Népszava, 1929. október (57. évfolyam, 222–248. sz.)

1929-10-01 / 222. szám

10 hogy abból a posványból, amelybe ez a poli­tika rángatta az országot, nincs más kivezető út, mint a demokrácia. Ma az ország sokkal jobban hisz ebben, sokkal jobban bízik a demokrácia regeneráló erejében, mint egy negyedszázaddal ezelőtt, amikor az általános, titkos választójog hatalmas politikai gondo­lata harcos útra indult Magyaror­szágon. Az ország népének ma módjában van tapaszta­latok alapján látni, hogy mit jelent a demo­krácia államok és népek életében ott, ahol hamisítatlanul érvényesülhet a közdolgok minden területén. Ma nehezebb elhitetni a néppel, mint valaha, hogy a demokrácia csak politika­i kenyér nélkül, mert a magyar népben különösen az utolsó évtizedben az összehasonlítás képessége nagyon erősen kifejlődött. De az uralkodó hatalom urai ma sem tudnak hatásosabb érvet, meggyőzőbb szólamot találni a demokrácia követelésével szemben, mint negyedszázaddal ezelőtt, most is a „lépésről-lépésre való haladás", most is a „tempó", most is a „sötétbeugrás" kényel­mes jelszavát szögezik szembe azokkal, akik egész lelkükkel és meggyőződésükkel érzik, hogy nincs más kibontakozás, nincs más útja Magyarország föltámadásának, mint az őszinte demokratikus népi politika. Mi az a sötétbeugrás? Nézzünk ennek a frázisnak a szemébe.­­Anglia, Franciaország, Németország, Svájc, a skandináv államok és a többi országok várjon a sötétbe ugrottak-e akkor, amikor államkormányzatukat a demokrácia alap­jaira építették. Határozott nemmel kell fe­lelnünk. Az általános, titkos választójognak beth­leni visszacsinálása, a szabadságjogok meg­szű­kítése, diktatórikus kormányzatra való berendezkedés sötétbeugrás volt-e? A válasz csak igenlő lehet. Mindezeket a tények igazolják. A demo­krácia az egész népet magába öleli. Kifej­leszti erőit, hatalmassá növeli képességeit, a Szabad politikai harcokban megedzi. Ez egészen tiszta dolog. Minden a napfényen történik. Semmi a diktatúra kulisszái mö­gött, semmi a róluk, nélkülük középkori receptje szerint. Itt nincs sötétség, nincs szakadék, nincs uijrds/ ' A­ demokr­át­ia ú­tjat nem torkolik szakadékokba. Egy nép a maga akaratából sohasem veszejti el önmagát, mert a népben a história lelke él, egészséges ösz­tönök és világos tudatok alakulnak ki benne, ha nem törik bilincsbe ezt a lelket, ha nem veszik el tőle a levegőt és a világosságot. A demokrácia soha, a diktatúra mindig katasztrófákba visz. Ugyanígy állunk a tempó kérdésével is. A tempót veszedelmek nélkül senki nem dik­,­tálhatja egy népnek. Csak a nép önmaga. Csak az idő és a korszellem. Csak a történe­lem és a gazdasági adottságok, csak a kul­túra szellemének mindenünnen való be­áramlása. A tempót a nép életritmusa dik­tálhatja csupán. Nem pedig egy vezetésre már alkalmatlanná vált uralkodó osztály, amely történelmi anakronizmusként és az idők csúfjára ül még mindig az országon. Lebecsülése és lealázása egy népnek, ha elveszik tőle azt, ami minden kultúrnépet megillet: az önrendelkezés jogát. Ám számbavehetjük a Bethlen-féle tempót más oldalról is. Konkrétebb formában. A Bethlen-féle tempó első lépése volt az álta­lános, titkos választójog megszüntetése. A második a felsőház megalkotása. A har­­madik a vármegyei törvényjavaslat. Ami közbül esik, az szinte futólépés vissza­felé, a legsötétebb feudalizmus kor­szakába. De Bethlen István tempót diktált a földreformnak is, amire most olyan büsz­­­kén hivatkozik nyilatkozatában, s amellyel el akarja hárítani kormányáról és kormány­zatáról a feudalizmus vádját. Bethlen István tempót diktált a gazdasági életnek is. Ami­kor az úgynevezett szanálás befejeződött, akkor azt hallottuk Bethlen gróftól, hogy „az államháztartás egyensúlyának helyre­állítása után pedig következik a magánház­tartások, az ország gazdasági életének helyre­állítása". Jó régen volt ez, de még a bethleni tempót sem volt senkinek alkalma sehol sem látni, sem érezni. Tempó csak a választások­ban volt. Igazi, magyar uritempó.