Népszava, 1926. július (54. évfolyam, 145–171. sz.)
1926-07-01 / 145. szám
a jelen törvény életbelépésétől számított 4 hónapon belül az azokban szabályozott viszonyok törvényes rendezése végett törvényjavaslatokat terjeszteni a nemzetgyűlés elé." Minthogy a kormány a most említett törvényjavaslatokat beterjesztette — illetve az ülésszak bezárásakor visszavonta, de az új ülésszakban újból beterjesztette —, ezzel az alakszerű ténnyel az idők végtelenségéig jogot formál arra, hogy kivételes rendeletekkel fojthassa meg az alkotmányos törvényekben biztosított közszabadságokat. Ha a sajtószabadságot kérjük számon, ha nélkülözzük a gyülekezési és egyesülési jogot, ha az esküdtbíráskodás visszaállítását követeljük, megkapjuk a választ a négy év előtt beterjesztett rendjavaslatokban, amelyeket a kormány sohasem tárgyaltatott, sőt amelyeknek tárgyalását meg sem kísérelte. Nincs azonban oly alapvizsgát tett joghallgató, nincs oly rabulista zugprókátor, aki az idézett törvényt úgy merné magyarázni, mint ahogy azt a reakció tábora magyarázza. Ha a törvény négyhónapi záros határidőhöz köti a kivételes rendeletek tárgyát felölelő törvényjavaslatok előterjesztését, úgy ebből csak jogászi analfabétizmus, vagy cinikus diktátori öntudat olvashatja ki azt az értelmet, hogy most már a kivételes hatalom egyszer ,s mindenkorra érvényben marad. Azóta négy év telt el és alig hihető, hogy a kormánynak mindenre kapható pártja meg ne szavazta volna a beterjesztett rendjavaslatokat, ha ura és parancsolója úgy kívánja. Mi lehet tehát az oka, hogy a kormány inkább vállalkozik a kivételes rendeletek hatályát biztosító hajmeresztő törvénymagyarázatra, mintsem arra, hogy az alkotmányos formák segítségével tekerje ki a közszabadságok nyakát? Nyilvánvalóan, mert kényelmesebb a burkolt, mint a nyílt diktatúra. Sokkal nyomatékosabb lélektani hatás érhető el a Damokles-kard rendszerével, mint a nyílt brutális erőszakkal. Ennek egyik meggyőző bizonyítéka, hogy a lapbetiltásnak a hírlaptőke gyávaságára számító lehetősége az egész polgári sajtót sokkal sikeresebben juhászította kormánypártivá, mint az előzetes cenzúra. Benne rejlik az emberi természetben, hogy a félelem jobban fékezi, mint a bilincs. Ezenfölül a törvénymagyarázatra alapított diktatúra lehetővé teszi, hogy a kormány úgy viselje az ő jogrendjét, mint a juhász télen a subát. Kifelé, a zimankós nyugati demokráciák irányában a törvényesség sima feltézetét csillogtatja, befelé a bolyhos hatalom melegíti.Végül pedig a nyílt diktatúrához, az alkotmánynak kifejezett eltiprásához erő és céltudatosság szükséges. Mind oly tulajdonságok, amelyeiket a magyar fiók Mussolini a legnagyobb mértékben nélkülöz. Aki úgy folytatja minden cél és elgondolás nélkül, egyik napról a másikra a politikai kiskereskedést, mint Bethlen István gróf, az sohasem vallhatja be fizetésképtelenségét, hanem hol jobbra, hol balra (szívében persze mindig jobbra) kacsintva, apró kölcsönmeghosszabbításokkal operál és ha rövid a hatalom kardja, megtoldja — egy törvénymagyarázattal. Bismarck szerint kivételes rendeletekkel minden, tökfilkó tud kormányozni. Ez a mondás két irányban szorul kiegészítésre. Egyrészt kétségtelen, hogy csak fogyatékos tehetségű államférfiak kormányoznak a kivételes joggal, mert a tanultak és tapasztaltak tudják, hogy előbb-utóbb vagy a kivételes jogot, vagy őket morzsolják össze az események. Hiszen elméleti elgondolásban lehet a kivételes jogot is