Népszava, 1927. április (55. évfolyam, 74–97. sz.)

1927-04-01 / 74. szám

bölcsességét Ennek köszönhető, hogy Coolidge még idejében észrevette azt a kísérletet, hogy az Egyesült Államokat újabb kaland előterébe akarják szorítani a távol Keleten. Angol rész­ről most az angol-szász nemzetek egységét hir­detik és Kindt bolsevistának tüntetik föl. Ennek a viselkedésnek oka végső eredmény­ben mindkét esetben a Jangcse-menti angol érdekekben keresendő. Ezek az érdekek most egyszerre egybeesnek Amerika érdekeivel, miolott korábban mindig ellenséges cselekmény­nek tartották, ha a Jangcse völgyében ame­rikai vagy egyéb nem angol társaságnak ad­tak engedélyt vasútépítésre. Coolidge nem en­gedte, hogy e tények megtévesszék. Maga­tartása arra vall, hogy átérzi az Egyesült Államokra nehezedő súlyos nehézséget és tü­relemmel viseltetik az ifjú, de még kaotikus kínai nacionalizmus iránt. Nem igazak a részhírek. (Páris, március 31.) A francia kormány teg­nap táviratot kapott Pekingen keresztül a hankaui francia konzultól. A távirat határo­zottan megcáfolja az angol sajtóban terjesztett riasztó híreket. Nem igaz az, hogy a francia ki­váltságos területen zavargások törte­k volna ki. Ezzel szemben tény az, hogy Hankanban a kínai túlzópárt kerekedett fölül és hogy bol­sevista mintára rendezik be a kormányzást. (London, március 31.) Amint a Reuter-iroda értesül, angol kormánykörökben a­ nankingi zavargásokat nagyon komolynak ítélik meg. Angol fölfogás szerint olyan eseményekről van szó, amelyek fölött nem lehet napirendre térni. A tárgyalások a többi hatalommal folyamat­ban vannak. (Páris, március 31. — Havas.) A külügy­miniszter 9 óra 21 perckor (francia idő szerint) kelt táviratot kapott Shanguiaiból, amely sze­rint az angolok és amerikaiak utasítást kap­tak, hogy a Jangcsekiang felső völgyét ürít­sék ki. A távirat nem tesz említést a shanghai francia koncessziós területen állítólag történt incidensekről.­­ Bazire tengernagy éjszaka érkezett távirata azt jelenti, hogy Shanghai­ban a francia koncessziós területen a helyzet nyugodt. A Margitsziget sok port fölvert részvényügyét az illetékes körök, úgy látszik, nagy gyorsasággal akar­ják lebonyolítani. A Közmunkatanács határo­zatát a kormány már jóvá is hagyta, sőt a Moktár által közvetített svájci kölcsönt alá is írták. A vételárat 3,4 millió pengő összegben szombaton délelőtt ki is fizetik a boldog Schifferéknek, akik még nemrégen attól féltek, hogy a szerződés be nem tartása címén a Közmunkatanács megsemmisítteti a szerződést. A kölcsön 1.000.000 dolláros, vagyis 72,5 milliárd papírkorona, ennek az összegnek csak a 94%-át fizetik ki, vagyis 1,5 milliárd papírkorona a hitelezők árfolyamnyeresége, viszont a Köz­munkatanács 35 évi, évi 8­­ 2%-os törlesztési alapon fizeti vissza a kölcsönt. A jövő hét folyamán a régi igazgatóságot föloszlatják és annak helyébe a Közmunka­tanács jelöl ki ujat. A Margitsziget részvény­társaság igazgatóságába bekerül a­ Közmunka­tanács mindenkori elnöke és alelnöke; a fő­város polgármestere és két alpolgármestere; továbbá a Közmunkatanács képviselői; fele­részben az állam által kinevezett, felerészben a törvényhatósági bizottság által választott közmunkatanácsbeli tagok közül. Helyet kap az igazgatóságban a Moktor képviselője is, továbbá a kormány által kijelölendő több olyan személy, akiknek a kormány a részvény­társaság igazgatásában fontosabb