Népszava, 1943. október (71. évfolyam, 222–247. sz.)
1943-10-27 / 243. szám
1943 október 30. szombat NÉPSZAVA testedzés Ne becsüljük le az ellenfelet! Olyan aranyigazság ez, aminek érvényességéről a Gamma (például) kötetetet írhatna, miután vasárnap a Beszkár megtanította — „kesztyűbe dudálni". Nem becsüljük le az ellenfelet — csak ezt ismételhetjük a piros-kék gárdának és a híveinek is. Vasárnap a Vas,is odahaza játszik a latorcanpeai pályán. Ellenfele a bajnokság utolsó helyén álló DiMÁVAG. Ez azonban nem jelent sokat — lásd a Beszkárt esetét. A PiMÁVAG nem rosszabb a villamosoknál , de most már sokkal jobban kell neki a pont, ha nem akar véglegesen a kiesők seregében rekedni. Teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a DiMÁVAG vasárnap oroszlánként küzd majd a Vasas ellen s ha a piros-kék fiúk nem harcolnak teljes erőbedobással — a DiMÁVAG feltétlenül felülmarad. A közönség hamar elfelejti a gyöngébb napokat és hamar lebecsüli az ellenfelet. Nem sportszerű magatartás 1-7. Az sem sportszerű, hogy a mérkőzés végén papírcsóvákat gyújtanak egyesek. Ezzel akarják jelezni, hogy az ellenfél „ég". A futballban azonban sok minden lehetséges: „Ma nekem, holnap neked." Komoly sportoló, igazi sportbarát megelégszik a győzelem tiszta örömével és nem gúnyolja a legyőzőit ellenfelei. Több levelet kaptunk vidékiül. A levélírók őszinte örömmel emlékeznek meg a Vasas legutóbbi szép eredményeiről, amelyeket a rádió is közvetített. Sajnálják, hogy vasárnap nem lehetnek itt, a Latorca utcában,ele bizonyosra veszik, hogy nélkülük is rekordközönség bíztatja majd a Vasas-fiúkat. Szívvel írt, túláradó levelük tartalmának lényegét, a hizlalást ezúton is továbbítják a piros-kék futballistáknak. Ma, szerdán délután 3 órakor a Vasas a II. csapattal tart edzőmérkőzést a békeutcai pályán. Az edzőmérkőzés már csak azért is nagyon érdekesnek mutatkozik, mert sikeres operációja után végre Ádám is a pályára lép. Megkérdeztük Hegyi Gyulát, a Vasas intézőjét, hogy milyen szerepet szán a vezetőség Ádámnak, Hegyi Gyula még nem tudott pontos választ adni, de kijelentette, hogy Ádám feltétlenül helyet kap a csapatban, mégpedig klasszisának megfelelően. Gallowich Tibor, a Vasas edzője komolyan veszi a DiMÁVAG-ot , ennek megfelelően készíti elő játékosait a vasárnapi nagy küzdelemre. Remélhetőleg a Vasast nem éri utol a Gamma sorsa ... A Tipográfia kerékpárosai az első osztályban Ezer pont előnnyel végeztek a második osztályban A nyomdászkerékpárosok megmutatták, hogy szívvel és akarattal milyen szép eredményeket lehet elérni. A nehéz anyaghaszenlés ellenóra, minden akadályt le-frisdve, nyerték a nyomadászkerékpárosak a másodosztályú bajnokságot. Sok-sok kilométert kellett leróniok a versenyzőknek, Amír eljutottak idáig s ez az eredmény részben a vezetősés s tesztben a lelkes fiatalmár érdeme. A versenyzők közül elsőnek kell talán emlí-eeni Dzranka Józsefet, akit páratlan akarat és küzdenivágyi is vezetett idáig s őt kell példaképül odaállítani a munkássportolók elé. Kár, hogy a szerencsével nem volt eddig valami jó viszonyban és egy bukás alkalmával két hétig nyomta az ágyat. Voindr Lajos nem régi tagja az egyesületnek, de eredményei alapján kell a második helyet említem. Sipos Mihály az egyesület legrégibb versenyzője és legutóbb a hegyi versenyen mutatta meg, hogy méltón viseli a nyárodászdressat. Malath József talán azegyesület leghalkabb versenyzője és helyette JienWókdra az eredményei beszélnek. Kó.