Népszava, 1943. január (71. évfolyam, 1–25. sz.)

1943-01-01 / 1. szám

vr .n­.m. • iy43 janu­ár 1, péntek NÉPSZAVA sas Az élő Petőfi írta: GOSZTONYI LAJOS Petőfi minden Szilveszterkor •visszanézett az elmúlt esztendőre és versbe öntötte számadását, állapítja meg a költő kitűnő élet­rajzíróba. Szilveszter éjszakája egy­ben Petőfi születésnapja is. Alkal­mas nap a számadásra,. Határnapja saját életének, de a naptár törvé­nyei az emberiségnek is határnap­jává avatták. Amikor Petőfi Sán­dor szilveszteri verseit megírta, sohasem ke­llett töprengenie a­zon, hogy egyéni életének eseményeiről elmélkedjék-e, vagy Magyarország az európai haladás ügyének ala­kulása szabja-e meg a költemény hangját. Mert Petőfi rövid ésete­­során a kettő mindig összeforrott, t; talán éppen ez teszi olyan egysé­gessé, olyan egyenesvonalúvá költé­szetét és életét is. A nép gyermeke volt, saját sorsa egy volt a magyar nép sorsával, a magyar nép sorsa pedig — Petőfi korán felismerte — egy volt Magyarország sorsával, a magyar nép felemelkedése az or­szág függetlenségének és szabadsá­gának kivívásától függött. És foly­tathatjuk a gondolatsort: a magyar szabadságmozgalom mindig együtt virágzott az egyetemes európai szabadsággondolattal, a haladás eszméjével, abból táplálkozott, ő azt táplálta. Petőfiben és költészeté­ben tehát benne élt és lüktetett egy régész korszak. Amiként együtt élt a szabadsággal, azzal együtt is halt meg, sajnos, nagyon korán. Élete rövid volt, költészete alig hétesz­tendős lángolás, de ebben a hét év­ben versbe öntött minden eseményt és jelenséget, ami megmozgatta azt a hatalmas korszakot, amelynek nemcsak szemlélője, de izzószavú ösztönzője is volt, s amelynek ka­tasztrófája egyben az ő végzetét is jelentette. Valóban az emberiségért élt, az emberiségért és a magyar­ságért. Az emberiség és a magyar­ság gondjai és vágyai, fájdalmai és erői, eszményei és indulatai zeng­tek verseiben. Még dalaiból is, még szerelmi költészetéből is kirobbant szenvedélyes szabadságszeretete, forró vágya népe felemelésére. Petőfi Sándor ma 120 éve szüle­tett és kora költője volt, mégsem úgy emlékszünk meg most róla, mint a múlt század negyvenes éves eszméinek képviselőjéről, mert döb­benetesen időszerűek most is az elvek, amelyeket vallott, a gondola­tok, amelyeknek hangot adott, a célok, amelyekért küzdött. Mindez kibontakozik majd vasárnapi szá­munk mellékletéből, amit teljes egészében a legnagyobb magyar költő emlékének szentelünk. De rá kell mutatnunk már ma, születésé­nek évfordulójá­n is arra, hogy miért beszélhetünk, sőt kell be­szélnünk az élő Petőfiről, a husza­dik század negyvenes éveiben, az ő költészete korszakának, a tizen­kilencedik század negyvenes évei­nek centenáriumán. Szenvedélyesen kö­vetelte a sza­badságot minden síkon, de ugyan­akkor tudatosan is. A féktelen vér­mérsékletű költőt ösztömös zseniali­tása rávezette ugyanazokra az igazságokra, mint a társadalom szerkezetének tudós kutatóit. Pon­tosan ítélte meg a társadalmi vi­szonyokat, felismerte az össze­függéseket és ez biztos politikai ítélőképességet kölcsönzött neki. Kortársai alig ismerték fel poli­tikai éleslátását, de az események fejlődése őt, a féktelen harcost igazolta, az úgynevezett reál poli­tikusokkal és méginkább az alku­dozókkal, sőt megalkuvókkal szem­ben. Költészete és politikája úgyszól­ván elválaszthatatlan egymástól. Az alap, amelyre mind a kettő épült: a nép, a magyar nép. Büszkén ne­vezte magát népköltőnek, amikor mások még csak gúnyolták ennek, ő a szabadságot