Népszava, 1927. augusztus (55. évfolyam, 173–196. sz.)
1927-08-02 / 173. szám
1927 augusztus 2. NÉPSZAVA Tizenhárom éve, hogy a háború gyilkos lavinája elindult azon a végzetes útján, amelyet az osztálydiktatúra alatt nyögő államok kormányzói, a kapitalizmus és a militarizmus zászlóhordozói évtizedeken át a titkos diplomácia cselszövéseivel, a népmilliók érdekeinek elárulásával készítettek elő. Tizenhárom évvel ezelőtt, 1914 augusztus 2-án Pétervárott, a cári Oroszország fővárosában adta át az ottani német nagykövet kormányának Oroszország részére adresszált hadüzenetét és ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy azt az ultimátumot, amelyet az osztrákmagyar monarchia felelős tényezői küldtek el Szerbiának, a világ legborzalmasabb és legvéresebb tragédiája követi nyomon. A kocka el volt vetve... A népek hóhérai ..jól dolgoztak" és azok az aggodalmaik, hogy „amire lehull a fal levele", vége lesz az ő véres „farsangi mulatságuknak", nehm bizonyultak valóknak. Európa ötödfél esztendeig volt a tömeggyilkosok vérbem úszó mészárszéke, ötödfél esztendeig gázolhattak proletárok tengernyi vérében azok, akik a maguk osztályos zsebérdekeikért, imperialista elvakultságukban, militarista dölyfüktől kergetve a háború elindításával a világ legnagyobb bűntettet követték el. Vájjon, ha megkérdeznénk őket, hogy most, tizenhárom év múltán mit szólnak véres művükhöz? Vájjon azt kapták-e, amit vártak, reméltek? A millió és millió fakeresztek, amelyek alatt a háború furiájának áldozatául odavetett proletártestvéreink összekapart testroncsai porladoznak, azok a sírhalmok, amelyek a háború örökségeként Európának úgyszólván minden városátszegélyezik, aligha késztetnék az ötödféléves tömegmészárlás fölidézőit a bűnbánatra. És mégis, mégis nekik sem telhet különösebb örömük munkájukban, a tengernyi proletárvér ellenében mégsem kapták azt, amit tizenhárom évvel ezelőtt vártak, reméltek. Elvégre trónok omlottak össze, oligarchák, akik hatalmukat megdönthetetlennek hitték és igyekeztek elhitetni, trónfosztottal, volt „országaik" határain kívül, mint egyszerű polgárok ábrándozhatnak el azon, hogy bizony 1914 augusztusában valahogyan nem így gondolták. És a „boldog" győztesek, akik még 1914 őszén is győzelmi tért ültek a millió évs millió hulla fölött, vájjon van-e még okuk örülni ennek a vélt győzelemnek? És van-e a néhánytízezer hadseregszállítón és a háborús kitüntetések csecsebecséin örvendező „hadvezéreken" kívül bárki, aki ne gondolna a legborzalmasabb szörnyűséggel arra a beláthatatlan vértengerre, amely négy és fél évig lepte el a fél földtekét és amelynek ittmaradt pocsolyái még ma is szinte járhatatlanná teszik Európa földjét. Reggel vígan ment a templom elé. Vasárnap volt. Mozgalmas, őszi, napos vasárnap, békélt szivek derűje. Keresztes János leült a helyére, megvárta a másikat.,. aztán elkezdett kiabálni. A hangja félelmetesen zengett a készülő reggelben, utálatosan, megrémítőn, elidegenítőn. A másik feléje döbbent s amikor meglátta Keresztes János diadalittas arcát, megértette: élethalálharc kezdődött most. Az átkoldus átértette a fordulatot s — alkalmazkodott. Egyszeribe, mintha elvágták volna a hangját, némán csak ült, mint tegnap még Keresztes János és könyörgő szemeit fordítgatta az emberek felé, ésizáratkozó, gyötrelmes, szomorú lett a szeme, mint aki némaságának súlyos bánatát a szemeivel mondja, ült némán és nézett, szenvedett, ő, a meghurcolt koldus, aki népai kialbál már, nem eszőlködik, csak ül szegény, néma, roncs áldozat, aki nézni tud csak már és várni a kicsi morzsát, amivel szenvedő életét hosszabbitgathassa... Keresztes János meg ordított, mint tegnap még a másik, de nem tettetőn s igy ellenszenvesen, utálatosan és ugy, hogy értelmes fejek és részvétes szivek ki is mondták rá a szentenciát: Fuj, hogy tetteti magát!... S ahogy gyarapodik, sürül a népség a templom előtt s jövő-menő embereknek szivét Jézus Krisztus jósága dobolhatja, előkerülnek kis, hitvány koronások és megtelítik a néma, szomorúan néző koldus kalapját a másiik szögleten. Keresztes János meg ordít tovább, mindig keservesebben, a nyakán kidagadnak a, erek, ahogy látja a pénz hullását a templomajtó másik oldalán, gyötrőbbé erőlteti a hangját és már vonit, sikolt, a szemei kidüllednek, döbbentő jelenség, ijesztő, kerestő, leprás alak — csak egy fehér galamb