állandósítani, de gyakorlatilag nincs Mussolini vagy Primo de Rivera, aki valamely népet állandóan megfoszthatna olyan közszabadságjogoktól, amelyeknek egyszer már élvezetében volt Minden önkényuralom véges, ha egy-egy kormány élettartama a szenvedők számára örökkévalóságnak látszik is. Másrészt kiegészítést igényel a bismarcki mondás, mert nem csupán tehetségben, hanem hatalomban is gyöngék azok a diktátorok, akik a kivételes hatalomra szorultak, hogy uralmukat föntartsák. Ez az oka, hogy alkotmányos látszatot és erkölcsi jogcímet keresnek a kivételes hatalomra, amelynek igazi jogcíme puszta uralmi vágy vagy az önhittség, hogy ők okosabban tudják annak a népnek érdekeit fölismerni, amelynek közvéleményét a megnyilatkozásiban a szabadságjogok gúzsbakötésével megakadályozzák. Erkölcsi jogcímre hivatkozik a Bethlen-kormány is, amidőn a társadalmi nyugtalansággal indokolja a kivételes rendeletek föntartásának szükségét. Sir William Good és a kormány többi zsoldos íródeákja teli torokkal zenig hozsannát jogrendünk szilárdságának és a „Financial Times", amelynek nincs módjában a magyar öngyilkossági és kényszeregyezségi statisztikáról tudomást szerezni, lelkesedéssel hirdeti gazdasági helyzetünk egyensúlyozottságát. Mindez azonban csak az említett subának kifelé matató sima felülete. De ha idehaza kell a kivételes rendeletek föntartását igazolni, akkor mindjárt kifordul a köpeny, mindjárt nincs társadalmi egyensúly és gazdasági béke, hanem a hatéves bethleni pacifikáció után is reng a föld és a diktátori fülek rejtett morajokra neszelnek föl. Amilyen megbízható a diagnózis, olyan hathatós az orvosság is. Forr a katlan — tehát légmentesen el kell zárni a szelepeket, láznyugtalanság gyötri a társadalmat —, kényszerzubbonyt rá, megrendült a bizalom a bíróság politikai elfogulatlansága iránt — el kell törölni az esküdtszéket. Ha a politikai csodadoktorok és kuruzslók a kivételes rendeletek króm- és morfiumkezelése helyett a nyugtalanság okait igyekeznének földeríteni, nyomban rájönnének, hogy a betegséget nagyrészben az orvosság idézte elő. Nemcsak a kivételes állapot következménye a kivételes jog, hanem a kivételes szabályok is föntartják és élesztik a kivételes állapot érzését. Amíg a háborús jog tüskéi izgatják és ingerlik a sebeket, addig nem állhat helyre a társadalom nyugalma és békéje, így állandósul körbe-körbe a rendkívüli állapot és a rendkívüli törvény, amelyet nem lehet megszokni s amely éppen ezért nem is gyakorolhatja a jognak a megszokottságban rejlő hatalmát. És minél inkább nélkülözi e hatalmat, annál inkábbb kell azt a külső kényszerrel pótolni, holott Foiuillée szerint a jog maximuma fordított arányban áll a kényszer minimumával. Már Montesquieu megírta a „Törvények Szellemé"-ben, hogy kétféle zsarnokság van: az egyik az önkényé és az erőszaké, a másik a törvényé, amely a megszokott jogi gondolkodással ellenkezik. Különös aktualitást kölcsönöz a kivételes rendeletek kérdésének a nemzetgyűlés négyhónapos szünete. Nem mintha a kormányhatalom járószalagján mozgó szolgálatkész többség komolyan ellenőrizné a közszabadságok kezeléseit. Miattuk ugyan vágtan lehet betiltani lapokat, gyűléseket és lelkes tapsaikkal ünneplik a kormányt, ahánytszok csak csendőreivel és szolgai biráival lecsap a gondolatszabadság szárnydebbenéseire. Ha biztosítékot nem is nyújjt a nemzeti gyúlás, mégis biztosítja a nyilvánosságot a maroknyi ellenzék panaszszavának. Most a szabad eaónak