Népszava, 1931. december (59. évfolyam, 278–301. sz.)

1931-12-25 / 298. szám

iSol Ut XMWUtt i' |J. Njsí POZAVA ÍRTA SZERDAHELYI SÁNDOR Eppur­­sí muove ... és mégis mozog ... Évszázadok őrzik a legendát a megkínzott és eltiport meggyőződésről, amely akkor kiál­totta oda a forradalmat a sötétségnek, amikor ez éppen halottá nyilvánította azt, ami az igazságban halhatatlan. Kimondotta-e vagy sem a mártír Galileo Galilei a gondolat és a tanítás szabadsága ellen ítélkező inkvizítorok törvényszéke előtt, amit hitt, amit tudott: „"Eppur si muove..." és dobbantott-e hozzá a lábával? — édesmindegy, már rég nem his­tória, legenda: ez a dacos dobbantás vissz­hanggal dobban át a századokon és ezek a sza­vak élni fognak, amíg akárkik, akárhol lesben állnak a gondolat, a kutatás, a meggyőződés, a tanítás szabadsága ellen. Az inkvizíció előtt a vádlott, Galilei szemé­lyén keresztül, a természettudománynak az a megállapítása volt, hogy a föld kering a nap körül és nem mint addig képzelték, a nap a föld körül... Ezt ma már minden iskolásgyermek tudja, de akkor... Tizennyolc évszázaddal Galilei előtt meg­jelent Kleanthes az alexandriai birák előtt és vádolta Aristarchost: — Sajnosnak ez a szülötte azt hirdeti, hogy a föld a saját tengelye körül forog s egyidejűen ferde körben kering a nap körül... Aristarchos ezzel a tanítással zavarja Hestiának, a föld­istennőnek " a nyugalmát, tehát — isten­káromló ... Igen, akkor, azelőtt és azóta is sorra kapja az emberiség a leckét, hogy a konok hatalom és a lomha tapadás gondtalan mesékhez min­den fölforgató gon­d­olat árául mártírokat kö­vetel, de nincs inkvizítor és nincsen kíspad, amely akárcsak egyetlen gondolatot is meg­ölhetne! Aristoch­os korának földerengő megismerése «elkallódott olyan évszázadok során, amelyek temetői voltak a természettudománynak. Co­vernicusnak, a franenbergi tudós kanonoknak­­a lángelméje ismerte föl újra világrendszerünk mai alapjait és ezzel megindult a küzdelem a mindenség mozdulatlan középpontjául földün­ket megjelölő ptolemeusi régi világrendszer és Copernicus új rendszerének hívei között. Miért vált ez a tisztán tudományos probléma a valósággal élet-halálharc forrásává? Miért ke­rült miatta Galilei börtönbe és Giordano Bruno a máglyára? Azok, akik ebben a korszakban a halálos ti­lalom ellenére is boncoltak, hogy megismerjék az emberi testet, csak úgy, mint azok, akik kutatni merték az emberiség otthonának he­lyét a mindenségben, hatalmi rendszerrel ta­lálták szemben magukat, amely félve érezte meg minden újításban a föltörekvő új társa­dalmi rendszer dörömbölését és ez az egyházi­feudális hatalom annál türelmetlenebbé, annál brutálisabbá lett, minél inkább fölvonult a küzdelemre félelmes ellenfele, az akkor még forradalmi polgári rend. De szembetalálták magukat a nem kevésbé türelmetlen és fölötte korlátolt tudósklikkek féltékenységével és gyű­löletével. Copernicus még nem mert, nem is akart szembeszállni ezekkel a hatalmakkal, csöndes visszavonultságban dolgozott s csak szűk körben ismertette korszakalkotó fölisme­rését. Nem üldözték, mert még nem vették komolyan. De Galilei már nem tudott hall­gatni, benne a kimondandó tantétel a robba­násig feszült... És ezt kimondani tilos volt! •A középkor tudománya nem volt kíváncsi a tényekre s csak a szavak érdekelték. Az volt a vélemény, hogy kísérletekkel az igazságot