Népszava, 1938. november (66. évfolyam, 248–273. sz.)

1938-11-06 / 253. szám

16. oldal NÉPSZAVA 1938 novermb­er 6. vasárnap Hétfőn teljes holdfogyatkozás Éjszakáink ragyogó vándora, a Hold, kedvelőit nem túl gyakori látványosságban részesíti hétfő éjszakán. Teljes holdfogyatkozásra készül s ha az elmaradó felhők is úgy akarják, gyönyörködhetünk majd ebben az égi tüneményben. Valamikor, egészen babonás idők­ben — az egészen kezdetleges né­peknél máig is — nagy félelem fogadta, valahányszor a Föld ár­nyéka borult a Holdra, vagy a Hold árnyéka a Földre, tehát vala­hányszor hold- és napfogyatkozás volt. Ám amióta a csillagászat megfigyelte a Föld és a Hold moz­gását, a Nap és e két kis bolygójá­nak kölcsönös elhelyezkedéseit, vil­­­lágossá lett a hold- és napfogyat­kozás oka is. Nap, Föld, Hold Valamikor úgy képzelték — az ég mozgásának egyszerű szemlé­lete ezt hiheti el —, hogy a Föld mozdulatlanul áll a mindenség kö­zéppontjában és az ég csillagai kö­rülötte keringenek. Ma már tud­juk, hogy a Föld egy sereg bolygó­társával együtt a mi naprend­szerünkhöz tartozik, valamennyien a mi Napunk körül keringenek s a Nap ebben a rendszerben: álló­csillag. Látszat az csupán, hogy a Nap az egünkön mozgásban van és pályáját a Föld körül egy év alatt futja be; — ez az út ily idő alatt a Nap körül a Föld útja. A Föld átmérője kereken 1­13 mil­lió méter. A napkorong átmérője 109-szer nagyobb, mint a Föld át­mérője. A Nap—Föld, középtávol­sága 149,5 millió kilométer. Ha ket­tőnek viszonyát el akarjuk kép­zelni, gondoljunk egy 15 centimé­ter átmérőjű gömbre, ez a Nap s tőle 15 méter távolságban egy IV0 milliméter nagyságú kis gombostű­fejre, ez a Föld. A Hold 384.000 ki­lométer középtávolságban kering a Föld körül. Földünk és Holdunk is sötét égitest, fényét mindkettő a Naptól kapja. A Hold fényváltozásai A Hold négy negyedes fényvál­tozása az, amely általánosságban ismert. Első rajzunk ezt ábrázolja. Mindenki megfigyelheti, hogy a Hold egyik estétől a másikig az ég­nek mindig más és más pontján jelenik meg. Ez a­­mozgás nyugatról kelet felé történik s a Hold a fölöt­tünk lévő égbolt 180 fokos ívén na­ponta mintegy 13 fokot mozdul el a csillagok között. Földkörüli kerin­gése, az egész 360 fokos ív bejárása tehát 360:13, vagyis körülbelül 28 nap, ennyi idő alatt végzi el pá­lyáját a Hold a Föld körül. Amikor a Földről ily mozgása so­rán nézegethetjük a Holdat, annak napsütötte oldalából mindig más és más részt látunk. Amikor a Hold a Föld és a Nap közé kerül, úgyis a Hold a Nappal együttállásba kerül, akkor a Hold éppen a sötét oldalát mutatja ne­künk, ilyenkor újhold van. Néhány nappal ezután a Hold ke­let felé vándorolva az esti égen, a Nap felé forduló domborulattal vé­kony fényes sarlóját mutatja ne­künk. S mire a Naptól 90 foknyira eltávozik, a Hold megvilágított fe­léből pontosan a nyugati részt lát­juk. Ez az első negyed. A Hold a további útján tovább tel­ik, a második hét végére meg­tette a Naptól a 180 fokos utat, a Földről nézve éppen szembekerül a Nappal s ekkor a teljesen meg­világított oldalát mutatja felénk. Ez a holdtölte. Ezután a szembenállás után a Hold megint közeledik a Naph­oz. Ettől fogva tányérja egyre fogy s mire 90 foknyi távolságban nyu­gatra megközelíti a Napot s ezzel pályájának a háromnegyed részét befutotta, a megvilágított feléből a keleti rész az, amely elénk tárul. Ez az utolsó negyed. Ettől kezdve a holdfény sarló­alakot ölt megint, csakhogy most a domború oldala elfordul a Nap­tól s mire megint együttállásba ke­rül a Nappal, az egyre vékonyodó sarló újra eltűnik. Megint itt az