Népszava, 1927. november (55. évfolyam, 248–272. sz.)
1927-11-27 / 270. szám
14 nmm és A Sesg&re&efseseiaEs eisen-al» J% siMer S. 24 n A Magyar Színház nagy drámai sikere az idei évad reprezentatív színházi eseménye. A „Külváros" jó, érdekes, feszült, mozgalmas, látványos. A „Külváros" a legjobb, a legigazibb, a vérbeli színház. A »Külváros" jobb az orosz regénynél és érdekesebb HZ Hűlő" . likai filmnél, mert a „Külváros" mindent ad; irodalmat, színházat, színjátszó és dekoratív művészetet. A „Külváros" Titkos Ilona, Csortos Gyula, Hegedűs Gyula, Kiss Ferenc legnagyobb sikere. Hatszor: „A templom egere." — A Vígszínház rövidere. — Fodor László új vígjátéka iránt oly óriási az érdeklődés, hogy „A templom egere" a jövő héten hatszor kerül színre. Kedden este a színház másik nagy sikere, Somerset Maugham nagyhatású színműve, „A levél" szerepel a műsoron, amelynek minden előadására szintén zsúfolásig telik meg a nézőtér. Most vasárnap délután Harsányi Zsolt vígjátéka, „A zenélő óra" kerül színre, mérsékelt helyárakkal. Szombaton délután pedig rendkívül mérsékelt helyárak mellett „A bűbájos csodadoktor" gyönyörködteti a gyermekvilágot. A „Piersz-e Mary?" 25-Siször. A páratlan sikerű ,,Mersz-e, Mary?", amelynek minden eddigi előadására elkelt minden jegy, kedden jut el a 25-ik előadás jubileumához, amit a Király Színház a rendkívüli sikerhez méltóan fog megünnepelni. A 25-ik előadásig, a jubileumon és azontúl is Péchy Erzsi, Vaály Ilona, Orosz Vilma, Bársony Bözsi, Rátkai, Latabár, Solthy, Piddock, Pártos, Váradi és Major játsszák a főszerepeket. Most vasárnap délután mérsékelt helyárakkal „A legkisebbik Horváth-lány"-t adják Somogyi Nusival, Vaály Ilonával, Medgyaszay Vilmával, Kőrösy Angélával, Rátkaival, Latabárral, Szirmaival, Pártossal és Zentborival a főszerepekben. Jövő vasárnap délután ugyancsak mérsékelt helyárakkal kerül először szinte Graniehstaedten bájos operettje, „A fecskefészek". (legapróbb emberek legnagyobb revüje) a * Csütörtökön először! NÉPSZAVA 1927 november 27 Ma délután 4 órakor Ma délután 4 órakor Mérsékelt helyárak Hfl ITE1 L II ,1% re LEO m I. Forray Rózsi Mérsékelt helyárak Fővárosi Operettszínház I. Forray Rózsi Hegedűs, Kabos, Vendrey Lázár Mária Hegedűs, Kabos, Vendrey Lázár Mária * Ma délelőtt van a Poliklinika matinéja a Vígszínházban. A 11 órakor kezdődő matiné műsorát Nagy Endre konferálja. Színre kerül Heltai Jenő egyfelvonásos színműve. „Az orvos és a halál" Törzs Jenő, Hegedűs Gyula, Gárdonyi Lajos és Rajnai Gábor fölléptével. Pécsi Blanka verseket szaval. Nagy Izabella magyar dalokat énekel. A Góth-házaspár a ,,Baccarat"'-ból páros jelenetet ad elő, Salamon Béla és társulata bohózattal fejezi be a matinét. Jegyek a Vigadó jegypénztáránál kaphatók. * Goldmark-hangverseny a Vigadóban. A Fővárosi Zenekar ma, vasárnap délután 5 órakor a Vigadóban Goldmark-hangversenyt rendez. A hangverseny műsora: 1. „A leláncolt Prometheus" — nyitány. 2. Hegedűverseny. Előadja: Felvinczy Takács Alice hegedűművésznő. 