­­ És ezen a tempón Bethlen miniszterelnök­nek nincs is szándékában változtatni. Ó, igen, ő elismeri, hogy fokozatosan a demo­krácia irányában kell haladni. Sőt megkoc­káztatja azt az állítást is, hogy közte és azok között, akik a demokráciát akarják, csupán tempóbel­i különbség van. Csakhogy ez a „csupán" ez most minden. Senki sem vonja kétségbe, hogy Bethlen miniszterelnök tisztában van azzal, hogy a demokratikus eszmeáramlatnak örökké nem lehet útját állni. És talán azt se bánja, ha száz év múlva Magyarországon demokratikus módon kormányoznak majd. De éppen ezért a tempó nem holmi ritmusprobléma a ma­gyar nép számára, hanem a lényeg. Sőt azt is mondhatnánk, a legfőbb lényeg, mert a magyar nép nem akar még újabb évtizede­kig jogokból kitagadott szolganép maradni. Vigyázzunk tehát a tempó kérdésével, ne­hogy újra lemaradjunk egy gondolattal és egy tettel, amellyel talán mindent meg lehetne menteni. Igen, nekünk ez a véleményünk, szemben Bethlen miniszterelnöknek azzal a vélemé­nyével, hogy éppen most, amikor súlyos gazdasági és szociális bajokkal kell megküz­deni, lehetetlen megvalósítani a demokra­tikus reformokat. Bethlen megrázkódtatá­soktól félti az országot demokratikus refor­mok esetén. Mi is megrázkódtatásoktól félt­jük az országot a demokratikus reformok elmaradása esetén. Bethlen miniszterelnök az ország mai ne­héz helyzetében az összes társadalmi erők egyesülését sürgeti és tartja szükségesnek, az ellentétek megszüntetését és egy kis isten­békét tart szükségesnek. Azt kell válaszol­nunk erre a miniszterelnöki óhajra és kí­vánságra, hogy ennek a teljesülése teljesség­gel lehetetlen mindaddig, amíg éppen a feu­dális klerikális reakció a természetszerűen jelentkező osztálykülönbségeket egyre mé­lyebbre és mélyebbre ássa. Lehetetlen együttműködésről és össze­fogásról beszélni egy olyan országban, ahol például a földmunkásoktól egészen elkonfis­kálták a szabadságjogokat és az egész prole­tariátust harmadrangú állampolgárokká szorították. Lehetetlen az erők összefogása ott, ahol társadalmi erők tekintetében olyan differenciákat látunk, mint Magyarországon. Képtelenség a különböző társadalmi osztá­lyok együttműködése ott, ahol maga a kor­mányzat húz éles válaszvonalakat a külön­böző társadalmi rétegek közé burkolt plura­litással, érdekképviseleti rendszerrel, az al­bérlők jogokból való kitagadásával és a jog­fosztásnak tezernyi más változatával. Bethlen miniszterelnök hivatkozik nyilat­kozatában azokra a megbeszélésekre, ame­lyeket a szociáldemokratákkal folytatott és azt mondja, hogy „ezeknek a megbeszélések­nek a nyomán már a legközelebbi jövőben olyan tények mutatkoznak, amelyek, azt hiszem, alkalmasak lesznek arra, hogy a magyarországi szociáldemokrata párt a maga külföldi összeköttetéseit Magyarország nagy érdekeiért szintén érvényesítse". Nos, nem tudjuk, hogy a miniszterelnök úr milyen készülő kormányzati tényeket je­lentett be ezekben a kijelentéseiben. A párt­vezetőség a párt illetékes fórumait ezekről a megbeszélésekről informálta, a Népszava olvasóit is tájékoztatta, mindenki tudja, mi­ről volt ott szó, mit mondottak ott elvtár­saink. Most sem mondhatunk mást, mint amit akkor hangoztattunk: Likvidálni az ellenforradalmat az egész vonalon. Demokráciát a népnek, szabadságot a bör­tönök politikai elítéltjeinek, szabadságot és megaláztatás nélkül való szabad hazatérést mindazoknak, akiket az ellenforradalmi ül­dözés a magyarországi szociáldemokrata munkásmozii­alomból külföldre kényszerí­tett, szabad hazatérést, mindazoknak a pol­gári politikusoknak, akik Magyarország de­­mokratikus átalakulásáért harcbaszáltak. Likvidálni a gyűlölködés és a bosszúállás mindent megmérgező szellemét és sürgősen, mindent megelőzően megalkotni az általános, titkos és az aggálytalanul tiszta választáso­kat, biztosító választójogi törvényt. Mert csak így lehet beszélni arról, hogy a lekötö­zött, háttérbe szorított, cselekvőképességük-­­ben korlátozott, szabad, érvényesülésükben meggátolt népi energiák fölszabaduljanak és az ország igazságáért és haladásáért harcba vihetők legyenek. • Igen, az egész népet oda kell engedni az ország kormányzásához, mert a mai magyar politikából nem a MacDonaldok, a Hender­sonok, a Snowdenok hiányzanak, hanem hiányzik a nép a maga halhatatlan nemzet­építő erejével. Csak ebből az erőből támad­nak és támadhatnak