újhold. A holdpálya Ha az égi mozgásokat úgy vehet­néik, ahogyan ezt a rajz itt vázla­tosan feltünteti, akkor a Nap, a Föld és a Hold kölcsönös fény­játéka nagyon egyszerű lenne. A rajz szerint a mindhárom égi­test egyazon síkban, a jelen esetben a papír síkjában mozog. Ha ez így lenne, akkor — figyeljük meg a rajzon — valahányszor újhold van, tehát a Hold a Föld és a Nap közé kerül, a Hold árnyéka pontosan a Földre esnék, így aztán, a Nap megfelelő távolságát föltéte­lezve, napfogyatkozás következnék be. Viszont valahányszor holdtölte van, vagyis a Föld pontosan a Nap és a Hold­­közé kerül, a Föld vetne árnyékot a Holdra s holdfogyatko­zás következnék be. A Hold pályája azonban nem esik a Föld—Nap pályasíkjába. Képzeljük el, hogy a holdpálya ellipszis síkjának felső részét az A—B vízszintes tengely körül a C—D függélyes tengely irányában föl­felé billentjük éspedig úgy, hogy a Hold pályasíkja 51/7 fokos szög­ben hajoljon a Föld—Nap pálya­síkjához, amelyet e rajzban a pa­piros síkja ábrázol. Könnyű most már azt is elképzelni, hogy a hold­pálya síkjának az A—B vízszintes tengely fölötti része a papír síkja fölé, az alsó rész a papír síkja alá kerül. Ezen a ferde pályán mozog a Hold és a­mikor a legmagasabb pontra, a C pontra hág, a Hold a Nap—Hold pályasíkjától északra kerül, az ellenkező ponton, az alsó félen levő D ponton a Nap—Föld pályasíkjától délre kelüi. Ez észak-déli kilengései közben a Hold két ízben éri el a Nap— Föld pályasíkját. Ezek az egymás­tól 180 foknyi távolságban levő metszéspontok a holdpálya csomó­pontjai. Holdfogyatkozás A Földnek az árnyéka, természet­szerűen, beleesik a Nap—Föld pá­lyasíkjába. Holdfogyatkozás tehát akkor állhat elő, ha a Hold belép a Föld árnyékába, ez pedig csak akkor történik meg, ha a Hold holdtöltekor nagyon megközelíti, vagy egyenesen el is éri a csomó­pontot. Ha a Hold nincs a­ csomó­pontban vagy annak közelében, akkor a Hold a Föld árnyékától északra vagy délre halad el. A második rajz a Föld árnyékát, pontosabban az árnyékkúpját mu­tatja, amint, a Napot a Hold elől eltakarja. Ez az árnyék nem egy­öntetűen mély. A napkorong kerü­letéről érkező fény eltakarása adja a mélyebbik, a teljes árnyékot, az árnyékmagot. Említettük már, hogy a Nap átmérője 109-szer nagyobb, mint a Föld átmérője, ezért a Föld árnyékának a magja a Hold távol­ságában már igen vékony, tehát a Holdnak a csomópontba kell érnie, hogy teljes árnyékba jut­hasson, tehát, hogy teljes hold­fogyatkozás következhessék be. Olykor egész esztendő is eltelik holdfogyatkozás nélkül. Most már figyeljük meg a Hold mozgását az árnyék irányában. A Hold először az árnyékmagot kör­nyező félárnyékba lép. Itt veszít a fényéből, majd halványvörösen izzik. Amint bejutott az árnyék­magba, a Hold eltűnik, de mivel a fénytörés miatt az árnyékmagba is behatolnak napsugarak, a teljes takarás alatt is láthatók a Hold körvonalai. Az alábbiakban az egyetemi csil­lagászati intézet közlése alapján részletesen adjuk a hétfői holdfogyatkozás „programját". A Hold fényes tányérja a balolda­lával november 7-én este 8 óra 39 perckor eléri a félárnyékot , oda belép. 9 óra 11 perckor eléri az árnyé­k­magot s 10 óra 15 perckor teljes a hold­fogyatkozás. 