Népszava, 1935. december (63. évfolyam, 274–297. sz.)
1935-12-25 / 294. szám
24 oldal Az Alföld meghódítása írta: Szakasits Antal Zúgva, dübörögve, a kerekek ütemes zenéjével repül a gyorsvonat. A zörgő ablakok mögött szürke árnyak suhannak el. Odakünn a végtelen, reménytelen síkságba vesző földek a sivatag képét mutatják. Virágos rétek tarkította délibábos mezőtenger, pirospipacsos, kékbúzavirágos ringó búzatáblák, ma már csak az olvasókönyvek színes leírásai. A valóság óriási területeken a raggaverte foltok kopasz sivatagja, tikkadó, csenevész vetemények, sülevény mezők, árnyéktalanságban epedő siralmas falvak és fullasztó por mindenütt és mindenen. Dús kertek helyett csenevészfüvű sárgub avar, dúsan termő televényföldek helyett a talaj tüdővéssé virít: a szik, amely épúgy éli a föld termékenységét és duzzadó életét, mint ahogyan a nyomorúságos falvak és tanyák mélyén embertömegeket pusztít a tüdővész. Szomjas az Alföld! Ötmillió hold és a rajta tengődő népesség szörnyű katasztrófája ered abból, hogy az Alföldnek nincs elég vize. Évtizedekig ármentesítették az Alföldet, újra meg újra szabályozták a rakoncátlan vizeket, gúzsbakötötték a Tisza és a Kőrös medrét, majd hozzáfogtak a belvizek lecsapolásához. Elvezetni a vizet, eltüntetni a mocsarat és lápos részeket, volt az egyetlen cél és nem vették figyelembe, hogy ennek az egyoldalú vízszabályozásnak vízhiány lesz a vége. A nedvesség megcsappanása megváltoztatta az Alföld klimatikus viszonyait és megrontotta a föld termőképességét. A növényzet gyökereit éltető nedvesség a nagy ármentesítés előtt egy méter körül volt, ma pedig lesüllyed két méterre. Júniustól szeptemberig az Alföld talaja annyira kiszárad, hogy ezeken a földeken csak búzát és kukoricát lehet termelni. A bab, lencse, káposzta, burgonya és borsó az Alföld nagy területein majdnem teljesen eltűnt, mert lecsökkent minden termelés, amely vizet kíván. A mély rétegekbe lehúzódó talajvíz a fáknak is csak egyes helyeken és csak egyes fafajtáknak kedvez. A vízhiány következménye a kevés csapadék, a harmatképződés hiánya. A kövér, bő legelők kopár területekké változnak, a szik térhódításával hanyatlik a széna- és takarmánytermelés és ezzel együtt az állattenyésztés lehetősége. A Duna-Tisza közén a bugyi—bajai csatorna vízelvezetése nyomán terjed a szik. Csak a kunszentmiklósi határban 20.000 hat. hold termőföld egyetlen esztendőben szomorú sivataggá változott és az aranykalászszál ékes rónaságot betemeti a buckák felől futó pergőhomok. Néhány évvel ezelőtt a szikes terület az egész Alföldön még csak 300.000 kat. hold volt, ma már hivatalos megállapítás szerint 1300.000 hold. Csupán Pest megyének 12.000 négyszögkilométer területéből 5000 négyszögkilométert tett tönkre a szik! Vizet, vizet, vizet! Víz nélkül, erdők nélkül, a talaj megjavítása nélkül az Alföld kihasználhatatlan, mert tízévenként legföljebb háromszor ad kielégítő termést és akkor is olyan növényekből, amelyek a nagy szárazság előtt beérnek. Csak a gabonatermelés tehát nem elég, mert ez négy-öt hétnél nem ad több munkát. Hallják meg tehát az Alföld halálordítását: elég volt az észszerűtlen vízszabályozásból, a talaj javítására, a művelhetőbb területek szaporítására, a szik és a futóhomok visszaszorítására víz, víz és víz kell! Az Alföldet a természet és az élet számára a Kárpátokból lefolyó vizek helyes elosztásával, az öntözőcsatornák és gyűjtőmedencék létesítésével kell meghódítani. Közetekre menő statisztikai adatok igazolják, hogy a mesterséges öntözés és az ezzel járó erdősítés előttünk járó országokban nemcsak megállították a