Népszava, 1943. január (71. évfolyam, 1–25. sz.)

1943-01-01 / 1. szám

2. oldal csapatok előrenyomultak egészen a Kaukázusig­. Igen, ilyen felületes szemlélet után azt mondhatná valaki, h­ogy nem történt semmi. Pedig nagyon sok történt. Sok, nem­ csupán a küz­delembe dobott erők és a küzdelem áldozatai számát tekintve, hanem az eredmény szempontjából is. A legtöbb és a legnagyobb jelentősége az elmúlt év eseményeinek éppen az, amiben az előző évektől külön­bözik. Az előző évek eredménye mindig óriási elváltozásokat muta­tott a múlttal szemben, ez az év úgy végződött, hogy az eredmény nem mutat változást. Ebben az esz­tendőben a szembenálló erők el­jutottak az egyensúly állapotába, abba az állapotba, amelynek folyta­tása azután csakugyan a küzdelem­nek ebben vagy abban az irányban való eldöntése. A jövőt megérlelő eseményektől terhes volt ez az elmúlt esztendő. Most pedig abban a véres és halá­los egyéni és tömegdrámákat ontó förgetegben, amellyel az új esz­tendő beköszönt, az események sodra ellenállhatatlanul visz bennünket tovább egy új világ felé, amelynek e szörnyű vihar után ki kell alakul­ni­a. Bennünket, ezeknek a viszon­tagságoknak részeseit, az országot, a magyar népet és ebben a magyar munkásosztályt. És az eseményeknek az orkánnal való hasonlatossága érvényes abban a következtetésben is, hogy mi­tévők legyünk ezekben a förgeteges időkben. Minél nagyobb a vihar, minél nagyobb pusztítást visznek végbe ezek a minden elemi csapás­nál veszedelmesebb erők, annál in­kább kell összekapaszkodnunk, egy­másba fogódznunk és együtt ma­radnunk, mind a mai napon való megmaradás, mind pedig a jövőre várt boldogulás kedvéért. NÉPS­ZAVA 3943 január 1. péntek Ifjabb Horthy Miklós beszéde a világ magyarjaihoz Ifj. vitéz nagybányai Horthy Miklós rendkívüli követ és meg­hatalmazott miniszter, a Magya­rok Világszövetsége felkérésére, a magyar rövidhullámú rádióban Szilveszter éjszakáján a világ ma­gyarjaihoz a következő beszédet intézte: Magyar Testvéreim! Az idő végtelenségének homokóráján is­mét tepergett­ egy szem, amelyet a mi véges emberi elménk évnek ne­vez. Új esztendő virrad az egész­­ világra és a világon szerteszéjjel élő valamennyi magyarra. Ez az esztendő a negyedik háborús évet jelenti az emberiség számára és a sorsdöntő napokban az élet és a halál titokzatos arca tekint mind­nyájunkra. E megpróbáltatások közepette az egész magyar nemzet újévi köszöntését, együttérzését és szerető ragaszkodását tolmácso­lom a világ magyarjainak, hogy most, amikor az idők ferge­tege minden kapcsolatot megszün­tetett közöttünk, legalább ezzel ke­rüljünk közelebb egymáshoz. — A Magyarok Világszövetsége minden esztendő utolsó napján a rádió hullámain keresztül fordul a világ magyarjaihoz. Az óhaza, az alma mater szeretetteljes üzenetét küldi azoknak, akik az ország hatá­rain kívül élnek és akik más világ­ban más nemzetek között teremtet­tek maguknak egzisztenciát és érté­kes munkájukkal,­ tehetségükkel megbecsülést szereztek magyar származásuknak. * — Néhány hónappal ezelőtt, meg én is az óceán túlsó partján, Brazi-lóban képviseltem a magyarság érdekeit és amikor visszajöttem, kötelességemnek tartottam, hogy Dél-Amerikában maradt magyar­jainknak beszámoljak arról, mi­képpen dolgozik kormányzatunk a nemzet vezetőivel fajtánk megtar­tásán és jövőjének biztosításán. Az egész világ magyarjaihoz szólva m­eg akarom mondani, hogy az elmúlt esztendőben ismét hűek maradtunk történelmi múltunkhoz. A jelen biztonságáért és a jövő re­ménységéért minden erőnket meg­feszítve harcoltunk és dolgoztunk. Mint ezer éven át mindig, úgy most is a keresztény civilizáció védelmé­ben voltunk kénytelenek fegyvert ragadni, hogy szövetségeseink olda­lán harcba szállva távol tartsuk földünktől és annak lakosaitól a bolsevizmus pusztítását és istente­lenségét. Nem engedhettük meg, hogy el­vegyék Istenünket, lerombolják templomainkat, megsemmisítsék ezeréves kultúránkat és mindazt, ami számunkra nemzeti és lelki ér­téket jelent. Így