Népszava, 1926. augusztus (54. évfolyam, 172–196. sz.)
1926-08-01 / 172. szám
2 .Visszatért tehát a Bloc National, igaz, hogy erősen fölhigított állapotban, mert hiszen miniszterei között ott van Herriot és Painlevé is. S ezenkívül dologi szempontból is sok víz vegyült a Bloc National borába, mert a baloldali kartel kétéves uralma sok mindenféle befejezett tényt teremtett, így például véget vetett a Ruhr-kalandnak, megkötötte a Danee-egyezményt, útját egyengette Németország belépésének a Népszövetségbe. Mindennek visszacsinálásáról már szó sem lehet, annál kevésbé, mert hiszen — amint már említettük — mindazok a férfiak, akik mindezt végrehajtották, ott ülnek Poincaré kabinetjében, sőt az a Briand maradt a külügyminisztere, akinek nevéhez fűződik Locarno fogalma. A mostani Poincarté-kormány tehát távol, sem egyenes folytatása a réginek s a Bloc National politikájának töretlen folytatásáról szó sem lehet. Mindamellett: a Bloc National egykori miniszterelnökének és házelnökének egyszerre való visszatérése a balodali kartel férfiainak második helyre való szorulása ugy hat, mintha teljes körforgás fejeződött volna be s mintha két esztendő elég lett volna ahhoz, hogy elsöpörje a baloldal győztes táborát és visszahozza az akkori választások bukottjait. S ami a legföltűnőbb jelenség lehet mindenki számára, aki nem ismeri a francia parlamentarizmus sajátosságait: ez a változás anélkül ment végbe, hogy új választások új többséget adtak volna az országnak. A régi parlament régi pártjai hajtották végre az egész átalakulást! Valóban: a francia parlamentarizmus mechanizmusának ismerete nélkül ezt a jelenséget alig lehet megértenünk. Ez a mechanizmus merőben elüt a többi parlamentekétől; mások a szokásai, mások a hagyományai. Az eltérés legfontosabb jelensége az, hogy a francia parlamentben sokkal nagyobb szerepet játszik az egyéniség, a szónoklat ereje és sikere s ugyanakkor sokkal kisebb szerepet játszik benne a pártok csoportosulása, mint bármely más parlamentben.Valóban, alig van olyan parlament Európában, amelynek fontos kérdésekben való döntése isa piroson előre kiszámítható ne volna. Az ismert pártarányok megadják a szavazás arányát is. Franciaországban ez a biztosság még féjbenjáró kérdéseknél is gyakran hiányzik, mert teljesen hiányzik a merev pártrendszer s nagy szerepe van a képviselők pillanatnyi hangulatának, amely keletkezhet valamely nagysikerű szónoklat, esetleg választóinak befolyása vagy éppenséggel egy sikerült folyosói intrika hatása alatt. A francia parlament döntése ilyenformán ritkán múlik — mint máshol — a pártok előzetes értekezleteinek határozatain. Ehelyett a folyosói egyéni „meggyőzés" sokszor cselszövényes munkájának, nagyon gyakran pedig a szószéken lefolyó nyílt vitának, szónoki összecsapásnak az eredménye a döntés. (így pl. legutóbb Herriot Briand-ellenes síkraszállása idején saját pártjának csak körülbelül egyharmada szavazott vele, de a többi pártok mégis többséghez segítették!) A francia parlament talán az egyedüli az egész világon, amelynek szónokai azzal a reménységgel beszélhetnek a szószékről, hogy beszédeikkel jobbra vagy balra dönthetik el a vitát. Ez a furcsa jelenség történelmileg talán azzal magyarázható, hogy a francia kamara egyenes leszármazottja a forradalmi konventnek, amely, éppen mert forradalmi volt, mindig az elhangzó szónoklatok pillanatnyi hatása alatt cselekedett és amelyben a merev pártrendszer ki sem alakulhatott. Európa többi parlamentjeinek nincsen ilyen közvetlen forradalmi ősük, ez a tradíciójuk tehát hiányzik. Lélektanilag is van magyarázata annak, hogy éppen ezt a tradíciót őrizte meg a francia kamara: a francia nép minden egyes tagjában erősen kifejlődött az individualista hajlandóság, amely irtózik minden fegyelemtől s amely egyformán állja útját minden szervezkedésnek s minden egységes föllépésnek. Harmadik magyarázatul szolgálhat az a rendkívül erős demokratikus érzés és hagyomány, amely a képviselők és választóik között rendkívül szoros kapcsolatokat teremt és amely miatt minden képviselő szabad kezet biztosít magának, hogy kérdésenként választói óhajtása szerint foglalhasson