Népszava, 1926. szeptember (54. évfolyam, 197–221. sz.)

1926-09-01 / 197. szám

­ " . Életbe lépett a magyar-csehszlovák kereskedelmi m­egállapod­ás. Az utóbbi napokban több izben beszámoltunk a magyar és csehszlovák kormányok közti ke­reskedelmi tárgyalásokról, amelyek egyelőre csupán ideiglenes jellegű megállapodást ered­ményeztek a két ország áruforgalmában. A hi­vatalos lap keddi száma közli a kormány ren­deletét ez ideiglenes kereskedelempolitikai megállapodás életbeléptetéséről. Ennek értel­mében szeptember 1-től a magyar termékek Csehszlovákiában, a csehszlovákiai termékek pedig Magyarországon a legnagyobb kedvez­ményes elbánásban részesülnek. Az ideiglenes megállapodás december 31-től egyhavi előzetes értesítés mellett bármikor fölmondható. A kormány körében a megállapodást életbe­léptető rendeletihez azt a magyarázatot fűzik, hogy az ideiglenes megállapodással biztosítani kívánták a magyar termékekre nézve azt az előnyt, amit a csehszlovák minimális vámok jelentenek. A mostani megállapodás ez év vé­géig biztosítja ezt az előnyt. Amennyiben a magyar­­kormány részéről a csehszlovák árak behozatali iránya tekintetében bizonyos áldo­zatot hoztak, mondjuk ez a majdan meg­kötendő végleges kereskedelempolitikai szer­ződés érdekében történt. A magyar kormány megbízottai egyébként még Prágában tárgyal­nak a csehszlovák delegációval, de a magyar kormány megbízottai a hét végén néhány napra Budapestre jönnek, hogy újabb utasítá­sokat kérjenek a további tárgyalásokra vonat­kozóan. Ilyenformán a tárgyalások egy ideig, előrelázhatóan szeptember közepéig szünetelni fognak. Ez azonban — félhivatalos beállítás szerint — nem jelenti a tárgyalások kudarcát vagy fenn­a­kad­ás­át. Eddig ugyanis az összes vámtételeknek több mint a felére nézve meg­állapodás jött létre és a végleges tarifális szerződés ügyében is világos kép alakult ki. Ezzel szemben a „Prager Abendzeitung" ér­tesülése sz­erint a tárgyalások ismét kritikus stádiumba jutottak. A tarifatételek második olvasásánál a magyar delegáció úja­b­b követe­léseiket támasztott. A mezőgazdasági termékek vámtételeinél a magyar delegáció résziben tel­jes vámmentességet sgért. Mintho­gy a cseh­szlovák delegációt ezeik az ujabb követeléseik egészen vá­rtatlanul érték, a tárgyalásokat félbeszakították és csupán pénteken folytatják. Jól informált prágai körökben a helyzetet kri­tikusnak tartják. Itt írjuk meg, hogy a kormány szeptember, vécére tervezi a Jugoszláviával­ szemben fönn­álló pénzügyi problémák rendezését is. A Jugo­szláviával való ezirányu megállapodásra azért is szükség van, mert a júniusban Belgrádban lefolytatott tárgyalások a két ország közt fön­forgó viszonyoknak csak egy részét szabályoz­ták s főként a pénzügyi kérdések elintézetle­nek maradtak. Nem szükséges, hogy az erénynek ellenségei legyünk, hanem elegendő csupán jéghideg szemlélőknek lennünk, hogy bizonyos pillana­tokban kétségeink legyenek abban, hogy ezen a világon egyáltalában van-e erény? (Kant.) Midőn a világháború után a Föld hatalmasai a Népszövetség alapokmány­át előkészítették, a háború vérveszteségétől félig még ájult világ remegve remélte, hogy talán most lesz itt az alkalom az állandó és kötelező nemzetközi döntőbíróság megalkotására. A világ csalódott. A népszövetségi alapokmány XII., XIII. és XV. cikkei csak torzképét tükrözik vissza a döntőbíróságnak és e helyzetnek az lett a kö­vetkezménye,­­hogy nem volt mód a nemzet­közi differenciáknak föltétlen­ül nemzetközi bí­róság elé való vitelére, mert a most említett cikkek csak arra adnak