most, ismét, mint, a történelem folyamán annyiszor, tanúbizonyságot teszünk hazafias, vallásos és konstruktív eszméink mellett. — Tudom, hogy benneteket hazá­tok és ugyanakkor itthon maradt hozzátartozóitok sorsa érdekel. Meg­nyugtatásul elmondhatom tehát: azt akarjuk, hogy a nemzet min­den egyes tagja egyformán vegye kfi részét az áldozatokból és hogy országunk épségben jusson el olyan békéhez, amely Isten segítségével a szabad és független Magyarországot je­lenthetné és amiért évszázado­kon át küzdöttünk. A magyarság sorsa a körülmé­nyekhez képest és a többi európai népek életéhez viszonyítva meg­nyugtatóan kielégítőnek mondható. Az ország kormányzatának fő gondja, hogy egyrészt a lehetősé­gekhez képest senki se szenvedjen hiányt, másrészt pedig, hogy szociá­lis és kulturális intézmények léte­sítésével az élet színvonalát emelje, a gondokat csökkentse. De a nem­zet vezetői nemcsak a vezetésük alatt állók sorsáról gondoskodnak, hanem szeretettel és el nem múló ragaszkodással gondolnak azokra is, akiknek a sors nem adta meg, hogy idehaza teremthessenek ma­gu­knak otthont, megélhetést és így idegen államokban kénytelenek élni. Tisztában vagyunk külföldre szakadt véreink értékével. Ismerve fajtánk erényeit, képességeit és hazájához való ragaszkodását, fő­leg pedig becsületes jellemét, egy jövendő Magyarország ré­szére e világban szétszórt ma­gyarjaink szükségesek. Szükségességüket nemcsak hazánkra értjük, hanem az egész világ békés együttműködésére vonatkoztatjuk. A Magyarok Világszövetsége nevé­ben, amely annyi aggódó szeretet­tel törődik a világ legkülönbözőbb táján elszórtan élő magyarok ügyé­vel, kívánom Nektek, hogy az új­esztendő valóra váltsa álmaitokat vagy saját sorsotok kialakulásában, mint azon itthon élők életében, akikért a távolból aggódtok. — Az 1942-es esztendő már a múlté, az 1943-as év még a bizony­talan jövőt jelenti. De ha bízunk mindennapi imánk meghallgatása­ ban, úgy már ez az esztendő is a magyar re­mények hajnalhasadá­sát jelenthetné. Még ebben az évben eljöhet az idő, midőn az emberiség a fegy­vert a békés építés eszközeivel cserélheti fel. Mint a múltban, úgy­ most is fel­hangzik ajkunkon az újévi könyör­gés:,, Isten áldd meg a magyart!..." Az ének szárnyalását most ne fá­tyolozza el reménytelenség és csüg­gedés, hanem bizakodva kérjük a Magyarok Istenét: „Hozz reá víg esztendőt!..." És ne csak énekel­jük, de higgyük is, hogy ez a reánk következő esztendő Isten segítségé­vel, a magunk áldozatosságáán­al, szilárd összefogássá­ és a jóban, igazságban való hittel meghozza, a békét, iemzetünk felemelkedését, mert: „Megbűnhődte már e nép a múltat , jövendőt!..." Miért kezdődik az új év január 1-én? Érdekes volna egyszer körkérdést intézni mondjuk ezer gondolkodó em­berhez aziránt: gondoltak-e valaha is arra, miért kezdődik az új év éppen január elsejével? Mert eltekintve attól, hogy a téli időjárás nem alkalm­­is új időszak, helyesebben új esztendő megkezdésére, érthetetlen az is, hogy az év egy évszak kellős közepén kez­dődjék, vagyis olyan önkényesen vá­lasztott időpontban, amelyet sem csil­lagászati szempontok, sem a természet külső megnyilvánulásai, de gyakorlati célszerűség sem tesznek fordulóponttá, vagy egy időszak kezdetévé. Ha a kér­désre feleletet várnánk, a legtöbben bizonnyal vállvonogató egykedvűséggel e­zt felelnék: „Hja, ez mindig is így volt!" Téves válasz ez. A történelmi távlat­ban nem is régen, alig kétezer évvel ezelőtt — Kr. előtt 153 évvel — még másként volt. S ezt a hónapok elneve­zése is igazolja. Szeptemberről (septem, latinul hét) azt tartjuk, hogy a kilen­cedik, októberről (peto: nyolc), hogy a tizedik, novemberről (novem: kilenc), hogy a tizenegyedik, decemberről (de­cem­: tíz), hogy a tizenkettedik hónap, egy szóval a hónapok, nevüket tekintve, két hónappal később következnek, mint a mi időszámításunk szerint. Így, ha decemberről, mint a tizedik hónapról beszélünk, március lesz az első hónap, tehát az év kezdete. Ebben az értelme­zésben már sokkal