Népszava, 1946. március (74. évfolyam, 50–74. sz.)

1946-03-31 / 74. szám

TUDATOSAN ÁLLTUNK HELYT... Múlt vasárnap testvérpártunk lapjának vezércikkében olyan mon­datok jelentek meg, amelyek álta­lánosságban tartott fogalmazásuk­kal alkalmat adnak arra, hogy a nem kellőképpen tájékozott olvasó tévedésbe essék. A Szabad Nép egyesztendős születésnapját ün­neplő vezércikkben szó esett az el­nyomatás korszakának úgynevezett „legális ellenzéki" sajtójáról és a ki­mondott elmarasztaló ítélet egye­sekben azt a benyomást kelthette, hogy vonatkozik a Népszava múlt­jára is, amely most pedig a több­százéves börtönbüntetésekkel, a fél­holtra vert és lemészárolt munka­társak hosszú és fájdalmasan szép névsorával a magyarországi mun­kásmozgalom háromnegyed évszáza­Közvetlenül a háború kitörése előtt, 1939 június 18-án jelent meg ezzel a címmel Szakasits Árpád egyik vezércikke, néhány sort érde­mes idéznünk belőle: „ Nem bizony, senki zsákmánya nem leszünk, sem futóbolondoké, sem ka­landoroké, sem kegyes politik­ai csa­lóké. Nem leszünk zsákmánya sem a jobb, sem a szélsőjobboldalnak, sem semmiféle demagógiának, bármerről is ostromolna bennünket. Nem leszünk zsákmánya sem egyik, sem másik most divatozó széláramlásnak, vakmerő és öntelt frakciónak. Hiába nyújtogatja csápjait felénk a nyilas kalandorság, az EMSZO, a MÉP, a MÉM, meg a Nemzeti Munkaközpont, nem leszünk zsákmánya egyiknek sem. Sem ezek­nek, sem másoknak, akik most kegyes álarc mögül prédikálnak felénk , azoknak sem, akik rajtunk követelik az úgynevezett „magyar szocializ­mus"-t. Kinyújtott karok merednek felénk minden oldalról s mi állunk e körben egyedül, de elszánt nyugaton mai. Nem, nem leszünk zsákmány senkinek, semmiféle hóbortnak, semmi­féle erőszaknak, semmiféle elfogult­ságnak, semmiféle csábításnak. A kört, amelynek közepén állunk, jól ismerjük, hiszen két évtizede szorul közöttünk. Zsákmányra éhes szemek villannak ránk s újra, meg újra, fel­zúg a hajrá! Meggyőződésünk, hogy abból a zűrzavarból, amelybe a há­ború után (az első világháborúról volt ekkor még csa­k szó. A szerk.) az emberiség belezuhant, nincs más kivezető út, csak a demokratikus szocializmus. De meggyőződésünk nemcsak a távolabbi jövő dolgaira hat ki, hanem a jelen problémákra is. A dolgozó tömegek mai problémáit sem lehet megoldani azokkal a mód­szerekkel és eszközökkel, amelyekre a jobboldal és szélsőjobboldal egyaránt esküszik". Ezek a sorok alig két héttel az 1939-es nagy nyilas választási győ­zelem után jelentek meg a Népszava hasábjain. „Tudatosan álltunk helyt..." A következő esztendőben már a cenzúra tombolt a háborús Magyar­országon. Mozgási szabadságunkat erős korlátok gátolták, de felada­taink megnövekedtek. Igyekeztünk hűséggel és erőteljesen megharcolni a reánk szabott harcot. 1940 kará­csonyán így beszélt a Szakasits­vezércikk: szabadságot keresi az emberiség évezredek óta. Igen, mert a cél már évezredek óta ott lebeg az emberiség előtt. S lássék most bármilyen távoli­nak es a cél s a beteljesülés ideje, közelebb vagyunk hozzá, mint bárki hinné... Büszkék vagyunk rá, hogy ebben a roppant küzdelemben mi is részt vettünk s részt veszünk. Még büsz­kébbek vagyunk arra, hogy nem ma­radtunk a vak történelmi erők vak játékai, hanem, hogy ebben a világot átfogó roppant erőfeszítésben és gigászi harcban tudatosan álltunk helyt fél­évszázad óta, amióta megalakult Magyarországon is a Szociáldemo­krata Párt... A szocializmu­s eszméje mögö­t eladdig