Népszava, 1927. augusztus (55. évfolyam, 173–196. sz.)
1927-08-02 / 173. szám
2 NÉPSZAVA 3927 augusztus 2. társ javaslatához azzal a megszorítással, hogy a főtárok ezt a meghosszabbtatást e£T3Trízre csaló további egy évre kérje. A bizottság elfogadta Bánóczi elvtárs módosítását, továbbá Sterbinszky elvtárs javaslatát az utóbb említett megszorítássa. Itt írjuk meg, hogy afőváros magánépítési bizottsága az adómentességi terminusra va, tekintettel tömegesen intézte el a lakásépítés iránti kérvényeket. Akiknek a szombati ülésen a bizottság az építési engedélyt megszavazta, azok soron kívül kaptak az elöljáróságokon ideiglenes építési engedélyt, hogy az adókedvezménytől el ne eshessenek. Minthogy pedig a magánépítési bizottság az összes kérvényeket nem tudta elintézni, a bizottság úgy határozott, hogy ezeknek a kérvényeknek későbbi tárgyalása után is, ha a bizottság az építési engedélyt kiadja, az engedélyt júlus 30-i dátummal keltezi. Hír szerint a kormány foglalkozik azzal a tervvel, hogy egy hónappal meghosszabbítsa az adómentesség kedvezményére a határidőt Remélhetően a főváros fent említett kívánsága alapján ezt a határidőt legalább egy évvel kitolják. A következőkben a tatai lakosság elhelyezése került szóba, az idevonatkozó javaslatotkiadták a tabánépítkezés ügyében kiküldött bizottságnak. Foglalkozott a bizottság az 3997-bven épült kislakások lakbéreinek megállapításával is és megállapította a legkisebb lakbéreket, amelyeken felül a magasabb lakbéreket a lakások fekvése, közlekedési viszonyai, stb. alapján állapítják majd meg. Az egyszoba-konyhás lakások lakbére 540—616pengő, a kétszobás lakások lakbére 730—1200 pengő, amely összeg a jövőben már nem emel A minimális lakbérek nagyjában méltáányosoknak mondhatok, ami viszont nem áll a maximális lakbérekre. Sürgősen szükséges és a szociálpolitikai ügyosztály ilyirányú hajlandóságának már kifejezést is adott, hogy ezek a lakbérek enyhítlessenek. Napirendi után Bánóczi László elvtárs megállapította egyes korábbi megjegyzésekkel szemben. Hogy ha el is képzelhető „lakástúlprotrukció" — a nagylakások dolgában, a kislakásokat illetően a legúlyosabb hiány fenyeget. Ez az állapot olyan kényszerhelyzetet teremt, amely azokat is meggyőzi majd a fővárros tavártól kislakásépíítkezéseinek Szükségéről, akik ezt ma tagadják. Javasolta Bánóczi elvtárs, hogy az ügyosztály még a nyár folyamán készítse el a főváros 1928. évi őslakásépítő programját. Tizenöt kisdrágító a bíróság előtt. Tizenhárom piaci árust fölmentettek, kettőt elítéltek. Amikor a drágulás fenyegető méreteket öltött és a közvélemény riadtan követelte az árak megfékezését, a rendőrség — amint ismeretes — megkezdte a piacokon az árrazziákat. Detektívek vizsgálták meg az eladási árakat, szemben a hivatalos árakkal és tömegesen jelentették föl azokat a piaci árusokat, akik árujukat a napi hivatalos árnál drágábban adták el. Tizenöt ilyen piaci árus ügyét tárgyalta hétfőn délelőtt a büntetőtörvényszék Mayertanácsa. Voltaképen már szombaton került volna ezeknek az ügyeknek a tárgyalására a sor, ez azonban ülnökök hiányában hétfőre maradt., így is az illetékes előadó-ügyész megbetegedése miatt csak hosszas keresés után találtak ügyészt, hogy a tárgyalást megtarthassák. A tizenöt piaci árust — köztük tizenhárom asszonyt — leginkább egy-két kiló zöldbabnak pár filléres drágításával vádolták. A rendőrség intenciója — amint mondották — az volt, hogy ezzel is „egészséges óvatosságra" bírja a piaci árusokat. Mindenesetre az egészséges óvatosság csak hasznos lehet a fogyasztó nagyközönség szempontjából, de valóban hasznos csak akkor lenne, ha nemcsak a párfilléres kisdrágítókat vonnák felelősségre, hanem a kormány keze a közönség érdekében belenyúlna a gazdasági nagyhatalmasságok árdrágító manipulációiba is. A tárgyalás során egyébként Vodák Jánost azzal vádolták, hogy a foghagyma kilóját 60 fillér helyett 1 pengő 50 fillérért árusította. A bíróság fölmentette