megtalálni egyáltalán nem lehet, egyedül csak­­ a szövegek összehasonlításával... ez legyen a tudósok feladata most és mindenkoron ... Egyszerűen az történt, hogy forrásmunkául elfogadták egyes vallási és tudományos te­kintélyek műveit, mindenkinek másnak betű-szerint ezekhez kellett igazodnia, tőlük eltérni, rajtuk túlmenni tilos volt. Amint a biblia val­lási és egyéb vonatkozásokban érinthetetlen tekintély, ugyanaz Galenu­s az orvostudomány­ban, Aristoteles a fizikában, Justinianus a jog­ban, Euclides a matematikában és így tovább. Amikor Vesalius megírta könyvét, amelyben a modern bonctan alapjait vetette meg, eret­neknek és bolondnak kiáltották ki, hogy el mert térni Galenus légbőlkapott tanításaitól, amelyeket európaszerte kutatás nélkül, szolgai módon szajkóztak az egyetemeken. Amikor Scheiner jezsuita fölfedezte a napfoltokat és erről jelentést tett a páter provinciálisnak, az a következőket válaszolta: „Átnéztem Aristo­telesz elejétől végig és szót sem találtam ott a napfoltokról. Nyugodj meg tehát fiam és légy ! meggyőződve arról, hogy a foltok az üvegben vagy a te szemedben vannak és nem a nap­ban". Galilei 35 éves korában már professzor a pisai egyetemen. Két év után távoznia kellett, mert a dómban végzett ejtési kísérleteit, ame­lyek révén a fizika egyik alaptörvényét, a sza­badesés törvényét megállapította,­­ eretnek­ségnek mondották Aristoteles tanításai ellen. Meghívták a páduai egyetemre, annak mate­matika-professzoraként és ott egész sor a nagyjelentőségű fölfedezéseknek és találmá­nyoknak tette mind ismertebbé és irigyeltebbé a nevét. Annak hírére, hogy Hollandiában műszert fedeztek föl, amelyen át a távoleső tárgyakat is meg lehet látni,­­ fölfedezte a távcsőt, azt gyorsan tökéletesítette és ő volt az első, aki teleszkópját az ég felé irányította. Amikor 1610 január 7-én, először tekintve az egekbe, fölfedezte a Jupiter három holdját és pár napra rá a negyediket, ezzel megkezdte a régi világrendszer szétrom­bolását. Az álló csil­lagok mérhetetlenül megszaporodtak számára, a tejút egyes csillagokban oldódott föl­ előtte és sokasodtak a tények, amelyekkel a régi vi­lágrendszer összeegyeztethető nem volt. __ Megkezdődött a harc Galilei ellen is és ez a harc egyre kevésbé ismerte az érveket. A legtöbb tudóstársa haraggal fogadta a távcsőt és még attól is vonakodott, hogy csak egyetlen pillantást vessen a bűnös szerszámon át, mondván: amit Galilei­ ezen keresztül lát, nem egyéb, mint ördögi káprázat... Az ifjúság azonban ezrével tódult Galilei köré egész Európából. Barátainak figyelmeztetései ellenére enge­dett a fölhívásnak, hogy a Páduára félté­kennyé lett pisai egyetemre újra visszatérjen. Hamarosan oka lett ezt megbánnia. Már előzően, 1611-ben, Rómába utazott, hogy ott az inkvizíciós törvényszék előtt védje taní­tásait a dominikánusok vádjai ellen. Ekkor még ő győzött. Újra vizsgálat indult meg ellene 1615-ben, ugyancsak a római inkvizíció előtt. Az ítélet nem nevezi meg Galileit,— akinek nemzetközi tekintélyét még nem szívesen érintették, — de kimondja, hogy az az állítás, amely szerint a nap mozdulatlanul állna a világ közepén, balga beszéd és eretnek állítás, mert merőben ellen­kezik a szentírással; az az állítás pedig, hogy a föld nem mozdulatlan, sőt, hogy naponként a tengelye körül forog, szintén hamis és eret-UGZO­t« Galileit' pedig bizalmasan, de szigorúan figyelmeztették, hogy hallgasson el és ne boly­gassa ezt a kényes ügyet. Csak ily értelmű ígérete alapján helyezték szabadlábra. És ekkor hallgatnia kellett, de minél job­ban kutatott, annál kevésbé tudott hallgatni. Egyre keserűbbé lett benne az elnyomott meg­győződés és igazságérzet és eljött a lap, ami­kor többé nem hallgatott... 