Népszava, 1928. augusztus (56. évfolyam, 173–197. sz.)

1928-08-25 / 192. szám

Ezzel szemben pedig tudjuk, hogy a jó szak­munkások átlagos heti keresete nem tesz ki többet 40—45 pengőnél, ellenben a dolgozó munkásság zömének a keresete ennél is jóval kevesebb. Amellett állandóan növekedik a munkanélküliség, emelkedik a házbér, fokozód­nak a különböző adóterhek, úgy, hogy már most, nyár közepén — amikor pedig mindig szokott egy kis enyhülés mutatkozni a drága­ságban — olyan sötét és komor a helyzet, hogy legkomolyabb aggodalom nélkül nem is lehet, gondolni arra, hogy mi lesz a télen, ha így haladnak tovább az események. Még most sürgős intézkedésekkel kell megakadályozni a katasztrófa kifejlődését. Munkaalkalmakat, az árdrágítók, a kartelek megfékezését. A bollatok! Lanftria posztó­gyár Bőzfírta fonómanitásai! ASiS nem hódol be a munkáltatók bér­diktatúrájának - az pusztuljon éhen. A budafoki Hárosszigeten levő Lanária­posztógyár fonodájában már hetekkel ezelőtt differenciák támadtak a fonómunkások és az üzemvezetőség között. A fonoda munkásai ugyanis csoportokba osztva fölváltva éjjel és nappal dolgoznak és a munkások elérték, hogy az éjjeli munkánál minden munkás 15%-os pótlékot kapott. Néhány héttel ezelőtt az igaz­gatóság rendeletet adott ki, amelynek értelmé­ben a százalékot megvonta, hivatkozva arra, hogy a gyárban 57 órás munkahét keretében dolgoznak a munkások. A munkások természet­szerűen nem nyugodtak meg a jogfosztásban és panaszkodtak az igazgatóság eljárása miatt. Már akkor figyelmeztették a munkásokat, hogy aki nem nyugszik bele az igazgatóság in­tézkedésébe, azt majd elbocsátják. De a munkások SZÍVÓS ellenállása mégis arra bírta az üzemvezetőséget, hogy az éjszakai pót­lékot visszaadja. Alig múltak el a százalék elvonása miatt előállott izgalmak, amikor a gyárvezetőség újabb intézkedéssel zavarta meg a nehezen helyreállott nyugalmat. Körülbelül két héttel ezelőtt új rendeletet függesztettek ki a gyár­ban, amelynek értelmében a bérszámításnál az órabérrendszerről áttérnek az akkordrend­szerre. Az akkordbéreket mindenkinek az óra­bére arányában állapították meg, mégpedig olyan magas munkateljesítmény alapján, hogy a szombati bérkifizetés alkalmával minden munkás bércsökkenést szenvedett. Pedig mindenki teljes erejével dolgozott. A munkások tehát bejelentették az üzemvezető­ségnek, hogy az igazgatóság által fölajánlott akkordrendszerbe nem nyugodhatnak bele, mert családjukat az új bérfizetési rendszer mellett a minimális szükségletekkel sem tud­ják ellátni. Bejelentésükre az volt a felelet, hogy aki a kifüggesztett akkordrendszer mellett nem akar dolgozni, az ne is jöjjön be a gyárba. A fonodában 45 ember dolgozik és amikor ezek a Szent István utáni kedden be akartak menni a gyárba, tudomásukra adták, hogy csak az kezdjen dolgozni, aki a kifüggesztett bérrend­szert elfogadja. Majd később megkérdezték tőlük, hogy akarnak-e dolgozni, vagy nem. A munkások kijelentették, hogy a régi órabérrend­szer mellett szívesen dolgoznak, vagy ha egy olyan akkordrendszert állapítanak meg, amely nem okoz kereseti csökkenést a munkásoknál. Az igazgatóság azonban elutasította a munká­sok kívánságát és ezzel egyszerűen az utcára szórta, vagyis kizárta azokat a munkásokat, akik nem hajlandók szó nélkül behódolni a munkáltatói diktatúrának. Az igazgatóság mindenfelé új munkások után kutat és azt hiszi, hogy egyre-másra