Népszava, 1927. december (55. évfolyam, 273–297. sz.)

1927-12-01 / 273. szám

1927 december 1. NÉPSZAVA 3 „Ha van valami, ami ennek a cellen­ek megrecstelenítését jelenti, akkor a rendőrség eljárása az..." A büntetőnovella szocialista bírálata.­­ A rendőrségi tolvízisió borzalmai a képviselőház előtt - A „kommunista­ per" féjlelmeinek dokumentumai. A képviselőház szerdai ülését 3 mill óra­kor nyitotta meg Zsitvay elnök. A képviselőház azonnal rátért a napirenden levő büntetőnovella általános tárgyalásának folytatására. Györki Imre elvtárs beszédének bevezető részében rámutatott arra a tendenciára, amely a büntetőjogi alkotásoknál a szabadságjogok terén mindinkább megszorító intézkedésekben nyer kifejezést. A magyar közvélemény — folytatta aztán — joggal várta és remélte, hogy nyolc évvel a világháború lezajlása és a forradalmak befejezése után elérkezettnek tartja a miniszter és a kormány az időt arra, hogy megszünteti a kivételes hatalomra épí­tett jogalkotást. (Vajon helyeslés a szélsőbal­oldalon.) Nem tudok semmiféle komoly okot találni arra, hogy nyolc évvel a háború és a forradalmak lezajlása után még mindig fön­tartandóknak látják-e a kivételes, háborús álla­potra vonatkozó rendelkezéseket. Kérdezem, kik ellen visel háborút a kormány, hacsak nem az ország dolgozó lakossága ellen. (Peyer Károly: „Zsidók ellen visel há­borút! " — Propper Sándor: „És a proletá­rok ellen!") De ha ez a szempont vezeti a kormányt, tes­sék ezt komolyan beismern­i és ennek követ­kezményeit levonni. A közelmúlt napokban lát­tuk azon brutalitásokat, amelyeket az egyetem falain belül elkövettek és láttuk azt is, hogy ezekkel szemben a kormány egyáltalában nem kíván élni azokkal a rendelkezésekkel, ame­lyeket a büntetőtörvénykönyv az ilyen cselek­ményekre vonatkozóan előír. Ezzel szemben­­ pedig látjuk, hogy milyen szigorral járnak el­­ hasonló jelenségekkel szemben, ha ezek a munkások között fordulnak elő. Az egyik egye­temi tanár, aki az ifjúság vezére, találta ki az eltanácsolók módszerét. A munkások, ami­kor sztrájktörővel vagy nem szervezett mun­kással állanak szemben, akitől életbevágóan fontos érdekeiket féltik, szintén az eltanácsolás módszerét alkalmazzák. Ezek ellen a munkások ellen azonban az ügyészség mindjárt meg­indítja a büntető eljárást. Elvárhattuk volna a minisztertől, hogy a sajtószabadságot kor­látozó intézkedéseket leépítse. A bíróságok tehermentesítése szempontjából pedig feltétlenül helyes intézkedés lett volna, ha a miniszter az esküdt­bíráskodást újra helyreállítja A bíróságot mentesíteni kell a politikai pörök légiójától. Alig van olyan hét, hogy a bíróságok, amelyekre igazán nem lehet azt mondani, hogy teljesen mentesek bizonyos politikai elfogultságtól,­ne hozzanak olyan íté­letet, amellyel valahogyan jóvá igyekszenek tenni azokat az ítéleteket, amelyeket, 1919-ben, 1920-ban és 1921-ben Surgoth Gyula és az egyéb Surgothok hoztak. Hét-, meg tízévi börtönbün­tetésre elítélt emberekről megállapítják az újonnan hozott ítéletek, hogy eljárásuk a kom­mün alatt korrekt volt. Azonban mi történik ezekkel az exisztenciákkal? Tönkretette őket az akkori felületes bírói eljárás, tönkretették őket az akkor lelkiismeretlenül eljáró bírák. (Az el­nök rendreutasítja Györki elvtársat azzal, hogy ne általánosítson.) Szükséges, hogy ezeket az ügyeket hivatalból revízió alá vegyék és fölül­vizsgálják. Én már nem tudom, hány ízben in­terveniáltam, hangoztattam és eljártam Farkas