Népszava, 1931. december (59. évfolyam, 278–301. sz.)
1931-12-25 / 298. szám
iSol Ut XMWUtt i' |J. Njsí POZAVA ÍRTA SZERDAHELYI SÁNDOR Eppursí muove ... és mégis mozog ... Évszázadok őrzik a legendát a megkínzott és eltiport meggyőződésről, amely akkor kiáltotta oda a forradalmat a sötétségnek, amikor ez éppen halottá nyilvánította azt, ami az igazságban halhatatlan. Kimondotta-e vagy sem a mártír Galileo Galilei a gondolat és a tanítás szabadsága ellen ítélkező inkvizítorok törvényszéke előtt, amit hitt, amit tudott: „"Eppur si muove..." és dobbantott-e hozzá a lábával? — édesmindegy, már rég nem história, legenda: ez a dacos dobbantás visszhanggal dobban át a századokon és ezek a szavak élni fognak, amíg akárkik, akárhol lesben állnak a gondolat, a kutatás, a meggyőződés, a tanítás szabadsága ellen. Az inkvizíció előtt a vádlott, Galilei személyén keresztül, a természettudománynak az a megállapítása volt, hogy a föld kering a nap körül és nem mint addig képzelték, a nap a föld körül... Ezt ma már minden iskolásgyermek tudja, de akkor... Tizennyolc évszázaddal Galilei előtt megjelent Kleanthes az alexandriai birák előtt és vádolta Aristarchost: — Sajnosnak ez a szülötte azt hirdeti, hogy a föld a saját tengelye körül forog s egyidejűen ferde körben kering a nap körül... Aristarchos ezzel a tanítással zavarja Hestiának, a földistennőnek " a nyugalmát, tehát — istenkáromló ... Igen, akkor, azelőtt és azóta is sorra kapja az emberiség a leckét, hogy a konok hatalom és a lomha tapadás gondtalan mesékhez minden fölforgató gondolat árául mártírokat követel, de nincs inkvizítor és nincsen kíspad, amely akárcsak egyetlen gondolatot is megölhetne! Aristochos korának földerengő megismerése «elkallódott olyan évszázadok során, amelyek temetői voltak a természettudománynak. Covernicusnak, a franenbergi tudós kanonoknaka lángelméje ismerte föl újra világrendszerünk mai alapjait és ezzel megindult a küzdelem a mindenség mozdulatlan középpontjául földünket megjelölő ptolemeusi régi világrendszer és Copernicus új rendszerének hívei között. Miért vált ez a tisztán tudományos probléma a valósággal élet-halálharc forrásává? Miért került miatta Galilei börtönbe és Giordano Bruno a máglyára? Azok, akik ebben a korszakban a halálos tilalom ellenére is boncoltak, hogy megismerjék az emberi testet, csak úgy, mint azok, akik kutatni merték az emberiség otthonának helyét a mindenségben, hatalmi rendszerrel találták szemben magukat, amely félve érezte meg minden újításban a föltörekvő új társadalmi rendszer dörömbölését és ez az egyházifeudális hatalom annál türelmetlenebbé, annál brutálisabbá lett, minél inkább fölvonult a küzdelemre félelmes ellenfele, az akkor még forradalmi polgári rend. De szembetalálták magukat a nem kevésbé türelmetlen és fölötte korlátolt tudósklikkek féltékenységével és gyűlöletével. Copernicus még nem mert, nem is akart szembeszállni ezekkel a hatalmakkal, csöndes visszavonultságban dolgozott s csak szűk körben ismertette korszakalkotó fölismerését. Nem üldözték, mert még nem vették komolyan. De Galilei már nem tudott hallgatni, benne a kimondandó tantétel a robbanásig feszült... És ezt kimondani tilos volt! •A középkor tudománya nem volt kíváncsi a tényekre s csak a szavak érdekelték. Az volt a vélemény, hogy kísérletekkel az igazságot