észszerűbb a helyzet, vagyis az esztendő kezdetének a be­osztása. A régi római naptárban az időszámítás­­szerint az első tavaszi hó­nappal kezdődött, a természet ébredéséi­vel. Az első hónapot a rómaiak Mars­ról, a háború istenéről nevezték el. Ezután következett április (a legújabb megállapítások szerint a Világosság istenének, Apollónak neve után), a május. Manus isten után, június Juno istennő után, azután quintilius az ötö­dik, sextilis a hatodik, September a hetedik, october a nyolcadik, november a kilencedik, december a tizedik hónap. (Aránylag későn tűnt el a quintilis és sextilis elnevezés, hogy helyet adjon a júliusnak és augusztusnak, vagyis az újabb istenségeknek; ezeket a rómaiak maguk választották Julius Caesar és örököse, Octavianus Augustus után.) Ezt a tíz hónapból álló etruszk eszten­dőt már régen kiegészítették két hónap­pal, az ó-olasz Janus és a tisztálkodási, vagyis vezeklési isten, Februárius után elnevezett január és február hónappal. A február szolgált az áldozatok be­mutatására, hogy a római polgárok a bűnöktől megtisztultan kezdhessék meg az új esztendőt (márciusban!) s ezért is van februárban a legkevesebb nap, mert az év utolsó hónapjának be kellett érnie azzal, ami megmaradt számára. És így jutott a szökőnappal való kiegészítés­hez is. Mi lehet tehát az oka annak, hogy ezt az észszerű időbeosztást felcserélték egy másikkal, amely az évszak derekánál­ kezdi el az új esztendőt? Ennek az okát­­ a hadviselésben kell keresnünk. . Amint már említettük, ez Kr. előtt 153 évvel történt. Ebben az időpontban Spanyolországban lázadás tört ki, amely veszedelmes méreteket öltött , ezért. Hóméban szükségesnek tartották, hogy a konzulok egyikét megbízzák a had­sereg vezetésével. Alkotmányosan a konzulok mandátuma az év kezdetétől végéig, tehát március­tól márciusig­­ tartott, így a hadsereg fölötti parancsnokságuk is. De az ókor­ban csak a kedvező évszakokban visel­tek háborút, télidőben nem. Akkor a seregek visszavonultak téli szállásukra és kipihenték fáradalmaikat. Ha tehát a hadseregparancsnok ki akarta hasz­nálni a szép időt, akkor a téli hónapok­ban kellett felszerelnie és előkészítenie seregét. Így a konzulnak, aki az év kezdetén foglalta el hivatalát, vagyis vette át a seregek vezetését, nem ma­radt elég ideje seregei előkészítésére. Ez a meggondolás idézte elő a kéthóna­pos eltolódást: a konzulok megbízatása ezután nem márciustól márciusig tar­tott, hanem két hónappal korábban kez­dődött és végződött, tehát ebből a szem­pontból január és február az év végéről az év elejére került. Megvadult egy ló a Teréz körúton Az éjféli órákban a Teréz körúton megvadult egy konflisló és vad iramban száguldott végig az útvo­nalon, majd bekanyarodott a Ki­rály utcába. Az Eötvös utca táján fékezte meg a rendőrőrszem. Kide­rült, hogy egy ismeretlen autó rohant a kocsinak és a ló ettől bok­rosodott meg. Kocsisát, Weisz Jenő fs.a­ éves kocsitulajdonost súlyos állapotban vitték a Rókus-kórházba. Munkásbaleset egy uszályhajón A megyeri vízműveknél két uszályhajó zátonyra futott. A sze­mélyzet megkísérelte a két h­a­jó le­vontatását és közben Balázs Rudolf 25 éves hajóslegény lábát a vontató­kötél levágta. Nem vette észre ugyanis, hogy az uszály kötelei a lábára csavarodtak. Amikor a kötél megfeszült, egyetlen pillanat alatt lemetszette a lábát. Súlyos állapot­ban vitték a Rókus-kórházba. A nagy éraieSteBiLenésre való teliSeat 1943 j január 10-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a VÍGSZÍNHÁZBAN A MepiSü­lések­ViC EDOUARD BOURDET című színjátékát 3 felvonásban, 4 képben Jegyek, ára: 60 fillértől 4 pengőig Ruhatári díj: 20 fillér Figyelmeztetés! 12 éven aluli gyermeket a színházba hozni nem szabad! Jegyek kaphatók Kultúrpropaganda jegypénztárainknál: Népszava­könyvkereskedésben (VII. Erzsébet körút 35). tel.: 222-293 és a Népszava kiadóhivatalában (VII. Conti ucca 4), telefon: 130-330, 331 és 332. A nagy érdeklődésre való tekintettel kívánatos a jegyekről jóelőre gondoskodni.

Next