Népszava, 1945. május (73. évfolyam, 80–103. sz.)

1945-05-01 / 80. szám

Kedd, 1945 május 1 NÉPSZAVA A munkás és a polgárság Régi és sokat vitatott kérdése a szocialista mozgalmaknak az úgynevezett intellektuális probléma, azaz a polgári származású értelmiségi szocialisták részvétele és bekapcsolódása a munkásmozgalomba. Kétségtelen, hogy a munkásság egészséges és helyes ösztönnel oldotta meg ezt a súlyos problémát, mert amíg egyfelől soha nem zárkózott el a polgári oldalról felé vonzódó szocialista meggyőződésű elemek elől, addig másfelől mindig ki tudott a maga soraiból olyan erős intellektusokat termelni, akik mind tudás és műveltség, mind pedig értelmi színvonal tekintetében legalább egyenrangúak voltak a polgári jólétben nevelkedett elvtársakkal. A gyakorlat azt mutatja, hogy csak ritka az a polgári levegőben felnőtt ember, aki teljesen bele tud olvadni a nagyjából egyöntetűen egyszerűbb, szegényesebb keretek között élő munkásságba, s így a szocialista mozgalmak vezérkarában aránylag kevés hely jutott a polgári elemeknek. A helyzet ma gyökeresen megváltozott. A fasizmusok, amelyek mindenütt, ahol csak uralomra jutottak, elsősorban, s majdnem kizárólag a nagytőke érdekeit képviselték, feláldozták a középpolgárságot a nagytőke oltárán. Az, amit a középosztály pusztulásáról Németországban láttunk, többé-kevébé áll egész Európára is. A polgárság osztályhelyzete lényegesen közelebb került a munkásságéhoz, s így természetesen fokozódóan előtérbe kerül a további együttműködés megteremtésének lehetősége, s a polgári osztályból kikerült elemek bekapcsolódása a munkásmozgalmakba. A középpolgárságot ma osztályhelyzete arra utalja, hogy a szocializmus frontján harcoljon a fasizmus maradványai ellen, a demokrácia, a szabadság és végső fokon a szocialista társadalom megvalósítása érdekében. Erre utalja osztályhelyzete és nyilván sokan vannak közöttük, akik ebbe az irányba sodródnak érvényesülési ösztönük folytán is. A munkásság álláspontja az új közeledéssel szemben nyílt és világos. A törtetőkre nincs szükségünk, s nem is fogadjuk be őket magunk közé. Aki meggyőződése szavát követve csatlakozik --hozzánk, azt szívesen és örömmel látjuk most is, de azzal a kívánsággal, hogy ne akarjanak most bennünket tanítani, vezetni és irányítani. Mi majd továbbra is irányítjuk a magunk mozgalmát, s csak azoknak engedünk beleszólást ügyeink intézésébe, akik az idők folyamán tanúbizonyságot tettek arról, hogy valóban közénk valók, a mi nagy közösségünkbe olvadtak. Azokat, akik csatlakoznak hozzánk, szívesen tanítjuk, örömmel világosítjuk fel világnézetünk egész hatalmas elméletéről, harcaink történetéről, s nagy elégtétellel fogjuk fogadni, ha tanításunk, s a pártéletben való részvétel végül igaz szocialistákat nevel belőlük. De tudja meg mindenki, aki ma felénk közeledik, hogy a munkásmozgalomba való belépés nem jelent deklaszszifikálást. Aki úgy érzi, hogy le kell ereszkednie a mi mozgalmunkhoz, az jobban teszi, ha egyetlen közeledő lépést sem tesz. Mert igaz, hogy a mi életkörülményeink egyszerűbbek és szegényesebbek, mint a polgárságé. Nehezebben és keményebb munkával keressük a magunk, s családunk kenyerét, mint ők tették. De ezzel szemben áll az a hatalmas erő, amit a százezres tömegek áldozatával, munkájával és önfeláldozásával kiépített szocialista kultúra jelent. A mi művészeink, a mi színészeink mellett ott állnak a hatalmas munkásdalénekes és szavalókórista tömegek. A mi kultúránk több és hatalmasabb, mint az övék volt, mert a mienkben egyformán osztozik a munkásság egész tömege, míg az övék csak kiváltságos keveseké volt. Tehát ne érezze senki, hogy leszáll közénk, hanem legyen tudatában annak, hogy a munkásság mozgalma hajlandó őt is részeltetni a maga immár évszázados harcának minden eredményében — érezze, hogy ha anyagi téren vesztett is, erkölcsi téren mérhetetlenül emelkedett. Szükségünk van minden igaz és meggyőződéses harcosra, aki fokozza tömegeink erejét, de kivetjük sorainkból azt, aki egyéni szempontjait követve, gyengíteni akarja soraink zárt, tömör falát. Horváth Zoltán. 