Népszava, 1935. december (63. évfolyam, 274–297. sz.)

1935-12-25 / 294. szám

1936 december 23. NÉPSZAVA Külpolitikai közvéleményt! Irta: Dóczi Gyula Tizenhét esztendő óta újra és újra fölvillanóan kapjuk a figyelmeztető jelzéseket, hogy a külpolitikai fron­tok alakulása és akár legkisebb vál­tozása is, szóval: a világpolitika nagy, sőt kisebb időszerű problémái m­ilyen sorsdöntően befolyásolják minden, m­ég a látszólag közvetle­nül nem érdekelt országok létének jelenét és jövőjét is. Hiszen kétség­telen, hogy az egyes államok sorsa­jövőj­e ma sokkal összefonódottabb, mint a világháborút megelőző idők­ben. Ennek magyarázata nemcsak az, hogy Európa és az egész kapita­lista világ fölépítménye ma sokkal kevésbé szilárd alapokon, sőt na­gyon is rozoga pilléreken nyugszik, tehát minden kis távoli földcsu­szamlás, lokális rezgés megremeg­teti és megrepesztheti az egész épü­let falait. Oka és magyarázata en­nek a háború előtti szövetségi poli­­tikának új, szélesebb formában való kiépülése is, vagyis az a törekvés, hogy legalább az európai nemzete­ket, a kollektív szerződések egymás­bafonódó hálózatával érdekközös­ségbe foglalják. Ennek az érdek­közösségnek nemzetközi szervezete és képviselete a Népszövetség volna, amelynek hivatásául az egyes álla­mok békéjének és minden támadó­val szemben a világbékének egye­temleges biztosítását szánták. De a gyakorlatban érvényesülnek más, szerződésekbe le nem fektetett érdekközösségek is. Ilyen például: a különböző kormányzati rendsze­rek, a fasizmusok és a demokráciák formailag be nem vallott, sőt több­nyire „a belügyekbe való be nem avatkozás" képmutató jelszavával kendőzött, de sorsdöntő kérdéseken annál hatékonyabban érvényesülő érdekközössége. Ha ehhez még szá­mításba vesszük az egyes államok gazdasági struktúrája (mezőgazda­sági és ipari államok), kölcsönös áruforgalma folytán előálló és a status quo fenntartása vagy reví­ziója kérdésében megnyilatkozó ér­dekközösségeket és érdekellentéte­ket, akkor hozzávetőleges képet ka­punk arról, milyen szerte szétágazó és mégis szervesen összefüggő rúgó­szerkezet mozgatja ma az egyes or­szágok népeinek sorsát. Ezért lehet sorsdöntő kihatásúvá az európai né­pekre minden olyan esemény is, a helyzetnek minden olyan változása, amely tőlünk távoli messzeségben, más világrészeken történik. Ezért érezzük például ma hogy mennyire érdekelt fél az európai demokrácia és egész Európa, abban a gyarmati háborúban, amelyet egy európai fasiszta nagyhatalom indított el Kelet-Afrikában. Bőséget, h­ogy a parlamenti pártok időről-időre a képviselőház plénu­mában véleményüket elmondhassák a külpolitika „vonalvezetéséről" és állást foglalhassanak a világpoli­tika eseményeinek Magyarországot érdeklő kérdéseiben. Ugyanakkor, amikor a világ minden parlament­jében a külpolitikai helyzetet is­mertető miniszteri expozék hang­zanak el és ennek kapcsán napokig tartó viták zajlanak le, amikor az angol közvéleménynek külpolitikai kérdésekben elemi erővel kirobbanó megnyilatkozása elsöpri helyéről a brit birodalom külügyminiszterét, nálunk, a mi parlamentünkben még csak szó sem esik ezekről a világ­politikai eseményekről. Szó sem esik mégpedig azért, mert itt az a hivatalos fölfogás és egyben gya­korlat, hogy