ez az utolsó vég-Vákta is elmémül és a temetőnek a kivételes rendeletekkel bástyázott csöndje borul a gazdaságilag, jogilag és erkölcsileg agyanszanált országra. Még a háborús törvény (1912:LXII. tc.) is parlamenti ellenőrzés alá helyezte a kivételes rendeletek alkalmazását. Ma, amidőn a kormány e rendeleteket a nyolc év előtti háború fikciójával tartja fönn, még attól a fikciótól is szabadulni igyekszik, amelyet ennek a nemzetgyűlésnek az ellenőrzése jelent. Nyilván azért, hogy e féktelen hatalom teljességével megteremtse a „közszabadságoknak visszaállítására iányuló átmenetet", amelyet a négy év előtti imldetmnitási törvényben beígért. Ennek az „átmenet"-nek az üteme azonban veszedelmesen hlamallit az Andrássy-út elején fölállított fényreklámon egy helyben vágtató paripták ütemeihez. Hat év óta vágtatnak az állam szekere elé fogott lovak a közszabadságok felé, de István kocsis olyagyszerűen fogja a kivételes rendeletek gyeplőit, hogy egy tapodtnyira sem hagyták el a középkor biztos talaját. Ha pedig egy-egy útszéli vándor fölemeli intő szavát, hogy az elfojtott energiák előbb-utóbb a szekeret törik szét, a kocsis egyet csettint az ostorával, de nem száll vitába, mert számára fő, hogy a kocsis ne röpüljön le a bakról. Hat év csak egy másodperc töredéke a történelem óramutatóján, de rengeteg idő, hogy ezalatt egy korlátlan hatalmat gyakorló kormány a háborútól és forradalmaktól földúlt társadalomnak nyugalmát és az államnak kivételes rendeleteket nem tűrő alkotmányát helyreállítsa. Hét év előtt nemcsak nálunk voltak forradalmak , ha ma Magyarország, néhány középafrikai és középázsiai törzsszervezetttől eltekintve, az egyetlen állam, amelyben a kivételes hatalom fönnáll, minden jogunk megvan a kérdés föltevésére: micsoda remény nyúlik arra, hogy a kivételes rendeletek még mától számított hét év múlva is nem lesznek-e hatályban? Márpedig a kivételes rendeletek és a társadalmi nyugtalanság e megkövesedett hibák őréből csak az előbbiek megszűnésével nyúlik kivezető út, mert sohasem a jog alkotja újjá a társadalmat, hanem minidig a társadalom a jogot. Van egy régi francia legenda az elátkozott erdőről, amelyben a gonosz tündér elhitette a fákkal, hogy az, amelyik először kezd tavasszal rügyezni, elszárad és elpusztul, így tehát mindegyik azt várta, hogy a másik kezdje, de közben az erdő 1000 éven át sötét, hideg és halott maradt. Ilyen temetőerdővé varázsolta a kivételes hatalom a magyar, termő rómát, amelyen a nagyméltóságú temetőőrök csőszködnek az öngyilkosok, a vagyonbukottak, a B-listások és egyéb élőhalottak síri nyugodalmán. a 5WPOW NÉPSZAVA 1926 Julius 1. A jogaiktól elütött állami nyugdjjasok tiltakozása a kormány eljárása ellen. A nemzetgyűlés szanálási bizottságának szerdai ülésén — amelyről lapunk más helyén számolunk be — a kormánypárti többség jóváhagyóan tudomásul vette Bethleneknek azt a rendelettervezetét, amely szerint a kormány csak a 15 évnél nagyobb szolgálati idővel rendelkező állami nyugdíjasoknak adja vissza az úgynevezett szanálási levonásokat. A 15 éven aluli szolgálat alapján nyugdíjazott köztisztviselők előkészítő bizottsága ez alkalommal határozatot hozott, amelyben a jogaiktól elütött állami nyugdíjasok „megdöbbenésüket fejezik ki a velük szemben elkövetett törvénytelen, méltánytalan és indokolatlan bánásmód fölött". A határozat rámutat arra, hogy „az 1924. évi IV. tc. két esztendőre engedte meg a nyugdíjak terhére eszközölt szanálási