föltétlen lehetőséget, hogy a jogsérelmet panaszló fél a népszövet­ség tanácsához forduljon. Hogy pedig a genfi tanács­­hogyan osztogatja az igazságot, arról szomorú köteteket lehetne összeírni. A világ hatalmasai érezték, hogy milyen bűnt követtek el ezzel a mulasztással. Jóvá akarták tenni ezt a bűnt, a Népszövetség egy tíztagu szakértőbizottságot küldött ki a nem­zetközi törvényszék fölállításának előkészíté­sére és a Népszövetség 1920-iki közgyűlése jóvá is hagyta a tíztagú bizottság által előterjesz­tett javaslatokat. Megszületett tehát a nem­zetközi törvényszék, amely mindenesetre hala­dást jelentett a hágai békekonferenciák által megteremtett nemzetközi döntőbírósággal szemben, de semmiesetre sem azonos azzal az ideállal, amely egyszer és mindenkorra lehetet­lenné tenné a tömegmészárló háborúkat. E nemzetközi törvényszék ismertetésére egy másik cikkben fogunk kitérni, ez alkalommal csak annyit említünk meg, hogy e törvényszék, amelynek székhelye szintén Hága lesz, szoros kapcsolatban áll a Népszövetséggel és bizonyos körülmények között módot nyújt arra, hogy az alapszabályokat tartalmazó jegyzőkönyvet alá­­­író hatalmak e törvényszék előtt ugyanúgy pörbehívják egymást, mint ahogy valamely államnak egyik polgára pörbehívja a másikat. E világtörvényszék fönnállásának néhány esz­tendeje alatt valóban el is intézett egypár ér­dekes kérdést, amelyek ismertetését helyszűke miatt ez alkalommal szintén mellőznünk kell. A világháború után az Észak­amerikai Egye­sült Államok világpolitikai jelentősége egyre nőtt, a többi államokkal való kapcsolata egyre intenzívebb lett és ezzel nagyon megszaporo­dott a lehetőségek száma, amelyekben az Egye­­­sült­ Államok érdekösszeütközésbe kerülhettek a többi államokkal. N­a az Egyesült Államok egyes államai között érdekösszeütközés vagy nézeteltérés támad, egy külön bíróság van hi­vatva e nézeteltérések elintézésére. Érthető tehát az amerikai közvélemény egy részének az a törekvése, amely az Északamerikai Uniót, mint egységes egészet a Világtörvény­székben való résztvételre akarta bírni. Hosszú küzdelem után 1926 január 27-én az amerikai szenátus végre hozzájárult a Világtörvényszék alap­szabályait m­agában fogla­ló jegyzőkönyvhöz, de bizonyos fentartásokkal és az amerikai pacifis­ták nagy szomorúsággal állapították meg, h­ogy e fentartások egyrész­e nagyon legyengíti a szenátus határozatának nemzetközi jelentő­ségét A béke európai ap­usai még így is örömmé­ üdvözölték Amerikának ezt az elhatá­rozását, m­ert a hatalmas Amerika részvétele nagybann emelné a Világtörvény­szék tekin­télyét. A washingtoni kormány március 2-án el­küldte a szenátus határozatát Genfbe és egy­idejűleg közölte a föntartásokat a Világ­törvényszék tagjaival is, fölkérve őket, hogy a fentartásokh­oz való hozzájárulásukat írás­ban közöljék Washingtonnal, mert Amerika a szenátus határozata értelmében csak ez írás­beli közlések beérk­ezte után válik a Világ­törvényszék tagjává.­­ Az angol kormány az ügyet 1926 március 18-án a Népszövetség Tanácsa elé vitte, amely elhatározta, hogy az ügy nagy fontosságára való tekintettel szeptember 1-ére nemzetközi konferenciát hív össze Genfbe, amelyen a Világtörvényszék tagjai állást foglalhatnak a washingtoni szenátus határozataival szemben vagy mellett. Erre a konferenciára a Nép­szövetség Amerikát is meghívta, a washingtoni kormány azonban udvariasan kijelentette, hogy a szenátus határozata önmagáért beszél, azt sem magyarázni, sem módosítani nem lehet, e Világtörvényszék tagjai vagy elfogad­ják e fentartásokat, vagy