szerepet kíván juttatni. A kölcsönből fönmaradó mintegy 25 milliárd­dal, hír szerint, m­eg akarják kezdeni és még ebben az évben befejezni a sziget parkírozását és az útépítést és folytatni akarják a partfel­töltési munkálatokat. A vendéglőüzemet to­vábbra is bérletben hagyják, a strandfürdőt, az ásván­yvízüzemet és a szanatóriumot a rész­vénytársaság saját kezelésében vezeti majd tovább. A „Magyar Távirati Iroda" a visszavásár­lással kapcsolatban úgynevezett illetékes hely­ről hosszabb közleményt hoz, amely szerint már régóta fölismerték a szerződés káros voltát és már néhai Polónyi Géza is, aki 1918-ban a közmunkák tanácsának elnöke volt, föl akarta azt bontani. Azt mondja továbbá a közvélemény, hogy a részvényekért fizetett 3,4 millió pengő nem meríti ki a befektetett összeg ellenértékét sem. Ezeket okvetlen meg kellett téríteni, mert a beszerzett jogi vélemények szerint a részvénytársasággal szemben szerződést bontó ok nem forgott fönn. Aláírták a német-francia kereskedelmi provi­zóriumot.* Párisból jelentik: Csütörtökön este 7 óra 45 perckor a Quai d'Orsay dísztermében aláírták a német-francia kereskedelmi provi­zóriumot. Az aláírás ünnepélyes aktusán francia részről Briand külügy- és Boka­novszky kereskedelmi miniszter, német részről pedig Boesch párisi német követ vettek részt. NÉPSZAVA 1927 április 1. Légi háborúra készülnek a hatalmak. (II.) Az olasz légügyi államtitkár nagy be­szédet mondott tegnap, amely bizonyára nagy tetszéssel fog találkozni mindenütt, ahol az imperializmus önző szempontjait többre be­csülik az emberi életnél, különösen, h­a a dol­gozó néptömegek életéről van szó. Mussolini légügyi államtitkára kijelentette, h­ogy Olasz­országnak három év alatt 2800 aktív szolgá­latban álló hadi repülőgépe lesz. A legtöbb újságolvasó talán észre sem veszi az esemé­nyek és hírek görgetegében az olasz légiflotta terveiről szóló rövid hírt, amelyet azonban mi nagyon jellegzetesnek tartunk és megragad­juk ezt az alkalmat, hogy rámutassunk arra az őrült és gyilkos versenyre, amely a világ hatalmai között a légi fegyverkezés terén is folyik s rámutassunk azokra a veszedelmekre, amelyek e verseny nyomán fenyegetik az em­beriséget. A világháború elején a repülés technikája még nagyon kezdetleges volt és a különböző hadseregek harci repülőgépei a világháború későbbi folyamán sem tudtak döntő jelentősé­get elérni. A német repülőgépek 200 lóerős motorokkal óránként átlagban 100 kilométert tudtak megtenni, csak kevés bombát tudtak magukkal vinni, a magasságba emelkedés te­rén sem tudtak valami nagy eredményeket fölmutatni és a harcban álló országok külön­böző típusú repülőgépei sem voltak sokkal tö­kéletesebbek a német gépeknél. A mai harci gépek 1000 lóerős motorokkal dolgoznak, egy gépbe 2—3 motort is tudnak beépíteni, 150 kilométeres óránkénti sebességgel röpülnek, 13.000 méteres magasságba tudnak emelkedni és 30—10 méter mázsa bombát, gépfegyvereket, sőt kisebb ágyukat is hordanak a hátukon. A technika fejlődik és a technikával együtt fej­lődik a tömegmészárlás tudománya is. A tömeggyilkolás különböző országokban működő professzorai alaposan kihasználják a repülés technikájának fejlődését. Különböző statisztikák állanak a rendelkezésünkre az egyes országok légi flottájának létszámára vonatkozóan, e statisztikák azonban megbízha­tatlanok, mert a legtöbb kormány nem vallja be őszintén, hogy hány hadd