Népszava, 1943. november (71. évfolyam, 248–271. sz.)

1943-11-03 / 248. szám

8. oldal Az áldott állapotban lévő asszony kötelessége törődni azzal, hogy bél­működése rendben legyen, amit pe­dsik" úgy érhet el"."vlla reggelenként éhgyomorra egy kis pohár termé­szetes „Ferenc József" keserű vizet iszik, amely kellemesen és pontosan szabályozza az anyagcsere folya­matát. Kérdezze meg orvosát! ", amelyet nem tagadhat te, mégpedig az a felelősség, hogy Németország odalán résztvett a háborúban." Ausztriát felszólítják ezután, hogy „járuljon hozzá felszabadításához". Bejel­ezésül a közlemény közli az értekezleten részvett nemzetek­­ nyilatkozatát, amely szerint „mindazokat a német tiszteket, közkatonákat és párttagokat", akik a megszállott területeken elkövetett „rémtettekért" felelő­­sek — ideszámítandó a „túszok kivégzése is"—,a fegyverszünet után az illető országokba szál­lítják, hogy ott ítélkezzenek felettük. A moszkvai értekezlet megállapo­dott abban, hogy Szovjet között­­ foglalják össze a Wilhelmstrassen az illetékes német tényezők álláspontját. Tokiói „N. S. T."-jelentés a többi között a következőket közli: A moszkvai hárm­asértekezlet befeje­zésével kapcsolatban japán politikai körökben egybehangzóan olyan véleményt nyilvánítottak, hogy amennyiben valóban megegyezés jött létre, az értekezlet a szovjet politika teljes diadalát eredményezte. Ezenkívül kérdés, vaj­­on az ilyen megegye­zés hogyan állja ki a gyakorlati megvalósítás próbáját. A Szovjet, abszolút fölénye, am­ely az értekez­leten megmutatkozott, a „Yomiuri Hoehi" című lapot arra a megálla­pításra készteti, hogy az „értekez­let tulajdonképpen törvényszéki tárgyalás volt, melyen Amerikát, és Angliá­t a háború szabotál­ásásai vádolták". Aztán így folytatja: „A zárónyilatkozatnak azt a közle­ményét, hogy teljes megegyezést értek el, csak úgy lehet értelmezni, hogy Anglia és az Egyesült Álla­mok alkalmazkodtak a moszkvai bíró döntéséhez." szervezetet létesít a három kormány közötti jobb együttműködés biztosítására, kü­lönös tekintettel azoknak a kér­déseknek a vizsgálatára, amelyek a háború további alakulása során merülnek fel. Az értekezlet ezért elhatározta, hogy egy európai tanácsadó bizott­ságot állít fel Londonban e kérdések tanulmányozására. Ez a bizottság együttes javaslatokat tesz a három kormánynak. Az értekezlet ugyancsak elhatá­rozta, hogy Olaszország ügyeivel kapcsolatban szintén tanácsadó bizottságot létesít. Ez a bizottság kezdetben a három kormány és a francia nemzeti felszabadítás bizott­ságának képviselőiből áll majd. Gondoskodás történik arról, hogy a bizottságban később helyet foglal­jon Görögország és Jugoszlávia képviselője is. A „S­NB" amszterdami távirata a brit hírszolgálati iroda jelentését közli, amely szerint Az elsötétítés időpontja ma: "Sz óra legszoro­ Eden és Hull újságírók előtt nyilatkozott az értekezletről. Eszerint Eden az angol és amerikai újságírók előtt a moszkvai értekezlet eredményéről nyilatkozva, a következőket jelen­tette ki: — Meg vagyok győződve arról, hogy leraktuk az alapkövét a három­ szövetséges közötti együttműködés­nek és megteremtettük az alapját annak a jövendőbeli, békeszervezet­nek és külpolitikai gépezetnek, amely nélkül sok kívánságunk csak jó szándék maradna. Cor­deli Hull szerint az értekezlet megmutatta, hogy a vezető államok elhagyták az elszigetelődéshez ve­zető magános utakat. Hozzátette még, hog­­y a legfőbb ideje annak, hogy az olyan államok, mint Anglia, Szovjet-Oroszország és az Egyesült Államok „ha egyáltalán egy­üt­t­ haladnak,, akkor ezt tegyék meg, amíg nem késő". Nyilatkozatának további során Hull kifejtette, hogy fenntartás nélkül támogatják azokat a fára­dozásokat, amelyek szorosabb nem­zetközi együttműködés elérésére tö­rekszenek mind a háború folytatá­sában, mind a béke felépítésében . Bult­e­i­­­­egfelelően Csungking-Kína is csatlakozott a történelmi nyilat­kozathoz. Minthogy az elszigetelő­dés elve helyett immár az együtt­működés elvét fogadták el — mon­dotta —, nem lesz