visszautasítják, Amerika azonban semmiesetre sem jelenik meg a genfi konferencián. A Világtörvényszék tagjai közül eddig csak Görögország, Cuba és Libéria fogadták el a fentartásokat, a többi csak a genfi konferencia után fog véglegesen állást foglalni. A nem­zetközi közvélemény egy része ugyanis azt vallja, hogy a Világtörvényszék hatásköre amúgy is eléggé korlátolt és ha lehetővé tesz­szük, hogy valamelyik állam ezt a hatáskört magára vonatkozóan még jobban korlátozza, ezzel oly veszedelmes precedenst teremtünk, amely többet árt a Világtörvény­széknek, mint amennyit Amerika résztvétele használ. Két­ségtelen, hogy ennek az álláspontnak van is némi jogosultságai. Nem tudjuk, mit fog határozni a ma össze­ülő világtörvényszéki konferencia, neo­ tud­juk, hogy e határozat után az egyes államok el fogják-e fogadni az amerikai föntartáso­kat vagy sem, azt sem tudjuk, hogyan fog reagálni Amerika közvéleménye az egyes ál­lamok állásfoglalására, csak arra óhajtjuk fölhívni a magyar közönség figyelmét, hogy ez a mai konferencia mindenesetre forduló­pontot jelent a világtörvényszék életében. Igaz, hogy a Világtörvényszék egyelőre csak félénk kísérlet a nemzetközi konfliktusok bé­kés elintézésére, a Világtörvényszék egyelőre csak erkölcsi súllyal bír, de gondoljuk meg, hogy az erkölcsi elem nagy szerepet játszott a nemzeti jogrendszerek kiépítésénél is, ami ma még csak erkölcsi forma, az holnap írott jogszabállyá erősödhetik, a bíróság, amely ma még csak erkölcsi súllyal bíró ítéleteket hoz, idővel megtalálja a végrehajthatóság esz­közeit is és meggyőződésünk szerint valami­kor mégis csak egy Világtörvényszék lesz az, amely a legborzalmasabb intézményt, a há­borút kiküszöböli a történelemből. Amerika résztvétele nagy lépést jelentene e fejlődés útján és ha ez a hatalmas ország egyszer már tagja lesz a Világtörvény­szék­nek, van remény arra, hogy a washingtoni szenátus idővel elejti a fentartásokat és akkor a Föld népei egyesült erővel fejleszthetik majd tovább a Világtörvényszéket azzá, ami­nek lennie kell: nemzetközi differenciák leg­felsőbb tekintéllyel bíró eldöntőjévé, háborúk megakadályozójává, nemzetközi béke örök biz­tosítékává. «•^«•••••gMnnaMMimanMBW •••••••HWIilPHNIipiOTiPM^MIMH NÉPSZAVA 1926 szeptember 1. A csepeli katasztrófa egy explózió dörejével zúgta a proletárság fü­lébe, hogy szakítania kell a szörnyű lelki tespe­déssel, meg kell mozdulnia, ha élni akar, ha nem akarja, hogy a munkahely baromi vágó­hídja legyen a dolgozóknak. A viszonyok odáig fajultak, hogy gyorsabban, mint bárki gon­dolni merte volna, itt az újabb, még halálo­sab figyelmeztetés: a kispesti katasztrófa. Amit Propper Sándor a Szocializmus most megje­lent szeptemberi számában a csepeli eset tanul­ságaképen elmond, áll a kispesti katasztrófára, áll a magyar munkásélet tragikus elesettsé­gére, amelyből nincs a menekülésnek más útja, mint a munkásság önmagát fölszabadító harca. Amíg a munkásosztály defetizmusa meg nem szűnik, amíg a munkásosztály félájultan és a saját magába vetett hitétől eltántorodva, ellen­állás nélkül rakja fejét a politikai és gazda­sági reakció jármába, addig ne számítson nem­hogy munkásvédelemre, nemhogy szociálpoliti­kára, de még a legelemibb emberiességgel járó izgalomra sem. Így lesz-e ez a csepeli eset után is? A kérdésre a kispesti eset megadta a választ, de Propper megálla­pítja, hogy a jelenlegi rendszerre a munkás­ság nem számíthat, mert az a természeténél fogva gyűlöli a munkást, a magyar kapitaliz­mus pedig hasznot húz ebből a gyűlöletből és egyáltalán nem