repülő­gép áll gyil­kolásra készen a hadseregben. Hogy milyen megbízhatatlanok ezek a statisztikák, arra jel­lemző adat gyanánt csak a következőt említ­jük meg. A világháború végén egy német vezérkari ezredes panaszos cikket írt arról, hogy a francia légi flotta mennyivel fölötte áll a németnek. Francia statisztikai adatok szerint a francia vezérkar a világháború végén 3300 repülőgéppel rendelkezett, a német panasz sze­rint tehát a német állománynak jóval kisebb­nek kellett lenni. Amidőn a háború után Németország lefegyverzésére került a sor, a szövetségesek katonai ellenőrző bizottsága 11.000 repülőgépet és 28.000 repülőmotort kobo­zott el Németországban. Ebből a tényből nem az következik, hogy csak Németország titkolta repülőgépeinek számát, hanem következik az is, hogy egyetlen hatalom sem vallja be őszin­tén azt, hogy mennyi hadi repülőgép áll ren­delkezésére. A francia kormány például mint­egy másfélezer hadi repülőgépet tart hivatalo­san nyilván, nagytekintélyű katonai szakértők azonban úgy vélik, hogy háború esetén a francia légi flotta legalább 15.000 gépet tudna szolgálatba állítani. Anglia sem akar Franciaország mögött ma­radni a légi fegyverkezés terén. Sir Samuel Hoare légügyi miniszter 1923 májusában ki­jelentette, hogy Anglia a levegőt ugyanúgy a maga részére akarja meghódítani, mint ahogy meghódította a tengereket. Egy hónappal ké­sőbb Baldwin már nyíltan kijelentette az alsó­házban, hogy az angol kormány olyan légi flotta szervezését határozta el, amely az orszá­got az elérhető légi zónán belüli legerősebb légi hatalommal szemben is meg tudja védel­mezni. Az utolsó angol hivatalos statisztika szerint az angol légi flottában 3000 tiszt, 2000 pilóta és 26.000 katona teljesít szolgálatot. Az angol kormány külön légi flotta építésére ösztönzi a fehér dominiumokat is, az angol hadiipar egyre jobban berendezkedik a harci repülőgépek gyártására és e hadiipar jól szer­vezett sajtója valóságos pergőtűz alá vette Ponsonby szocialista képviselőt, ali néhány nappal ezelőtt a légi flotta megszüntetését kö­vetelte az angol alsóházban. Olaszországban 1924 októberében, a fascisták Róma elleni rohamának évfordulóján rendezte Mussolini az első nagyobbszabású flottademon­strációt a levegőben. Akkor csak 1000 repülő­gép állott a diktátor katonai céljainak szol­gálatában, egy év múlva már 1600, tavaly már közel 8000-re becsülték külföldi szakértők az olasz hadsereg hadirepülőgépeinek számát, a tartalékokkal és a mozgósítás esetén behívható civil repülőgépekkel együtt pedig 10.000-re be­csülhető az olasz légiflotta gépeinek teljes lét­száma. Amint tehát látjuk, az olasz légügyi államtitkár legutóbbi beszédében nagyon „szerény" volt , katonai szempontból ez a „szerénység" teljesen érthető. Még sokáig folytathatnánk ezt a szívszorító seregszemlét, rámutathatnánk azokra az ipari érdekeltségekre, amelyek a különböző államok­ban forszírozzák a hadirepülőgépek megrende­lését, megemlíthetnénk, hogy az angol Armstrong cég keresztül tudta vinni a Nagy­követek Tanácsánál, hogy Bulgária részére légiflottát engedélyezzen, részletesen beszél­hetnénk az olasz Caproni-érdekeltség erőlködé­seiről Romániában, a francia Breguet cég jugo­szláv üzleteiről, azokról a tranzakciókról, amelyeknek látható eredménye gyanánt francia repülőgépek vándoroltak Csehszlovákiába és Lengyelországba és újabb milliárdok a francia hadiipar zsebébe, de nem