, amelyektől egyébként hemzsegnek a demokratikus ellenzék távollétében annak idején érvényre emelt klotürös házszabályok. Ennek a "anulasztás"-nak pedig csak most januárban jöttek nyomára, hogy a felhatalmazási javaslat tárgyalása a kormány parlamenti munkarendje folytán időszerűvé vált. A hiányt tehát az egységespártiak és a kormány szerint sürgősen pótolni kell, mégpedig egy fiókházszabályszigorításai révén, különben a többséget és kormányát az a „veszedelem" fenyegetné, hogy a demokratikus ellenzék a fölhatalmazási javaslatnak ez idő szerint időhöz nem kötött vitáját fölhasználhatná a frankhamisítás szégyenletes botrányának megfelelő kiteregetésére. Márpedig a „legelőkelőbb" helyekig is elnyúló bűnügynek a teljes nyilvánosság előtt való föltárása elviselhetetlenül kínos volna a Bethlenkormányra Ezért Bethlenek most azt tervezik, hogy — ha még módjukban áll — az indemnitás vitája, majd a kincstári kázhaszonrészesedés eltörléséről és beruházásokról, valamint a franciamagyar szerződésről szóló javaslatok megszavazása után újabb szigorítás céljából revízió alá veszik az egy ízben már szigorított házszabályokat, abban az irányban, hogy az indemnitási javaslatra megszabott időhatár az appropriációs javaslatra is kiterjesztessék. Ennek értelmében azután az appropriációs javaslat tárgyalása hasonlóképen négy nyolcórás ülésnapra korlátoztatnék. A nemzetgyűlés egységespárti elnöke, Scitovszky úgy nyilatkozott, hogy az új házszabályokból tévedés folytán maradt ki ez a korlátozás és föltétlenül „kívánatos"-nak minősíti, hogy az új házszabályokból az így keletkezett „ellentmondás" kiküszöböltessék. Az új házszabályrevízió csak új parlamenti ciklusban léphet életbe, aminek folytán a már beterjesztett javaslatokat vissza kell vonni és újból a nemzetgyűlés elé terjeszteni. A fentiek érthetővé teszik, hogy az új házszabályrevízió a többség és kormánya szempontjából „kívánatos". De vájjon honnan veszi ez a kormány 0, ez a többség a történtek után azt a vakmerőséget, hogy lenyaktilózza az első házszabályszigorítás után amúgy is halódó fölszólalási jogot? A szociáldemokrata frakció és a demokratikus polgári ellenzéki pártok részéről számtalanszor mem meggyőzően bebizonyították, hogy az erőszakban és korrupcióban fogant többségnek a legkisebb erkölcsi jogosultsága sincs arra, hogy az érvényben volt házszabályokat szigorítsa. A házszabályok a parlamentáris államokban a népakarat érvényesülését célozzák és Magyarországon sem lehetnek eszközei a sötét politikai bűnök eltussolásának. Minden ilyen törekvés szemben fogja magát találni azokkal a pártokkal, amelyek komolyan veszik a parlamenti elvet és a szólásszabadságot A földjáradék monopólium, amely semmiféle viszonyban nem áll azzal, amit a tulajdonos a földbe befektet, hanem csupán azzal, amit a bérlő kénytelen a tulajdonosnak fizetni. (Smith Ádám.)