megtalálni egyáltalán nem lehet, egyedül csak a szövegek összehasonlításával... ez legyen a tudósok feladata most és mindenkoron ... Egyszerűen az történt, hogy forrásmunkául elfogadták egyes vallási és tudományos tekintélyek műveit, mindenkinek másnak betű-szerint ezekhez kellett igazodnia, tőlük eltérni, rajtuk túlmenni tilos volt. Amint a biblia vallási és egyéb vonatkozásokban érinthetetlen tekintély, ugyanaz Galenus az orvostudományban, Aristoteles a fizikában, Justinianus a jogban, Euclides a matematikában és így tovább. Amikor Vesalius megírta könyvét, amelyben a modern bonctan alapjait vetette meg, eretneknek és bolondnak kiáltották ki, hogy el mert térni Galenus légbőlkapott tanításaitól, amelyeket európaszerte kutatás nélkül, szolgai módon szajkóztak az egyetemeken. Amikor Scheiner jezsuita fölfedezte a napfoltokat és erről jelentést tett a páter provinciálisnak, az a következőket válaszolta: „Átnéztem Aristotelesz elejétől végig és szót sem találtam ott a napfoltokról. Nyugodj meg tehát fiam és légy ! meggyőződve arról, hogy a foltok az üvegben vagy a te szemedben vannak és nem a napban". Galilei 35 éves korában már professzor a pisai egyetemen. Két év után távoznia kellett, mert a dómban végzett ejtési kísérleteit, amelyek révén a fizika egyik alaptörvényét, a szabadesés törvényét megállapította, eretnekségnek mondották Aristoteles tanításai ellen. Meghívták a páduai egyetemre, annak matematika-professzoraként és ott egész sor a nagyjelentőségű fölfedezéseknek és találmányoknak tette mind ismertebbé és irigyeltebbé a nevét. Annak hírére, hogy Hollandiában műszert fedeztek föl, amelyen át a távoleső tárgyakat is meg lehet látni, fölfedezte a távcsőt, azt gyorsan tökéletesítette és ő volt az első, aki teleszkópját az ég felé irányította. Amikor 1610 január 7-én, először tekintve az egekbe, fölfedezte a Jupiter három holdját és pár napra rá a negyediket, ezzel megkezdte a régi világrendszer szétrombolását. Az álló csillagok mérhetetlenül megszaporodtak számára, a tejút egyes csillagokban oldódott föl előtte és sokasodtak a tények, amelyekkel a régi világrendszer összeegyeztethető nem volt. __ Megkezdődött a harc Galilei ellen is és ez a harc egyre kevésbé ismerte az érveket. A legtöbb tudóstársa haraggal fogadta a távcsőt és még attól is vonakodott, hogy csak egyetlen pillantást vessen a bűnös szerszámon át, mondván: amit Galilei ezen keresztül lát, nem egyéb, mint ördögi káprázat... Az ifjúság azonban ezrével tódult Galilei köré egész Európából. Barátainak figyelmeztetései ellenére engedett a fölhívásnak, hogy a Páduára féltékennyé lett pisai egyetemre újra visszatérjen. Hamarosan oka lett ezt megbánnia. Már előzően, 1611-ben, Rómába utazott, hogy ott az inkvizíciós törvényszék előtt védje tanításait a dominikánusok vádjai ellen. Ekkor még ő győzött. Újra vizsgálat indult meg ellene 1615-ben, ugyancsak a római inkvizíció előtt. Az ítélet nem nevezi meg Galileit,— akinek nemzetközi tekintélyét még nem szívesen érintették, — de kimondja, hogy az az állítás, amely szerint a nap mozdulatlanul állna a világ közepén, balga beszéd és eretnek állítás, mert merőben ellenkezik a szentírással; az az állítás pedig, hogy a föld nem mozdulatlan, sőt, hogy naponként a tengelye körül forog, szintén hamis és eret-UGZOt« Galileit' pedig bizalmasan, de szigorúan figyelmeztették, hogy hallgasson el és ne bolygassa ezt a kényes ügyet. Csak ily értelmű ígérete alapján helyezték szabadlábra. És ekkor hallgatnia kellett, de minél jobban kutatott, annál kevésbé tudott hallgatni. Egyre keserűbbé lett benne az elnyomott meggyőződés és igazságérzet és eljött a lap, amikor többé nem hallgatott... 