meríthetjük ki jobban ezt a témát, mert órák és hasábok kellenének a nemzetközi hadiipar légi tranzakcióinak föl­sorolásához. Európa népe pedig nyugodtan tűri, hogy a tömegmészárlás szárazföldi és vízi szörnyetegei fölött mint bontja ki egyre szélesebbre halált­hozó szárnyait a légi fegyverkezés vészmadara. belép, vagy nem lép be Gömbös Gyula az egységes pártba, belügy­minisztere lesz-e a Bethlen-kormánynak, vagy pedig továbbra is az ellenzéki padokba át­szállásolva támogatja-e a hatalmon levő reak­ciót, valóban nem fontos. Hiszen a háromtagú fajvédőcsoport „vezére" is megállapítja egyik újságnyilatkozatában, hogy a kormány amúgy is átvette már a fajvédők programját, Bethlen az ő politikájukat csinálja befelé, kifelé egy­aránt és külön elismeréssel adózik gróf Klebelsberg Kunónak, hogy az hamisítatlan fascistává nőtte ki magát Mussolini árnyéká­ban. Nem értjük tehát a kormány hivatalos támogatóinak berzenkedő cáfolatát, hogy Gömbös belügyminiszterségéről nincsen szó és a fajvédők „vezérét" legföljebb csak a kor­mánypárti fajvédők a maguk szakállára csa­logathatták át, invitálhatták be­­ az egységes pártba. Elvégre miért tiltakoznak olyan hevesen a miniszterelnök politikai bizalmasai ama föl­tevés ellen, hogy a kormány egyszer kivétele­sen szakítani készül a közvélemény megtévesz­tését célzó taktikai fogásokkal és egyetlenegy ponton őszinte gesztusra ragadtatja magát.­­Mert csupán ezt jelentené, ha Gömbösnek most már megengednék az egységes pártba való belépést, az ál­ellenzékiség helyett a hivatalos kormánytámogatást és a Bethlen-kormány belügyminiszterét holnaptól vagy h­olnap­utántól kezdve nem Scitovszky Bélának, ha­nem Gömbös Gyulának hívnák. Úgy látszik azonban, hogy a kormány nem kapható az őszinteségre, még azon a parányi, alig látható­­ponton sem, amelyet a politika térképén ma Gömbös Gyula neve jelent. És ezért nem jut­,­hat el egyelőre a belügyminiszteri bársony­székig a fajvédőcsoport „vezére", holott leg­utóbbi parlamenti beszédében maga is meg­állapította, hogy az ő politikai hitvallása csak abban különbözik a Bethlen-kormány politikai gyakorlatától, hogy ő a nyílt diktatúra kive­l szemben Bethlenek álcázott diktatúrájával. A fővárosi helyi hajójáratok, közelebbről: a Boráros - tér—Margitsziget— Óbuda - vonalon közlekedő propeller járatok immár a második esztendeje nem közlekednek. Ezeket a járatokat a Mester tartotta fönn, amelynek a főváros a békében évi 200.000 ko­rona szubvenciót adott. A Mefter a hajójára­tokat csak az említett szubvenció valorizálása esetén volt hajlandó föntartani, mivel pedig ezt a fővárostól nem kapta meg, a járatokat beszüntette. Azóta ismételten voltak tárgyalá­sok a hajósvállalat és a főváros között, nemrég a Mefter az igényét 160.000 pengőre szállította le. A főváros eleinte úgy akarta elintézni ezt a szubvenciókérdést, hogy a hajósvállalatot terhelő partbérleti és kikötődíjakat az émlített összeg erejéig a vállalatnak elengedték volna. A legújabb fordulata az ügynek az, hogy a Mester a szubvencióigényét 120.000 pengőben jelölte meg. A fővárosnak az az álláspontja — eltekintve az esetleges szubvenció összegé­től —, hogy a hajójáratok jelentős részben a Margitszigetet érdeklik, tehát a Közmunka­tanács, amely már közvetlen kezelője a szi­getnek, legalább a felét a szubvenciónak vál­lalja magára. Ilyen értelemben a tárgyalások a Közmunkatanáccsal meg is indultak.

Next