Népszava, 1931. március (59. évfolyam, 49–73. sz.)
1931-03-01 / 49. szám
20 földön a rádió — az előfizetőké. És mert az előfizetők különböző pártállások és világszemléletek szerint csoportosulnak, a rádióik vezetősége mindenütt igyekszik az egyes csoportok igényeinek megfelelő műsorokat összeállítani. Az őszinte és komoly kultúrszolgálat, a pártatlan és komoly hírszolgálat mellett lehetséges ez a különböző igénykielégítés is, jobbra épp úgy, mint balra. Középeurópa rádióiban a baloldal épp úgy megszólalhat, mint ahogy megszólal a jobboldal is. De az, ami itt minálunk van, sehol a világon nincs. Sehol a világon nincs, hogy az unalom ásítására az ellenforradalmi politikai szolgálat provokáló hangzattai szállnak szét az éterbe és a fülekbe, mint langyos leöntésre a jéghideg zuhany. És sehol sincs az sem, hogy a rádió tendenciózus. Hogy tudatosan tendenciózus a jobboldal javára és persze: a baloldali fölfogások rovására és kompromittálására. Vegye hát végre tudomásul a Rádió is, meg a kormány is, hogy a Rádió nem holmi kurzusújság! Nem! Hanem olyan kulturinstrumentum, amely nem csupán az előfizetési pénzét fölszippantásáért van és nem az ellenforradalmi politikai hasznocskák bezsebeltetésére és a világon, hanem azért, hogy tárgyilagos legyen, hogy komoly legyen és egyformán szolgáljon minden kultúrigény felé. Most új tárgyalások folynak a Rádió és a kormány illetékes szervei között. A Rádió terjeszkedni, nagyobbodni, erősödni —gazdagodni akar. Most kell tehát a legerélyesebben hangsúlyozni, hogy a kormány igyekezzék a Rádiót megregulázni. Mert ha az előfizetők kezdenék el a móresre tanítást — az előfizetés- megszüntetésből és egyéb, alkalmazásba vehető megforló lehetőségekkel, akkor abból nem lesz köszönet és főként nem lesz zsíros,sőt túizsíros bevétel. A Rádió legyen az előfizetőké. A Rádió szolgálja a kulturált és informáljon becsületesen. Legyen érdekes és legyen hasznos. De ne higgje magáról többé, hogy ő valami kurzusújság, amely kizárólag az ellenforradalom és környéke szolgálatára született. Népszámlálás Rákospalotán. Kiadták a legújabb népszámlálás főbb adatait Rákospalotáravonatkozóan is. Eszerint a lakosság lélekszáma 40.292, ebből 20.615 a nő, 2060-nal több, mint a férfiak száma. Munkanélküli 2734. A házak száma volt 1920-ban 3434, 1930-ban 5861, a lakások száma 11.294, ebből üres 210. A lakosság száma tíz év alatt 7281-gyel szaporodott. A város nőtt, a lakosság elszegényedett — ez a jelenlegi „konszolidáció" mérlege. Ábrándozás. Jó lenne a mesebeli csizmákban úgy előre lépni, hogy hátunk mögött maradjon ez a kor és minden, ami régi. Jó lenne átröpülni jövő századok sok-sok évtizedét, hogy látva látnák: mai robotunkért mi lesz majd a fizetség? Hogy ellapuló sírjainkon raknak-e boldog fészket unokáink vagy az ő álommadaruk fölött is csalódás ölyve szálling? És egyet inni a kehelyből, minek csöppjéért kinos szomj gyötört meg s látni azokat vigan újra élni, akiket itt megöltek!... Héky Gábor. Karolinka. — írta Bátori Irén. — Amikor behozták Karolinkát a hordágyon, a szeme csukva volt és nem tudott semmiről. A küszöbről úgy tolták be a kórterembe, mint valami sütőkemencébe. Aztán ráírták a táblájára a nevét és hogy 18 éves. Amikor magához tért és beszélgetni kezdtek vele, gyorsan lökte a szavakat: — Engem csak úgy hívnak, hogy Karcsi. A többiek, páran az ágya körül, mosolyogtak. Karcsinak vékonyszálú, világosszőke haja volt, göndörkés, most Ugyan csapzott, de így is ellágyítóan kedves. Kicsit piszos volt az orra és szőke-fehér orcáin most rózsák égtek. Nagyon kedves volt így, ahogy ránézett az ember. Legtöbbször aludt, vagy eszméletlenül feküdt. Tüdőgyulladása volt. Ha néha megszólalt, megdöbbent a hangjától az ember.Kicsit mély volt és rekedtes. Annyira nem hasonlított ez a hang a külsejéhez. Ez a hang megvert, volt és összetaposott, mintha borospincék mélyéről jönne. — Nem kellene nekem itt lennem — lökte ki megint ijesztőn —, csak az anyám, az a ronda dög, szétszórt minket. . Lecsöndesítették. Most maradjon szépen