nem egy kiváltsá­gos osztály számára akarta kihar­colni, hanem annak a népnek szá­mára, amelyből jött, amellyel együtt nyomorgott, amelynek írt Mert forradalmi volt költészete az írásmodor szempontjából is, szem­ben kora, irodalmának modorossá­gaival, olyan hangon szólalt meg, hogy megértse a szavát a föld egy­szerű­ embere is. Állásfoglalás v­olt még stílusa is, nyílt kiállás mily­­en sora, s éppen ezért Petőfinek a leo­ritikusnak elsikkasztása életének és költészetének meghamisítása. A nyilt színvallást és a harcot köte­lességnek tudta, ezért szólt a tizen­kilencedik század költőihez e sza­vakkal: „Ha­ nem, tudsz mást, mint­ eldalolni saját, fájdalmad s örömed, nincs rád szüksége a világnak." Sem hírvágy, sem érdek, sem féle­lem nem korlátozta őszinteségét, nyíltan szólt önmagáról, nem tit­kolt ösztönöket, kínokat, sóvárgáso­kat, de kérlelhetetlen őszinteséggel szólt a magyar nép sorsáról is. Min­den kockázat vállalásával szembe­szállt a hatalommal és nyílt sisak­kal vette fel a harcot legtekintélye­sebb kor­társaival szemben is. Mind­ezért üldöztetések, mellőzések, szen­vedések és gyakran nyomor jutott osztályrészéül. De éppen ez a fáj­dalmas élet segítette hozzá, hogy felismerje a valóságot. Legjobb életrajzírója, Illyés Gyula így fo­galmazza meg ezt a valóságot : „Egy társadalmi rend áldozatának látja magát, amitől már csak egy lépés, hogy egy másik rend képviselője és bajnoka legyen." A társadalmi rend, amelynek ál­dozata volt, a­ különleges kiváltsá­gokat biztosító feudalizmus. Ráéb­redt azonban arra is, hogy a népet nem egyedül a belső elnyomatás hajtja igába, hanem az osztrák császári önkény is, amely magyar főnemesi segédlettel zsákmányolja ki Magyarországot. Ezért ünnepli — bizonyítván ezzel nagyszerű po­litikai éleslátását is — az önálló magyar iparért indult mozgalmat. Ennek a mozgalomnak során esz­mélt rá a nemzeti összefogás szük­ségességére és lehetőségére. N­a el­gondolása alapján a szabadságért sóvárgó magyar köznemesség már ekkor vállalja a nemzeti összefogás politikáját, talán nem torkollik katasztrófába néhány év múltán a szabadságharc, talán sikerül a nem­zet gerincét, a föld és az ipar mun­kásainak hatalmas tömegeit mara­déktalanul mozgósítani a nemzeti szabadság kivívásáért. Az egyén, a költő is, korának ter­méke, de helyes felismerések, kellő bátorság és elszántság birtokában irányíthatja is korát, előmozdít­hatja a haladás ügyét, ami termé­szetes célja minden szellemnek. Petőfi ennek is ragyogó példája. Pest márciusi forradalma nem kis részben az ő személyes műve. Ő és a köré csoportosult ifjú progresszív értelmiség adta meg tartalmát és fogalmazta meg céljait a forrada­lomnak. Ők ismerték fel a nemzeti célok és a népjogok egységét, a füg­getlenségi követelések érvényesíté­sének alapjaként a jobbágyfelszaba­dítást, a nép felemelését, ami­ egy­ben a tömegek mozgósítását is jelen­tette. Éppen ezért fordult szembe a március után kormányra került cso­porttal, amikor az a radikális de­mokratikus reformok kerékkötőjé­nek bizonyult s csak erősen korláto­zott mértékben teljesítette a nép ér­dekeit szolgáló követeléseket. Ma már tudjuk, hogy a negyvennyolcas kormány valóban itt követte el a döntő hibát. Ma már tudjuk, hogy Petőfi politikája, Petőfi népbarát­sága, Petőfi radikalizmusa nem egy izzó szenvedélytől fűtött költőnek a valósággal nem számoló álmodozása volt, hanem igaz magyar politika, reálpolitika. Egyedül ő volt, az, aki a szabadság helyes útján járt, ami­kor a nép felszabadítását, felemelé­sét, jogokhoz