Népszava, 1937. január (65. évfolyam, 1–26. sz.)

1937-01-01 / 1. szám

1937 január 1, pénMc NÉPSZAVA Haradjunk együtt Európával írta: Buchtinger Manó Nyilván Milanóban tartott elő­ásának folytatásául, Bethlen Iván gróf nagyobb külpolitikai ekvet írt a Pesti Napló kará­tnyi számába. Ezúttal a feg­­yverkezés terén való egyen­rusításról és a magyar kisebb­nek, de különösen az erdélyi igyazság sérelmeinek kérdésé­re sürget ,,határozott lépést" a mgyar kormány részéről. A s­ét­lönböző probléma azon az érde­r­ módon került így a „Temps" egyik kapcsolatba, cikkében, tór­t arra, h­ogy Magyarország a jyverkezés dolgában valamelyes­toldalú lépésre határozta ma­it, fenyegetésképen kifejti, hogy­ben az esetben a kisantantálla­­k is kijelenthetik a kisebbségi trződésben vállalt kötelezettsé­iknek önhatalmú megszűnté­sét. Ezekre válaszolt Bethlen. Cikké­n kifejti, hogy először is az él­ő államoknak ilyen magatar­ta ellenkezne a fennálló szerzé­sekkel. Azután, szerinte, az er­lyi kisebbségek ügyében mi­íbb közvetlen tárgyalást kellene adeni Románia vezetőivel, mennyiben ez nem vezetne ered­m­ényre, a Népszövetséghez kel­ne fordulni s végül, ha ez nem sználna, akkor — Bethlen sze­lt —: „okvetlen ki kell lépnünk Népszövetségből és ott kell óánunk ezt a testületet..." A­ magunk részéről ezekben a fokban azt szeretnők igen hatá­sottan kihangsúlyozni, hogy­ a többségi jogok kérdésében Ma­arország követelése elvitathatat­t. Ennek az igazságos követe­inek érvényesítése érdekében itt kell maradnunk a Népszövet­­ben, sőt az ügy érdekében még kilépéssel való fenyegetést is rásnak tartjuk: végül, nem tari­k az ügy érdekében valónak, ha kisebbségek problémáját bár­:ly oldalról más kérdésekkel­­ is­­­mplikálják, kisebbségekre vonatkozó kö­telések elvitathatatlanok. Nem iször mondjuk ezt. Megm­ondot­t minden megfelelő alkalommal, minthogy az adott esetben az hélyi magyar kisebbségek ü­gyé­n van szó, talán időszerű, ha rá­itatunk, hogy a békeszerződések igyarországnak ezt az igazát id­ézetten is alátámasztják. Hivat­tunk ezúttal a békeszerződés 47. ikaszára, amely szó szerint azt tudja: ..Románia Magyarországgal szem­­ben elismeri és megerősíti azt a k­ötelezettségét, hogy hozzájárul a szövetséges és társult főhatalmak­kal kötött szerződésbe oly rendel­kezéseknek felvételéhez, amelye­ket ezek a hatalmak szükségesnek léttek abból a célból, hogy Romá­niában a népesség többségétől el­érő fajú, nyelvű és vallású lakók érdekei... védelemben részesülje­nek." A békeszerződés 60. §-a szerint ?" a rendelkezések kifejezetten emzetközi érdekű kötelezettsé­g" és a Népszövetség elismeri, gy e rendelkezések fölött­­ élnie kell és gondoskodnia ezek ikség szerinti módosításáról. Nyilvánvaló tehát Románia telezettsége csakúgy, mint a •p szövetségé. Ez, mint mondom­­, elvitathatatlanná teszi Ma­arország igazát. Ezt a világos telezettséget csak az mné, ha­­ Magyarország gyengit­a Nép­i vetséget otthagyná. rehet azt jelentené, Ilyen cse­hogy mi magunk oldjuk fel a legerősebb és a leg­fizetőképesebb kezest vállalt kötelezettségei alól. Hiszen ha van