Népszava, 1931. november (59. évfolyam, 254–277. sz.)

1931-11-03 / 254. szám

10 maga, mint az ország életérdekében segítsen ezt a rendszert kiseperni innen, hogy semmi nyoma ne maradjon. Teljes seprés kell ide, tiszta ország kell ide és egy olyan egészen új politikai és gaz­dasági irányzat, amely valóban megnyit­hatja számukra az új élet kapuját. A kormány most úgy védekezik a teljes fölszámolás egyre növekvő hangulathulláma ellen, hogy a koncentráció ellen h­at cikke­ket a rendelkezésére álló sajtóbérletekben. Koncentráció? Nyitott ajtó dönget­ése az ellene hadako­zás. Hát mit gondolnak ezek az urak, akad ebben az országban egyetlen párt, amely valóban párt és valóban pártol és tömege­ket képvisel, hogy majd ezek bemennek a kormány politikai üzemébe és majd oda­adják tisztaságukat, hitelüket és erkölcsi tőkéjüket egy olyan lejárt, megunt és meg­utált rendszernek, amely régen csődbe ke­rült és semmiféle politikai erőszakkal sem támasztható föl többé? Szó sem lehet ilyes­miről. Akik csődbe jutottak, pusztuljanak. Az a kötelességük még — de ez az egyetlen és az utolsó —, hogy megteremtsék a demo­kratikus választójog rendszerét és egész életüket, múltjukat és jelenüket bocsássák a választótömegek ítélkezése alá. Az ország majd megmondja, mit akar és kiket akar veze­tőkül. De koncentrációs ús és tiszta erőket belefogni a düledező és korhadt kocsiba! Komoly pártok ilyesmit nem akarnak, az ilyesmi ellen való hadakozás ravasz erőlködés, mert azt akarja elhitetni a hiszékenyekkel, hogy komoly pártok is akadnak az országban, amelyek velük, pont velük hajlandók a kormányzásra... ők már elvégezték a maguk dolgát, rettenetes alapossággal végezték el. Az országban már csak romok vannak, rendszerük nemcsak az egzisztenciákat, ha­nem az életkedvet is legyakolta és ma már a szó szoros értelmében az a helyzet, hogy valóban az utolsó erőfeszítések csk­áznak egy döntő küzdelemre, amelynek célja az egyesek és az ország életét egy enyhültebb jövő számára átmenteni. Bethlen nyilatko­zata csak megerősíti, amit mindenki amúgy is tud. Mindenki tudja, hogy velük, a poli­tikájukkal, a rendszerükkel többé semmihez sem kezdhetünk. Mindenki tudja, hogy miattuk nem indulhat meg itt a gazdasági élet erőteljes üteme, belőlük sarjad a bizal­matlanság pusztító ereje és megvetett rend­szerük az egyetlen oka, hogy az ország épp úgy, mint az egyesek nem juthatnak a leve­gőt, az életet jelentő munkához, a kenyér­hez, az emberi életszínvonalhoz. Ezt mindenki tudja — és ennek mindenki le is fogja vonni a konzekvenciáit. Folytatás az 1. oldalról­ foglalóan megemlékezik a két jelentésről is, amelyek azonban teljes egészükben, a masnit vádoló adataikkal és konzekvenciáikkal nem kerülnek a parlament elé. Ekkor azonban fölmerültek az ujabb aggodalmak: vájjon mit mond­jon gróf Károlyi miniszterelnök a parla­ment új ülésszakát megnyitó expozéjában, hogy abból, amit mond, a válságfölidéző rend­szer védelme csendüljön ki a két jelentésbe foglalt vádoló­­k rendszerváltozást sürgető adatok és megállapítások helyett. Az egy­séges pártban e kérdés fölmerülése körül két csoport alakult ki. Az egyik csoport, amely­nek Rubinek István és Orffy Imre áll az élen és amelyet — hír szerint — a háttérből maga gróf Bethlen István l­át, azzal a kívánsággal állt elő, hogy ha itt minden és mindenki a gyökeres rendszerváltozást sürgeti is, gróf Károlyi miniszterelnöknek, aki a Bethlentől ráhagyott többségre támaszkodik, minden­áron végsőkig védenie kell­­ a rendszert. Az egységes párt egy másik csoportja, amelynek élén Korniss államtitkár és Lakatos Gyula kb, maga is lehetetlennek tartja és érzi an­nak a rendszernek mindenáron, tűzön­vízen keresztül való védelmét, amelynek felelősségét a bekövetkezett eseményekért még a politikai analfabéták előtt sem lehet elhomályosítani. Ennek az egységespárti csoportnak az a föl­fogása, hogy a Károlyi-kormány, illetve Ká­rolyi miniszterelnök a maga expozéjában tegyen őszinte beismerő vallomást mindarról, amit az ország közvéleménye előtt ma már elhallgatni úgysem lehet és ismerje be, hogy csődöt mondott az a gazdasági politika, amelynek