3. „Sába királynője" című opera, kerti jelenet. Énekli: Rácz Tilda, a Városi Színház művésznője.1. Falusi lakodalom — szimfónia. Vezényel: Bor Dezső karnagy. — Jegyek 80 fillértől. Munkásoknak 50%-os kedvezmény. Jegyek a helyszínen is válthatók. VI. Hewasi-csacsa S® TelefiDEBIT« 2814-232 Már csak pár napig a nagysikerű megnyitó műsor! Ma délután. 1/24-kor a teljes esti műsor mérsékelt hely árakkal! ÁSTOK (VII. Akácfa utca 4. Tel.: 3. 375-01): „A VIII. ostály", filmregény 8 fölv. Fősz.: Grete Mosheim. „A két horgászbolond", vidám kalandok 8 fölv. Fesz.: Zoro is Huru. (3, uj, W, 8, "íll.) BODOGRAF (József-körút 63. T-I.: J. 384-76): „A hetedik menyország"", dráma két részben, 12 fölv. Fősz.: Janet (Jaynor. Azonkívül: „Biberós az autós banditák", burleszk vigjátékattrakció 6 fölv. ('jS-tól folyt.) CAPITOL (Baross-tér. Tol.. .1. 343—37): Re,édes helyárokkal!.A fekete kalóz". Fősz.: Douglas Fairbanks. „Pötyike szerelmes", burleszk 2 folv. „Családi autó", burleszk 2 fölv. Amerikai- és Magyar Híradók, (ul. '18,ill. CHICAGO (VII, István út 39. Tel.: J. 321-75). „A két horgászbolond", iigj. 7 fölv. „Farmerek réme", arizonai történet 7 fölv. Fősz.: Tom Mix. „Buster és a csodakerék", burleszk 2 fölv. Guumont-Hiradó. (3, Hz, 8. MV.) COUVIN (Tel.. .. 389—88 és 3&6—84). „A fekete kalóz", romantikus filmregény 8 fölv. Végig szines fotografiákkal. Fősz.: Douglas Fairbanks és Billie Dove. „Buster Brown az iskolában", tö.szerepl'eu Buster vs. Tiffi, a csodakutya. ..Pötyike bajban Tán", slágerburleszk 2 fölv. (4, ?16, %»., Sil«.) DAMJANICH (Damjanich utca I): „A lusták királya", amerikai történe.I.tí fölv. „A szürke kisértet", dráma 7 fölv. Fősz.: Kin-Tin-Tin, a csodakutya.. (Jií-tól folyt.) DECSI (Telefon: T. 259-53 és L. 082-82): „Fekete kalóz", az Óceán hősének regénye. A világ első, elejétől végig színes filmje. Unoted Artists világattrakció. Főszereplők: Douglas Fairbanks és Billie Dowe. ..Baj van." Amerikai burleszk 2 fölv. Hiradók. (3. :115, 19, 10.) ELDORADO (Népszínház utca 31. Tel.: J. 331-71): „A halállégió", világattrakció 16 fölv. Fősz.: Ronald Colinaori és Alice Joyo. „Pötyike, rendet csinál", burleszk 2 fölv. Fox-Hiradó. (V43-10l folyt.) ELIT (V. Lipót-körút 10. Tel.: L. 961-51). „A két horgászbolond", Zoro-Huru vigjátékattrakció 8 fölv. „A VIII. osztály", diákdráuja 8 fölv. Fősz.: Robert Land. Magyar Hiradó. (3. Hz, 8, -9,10.) FÓRUM (Tel.: T. 274 - 37 és T. 274-37): ,,A skarlát betű", Hawthorne Jvathanial regénye 9 fölv. Rendezte: Victor Seastrom. Fősz.: Lilian Gish és Lars Hanson. „Kegyetlen harmadik", dráma 7 fölv. Fősz.: Soave Gallone és Emilio Ghione. Magyar- és Gauraont-Hiradók. (4, 6, 8, Irt.) Jegyváltás: délelőtt 10-től egész napon át. FŐVÁROSI (Rákóczi-út 70. Tel.: J. 334-97). „A hetedik mennyország", világattrakció 13 fölv. Fősz.: Janet Gaynor, Charles Varrel. „Plátó bajban". „Varázsok,bloston"*, burleszkek 2—2 fölv., híradók. 015-től folyt.) IMPERIAL (Aréna-ut és Dembinszky utca sarok. Tel.: J. 328-90): Zoro és Huru. ..A két horgászbolond", kalandok 8 fölv. „A VIII. osztály", fiatal sorsok tragédiája", 8 fölv. Fősz.: Grete Mosheim. 