Népszava, 1926. július (54. évfolyam, 145–171. sz.)

1926-07-01 / 145. szám

a jelen törvény életbelépésétől számított 4 hó­napon belül az azokban szabályozott viszonyok törvényes rendezése végett törvényjavaslato­kat terjeszteni a nemzetgyűlés elé." Minthogy a kormány a most említett tör­vényjavaslatokat beterjesztette — illetve az ülésszak bezárásakor visszavonta, de az új ülés­szakban újból beterjesztette —, ezzel az alak­szerű ténnyel az idők végtelenségéig jogot for­mál arra, hogy kivételes rendeletekkel fojthassa meg az alkotmányos törvényekben biztosított közszabadságokat. Ha a sajtószabadságot kér­jük számon, ha nélkülözzük a gyülekezési és egyesülési jogot, ha az esküdtbíráskodás vissza­állítását követeljük, megkapjuk a választ a négy év előtt beterjesztett rendjavaslatokban, amelyeket a kormány sohasem tárgyaltatott, sőt amelyeknek tárgyalását meg sem kísérelte. Nincs azonban oly alapvizsgát tett joghallgató, nincs oly rabulista zugprókátor, aki az idézett törvényt úgy merné magyarázni, mint ahogy azt a reakció tábora magyarázza. Ha a tör­vény négyhónapi záros határidőhöz köti a ki­vételes rendeletek tárgyát felölelő törvény­javaslatok előterjesztését, úgy ebből csak jo­gászi analfabétizmus, vagy cinikus diktátori öntudat olvashatja ki azt az értelmet, hogy most már a kivételes hatalom egyszer ,s minden­korra érvényben marad. Azóta négy év telt el és alig hihető, hogy a kormánynak mindenre kapható pártja meg ne szavazta volna a be­terjesztett rendjavaslatokat, ha ura és paran­csolója úgy kívánja. Mi lehet tehát az oka, hogy a kormány inkább vállalkozik a kivételes rendeletek hatályát biztosító hajmeresztő tör­vénymagyarázatra, mintsem arra, hogy az al­kotmányos formák segítségével tekerje ki a közszabadságok nyakát? Nyilvánvalóan, mert kényelmesebb a burkolt, mint a nyílt diktatúra. Sokkal nyomatékosabb lélektani hatás érhető el a Damokles-kard rend­szerével, mint a nyílt brutális erőszakkal. En­nek egyik meggyőző bizonyítéka, hogy a lap­betiltásnak a hírlaptőke gyávaságára számító lehetősége az egész polgári sajtót sokkal sike­resebben juhászította kormánypártivá, mint az előzetes cenzúra. Benne rejlik az emberi termé­szetben, hogy a félelem jobban fékezi, mint a bilincs. Ezenfölül a törvénymagyarázatra ala­pított diktatúra lehetővé teszi, hogy a kor­mány úgy viselje az ő jogrendjét, mint a juhász télen a subát. Kifelé, a zimankós nyugati de­mokráciák irányában a törvényesség sima fe­ltézetét csillogtatja, befelé a bolyhos hatalom melegíti.­­Végül pedig a nyílt diktatúrához, az alkotmánynak kifejezett eltiprásához erő és céltudatosság szükséges. Mind oly tulajdonsá­gok, amelyeiket a magyar fiók­ Mussolini a leg­nagyobb mértékben nélkülöz­. Aki úgy foly­tatja minden cél és elgondolás nélkül, egyik napról a másikra a politikai kiskereskedést, mint Bethlen István gróf, az sohasem vallhatja be fizetésképtelenségét, hanem hol jobbra, hol balra (szívében persze mindig jobbra) ka­csintva, apró kölcsönmeghosszabbításokkal ope­rál és ha rövid a hatalom kardja, megtoldja — egy törvénymagyarázattal. Bismarck szerint kivételes rendeletekkel minden, tökfilkó tud kormányozni. Ez a mondás két irányban szorul kiegészítésre. Egyrészt kétségtelen, hogy csak fogyatékos tehetségű államférfiak kormányoznak a kivételes joggal, mert a tanultak és tapasztaltak tudják, hogy előbb-utóbb vagy a kivételes jogot, vagy őket morzsolják össze az események. Hiszen elméleti elgondolásban lehet a kivételes jogot is állan­dósítani, de