3. oldal Renner Károly elvtársunk a független Ausztria kormányának feje Szociáldemokrata vezetés alatt megalakult a bécsi kormány (Bécs, április 30.) A Szovjet Távirati Iroda jelenti: Renner Károly (szociáldemokrata) vezetésével megalakult a Vörös Hadsereg által felszabadított független Ausztria kormánya. Március utolsó napján közölte a moszkvai hadijelentés, hogy a szovjetcsapatok Kőszegtől északra átlépték az osztrák határt, benyomultak Ausztria területére s ezzel megkezdődött a csata Ausztria felszabadításáért. Ugyanekkor a „Schutzbund", osztrák testvérpártunk híres, bátor köztársasági védőserege töretlen erőkkel kilépett a több mint tízéves illegalitásból, ahová még a Vörös Bécs csodálatos munkás-lakónegyedeit ágyúkkal megostromló Dollfuss-reakció kényszerítette. Bécs szocialistái fegyverrel a kézben egyengették és tisztogatták az utat a fővárost vívó Vörös Hadseregnek . Renner, Bauer, Danneberg, Deutsch Bécsé, a szociáldemokrata Bécs olyan fogadtatásban részesítette a Szovjet Unió hős fiait, amilyenben még egyetlen felszabadított fővárosban sem volt részük. Április utolsó napján Május Elseje ünnepi hangulatában írjuk ezeket a sorokat. Magyarországon, a feltámadt szabad Ausztria szomszédállamában. S boldog büszkeséggel állapítjuk meg: egy hónap elég volt arra, hogy az ausztromarxizmus, a „kétés feles internacionálé" Ausztriája teljesen magára találjon s kormányának élére állítsa a nemzetközi munkásmozgalom és a világ szociáldemokráciájának büszkeségét, az ausztromarxizmus egyik megteremtőjét és államvezetési gyakorlatának legkiválóbb megtestesítőjét, Renner Károly elvtársunkat, örömünk kettős. Először is biztonságérzetet nyújt nekünk, hogy ez az Ausztria, a Renner bölcs és kipróbált, vezetése alatt álló Ausztria választja el országunkat a hitlerizmus összeomlásának napjaiban a német vér-, szenny-és tűztengertől. Másodszor pedig éppen az osztrák szociáldemokrata mozgalom volt (a csehszlovák mellett) a múltban is legjobb és leghatalmasabb szövetségesünk a Dunavölgye megbékítésére és közös belső problémáink megoldására irányuló törekvéseinkben. Megtermékenyítő és termékeny együttműködés volt ez, sokat tanultunk Renneréktől. S most újra együtt dolgozhatunk a régi, a szocializmus ellenségei felé kompromiszszummentes, a dolgozók egységének megteremtéséért mindig minden áldozatra kész, demokratikus szellemben — az igazi szociáldemokrácia marxista szellemében. S hogy a Szovjet Unió, amelynek a Dunavölgye összes államai szabadságukat köszönhetik, milyen nagyra értékeli szándékainkat és erőinket, annak ékes bizonysága, hogy éppen a Szovjet Távirati Iroda adta hírül a világnak Renner Károlynak, a szociáldemokrata vezérnek új küldetését a Vörös Hadsereg által felszabadított Ausztriában. * Renner elvtársunk ma hetvennégyéves. Nagyszerű, fiatalos energiáit semmiféle szenvedés és üldöztetés nem törhette meg; ő a szociáldemokrácia „great old man"-je, öregségében is hatalmas, erős vezéregyénisége. Nem újdonság számára a pozíció, amelybe most került. 