Népszava, 1935. december (63. évfolyam, 274–297. sz.)
1935-12-25 / 294. szám
1936 december 23. NÉPSZAVA Külpolitikai közvéleményt! Irta: Dóczi Gyula Tizenhét esztendő óta újra és újra fölvillanóan kapjuk a figyelmeztető jelzéseket, hogy a külpolitikai frontok alakulása és akár legkisebb változása is, szóval: a világpolitika nagy, sőt kisebb időszerű problémái milyen sorsdöntően befolyásolják minden, még a látszólag közvetlenül nem érdekelt országok létének jelenét és jövőjét is. Hiszen kétségtelen, hogy az egyes államok sorsajövője ma sokkal összefonódottabb, mint a világháborút megelőző időkben. Ennek magyarázata nemcsak az, hogy Európa és az egész kapitalista világ fölépítménye ma sokkal kevésbé szilárd alapokon, sőt nagyon is rozoga pilléreken nyugszik, tehát minden kis távoli földcsuszamlás, lokális rezgés megremegteti és megrepesztheti az egész épület falait. Oka és magyarázata ennek a háború előtti szövetségi politikának új, szélesebb formában való kiépülése is, vagyis az a törekvés, hogy legalább az európai nemzeteket, a kollektív szerződések egymásbafonódó hálózatával érdekközösségbe foglalják. Ennek az érdekközösségnek nemzetközi szervezete és képviselete a Népszövetség volna, amelynek hivatásául az egyes államok békéjének és minden támadóval szemben a világbékének egyetemleges biztosítását szánták. De a gyakorlatban érvényesülnek más, szerződésekbe le nem fektetett érdekközösségek is. Ilyen például: a különböző kormányzati rendszerek, a fasizmusok és a demokráciák formailag be nem vallott, sőt többnyire „a belügyekbe való be nem avatkozás" képmutató jelszavával kendőzött, de sorsdöntő kérdéseken annál hatékonyabban érvényesülő érdekközössége. Ha ehhez még számításba vesszük az egyes államok gazdasági struktúrája (mezőgazdasági és ipari államok), kölcsönös áruforgalma folytán előálló és a status quo fenntartása vagy revíziója kérdésében megnyilatkozó érdekközösségeket és érdekellentéteket, akkor hozzávetőleges képet kapunk arról, milyen szerte szétágazó és mégis szervesen összefüggő rúgószerkezet mozgatja ma az egyes országok népeinek sorsát. Ezért lehet sorsdöntő kihatásúvá az európai népekre minden olyan esemény is, a helyzetnek minden olyan változása, amely tőlünk távoli messzeségben, más világrészeken történik. Ezért érezzük például ma hogy mennyire érdekelt fél az európai demokrácia és egész Európa, abban a gyarmati háborúban, amelyet egy európai fasiszta nagyhatalom indított el Kelet-Afrikában. Bőséget, hogy a parlamenti pártok időről-időre a képviselőház plénumában véleményüket elmondhassák a külpolitika „vonalvezetéséről" és állást foglalhassanak a világpolitika eseményeinek Magyarországot érdeklő kérdéseiben. Ugyanakkor, amikor a világ minden parlamentjében a külpolitikai helyzetet ismertető miniszteri expozék hangzanak el és ennek kapcsán napokig tartó viták zajlanak le, amikor az angol közvéleménynek külpolitikai kérdésekben elemi erővel kirobbanó megnyilatkozása elsöpri helyéről a brit birodalom külügyminiszterét, nálunk, a mi parlamentünkben még csak szó sem esik ezekről a világpolitikai eseményekről. Szó sem esik mégpedig azért, mert itt az a hivatalos fölfogás és egyben gyakorlat, hogy a külpolitika kérdései nem tartoznak a közvéleményre, de még csak a parlament nyilvánossága elé sem. Évenként egyszer egy kávéskanállal Természetes, hogy ez a hivatalos felfogás visszatükröződik a magyar sajtóban is, amelynek — ha ellenzéki — óvakodnia kell attól, hogy akár a hivatalos külpolitikát vagy valamely kérdésben való állásfoglalását szabadon kritizálja, akár pedig ilyen kérdésekben — függetlenül a hivatalos felfogástól — véleményt nyilvánítson. Hogyan merészelhetné ezt egy ellenzéki újság, amikor erre magának a parlamentnek is évente úgyszólván csak egyetlen alkalomra nyújt rövid lehetőséget a kormány: akkor, amikor a külügyminisztérium költségvetését tárgyalják, ami rendszerint néhány órát tartó külügyi vita jegyében szokott lezajlani. Egyebek A külpolitika nem rendelkezési alap! Ahhoz azonban, hogy a külpolitika frontjain lejátszódó események összefüggéseit és az ezekből bennünket fenyegető veszélyeket, épúgy, mint a felénk kínálkozó lehetőségeket át tudjuk tekinteni és föl tudjuk mérni, olyan külpolitikai tájékozódóképesség kell, amellyel Magyarország széles néprétegei ma még nem rendellkeznek. És noha a háború utáni magyar kormányoknak minden igyekezetükkel azon kellett volna lenniök, hogy ezt a hiányt minél gyorsabban és minél hatékonyabban pótolják és így egy külpolitikai közvélemény kialakulását elősegítsék, ennek éppen ellenkezője történt és történik ma is, amikor a Gömbös-kormány a magyar külpolitika kérdéseit úgy kezeli, mintha rendelkezési alapokról volna szó, amelyek fölött — az elszámolás minden kötelezettsége nélkül — kizáróan