1632-ben Firenzében megjelent híres könyve, amelynek hosszú címe így kezdődik: „Dialogo sopra i due Massimi Sistemi del Mondo, Tole­masco i C­opernicano..." Vagyis : párbeszéd Ptolemeus és Copernicus rendszeréről. Három költött személy tudományos vitatko­zása ez a könyv a két csillagászati rendszer­ről. Salviati és Sagredo a eopernicusi rend­szer vallói, Simplieius pedig az avult ptole­meusi rendszer vakbuzgó védelmezője. Forma szerint nincs a könyvben döntés egyik rend­szer javára sem, de ott van immár a gyűlölt eopernicusi tan teljesért­ék­ű­ védelme. Senki, legkevésbé Róma nem tévedhetett afelől, hogy melyik Galileinek igazi véleménye. — Tanulmányozzuk a természetet! — szólt Salviati Simpliciushoz. — Ugyan, hova gondolsz! — válaszolt. Sim­plicius, — miért törjük ilyen hiábavaló dolgo­kon a fejünket, mi hasznát vehetjük ennek! Beérem én azzal, amit a szent egyházi atyák hirdettek, én csak azoknak adok hitelt, az ő nyomukon haladok, azt beszélem, amit ők ta­nítottak s aztán nyugodtan hajtom fejemet álomra. Ma­jd azt mond­ja Simplieius: •— Elég, ha igazhivő keresztények vagyunk, a szent együgyüség a legmagasztosabb tudo­mány; mit használna lelkünk üdvének, ha a sűrü fátylakat föllebbentenék... A kézirat csodálatosképpen még keresztül­ment a római cenzúrán, de amikor a könyv nyomtatásban is megjelent, megmozdultak Galilei ellenségei. Simplieius személyében né­mely római hatalmasok magukra véltek is­merni ... A lavina elindult, a 70 esztendős Galilei újra a római inkvizíció előtt állott. Nagy­hercegi pártfogója igyekszik az ellentéteket áthidalni. Maga az egyébként haragra gerjedt pápa sem akarja az ügyet a végsőkig vinni, hiszen ez az ügy­ az egész kulturvilág figyel­mét magára vonja, a hatalom őrei, a jezsui­ták és a dominikánusok hajhatatlanok. — Győzzétek meg, hogy nincs igazam! — ez­­a válasza Galileinek, amikor a törvényszék tagjai „puhítására" nála megjelentek a tosca­nai követségen engedélyezett szobafogságá­ban. A meggyőzésre azonban a bíróság nem vállalkozott, hiszen már régtől nem megcá­folni, hanem elhallgattatni akarták Copernicus tanait. A követségi lakást föl kellett cserélnie az inkvizíció börtönének egyik „száraz szobá­jával". Mi történt ott, mi nem? — a néma fa­lak erről nem szólnak, magának Galileinek meg kellett esküdnie, hogy a vizsgálatról és a tárgyalás menetéről soha semmit elárulni nem fog. Az inkvizítorok azonban már megmutatták, hogy vannak egyéb eszközeik is, mint a lelki tortúra... Ilyen előzmények utáta következett el 1632 június 20-a, amikor Galileit a Minerva klast­rom templomába vezették, ott a bíborosok tes­tülete és a hitnyomozó törvényszék tagjai előtt térden állva kellett esküdnie, megtagadva azt, amiről tudása teljességével a lelke mé­lyén meg volt győződve... „...esküszöm — jelenti ki a többi között —, hogy... felhagyok azzal a téves nézettel, amely szerint a nap a világ középpontja és mozdulatlanul áll s a föld nem a középpontja és mozog; s mivel ezt a nézetet sem fön tar­tani, sem bebizonyítani nem tudom