nem félt Keresztes Jánostól, sovány, fiatal galamb, aki kiszállt Krisztus templomának harangjai közül és Keresztes János vállára szállt. De mindez késői bűnbánat, még akkor is, ha őszinte volna és azt jelentené, hogy azok, akik 1914 augusztusát megelőzően a népek sorsát intézték és sokhelyütt még ma is intézik, valóban mindörökre lemondtak volna háborús ábrándjaikról. Ám hol látunk ilyen őszinte, a jövőre szóló bűnbánatos mea culpázást? Akik vakon imádják a háború „istenét", akik nem tudnak aludni ágyászó és golyótól, gránáttól sebzett proletárok halálhörgése nélkül, ma épp oly őrjöngő dühvel mesterkednek a háború furáinak fölidézésén, mint a világháborút megelőző évtizedekben. Ma is le akarják dorongolni mindazokat, akik proletár öntudatuk és szolidaritásuk teljes erejével emelik föl tiltakozó szavukat minden háborús uszítás ellen. Akárcsak tizenhárom évvel ezelőtt. Akkor is a háború kitörésének előestéjén — noha hivatalosan még nem volt háború — a franciaországi szocialista mozgalom héroszának, Jaurès elvtársnak Parisban mártírhalált kellett halnia bátor, szókimondó pacifizmusáért, mert a háborúra fölkészült osztálydiktatúra kardcsörtetői benne látták elszánt, harcos ellenfelét annak a törekvésüknek, hogy vérszomjukat kényük-kedvük szerint kielégítsék. És mindenütt a háborús centrumokban megindult a cenzurás hajtóvadászat az osztálytudatos proletariátusnak a nagy katasztrófát előrelátó, utolsó percig kitartó tiltakozásával szemben. De a tiltakozás ennek ellenére mindenütt föllángolt, ahol csak a szocializmus tana és hite gyökeret vert. Amikor már kitört a szerbekkel való háború, a Népszava a következőkben adott kifejezést a magyar munkásság tiltakozó óvásának az elindított veszedelemmel szemben: „Nem sejtheti senki, mit hoz a végzet. Talán világháború szakadékának szélén állunk és ebben a fájdalmas, ebben a borzalmakkal terhes órában ki kell kiáltanunk, hogy a szociáldemokrácia minden szívósságával ragaszkodunk magasztos programjához, a világbékéhez!" És a munkásság testvéri szolidaritása hasonló módon nyilatkozott meg az Európa végzetét fölidéző háború ellen úgy a központi, mint az antantállamokban. Ausztria németajkú szociáldemokrata pártjának reichsrati képviselői az ultimátumra a többi között a következő választ adták: „A munkálkodó osztályok nevében, mint az ausztriai német munkások képviselői, kijelentjük, hogy ezért a háborúért nem vállalhatjuk el a felelősséget és ho°gy ér le és mindazokért a rettenetesen komoly következményekért, amelyek belőle származhatnak, azokra hárítjuk a felelősséget, akik azt a végzetes lépést, amely a háborúhoz vezetett, kigondolták, támogatták és segítették... A népnek nem adatott meg, hogy háborít, és béke fölött döntsön. Az a parlament, amelyen keresztül megszólalt és érvényesült, néma; a gyűlések és a sajtók politikai szabadsága bilincsekbe van verve. E sorsdöntő óra teljes tudatában hangozzék el még egyszer figyelmeztető szavunk: a béke az emberek legdrágább kincse, a népek legnagyobb szükséglete! Minden felelősséget elhárítunk magunktól e háborúért; határozottan és ünnepélyesen ráhárítjuk azokra, akik innen és túlnan előidézői voltak és ránk akarják zúdítani." 1914 július 31-én, a részleges orosz mozgósítás megtörténtekor a német osztálytudatos proletariátus lapja, a Vorwärts így írt: ,,A népek nemzetközi szolidaritásának pártja gyanánt valamennyi állam felelős tényezőihez fordulunk óvásunkkal és figyelmeztetésünkkel. Óvjuk Oroszországot, hogy mozgósításával olyan állapotot teremtsen, amely a legvéresebb népgyilkolást idézi föl, amely azonban elhozhatja a cárizmus végét is! Kérve kérjük Franciaországot, hogy érvényesítse egész befolyását Oroszországnál, hogy durva kozákpolitikájával ne rántsa magával Franciaországot is az európai háború beláthatatlan borzalmaiba. De még egyszer a legnyomatékosabban figyelmeztetjük a német kormányt, hogy ne feszítse túl a húrt! A német nép — ezt a német proletárság tüntetései bizonyították — békét akar, tárgyalásokat akar, a konfliktus elsimítását akarja." Jaurés elvtárs, mielőtt a háborús uszítás revolvergolyója örökre elnémította volna, a következőkben fejezte ki a francia szocialisták álláspontját: „Kötelességünk megmaradni amellett, hogy a francia kormány nyomatékosan beszélje rá Oroszországot, hogy a hadüzenettől tartózkodjék. _ Ha azonban