Népszava, 1939. július (67. évfolyam, 126–151. sz.)

1939-07-01 / 126. szám

­3939 július­i, szom­dat NÉPSZAVA Vizet prédikál és... Érdekes jelenség ez az Imrédy Béla volt miniszterelnök. Ahányszor beszél, mindannyiszor pont az ellenkező­jét hirdeti annak, amit cselekszik vagy amit, mint élő valóság, a maga szemé­lyében megtestesít. Emlékezzünk csak: benyújtotta a II. zsidótörvényt és rö­videsen kiderült róla, hogy zsidó szár­mazású és állítólag emiatt távozott a miniszterelnöki székből. S amióta ki­derült a zsidó származása, azóta állan­dóan visszatérően hirdeti, hogy az a keresztényi szellem, amelyet a kereszté­nyek képviselnek , nem elég keresz­tény. Ezt cselekedte most legutóbb Vácott is, ahol egy vacsorát használt föl arra, hogy meghirdesse, hogy nem elég az az úgynevezett őrségváltás, ami most folyik, az az őrségváltás, ami­nek ő volt az e­­ in­d­í­t­ó­jj­a. Mert ennek az őrségváltásnak — úgymond — csak akkor van értelme, ha azok a ke­resztények, akik a zsidók helyére kerül­nek, nem a régi, hanem a hamisí­tatlan Imrédy-féle keresztény szellemet viszik magukkal. Mert sze­rinte — Imrédy szerint — az a hamisí­tatlan krisztusi szellem, amelyet ő, a zsidó származású volt miniszterelnök képvisel. Azt is mondotta Imrédy Béla, hogy nem helyes ám az olyan szervezkedés, hogy az egy társadalmi osztályba tar­tozók tömörüljenek egy szervezetbe, hanem úgy kell szervezkedni, hogy összefogjanak a munkások a munkál­tatókkal, közös szervezeteket kell létesíteni, tekintet nélkül arra, hogy — „az illetők hivatásuk melyik létrafokán állnak". Tehát eddig jutott el az imrédyizmus, mint társa­dalmi tudomány! Imrédy Béla szerint tehát ilyenfor­mán a tőkés munkáltató és a munkás köözött csak fokozati, helyesebben létra­foki különbség van, csak az a különb-ség, hogy egy ugyanazon létrának kü­lönböző fokán állnak és a nincstelen munkás létrafokáról csupán egyet kell lépni, hogy az illető följusson a tőkés létrafokára. Tisztára csak a munkástól függ, hogy vesz-e magának annyi fáradságot, hogy ilyen módon lépjen egyet. Mert — az imrédyizmus tanai szerint —, ha mindenki lépik egyet, akkor mindenkiből tőkés l­e­s­z. Például Imrédy is lépett nem is egyet és így lett belőle, ha nem is munkás­ból, d­e a Nemzeti Bank elnökéből miniszterelnök, hogy azután újra a Nemzeti Bank nyugalmazott elnöke legyen belőle. (Visszalépett egyet.) Ér­ erre a Nemzeti Bank nyugalmazott el­nöki ellátottság létrafokáról Imrédy Béla azt hirdeti, hogy a mai viszonyok között a legmesszebbmenő áldozat­hozatalra van szükség és — úgymond —, „akik a­z é­l­e­n állanak, bölcsen teszik, ha a mai helyzetben talán a megérdemelt ellenérték egy részéről is lemondanak". Helyes, igaz! Különösen, ha ezt nem­csak hirdetik, hanem­ cselekszik i­s! Lemondani, igen, a mai viszonyok között áldozathozatalra való készséggel lemondani a megérdemelt ellenérték egy részéről is! Még akkor is, ha nyug­díjról, sőt még ezerpengős szó, akkor is, ha nyugdíjról sok­van gal, akkor kicsit­­ helyettük restelke­dünk. Ejnye, hát egy fővárosi redak­cióban még az ilyen mucsai tájékozat­lanság is szóhoz juthat? Nem akarunk hosszasabban foglal­kozni a cikk írójának kioktatásával. Csak kérdjük: Úrkúton a bányászokat vájjon ki vezette kilátástalan és a vé­gén szörnyű vereséggel végződött harcba a kék lobogó alatt? Persze, ők azt szerették volna, hogy mi fújjuk a második szólamot ehhez a szerencsétlen kísérlethez?! Most hiába is próbálják megnyugtatni lelkiismeretüket nagy­nehezen összekordult nyolcvan pengő harminchatalléres könyöradományok gyűjtésével. A munkásmozgalmak irányításához nem elég ám az, hogy egy kék ingbe öltözött kövér úriember felugorjon az asztalra és elkurjantsa, hogy: „de a nem jóját a zsidó nagytőkének, kedves testvéreim, majd mi eligazítjuk a dol­got"! A komoly mozgalmak vezetésé­hez tud­á­s is kell és e­r­ő. A népszínmű jellegű csinnadrattai „mozgalmak" ellen bizony mindig is fel fogjuk emelni szavunkat és nagyon kérjük az ő érdekükben és önzetlenül a kék ing lovagjait: ne tegyék nevet­ségessé magukat olyan vádaskodással, amelyből sír a tudatlanság és dadogó