levonásokat és ez a határidő június végén lejárt. Most mégis, a törvénnyel ellentétben, a levonásokat a 15 éven aluli szolgálati idővel rendelkező nyugdíjasokkal szemben föntartják. Ennek az igazságtalanságnak az okát — mondják az érdekeltek határozatukban — még csak elképzelni sem tudjuk, annál is inkább, mert aránylag oly kevesen vagyunk, hogy e megkárosításunkból az államra nézve alig hárul számbavehető haszon. Több izben fölvetettük már a kérdést, hogy ha valóban hiány van az államkasszában, miért nem viseli azt minden állampolgár vagyona és jövedelme arányában. Váljon erősebb-e a nagy nyugdíjasnak az ő nagy nyugdíjához való joga, mint a kis nyugdíjas joga az ő csekély nyugdíjához? E kérdéseinkre a kormány felelőtlen tanácsadói, közöttük különösen a Kansz, mindenkor mélységesen hallgattak. Eddig a Népszövetséget és Smith főbiztost hozták föl ürügyként velünk szemben a nyugdíjfosztók. Most már ez az ürügy is elesett." Végül a határozatban fölhívják az érdekelt nyugdíjasok figyelmét a tömörülés szükségességére, hogy jogaikat minden ilyen támadással szemben a jövőben megvédhessék. UM Will IM UKi I IIIIII Ilim—Mill MC „Bethlen kihívja maga ellen Európa megsértett nemzeteit." (Páris, június 29.) A francia sajtó továbbra is kedvezőtlen beállításiban tárgyalja a magyar kérdéseket A „Peuple" hevesen támadja a párisi magyar követséget az emigránsok sérelmei miatt. A „Quotidien" visszatér a fhranskügigyel kapcsolatosan hangoztatott vádakra. Foglalkozik Bethlen miniszterelnök legutóbb elmondott beszédeivel és azt írja, hogy Bethlen a Népszövetség legutóbbi határozatával kapcsolatosan alaptalannul nyilvánítja magát győztesnek, sőt az ilyen beszédekkel egyenesen kihívja maga ellen Európa megsértett nemzeteit. A lap végül azt állítja, hogy a shramikhamisítók szaó nélkül engedték elítélni magukat, mert a kormány ígéretet tett nekik, hogy szabadlábra helyezik majd őket. Smith főbiztos csütörtökön végleg eltávozik Budapestről. Miután a Népszövetség legutóbbi genfi tanácskozásai során az ország pénzügyi ellenőrzésének új módját állapította meg, Smith népszövetségi főbiztos csütörtökön reggel végleg eltávozik az országból. A főbiztos tehát a maga részéről ezzel véglegesen lezárja azt a szerencsétlen szanálási akciót, amelynek szomorú, lesújtó következményeitől az ország dolgozó népe még hosszú ideig nem fog tudni megszabadulni. Smith főbiztos távozása alkalmából búcsúlevelet intézett a magyar sajtóhoz és ebben megemlíti, hogy utolsó jelentése már elkészült és július 20-a táján jelenik meg. Lemondott a kanadai kormány. Ottawából jelentik: Kanada miniszterelnöke köztölte a képviselőháziban, hogy a kormány beadta lemondását, mivel a főkormányzó visszautasította a parlament földszlatására vonatkozó indítványát. Kanadában a liberálisok vannak kormányon, többségük azonban nem döntő a konzervatív ellenzékkel szelmiben. Mackenzie King elnök ennek a helyzetnek a megszüntetése végett kért fölhatalmazást a parlament föloszlatására. Elzász-Lotharingia autonómiájának kérdése a francia szenátusban. Elzász-Lotharringiában mind nagyobb arányokat ölt az autonómiáért valómozgalom. Amint most a Wolff-ügynökség párisi távirata jelenti, kedden a szenátusban a kormánynyilatkozat felolvasása után az elnök bejelentette, hogy Taufflieb tábornok, szenátor interpellációt nyújtott be az elaáiszlotharingiai autoiiiamista mozgalom ügyében. Az interpelláció megvitatásának időpontját később fogják megállapítani.