gyakorlatilag nincs Mussolini vagy Primo de Rivera, aki valamely népet állandóan megfoszthatna olyan közsza­badság­jogoktól, amelyeknek egyszer már élvezetében volt Minden önkényuralom véges, ha egy-egy kormány élettartama a szenvedők számára örökkévalóságnak látszik is. Másrészt kiegészí­tést igényel a bismarcki mondás, mert nem csupán tehetségben, hanem hatalomban is gyöngék azok a diktátorok, akik a kivételes hatalomra szorultak, hogy uralmukat föntart­sák. Ez az oka, hogy alkotmányos látszatot és erkölcsi jogcímet keresnek a kivételes hata­lomra, amelynek igazi jogcíme puszta uralmi vágy vagy az önhittség, hogy ők okosabban tudják annak a népnek érdekeit fölismerni, amelynek közvéleményét a megnyilatkozásiban a szabadságjogok gúzsbakötésével megakadá­lyozzák. Erkölcsi jogcímre hivatkozik a Bethlen-kor­mány is, amidőn a társadalmi nyugtalanság­gal indokolja a kivételes rendeletek föntartá­sának szükségét. Sir William Good és a kor­mány többi zsoldos íródeákja teli torokkal zenig hozsannát jogrendünk szilárdságának és a „Financial Times", amelynek nincs módjá­ban a magyar öngyilkossági és kényszeregyez­ségi statisztikáról tudomást szerezni, lelkese­déssel hirdeti gazdasági helyzetünk egyen­súlyozottságát. Mindez azonban csak az emlí­tett subának kifelé matató sima felülete. De ha idehaza kell a kivételes rendeletek föntar­tását igazolni, akkor mindjárt kifordul a köpeny, mindjárt nincs társadalmi egyensúly és gazdasági béke, hanem a hatéves bethleni pacifikáció után is reng a föld és a diktátori fülek rejtett morajokra neszelnek föl. Amilyen megbízható a diagnózis, olyan hathatós az or­vosság is. Forr a katlan — tehát légmentesen el kell zárni a szelepeket, láznyugtalanság gyötri a társadalmat —, kényszerzubbonyt rá, megrendült a bizalom a bíróság politikai el­fogulatlansága iránt — el kel­l törölni az es­küdtszéket. Ha a politikai csodadoktorok és kuruzslók a kivételes rendeletek króm- és morfiumkezelése helyett a nyugtalanság okait igyekeznének földeríteni, nyomban rájönnének, hogy a betegséget nagyrészben az orvosság idézte elő. Nemcsak a kivételes állapot követ­kezménye a kivételes jog, hanem a kivételes szabályok is föntartják és élesztik a kivételes állapot érzését. Amíg a háborús jog tüskéi izgatják és ingerlik a sebeket, addig nem áll­hat helyre a társadalom nyugalma és békéje, így állandósul körbe-körbe a rendkívüli álla­pot és a rendkívüli törvény, amelyet nem le­het megszokni s amely éppen ezért nem is gyakorolhatja a jognak a megszokottságban rejlő hatalmát. És minél inkább nélkülözi e hatalmat, annál inkábbb kell azt a külső kényszerrel pótolni, holott Foiuillée szerint a jog maximuma fordított arányban áll a kény­szer minimumával. Már Montesquieu megírta a „Törvények Szellemé"-ben, hogy kétféle zsarnokság van: az egyik az önkényé és az erőszaké, a másik a törvényé, amely a meg­szokott jogi gondolkodással ellenkezik. Különös aktualitást kölcsönöz a kivételes rendeletek kérdésének a nemzetgyűlés négy­hónapos szünete. Nem mintha a kormányhata­lom járószalagján mozgó szolgálatkész többség komolyan ellenőrizné a közszabadságok keze­léseit. Miattuk ugyan vágtan­ le­het betiltani la­pokat, gyűléseket és lelkes tapsaikkal ünnep­lik a kormányt, a­hánytszok­ csak csendőreivel és szolgai biráival lecsap a gondolatszabadság szárnydebbenéseire. Ha biztosítékot nem is nyújjt a ne­mzeti gyúlás, mégis biztosítja a nyil­vánosságot a maroknyi ellenzék panaszszavá­nak. Most a szabad eaónak ez az