1632-ben Firenzében megjelent híres könyve, amelynek hosszú címe így kezdődik: „Dialogo sopra i due Massimi Sistemi del Mondo, Tolemasco i Copernicano..." Vagyis : párbeszéd Ptolemeus és Copernicus rendszeréről. Három költött személy tudományos vitatkozása ez a könyv a két csillagászati rendszerről. Salviati és Sagredo a eopernicusi rendszer vallói, Simplieius pedig az avult ptolemeusi rendszer vakbuzgó védelmezője. Forma szerint nincs a könyvben döntés egyik rendszer javára sem, de ott van immár a gyűlölt eopernicusi tan teljesértékű védelme. Senki, legkevésbé Róma nem tévedhetett afelől, hogy melyik Galileinek igazi véleménye. — Tanulmányozzuk a természetet! — szólt Salviati Simpliciushoz. — Ugyan, hova gondolsz! — válaszolt. Simplicius, — miért törjük ilyen hiábavaló dolgokon a fejünket, mi hasznát vehetjük ennek! Beérem én azzal, amit a szent egyházi atyák hirdettek, én csak azoknak adok hitelt, az ő nyomukon haladok, azt beszélem, amit ők tanítottak s aztán nyugodtan hajtom fejemet álomra. Majd azt mondja Simplieius: •— Elég, ha igazhivő keresztények vagyunk, a szent együgyüség a legmagasztosabb tudomány; mit használna lelkünk üdvének, ha a sűrü fátylakat föllebbentenék... A kézirat csodálatosképpen még keresztülment a római cenzúrán, de amikor a könyv nyomtatásban is megjelent, megmozdultak Galilei ellenségei. Simplieius személyében némely római hatalmasok magukra véltek ismerni ... A lavina elindult, a 70 esztendős Galilei újra a római inkvizíció előtt állott. Nagyhercegi pártfogója igyekszik az ellentéteket áthidalni. Maga az egyébként haragra gerjedt pápa sem akarja az ügyet a végsőkig vinni, hiszen ez az ügy az egész kulturvilág figyelmét magára vonja, a hatalom őrei, a jezsuiták és a dominikánusok hajhatatlanok. — Győzzétek meg, hogy nincs igazam! — eza válasza Galileinek, amikor a törvényszék tagjai „puhítására" nála megjelentek a toscanai követségen engedélyezett szobafogságában. A meggyőzésre azonban a bíróság nem vállalkozott, hiszen már régtől nem megcáfolni, hanem elhallgattatni akarták Copernicus tanait. A követségi lakást föl kellett cserélnie az inkvizíció börtönének egyik „száraz szobájával". Mi történt ott, mi nem? — a néma falak erről nem szólnak, magának Galileinek meg kellett esküdnie, hogy a vizsgálatról és a tárgyalás menetéről soha semmit elárulni nem fog. Az inkvizítorok azonban már megmutatták, hogy vannak egyéb eszközeik is, mint a lelki tortúra... Ilyen előzmények utáta következett el 1632 június 20-a, amikor Galileit a Minerva klastrom templomába vezették, ott a bíborosok testülete és a hitnyomozó törvényszék tagjai előtt térden állva kellett esküdnie, megtagadva azt, amiről tudása teljességével a lelke mélyén meg volt győződve... „...esküszöm — jelenti ki a többi között —, hogy... felhagyok azzal a téves nézettel, amely szerint a nap a világ középpontja és mozdulatlanul áll s a föld nem a középpontja és mozog; s mivel ezt a nézetet sem fön tartani, sem