nyugodtan, mert látja, hogy kihány mindent. Ha szép csöndesen fekszik, akkor hamarabb meggyógyul. Karolinka, akit csak Karcsinak hittak, lehunyta a szemét. Másnap, hogy a főorvos jött, már nem beszélt. Hiába tanították ki, hogy most már csak azt kell mondani: — Köszönöm, jól! — feje közönyös szótlansággal bólogatott a gyors lélegzet ritmusára.Körülötte egymásután hangzott különböző változatokban: —• Köszönöm, jól!... Köszönöm, jól!... Karcsika oda se hederített. Egyéniség lett a halál küszöbén. Aztán látogatója jött. A barátnője, akivel együtt árulták a kenyeret. Karcsi elmosolyodott. Kenyeres! Kenyeres! — hangzott fülében és föllibbent szemében fehér fejkötője, fehér kisköténye. A barátnője nagyot csókolt a szájába. Ijedten, félősen nézett Karcsira és nem látott semmit, nem látta, hogy kivül az ajtónál már szublimátus víz áll egy lavórban, hogy Karcsika érintésétől mindenki lemoshassa magát. Az orvos vért szivattyúzott Karcsika karjából, megszúrta az ujja hegyét is, de csak hoszszas kínlódás után tudott annyi eredményt elérni, hogy Karcsika néhány csöpp vérét két üveglemez közé préselhette. Reggel a kedves nővér ártatlansággal megsimogatta Karcsi fejét: — Aztán, ugye, te szereted a Jézuskát, Karcsi — a jó Istenkét — ugye? — Igen — mondta rá Karchti fáradtan. — A Szűz Máriát is, ugye? Majd hozok neked egy kis Jézuska-képet is. Imádkozzál szépen hozzá, hogy meggyógyítson! Ugye szereted a kis Jézust? — Igen ... Igen... Karcsika mindenkit szeretett. Szerette a főpincér, akivel jóban kellett lenni, hogy ott maradhasson a kávéházban; szerette a pincéreket, hogy békében hagyják; szerette az egykedvű urakat, akik unottan mondták: „Kenyeres!"; szerette a jókedvűeket, akik rákacsintottak; szerette a dévaskodókat, akik belecsíptek a karjába; akik harisnyát vettek neki; akik nem vettek neki harisnyát; akik ellopták a vére tisztaságát, izmait, erősségét, hogy most szegény teste féloldalt lóg le az ágyról, mert a piros életfolyam poshadtan alszik, már nem frissítheti föl tizennyolc év összetiport hordozóját. Várjon mit akar tőle a Jézuska? A nővér még egyre kérdezgeti. Karcsika vár. És nagy fülzúgás közben hallgatódzik, hogy jön-e már hozzá valaki. A nővére, akit a barátnőjének kellett fölkutatni a nagy bejelentőben. De nem jön. Csak egy orvos a másik kórházból, ahonnan idehozták. Karcsikának azelőtt tüdőcsúcshurutja volt. Kell Karcsika tudományos följegyzések céljából. De ő teli örömmel mosolyog, az orvosra. Milyen jó a doktor úr, hogy eljött hozzá. Igen, itt jó, nem kell mosni, mint a másik kórházban és mindenki szépen beszél vele. Mosolyog. Arccsaatjai fenyegetően kiállnak, szájaszéle fölhúzódik az inge tövéig. Rémisztő. A halál csufondároskodik ki rajta. Egyre mosolyog. Milyen jó, hogy úgy szereti a doktor úr. Ő is szereti a doktor urat... A kis Jézuskát is... Igen, de nem maradhat így. Ilyenkor márrégen fönn szokott lenni. Adják ide a ruháját. Hogy fölmehessen a hegyre — a napra. Hiszen itt megfulladhat az ember. Ilyenkor márrégen dolgozni szokott. Hát nem értik? Kenyeres! Kenyeres! Kenyeres! Alig lehet ágyban tartani, pedig az első lépésnél összeesnék. És nem jön senki. De annyi vizet ihatik, amennyi jólesik. Ha föl-fölriad, nagy kortyokban iszik. Egész éjjel. Laposan végignyúlik az ágyon. Nem parancsol neki senki. Végleg megegyéniesedett. Másnap kétoldalt az ágyához spanyolfalat állítottak. Pár óra múlva a nővér az ápolónővel gépiesen vetkőztette. Két lógó, fonnyadt melle mindennél szomorúbb látvány volt. Egész életét le lehetett olvasni róla. És sablonosan zümmögtek a szavak, amiket , a fiővér meg az ápolónő imádságnak neveztek. . .,és bocsásd meg a mi vétkeinket... Jött a nagy fekete kosár — ment a nagy fekete kosár — és Karolinka nem volt sehol. Jövőre fii csírázik belőle, vagy buza, barátnője hangosan mondogatja: — Kenyeret! Kenyeret! — És senki nem tudja, hogy Karolinka is benne van. NÉPSZAVA *1931 március 1. A 8sftka$ray*»Bfifiorus&goBotos^ia. Miért akart halálba menekülni Dankó Elemér gázs^Ari munkás felesége? Szombati