utolsó vég-Vák­ta is elmémül és a temetőnek a kivételes ren­deletekkel bástyázott csöndje borul a gazdasá­gilag, jogilag és erkölcsileg agyanszanált or­szágra. Még a háborús törvény (1912:LXII. tc.) is parlamenti ellenőrzés alá helyezte a kivételes rendeletek alkalmazását. Ma, amidőn a kor­má­n­y e rendeleteket a nyolc év előtti háború fikciójával tartja fönn, még attól a fikciótól is szabadulni igyekszik, amelyet ennek a nemzet­gyűlésnek az ellenőrzése jelent. Nyilván azért, hogy e féktelen hatalom teljességével meg­teremtse a „közszabadságoknak visszaállítá­sára i­­ányuló átmenetet", amelyet a négy év előtti imldetmnitá­si törvényben beígért. Ennek az „átmenet"-nek az üteme azonban veszedel­mesen hlamallit az Andrássy-út elején fölállí­tott fényreklámon egy helyben vágtató pari­pták ütemeihez. Hat év óta vágtatnak a­z állam szekere elé fogott lovak a közszabadságok felé, de István kocsis oly­­­agyszerűen fogja a kivé­teles rendeletek gyeplőit, hogy egy tapodtnyira sem hagyták el a középkor biztos talaját. Ha pedig egy-egy útszéli vándor fölemeli intő szavát, hogy az elfojtott energiák előbb-utóbb a szekeret törik szét, a kocsis egyet csettint az ostorával, de nem száll vitába, mert számára fő, hogy a kocsis ne röpüljön le a bakról. Hat év csak egy másodperc töredéke a tör­ténelem óramutatóján, de rengeteg idő, hogy ezalatt egy korlátlan hatalmat gyakorló kor­mány a háborútól és forradalmaktól földúlt társadalomnak nyugalmát és az államnak ki­vételes rendel­eteket nem tűrő alkotmányát helyreállítsa. Hét év előtt nemcsak nálunk voltak forra­dalmak , ha ma Magyarország, néhány középafrikai és középázsiai törz­sszer­vezetttől eltekintve, az egyetlen állam, amely­ben a kivételes hatalom fönnáll, minden jogunk megvan a kérdés föltevésére: micsoda remény nyúlik arra, hogy a kivételes rendeletek még mától számított hét év múlva is nem lesznek-e hatályban? Már­pedig a kivételes rendeletek és a társadalmi nyugtalanság e megkövesedett hibák őréből csak az előbbiek megszűnésével nyúlik kivezető út, mert sohasem a jog alkotja újjá a társadalmat, h­anem minidig a társada­lom a jogot. Van egy régi francia legenda az elátkozott erdőről, amelyben a gonosz tündér elhitette a fákkal, hogy az, amelyik először kezd tavasszal rügyezni, elszárad és elpusztul, így tehát mindegyik azt várta, hogy a másik kezdje, de közben az erdő 1000 éven át sötét,­­ hideg és halott maradt. Ilyen temetőerdővé varázsolta a kivételes hatalom a magyar, termő róm­át, amelyen a nagyméltóságú temető­őrök csőszködnek az öngyilkosok, a vagyon­bukottak, a B-listások és egyéb élőhalottak síri nyugodalmán. a 5WPOW NÉPSZAVA 1926 Julius 1. A jogaiktól elütött állami nyugd­jjasok tiltakozása a kormány eljárása ellen. A nemzetgyűlés szanálási bizottságának szerdai ülésén — amelyről lapunk más helyén számolunk be — a kormánypárti többség jóvá­hagyóan tudomásul vette Bethleneknek azt a rendelettervezetét, amely szerint a kormány csak a 15 évnél nagyobb szolgálati idővel ren­delkező állami nyugdíjasoknak adja vissza az úgynevezett szanálási levonásokat. A 15 éven aluli szolgálat alapján nyugdíjazott köztiszt­viselők előkészítő bizottsága ez alkalommal határozatot hozott, amelyben a jogaiktól el­ütött állami nyugdíjasok „megdöbbenésüket fejezik ki a velük szemben elkövetett törvény­telen, méltánytalan és indokolatlan bánásmód fölött". A határozat rámutat arra, hogy „az 1924. évi IV. tc. két esztendőre engedte meg a nyugdíjak terhére eszközölt szanálási levonásokat