bebizonyítani nem tudom s miután a nevezett tan a szentirással ellenkezik... mindezeknél fogva, ezt az eretnekséget becsületes szívvel, nem tettetett hittel elátkozom ét, kárhoztatom..." Ezután a kikényszeritett esküje után mondotta volna a közhit szerint Galilei az „Eppur si muove"-t. Az inkvizitoroknak ez a szörnyű eskü sem volt elég. Büntetésül ésintő például bizonytalan időre fogságra ítélték, vallási penitenciákkal súlyosbítva. Végül hét kardinális aláírásával kimondják: „Ebben a vitában az egyetlen végkövetkeztetés: egyáltalán megállapíttatik, hogy a föld a világmindenség középpontjában természetesem mozdulatlanul áll és hogy a nap körülötte mind napi, mind évi mozgásával kering." Íme, az egyházi bíróság ítélettel mond ki természettudományos tételt... Ebben rejlett éppen annak a korszaknak a legnagyobb veszedelme, amely az emberi haladásra háramolhatott és amely korszaknak kisértetjáró szellemével szemben máig is minden okunk megvan a védekezésre. Szavazni igazságok fölött! — ezt csak a középkor szelleme magyarázhatja meg. Riccoli jezsuita, bolognai professzor, habár kevés kritikával, de egyébként tárgyilagosságra törekedve, a copernicus- rendszerről írva fölsorakoztatta a rendszer mellett és a rendszer elleni szóló érveket Ugy találta, hogy 49 szól mellette, 77 ellene, ezért a rendszert 28 szótöbbséggel elvetette... Galilei fogsága idővel enyhült, de neonswittl meg csak súlyosbodott keserű megpróbáltatása és 1642 január 8-án meghalt. Róma itélte Pascal, a nagy katolikus gondolkozó gúnyos fintorral jegyezte meg: „Rómának a föld mozgására vonatkozó harcározata nem döntheti el, hogy a föld nem forog, ha annak forgását kétségtelen adatok bizonyítják, azt az egész emberiség sem akadályozhatja meg s vele együtt forogni kénytelen..." Az egyházi írók azóta nagyon is szeretnék meg nem történtté tenni Galilei mártiromságát, amely máig is ott ég a szivében mindenkinek, akinek életét épen az a meggyőződés tölti meg tartalommal, hogy minden poklok ellenére „mégis mozog a föld..." Hivatkoznak Lutherre és Melacctonra, a protestantizmus megalapítóira, akik valóban naiv vélekedéseket kockáztattak meg a copernicusi tanításról, amelyet azon a címen utasítottak el, hogy a báblia szerint „Jeasua a napot állította meg és nem a földet..." Legfőképen azonban, egyéb letagadható híjján, kétségbeesetten bizonygatják az egyházvédelmezői, hogy Galilei nem mondotta ezeket a szavakat. ..Eppur si muove." A magyarországi klerikálisok is harcot indítottak ekörül a kijelentés körül, állandóan támadva Jókai Mórt, aki Galilei mondását a magyar reneszánszról álmodott szép regénye címéül választotta, írásban és szóval unszolták Jókait változtassa meg regénye címét. És egy kis klérik káil is terror is kéznél van ilyenkor, vigyázzon, Jókai — írták —, nehogy majdan azt mondják róla: makacs volt, a nemigazat szerette a halála után is hazudni akart." Jókai mosolyogva felelte: -- És mégis mozog... Mert nincs hézag a szellem és a munka el szakíthatatlan láncolatában. Azon a napon, amelyen Michelangelo örökre lehunyta szemét, látta meg a napvilágot Galiilei. Galilei halála évében született meg Newton Izsák, aki megmagyarázta azt, amit, Galilei fölismert. És így lesz ez minden időkben, mert tesznek emberek, akik az igazságért élnek, de ha kellé szenvednek és meghalnak érte. • •