Vodákot, aki azzal védekezett, hogy ezért az árért nem egy kilogram, hanem egy füzér foghagymát adott el. Sztanek Józsefné, Trepák Józsefné, Krizsán Györgyné, Szakács Ignác, Újvári Mihályné, Strompf Béláné, Wimmayer János részint tököt, részint zöldbattot adtak el drágábban. Valamennyien azzal védekeztek, hogy egy-két nappal előzően magasabb áron vásárolták az árut, a razzia napján az árak leestek és amennyiben a hivatalos áron adják, úgy ráfizettek volna. A bíróság valamennyit fölmentette. Salamon Izidorné piaci árus nem úszta, meg ilyen könnyen. Azzal vádolták, hogy 60 fillérért árusította 48 fillér helyett a gyalult tök kilóját. A szakértők szerint 50%-os árdrágítást követett el, amiért is a bíróság jogerősen 60pengő pénzbüntetésre ítélte. Ugyancsak elítélte a bíróság éspedig 40 pengő fő- és 10 pengő mellékbüntetésre Krusnyik Lajosnét, aki 20 fillérrel drágította a zöldbabot. A továbbiakban fölmentette a bíróság Surányi Sándornét,Somogyi Józsefnét, Sally Józsefnét és Triba Annát, akiket 3 filléres árdrágítással vádoltak. Szőcs Istvánnét azon a címen mentették föl, hogy a champignongomba luxuscikk. A törvényszék Eigner-tanácsa kedden folytatja ezeknek az árdrágító pöröknek a tárgyalását, hír szerint, ez alkalommal már súlyosabb esetek kerülnek a bíróság elé. A belügyminiszter rendelete a törvényhatóságokhoz a külföldi kölcsönök ügyében. A belügyminiszter — amint az „M. T. I." jelenti — rendeletet intézett a vármegyei és városi törvényhatóságokhoz, amelyben kifogásolja, hogy több helyen megfontolás és tervszerűség nélkül használták föl a beruházó kölcsönöket Felhívja a miniszter a törvényhatóságokat arra is, hogy kölcsön fölvétele iránt a jövőben csak akkor indítsanak tárgyalásokat, ha az erre irányuló határozatokat a kormány már jóváhagyta, mert a jövőben a kormány nem hagyja jóvá azoknak a kölcsönöknek a fölvételét, amelyekhez előzetesen hozzá nemjárult. Terjesszük a mérssüt! Hábonis a háború ellen? !A Magyarországi Szociáldemokrata Párt 1927 augusztus 4-én, csütörtökön este8 órakor a régi képviselőház üléstermében (Főherceg Sándor-*utca 8) nyilvános népgyűlést tart, amelyre meghívja Budapest dolgozó férfiaités asszonyait !A gyűlés napirendje: Besnaokrácia és világszéke. Előadók: Propper Sándor országgyűlési képviselő és Knuz Pálné törvényhatósági bizottsági tag. Elvtársainkat fölhívjuk, agitáljanak a gyűlés sikere érdekében, legyenek ott minél többen azok közül, akik ellenségei a háborúnak és akik harcolni akarnak a világbékét megteremtő demokráciáért! Testvéri üdvözlettel a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. Kft Templomajtóban. — Irta Szirmai Rezső. — Az ősz szürkére mázolta a régi, korhadó katolikustemplom repedezett falát. A szél harapta az ajkakat, nehezen lélelkző tüdőkbe szorult és a templomkapuba is besüvitett, ahová •Keresztes János menekült a borzongató őszidő feléL Miár negyedik éve annak, hogy, jött az a golyó, akkor is ősz volt a lengyel réteken, emlékezik még Keresztes János, amikor jött, a sok golyótól világlott az éj és akkor nem érnzett semmit. Mi történt? Hogyan? Vérzivatarok rásüvöltöttek, jöttek a kórházaik, tengernyi kincs ide került végül megnémulva s két csonka lábával kis vidéki város templomajtajába, várni könyörülétes emberektől a ka-napba hivló alamizsnáit. Keresztes János igényeit megcsappantotta az az őszi éj, ott a lengyel mezőn, mert hogy addig ő is nagyigényű ember volt, valahol a Bácskában, aki vetni akart és aratni, de most már Keresztes János Csak roncs lábát és némaságát állította, panorámába s másnak a vetését akarta koronámként aratni. Ide silányult. Csöndesen volt így, megelégedetten s vasárnap délelőttönként, ha a friss város kicsiny emberei könnyítettek a felkükön, Keresztes János kalapja kéklett a koronáktól. Egy októberi reggelen aztán Keresztes János életébe döntő fordulat csapott. A szokott időben, reggeli 7 óraikor a templom előtt leült a szokott helyére és várta. Sugárzó