Antalnak, a Népszava egyik munka­társának ügyében. Rámutattam annak a lehetetlenségére, hogy azért, mert a péceli direktórium tagja volt, lázadás bűntettével vádolják. Elképzelhetetlen, hogy akadjon Magyarországon olyan bíróság, amely őt ebben a deliktumban bűnösnek mon­daná ki. Nem tudom tehát belátni, mié­rt nem revidiálják az idevonatkozó intézkedést, miért kell föntartani úgy ellene, mint sok más ha­sonló ügyben mások ellen a tarthatatlan vádat? Szüntessék meg azt a gyakorlatot, hogy az ideiglenes államfő tekintélyét berúgott kocsi­sokkal és napszámosokkal szemben állandóan megvédeni akarják. Ezek duzzaszt­ják föl tulaj­donképen a bíróság restanciáját. Csak a tegnap este történt esetre hívom föl a figyelmet. Tegnap este a Népszava szerkesztősége, kiadóhivatala és könyvkereske­dése előtt munkások tüntetést rendeztek abból az alkalomból, hogy tegnap volt három esz­tendeje a Népszava utcai terjesztése megtiltá­sának. Mindenki tudja, hogy a Magyarországi Szociáldemokrata Párt élesen sz­emben áll a kommunista párttal és ugyanakkor odaáll a magyar államrendőrség és kiad éjszaka egy hivatalos kommünikét, amelyben azt mondja, hogy szükségessé vált 38 embernek az őrizetbe­vétele, „mert ezek a proletárdiktatúrát éltet­ték". (Propper Sándor: „Lehet, hogy a detek­tívek éltették!") Ne a bosszú, ne az előléptetés reménye és ne az előléptetéstől való elütés veszedelme ve­zesse az eljáró közegeket ezeknek az ügyek­nek az intézésében. A novella indokolásában olvassuk, hogy a bűn­cselekmények az utóbbi időben tömegesen meg­szaporodtak. Ez a beismerés a legsúlyosabb kritikája a kormány működésének. Ebben az országban 8 év óta nem hallunk mást, mint az erkölcsök megjavításáról szóló prédikációkat és nem látunk egyebet, mint az erkölcsök meg­javítása címén való reakciós intézkedéseket. Ugyanakkor azonban az erkölcsök megjavítása helyett azt az eredményt érik el, amelyet most a javaslat indokolásában újabb reakciós intéz­kedés ürügyéül akarnak fölhasználni. A külön­böző fogházakban, börtönökben­ és fegyházak­ban egészen más publikumot találunk, mint békeidőben. Országos főkapitány, herceg, volt miniszter, miniszteri tanácsos, egész c­somó köz­életi kiválóság van állandóan ott. Ez a kor­mányzat nyolcéves működésével odáig juttatta a közállapotokat és közerkölcsöket, hogy a bűn­cselekményeknek nagy tömegét átvitték olyan társadalmi osztályra, amelynek tagjai eddig bűncselekményeket nem követtek el. Ez a következménye annak, hogy 19211-től 1922-ig valósággal hivatalból melengették a bűncselekményeket, hogy akkor szabadon le­hetett elkövetni rablást, gyilkosságot és más bűnöket, csak hazafias műzbe kellett azokat öltöztetni. (Esztergályos János: „Lásd Km­etty Károlyt ésatöbbit!") Ez juttatta állapotainkat oda, ahol ma tartunk. A büntetésnek pénzzel való megváltása meg­fosztja a bíráskodást az igazságszolgáltatás jellegétől és egyszerűen jogkimérő hivatallá te­szi a törvényszékeket. Az újabb időkben a sza­badságvesztésnek törvénytől előirott módjai is teljesen elsikkadtak. Újságírókat, tehát nem közönséges gonosztevőket megvasalva és meg­kötözve szállítanak a fogházba. (Pesthy i­gazság­ügyminiszter. ..Ki volt ez?) Schöner Dezső, a Népszava munkatársa, (Váry Albert előadó. ..Le­het, hogy fegyelmije volt!" — Propper Sán­dor: „Semmi fegyelmije nem volt!") Semmi fegyelmije nem volt, egyszerűen csak három hónapra volt elitélve és ezért kivitték a­ gyűj­tőbe. A gyakorlatban teljesen