valaki, aki csakugyan tudja Ro­mániát is arra szorítani, hogy tel­jesítse kötelességét, ez csak az európai hatalmak együttese, va­gyis a Népszövetség lehet. Mondhatják, hogy ez csak elmé­let, és a gyakorlat, sajnos, mást mutat. Ezzel szemben amely pilla­natban Magyarország a Népszö­vetséget otthagyná, Románia kö­telezettségeinek teljesítése alól nemcsak elméletben, de a valóság szerint is feloldottnak érezné magát! Noha a békeszerződések keletke­zése óta a Népszövetséget is elég sok és súlyos mulasztás terheli, mégis bizonyos, hogy ez idő alatt sok szerződésellenes támadás is érte és ezek miatt az európai ki­egyenlítés és békés igazságtevés szerepét sem tölthette be úgy, ahogy az feladata lett volna. Ezért valljuk, hogy a Népszövetség in­tézményét és gondolatát elsősor­ban azoknak a kis országoknak kellene hűségesen támogatni, ame­lyeknek a Népszövetségben egye­sült döntő hatalmaktól van várni­valójuk. Helyes álláspontnak­­ tartjuk, hogy Romániával tárgyalni kell. Ezt a felfogásunkat nem ma han­goztatjuk először. Állandóan hir­dettük, hogy nemcsak Romániá­val, de valamennyi szomszédállam­mal igyekezni kell tárgyalások útján a mainál tűrhetőbb, barát­ságosabb viszonyt teremteni. Csak sajnálni tudjuk, hogy sokszoros sürgetésünk eddig nem volt ered­ményesebb ... A tárgyalás, a zöldasztalnál való meggyőzés a legtöbb esetben je­lenthet valami eredményt; az el­múlt tíz esztendő eredménytelen­sége bizonyítja, hogy a dacos „non cooperationa nem tárgyalunk álláspontja a meglévő bajokon semmit sem segített! Ezért mond­juk mi is: tárgyalni kell a romá­nokkal, de a másik két szomszéd­dal is! Bethlen cikke kapcsán olvas­tunk olyan indítványról is, hogy meg kellene kísérelni az Erdély­ben tűrhetetlen viszonyok között élő kisebbségek hazahozatalát. Ez a legrosszabb megoldás lenne. Mi célja volna ennek? Az itthoni munkanélkülieket szaporítsuk? Vagy újra a vagonlakók szomorú korszakát ismételjük meg? Mindez csak azt jelentené, hogy az erdélyi magyarok helyzetével egyidejűen a magyarországi magyarok hely­zetét is súlyosbítanék. Ennek a súlyos kérdésnek a megoldását csak a közvetlen tárgyalások és a Népszövetség segítségének meg­nyerése útján lehet megközelíteni és elérni. Végül meg kell mondanunk azt is, hogy a kisebbségi kérdés meg­oldása szempontjából káros, ha ezt az életbevágó kérdést akármi­lyen más üggyel komplikáljuk! Az egyenjogúság, még a fegyver­kezés egyenjogúsága is olyan elv, olyan természetes követelés, amely mindenkit megillet. De azért a fegyverkezés fokozásáért mégsem lehet lelkesedni. Nem hisszük pél­a­dául, hogy a német nép ne inkább hiányzó kenyér és zsiradék után áhítozna, mint azért a foko­zott fegyverkezésért, amelynek „egyenlő jogát" a német nép mai urai „kiharcolták". A nép min­­denütt csak azért tudna lelke­ 8. oldal típusokról felvilítaoBításokkal szolgál és bemutatja. Árjegyzéket ingyen küld. az összes Részlet — Csere, Vilmos császár út 60. Telefon: 11-64-97 fedni, ha az egyes országok kor­mányai — a fegyverkezés csök­kentéséért harcolnának. Azon­kívül a „Temps" fent idézett példá­ja azt is