bizonytalanság. A vádlott vádol? A délben megjelenő kekinges napilap szemrehányó vádaskodással fordult fe­lénk pénteki számában. „Különös össze­fogás"-ról beszél, kijelenti cikkében, hogy a vörös szociáldemokrácia és a zsidó nagytőke összefogott a Hivatás­szervezet „dolgozókért vívott szabad­ságharca" ellen. Hallottunk már egyszer-kétszer ha­sonló sületlenségeket. Igaz, hogy eddig inkább csak zöld inget viselő politikai amatőrök részéről, akik megalkották a kissé furcsán csengő „demo-liberál-ka­pitalista" és „a nemzetközi zsidó kapi­talizmus szolgálatában álló vörös szo­ciáldemokrácia" hangzatos, de annál értelmetlenebb műkifejezéseit. Ezen nem csodálkoztunk. Elvégre, ki várja a vadonatúj SS-egyenruhában feszítő és vadonatúj, frissen importált elveket hangoztató politikai amatőröktől, hogy tisztában legyenek az idegen szavak és a politika szakkifejezéseinek értelmé­vel? De amikor a romjaiban mégis csak meglévő kereszténypárt egyik bu­dapesti napilapjának hasábjain talál­kozunk ilyen meghökkentő zavarosság­ szép minta között válogathat hatalmas választékunkból üvegosztályunk teljesítő-, képességéről győződjék­ meg személyesen kompót­ vagy desszerttál préselt üvegből ízléses szép kivitelben, darabja P­erma­ ... . . . CORVIN"—­ a­z Ünnepi külsőségek között vonultak be a Házba a Felvidék és Kárpátalja behívott képviselői Pénteken délelőtt a képviselőház ülést tartott, amelynek legfonto­sabb eseménye a felvidéki és kár­pátaljai képviselők bevonulása volt. Az ünnepi külsőségek közt le­zajlott ülésen a képviselők nagy­része ünneplő ruhában jelent meg, az üléstermet is ez alkalomra dísze­sen kivilágították. Darányi Kálmán elnök Úr 12 óra­kor nyitotta meg az ülést. Bemu­tatta a felsőház elnökének átiratát a felvidéki és kárpátaljai képvise­lők behívására vonatkozó minisz­terelnöki indítvány elfogadásáról. Ezután bemutatta Szem­ere Béla, Rajcsányi László és­­Váczi József megbízólevelét, akik a lajstromon előttük következő képviselők le­mondása folytán kaptak mandátu­mot. Végül felolvasta a behívott felvidéki és kárpát­aljai képviselők névsorát, akik erre Putnoky Móric háznagy vezetésével egyenként bevonul­tak az ülésterembe. A képviselők megtapsolták a fel­vidéki és kárpátaljai képviselőket. Az elnök üdvözli a bevonuló képviselőket Darányi Kálmán elnök az újon­nan behívott 36 képviselőt üdvözölte ezután. Emlékeztetett arra, hogy alig fél évvel ezelőtt hívta így be először a törvényhozás a felvidéki képviselőket, akik most megnöveke­dett számban jelentek meg itt, mint a magyarok, ruszinok és a szlová­kok képviselői. Ezeréves történel­münk folyamán — mondotta az el­nök — a magyarok, ruszinok és szlo­vákok mindig egyaránt osztoztak balsorsban és jószerencsében, együ­tt harcoltunk a szabadságért Rákóczi seregében, együtt küzdöttünk 1846-ban és a világháborúban is. Amikor ezúttal először jelennek meg húsz év után a ruszin nép képviselői a magyar parlamentben, hálás szívvel mond köszönetet Kár­pátalja egész népének, amely min­dig megőrizte szeretetét és ragasz­kodását a magyar haza iránt. A felvidéki és kárpátaljai képviselők felszólalása Király József felvidéki képviselő mondott ezután beszédet. Köszönetet mondott a kormányzónak a Felvidék visszatéréséért, majd a Ház tagjainak pártkülönbség nélkül, amiért behívták a felszabadult területek képviselőit. Az az érzése, hogy nem a kormány és nem egy párt, hanem egy egész nemzet hívta be őket. Ezután örömének adott kifejezést, hogy a képviselőház nagy többsége erősen jobboldali és kijelentette, hogy ők ezt a jobboldaliságot és nemzetiességet fo­kozni és emelni akarják. A szlovákajkú képviselők nevében Kadlec Antal a szlovákajkú képvise­lői­ nevében beszélt. Képviselői köteles­ségüket az ezeréves hungarizm­us szel­lemében fogják teljesíteni, amely szel­lem ősidők óta összeolvasztotta a ma­gyarokat és a szlovákokat. Nem felel meg a valóságnak az az ellenségeink által terjesztett állítás, mintha a szlovák nép a történelem folyamán szembenállt volna a magyarsággal. A szlovák nép túlnyomó része a legutóbbi időkben is a magyar hazában, a magyar állam gaz­dasági