mozdulatlan, közöm­bös, tudatlan tömegek sorakoztak föl, amelyeket a szocialista gondolat varázsereje és tulajdon osztályhelyze­tük és történelmi rendeltetésük föl­ismerése öntudattal töltött m­eg. Ez már nem valamiféle szektárius-mozga­tának legdicsőségesebb lapjait írta meg. Biztosak vagyunk benne, hogy a cikk írója, Révai József elvtárs, nem szándékozott félreértést kel­teni — mégis, a cikk elolvasása után,­ önmagunk emlékezetének ellenőrzésére elővettük főszerkesz­tőnk közelmúltban megjelent vezér­cikkgyűjteményét, amely mintegy keresztmetszete az utolsó öt ellertr forradalmi esztendő marxista újság­írásának és lapozgattunk az össze­gyűjtött Szakasits-cikkekben, való­ban annyira korrumpálódtunk a le­galitás következtében! Valóban el­mosódtak a határok a kényszerűség és hazugságok között. Valóban el­hallgattuk a magyar nép igazi kö­veteléseit, sem volt. Nem földalatti összeesküvők kicsiny csapata. Ez maga a szervezett munkásosztály volt, amelynek agyá­ban nem kavarogtak misztikus ködök, amelynek lelke nem zsibbadt meg­szállottságban. Ez a szervezett mun­kásosztály értelmes elmével és har­cos szívvel fogott hozzá elvégzendő Helyszűke miatt nem tudjuk itt leközölni ezt a cikket, amely meg­indokolja, hogy miért volt szükség a demokráciáért síkraszálló erők kórusának megszólaltatására. Hadd álljon itt néhány mondat csupán: „Szükség van erre a kórusra... és ebben a kórusban azért áll bent a szervezett szociáldemokrata munkás­ság is, mert soha jobban nem érezte, mint éppen ezekben a vészterhes időkben, hogy , lételeme, amelyben emberhez méltóan, szabadon és leg­jobb s legértékesebb erőit kifejtve él­het, csakis egy független és szabad Magyarország lehet: szabad nép sza­bad országa, amely csakis így, ilyen szabadon és függetlenül lehet értéke Európának. Mi, szociáldemokraták, nagy, békés egységekről, népek egye­süléséről, barátságot együttműködés­ről ál­modunk s tudjuk is, hogy ez az álom egyszer megvalósul, mert meg kell valósulnia. De tudjuk azt is, hogy egy ilyen egyesülésben Magyar­országnak magyarnak kell maradnia és függetlennek, mert a népek semmi­féle egyesülése nem lehet sem egész­séges, sem észszerű, sem tartós, ha nem a közmegegyezés elvén épül fel. A mi számunkra tehát az ország sza­badsága és függetlensége nem csupán a jelen kérdése, hanem a jövőé is. Kell is, hogy így legyen, mert kell, hogy értelmes folytatói és bátor har­cosai legyenek annak az ezereszten­dős küzdelemnek, amely ezen a földön annyi hősiességgel folyt, hogy ez az ország ország­ai­k és népe népnek meg­maradjon. Magyarország szabadsága és függetlensége, a népszabadság gon­dolata és a szociális haladás nem a pillanat politikai jelszava tehát, hanem mélyen átgondolt, és a magyak­ törté­nelemben gyökerező életprogram." A Karácsonyi Szám nyomán fel dolgaihoz. .. Az ellentét nem­ válto­zott és nem is változik, amíg a tár­sadalom osztálytagozódása megmarad és megnyuk­ad a termelés és meg­oszlás rendjének ellentéte és a ter­melőeszközök magántulajdoni rend­szere. Ezt az ellentétet csak az új, szocialista módra megszervezett ter­melési rend oldhatja föl. És mert addig mindig lesz ellentét, természe­tes, hogy lesz küzdelem is. És ha küz­delemnek kell lennie, lehetnek-e mások ennek a küzdelemnek a hordo­zói, mint azok a dolgozó tömegek, amelyeknek életérdeke fűzödik ahhoz, hogy magasabb rendű termelési rend, magasabb rendű társadalom lépjen a mainak helyére. Ez az átalakulás nem valósulhat meg küzdelem