Népszava, 1936. június (64. évfolyam, 125–146. sz.)

1936-06-03 / 125. szám

14. oldal Aki egész nap ott görnyed az író­asztal mellett, igyek reggelenként egy pohár „Ferenc József" keserű­vizet, mert az a bélműködést sza­bályozza, a gyomoremésztést elő­mozdítja, a vérkeringést élénkíti és a munkaképességet fokozza. (X) számára. A spanyol ,,forradalmi atrocitásokról" elterjesztett rágal­makkal kapcsolatosan bejelenti, hogy soha vértelenebb, embersége­sebb, lovagiasabb formák kö­zött forradalom nem zajlott le. NÉPSZAVA 1936 június 3. , mint Spanyolországban, ahol a menekülő király és gyerme­kei szocialista ifjúsági csoportok védelme alatt tették meg az utat a pályaudvarig. Ellenben a spanyol nép nem volt hajlandó eltűrni Gil Robblesék pökhendi és gyűlölködő politikáját, egy fegyveres szolda­teszka véreskezű garázdálkodását és a népi front szilárd kiépítésével Spanyolország gátat vetett a reakció további garázdálkodásá­nak. „A népfront kormánya, — fejezte be Longuet nagyhatású beszédét — Genfben újra fölveszi a harcot a leszerelésért, támogatva a világ békeszerető közvéleményétől, támogatva Angliától és Szovjet-Oroszországtól azzal a céllal, hogy a béke megteremtésének kez­deményezését kiragadja Hitler kezéből. Thiolas beszéde közben lépett a terembe Léon Blum. A népfront vezérét, Francia­ország jövendő miniszterelnökét leírhatatlan ováció fogadta. A küldöttek helyeikről felállva tapsolnak, majd rázendítenek az Internacionáléra. Léon Blum a fényképészek rohamcsapatának per­gőtüzében foglalja el helyét vá­lasztókerületének küldöttei­k körében és belemélyed iratainak tanulmá­nyozásába. A kongresszus során a magyar szociáldemokrata párt két küldöttje átadta Léon Blumnak pártunk és a magyar munkásság testvéri üdvözletét. Léon Blum elvtárs hosszasan elbeszélgetett Peyer és Kertész elvtárssal és nagy örömét fejez­te ki, hogy a magyar szociál­demokrata párt a francia párt történelmi jelentőségű kongresz­szusán két küldöttel is képvisel­tette magát, majd élénken ér­deklődött a magyar helyzet ala­­kulásáról és a magyarországi munkásmozga­lom viszonyairól. A szocialista­ párt országos gyűlése üdvözli Franciaország fém­ipari munkásságának nagyszerű küzdelmét kenyerének és sza­badságának védelmében. A pártgyűlés teljes szolidaritását nyil­vánítja ki az egyesült szakszervezeti szövetségek e mozgalmával, amelynek sikere előkészítője lesz a népfront programjában fog­lalt munkásvédő törvényes rendszabályok közvetlen megvaló­sításának. A francia vas- és fémmunkásság i­gényeire még külön tudósításban nagyjelentőségű sztrájkjának közül-­ visszatérünk. A pártlap Az első tárgyalási nap tanácsko­zásának jelentős részét vette igénybe a pártlap, a Populaire kérdése. Na­gyobb, elterjedtebb lapot kívánnak a küldöttek, a fiatalság több külpo­litikai tájékoztatást és irányítást szeretne. I. B. Lebas válaszol a szer­kesztőség nevében a fölszólalásokra. Felvilágosításokat ad, számokat, adatokat ismertet. Utána 10 szava­zat ellenében és Mallartre ellenzéki kritikájának nyugodt meghallga­tása után tudomásul vették a parla­menti csoport jelentését és ezzel a tanácskozás első napja véget ért. A kongresszus résztvevői a kül­földi küldöttekkel együtt átvonul­tak egy közeli moziba, ahol a szo­cialista filmszolgálat egyik gyö­nyörű produkcióját mutatták be a legutóbbi hónapok mozgalmi esemé­nyeiről. A film méltatására még visszatérünk. A nagy sztrájk A nagy fémipari sztrájk ügyében a­ pártgyűlés az alábbi határozatot hozta: Léon Blum beszél... A francia pártgyűlés a gyarmati elnyomás ellen. A népfront kormánya végrehajtja választási programját (Párizs, június 2. — A Népszava tudósítójától.) Az észak - afrikai gyarmati kérdések vitájával kezdő­dött a kongresszus második napja. Vasárnap lévén, terem és karzato­k egyaránt zsúfolva, a hangulat