és ez a határidő június végén lejárt. Most mégis, a törvénnyel ellentétben, a levonásokat a 15 éven aluli szolgálati idővel rendelkező nyugdíjasok­kal szemben föntartják. Ennek az igazságta­lanságnak az okát —­ mondják az érdekeltek határozatukban — még csak elképzelni sem tudjuk, annál is inkább, mert aránylag oly kevesen vagyunk, hogy e megkárosításunkból az államra nézve alig hárul számbavehető haszon. Több izben fölvetettük már a kérdést, hogy ha valóban hiány van az államkasszában, miért nem viseli azt minden állampolgár vagyona és jövedelme arányában. Váljon erő­sebb-e a nagy nyugdíjasnak az ő nagy nyug­díjához való joga, mint a kis nyugdíjas joga a­z ő csekély nyugdíjához? E kérdéseinkre a kormány felelőtlen tanácsadói, közöttük kü­lönösen a­ Kansz, mindenkor mélységesen hall­gattak. Eddig a Népszövetséget és Smith fő­biztost hozták föl ürügyként velünk szemben a nyugdíjfosztók. Most már ez az ürügy is elesett." Végül a határozatban fölhívják az érdekelt nyugdíjasok figyelmét a tömörülés szükséges­ségére, hogy jogaikat minden ilyen támadással szemben a jövőben megvédhessék. UM Will IM UKi I IIIIII Ilim—Mill MC „Bethlen kihívja maga ellen Európa megsértett nemzeteit." (Páris, június 29.) A francia sajtó továbbra i­s kedvezőtlen beállításiban tárgyalja a ma­gyar kérdéseket A „Peuple" hevesen támadja a párisi magyar követséget az emigránsok sérelmei miatt. A „Quotidien" visszatér a fhranskügigyel kapcsolatosan hangoztatott vá­dakra. Foglalkozik Bethlen miniszterelnök legutóbb elmondott beszédeivel és azt írja, hogy Bethlen a Népszövetség legutóbbi hatá­rozatával kapcsolatosan alaptalannul nyilvá­nítja magát győztesnek, sőt az ilyen beszédek­kel egyenesen kihívja maga ellen Európa meg­sértett nemzeteit. A lap végül azt állítja, hogy a shram­ikhamisítók szaó nélkül engedték elítélni magukat, mert a kormány ígéretet tett nekik, hogy szabadlábra helyezik majd őket. Smith főbiztos csütörtökön végleg eltávozik Budapestről. Miután a Népszövetség legutóbbi genfi tanácskozásai során az ország pénzügyi ellenőrzésének új módját állapította meg, Smith népszövetségi főbiztos csütörtökön reg­gel végleg eltávozik az országból. A főbiztos tehát a maga részéről ezzel véglegesen lezárja azt a szerencsétlen szanálási akciót, amelynek szomorú, lesújtó következményeitől az ország dolgozó népe még hosszú ideig nem fog tudni megszabadulni. Smith főbiztos távozása alkal­mából búcsúlevelet intézett a magyar sajtóhoz és ebben megemlíti, hogy utolsó jelentése már elkészült és július 20-a táján jelenik meg. Lemondott a kanadai kormány. Ottawából jelentik: Kanada miniszterelnöke köztölte a képviselőháziban, hogy a kormány beadta le­mondását, mivel a főkormányzó visszautasí­totta a parlament föld­szlatására vonatkozó indítványát. Kanadában a liberálisok vannak kormányon, többségük azonban­ nem döntő a konzervatív ellenzékkel szelmiben. Mackenzie King el­nök ennek a helyzetnek a megszünte­tése végett kért fölhatalmazást a parlament föloszlatására. Elzász-Lotharingia autonómiájának kérdése a francia szenátusban. Elzász-L­otharringiá­ban mind nagyob­b arányokat ölt az autonómiáért való­­mozgalom. Amint most a Wolff-ügynök­ség párisi távirata jelenti, kedden a szenátus­ban a kormánynyilatkozat felolvasása után az elnök bejelentette, hogy Taufflieb tábornok, szenátor interpellációt nyújtott be az­ elaáisz­l­otharingiai autoiiiamista mozgalom ügyében. Az interpelláció megvi­tatásának időpontját később fogják megállapítani.

Next