nehéz a különle­ges katonai, politikai, gazdasági és szociális kérdések tekintetében is haladás elérése. A gazdasági téren való együtt­működés példájaként Hull utalt arra, hogy a Szovjet­ Unió a jövő­ben képviselve lép azoknál a nem­formális megbeszéléseknél, amelye­ket Washingtonban már m­egkezd­te­k az Egyesült Államok és Anglia között, így például a valutáknak háború utáni megszilárdítása kérdé­sében. NÉPSZAVA 1943 november 3. szerda­mmmmmasmaammmBammsi ­ Német illetékes helynek a moszkvai közlemény megjelenése előtt és után elhangzott véleménye jut kifejezésre a következő két je­lentésben: Vasárnap berlini „M. T. I."-távirat ismertette illetékes né­met hely következő tájékoztató köz­leményét: "Német politikai körökben érdek­lődéssel kísérik azt a tényt, hogy a washingtoni pénteki sajtókonfe­rencián a moszkvai­ értekezlet ered­ményéről elhangzott feltűnést keltő Roosevelt-nyilatkozat óta a ki­látásba helyezett hivatalos záró­közlemény még mindig várat, ma­gára, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy brit részről a félhiva­talos „British Officiale Press" út­ján élénk kritikát gyakoroltak az értekezletről szóló minden korai megnyilatkozásról. Berlinben azon­ban semmiesetre sem az a benyo­más, hogy a moszkvai értekezlet eredménye megkövetelné annak a véleménynek a gyökeres revízióját, amely szerint Moszkvában tulaj­donképpen csak azoknak a koncesz­szióknak a formális aláírására ke­rült sor, amelyeket Anglia és az Egyesült Államok Európa költsé­gére a Szovjet­ Uniónak felajánlott. A „N. S. T." berlini távirata ked­den a következőket közli: A Wilhelmstrasse első állásfog­lalása a moszkvai zárójelentés­sel szemben a következő mondatban foglalható össze: A résztvevő hatalmak nem tudtak megegyezni egymással Moszkvában. Ezért kellett azután olyan terjedelmes formába önteni a zárójelentést, amely szinte vezér­cikkszerűen hat és ezért kellett a legtöbb megvitatott kérdést régi népszövetségi minta alapján külön bizottságok elé utalni. Moszkvában kétségkívül a katonai kérdések ál­lottak az első helyen, nagy kérdés azonban, sikerült-e el is intézni azokat. A Wilhelmstrasse vélemé­nye szerint egyedül Olaszország és Ausztria kérdésében jött létre bizo­nyos megegyezés. Olaszországot illetően a zárójelentés olyanokat mond, hogy alkalmat kell adni az olasz népnek akarata nyilvánítá­sára. Ha erre valóban sor kerül — teszik hozzá a Wilhelmstrassen —­akkor a londoni emigráns kormá­nyok számára igen kedvezőtlen ki­látások nyílnak, mert a nemzeti akarat kinyilvánításának érvénye­sülése esetén aligha akad majd emigráns kormány, amely támoga­tásra számíthat népe körében. Ami Ausztriát illeti — mondják a Wil­helmstrassen —, nyilván ez az egyetlen ország, amelynek „felsza­badítására" nézve némi megegye­zés jött létre Moszkvában. Finn­ország, Lengyelország és a Balti államok szabadságáról viszont sem­mi említés nem történik a kommüni­kében. Végeredményben a moszkvai zárójelentés újra megmutatta, hogy milyen mély érdekellentétek álla­nak fenn az angolszászok és a A „T­NB" Amszterdamból az „Ex­change Telegraph" jelentését is­merteti, amely szerint a „Times" — a moszkvai értekezlet eredményeit latolgatva — az értekezletnek mesz­szire kimagasló, legfontosabb gya­korlati eredményét, abban látja, hogy a három hatalom Londonban közös európai tanácsadó bizottságot létesít. Eltekintve a földközitengeri bizottságtól, amelyet még nem szerveztek meg, az a bizottság az egyesült nemzeteknek első közös szerve. Helyes és szükséges, hogy e szervnél csak az a három főhatalom van képviselve, amely a katonai részvétel főterhét hordja. Reprezen­tatív természetű szervek létesítésére csak később kerül sor. Svájci lapjelentés a „Times" ve­zércikkét ismertetve közli, hogy az angol lap szerint a moszkvai egyez­mény újabb hatalmas fegyvertény volt a győzelem útján. Teljesen el­tekintve a konferencia sztratégiai eredményétől, a három nagyhatalom együttműködésének terve fonto­sabb minden másnál. Ha ez az egység fenntartható lesz, akkor a három