lel­kes, amit még fokoz a terem jobb­sarkában elhelyezett zenekar, amely egy-egy nagysikerű fölszólalás után rázendít valamilyen szocialista in­dulóra, amit küldöttek és karzat együttesen énekelnek, kipirult arc­cal, büszke lelkesedéssel. A hata­lom küszöbére jutott párt küldöttei fokozott érdeklődéssel hallgatják Algír, Tunis, Marokkó szocia­lista küldötteinek panaszait .A gyarmati közigazgatás nem ép­pen kesztyűs kézzel bánik a ben­szülöttekkel és nagyon is jogosult Loubet tuniszi küldött kívánsága, aki szabad polgárokat szeretne látni az elnyomott bennszülöttek helyén. Az ottani szocialista pártszervezet emlékiratba foglalva küldte el leg­sürgősebb kívánságait. Ezek során követeli a közigazgatás átszervezé­sét, a benszülötteknek a franciákkal való egyenjogúsítását, a francia szociális törvényhozás kiterjeszté­sét Tuniszra, harcot a, nyomor el­len, közmunkákat, munkanélküli segélyalap létesítését... Az arab szocialisták hangja Nagy taps fogadja Tahrat elvtár­sat, Algír arab benszü­lött szocia­lista delegátusát, aki Constantine szocialista szervezetét képviseli. A nacionalizmus eddig érintet­lenül hagyta Algír lakosságát. Ők nem autonómiát akarnak, hanem a mohamedánok és ke­resztények egyenjogúsítását, a békés és fokozatos asszimilációt. Megdöbbentő képet fest a közokta­tás elhanyagoltságáról. 00­1.000 iskolaköteles korban levő gyermek közül csak 80.000 szá­mára van iskola és a közigazgatásnak egyáltalában nem sürgős, hogy ezeken az állapo­tokon segítsen. A benszülöttek tö­megei most fokozott bizakodással tekintenek a népfront kormánya felé, amelytől helyzetük lényeges megjavítását remélik. Dubois elvtárs, Oran új képvise­lője tiltakozik az ellen, h­ogy: Peyroutan tábornok, Marokkó ka­tonai kormányzója megtagadta az útlevelet Marokkó szocialista kon­gresszusi delegátusától. Gyülekezési jogot, szakszerve­zeti szabadságot, nyolcórás munkaidőt követel Marokkó dol­gozói számára. Követeli a Regnier-féle rendelet hatályon kívül helyezését, mivel az megerősítette a beszülött nagy­birtokosok hatalmát, ugyanakkor, amidőn a páriák gyermekeikkel együtt valósággal éhen pusztulnak. A fellahok javára földbirtokrefor­mot kell végrehajtani, megtörni a nagybirtok politikai hatalmát, el­idegeníthetetlen kollektív gazdasá­gokat kell teremteni, javítani az egészségügyi szolgálatot, fokozni a kultúrát. Leleplezte az algíri fasisz­ták mesterkedéseit, akik főként Sidi-Bel-Abbiszben a mohamedán lakosságot állandóan izgatják a zsidók ellen­i gazdasági és hatalmi okokból. A kongresszus az összes gyarmat­ügyi javaslatokat külön bizottság­hoz utalta. „A párt sikerének titka, hogy hű maradt önmagához" Vasárnap délután érte el a kon­gresszus vitája tetőfokát. A szónoki emelvényen egymást váltogatják a, tüzes, magukkal ragadó szónokok. Most érezni csak igazán, mennyire megújhodott, megerősödött a fran­cia párt a választások során. André Philip elvtárs, Rhone új szocialista képviselője nemcsak tü­neményes szónok, de nagykészült­ségű tudós és gazdasági politikus is.­­A tömegek elvárják a kormány­tól, hogy a határozott cselekvés út­jára lépjen — mondja többek kö­zött. — Nem várunk szocializmust a népfront kormányától, de igenis várunk határozott, bátor cselekede­teket. Amnesztiát, a Laval-féle go­nosz rendeletek visszavonását a Bancque de France átszervezését, a fasiszta ligák föloszlatását, a kol­lektív szerződések bevezetését a munkajogba, 40 órás munkahetet. A Laval-kormány jelmondata ez volt: Mindent a frankért. A mi jelszavunk: mindent az emberért. A parlament ne menjen addig sza­badságra, amíg tető alá nem hozta a legsürgősebb reformokat. „Célt fogunk érni — Philip megrázó erejű beszédét­e, mert mi vagyunk a köztársaság minden reménységének hordozói, mert új emberek vagyunk, elszán­tak arra, hogy tüzes vassal nyúl­junk az üszkösödő