egységében kereste és találta meg boldogulásának feltételeit. A cseh-szlovák állam összeomlott, mert hazug­ságokon épült föl. Ők, a szlovákság kép­viselői első pillanattól küzdöttek eme hazugságok ellen és most hálával mondanak kös­zönetet a kormányzónak, amiért a szlovákok visszakerültek a magyar hazába. Ezután köszönetet mondott a kormány megértéséért, amelyet a visszacsatolt szlovákok iránt tanúsított. Majd ki­jelentette, hogy a szlovákság nem lesz méltatlan arra a bizalomra, amellyel fogadták őket. A magyar-oroszok képviseletének „vezére" Bródy András volt ruszin miniszter­elnök, mint a magyar-orosz nemzet kép­viseletének „vezére" hangoztatta, hogy a magyar-orosz nemzetet 20 évvel ez­előtt akarata és megkérdezése nélkül csatolták el, de ez a nép hű maradt a szentistváni gondolathoz és ő — Bródy—, mint a magyar-orosz nemzet választott képviselője és vezére kötelességének tartja annak a bejelentését, hogy népe saját elhatározásából tért vissza a szent­istváni birodalomba. Köszönetet mon­dott a kormányzónak, hogy ezt lehetővé tette és különösen mélységes hálájának adott kifejezést a kormányzó amnesztia­rendeletéért. Ez a megbocsátás nyil­ván meghozza a lelkek megbékülését. Háláját fejezte ki a magyar hadsereg­ 3. oldal nek. II. Rákóczi Ferenc zászlai alatt a ruszinok küzdöttek Magyarország füg­getlenségéért és szabadságáért és most a magyar hadsereg fogott össze a ma­gyar-orosz néppel, hogy fölszabadítsa az idegen elnyomás alól. Végül köszönetet mondott a sajtónak, hogy 20 évig napi­renden tartotta a ruszin nép szenvedé­seit. Ez a nép hűséggel, szeretettel és bizalommal tért vissza és cserébe szere­tetet és bizalmat vár. Reméli, hogy így jobb napok virrad­nak erre a népre autonomámiájának keretében. Majd köszönetet mondott a Háznak a képviselői behívásokért és kérte, legye­nek bizalommal a magyar-orosz kép­viselők iránt is. Gróf Teleky Pál miniszterelnök szólalt föl ezután. Hangoztatta, hogy erre a fölszólalásra két jogcíme van: a miniszterelnöki és az, hogy két képviselő kivételével, ő a parla­ment legrégibb tagja. Úgy érzi, hogy az egész parlament, de minden magyar ember nevében is, egyúttal azonban az egész magyar országgyűlés nevében beszélhet üdvözölte a kényszerhatárok másik oldaláról visszatért testvéreket, a magyarokat, a szlovákokat és ma­gyar- oroszokat, akik fenntartották szeretetüket a magyar haza iránt és mindig visszavágytak. Üdvözölte a behívott képviselőket, akiket né­pük bizalma hozott ide, nem egy mostani, hanem húsz esztendő vá­lasztása alapján. Ez a húsz esztendő — mondotta a miniszterelnök — nagyon nehéz volt és csak ezeken a nehézségeken keresztül mérhető föl e pillanat nagysága és jelentősége. A miniszterelnök beszéde után a képviselők hosszasan tapsoltak és éljeneztek, majd elénekelték a Himnuszt és utána lelkesen élje­nezték a kormányzót. Darányi elnök ezután az ülést rövid időre felfüggesztette, amelyet később Szinyei Merse alelnök nyi­tott meg ismét. Ekkor betöltötték azokat a bizott­sági tagsági helyeket, amelyeket eddig a felvidéki és kárpátaljai képviselőkre való tekintettel hagy­tak betöltetlenül, majd megválasz­tották az országos 36-os bizottság 24 képviselőházi tagját. A szavazás lezajlása után gróf Teleki János (MKP) személyes meg­támadtatás címén szólalt fel, utána pedig Wirth Károly (nyilas) igazí­totta helyre félreértett szavait. Végül elhatározták hogy a kép­viselőház július 4-én, kedden déli 1 órakor tartja legközelebbi ülését a felsőház üzenetének átvétele végett. A szabómesterek nagygyűlése A Szabómesterek Országos Szö­vetsége Péter-Pál napján országos szabógyűlést rendezett, amelyen mintegy háromszáz férfiszabómes­ter vett részt az ország minden ré­széből. Dr. Szeghalmi László a ruházati szakmában dúló kon­tárkodásról tartott előadást és szigorú büntető­jogi intézkedéseket kért a kontárok ellen. Prokopecz János, az Ipartes­tület alelnöke, a tanonckérdés sza­bályozását sürgette. Kiss László a munkabérmegállapító bizottság he­lyesebb összeállításáról. Vágó Jenő pedig a szociális társadalmi és gaz­dasági kérdésekről tartott előadást.

Next