-,a János az egyesületi csapatversenyekben tüntette ki magát. Albert Gyula az elmúlt esztendőben az elsők között sszerepelt, az idén csak a betegsége akadályozta. Jimosdi érpárt hosszú frontszolgálat után ilthette magára ismét a dresszt és már nem volt idő arra, hogy komolyabb eredményeket érhessen el Fodor Károly és Solri Béla még azok, aifóik szerepeltek az egyesület színeiben. Pusch Istvánról és Oszvald Egyedről kell még megemlékezni, mindkettőtől sokat vár még az egyesület. Ők és a többi felsoroltak mutatják majd meg, hogy szívvel, akarattal a nyomdászerékpárosok az első osztályban éppen úgy megállják majd a helyüket, mint ahogyan a második osztályban küzdöttek az elmúlt esztendőben a nyomdászszínekért. Sporthírek A MUNKÁS TG kézilabdaszakosztálya kitelt, hogy a tornatermi edzés már megkezdődött az egyesület központi helyiségében. A tornatermi munkát minden kedden és pénteken este 7—9 óra között Bobrovszky László edző vezeti. A MENEDÉKHÁZAK elsősegélynyújtó felszerelését felülvizsgálják abból a szem- Elektromos Művek Sporttelepe Latorca ucca 1943 október hó 31-én, vasárnap délután13 órakor. VASAS-DiNAVAG NB. I. o. bajnoki mérkőzés Jegyek kaphatók: Kultúrpropaganda jegypénztárunknál. Erzsébet körút 35. Tel.: 222-293 pontból, hogy teljes-e (mentőláda, hordágy, mentőlgán, mentőládafelszerelés, a kezelők jártassága elsőssegélynyújtásban stb.). A turistaegyesületeknek október hó végéig minderről jelentést kell tenniük a turista szövetségnek és egyben a hiányokat pótolniok kell. A FERENCVÁROS hívei az újvidéki eredmény után bizakodással tekintenek a vasárnapi Ferencváros—Elektromos - mérkőzés elé. Bíznak abban, hogy a védelem mellett, amely Újvidéken minden bajt elhamtott és gólmentesen tért hazzá, most már a csatársor is lényegesen javul majd. Az Elektromos javuló formája fhárom gólt rúgott a NAC-nak és az a körülmény, hogy a Ferencváros M%-ig megtörte a jeget vidéken, arra mutat, hogy a Ferencvárosi Elektromos-mérkőzés igen érdekes lesz. TÍZ 1*1» PENGŐS PÁLYÁZATOT tűzött ki *1. IHNOV 10 olyan 1« éven aluli üzeg»ny*or«a levente részére, aki leventemunkáján kívül sporteredményeivel is kitűnt. Azok a leventék, akik megfelelnek a feltételeknek, jelentkezzenek vezetőiknél, ahol a feltételeiket is megtudhatják. A SVÉDEK ELLEN készülődő magyar válogatott futballcsapat ma délután/1 3 órakor edzést tart. Vághy Kálmán szövetségi kapitány a következő játékosokat hívta meg erre az edzésre: Kapusok, Tóth (Gamma), Csikós (Ferencváros); hátvédek: Mészáros (NAC), Olajkár 11. (Csepel), Kispéter (Szolnok); fedezetek: Szegedi (NAC), Sárosi III. (Ferencváros), Nagy II. (Ferencváros), Szabó (laminál; csatárok: Egresi (Kispest), Zsengellér, Szusza (Kfjpest), Sárvári, Bodola, Tóth III. (NAC), Deák (Szentlőrinc). Königsmark grófja Történelmi regény a 31 éves háború idejéből. Írója A. E. W. Mason. Kis fejedelemségek belső életét tárja elénk a szerző. Nagy terveket szövő hatalomra, vagyonra törő intrikusokkal stb. A könyv az egyik Königsmark gróf életét, nagy szerelmét ismerteti. Mindenesetre az ilyen írásokat főleg a gondtalan nők lapozgatják szívesen. Megvan minden benne, ami az érdeklődésüket esetleg leköti. A könyv lienaissance kiadása. (—) — Vízbe fúlt egy kisfiú, Gelencsér Erzsébet ésibriki asszony, amíg a szomszéd községi átment a napszámbéréért, három kisgyermekét őrizetlenül hagyd, ez alatt az idő alatt a