04.1. HS. W. 8. "iH.) JÓZSEFVÁROSI (Kálvária-tér 6. Tel.: J. 346—44): „A hetedik menyország", himnusz a szeretetéről 12 fölv. A film betétdalát Antal Erzsi operaénekesnő énekeli. „Bibero kalandjai", vigj. 6 fölv. Hiradó (3-tól folyt.) . KAMARA (Tel.: J. 44—27): „A fekete kalóz", romantikus filmregény 8 fölv. Végig szines fotográfiákkal. Fősz.: Douglas Farbanks és Billie, Dove. ..Buster Brown az iskolában", főszerepben Buster és Tigi, a csodakutya„Pötyike bajban van", slágerbarleszk 2 fölv. (VI4, 3, fiz. évf. 10.) KIRÁLY (Wesselényi-utca 01. Tel.: J. 424—M): „Anyám, ne hagyj el!" 8 fölv. Főszerepekben e párisi Commédie Francaise tagjai. ,A naplopó", amerikai történet 8 fölv. Fősz.: Dorothy Markai. ('13-tól folyt.) NGP (Várint 70. Th.: b. 965—30). ..Szépség rabjai", modern történet 8 fölv. „Jaj, doktor úr!'" slágervigjáték 8 fölv. (3-tól folyt.) OLYMPIA (VII. Erzsébet körút 26. Tel.: J. 429-47): halállégió", dráma a Szaharában 2 részben, 14 fejezetben. Fősz.: Ronald Colman és Alice Joyce, két mákvirág", burleszk attrakció 2 fölv. Világhíradó. (";(, 3, H7, 8. "áll.) OMNIA (Tel.: J.Lill—2.5): „A sakkjáékos", Kempelen Farkas csodálatos története, 2 rész, 14 folv. I. rész: Az élő automata, II. rész: A várnő foglya. .A francia flotta", hadgyakorlatok az algíri partokon. Hiradó. (4, (I, 8, 10.) ORION" (IV. Eski-u' 1. Te.: J. 430-01). ..Egy asszony, akiről beszélnek", Sudermann Hermann ..Der gute Ruf"linin színművének filmváltozata 7 fölv. Fősz.: Lotte Neumann. „Csaljunk mind a ketten", vígjátékattrakció 8 fölv. Fősz.: Ossi Oswalda és Livio Pavanelli. Hiradók. Csak felnőtteknek! (ir,iG, ug, ij0.) PALACE (Newyork-palotával szemben. Tel.: ,T. 365—23): „A sakkjátékos". Henry Dupuy-Maruel regénye a magyar Kempelen Farkasról, 2 részben. I. rész: Az élő automata. II. rész: A cárnő foglya. A lengyel dalt énekli: Hajdu Eta. Azonkívül: „A francia flotta". Hiradók. (3, 9-4.5, Hz, '•;!), 10.) PHÖNIX (Ráskóczi-ut. 68. Tel.: J. 379—10). „A halállégió ", dráma 14 fölv. Fősz.: Ronald Colman és Alice Joyce. „Elszakíthatatlan menyasszony", burleszk 2 fölv. Híradók: 0,3-tól folyt.) RADIUS (VI. Nagymező utca 22-24. Tel.: T. 220—98 és T. 292—art): Magyar Híradó. „A francia flotta hadgyakorlata a Földközi-tengeren". Fos-Journal. „A sakkjátékos". Henry Dapuy-Maruel regénye Kempelen Farkasról. 2 rész, 14 felv. 1. rész: Az élt automata. II. rész: A peruó foglya. Fősz.: Charles Dullin és Edith Johanne. A kísérőmevét összeállította és a zenekart vezényli. Lazarus Walter zeneigazgató. (Ki4, 1i6, 1110.) RÁKÓCZI (VII. Murányi utca 34. Tel.: J. 420—22). „A halállégió", dráma 14 fölv. Fősz.: Ronald Colman és Alien Joyce. „Botrány a Barbár-bárban", slágerburleszk 2 fölvonásban. Fos-Hiradó. (1i3, 4, 1i6, 7, 10.) ROYAL-APOLLÓ (Tel.: J. 419-02 és 418-94): „Királyok tc i fii lv.i". PTnlnn rrjj It'h JIT.I/riidgsnt lrnvrli-ii!› I-·a+lrK-7:r›r»r›r»ri SIMPLON (Horthy Miklós-ut 30. Tel.: ,T. 122-iu): Zoro-Huru legifjabb attrakciója. ..A két horgászbolond". S fölvonásban: William Boyd főszereplésével: „A riválisok", 8 fölv. Ezenkívül minden előadáson föllép Olga, a csodaszámoló fenomén. Hiradók. (3-tól folyt.) IFA (Tel.: L. 921-32 és 921-331. Magyar Hiradó. MDI-Hiradó. Olive Borden ruha nélkül: ,,A festő és modell", az amerikai Fos-gyár tízfelvonásos vígjátéka, ,A skarlát betű". Fosz.: Lilian Gish és Lars Hanson. 