szörnyű következményeit ma már úgyis mindenki megsínyli a maga életsorsán. Ennek a Lakatos—Korniss-csoportnak az a fölfogása, hogy egy félig beismerő, az őszinte­ségnek legalább némi látszatára igényt tartó miniszterelnöki expozé nagyobb szolgálatot tenne magának az egységes pártnak, mint a nyílt szembehelyezkedés a mindenkitől meg­látott tényekkel, mint­­ a konok tagadás. Az egységes párti mérk­ar a Beitstea­rent­szer mind­enáron való vénetroe mellett tie­lftst. Az egységes pártban ez a két fölfogás hét­főre azután nyílt ellentétben került egymással szembe, úgy, hogy azok áthidalása lehetetlen­nek látszott. Ez volt a helyzet, amikor Károlyi miniszterelnök sürgősen össze­hivatta az egységes párt legfőbb fórumát, az elnöki tanácsot. Este 7 órakor zárt ajtók mögött, szigorúan bizalmas tanácskozásra ült össze a kormány­tábor vezérkara a megjelent miniszterekkel és erről a bizalmas tanácskozásról utóbb azt a szűkszavú hivatalos kommünikét adták ki, hogy ott „a parlament megnyitásával kapcso­latos kérdéseket vitatták meg"... De az órák hosszat tartó tanakodásról ennél több is ki­szivárgott. Híre terjedt, hogy a kormánypárti vezérkar a Bethlen-rend­szer mindenáron való védelme mellett döntött, tekintet nélkül arra, hogy milyen lehetetlen feladatnak látszik is ez. Elhatározták, hogy a leghatározottabban visszautasítanak minden rendszerváltozást sürgető követelést és ilyen értelemben nyilatkozik majd Károlyi minisz­terelnök is szerdai expozéjában. Károlyi az el­nöki tanácsban meg is nyugtatta az egységes­párti vezérkar tagjait, hogy expozéjával meg lesznek elégedve, mert nem hagy majd fönn kétséget aziránt, hogy ti és kormánya Bethlen bel-­­'« külpolitiká­ját kívánja folytatni, legföljebb — tette hozzá — a pénzügyi politikában lesz szük­ség holmi változásokra, amelyeket a válto­zott gazdasági helyzet megkíván. S egyben megnyugtatta a Bethlen-gárdistá­kat, hogy esze ágában sincs koncentrációs kor­mányalakításra gondolni, ő továbbra is arra a többségi pártra kíván támaszkodni, amely a válságot fölidéző Bethlen-politikának mind­végig hű támogatója és helyeslője volt. Az egységes párt vezérkarának ez a hatá­rozata tehát nyílt szembehelyezkedést jelent az ország elemi érdekeivel, nyilt szembehelyezkedést a közvéleménnyel és a külföldi pénzügyi szakértők helyzetjelenté­sének politikai konzekvenciáival is. Ezt tudomásul kell vennie az ellenzéknek is és ehhez kell szabnia a maga parlamenti akcióját NÉPSZAVA 1931 november 4. Ami pedig a rendszerre nézve lesújtó két jelentést illeti, az ország közvéleménye joggal elvárja és megköveteli, hogy ezt a két jelen­tést — a Népszövetség pénzügyi bizottságának és a takarékossági albizottságnak a jelenté­sét — a kormány leteszi a Ház asztalára és módot nyújt arra, hogy arról minden párt el­mondja a maga véleményét, levonja belőle a szükséges konzekvenciákat. A tagadás, a vádoló bizonyítékok, adatok elhallgatása itt már úgysem használ és nem változtathat a rendszer sorsán sem­. Mindenki joggal kíváncsi, mit rejtegetnek a népszövetségi jelentés mellékletei, amelyeket eddig a kormány elhallgatott a közvélemény előtt,és amelyeket a jelentéssel együtt nem jut­tattak el a sajtóhoz sem. A bukott rendszer bűnlajstromát nem lehet elhallgatni a közvéle­mény előtt, mert tűrhetetlen, hogy az ország elemi létérdekeit továbbra is föláldozzák egy pártnak vagy rendszernek és ezzel lehetetlenné tegyék az ország megmentését, amikor ennek az országmentésnek a parlament megnyitásával elérkezett immár a huszonnegye­dik órája. Ha k­mlíts kettőre szöl is? Sül a glossa­lista­­Bíaí-p Eisái Siófi szasna. A kormány tudvalevően szerdára hivatta össze a négy és fél hónap óta szünetelő parla­mentet, azért éppen a szerdai napra, mert ilyenformán lehetetlenné tette, hogy szerdán a képviselők interpellációs jogukkal élhes­senek. A szerdai napon ugyanis — amely az egyetlen interpellációs nap — csak azok az interpellációk terjeszthetők elő, amelyeket az előző ülésnapon már fölolvastak, így tehát még a nyári szünet előtt bejegyzett, de f­öl nem olvasott interpellációk — pártunk kép­viselőinek két ilyen interpellációja van