nagy politikusok és igazi nagy hazafiak. Csak ebből az erőből támadhat olyan ország, amelynek van ereje és van képessége hozzá, hogy tekintélyt és elismerést szerezzen magának minden viszonylatban mindenütt. És mindenekelőtt, ha angol példákra hivatkoznak, akkor előbb valósítsák meg az angol szabadságnak, az alkotmányos életnek és a politikai élet tisz­taságának ama biztosítékait, amelyek lehe­tővé tették a munkáspárt előretörését és kormányra jutását. Ki vonhatja jogosan kétségbe a magyar MacDonaldok, Hendersonok és Snowdenok jelenlétét addig, amíg ezek meg nem mutat-­ kozhatnak a kormányzás fórumain. Hiszen a német köztársaság első elnöke és mostani kancellárja is éppen úgy hazátlan bitang volt addig, amíg a német nép nem vonult be a­ német alkotmány keretei közé, mint amilyen hazaárulók és „hazátlan bitangok" vagyunk most mi, mert Magyarország demo­kratikus átalakulásáért küzdünk. Csak néhány nappal ezelőtt mondotta el Buda-­­pesten Rennie Smith elvtársunk, hogy Mac-­ Donaldot, Hendersont, Snowdent és a többieket, akiket most Magyarország kor­mányzója mint kiváló férfiakat aposztrofált, a háború alatt hazaárulókként pellengérez­ték ki s nem egy közülük börtönt is ült, mert szembe mert szállni az uralkodó kor­mányzati fölfogással. Ma az angol világ­birodalmat kormányozzák és az egész művelt világ tőlük várja a békét, legyőzött nemze­tek igazságukat. A hazaárulóktól! Ma mi vagyunk soron. Ma „mi áruljuk el az országot a kisántantnak". Ma bennünket küldenek börtönökbe. Ma mi vagyunk a le­nézettek, az értéktelenek, a senkik. De a hol­nap megint nekünk fog igazat adni. A sö­tétbeugrás legendája szét fog foszlani, mint a hajnali köd. Mert az ország élni akar. Mert a nép világosságot és levegőt akar, hogy élni tudjon is. Nem dicshimnuszokat vár a falvak és városok népe, amely valóban „ős­forrása" a nemzeti létnek, hanem cselekede­teket. Az uralkodó osztályok a rettegés politiká­ját folytatják. Félnek a „sötétbeugrástól". A nép a bátorság politikáját akarja és nem hiszi el többé már, hogy azok a politikusok, akik ugyanezt akarják, csupán tehetségtelen hazaárulók. NÉPSZAVA 1929 október 2. S.e©r®iE»2&í©81, Bik­aSecilte üti «aae fiáésSeá©*. A Tuka-pörben — amint Pozsonyból jelen­tü­k — hétfőn mondotta el Tuka az utolsó szó jogán védőbeszédét. A politikai pörö­ket n­em a bíró dönti el — kezdte beszédét Tuka —, a báró csak vezeti a tárgyalást. Itt nem egyének, hanem tömegek állanak egymással szemben. Ebben a pörben az állam hoz ítéletet saját maga fölött. Két részből áll ez a pör, a vád és védelem peréből. A vád pénzt és állást ígért azoknak, akik kedvezően vallottak, akik pedig nem vallottak kedvük szerint, állásukat veszítették. A jól vallók pedig haboskávét kaptak és a szalvéta alatt egy ezerkoronás volt. A továbbiakban arról beszélt Tuka, hogy úgy tüntetik föl őt, mint aki a magyar irre­denta érdekében dolgozott volna, holott ez nem igaz, mert ő a szlovák autonómiáért dolgozott, aminek, szerinte, a csehek között is vannak hívei, mert a modern demokráciát autonómia nélkül nem lehet elképzelni. Tiltakozott az ellen, hogy ő működéséért pénzt kapott volna. Részletesen fejtegette az autonomista mozga­lom céljait és azt vázolta, hogy a lényege ennek a mozgalomnak az, hogy a szlovákok ne legyenek alárendelt emberek a csehszlovák államban. Nevetségesnek tartja azt a vádat, hogy ő a Rodobrana-szervezet 38 emberével és néhány ócska puskával forradalmat akart volna csinálni. A szlovák emigránsok lapjá­nak az volt a célja, hogy a külföldet fölvilá­gosítsa a szlovákok bajairól. Mindig a tiszta demokrácia lebegett a szemei előtt, mert azt látja, hogy Csehszlovákiában a demokráciát meghamisították és a képviseletbe kinevezett tagokat küldtek be. Szerinte kár volt ezt a port fölkavarni, mert lesznek a Dunánt­úl olyanok, akik ezeket a dolgokat napfényre hozzák és kihasználják a csehszlovák állam ellen. Nem tartja magát mártírnak, köteles­ségből, meggyőződésből végezte munkáját. Azzal végezte Tuka a beszédét, hogy nem kér kegyelmet, mert nem hazaáruló, csak igazsá­got kér és emelt fővel várja az ítéletet. Az ítéletet szombaton hirdetik ki. Hunniás csaki munkáslapot olvas!

Next