gyermekik a háztól néhányszáz méterre fekvő forráshoz mentek játszani. Tizenkilenchónapos fia beleesett a forrás vizébe és mire segítségére siettek, már meghalt. Kisiklott a villamos. A késő délutáni órákban a Nyugati pályaudvarnál levő végállomáson kisiklott egy 86-os villamos. A kisiklást az okozta, hogy a villamosváltó nem működött és kézierővel kellett a váltót átállítani. Az első kocsi átment a váltón, a második azonban kiugrott. Sérülés nem történt, de a villamosforgalom másfél órán át szünetelt. OLVASD A NÉPSZAVÁT ÉS SZEREZZ ÚJ ELŐFIZETŐKET 3. oldal A nap legértékesebb hiteiből AKIKET A PONYVA JUTTATOTT BÖRTÖNBE. A Kúria Bán József tanácsa kéthónapi fogházra ítélte Kékessy Gyulla soproni hadirokkant trafikost, aki két fiatalkorú társaságában zsarolási kísérletet követett el. Kékessyék levelet írtak Bauch Lajos asztalosmesternek, amelyben 5000 pengőt kértek tőle és azzal fenyegették meg, hogy csempészés miatt jelentik fel, de ugyancsak levelet írtak Schwartz Alfréd kereskedőnek is, akitől szintén 5000 pengőt kértek hallgatási díj fejében. Schwartzot fajgyalázás miatt akarták feljelenteni. A tárgyalások során kiderült, hogy Kékessy és a két fiatalkorú a Kékessy trafikjában árusított ponyvaregények hatása alatt határozták el a zsarolást. * VÉLETLENÜL FELAKASZTOTTA MAGÁT CIRKUSZI MUTATVÁNY KÖZBEN. Peters trapézművész, aki esténként egy cirkuszban akasztásos öngyilkossági mutatvánnyal szerepelt St. Louisban, előadás közben halálos szerencsétlenség áldozata lett. Az akasztási jelenet abból állott, hogy Peters egy húsz méter magas állványról, nyakában gumikötéllel leugrott a mélységbe. Mutatvány közben kellő pillanatban elkapta kezével a kötelet, úgyhogy az ugrás lendületét nem a nyakával fogta fel. Ezúttal azonban az artista elhibázta a kötelet és miközben a közönség zúgó tapssal fogadta mutatványát, ő már élettelenül függött a gumikötélen. * GYILKOSSÁG EGY SZEM BARACKÉRT A SZEGÉNYHÁZBAN. Zsibrik József városi szegénytelepi ellátott egy kapával agyonütötte Lott György 80 éves szegénytelepi gondozottat. Zsibriket a szegényház gyümölcsösének őrzésével bízták meg és azért ütötte agyon Soltot, mivel az egy szem barackot levett az egyik fáról. A bíróság négyévi fegyházra ítélte. . .. FELROBBANT EGY GYÁR KÉMÉNYE. Turku finn kikötőváros egyik gyártelepén különös szerencsétlenség áldozata lett öt munkás. A gyár 10 méter magas kéményében robbanás történt, amelynek következtében a kémény felső 20 méteres darabja lezuhant. Az öt halotton kívül négy munkás megsebesült. * PÉLDÁTLAN FÖLDRENGÉS SAN FRANCISKÁBAN. Az angol hírszolgálat jelenti, hogy San Franciskában olyan földrengés pusztított, amilyenre évek óta nem volt példa. Különösen a kikötőnegyedben okozott nagy kárt. A város egyes negyedeiben pedig megszakította a parkóösszeköttetést. * KIFOSZTATTÁK A PARTIZÁNOK V CSEMDÖRLAKTANYÁT. A szavójai partizánok vakmerő lopást hajtottak végre a moillesulazi francia határállomáson. Amikor a csendőrök ebédetek, a partizánok behatoltak az épületbe, és hatalmukba kerítették az őrség egész fegyveres lőszerkészletét. A zsákmányt teherautóra rakták és elrobogtak. * A MEGFEJELT GILISZTA. Egy német szaklap érdekes cikket közöl a gilisztáról, amely a cikk megállapítása szerint a legszívósabb állat. Ellenállóképessége oly nagy, hogy még az sem árt neki, ha kettévágják. Ugyanakkor, ha a kettévágott giliszta egyik felét, összekötik egy másik kettészelt giliszta