a külpolitika kérdései nem tartoznak a közvéleményre, de még csak a parlament nyilvános­sága elé sem. Évenként egyszer egy kávéskanállal Természetes, hogy ez a hivatalos felfogás visszatükröződik a magyar sajtóban is, amelynek — ha ellen­zéki — óvakodnia kell attól, hogy akár a hivatalos külpolitikát vagy valamely kérdésben való állásfogla­lását szabadon kritizálja, akár pe­dig ilyen kérdésekben — függetle­nül a hivatalos felfogástól — véle­ményt nyilvánítson. Hogyan meré­szelhetné ezt egy ellenzéki újság, amikor erre magának a parlament­nek is évente úgyszólván csak egyetlen alkalomra nyújt rövid le­hetőséget a kormány: akkor, ami­kor a külügyminisztérium költség­vetését tárgyalják, ami rendszerint néhány órát tartó külügyi vita je­gyében szokott lezajlani. Egyebek­ A külpolitika nem rendelkezési alap! Ahhoz azonban, hogy a külpoli­tika frontjain lejátszódó események összefüggéseit és az ezekből ben­nünket fenyegető veszélyeket, ép­úgy, mint a felénk kínálkozó lehe­tőségeket át tudjuk tekinteni és föl tudjuk mérni, olyan külpolitikai tá­jékozódóképesség kell, amellyel Ma­gyarország széles néprétegei ma még nem rendellkeznek. És noha a háború utáni magyar kormányok­nak minden igyekezetükkel azon kellett volna lenniök, hogy ezt a hiányt minél gyorsabban és minél hatékonyabban pótolják és így egy külpolitikai közvélemény kialakulá­sát elősegítsék, ennek éppen ellen­kezője történt és történik ma is, amikor a Gömbös-kormány a ma­gyar külpolitika kérdéseit úgy ke­zeli, mintha rendelkezési alapokról volna szó, amelyek fölött — az el­számolás minden kötelezettsége nélkül — kizáróan maga a kormány rendelkezik. Pedig: hivatalos hely­ről is nem egyszer elhangzott az a megállapítás, hogy mennyire szük­séges és fontos volna, a külpolitikai közvélemény kialakulása. De hogyan alakuljon ki ilyen közvélemény, amikor a kormány még arra sem nyújt módot és lehe­ fiz ÉN KARÁCSONYOM Áthágva a köznapok szürke gondján ünnepbe léptem: itt vagyok!... Keresgetem, hol az én karácsonyfám? A csillag nekem hol ragyog? Sehol nem látom ... már nem hozta senki... Meglelem végre önmagam­: ágaimat a tél fehérre festi, csak egy gyertyája van és ez a szívem, mely pirosan ég, de mindent bevilágol, tüzében fürdik a föld meg az ég és ünneplőbe öltözik a lángtól... Mesék aranydiója elgurult, felejtések ködébe szállt a mult, nem énekelnek angyal-seregek regék ezüstfonála nem rezeg, tar ágaim közt csak a szívem ég, ez lángoltatja mécsesét, ennek sugara gazdagon ragyogva hull rongyosokra, ma is koldusokra és fényessége oda is elér, hol ma is kalács a kenyér!... Farkas Antal DAUMIER (1808-1879): Az európai béke 23. oldal ben pedig, ha fontos külpolitikai események kapcsán interpellációk hangzanak el a Házban — feltéve, hogy nem megrendelt Nép-interpel­lációról van szó —, a miniszteri vá­laszok során többnyire elhangzik az a fgyelmeztető megjegyzés, hogy a külpolitikai kérdések pedig nem a parlament nyilvánossága, hanem legfeljebb a zárt ajtók mögött ülé­sező külügyi bizottság elé valók. A külügyi bizottság pedig, történhetik körülöttünk vagy velünk bármi, hónapokig nem tart ü­lést. Még az olasz-abesszín háború kitörése sem volt elég ok arra, hogy a kormány a külügyi bizottságot, egybehivassa