Népszava, 1937. június (65. évfolyam, 121–145. sz.)
1937-06-29 / 145. szám
4. oldal Folyik a szigorú vizsgálat a földművelésügyi minisztériumban Újabb két fegyelmi Torday László földművelésügyi minisztériumi sikkasztása ügyében tovább folyik a vizsgálat. A legkülönbözőbb megállapításokat tették már a nyomozás során. Így például azt, hogy egy ízben a szakiskolák pénzéből ünnepi bankettet rendeztek és az eddigi megállapítások szerint erre az egyetlen vacsorára 2700 pengőt költöttek. Évekre visszamenően vizsgálják felül a mezőgazdasági szakoktatás, valamint a számvevőség ügyeinek kezelését. A hiányokat ezidőszerint 150.060 pengőre becsülik. Asikkasztásokat úgy követték el, hogy a havi költségátalányokat kiutalták az egyes mezőgazdasági tanügyi ágazatoknak és intézményeknek és ezeket aztán magáncélokra fordították. A szakoktatás ügyeinek régebbi vezetői, Czvetkovits miniszteri tanácsos és Józsa Béla miniszteri tanácsos fegyelmi vizsgálatot kértek maguk ellen. Darányi Kálmán miniszterelnök a következőképpen nyilatkozott a földművelésügyi minisztériumban folyó vizsgálatról: — Visszaélések fordultak elő, kíméletlen eréllyel járunk el a vétkesekkel szemben. Amennyiben valahol az ellenőrzés rendszerén kell változtatni, természetesen , ez is megtörténik. Az eltűnt Surgoth Jenő ügyében még nem jutottak eredményre. Egyelőre három elintézetlen aktát találtak a debreceni gazdasági felügyelőségen folytatott vizsgálat során. Ezeket az aktákat a vizsgálattal megbízott tisztviselők most Budapestre hozzák, hogy tisztázzák ezt az ügyet is. Az eltűnt Surgoth Jenőről különben még nem tudnak semmit. ______ Blomberg német hadügyminiszter hétfőn Budapestre érkezett Blomberg német birodalmi hadügyminiszter leányával és segédtisztjeivel hétfőn délelőtt háromnapos tartózkodásra Budapestre érkezett, hogy viszonozza Röder honvédelmi miniszter múltkori németországi látogatását. A német hadügyminisztert az új budaörsi repülőtéren Röder honvédelmi miniszter, Erdmanschött német követ, Vinci olasz követ, valamint katonai személyiségek és a németkövetség tisztviselői fogadták. Röder honvédelmi miniszter hétfőn délben villásreggelit adott Blomberg tiszteletére. A német hadügyminiszter szerdándélután Kenderesre utazik, ahol a kormányzó kihallgatáson fogadja. Strandfürdők Szécsenyi Strandfürdő Pünkösdfürdő Strandfürdő Palatinus Strandfürdő Csillaghegyi Strandfürdő Hungária Weekend strandfürdő „Csangye" Strandfürdő Danubius strandfürdő Erzsébet Sósfürdő strandfürdő Pestszenterzsébeti Strandfürdő Kedvezményes jegyek kaphatók: Kultúrpropaganda jegypénztár VII, Erzsébet körút 35. Telefon: 13-03-27 és Conti ucca 4. Tel.: 13-03-30, 31, 32 NÉPSZAVA 1937 június 29. kedd A köztársaságiak térhódítása az avilai és iaramai fronton (Madrid, június 27.) Avilánál a felkelők támadást indítottak az El Tiemblo és Naval-Peral de Pinares körül fekvő állások ellen. A köztársasági csapatok feltartóztatták a támadást, majd ellentámadásba mentek át és kiverték az ellenséget a támadás előtt elfoglalt állásaiból. A jaramai arcvonalon támadó köztársasági csapatok a Serro Pingarro előtt húzódó vasútvonal mögé szorították vissza ez ellenséges csapatokat. Franco tábornok csapatai az Estremadurában és a déli Tajo-szakaszon heves támadásokat intéztek a köztársasági csapatok ellen, melyek azonban ellenállottak a nyomásnak. (Madrid, június 28.) A Jararnaszakaszon a felkelő csapatok San Martin de la Vega közelében ismét támadást