hajlandó a munkaerő védel­mére áldozni. A munkásság tanulja meg, hogy a szociálpolitikai haladás és a munkásvédelem ott a legfejlettebb, ahol a munkásszervezkedés a legerősebb, legkitartóbb és ahol a munkásság érdekei fölött erős gazdasági és politikai érdek­képviseletek őrködnek. A huszonötéves nemzetközi szakszervezeti szövetségről Migray József ad részletes törté­neti ismertetést attól kezdve, hogy huszonöt évvel ezelőtt a szakszervezeti mozgalom első céltudatos nemzetközi kapcsolatának megte­remtésével nemcsak a szakszervezeti mozga­lom, de a világ munkásmozgalma jutott el új fordulópontjához történelmi fejlődésének folyamán. A szocializmus nagy vezetői, Bebel és Liebknecht annak idején még óva intették a munkásságot attól, hogy a szakszervezeti moz­galmat túlbecsüljék a politikai harccal szem­ben, azonban Marx már 1847-ben a legnagyobb történelmi jelentőséget tulajdonította e mozga­lomnak. Felfogását az események igazolták. A régi gazdasági rend méhében kialakuló új gaz­dasági rend egyik szerve immár a Szakszerve­zeti Internacionálé. 'Z-An&fflff&fflut­.jWfc^* 41M számában foglalkozott a mindinkább előtérbe nyomuló Páneurópa-kérdésel. A mostani számban újabb szempontokat világít meg a Páneurópa-kérdés és a szocializmus kölcsönös és ellentétes szem­pontjaiból Koleszár Bertalan. Fölötte figye­lemreméltó Kruppa Rezső tanulmánya a vá­sárlóképesség fok­ozásáról. A gazdasági válság enyhülését — úgymond — ma már minden té­nyező a tömegek vásárlóképességének fokozá­sától várja. Sokáig hirdették, hogy a több­termelés az árakat olcsóbbá teszi és ezzel a fogyasztás emelkedik. Ez azonban az elmélet. A valóságban ennek éppen az ellenkezője kö­vetkezett be. Kimutatja Kruppa a mezőgazda­sági és az ipari termékek egész sorrára, hogy a termelés emelkedett, ennek ellenére a fo­gyasztás az egész vonalon még tovább csökken. A tömegek fogyasztóképességének emelése el­érhető lenne a munkabérek emelkedésével. A gyakorlat itt is az, hogy az ipari vállalatok az elmúlt hónapok során 20—25%-kal leszállítot­ták a munkabéreket, amivel még jobban csök­kent a tömegek fogyasztóképessége, ezzel szemben számításba alig vehetően csökkent a termelt javak ára. Ez az út nem vezet ki a gazdasági válságból. Gordius cikke összefog­lalja nagy vonásokban a szovjet rendszer vál­ságát napjainkig. Dr. Bárd Imre rövid, vilá­gos, pregnáns írása kísérlet szocialista állam­elmélet megalapozására. Schütz Géza (Genf) egy nagyon érdekes és világszerte a tudomány­ban és gyakorlatban is sűrűn tárgyalt faj­mentő kérdéssel, a túlnépesedést megakadá­lyozó módszerrel „a születések szabályozásával" foglalkozik. A „Feljegyzések" rovatában olvasunk közle­ményt a csehszlovákiai aggkori és rokkant­biztosításról, továbbá Horovitz Jenő tollából az osztrák közalkalmazottak üzemi tanácsáról. A „Tudomány, Irodalom, Művészet" rovatban Monus Illés Walter Schiff agrárpolitikai köny­vét ismerteti, egy másik közlemény a Nemzet­közi Munkaügyi Hivatalnak a munkabérek hullámzására vonatkozó kiadványával foglal­kozik. Révész Mihály Henry Béraud Orosz­országot ismertető könyvét tárgyalja, Balogh Vilma Kassák két új könyvéről, Groó Lajos Biró Lajos két új regényéről, dr. Lelzmann Rezső Róbert Michelsnek a szocializmusról és fascizmusról szóló könyvéről, Fenyvesi Andor Kérészy Zoltán és Benedetto Croce elméleti politikai könyvéről ír és egyik közlemény Heinrich Mann: „Der Kopf című regényével foglalkozik. A Szocializmus szocialista tudományos és világnézeti megalapozást ad az olvasónak. Csatlakozzunk a Szocializmus táborához.

Next