féltestével, hamarosan egésszé forr össze a megfejelt féreg. Megfigyelték, hogy a két darabból összeillesztett giliszta élettartama hosszabb, mint a normálisé, nyolc-tizenkét évet is elér. * CIGARETTA HASZNÁLT PAPÍRÉRT. Zágrábban egy kilogramm használt papír beszolgáltatásáért mindenki utalványt kap négy darab cigarettára. Nemrégiben közlemény hívta fel a lakosságot erre a kedvezményre és a jelentések szerint a felhívásnak máris nagy eredménye van. * KÁNIKULAI HŐSÉG ADANÁBAN. Istanbulból jelentik, hogy bár egész Törökországban rossz időjárás uralkodik, Adanában nyár van. A hőmérséklet árnyékban 35 fokot tesz ki és igen sok személyt kellett hőguta következtében orvosi segélyben részesíteni. * MEGREFORMÁLJÁK A SZOVJET TANÍTÁST. A „Budapesti Tudósító" jelenti Moszkvából, hogy a szovjet kormány új főiskolát létesített a pedagógia fejlesztése céljából és befejezte a nevelés- és közoktatásügy reformját. Az új akadémiát Vladimir Potemkin nevelésügyi népbiztos vezeti. "Orbán ebben a pedagógiai rendszerben, hogy a leányok és fiúk közös nevelését megszünteti, valamint az, hogy az iskolákhoz katonai szakértőket osztanak be a katonai előképzés és vezetés céljából. Megjavítják ezenkívül az orosz történelem és az idegen nyelvek tanításának módszerét. [ Különféle 1 Hozott aranyából modern tárgyakat készítek saját műhelyemben. Jakab László aranymívesmester, Budapest II. Forint ucca 7. (Káplár uccánál.) Telefon: 155—881. Népszava-előfizetők kedvezményben részesülnek. APRÓ HIRPETESEK Apróhirdetéseket fölvesz a kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4. szám. T.: 130-330. 33- 332; a fiókkiadóhivatal: VII. Erzsébet körút 35. T.: 222-293. VÁSÁROLJON hirdetőjeleinknél és hivatkozzék a NÉPSZAVÁ-ra, így előnyösebb kiszolgálásban részesül Könyvek ! Díjmentesen küldjük most megjelent minden szakmát felölelő műszaki könyvjegyzékünket. Több mint 300 könyvcím. Népszavakönyvkereskedés, Budapest, VII. Erzsébet körút 35. A szocializmus problémáiról. — Kelelet néhány ellenvetésre. — Mónus Illés három előadása a Cobdenszövetségben. A Szociáldemokrata Párt kiadása. Ára 3.20 P. Kapható a Népszava kiadóhivatalában és a Népszava - könyvkereskedésben. A Népszava előfizetői a kiadóhivatalban kedvezményt kapnak. . A MUNKÁS KÖNYVE. Cikkek, irodalmi és képzőművészeti tanulmányok, elbeszélések, versek, mesék, könyvespolc. Vita a szocialista költészetről. Bolti ára 4.500. Több mint 200 oldalas kötet. Kapható a Népszava kiadóhivatalában (VIII. Conti ucca 4). Előfizetőinknek nagy kedvezményt adunk. A Szociáldemokrata Párt kiadása. A könyvpiac szenzációja 1848. A szabadságharc története levelekben, ahogy a kortársak látták. Összegyűjtötte és előszóva ellátta: Deák Imre. 432 oldalas albumalak, békebeli kiállítás, fehér papíron. Király-kadó. Ara 17 Pengő. Kapható a Népszava kiadóhivatalában (VIII, Conti ucca 4) és a Népszavakönyvkereskedésben (VII, Erzsébet körút 35). Kossuth demokráciája: 1. Kiáltvány Amerika szabad népéhez. 2. A dunai államkonföderáció és a nemzetiségi kérdés. 3. Magyarország alkotmánya. Közreadja és jegyzetekkel ellátta: Ács Tivadar. Bevezetést írta: Szakasits Árpád. Kapható a Népszava kiadóhivatalában (VIII. Conti ucca 4. szám) és a Népszava-könyvkereskedésben (VII. Erzsébet körút 15. szám). Ára 3,20 pengő. József Attila-plakett bronzból, 20 pengős kedvezményes áron, előfizetőknek néhány példányban megkapható a Népszava kiadóhivatalában, VII, Conti ucca.