indítottak. A támadás elsősorban a köztársasági csapatok balszárnya ellen irányult, majd később a jobbszárnyon indítottak támadást, hogy így a köztársasági csapatokat két tűz közé szorítsák. A köztársasági csapatok azonban mindkét szárnyon visszaverték a támadást. Megkezdődik a politikai foglyok kicserélése (Madrid, június 28.) Amint félhivatalos forrásból jelentik, legközelebb megkezdődik a politikai foglyok kicserélése a köztársasági hatóságok és a felkelő hatóságok között. A foglyok kicserélése erre a célra külföldre kiküldött vegyesbizottságok útján történik. Elsősorban azokról a politikai foglyokról van szó, akik valamilyen külföldi követségen kerestek menedéket. A madridi hatóságok rendelkezése szerint a menedékjogot élvező politikai foglyok legföljebb 2000 pezetát vihetnek magukkal. A polgári lakosság eltávolításának megkönnyítésére a közbiztonsági hivatal utasítást kapott, hogy az asszonyok, gyermekek és öregek számára minden különösebb formaság nélkül szolgáltasson ki menetlevelet. Újabb veszedelem az európai békére a német és olasz flotta a spanyol vizeken (London, június 28.) A nemzetközi be nem avatkozási értekezlet keddi ülésén, a „Daily Telegraph" értesülése szerint tisztázni akarják többek között azt a kérdést is, lesz-e még szerepe Németországnak és Olaszországnak a benem avatkozási egyezmény betartásának ellenőrzésében. Németország és Olaszország, amikor a „Leipzig"-ügy után kivonultak az ellenőrző bizottságból, csak annyit határoztak el, hogy hadihajóik nem vesznek többé részt a spanyol partok ellenőrzésében. Az ellenőrzési egyezmény azonban nemcsak erre az egy dologra vonatkozik, hanem kimondja többek közt azt is, hogy az egyezményben résztvevő államok kereskedelmi hajói fenntartás nélkül alávetik magukat a nemzetközi ellenőrzésnek. A legfontosabb kérdés azonban, amelyet sürgősen tisztázni kell, az, hogy mit akar a német és az olasz flotta az ellenőrzési egyezmény felmondása után a Földközi tengeren? Az olasz és német hadihajók, amelyek részt vettek a spanyol partok ellenőrzésében, az egyezmény felmondása után sem hagyták el a Földközi tengert s Párizsban és Londonban most attól tartanak, hogy a német és az olasz hadihajók a nemzetközi ellenőrzési rendszertől függetlenül önállóan akarják ellenőrizni a spanyol köztársasági kormány kezében lévő partvidéket és minden eszközzel meg akarják akadályozni, hogy a köztársasági kormány számára küldött hadianyagszállítmányok elérjék a spanyol partokat. A francia és az angol felfogás szerint ez az eljárás egyértelmű lenne a spanyol partok blokádjával, amelyhez Anglia és Franciaország semmi körülmények között sem hajlandó hozzájárulni.nyol országba hajózzák ki. Nem tudják, hogy melyik kikötőben szállnak hajóra. Két olasz tábornok, Bastico és Spussai, akik az olasz-abesszín háborúban is Az olasz „semlegesség" a spanyol eseményekben (London, június 28. — A Népszava tudósítójától.) Teljesen megbízható forrásból jelentik, hogy május hónapban 15.000 főnyi olasz csapatot hajóztak ki Cadiában és Malagában. Június 24-én 8000 olasz katona hagyta el Civiti-Vecchiát, hogy Spa Kisdedek makacs szétszorulásánál és nagyobb gyermekek gyomorbélhurutjánál reggel felkeléskor már egy negyedpohár természetes és valódi „Ferenc József" keserűvizet is kitűnő redménnyel adhatunk. Az orvosok ajánlják. , (X) részt vettek, egy idő óta a felkelők hadsoraiban teljesítő szolgálatot. Saját vezérkari tisztjeik veszik körül a két tábornokot. A