nélkül. Ezért oktalanság abban hinni, hogy a szociáldemokrácia eltűnhetik a föld színéről és a demokratikus szocializ­mus lelkét megölhetik.. A fejlődést el­téríteni útjáról tartósan nem lehet." Ezeknek a soroknak megjelenése idején már folytak a történelmi jelentőségűvé vált magyar népfront szervezési munkái. Egy év­vel ké­sőbb, a Népszava hírt« 1941-es Ka­rácsonyi Számában jelentkezett a nyilvánosság előtt a demokratikus polit­ikai erők szövetsége. viharzott tombolat többhetes őrjön­gése mutatta, hogy a Népszava mennyire nem fizetett megalkuvás­sal „legalitása" védelmében. Mi kell a magyar falunak? Megint egy talajomra elővett cikk a következő, 1942-es évből. Január 11-én jelent meg az „Agrárproblé­mák Magyarországon" című Szaka­sits-vezércikk, egy-két részletet idé­zünk ebből is: „De hát mi is kellene a magyar falunak? Először is az kellene, hogy senki a falu népe közül ne szoruljon idegen kenyérre, jóllakhasson a ma­gáéból. Ehhez meg az kellene, hogy vagy elegendő föld, vagy elegendő és emberségesen megfizetett munka jus­son mindenkinek. Földhöz is, munká­hoz is úgy jutna a falu, ha föld­reform ,jönne, meg tervszerű okos te­lepítés. Az kellene a falu népének, hogy ez az új földreform ne csak föl­det juttasson a nincstelen, vagy ke­vés földű embereknek, hanem eszközö­ket is hozzá, hogy a földet megművel­hessék ... Sok minden k kellene a ma­gyar falunak. De hogyan jusson hozzá? Nem elég megmutatni a célt, nem elég­ álmodozni. Az is kell, hogy megmutassuk, a célt hogyan lehet el­érni. A cél: békés munka, nyugalmas fejlődés, jólét, kultúra. Az út ezekhez a célokhoz: a harc. A harc legerősebb fegyvere pedig a szervezkedés. Szer­vezkednie kell a falu népének! ... Nincs más út a falu számára sem a gazdasági jólét felé, mint a szocializ­mus" Ezzel a cikkel indítottuk meg hí­ressé vált agrárpolitikai cikksoro­zatunkat, amely a parasztság fel­emelésének problémáit tárta fel és vitatta meg heteken keresztül. „Zsákmánya pedig nem leszünk senkinek !" A karácsonyi cikk .Föld, kenyér, szabadság!" A parasztság kérdései állandóan foglalkoztatták a Népszavát. Az­ 1943. évi február 14-én megjelent­ „Nép és a népiesek" című Szakasits-" cikk két vezérszólama a régi szociál­demokrata agrármozgalmi jelszó, a „Föld, kenyér, szabadság!" és a so­kat jelentő Petőy-idézet. ..Néppel a népért!". Néhány sor ebből a cikk­ből: „Három szó csupán: föld, kenyér, sza­badság. Egyszerű és világos program. A nép szívéből fakadt. Kár sok Siót fecsérelni körülötte. Aki vallja, mint ahogyan mi valljuk kezdettől fogva és változatlanul, áljon be az érte harco­lók sorába. A­ hogyan körül lehetnek, legyenek, bizonyára lesznek is viták, de az út csak egy lehet: a holnap Magyarországa... Igazi népi poli­tika a néppel a népért! Az ipari mun­kásság jól megtanulta ezt a leckét s megtanulta azt a másikat is, hogy nagy dolgokhoz nem elegendő egye­dül az őn ereje Elég, ha arra telik belőle, hogy önnaagát fölemelje a mélységből s hogy segítsen falu­si test­véreinek, mint'hogy mindig is segí­tett már akkor is, amikor a mai né­piesek még attól is messze voltak, hogy megszülessenek. Bizonyára, nem sok­ kell ahhoz, hogy a falvak népe ráeszméljen önnön erejére és Meg­tanulja azt öntudatosan és mérték­tartóan felhasználni a maga és or­szága érdekében, együtt az ipari mun­kássággal, egy testvéri szövetségben. Harmadiknak tág kaput nyit a váro­sok és falvak népe, jöjjenek az alkotó­izellem emberei." Ebben az esztendőben már aggasz­tóvá vált Németország és bérencei számára a hadihelyzet. A Népszava kötelessége volt, hogy hallassa sza­vát a jobboldali riadozásokkal szemben. 