s miután a nevezett tan a szentirással ellenkezik... mindezeknél fogva, ezt az eretnekséget becsü­letes szívvel, nem tettetett hittel elátkozom ét, kárhoztatom..." Ezután a kikényszeritett esküje után mon­dotta volna a közhit szerint Galilei az „Eppur si muove"-t. Az inkvizitoroknak ez a szörnyű eskü sem volt elég. Büntetésül és­intő például bizony­talan időre fogságra ítélték, vallási peniten­­ciákkal súlyosbítva. Végül hét kardinális aláírásával kimond­ják: „Ebben a vitában az egyetlen végkövetkez­tetés: egyáltalán megállapíttatik, hogy a föld a világmindenség középpontjában természete­sem mozdulatlanul áll és hogy a nap körülötte mind napi, mind évi mozgásával kering." Íme, az egyházi bíróság ítélettel mond ki természettudományos tételt... Ebben rejlett éppen annak a korszaknak a legnagyobb ve­szedelme, amely az emberi haladásra hára­­molhatott és amely korszaknak kisértetjáró­ szellemével szemben máig is minden okunk megvan a védekezésre. Szavazni igazságok fölött! — ezt csak a kö­zépkor szelleme magyarázhatja meg. Riccoli jezsuita, bolognai professzor, habár kevés kri­tikával, de egyébként tárgyilagosságra töre­kedve, a copernicus- rendszerről írva fölsora­koztatta a rendsze­r mellett és a rendsze­r elleni szóló érveket Ugy találta, hogy 49 szól mel­lette, 77 ellene, ezért a rendszert 28 szótöbbség­gel elvetette... Galilei fogsága idővel enyhült, de neon­swittl­ meg­ csak súlyosbodott keserű megpróbáltatása és 1642 január 8-án meghalt. Róma itélt­e Pascal, a nagy katolikus gon­­­dolkozó gúnyos fin­torral jegyezte meg: „Rómának a föld mozgására vonatkozó harcá­­roza­ta nem döntheti el, hogy a föld nem forog, ha annak forgását kétségtelen adatok bizonyít­­já­k, azt az egész emberiség sem akadályozhatja meg s vele együtt forogni kénytelen..." Az egyházi írók azóta nagyon is szeretnék meg nem történtté tenni Galilei mártiromsá­gát, amely máig is ott ég a szivében mindenki­nek, akinek életét épen az a meggyőződés tölti meg tartalommal, hogy minden poklok ellenére „mégis mozog a föld..." Hivatkoznak Lutherre és Melacctonra, a pro­testantizmus m­egal­a­pí­tó­ira, akik valóban naiv vélekedéseket kockázta­tta­k meg a copernicusi tanításról, amelyet azon a címen utasítottak el, hogy a báblia szerint „Jeasua a napot állította meg és nem a földet..." Legfőképen azonban, egyéb letagadható híj­ján, kétségbeesetten bizonygatják az egyház­védelmezői, hogy Galilei nem mondotta ezeket a szavakat. ..Eppur si muove." A magyar­országi klerikálisok is harcot indítottak ekörül a kijelentés körül, állandóan támadva Jókai Mórt, aki Galilei mondását a magyar rene­szánszról álmodott szép regénye címéül válasz­totta, írásban és szóval unszolták Jókait vál­toztassa meg regénye címét. És egy kis klérik káil is terror is kéznél van ilyenkor, vigyázzon, Jókai — írták —, nehogy majdan azt mondjá­k róla: makacs volt, a nemigazat szerette a halála után is hazudni akart.­" Jókai mosolyogva felelte: -- És mégis mozog... Mert nincs hézag a szellem és a munka el szakíthatatlan láncolatában. Azon a napon, amelyen Michelangelo örökre lehunyta szemét, látta meg a napvilágot Galiilei. Galilei halála évében született meg Newton Izsák, aki meg­magyarázta azt, amit, Galilei fölismert. És így lesz ez minden időkben, mert tesznek emberek, akik az igazságért élnek, de ha kellé szenvednek és meghalnak érte. • •

Next