sivatagképződést, de a föld megtermékenyítésével és a klimatikus viszonyok megjavításával határtalan lehetőséget biztosított a belterjes mezőgazdálkodás fejlesztésének. Mint óriási fekete fölkiáltójelek merednek elénk a számok. Valamennyi európai állam között még a háború előtt is nálunk volt a legkisebb a teljesen hasznavehetetlen talaj százalékaránya, ma pedig az országok listájában a hetedik helyen vagyunk. A sivár és nyomasztó alföldi tájképet tegye tehát mielőbb színessé a völgy zárógátakkal kombinált öntözőcsatornák kiterjedt hálózata. Pusztulás és kulturátlanság Az Alföld tragédiája az Alföld népének és kultúrájának tragédiája. Az évszázados elmaradottság, a falvak őskori élete és kulturátlansága, télen-nyáron egyforma koplalás és munkanélküliség, a népegészségügy ijesztő hanyatlása és a nagybirtokrendszer túltengése jelzik a pusztulás útját. Vadnay Andor húsz évvel ezelőtt még azt írta, hogy a szociális téren mutatkozó alföldi sebek „nem nyílt sebek és csupán a senyvedés, az arcok földszínűi sárgasága által mutatják a belső elvérzés processzusát". Ma már ezek a sebek teljesen fölfakadtak és egyre jobban üszkösödnek. Dr Szarvas András kecskeméti főorvos állapítja meg, hogy „a tanyai nép most is úgy lakik, úgy él, mint, ősei hat-nyolc emberöltővel ezelőtt". A tanya ugyanúgy épül a szikes fekete földön, mint a sokkal egészségesebb homokon. A kút egyformán ott van pár lépésnyire a trágyadombtól, ezért a tuberkulózis, a tífusz több áldozatot szed és nagyobb a gyermekhalandóság a fekete földeken, mint a homokos földek lakói között. És nem véletlen, hogy a tuberkulózis fekete zónája az Alföld. Az Alföld meghódítása ma országos érdek A föld terméketlenségének hadat kell üzenni a mezőgazdasági kultúra és technika vívmányaival. Kell, hogy az emberi szellem és munka a magyarság édenkertjévé varázsolja az alföldi rónaságot. Legyen úrrá az ember a természeti erő és a törvények fölött, de legyen úrrá a milliók életét befolyásoló gazdasági erők fölött is. Jöjjön az egészséges birtokmegoszlás, legyen a föld termőképes, amely biztosítja a nép megélhetését és kultúrájátés szűnjön meg a magyar föld súlyos válságával a föld népének tragédiája is. Első találkozás az élettel írta: Kiss Nándor Hogy a karácsonyi meglepetés hatását még fokozzák, a gyermekeiket beterelik a mellékszobába. — Várd meg, amíg hívlak, szépen, csendesen — mondja anya. És a gyermek vár. Szépen vár és csendesen. De égő szemei feszülten csünlnek az ajtón, a nyitott szájban forrón piheg a sejtelmes várakozás. Szűzi lelkében nincs bűntudat, félelem sincs benne semmi, mégis remegve vibrál az ajka, s a szíve már egészen fent dobog a torkában Mert ott, a csukott ajtó mögött most tárul ki a minden évben fölfénylő, rejtelmes élmény: most hozza Jézus a mennyei ajándékot... Már nem bírja a rabságos sóvárgást. Hallgatódzik. De odaát suttogva beszélnek, ujjhegyen lépkednek és a vastag szőnyegben lágyan hal meg a nesz. Ámde a gyermek, aki tele van mesével, látja az egészet. Látja a dicsfényben sugárzó Jézust, selymes pillantását, bűvös mosolyát, ahogy lebegve lép át a küszöbön, körülhullámozva felhőkbe párnázott angyalok seregétől, mindegyik roskadásig megrakva a csengő-bongó, aranyban tündöklő ajándékokkal. Így képzelte mindig, így látja most is. És a vízió nagyszerűségétől lenyűgözve, mindkét kezét kéjes borzongásban szorítja kitárult szívére. Ekkor fordul a kulcs. — Bejöhetsz — mondja anya. Elkáprázva szédül meg a küszöbön. Mint tavaszi ablak a verőfényt, úgy ragyogják vissza szemei a szobába varázsolt álomszerűséget, a tündöklő fenyőágakat, az egész színekben