állást. Hogy mindez helyesen van-e így, ez külön kérdés. E cikk keretén belül meg kell elégednünk a meglevő helyzet megállapításával, mint amely magyarázatát adja annak a furcsa jelenségnek: miként volt az lehetséges, hogy ugyanaz a kamara, amely két év előtt, az akkori választások eredménye gyanánt, egyetlen hatalmas mozdulattal elsöpörte helyéről a Bloc National képviselőit, most visszahozza őket a hatalom csúcsaira? Amit eddig mondottunk, az azt magyarázza meg, hogy mi tette mindezt lehetővé? Most az a kérdés oldandó meg: mi tette azt, hogy ez a lehetőség bekövetkezett, azt, hogy a kamara élt ezzel a lehetőséggel? Legelsősorban a baloldali kartel belső szerkezeti gyöngeségét kell fölsorolnunk. E kartel teljesen egységes volt a Bloc National militarista-imperialista politikája ellen irányuló állásfoglalásában, találkozott sok belső politikai kérdésben, de szükségszerűen széjjeltagolt volt a szociális kérdés lényegéről való fölfogásában, mert hiszen tagjainak közel egyharmadát a szocialista párt szolgáltatta, éppen az a párt tehát, amely valamennyi között a legtöbb belső fegyelemre és a legnagyobb elvi egységre tett szert s amelytől a kartel többi kispolgári-köztársasági tagjai nem sok engedményre számíthattak. Az első csapás valóban akkor érte a baloldali kartelt, amikor a nagy választási győzelem után elvtársaink kimondották, hogy Herriot kabinetjében neon vesznek részt s azt csak kivülről hajlandók, bizonyos föltételek mellett, támogatni. Ettől kezdve a kartel már csak mankón bicegett, de másrészt elvtársaink nem hozhattak más határozatot, ha nem akarták szocialista különállásukat a többi kartelpártok kispolgári szempontjai kedvéért föladni. Igaz, hogy pártunkon belül, Renauded vezetése alatt, igen erős csoport alakult, amely éppen a kartel megmentése szempontjából tartotta szükségesnek a kormányban való résztvételt, de ez kisebbségben maradt s fegyelme csodálatosképen eléggé erős volt mindmostanáig arra, hogy kifelé a párt egységén ne essék csorba. Egyébként lehet, hogy az ő álláspontjuk győzelme meghosszabbította volna a kartel életét, de az is bizonyos, hogy ebben az esetben a kartelnek így is bekövetkezett pénzügyi kudarca, e kudarc részesévé tette volna a szocialista pártot s az ország előtt való felelősség nagy részét reáhárította volna... Az itt fölhozottak mellett a válság igazi lényege az, amely lassan megőrülte a baloldalt, amely annak pártjait széjjelhasogatta s egész rendszerét válságból válságba hajszolta: a pénzügyi válság volt. A frank értékét állandósítani kell, ezen múlik Franciaország jelene és jövője. De ez a stabilizálás nem egyszerű probléma, hanem rendkívül súlyos kérdés, amelyet a világháború vetett föl a maga belföldi és Németországtól Anglián át Amerikáig nyúló kapcsolataival , amely megint csak ugyanezen külföldi és belföldi kapcsolatokon keresztül oldható meg. A kül- és belpolitika minden kérdése fölvetődik e probléma nyomán. Belföldön: a tőke és munka, az adózás, a szociális haladás kérdései, tehát végső soron az osztályok hatalmának miként való megoszlása vetődik föl. Külföldön, az angol és amerikai tartozások, a német reparáció, a kontinensen való befolyás kérdései s végső soron az a probléma vetődnek föl, hogy Franciaország nem lesz-e kénytelen nagyhatalmi helyzetének megcsorbításába belenyugodni? Az egykori Bloc National és a helyét elfoglalt baloldali kartel tehetetleneknek bizonyultak e kérdésekkel szemben. Kérdés, hogy a baloldali kartel egy részével fölhigított új Bloc National több eredményt tud-e majd elérni? Ennek vizsgálatához egy kissé közelebbről kell megtekintenünk a fölmerült pénzügyi problémáik részleteit s a megoldások lehetőségeit is. A nagyköveti értekezlet Ausztria lefegyverzéséről, Bécsből táviratozzák. Párisi jelentés alapján a lapok azt írják, hogy a nagyköveti értekezlet jelenleg Ausztriának ipari lefegyverzéséről és az osztrájk politikai és sportegyesületeknek katonai tevékenységéről tárgyalt. A tárgyalások elsősorban arra vonatkoznak, hogy 7000 különleges gépet kiszolgáltassanak vagy szétromboljanak. Szó van továbbá a köztársasági védőszövetség szabályzatáról és hasonló kérdésekről. A