1344, al6, 8. Itt.) URANIA (Tel.: J. 460—45 és J. 460-45). „A fekete kalóz", a tengerek hősének regénye és csodálatos kalandjai, S fölv. Fősz.: Douglas Fairbanks. A film végig szines. ..Buster az iskolában", burleszk fölv. ..Petyike, bajt csinál'", burleszk 2 fölv. Magyar- és Fox-Hiradó. (V'-l, H., j.:ill.) URANUS (Váci-út 150. Tel.: L. 921-72). , A halállégió, dráma a Szaharában, 14 fölv. Fősz.: Ronald Colman és Alice Joyce. „Lehet, a levegőből élni", slágerburleszk 2 fölv. (143-tól folyt.) WINKLER (Hunpária-tit 92. Tel.. L. 989—16). „Nyugat bajnoka", amerikai történet 6 fölv. Fősz.: Hoot Gibson. „A szépség rabja", dráma 7 fölv. (3-tól folyt.) BUDAFOK: ÁRPAD: Vasárnap: Hiradó. „A két diplomata", vígjáték 8 fölv. Fősz.: Zoro és Huru. „Félelmetes kapitány", vadnyugati tört. 7 fölv. Fősz.: Tim McCoy és Claire Windsor. (:1, 5, 7, :118) CSEPEL: GYÁR: Szombat és vasárnap. ..Aranyváros", vadnyugati történet 6 fölv. Fősz.: Tom Mrv. „A két diplomata", vigj. 8 fölv. Fősz.: Zoro és Huru. Hiradók. (3, ?. 7, 9.) OMNIA. „A vörös kalóz", bravuros történet 8 fölv. Fősz.: Rod la Payne. „Charley ,a közvitéz", vigj. 10 fölv. Fősz.: Syd Chaplin. „Amaryllis", szerelmi tört. 7 fölv. (...-től folytatólag.) KISPEST: ILÓRA: Szombat ,'j vasárnap:. „Vakációt a férjeknek!", Vígjáték 7 fölv. Fő.'Z.: Lilian Harvey és Harry Halm. ..Mr. Wii", a mandarin, dráma 10 fölv. Fősz.: Lon Chaney. Hiradó. (3, 5, 7, D.) HUNGARIA: Szombat, és vasárnap: „Farmerok réme", vadnyugati történet 7 fölv. Fősz.: Tom Mis: „Vőlegényvadásat'', vígjáték 7 fölv. Fősz.: Mae Bush, Hiradó. STEFANIA: „Don Jean", minden idők legnagyobb szerelmi hősének legendája 14 fölvonásban. Fősz.: John Barrymore. ..Tévedni emberi dolog", burleszk 2 fölv. Pathereva. (3, 5, 7, 9.) .ÖBANYA: ASTORIA (X, Szent László-tér 141: „Don Juan", minden idők legnagyobb szerelmi hősének legendája 12 fölvonásban. fosz.: John Barrymore. „Caracan", vadnyugati történet . fölv. fősz.: Tim McCoy. (3, 5, 7, 9.) PESTERZSÉBET: PFLUM. ..Charley, a közvitéz", burleszk attrakció 10 fölv. Fosz.: Syd Chaplin. ..Mágikus kert", 8 fölv. Fősz.: Joyce Coad. Híradók. (3, 5, 7, 9.) RÁKOSPALOTA: MUNKÁS: Harry Piel bravurfilmje. ..Cirkoszthesiák", 10 fölv. „Szerelmes fonográf", 4 fölv. Hiradó. ÚJPEST: APOLLÓ. „Rivaldo a fegyházban", kalandortörténet 8 fölv. FŐSZ.: Luciano Albertini. „Fedora", szenzációs orosz történet 7 fölv. Fősz.: Lee Parry és Alfons Terland. (3, 5, 7, 9.) URANIA. ..Don Juan", világattrakció 10 fölv. Fősz.: Jud'i Barrymore, Mary Astor. Ezenkívül óriási burlesz!.. műsor. „Kis rikkancs". ..Kényszercowboy". „Samu esküvője", burleszk 2-2 fölv. Hiradók. (3, ,5, 7 !) A Magyar Színház vasárnap délután Neumann Alfréd világhírű drámáját, az „Oroszország"-ot tűzte műsorra a premier ragyogó szereposztásában: Csortos — Odry — Törzs — Simonyi Mária játssza a főszerepeket. Rendes helyárak.