és a bizottság összeillését az ellen­zéknek, illetve a szociáldemokrata parlamenti frakciónak kellett köve­telnie, kisürgetnie. Ez még a keletafrikai hadjárat legelején volt. Azóta sok minden változás és eltolódás történt, nem­csak a keletafrikai frontokon, ha­nem ezzel kapcsolatosan a diplo­mácia frontjain is. De hogy a kor­mány miként vélekedik ezekről­­ a változásokról és hogyan kíván reagálni Olaszország és a Népszö­vetség konfliktusának esetleges to­vábbi fejleményeire, arról épúgy nem értesülhet az ország közvéle­ménye, amiként nem kap tájékozta­tást a parlament, sőt még a­­z a 35 törvényhozó sem, aki történetesen tagja a­ külügyi bizottságnak. De ha ülésezik is a zárt ajtók mögött tanácskozó külügyi bizottság, erről a sajtó csak a hivatalosan kiadott kommünikét közölheti. Az utóbbi időkben pedig már annyira, elfajult ezeknek a hivatalos jelentéseknek mindent elpalástoló szűkszavúsága, hogy mindössze arról értesülünk belőlük, várjon Gömbös miniszter­elnök, vagy Kánya külügy­m­in­iszter tájékoztatta a külügyi bizottságot a helyzetről és név szerint kik szó­laltak föl az expozéhoz fűződő vitá­ban Hogy mit mondott Gömbös vagy Kánya és hogy az egyes pár­tok képviselői hogyan vélekednek a­ hivatalos külpolitikáról, mi­n­ föl­fogásuk, elgondolásuk, követelésük a magyar külpolitika feladatairól a világpolitika zajló eseményeivel kapcsolatosan, arról a külügyi bi­zottság ülése nyomán sem értesül­het az újságolvasó. A légüres tér Pedig, hogy itt valamelyes, akár a hivatalos külpolitikai orientációt helyeslő, akár azt kárhoztató és helyette más utakat sürgető úgy­nevezett külpolitikai közvélemény alakulhasson ki, annak első fel­tétele éppen az volna, hogy az e°yes pártok fölfogása a külpoli­tika nagy kérdéseiben ne kezeltes­sék hétpecsétes hivatalos titokként. Ha a nyilvánosság előtt eltitkolják és titkoltatják, hogy vannak pár­tok és politikusok, akik más uta­kat és lehetőségeket is látnak a magyar külpolitika számára, mint a kormány, úgy ezzel elejét veszik annak, h­ogy a magyar közvéle­mény egyik vagy másik orientáció mögé fölsorakozhassék. Ilyenfor­mán azonban a hivatalos külpoli­tikát állandóan az a veszedelem fenyegeti, h­ogy légüres térben mo­zog, mert nincs mód és lehetőség annak ellenőrzésére, vájjon a kor­mány külpolitikai irányvonala megfelel-e a magyar­ közvélemény érzületének és fölfogásának. Ezért a magyar külpolitika fele­lős intézőinek is az volna az érde­kük, hogy ezek a kérdések —­ a kül­politika nagy problémái — ne ke­zeltessenek úgy, mint amelyekhez a magyar nép széles rétegeinek semmi közük sincs és amelyek a parlament nyilvánossága előtt sem tehetők diskusszió tárgyává. E téren való­ban szükség volna az eddigi, tart­hatatlan gyakorlat reformjára. És elsősorban éppen annak a kormány­nak, amely egy népi politika repre­zentáltának hirdeti magát, volna elsőrendű és sürgős kötelessége, h­ogy a légüres térben való kü­lpoli­tizálás rendszerének véget vessen és —­ amint ezt a parlamentáris kül­földi államok kormányai természe­tes kötelességüknek tartják — a ma­gyar parlamentnek módot nyújtson arra­, hogy a nagy világpolitikai eseményekkel kapcsolatosan a maga elgondolásait és kívánságait meg­felelő vita keretében kif­ejt­ésre sullyantt.

Next