megszüntették a fegyház, börtön és fogház között való disztink­ciót. (Propper Sándor: „A poloskák száma is egyformán sok!") Ezután részletesen rámutatott a javaslatban stipulált dologház intézményének céltalansá­gára és kivihetetlenségére, a patronázs intéz­ményének elhanyagolására, majd szóvátette azt az emberiesség ellen való és céltalan gya­korlatot, hogy a politikai cselekmények címén elítélteket kiszabadulásuk után toloncházba viszik az úgynevezett közigazgatási eljárás lefolytatása végett. Rámutatott börtöneink tarthatatlan állapotára és arra, hogy­ teljesen elhanyagolt az az elszendű kérdés, hogy mi­­képen vezessék le a fiatalkorúakra vonatkozó büntetéseket. Az igazságügyminiszternek bele kell nyúl­nia abba a darázsfészekbe, amelyet a rend­őrség előtt lefolyó eljárásnak neveznek. Ami a rendőrségnél történik­, a belügyminisz­ter hatáskörébe tartozik. Azonban igazság­ügyi vonatkozású kérdésekről van itt szó és az igazságügyminiszter nem zárkózhatik el az elől, hogy rendet teremtsen ebben a kérdés­ben. A vádlottak kivétel nélkül arról panasz­kodnak, hogy a rendőrségen és a csendőrségen a legkíméletlenebb veréssel veszik ki belőlük a vallomást. És amikor ezek a vallomások el­hangzanak, az igazságügyi hatóságok semmi jelét nem mutatják annak, hogy a tudomá­sukra jutott bűncselekmények megtorlásáról valamikében gondoskodni akarnának. Ezt a gyakorlatot váltotta ki büntető igazságszol­gáltatásunknak az a leegyszerűsítése, amely abban az esetben, ha a vádlott vagy terhelt beismeri a nyomozati hatóság részéről meg­állapított tényállást, lehetővé teszi a vizsgálat mellőzését. Amikor az erzsébetvárosi és a csongrádi bombamerénylők ügyét tárgyalták, akkor elfogadták a nyomozati hatóságok kö­zeges brutalitásával való védekezését a vádlot­taknak, de nem fogadják el akkor, amikor a másik oldalon szocialista és kommunista vád­lottak védekeznek csendőri, meg rendőri bru­talitással. A legutóbbi úgynevezett kommu­nista per tárgyalása alkalmával történt, hogy egyes jobbindulatú rendőrök egymás közt be­szélgetve elszörnyültöd­tek azon, hogy a bíró­ság előtt tanúvallomást tett rendőrtisztviselő eskü alatt tagadta le a megtörtént tényeket. És erre nem a rendőrtisztek ellen, hanem a jobb­ér­zésü­ktől sugali rendőrök ellen indítottak eljárást. Hamis bizonyítékok szerzésében a rendőrség maga koholt bű­ncselekményeket, maga táplál és termeli ki azokat a bűncselekményeket, amelyekről a vádhatóság képviselőte nagyhangon iüirdeti, hogy ezek ellen küzd Magyarország és hogy ezek ellen küzdve, mentssik meg mi magyarok Európát a bolsevizmus rémétől. A legutóbbi úgynevezett Szántó-féle kom­munista pertben elkövetett rendőrségi okirat­hamisításra vonatkozó bizonyítékaimat ezen­nel az igazságü­gyminiszter kezébe teszem le. Ezek a bizonyítékok alkalmasak arra, hogy büntető eljárás meginduljon. Azonban az eljá­rás megindítása helyett előléptetésben része­gültek a bűncselekmény elkövetői. A legújabb kommunista ügyben letartóztatott vádlottak között volt egy Rubin Ede nevű szabósegéd. Ezt a Rubin Edét a rendőrségen éppen olyan bánásmódban részesítették, mint a többi vád­lot­tt, a legsúlyosabb brutalitásokkal igyekez­tek belőle valótlan adatokat kiszedni. Minthogy távolról sem volt elég bizonyítéka a rendőrség­nek, amellyel igazolhatta volna 50 ember le­tartóztatását, hogy most már valahogyan iga­zolja a maga brutális eljárását és igazolja, hogy mennyire szükség van a drága pénzen föntartott politikai