lapok föntartással közlik ezeket a híradásokat. l/WWWWWWVWWWAIWWWUWUVWWWVinJXA WWWWWWQ Adok neked egy jó tanácsot. Ha nagy bajban vagy, ha úgy látod, hogy mindenki elhagyott és érzed, hogy valóban segítségre van szükséged, fordulj önmagadhoz. (V.) Este falun. Falu fölött, az erdőszélen, A naplementét nézem. Felhők az égen Jönnek-mennek. Pajkos a kedvük S mintha színarany olvadna bennük: Sárgás fényük a tájra tükrözik. Bíborvörös köntösbe öltözik Lassan az ég, a tájék... Majd eltűnik a fény, az árnyék. Szelid alkonyat Fátyolt bontogat S mögötte, mint egy óriási test, Ott bujkál az est, Friss szellőszárnyon viszi szerteszét A hazatérő dolgozók neszéi, Amint a hullámzó vetések mellett Fáradt-vidáman falujukba mennek Tarka sorokban öreg, fiatal — Víg kacaj hangzik, fölcsendül a dal, Pattog az ostor... tülköl a kanász... Fürge gyerekhad vihog, hahotáz, Sűrű porfelhő hömpölyögve árad —; Terelgetik a lármás libanyáját... Pezsdül a falu, újul a dolog; A kútgém — föl-le — egyre nyikorog.. A kisborjú, az anyja után, Bőg, hosszan, bután... A kéményekből füst bodoroz, szálldos ízes ételt igér a lábos... A tűzhely tövében, az anyjuk körül Apró gyerek-nép zsivajog, örül, S mire sötétbe belevész a látás: Sorra kigyúl a mécses, a lámpás, S mikor az estebédnek vége, Egy kis tercferére Kiülnek még a ház élébe, Megy a szóbeszéd, mese is éppen... Ezüstös sarló kúszik az égen... Távol ködében csillagok tanyáznak. Görbedt vityillók szomorún méláznak... A cigánysoron, a falu alatt, A zsellérviskó mind... mind hallgatag, Szűk, sötét odúk vackai alól Egy-egy rekedtes köhögés ha szól... Künn a kis padkán görnyedt vénei: Tovább mesélnek... Bágyadt szemüknek tüze lobban — Csudákat várnak valahonnan. Tuba Károly. NÉPSZAVA 1926 augusztus 1. mmi A vonat. — Irta Barabás Gyula. — Az ablakhoz ment. Azaz vitték. Mari néni vitte, óvatosan átfogta a derekát és leültette a párnáis székbe. Kissé nyögött, lábai reszkettek, de minden különösebb baj nélkül eljutott az ablakhoz. A tanító úr a vonatot várta. Minden nap nézte, amint délutánonként elrobog. Hat esztendeje már. Egy esztendő óta a párnáé székből. Még több is, nyár eleje volt akkor, amikor kezdődött a tavaly és immár lassanként vége a nyárnak. Peregnek az akácszirmok, a másodszor nyílik és cikörnyál úszik a levegőben. Amikor lefelküdt, melege volt és valami viszketett a torkában, a vizsga után volt másnap. Mari néni megkente borecettel, „minek olvas dohogta és forró téglát tett az egészéjszaka" talpa alá. Másnap neon kelt föl, jött a járásorvos és azt mondta: hm... Azóta az ágyban olvas. Még csak két vizsga volna hátra, de minnek. Ó, igen, ha úgy lehetett volna, amint számította, elmenni innnen a városba emeletes iskolában tanítani nagy fiukat, vagy pláne Leányoukat, bodros, illatos kisasszonyokat, tanárnak lenni, zongora, feleség, üveges szekrényben sok könyv és az asszony délutánonként zongorázna De vége mindennek, már csak Nienzsclnét olvassa, azt is ritkán. Úgy is meghal, minek. Hányszor búgott föl a gerendás szoba elmélyült csöndjében, iskola után, délutáni nyújtózkodáskor, vagy a könyveik fölött ábrándozva valami képzeletbeli izzó, édes kacagás és ime, hiába... Már régebben kezdődött. Amint fogyott a tanuilnivaló, úgy fogyott a tanító úr is. A második vizsgánál már csak a csont és bőr volt rajta. Mari néni egyre jobban, egyre zsírosabban főzött és ő egyre kevesebbet evett és többet cigarettázott. Most csak a citromos tea kell forrón és a cigarettamuigy is mindegy. Sodort, rágyújtott és lázas szemét belefúrta a távolba, várta a vonatot. Alkonyodott már, teheneik ballagtak a poros úton lomhán, nagy, szomorú szemeikkel, izzón virítottak a kövér napraforgók. A homokos szélén szikár akácok őrködtek, peregtek a fehér pillék róluk. Eszébe jutott, amikor először lépett be ebbe az alacsony gerendás szobába. Délután volt, egy gyermek várta az állomáson mezítláb, csöndes eső könnyezett le a zsindely tetőkről és ő a nyirkos szobában, a borús, fojtó atmoszféráiban, amint egyedül maradt, kibuigygyant belőle a sírás. Az emlékek, vágyak, fölbukkanó offjában ringatódzott akkor bele a szebb jövőbe, igen, tanulni, tanárnak lenni.