1918 novemberében — mint az osztrák szocializmus nagymultú, páratlan tekintélyű vezető politikusa — ő lett az osztrák köztársaság első kancellárja s e tisztét megtartotta az osztrák részről általa vezetett béketárgyalások lezártáig, 1920 júliusáig. Utána mint a pártvezetőség tagja s a Munkásbank elnöke a legtevékenyebben részt vett a szociáldemokrácia bécsi fellegvárának felépítésében, a bécsi munkásság politikai és gazdasági hatalmának megalapozásában. 1931-ben a nemzetgyűlés elnöke lett és az is maradt 1933 márciusáig, amikor önkéntes lemondásával megindult a nyílt harc a Dollfuss-politika ellen. Renner tudta, hogy az első alkotmányszegés, amelyet Dollfuss 1933 márciusában a vasutas-sztrájk letörésére követett el, már a fasizmust jelenti, a fasizmus pedig a hitlerizmust és Ausztria romlását. Ezt pedig nem akarta a parlamentarizmus demokratikus külszínének fenntartásával fedezni. 1933 márciusában az első államférfi volt Európában, aki előre látta és aktívan levonta a politikai konzekvenciákat abból az eseménysorozatból, amely végeredményben 1938 márciusához, az Anschlusshoz, a hitleri imperializmus első fegyvertényéhez és ezzel az új európai háborúhoz vezetett. Renner elvtársunk nemcsak nagy államférfiú és a szocializmus elméletének kiváló tudósa, hanem a rinnavölgyi kérdéseknek és a magyar ügyeknek is különleges szakértője. Pártunk belpolitikai küzdelemeiben is részt vett 1910-ben „Tisza István gróf és az általános választójog" című (külön füzetben is megjelent) feltűnést keltő előadásával. Nevezetesebb munkái dunavölgyi kérdésekről: „A monarchia nemzeteinek küzdelme az államért (1902), „Az osztrákmagyar dualizmus krízise" (1904), „Az osztrák-magyar monarchia alapjai és fejlődési elvei" (1906), „Ausztria megújulása" (1919). Marxista állásfoglalását a politika és a gazdaságtan általános kérdéseiben „Többségi és népképviselet" (1904), „A népek önrendelkezési joga" (1918), „A közgazdaság mint összfolyamat" (1924) című műveiben és számtalan nagyjelentőségű tanulmányban fejtette ki. Nem csak tudós és nem csak politikus! Személye a marxista elmélet és marxista gyakorlat nagyszerű, dialektikus egységét reprezentálja a szociáldemokráciában. Szalai Sándor Május elseje A Magyar Dohányjövedék május elsejére 1 pengős „1945 május 1" elnevezésű cigarettát bocsát a közönség rendelkezésére. A főváros fontosabb útvonalain árusítják. A polgármester a sörre vonatkozóan május elsejére felfüggesztette az alkoholtilalmat. Az orosz katonai parancsnokság hozzájárulásával engedélyt adott a polgármester arra, hogy május elsején a Duna-hidakon este 8 óráig lehessen közlekedni. A Nemzeti Segély és a Gyermekbarátok Országos Egyesülete közösen rendeznek ünnepélyt május elsején a gyermekek számára az Állatkertben. A műsor keretében színielőadás, bábjáték, mutatványos műsor és még sok kedves mulatság szórakoztatja Budapest gyermekeit. Petrovics Elek személye jelentette a Szépművészeti Múzeum élén a régi nemes értelemben vett európai kultúrát. Neki távoznia kellett ebből a pozícióból, hogy helyébe a reakció ültesse oda a maga jelentéktelen figuráját. A Művészeti Tanács legutóbb foglalkozott a Szépművészeti Múzeum vezetésének ügyével és Bernáth Aurél indítványára a kormányhoz fordult, hogy Petrovics Eleket állítsa vissza a Szépművészeti Múzeum élére. Ezt a határozatot mindenképpen helyeselnünk kell. Nem Petrovics Elek szorul megfelelő elégtételre, hanem a Szépművészeti Múzeum kellő vezetésre. Petrovics Elek roppant tudása és mély bölcsessége valóban alkalmas arra, hogy az országnak ezt a nemzetközi jelentőségű intézményét mai válságából kivezesse. sz. ».