11 óra 26 perckor van a fogyatko­zás közepe, majd november 8-án 0 óra 8 perckor következik a teljes fogyatkozás utolsó szakasza. A Hold a balolda­lával kilép az árnyékmagból és 1 óra 12 perckor megint teljesen a félárnyékban van. A félárnyékból 2 óra 11 perckor már teljesen ki­lépett s ezzel a holdfogyatkozás el­múlt. A Hold újra teljes ragyogásban folytatja pályáját. sz.'s. A/' v o B­NAP 1. A Hold fényváltozásai A Karakórum jégmezőin India északi határán tör az ég felé a Karakórum hegyóriás, amelyen száz és száz kilométeren át terjed a hó és a­­jég birodalma. Visser hol­land tudós legutóbb másfél eszten­dőn át kutatta a Karakórum vesze­delmes bérceit és szakadékait és erről a tudományos munkáról Wise­mann Richárd holland újságíró most számol be. Egy ősi folyómeder Az expedíció szolgaszemélyzete hetven kuliból állt. Százötven törpe ló szállí­totta a szükséges holmikat. Az expedí­ció vezérkarához Wyss híres svájci geo­lógus, Lochamatter Ferenc hegymászó­vezető­js az angol kormány hindu hegy­szakértője, továbbá Visser felesége csat­lakozott. Visser Angol-India felől kiadta m­eg a felvonulást a hegym­eredekre. Mingyárt az első órákban hatalmas völgykatlanba ért az expedíció, mérhe­tetlen pusztaságba, amelyet köröskörül óriási hegyoldalak határoltak. A kuta­tók az emberiség őskorára gondolhattak azon a helyen. Csakhamar meg is állapí­tották, hogy a völgy a történelem előtti időkben óriási folyó medre volt. Kuta­tásokba kezdtek és ezek során csak­hamar ősállati csontmaradványokat ta­láltak. Húsz kilométer hosszúságban ku­tatták át a hatalmas völgykatlasit, amelynek végén égbemeredő jégtorlasz zárta el az utat. A rettentő természeti akadályt le kellett gyűrni, hogy a ka­raván a folyó medrének rejtelmeit ered­ményesen megoldhassa. Halált megvető bátorság kellett, hogy a jég meredek lej­tőire aránylag kisebb áldozatok árán fel­kapaszkodhassanak. A halál nyomában A magaslat nagy kiterjedésű befagyott tó képét tárta az expedíció tagjai elé. Huszonnégyórai pihenés után az expedí­ció másnap folytatta útját. Tíz kilomé­ter után emberi csontok egész halma­zára akadtak. Bizonyos, hogy a csontok a két év előtt szerencsétlenül járt expe­díció áldozatainak földi maradványai voltak. Visser tüzetes vizsgálatot tartott a hegyalakulatok felett. A jégréteg el­helyezkedése arra mutat, hogy a korábbi expedíció tagjait borzalmas vízáradat pusztította el. Különben is ismeretes volt már akkor, hogy abban az időben hatal­mas víztömegek zúdultak a völgybe, amelyek az Eufrat folyót aránytalanul­ megduzzasztották. A váratlan olvadás, amely a forró nyári hónapokra esett, magával ragadta az expedíció tagjait és a sziklákon valamennyit összemorzsolta. Huszonhárom kuli Visser a fölfedezés után siettette a ku­tatás folytatását, mielőtt a végzetes nyári idő bekövetkezhetnék. A tudós társaság kitartása a csodával volt hatá­ros. Sokszor a szó szoros értelmében az emberek emelték át a kis állatokat szik­lákon és hegyes jégcsúcsokon, hogy meg ne sérüljenek és terhükkel folytathas­sák az utat. A hőmérő 51 fokra esett a fagypont alá. Az út folytatása teljesen lehetetlenné vált. A pónik és a kulik nem bírták tovább. Napról-napra el­maradt egy-egy kuli megfagyottan a ka­ravántól. A gyors visszatérés sem ment­hette meg a kulikat: huszonhárman a visszatérés borzalmai között megfagytak. Visser másfél év alatt többször indult útnak, hogy a Karakórum hegyóriás gyomrában lévő régi folyómedret át­kutassa. Az áthághatatlan akadályok miatt azonban sohasem jutott a megkez­dett úton beljebb, mint az első alkalom­mal. Minden kísérlete során újabb állati csontmaradványokra bukkant. A leletek az őslénytani kutatás szempontjából nagy jelentőségűek. Kétséget kizáróan megállapította, hogy néhány száz év­ezred előtt a mai kietlen jégbirodalom­ban ős­emlősök éltek. Visser az első expedícióval szer­zett tapasztalatai alapján újabb ter­veket dolgozott ki és hamarosan újra tudományos expedíciót vezet a Karakórum jégmezőire.

Next