maga a kormány rendelkezik. Pedig: hivatalos helyről is nem egyszer elhangzott az a megállapítás, hogy mennyire szükséges és fontos volna, a külpolitikai közvélemény kialakulása. De hogyan alakuljon ki ilyen közvélemény, amikor a kormány még arra sem nyújt módot és lehe fiz ÉN KARÁCSONYOM Áthágva a köznapok szürke gondján ünnepbe léptem: itt vagyok!... Keresgetem, hol az én karácsonyfám? A csillag nekem hol ragyog? Sehol nem látom ... már nem hozta senki... Meglelem végre önmagam: ágaimat a tél fehérre festi, csak egy gyertyája van és ez a szívem, mely pirosan ég, de mindent bevilágol, tüzében fürdik a föld meg az ég és ünneplőbe öltözik a lángtól... Mesék aranydiója elgurult, felejtések ködébe szállt a mult, nem énekelnek angyal-seregek regék ezüstfonála nem rezeg, tar ágaim közt csak a szívem ég, ez lángoltatja mécsesét, ennek sugara gazdagon ragyogva hull rongyosokra, ma is koldusokra és fényessége oda is elér, hol ma is kalács a kenyér!... Farkas Antal DAUMIER (1808-1879): Az európai béke 23. oldal ben pedig, ha fontos külpolitikai események kapcsán interpellációk hangzanak el a Házban — feltéve, hogy nem megrendelt Nép-interpellációról van szó —, a miniszteri válaszok során többnyire elhangzik az a fgyelmeztető megjegyzés, hogy a külpolitikai kérdések pedig nem a parlament nyilvánossága, hanem legfeljebb a zárt ajtók mögött ülésező külügyi bizottság elé valók. A külügyi bizottság pedig, történhetik körülöttünk vagy velünk bármi, hónapokig nem tart ülést. Még az olasz-abesszín háború kitörése sem volt elég ok arra, hogy a kormány a külügyi bizottságot, egybehivassa és a bizottság összeillését az ellenzéknek, illetve a szociáldemokrata parlamenti frakciónak kellett követelnie, kisürgetnie. Ez még a keletafrikai hadjárat legelején volt. Azóta sok minden változás és eltolódás történt, nemcsak a keletafrikai frontokon, hanem ezzel kapcsolatosan a diplomácia frontjain is. De hogy a kormány miként vélekedik ezekről a változásokról és hogyan kíván reagálni Olaszország és a Népszövetség konfliktusának esetleges további fejleményeire, arról épúgy nem értesülhet az ország közvéleménye, amiként nem kap tájékoztatást a parlament, sőt még az a 35 törvényhozó sem, aki történetesen tagja a külügyi bizottságnak. De ha ülésezik is a zárt ajtók mögött tanácskozó külügyi bizottság, erről a sajtó csak a hivatalosan kiadott kommünikét közölheti. Az utóbbi időkben pedig már annyira, elfajult ezeknek a hivatalos jelentéseknek mindent elpalástoló szűkszavúsága, hogy mindössze arról értesülünk belőlük, várjon Gömbös miniszterelnök, vagy Kánya külügyminiszter tájékoztatta a külügyi bizottságot a helyzetről és név szerint kik szólaltak föl az expozéhoz fűződő vitában Hogy mit mondott Gömbös vagy Kánya és hogy az egyes pártok képviselői hogyan vélekednek a hivatalos külpolitikáról, min fölfogásuk, elgondolásuk, követelésük a magyar külpolitika feladatairól a világpolitika zajló eseményeivel kapcsolatosan, arról a külügyi bizottság ülése nyomán sem értesülhet az újságolvasó. A légüres tér Pedig, hogy itt valamelyes, akár a hivatalos külpolitikai orientációt helyeslő, akár azt kárhoztató és helyette más utakat sürgető úgynevezett külpolitikai közvélemény alakulhasson ki, annak első feltétele éppen az volna, hogy az e°yes pártok fölfogása a külpolitika nagy kérdéseiben ne kezeltessék hétpecsétes hivatalos titokként. Ha a nyilvánosság előtt eltitkolják és titkoltatják, hogy vannak pártok és politikusok, akik más utakat és lehetőségeket is látnak a magyar külpolitika számára, mint a kormány, úgy ezzel elejét veszik annak, hogy a magyar közvélemény egyik vagy másik orientáció mögé fölsorakozhassék. Ilyenformán azonban a hivatalos külpolitikát állandóan az a veszedelem fenyegeti, hogy légüres térben mozog, mert nincs mód és lehetőség annak ellenőrzésére, vájjon a kormány külpolitikai irányvonala megfelel-e a magyar közvélemény érzületének és fölfogásának. Ezért a magyar külpolitika felelős intézőinek is az volna az érdekük, hogy ezek a kérdések — a külpolitika nagy problémái — ne kezeltessenek úgy, mint amelyekhez a magyar nép széles rétegeinek semmi közük sincs és amelyek a parlament nyilvánossága előtt sem tehetők diskusszió tárgyává. E téren valóban szükség volna az eddigi, tarthatatlan gyakorlat reformjára. És elsősorban éppen annak a kormánynak, amely egy népi politika reprezentáltának hirdeti magát, volna elsőrendű és sürgős kötelessége, hogy a légüres térben való külpolitizálás rendszerének véget vessen és — amint ezt a parlamentáris külföldi államok kormányai természetes kötelességüknek tartják — a magyar parlamentnek módot nyújtson arra, hogy a nagy világpolitikai eseményekkel kapcsolatosan a maga elgondolásait és kívánságait megfelelő vita keretében kifejtésre sullyantt.