őszi reggel volt s tünő ködfoltok úszkáltak a levegőben. S a konkurensét csak akkor vette észre, amikor már ott ült a templomajtó másik szögletében. Honnan jött? Merről? Kicsoda? Mit akar? Nem tudta Keresztes János. Sohse látta, nem városbéli ember. Az idegen pedig furcsa dolgokat mivelt. Egyik lábát behúzta a másik alá s ugy látszott, mintha fólilába lenne csak. Aztán hirtelen kiabálni kezdett, artikulátlanul s amire Keresztes János meglepetéséből magához tért, már egy piros kétkoronás hullott az idegen kalapjába. Csak ekkor eszmélt föl Keresztes János, átvillant agyon a jövő, a megrontott, kis, kikönyörgött jövő, a szokott ételeik ize fölelevenedett a szájában s rádöbbent a rémületes ellenfélre, aki ellopja előle a könyörgést, megkicsinyiti a porciót, kis, nyomorult életét elgáncsolja. Keresztes Jánosnak fölsajgott az agya, állfájt szivén az élet, kétségbeesetten vergődött, a nyelve szólni akart: ne, ne, kérem, ne, menjen másfelé, én élni akarok... — de csak integetni tudott, akarja mozgó filalomja volt, ahogy intett a jövevénynek, hogy ne itt, menjen másfelé... De az rá se hederített. Czsak amikor Keresztes János szánalmas integetése már kellemetlenné vált, akkor mérgesen rárivallt: — Nem megyek innen! Kuss! Aztán tovább nyögött, kiabált és a szeméből bő könnyek csorogtak alá, pontosam kiszámítva, mindig akkor, amiikor valaki arra ment. Lassanként észrevették az emberek az új koldust a templom előtt, a fél-láb, a borzalmas hang, a könnyek kikaparták a pénzt a zsebekből. Keresztes Jánost, aki dermedten" ült helyén és lihegve nézte a bankókat, amelyek hullottak a másik szögleten, meg se látták, az életét beszőtte ott a pók s a szivet igazán nem lehet látni, ha a szenvedést befelé dobolja. Keresztes Jánostól lassanként elfordult mindenki. S ahogy szegény érezte megromlott életét és nézte a város változatlan kavarodását és az álkoldus gúnyos mosolyát, Keresztes János töprengeni kezdett azon, hogy hogy javíthatná újrta föl elbicsaklott sorsát. Ezer módozat villámlott át az agyán, de hiába volt mind az ezer, vadmacskatest ruganyossága többet ért véllig ezer szépen föltervelt gondolatnál, amíg végre kabalisztikus lett Keresztes János. Arra gondolt, hogy azért van minden, mert a másik sarok jobb, oda hamarabb néznek az emberek, persze j ó, hogy erre nem gondolt előbb! — S másnap már 5 órakor kijött a templom elé, hogy megelőzze a másikat és megelégült arccal, mint aki rájött arra, hogy mi okozza élete mostohaságát, befészkelte magát a másik szörletbe. De jaj, az épek épségükben hordják a diadalt s a másik, ahogy jött 7 órakor és meglátta szögletében Keresztes Jánost, éktelen haraggal ugrott rá s átdobta a régi sarokba. A templom fehér lett fölöttük s egy galamb beszállott a hai rangok közé. Keresztes János pedig ült tovább némán, ahogyan négy éve megszokta már 7 órától reggel este 10-ig és várt, mindig várt, pedig sorsa óráról-órára rosszabbodott s lassan kint már kenyérre se tellett. Gyötrelmes kínlódással vonszolta a napokat és szinte pattant már az agya, ahogy tépelődött folyton: mit tegyen? Megfakult könnyei befelé folyatták a keservét és kicsit már apatikus lett. Végre egy éjjel, ahogy álmatlanul lehelte condrákból tákolt vackán a dohosszagú ért, hirtelen eszébe ötlött; a másik ordít, kiabál —s ezért kap, ő némán csak ül —, ezért nem veszik észre. Mosoly derült az arcán és nagy világosság lett az éj. Tehát kiabálni fog. Ő is. De hogyan is kell azt? Már négy éve, hogy hangot nem adott ki, utoljára akkor, amikor vagdalták a lábát. Keresztes János megpróbálta, hogy tud-e még? Kinyitotta a száját, az erei kivastagodtak s aztán kirepedt belőle a hang, ijesztő rikoltása a repedt toroknak és Keresztes János nevetett, ez az, 5 is tud. Így lesz jó és ordított elégülten, nyújtva, próbálta a hangját, gyakorolta és messze utcákra is elrémüldözött a hang, borzongatva az éjti éber sziveket. Aztán elhallgatott Keresztre János és sunyin nevetett az újba