ujjongó, szépségben fürdő paradicsomot. Mámoros kábulata megrendíti a nagyokat is. Mind őt nézi, mind őt éli csak, hozzá iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii^ A kor, amelyben élek A téboly csillagai lángoltak felettetek, különös holdak —ó, megjelölt nagyok, immár a földön itt fűlt külön poklotok, melynek rőt szárazán légszomjasan vergődtetek. Irodalom, zárt intézet, amelynek kényszerzubbonyát a beteg önként és zajongva ölti fel, feszeng az élete, de benne tölti el: többé le nem veti ezt a formaruhát. Alkoholisták, kártyások, vérbajosok, ópiumszívók — és akik csakugyan ott fejeztétek be Európa tébolydáiban, ó, halott mesterek, hazárd kalandorok: látjátok, nékem is van finom tébolyom, a számon még íze... de már-már feledem vegyésztégelybe főtt sápadt szörnyetegem, mert mindent elsápaszt a nagy téboly: Korom! Fenyő László * 'fi '.'.Vli'ffl. NÉPSZAVA 1935 december 25. tisztulva a gyermek szublimált költészetéhez, amikor tűzben égő lélekkel veszi birtokba a mennyország ajándékait. — Jézuska hozta — mondja anya. A gyermekben visszarezg^a látomás. Ezt ő jobban tudja— ő látta.* És magához ölelve a megszentelt kincseket, félrevonul, hogy elmerüljön a birtoklás csendes boldogságába. Egy sarokba húzódik, ott nézi, ott forgatja simogató szemekkel. Hirtelen megtorpan. Egy cédulára akad, egy földszagú nyomtatványra, amely ott ragadt a mennyei ajándék fenekén. Már tud olvasni, írni is tud már, csak azt nem tudja még, hogy a betű öl... Betűzgeti hát gyanútlanul, nehézkes, iskolás tagozással. HAIMOVICS JAKAB FILLÉRES ÁRUHÁZA Legolcsóbb karácsonyi ajándékok. A szobában már magasra fölhág az ünnepi hangulat. A férfiak megújhodva évődnek, a nők boldog kacagása, mint a frissen vert aranypénz csendül fel. Karácsony van. De a gyermek, akit legtisztább áhítatában lepett meg a valóság, hirtelen magába hullik. Megtágult szemei riadtan tapadnak az ellenséges betűkre és ezek a betűk úgy merednek vissza rá, mint a fegyver, amelynek a ravasza már fel van húzva. Még nem érti egészen, még nem tudná megmondani, mit érez. A lélekzetében ott piheg még a karácsonyi áhitat lehellete, de lelkének kagylójában sebzetten zúg fel egy elpattant húr. Ajka megvonaglik, a tekintetében ijedt védekezés gyúl ki. Mint aki egy keskeny résen váratlanul, először életében pillant be a valóság kapuján ... És errderre egészen egyedül van magával. Lelkében már nincs karácsony, elhalkul, elüresedik egész belső mindensége. Az ajándék, amelyen előbb még Isten szeme ragyogott fel, inszérlően kacérkodik az ölében. „Szeress!" — csábítja hízelegve. Késő. Hízelgésének nincs már íze, nincs illata, a mennyei zománc lepattogzott róla ... A nagyok is észreveszik a gyermek megváltozott viselkedését, összenéznek és nem értik. Nem is érthetik. Nem sejthetik meg, hogy ebben a pillanatban közöttük egy meglett ember van: a gyermek, aki találkozott az élettel... Hozzászaladnak, tolongnak körülötte, csokoládét szórnak az ölébe. De a percek alatt megöregedett gyermek már nem tudja utolérni elvesztett önmagát. Csak ül némán, fénytelen magányosságban és emészti lelkében a hervasztó valóságot: a Filléres Áruházat, amely lassan felszívódik a szervezetében. Egy pillanatra anyjára tekint, anyjára, aki megcsalta. De szemeiben nincs vád, nincs szemrehányás, csak ismeretlen, mélyből szakadó szomorúság. Hirtelen nagy fáradtságot érez tagjaiban. Kezei lehanyatlanak s ami előbb még oly rügyezve zöldelt benne, ami lélek volt a lelkéből, most mint tépett, halott virág siklik ujjai közül a földre: a Haimovics Jakab ajándéka... A Földközi tengerben maholnap már nem lesz hely a halak számára