szerencsétlenségül Oroszország ezt nem követné, akkor kötelességünk kijelenteni, hogy egyetlenegy szerződést ismerünk csak el, azt, amely az egész emberiséghez köt." Az angol munkáspárt fölhívással fordult Nagybritannia dolgozó millióihoz és ebben a fölhívásban a többi között a következőket mondotta: „Munkások, tartsatok össze a béke mellett! Egyesüljetek és győzzétek le a militarista ellenséget és az önző imperialistákat egyet és mindenkorra. Nagybritannia férfiai és asszonyai! Példátlan alkalom nyílik számotokra, hogy ragyogó szolgálatot tegyetek az emberiségnek, az egész világnak! Hirdessétek, hogy számotokra elmúltak a fosztogatásnak és mészárlásnak napjai. Küldjétek el a béke és testvériség üdvözléseit elvtársaitokhoz, akiknek kevesebb a szabadságuk, mint ti nektek. Le az osztályuralommal! Le a brutális erő hatalmával! Le a háborúval! Éljen a nép békés uralma!" Az ötödféléves tömeggyilkolás áldozataiul kiszemelt munkásmilliók mindenfelől fölhangzó tiltakozásait azonban elnyelte a világkatasztrófát elindító ágyuk tízezreinek döreje és a szocializmus harcosai — noha előre látták a végzetet, az elkövetkezendőket — nem bizonyultak elég erőseknek, hogy a háború ellen meghirdetett harcukat, harcukat a békéért érvényesíteni tudják a népek ellenségeinek,IA oligarcháknak, a háborús diplomáciának a tömegeket föláldozó háborújával szemben. Ám tizenhárom év óta mégis csak változtak az idők, változtak a viszonyok. Megváltozott Európa geográfiai térképe és megváltoztak némileg — éppen a világháború következményeként — Európában a hatalmi viszonyok is. Ma szabad, demokratikus köztársaságokat látunk ott, ahol a háború kitörésekor az önkényuralom parancsszava szólította testvérgyilkosságra a munkásmilliókat és a proletariátus osztályöntudat a ma, a világháború véres tanulságai nyomán, még azokban az államokban is sokkal, erősebb és számottevőbb hatóerő, amelyekben az osztálydiktatúra a háború előtti módszerekkel igyekszik útját állani a népakarat érvényesülésének. És ha elsősorban azokra a munkástestvéreinkre hárul is a feladat, hogy minden háborús uszítással és veszedelemmel szembeszögezzék a munkásság megbonthatatlan, testvéri szolidaritását, akik számára ezt a demokratikus államberendezés korlátlanul lehetővé teszi, mégis a magyar proletariátusra is ebből a testvéri szolidaritásból missziós kötelességek hárulnak. Magyarország osztálytudatos munkásainak, ha ezt a körülmények számukra nehezebbé is teszik, mint a szabad köztársaságokban élő elvtársaink számára, mégis, a világ proletariátusával együttesen minden alkalmat föl kell használniok, hogy kifejezésre juttassák a dolgozó milliókkal szolidáris akaratukat és fogadalmukat: — Soha többé háborút! 3 Hétezer kuli sztrájkja Hankauban. A rendőrség sortüzet adott a sztrájkolókra. Hankauban 7000 riksaszállító kuli sztrájkba lépett, mert a kínai kereskedelmi kamara megszüntette eddigi hozzájárulását számukra. A kulik otthagyták riksáikat (gyaloghintóikat) és behatoltak a kereskedelmi kamara épületébe. Erre rendőrséget és katonaságot vezényeltek ki ellenük. A bulik ezután kísérletet tettek egyesületük letartóztatott tisztviselőinek a benszülöttek negyedében levő rendőrségi épületekből való kiszabadítására, akiket a sztrájk miatt fogtak el. A tömeg fellépésére a rendőrök sortűzzel válaszoltak. Négy buli életét vesztette. többen megsebesültek. Hankauban kihirdették az ostromállapotot. A kulik sztrájkja még tart. Csang-Kai-Sek hajlandó fegyverszünetet kötni a pekingi kormánnyal. Londonba érkezett értesülések szerint Csang-Kai-Sek tábornok a pekingi kormánnyal szemben most már sokkal békülékenyebb hangot ütött meg, mint eddig. Csang-Kai-Sek a fegyverszünet megkötését eddig attól tette függővé, elismeri-e a pekingi kormány a Kuo-Min-Tang elveit és csatlakozik-e a Kuo-Min-Tang-mozgalomhoz. Csang-Kai-Sek most közölte a pekingi kormánnyal, hogy minden előzetes feltétel nélkül is hajlandó tárgyalásokat kezdeni a fegyverszünet megkötése tárgyában. A „Times" pekingi levelezője jelenti: Csang-Kai-Sek viszszavonulása tovább folytatódik, de tárgyalások folynak Csang-Kai-Sek, Csang-Cso-Lin és Sanszi tartomány katonai kormányzója között hármasszövetség megkötése érdekében. A jelenlegi helyzet kialakulásánál döntő fontosságú az a körülmény, hogy Csang-Kai-Sek Shanghai kikötőjének hatalmas vámbevételeivel rendelkezik.