be­jegyezve —, valamint az azóta bejegyzett interpellációk szerdán nem terjeszthetők elő. A szociáldemokrata parlamenti frakció tagjai legutóbb 25 ú­j interpellációt jegyeztek be, a nyári szünet előtt bejegyzett interpellációk­kal együtt í­gy 27-re szökött föl a szocialista interpellációk száma. Kedden még öt újabb interpellációt jegyeznek be képviselő elvtár­saink a Házban, úgy, hogy az Interpellációs könyvben ilyenformán összesen 32 szocialista interpelláció szere­pel majd. Az öt újabb interpelláció, amelyet képviselő elvtársaink bejegyeznek, a következők: Peyer Károly elvtárs a miniszterelnökhöz a munka­nélküliség leküzdése és a munkanélküliek se­gélyezése tárgyában­, Kéthly Anna elvtárs a népjóléti miniszterhez a munkanélküliek ki­lakoltat­ásáról, a pénzügyminiszterhez a jövedelemadó alól mentes létminimum és a szükségadóelőlegek tárgyában és Kertész Miklós elvtárs a miniszterelnökhöz a Buda­pesten befolyó szükségadó felhasználásáról intéz majd egy-egy interpellációt. WMM Laval hazaérkezett Amerikából. Berlinben döntő jelentőségű tanácskozásokra számítanak.­­ Párisin félnek Is derék érvényesülésétől. Laval francia miniszterelnök kedden vissza­érkezett Amerikából. A miniszterelnök még a hajó fedélzetén fogadta az újságírókat, akik előtt kijelentette, hogy a washingtoni talál­kozó legszerencsésebb eredménye, hogy megszüntetett vagy eloszlatott számos félreértést, amely a két ország között fenn­állott, úgy, hogy a két kormány együtt­működésének ma már semmi akadálya nincsen. A miniszterelnök kijelentette továbbá, hogy vagy hétfőn este, vagy kedden délelőtt fogadja Hoesch német nagykövetet és a keddi minisz­tertanácsban jelentést tesz a kabinetnek a washingtoni út eredményéről és a kormány feladata lesz azután, hogy a washingtoni meg­állapodásokból levonja a gyakorlati következ­tetést. A miniszterelnök közölte a sajtóval még azt is, hogy nyomban a parlament összeülése után a parlamentnek is beszámol a washing­toni tanácskozásokról, hogy így módot adjon a törvényhozásnak s hogy állást foglaljon a legfontosabb kérdésekben. E pillanatban —­­gy fejezte be szavait a miniszterelnök — nem mondhatok egyebet, csak azt, hogy a washing­toni út kitűnő benyomásokat hagyott hátra bennem és hogy meggyőződésem szerint Franciaországnak azt a hasonlíthatatlan presztízst, amelynek a pillanatban az egész világon örvend, arra kell fölhasználnia, hogy legfőbb f­dekeit megvédje és a békét megerősítse. Brüning kan­celár vasárnap érintkezésbe lé­pett az angol és amerikai nagykövettel, hogy megtudakolja kormányuk álláspontját a jóvá­tételi kérdés és a háborús adósságok rendezé­sének ügyében. A kancellár az olasz kormány álláspontjáról ezekben a kérdésekben közvet­lenül értesült a múlt héten Berlinben tartóz­kodott Grandi olasz külügyminisztertől. A francia álláspontot Laval megérkezése előtt nem lehet megállapítani és a francia nagy­követtel tanácskozást ebben a kérdésben a hét közepére várják. A német főváros diplomáciai köreiben úgy tudják, hogy ezen a héten döntő jelentőségű diplomáciai tanácskozások kez­dődnek. A félhivatalos párisi „Temps" a küszöbön­álló német-francia tárgyalásokról a követke­zőket írja: Igen örvendetes, hogy Brüning kancellár a washingtoni megbeszélésekből azt a következtetést vonja le, hogy Németország­nak nyíltan és haladéktalanul tárgyalásokba kell bocsátkoznia Franciaországgal. Ha a né­metek meggyőződtek róla, hogy a legjobb megoldás számukra, ha közvetlenül tárgyal­nak velünk, akkor kedvezőbb kilátással biztat a közeledés politikája. De ha a jelek csakugyan igazak és ha Ber­linben bekövetkezik Hitlerék befogadása a kormányba, akkor attól lehet tartani, hogy a fordulat megsemmisíti a németek béke­készségébe vetett hitet és véglegesen tönkreteszi hitelüket. Újabb csatlakozások a fegyverkezési szüneti évben. Genfből jelentik, hogy hétfőn reggel négy újabb csatlakozás érkezett a népszövet­ségi főtitkárságra a fegyverkezési szünetével kapcsolatban, éspedig Angliától, Észtországtól, Litvániától és Lengyelországtól. Portugália bejelentette, hogy hamarosan megküldi a csat­lakozásról szóló hivatalos okiratot.

Next