nagyhata­lom alkotja m­ajd a keretet, amelyen belül a kisállamok békésen elhelyezkedhetnek, a keret szilárd biztonságot nyújt majd nekik. Azt ma már mindenki­nek tudnia kell, hogy a rend és fe­gyelem, a béke és szabadság alap­feltétele — írja a „Times", amely a továbbiakban rámutat arra, hogy bár a moszkvai nyilatkozat a gazdasági újrafelépítés kérdéséről nem nyilatkozik, mégis csak szónak kellett esnie az értekezleten gazda­sági kérdésekről is, mert ott, ahol a lefegyverzés kérdéséről beszél a jelentés, azt mondja, hogy a le­fegyverzés végrehajtása már azért is szükséges, hogy nagyobb gazda­sági erők álljanak az újrafelépítés rendelkezésére. A „Daily Telegraph" annak a né­zetének ad kifejezést, hogy a moszkvai értekezlet eredménye után nem feltétlenül szükséges a kormányfők közötti értekezlet, bár a külügyminiszterek értekezlete eredetileg tulajdonképpen ennek előkészítését, célozta. Egyes lapjelentések szerint most már mihamarább sor kerül Roose­velt, Churchill és Sztálin talál­kozására. Egyes angol lapok annak a meg­győződésüknek adnak kifejezést, hogy Moszkvában sok olyan kérdés­ről és problémáról tárgyaltak, amelyekről a hivatalos közlemény­ben politikai vagy egyéb okokból nem tettek említést. Vernon Bartlett megemlíti a lengyel kérdést, amelyet, amint írja, minden bizony­nyal megvitatás alá vontak és amelyről feltehető, hogy az úgy­nevezett európai bizottság elé ke­rül további tárgyalás céljából. A Szovjet újságjai közül, am­int a „N. S. T." Moszkvá­ból jelenti, elsőnek az „Izvesztia", a szovjet kormány hivatalos lapja foglalkozik a három külügyminisz­ter közös deklarációjával „A moszkvai értekezlet jelentősége" című vezércikkében. A vezércikk csaknem szó szerint közli a dekla­rációt és csupán ennek egyik téte­lét tárgyalja kissé részletesebben. Kiemeli »ugyanis, hogy az értekezlet legfőbb tárgya a háború lehető megrövidítése volt és e kérdés meg­oldása érdekében ,,bizonyos had­műveletek" már megkezdődtek. A „M. T. I." lisszaboni távirata az angol hírszolgálat jelentésére hi­vatkozva közli, hogy az angol felső­házban a birodalmi ügyekről lesz vita. Ami a kormány összetételében előállható változásokat illeti, bizo­nyos jelek arra mutatnak, hogy Churchill elhatározta egy új minisztérium létesítését, amely­nek teljhatalma lesz a háború­utáni újjáépítési kérdések meg­oldásának előkészítésében. Úgy hiszik, hogy a kormány beható tanulmányozás után már döntött a részletekre is kiterjedő újjáépítési politika tekintetében s az új minisz­térium feladata lesz ennek a politi­kának a végrehajtása és összeegyez­tetése különböző kormányhivatalok ezzel kapcsolatos tevékenységével. Az új miniszter közvetlenül a mi­niszterelnöknek lesz felelős aki igen erősen érdeklődik az újjáépítés fel­adatai iránt. Lehetséges, hogy Chur­chill ugyanekkor más változásokat is bejelenthet a kormány összetéte­lében. Egyes megfigyelők véleménye szerint a változások Grigg hadügy­miniszter személyét is érintenék. Roosevelt egyidejűleg nyilatkoza­tot adott ki a bányák birtokbavéte­léről. A nyilatkozat ezeket mondja: „Bizonyos idő óta már nem bányá­szunk annyi szenet, mint am­eny­nyire a hadviselés szempontjából szükségünk lenne. Mint az Egyesült Államok elnöke és a haderő fő­parancsnoka, minden bányászt fel­szólítok, hogy egyetlen napi hala­dék nélkül térjen vissza a bá­nyába. Elvárjuk, hogy minden bá­nyász azon a helyen, ahová köteles­sége állította, kész kormányáért dolgozni." Roosevelt a kongresszushoz rendkívüli üzenetet intézett, amelyben felszólította, emelje fel a nyolcszázmillió dl­láros élelmezési szubvenciós progra­mot, hogy a kielégítő élelmiszerszá­muk biztosítható legyen. „Ha az élelm­e­zési szubvencióra vontakozó Prog­ramot feladjuk — mondotta Roose­velt —akkor a létfenntartási költ­ségek emelkednek és ez magasabb bérek iránt támasztott követelések­kel járna, ezzel az infláció veszé­lyes körfutását kezdenék meg." — Folytatás a 4. oldalon — Az angolszász sajtó nagyon terjedelmesen foglalkozik az értekezletről kiadott jelentéssel.

Next