juttatását és a nem­zeti függetlenség kivívását költé­szetében eggyé kovácsolta. Tisztán látta, hogy „a század viselői", hogy „születni fognak nagyszerű napok, élet-halálnak vészes napjai", de nem várt csodákat, felszólította az orszá­got és vezetőit, hogy „iparkodjunk". Ez is mutatja, mennyire reálisak voltak lángolásai. A jövő alakítását — tudta — nem lehet véletlenre bízni, iparkodni kell, hogy megala­pozzuk és kiharcoljuk a szabad és boldog hazát. Életének nagy fájdalma az volt, amikor képviselőjelöltként az Al­földön a népet, találta szemben ma­gával. De látta, tudta, hogy nem a nép a hibás, hanem azok, akik nem engedték eljutni hozzá a világossá­got, akik elvakították. A nép is rá­eszmélt a költővel szemben elköve­tett ballépésére és ma már az or­szág minden zugában tudják a föld­művesek, ipari munkások, bányá­szok s a dolgozók minden rétege, hogy Petőfi az övék, értük küzdött, értük halt meg. Miután eltűnt a segesvári csatamezőn, hosszú év­tizedekig várták visszatérését, fel­támadását. Petőfi nem tért vissza, fizikai alakját nem látták többé, nem történt csoda. Mégis él. Kedves ismerőseinknek, vevőinknek, minden barátunknak, figyelemmel az idő- és anyagtakarékossági szem­pontokra, ezúton kívánunk BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT! * ORION vezetősége és alkalmazottai Újévi német megállapítások a világháborús politika állásáról Válaszúton Franciaország a közreműködés és a megsemmisülés között — állapítják meg Berlinben. — Olaszországban kemény harcokat és súlyos eseményeket várnak a jövő évtől. — Tizen­két letartóztatás Algírban Giraud és az amerikai megbízott élete ellen szőtt összeesküvés miatt Változások az angol kormányban Ts Az idén is háborús újeszten­-v i­d­őt ünnepel a világ. Az ilyen ünnepen nemigen lehet szó arról a családias, rózsaszínű, megelége­dést, megnyugvást és reménységet egybefoglaló hangulatról, amely a békebeli új esztendő alkalmával tölti el az embereket. Régen volt az, amikor az elhangzott államférfiúi és politikai megnyilatkozások ilyen­kor amolyan hosszabbra és dísze­sebbre szabott B. u. é. k.-üdvözlések módján hangzottak el és a közvéle­mény így is fogadta valamennyit. Háborús új esztendőben az ilyen megnyilatkozásoknak más a tartal­ma, a súlya és így a hatása is. Az új évet beköszöntő nyilatkozatok épúgy, mint az egész esztendő, há­borús természetűek és ha a béké­ről történik is bennük valamilyen kijelentés, úgy ez is háborús irány­zat­ú, azt a célt szolgálja, hogy harcra tüzeljen és reménységet keltsen a saját sorokban, másrészt megfélemlítően hasson és fokozza a békevágyat az ellenségnél. Azonban ezeknek a megnyilatkozásoknak okmány jellegük is van. Dokumentu­mok, amelyekre visszatérnek még és idéznek majd, esetleg nemcsak a­ jövendő történetírásban, mint koradatokat, hanem ennél hamarább is, amikor egybegyűjtik és mérle­gelik mindazt, amit ezidőszerint a kard erejével vélnek keresztül­viendőnek és elérhetőnek. Ilyen szempontból kell ezeket a megnyilatkozásokat elolvasnunk és tartalmukat mérlegelnünk. Az ilyen időkben sokszor úgy fordul, hogy az elhangzott szónak olyan súlya van, mintha cselekedet lenne.­­ A német távirati iroda dip­lomáciai munkatársa az év letelte alkalmából politikai mérle­get készít és ennek során három tényezőt tart jellemzőnek. Ezek a következők: A szabadságukért harcoló euró­pai hatalmak még erősebb össze­fogása keletázsiai szövetségeseik­kel. Az európai térség meg­szilárdítása,, ugyanakkor bizonyos veszélyrejtő központok felszámo­

Next