sebhez és mert a legderekabb köztünk került az ügyek élére." A baloldal nevében mondott ke­mény, szenvedélyes beszédet az egy­ségfront gondolatának egyik első előharcosa, Zyromski. Az egykori lengyel szabadságharcos francia dédunokájából csak úgy sugárzik az akaraterő és meggyőződés. Tömzsi, izmos alakjának minden porcikájá­val „beszél", igyekszik súlyt és nyo­matékot adni mondanivalóinak, szinte percenként harsan föl a taps egy-egy megállapítására. Hasonlóan nagy lelkesedés fo­gadja a fiatal gárda reprezentatív emberét, a szélsőbaloldali Marceau Pivert. Óvja a pártot a hibáktól, a reformista illúzióktól. Sürgeti az akció­egység kiépítését. Attól tart, hogy a biztonság ürügyén továbbra is fenn akar­ják majd tartani a kéteszten­dős katonai szolgálati időt. Míg a baloldali szónokok legin­kább lelkesedést váltanak ki, főként híveikből és a karzaton ülő elvtár­suk tömegéből, a szószékre lépő Paul Fauret, a párt főtitkárát nemcsak a szeretetnek és ragaszkodásnak, de egyben a presztízsnek, a szilárd és megingathatatlan tekintélynek a lég­köre veszi körül. Ez a vékony, kö­zéptermetű, boltozatos homlokú, rit­kán mosolygó ember a komoly el­szántságnak és a szilárd akaratnak szuggesztióját árasztja magából Be­széde élénk, tömör, szabatos. A párt ,«kerpnek titka — állapítja meg —, hogy hű maradt önmagához. Érezzük a tömegek növekvő bi­zalmát és méltók leszünk ehhez. Nem a szocializmus kormánya veszi át holnap az ügyek intézését, csupán a népi arcvonal, határozott prog­rammal, konkrét célkitűzésekkel. Sem akadály, sem túllicitálás nem befolyásol bennünket. Ha azonban ellenfeleink leküzdhetetlen nehézsé­geket támasztanának, • odaállunk a párt és az ország elé és kíméletlen nyíltsággal megmondjuk, mi a gáncsvetők célja és a népre bízzuk: Ítéljen fölöttük. „A szocializmus új igazsága: az életet, a szabadságot, a békét jelenti számotokra" A kongresszus tanácskozásának csúcspontja, Léon Blum beszéde kö­vetkezett ezután. Leírhatatlan az a tomboló lelkesedés, amivel a párt a szónoki emelvényre lépő vezérét, a hatalmas Franciaország holnapi miniszterelnökét fogadta. A fiatalos­külsejű, franciásan nagybajuszú,­­magas, vékony ember ebben a pil­lanatban úgy hat a szónoki emel­vényen, mint a nyugateurópai in­tellektualtásnak, a szív és az érte­lem harmóniájának, a kulturált­ságnak és békeszeretetnek megele­venedett szobra. Halk, fátyolozott hangja mintha kissé elfogódott volna: a pillanat nagy, a föladat óriási. Pár perc­e belemelegszik, átfűti szocialista meggyőződése és hamarosan rájövünk, hogy­­nem az „államférfi", a hatalom közelségétől megilletődött „politikus", hanem az elvtárs beszél hozzánk. A szocialista, akinek szilárd, tudományos meg­győződését semmi sem tudja meg­ingatni, akinél természetes alap­igazságként hatnak a marxizmus egyes, a mások által meg neo­ ér­tett vagy gyűlölködve félremagya­rázott tételei. Érezni rajta: nem kereste a hatalmat, nem szédíti a megtiszteltetés. Tisztán látja az akadályokat, amelyeket munkája útjába állít a kapitalista társadalom a maga szerkezeti adottságaival, de vállalja a feladatot, mert pártja a legnagyobb párt az új kamarában, mert a demokrácia kötelez. Amit Longuet, Séverac, Bracke és Faure beszédeiből is már egyértelműen ki lehetett érezni, az — Blumot hallgatva — bizonyossá válik ben­nünk. A francia párt tudja, hogy ő az európai demokrácia nagy reménysége. Vigyázni kell. Óvakodni a hibá­któl. Megtartani és állandóan növelni a tömegek irántunk való bizalmát. Egyszerű, megérthető, köznapi fogalommá leegyszerű­síteni a szocializmus nagy igaz­ságát: az életet, a szabadságot, a békét jelentjük a számotokra. Mi és senki más. Megvonni a határ­vonalat a ma lehetetlen és a holnap lehetséges között Megtartani az eleven szerves kapcsolatot párt és tömeg, mozgalom és mai­ Polit­ia.

Next