lapunkban beszámoltunk arról, hogy Daniid Elemér gázgyári munkás felesége a népjóléti minisztérium III. emeletén megmérgezte magát. A szerencsétlen asszonyt a mentők a Rókus-kórházba szállították. A szombati nap folyamán olyan őrek terjedtek el a fővárosban, hogy Dankóné, anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna, a szombatra forduló éjszaka meghalt. Ugyanabban az időben ugyanis, amikor Dankónét szállították a Rókus-kórházba, az öngyilkosok osztályára került egy másik asszony, aki szombaton reggel meghalt, így került bele tévedésből a lapokba is az a hír, hogy Dankóné halt meg. Amint értesülünk, Dankóné, akit három gyermek vár a kispesti lakásban, a javulás útján van és az orvosok remélik, hogy néhány nap múlva elhagyja a kórházat. Dankóék lakástragédiája azonban megérdemli a kiesé bővebben való ismertetést. Kispesten a Rákóczi út 12. számú házban laktak és az asszonynak három gyerek, a 11 éves Mária, a 9 éves Elemér és a 8 éves pároly eltartásáról, iskoláztatásáról érs öltöztetéséről kellett gondoskodnia. Férje hetenként 35 pengőt keresett és a szoba-konyhás lakásért Nagy .J. Lajos háztulajdonos negyedévenként keveselte a 45 pengő bért, amire pörösködés után kilakoltatási eljárást indított ellenük azon a címen, hogy ő saját házában fabódéban lakik, tehát a lakásra szüksége van. A pert a háztulajdonos megnyerte és a kispesti járásbíróság 1930 szeptember 19-án elrendelte Dankóék kilakoltatását. A szegény aszszony, amikor megtudta, hogy a népjóléti minisztérium egy pestszentlőrinci tömeglakásba utalta őket, nagyon elkeseredett, mert arra gondolt, hogy három gyermekének a pestszentlőrinci tömeglakásból kell továbbra is a kispesti iskolába járni, ami jó háromnegyedórás gyalogutat jelent majd a kora reggeli órákban a szegény gyerekeknek, akiknek nem jut villamospénz. Dankóné kért, kilincselt, könyörgött a népjóléti minisztériumban és egy újabb kérvénynyel jelentkezett pénteken. A mitiszsztériumban azonban megmondták neki, hogy kilakoltatása jogerős és néhány nap múlva el kell hagynia a lakást. A szerencsétlen asszony, aki rajongásig szerette a gyermekeit, elkeseredésében mérgezte meg magát A népjóléti minisztérium szükségesnek érezte egy terjedelmes nyilatkozattal megvilágítani a helyzetet, amely szerint a háztulajdonos Dankóéknak fölajánlott egy negyedévi lakbérkülönbözetet és a fuvarköltségeiket is vállalta, ha kiköltöznek. Dankóék azonban az ajánlatot nem fogadták el. A minisztérium nyilatkozata szerint Dankóékat „a közvetlen kilakoltatás még nem fenyegette". Dankóné azonban a minisztériumban más nyilatkozatot kapott és a halálba akart menekülni. Moszkva megint hamis vádakkal a szociáldemokrácia ellen" (Moszkva, február 28.) ATass Iroda" azt írja, hogy az orosz szociáldemokraták pánorosz központi irodája ellenforradalmi szervezetekben dolgozott és a külföld beavatkozását készítette elő. Groman, a vádlottak egyike állítólag beismerte, hogy a szervezet nagy iénzeket kapott a 11. internacionálétól és különösen a német szociáldemokratáktól. Agy iroda, élénk összeköttetésben állott a külföldön élő orosz, szociáldemokratákkal. (Bertini,február 28.)Azurensevickiekellen kiadott vádirattal kapcsolatosan — amelyben azt állítják, hogy a mensevikiek központi bizottsága a németországi szociáldemokrata párttól 480.000 rubelt, kapott. —• a német szociáldemokrata párt elnöksége a következő nyilatkozatot tette: — A németországi szociáldemokrata párt sohasem támogatta az Oroszország ellen irányuló aknamunkát sem pénzzel, sem másmódon és nem is segítette elő az intervenciós terveket vagy ellenforradalmi mozgalmakat. Minden ellenkező állítás csak koholmány, amelyet nyilván azért találtak ki, hogy orosz testvérpártunkat (az orosz szociáldemokratákat) megrágalmazzék. Határozottam kijelentjük, hogy ezek az lírásoképtelen hazztgságok. Sztrájk egy bukaresti gépgyárban, Bukarestből táviratozzák. A „Le Manstre"gépgyár ötszáz munkása bérredukció miatt sztrájkba lépett. A gyár további 1500 munkása valószínűen szintén megkezdi a sztrájkot.