rendészetre, mindenáron igyekeztek adatokat kicsikarni, hogy ez alá­támassza eljárásukat. És ennek az érdekében ezt a szerencsétlen embert tettlegességgel, ve­réssel, kínzással, minden módon való prepará­lással arra bírták rá, hogy fölálljon és ebben a kommunista­ ügyben éppen úgy, mint ahogy a tiszaeszlári perben Scharf Móric tette, ő is vállalja, hogy egyes letartóztatott emberekkel szemben valótlan tényeket fog vallani, amely valótlan tények a rendőrség szájaizének meg­felelnek. Tisztán a rendőrség inspirációja és utasítása alapján előzetes megkínzatása után vállalkozott erre és olyan embereknek, akiket egyáltalában nem ismert, akikről halvány sej­telme sem volt, hogy voltak-e külföldön, egy­szerűen a szemükbe mondta, hogy emlékszik és tudja, hogy Bécsben­, Berlinben jártak agitá­torképző iskolába. És hogy ez nem tisztán ma­gának a rendőrségnek közegeire vonatkozik, hanem, hogy ebbe a fertőbe az ügyészség tag­jait is bevonták, arra nézve bizonyságul szol­gál egy közjegyzői nyilatkozat, amelyet később ugyanaz az ember adott ki. Ebben a közjegyzői okiratban — amelyet Györki Imre elvtárs fölolvasott — Bubin Ede részletesen elmondja, mikénen állapodott meg Zdeborszky detektívfőfelügyelő Miskolczy ügyésszel abban, hogy őt, Bubint harmad­magával visszaviszik a rendőrségre, elmondja a hamis útlevél, majd megszöktetése történe­tét, végül pedig azt, miképen bérelték föl arra, hogy kémkedjék a külföldi kommunisták kö­zött és tegyen jelentést a budapesti rendőrség­nek észleleteiről. Ez az eljárás — folytatta. Györki elvtárs — teljesen egyezik azzal, amit az Esküdt-perben láttunk, amikor a vádlottat el akarták utaz­tatni és amit láttunk Zákány képviselő eseté­ben, akit Amerikába utaztattak el. Ezek a jámbor dolgok napirenden vannak. Hogy a miniszternek megkönnyítsem a nyo­mozást és a büntető eljárás megindítását, benyújtom annak az útlevélnek fénykép­másolatát és az egyéb bizonyítékokat, ame­lyeket Rubin Edének állított ki a rend­őrség. Még az útlevélkiállítási illetékeket is a rendőr­ség fizette. (Peidl Gyula: „Milyen nagylelkű­ség!") Györki elvtárs ezután fölolvasta azt a je­lentést, amelyet azok a detektívek tettek, akik Rubin Edét a vasúthoz kísérték és akiktől ez a jelentés szerint „megszökött"­. A jelentés sze­rint Rubin Ede március 14-én reggel 8 órakor szökött meg a jelentést tevő Heim Péter és Szánthó Lajos detektívektől. Kiderül azonban az útlevél lepecsételéséből, hogy ez a Bubin-Bössler már március 13-án hagyta el az ország területét és lépett át a határon. (Peidl Gyula: J ezt csak nem hamisíthatta Bubin!­) Azt is meg kell mondanom, hogy a­ rendőrségnek az az eljárása, hogy hamis útlevelekkel operál, szintén nem ül előttünk, hiszen nagyon jól em­lékszünk arra, hogy Hetényi főkapitányhelyet­tes valósággal nagyban gyártatta a hamis út­leveleket akkor, amikor a hamis frankot ter­jesztők részére állíttatott ki útleveleket. („Úgy van! " „Úgy van!" — a szélsőbalodalon.) Ezzel szemben egyetlen intézkedése nincs az igazság­ügyi hatóságnak, amely ezt a barbár, ezt az aljas, ezt a gonosz gyakorlatát a budapesti rendőrségnek megszüntetné. (Az elnök rendre­utasítja Györki elvtársat. — Propper Sándor: „Igaza van, ez a legkevesebb, amit mondha­tott." — Az elnök Propper elvtársat rendreuta­sítja. — Propper Sándor: „Nem jogállamba való dolgok ezek.") Nem lehet ezt jólélekkel tűrni, mert ha­ van valami, ami ennek a nemzetnek megbecstelenítését jelenti, akkor a rendőrség

Next