más emberekkel pótolhatja a kizárt munkásokat. Pedig tudhatná hogy a textilmunkások is el­érkeztek már az öntudat ama fokára, hogy olyan gyárban, ahol a munkáltató és a munká­sok között konfliktus van, munkát nem vál­lalnak. m m Budapesten csökken a hiázasságkö­tések száma. A fővárosi statisztikai hivatal havi értesítő­jének most megjelent száma szerint Budapes­ten a házasságkötések száma csökken. Az ada­tok szerint 1927 júniusában Budapesten 1049 házasságot kötöttek, az idén júniusban azon­ban csak 915-öt, a csökkenés tehát 131. Május kivételével valamennyi hónap adata alatta marad idén a júniusinak. Januárban ugyanis 685, februárban 841, márciusban 760, áprilisban 812 házasságot kötöttek, míg májusban 1126-ot A házasságkötések számának csökkenése két­ségtelenül szoros összeköttetésben van a lakos­ság egyre súlyosodó gazdasági helyzetével. m i­mi Terjesszük a munkássajtot! 12 NÉPSZAVA 1928 augusztus 24. i lesz november 1-én Ausztriában? Harc a lakásvédelem fönmaradásáért. (A Népszava bécsi tudósítójától.) A kérdés­nek, amelyet ezen sorok fölé írtunk, az adja meg a különös jogosultságot, hogy amennyi­ben Ausztriában minden úgy történik, aho­gyan a kormány tervezi, akkor Ausztriában november elsején — új házbértörvény és ma­gasabb házbér lépne életbe. Még csak augusz­tus végét járjuk, de az aranyházbérek rettentő súlya alatt nyögő budapesti újságolvasó meg fogja érteni, hogy milyen nagynak mondható az a veszedelem, amely ilyenformán Ausztria lakosságának dolgos rétegeit fenyegeti. A ve­szedelmet Ausztria népe is sejti, ismeri és már jóelőre védekezik is ellene, amennyiben min­denre és mindenhová kiterjedő agitációt foly­tat a kormány tervei és szándékai ellen. De a kormány mégis jobb ügyhöz méltó buzgalom­mal, mondhatni azt is, hogy konoksággal mégis ragaszkodik ahhoz, hogy a lakók védel­mének mai rendszerét áttörje és ha az osztrák parlament nyilván már a jövő hónapban a nyári szünet után újból összeül, első teendői közé tartozik majd a november elsején életbe­léptetni szándékolt törvénynek a tárgyalása. Várjon a­ néhány száz háziúrnak a türelmet­lenségén kívül mi lehet ennek a nagy sietség­nek az indoka­? Megmondhatjuk: olyan indok, amely szociális vagy közgazdasági szempontból igazságos és helytálló volna,­­ nincsen egyetlenegy sem! Amikor a háziurak és szószólóik az idők fo­lyamán minden régi érvet elkoptattak és az új érvekből is kifogytak, előhozakodtak azzal, hogy a mai rendszer mellett nincsen, aki a régi házakat jó karban tartsa és tataroztassa, a háziúrnak ez­ nem érdeke, mert a lakók nem fizetnek, a vége az lesz majd — mondották a valorizációért harcolók —, hogy Bécs hova­tovább romhalmazzá válik. De hogy a való­ságban milyen széllel bélelt a türelmetlenkedő háziuraknak ez az argumentuma, azt a most kiadott újabb agitációs iratoknak ez az egy­két számadata is mutatja. Dr. Danneberg elv­társnak, az ausztriai lakáskérdés egyik leg­alaposabb ismerőjének összeállítása szerint az 1923—1927. esztendőkben a bécsi lakáshiva­tal egyeztető bíróságai nem kevesebbet, mint 140.607.000 schillinget, vagyis majdnem 141 milliárd koronát állapítottak meg karbantar­tási költségekre és ezt a horribilis összeget a bécsi magánházak lakói meg is fizették. A há­zak tatarozása címén a lakók a jelzett eszten­dőkben 11.990 esetben annyit fizettek, hogy az összeg a békebeli házbéreknek (papírkoroná­ban) kétezerszereséig, 4464 