londoni spanyol követség közli a következőket: Jó forrásból jelentik, hogy Olaszország nagyvezérkarának térképészeti osztályát a spanyol Cadisba helyezték át. Az osztályt de Marchi alezredes vezeti. Gibraltárból jelenti a Reuterügynökség. Juan March, a hírhedt spanyol milliomos, aki Franco tábornok pénzügyeit vezeti, Gibraltárba jön, ahol a „Rex" olasz gőzösre száll, hogy Olaszországba utazzék. March külön küldetésben jár el Mussolininál. Franco nem tűr angol konzulátust Bilbaóban? (London, június 28. — A Népszava tudósítójától.) Angol politikai körökben nagy izgalommal tárgyalják a német rádiónak híradását, amely szerint Franco tábornok nem engedi meg a bilbaói angol konzulátus működését. A Radio Zeesen ugyanis a következőket közli: A „Daily Telegraph" szerint az angol kormánynak az a szándéka, hogy újra megnyitja, bilbaói konzulátusát. Salamancából arról értesülünk, hogy a spanyol felkelő kormány épúgy nem engedi meg az angoloknak, hogy Bilbaóban konzulátust tartsanak fenn, mint ahogy Francóéknak sem engedik meg a konzulátus fenntartását Angliában. A képviselőház csütörtökön tárgyalja a kormányzói javaslatot A kormánypártban nem számítanak vitára. Három és félhónapos parlamenti vakáció A képviselőház szerdán délelőtt folytatja és előreláthatóan befejezi a munkaviszony szabályozásáról szóló javaslat vitáját. Szerda délelőtt Vasi órára összehívták a képviselőház közjogi bizottságát, hogy előzetesen letárgyalja a kormányzói jogkör kiterjesztéséről és a kormányzóválasztásról szóló javaslatot. A kormánypárt körében úgy tudják, hogy a bizottság rövidesen végez a javaslattal, úgyhogy az erre vonatkozó jelentést még a szerdai ülésen beterjeszthetik a képviselőház elé, amely már a következő, csütörtöki ülés napirendjére tűzi ki a kormányzói javaslatot. Ugyancsak a kormánypártban bizonyosra veszik, hogy a közjogi bizottság ülésén történő fölszólalások után a képviselőház ülésén már egyetlen párt se állít szónokot és az előadó beszéde után a képviselőház vita nélkül fogadja el általánosságban és részleteiben, a kormányzói javaslatot. A javaslat harmadszori olvasását a pénteki ülés napirendjére tűzik. Ezzel a képviselőház befejezi a nyári szünet előtti érdemleges munkáját és azután már csak egy formális ülést tart, hogy átvegye a felsőház üze netét az ott időközben letárgyalt, a képviselőháztól átküldött kisebb javaslatokról. Hír szerint a parlament nyári szünete három és fél hónapig tart. t Rákoscsaba—Újtelepen Kedvezményes jegyek kaphatók Kultúrpropaganda jegypénztárunknál VII. Erzsébet körút 35.Tel. 13-03-27 VIII. Conti u. 4. Tel. 13-03-30, 31, 32 és az Alt. Fogy. Szöv. fiókjaiban A 33-as bizottság szerdán délután 5 órakor ülést tart A bizottság napirendjén a kereskedői mérleg valódiságának helyreállításáról szóló rendelet kiegészítéséről, a házadó rendkívüli pótlékának mérsékléséről, a magánalkalmazottak különadójának mérsékléséről, a mezőgazdaságnak nyújtandó kedvezmények tárgyában kiadott rendeletek hatályának az 1137—30 gazdasági évre való meghosszabbításáról, a társadalombiztosításra vonatkozó egyes rendelkezések módosítása kiegészítéséről, a tűzifaárak szabályozásáról s végül a lenolaj és kókuszolaj előállításának, valamint az olajkeményítőipar gyakorlásának ideiglenes korlátozásáról szóló minisztériumi rendeletek szerepeltek. Tárgyalják még a bizottságnak 1937 december 1- től 1937 június 30-ig kifejtett működéséről szóló jelentést. i, Olvasd és terjeszd a népszavát]