mutatja, hogy az önálló szerződések nyilvánvalóan egy­oldalú megszegése — a mai hely­zetnek még súlyosabb elmérgesí­tésére vezetne ... Nagy birodalmak között meg­történhetik, hogy ujjat húznak egymással abban a hiszemben, hogy ez eredményre vezet. Igaz, láttuk, hogy egyesek milyen ke­servesen csalódhatnak is. Kicsiny nemzetnek az a sorsa, hogy a mai Európa közepette az európai erők békés igénybevétele útján igye­kezzék megszerezni azt, ami jog szerint megilleti. Akik 1936-ban kerestek Textilipar, bőrgyárak, bányák üzletei.—Tőzsdenyereségek. A gazdák 100 milliója. — A termelés 6%-kal nagyobb már, mint a nagy válság előtt, a munkabér 16%-kal kisebb írta: Ákos László Az 1936-os év nagy gazdasági vál­tozások esztendeje volt. Az ország belelendült a­ konjunktúrába, akár­milyen különös, felemás, bizonyta­lan is ez a konjunktúra. Érdem­­es megnézni, hogy kinek volt haszna belőle. A dolgozó tömegeknek és a kisembereknek semmiesetre. Ez a konjunktúra aránylag kevesek ma­Ezzel a leszorított bérrel Indult neki az 1936-os esztendőnek a nagy­ipar. Az egész éven át tovább növe­kedett a termelés és tovább csök­kent a munkabér, mint ahogy a társadalombiztosítói bércsoportok el­tolódásaiból megállapítható. Tehát többtermelés és csökke­nő bérek! A rosszul kereső munkások hosszabb munkaidőn át dolgoznak, mint régebben és így nemcsak töb­bet, de általában nagyobb hasznokat is termelnek. Hol tart a textil­ipar? Az elmúlt két évben már-már úgy látszott, hogy a textilipar fej­lődése megakadt. De a rendezetlen munkabérek és a­­ szabályozatlan munkaidő mel­lett könnyű volt új lendületet szerezni részben hivatalos megrendelések­kel. A munkáslétszám 1936-ban 10%-kal növekedett, a termelés 16%-kal nagyobb, mint egy év előtt. Az olcsó munkaerővel előállított ma­­gyar textiláru rendkívüli piacképes is, textilkivitelünk 16,5%-ka­l nőtt 1935-tel szemben. A textilgyárak szállítottak Romá­niába, Albániába, Jugoszláviába, de Olaszországba és Németországba is. A legkitűnőbb piacok közé tartozott Egyiptom, ahol a magyar textiláru vígan versenyképes az angol áruval szemben. Sőt Angliában is több mint 2000 mázsa pamutszövetet és ugyan­gánügye csupán. A perdöntő adat, hogy míg a ter­melés már elérte az 1931-es színvo­nalat, sőt a gyáriparban 6% kal meg is haladta, addig a munkabér fejátlaga 16%-kal csökkent. Nézzük csak, mit mond erről a Központi Statisztikai Hivatal: annyi selyemszövetet helyeztek el az ügyes ügynökök. Az olcsó magyar kenderfonállal is jó üzleteket csináltak a német és az angol piacon. A jutakartell több mint 10.000 mázsa jutaszövetet szál­lított az Amerikai Egyesült Álla­mokba. Ezeknek a csinos üzleteknek ter­mészetesen megvan a kellő ellenté­tele a vállalati mérlegekben. A bőrdrágítás esztendeje a A halk és papíron nem létező, de valóságban annál hatalmasabb 1931-be n 1932-be n 3933-ban 1934-be n 1935-be n Gyáripari termelés Egy munkásra jut értéke évi kereset pengőben pengőben 2.059,000.000 1.822,622.000 1.763,429.000 1.935,249.000 2.175,899.000 1379 1232 1184 1171 1149 cuTmnnniÉs I A./. / . A/t - _ Of - A / O.'. o

Next