esetben kétezer­ötszázszorosáig és 1860 esetben háromezerszere­séig rúgott föl. Ilyen összegeket kaptak a háziurak és emellett még azt is meg kell je­gyezni, hogy a fennálló rendszer szerint a la­kók nem nagyon zaklathatták a háziurakat odairányuló ellenőrzésükkel, hogy az összege­ket csakugyan tatarozás céljaira fordították-a. Tény, hogy az összegeket a lakók befizették. A háziurak is, a kormány is — az utóbbi a törvényjavaslat indokolásában — arra hivat­koznak, hogy a valorizáció már azért is szük­séges, mert enélkü­l nincsen mód az építkezési tevékenység fölélesztésére. Erről ezeknek a so­roknak a keretében csak egynehány megjegy­zésre kell szorítkozni. A kormány legvérmesebb reményei csak odáig terjednek, hogy tizenkét év múlva, vagyis 1940 május elsején elérhető a házbérfize­tési fokozatban a békebelinek a hétezerszerese. A kormányjavaslat ugyanis csak idáig merész­kedik, mert számol azzal az óriási ellenállással, amellyel amúgy is és okvetlen találkozni fog. A kormány a javaslat, indokolásában már jó­előre kijelenti, hogy tőle építkezést ne is vár­janak, neki nincs rá se módja, se pénze. Szeré­nyen megelégszik azzal, hogy a háziurak szá­mára biztosítsa nem az építkezésnek, de — az aranybéreknek a lehetőségét. „Végre is — mondja a javaslat indokolása — dönteni kel abban az irányban, hogy a lakáskérdés dolgá­ban megmarad­junk-e a magángazdálkodás elve mellett, vagy tartósan szocializálási experimen­tumokkal próbálkozzunk." Bizony, ez a lényeg. A „tartós szocializálás! experimentum" — ami alatt Bécs város nagy­szabású és nagyszerű építkezési politikáját gondolja a keresztény-szociális reakciós kor­mány. Ez az, amitől irtózik és fázik és ezt sze­retné valamilyen módon megakasztani és deré­kon törni. Azon az úton várjon, hogy az arany­házbérek életbeléptetése révén súlyos terhekbe megrakja a város költségvetését vagy állam­ fináncpolitikájával, amelynek segítségével most is szeretne milliárdokat elvonni Bécs adóbevé­teleiből, mindegy neki, a fő, hogy Bécs szociá­lis tevékenységét és építkezési programját meg­akassza. A háziurak aranyházbéreinek biztosí­tásán kívül a szociális reakció kormányánál ez a legfőbb gondja. Ausztria dolgozó népének viszont az a gondja és legfőbb feladata, hogy ezeket a finom terveket meghiúsítsa. Dr. Danneberg elvtárs összeállításában né­hány kirívó számadat arra mutat, hogy Auszt­riában az 1927-es index szerint minden szük­ségleti cikknek az ára a háború előttihez ké­pest már túlvalorizálódot. Az élelmiszer ára 17.028-szoros, a ruházat 26.597-szeres, az egyél 16.723-szoros, csak éppen a lakásbéreket nem tudták a tőkések eddig valorizálni. Most tehát az a kérdés, hogy sikerül-e váljon november elsejéig ennek a valorizációnak is — egyelőre persze csak szerény kezdő fokon való — meg­valósítása? Az osztrák munkásság minden ere­jével azon van, hogy ezt a veszedelmet elhá­ritsa s hogy ez év november elsején se legyen még a házbértőkéseknek adózó rabszolgája. (B. M.) Új tárgyalás kerüti az Újság" lapüsz­inak sztrájkjában A lapkihordók szakszervezetének és a Lapkiadók Szindikátusának képvi­selői tárgyalnak a kollektív szerződésről. Jelentettük már, hogy az „Újság" lapkiadó vállalatnál alkalmazott lapkihordók, mivel az igazgatóság többizben visszautasította a bérek, a munkaviszony és a bánásmód rendezésére irányuló kérésüket, vasárnap reggel sztrájkba­léptek, illetve nem hordták ki az „Újság" példányait. _ Az „Újság" csütörtöki számában hosszú cikk keretében foglalkozik a sztrájk körülmé­nyeivel és­­az Andréka főkapitányhelyettes ve­zetés­éivel lefolyt keddi tárgyalás alkalmával fölvett jegyzőkönyvre hivatkozva azt állítja, hogy a lapkihordók szakszervezete nem tar­totta be ígéretét és ebből messzemenő követ­keztetéseket vont le az illető szervezet vezető­ségének szavahihetőségére és a szociáldemo­krata párt „belső fegyelmére" vonatkozóan. Nagyon természetes, hogy a szociáldemokrata pártnak, mint politikai pártnak erre a sztrájkra ingerenciája egyáltalán nem volt, mert hiszen általánosan ismert dolog, hogy a szakszervezetek és a gazdasági harcok ügyei a Szakszervezeti Tanács hatáskör­ébe tartoz­nak. De­­ még súlyosabb az a megállapítás, hogy bárki az „Újság" lapkihordóit meg­áll­apodássizegésre kényszerítette volna. A jegyzőkönyv szerint is a szervezet titkára, Vass János elvtársunk a tárgyalás folyamán megígérte, hogy ,,az­­Újság" kihordóit föl fogja hívni, hogy a munkát vegyék föl". De hogy ez a fölszólítás sikerre is vezet, azt egyáltalán nem garantálhatta, mert amikor Andréka fő­kapitányhelyettes délben őt a­ tárgyalásra hívta, senkivel sem érintkezhetett és egyedül volt kénytelen a tárgyaláson megjelenni. A cikk maga is elismeri a jegyzőkönyv erre vonatkozó részének homályosságát, amikor azt mondja, hogy az „Újság" már előre fölkészült arra, hogy a munkások mégsem állnak mun­kába, „mert a tárgyalások során nem, kaptunk föltétlenül megbízható képet a sztrájkoló lap­kihordók vezetőségének intencióiról. S a ma­gunk részéről minden­­eshetőséggel szemben iparkodtunk biztosítani az „Újság" zavartalan kézbesítését." Ugyanilyen nehéz helyzetben volt a szervezet titkára is, akinek nem adtak időt az érdekelt munkásokkal való érintkezésre Nagy hiba volt az is, hogy a Lapkiadók Szin­dikátusa régebbi magatartásával elrontotta az a bizalmat, amelyet a munkások általában elő­legeznek minden munkáltatóegyesületnek. 1927 ben például a Lapkiadók Szindikátusa egyhetes fizetéses szabadságot állapított meg a lapkihor­dók részére, de a legtöbb lap nem tartotta be ezt a rendel­kezést és az „Újság" lapvállalat is csak fél­hetet biztosított a lapkihordóknak. A munkáltatóegyesületnek tehát nem volt ereje a határozat megvalósítására. Ugyanígy jár­tak a lapkihordók a propagandalapok szét­hordásakor is. A Lapkiadók Szindikátusa ha­tározatot hozott, hogy nem kötelesek kihordan a propagandalapokat és a lapvállalatok mégis kényszerítették a kihordókat a propagandapél­dányok széthordására. Ugyanígy nem felel meg a valóságnak a cikk amaz állítása sem, mintha a lapkihordók szervezetének vezetősége a lap­kihordókat valamire „föllázítaná" és legyen nyugodt az „Újság" cikkírója, egyetlen lapki­hordó sem szándékozott a postásokat meg­támadni. Habár úgy állítja be a dolgot, mintha a posta vezérigazgatósága valóban sztrájkbon­tásra bocsátott volna az „Újság" rendelkezésére 100—200 postást, pedig bizonyára csak arró van szó, hogy a postások a címmel föladott lap példányokat kötelességszerűen kézbesítették. A sztrájkban különben fordulat állott ,de A lapkihordók a Lapkiadók Szindikátusánál amaz ígéretére, hogy az új tárgyalás rövidesen megindul, pénteken reggel újból munkába áll­tak. Pénteken délben értesítették a lapkihordós egyesületét, hogy az új békéltetőtár­gyalás szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik meg.

Next