1943 augusztus 29-én „Győzelem vagy halál" című cikké­ben így írt Szakasits Árpád elvtárs: Egyik szélsőjobboldali lap tudósí­tásában olvastuk e szörnyű és ijesztő el­ernatú­fát. Megfrldva ezzel: harma­dik út nincs. Talált nam !iellet­t volt rá NÉPSZAVA, 1946 m*m­ár , hanem a nép között észrevennünk? Lehet! Mégis, badulhatunk az ösztönzéstől: sgent kell mondanunk. Mert a szélsőjobb­oldali hős nem tulajdon m­ellének sze­gezte „vagy-vagy"-ának pengéjét, a nemzet szívének. A nemzet, pedig semilyen körülmények nem akar meghalni... Mi igazán élesen szemben állottunk az egymást követő kormányokkal , har­cunkat ezzel a rendszerrel , meg­harcoltuk, de sohasem mondunk le az élet igényéről és soha nem vesztettük el reménységünket abban, hogy ez e jobb sorsra érdemes nép egyszer mégis elfoglalja az őt megillető he­lyet a népek nagy közösségében. Igen, mert, mindig hittünk a harmadik út­ban, az élet útjában ... Pártok meg­tehetik­,­ hogy a győzelem, h­ogy halál alternatíváját állítják magukkal szembe. A nemzet számára mindig ott van még a harmadik út is: élni." Igen, élni, megmaradni, fölemel­kedni ... Az egész magyar nép ké­szen áll a jövőre. Nincs benne félelem. És nincs benne lemondás. Európának ezen a viharvert tájékán teljesíteni akarja és teljesíteni is fogja köteles­ségét. Minden körülmények között." Egyre nehezült a nyomás, egyre súlyosabbak lettek a viszonyok, így érkezett el a tragikus 1944-es év, a fasiszta terror esztendeje Magyar­országra. „A dolgozó tömegek hazája lesz ez a föld" Pontosan három héttel a német megszállás előtt, a magyar látszat­függetlenség végóráiban, 1944 feb­ruár 27-én még harcolt a N­épszava, harcolt az utolsó pillanatig, a már­cius 19-i utolsó megjelenéséig. „A kérlelhetetlenek" című cikkében eze­ket írta Szakasits elvtárs: „El kell ismernünk, nagyon mutatós az az egységes front, amely torzon­á­borz haraggal néz szembe azokkal e pártokkal és irányzatokkal, amelyek nem vallják, mint ők, hogy: vagy-vagy. Amilyen hosszú es a front, éppen olyan elnyújtott minden kiál­tása is, K­enemód mérges üzeneteket küldözget ideálra s zörögnek papiros kelevézei. Szerencsére nem vagyunk ijedősek. Láttunk már ilyen viharo­kat ... Bármiként fordulnának is a dolgok, a dolgozó tömegek hazája lesz ez a föld és úgy rendezkednek be ebben a hazában, ahogyan a­t egy­felől a gazdasági viszonyok és lehető­ségek, másfelől a nemzetközi viszo­nyok megengedik, de mindenesetre oly módon, hogy ebben a hazában minden dolgozó ember meglelje béké­jét, nyugalmát, emberi életlehetősé­geit és kultúráját. A dolgozó tömegek nem játszanak a szavakkal, de nem is kábíttatják el magukat a szavak já­tékától. Erről bizonyságot tettek már akkor is, amikor « nyilas frázisok úgy burjánzottak, mint « ffr­ow»­. bizonyságot tesznek erről most is é­s majd a jövőben is A dolgozók, elsősorban a szervezett munkásért, mindig készek voltak arra, hogy részt vegyenek elvi küzdelmekben, elvek tisztázásában, de elutasítják maguk­tól a vezényszavas metódusokat és a parancsol­ómódot Minek­ tovább folytatni az idéze­teket? Egyetlen cikkírónk, akkori és jelenlegi főszerkesztőnk számos cikkéből szedtük ki találomra ezt a néhány idézetet. Szó sem esett még a Népszava többi munkatársának, a sok-sok mártírnak és néhány életben maradottnak munkásságáról. Aki részt vett az ellenforradalom­mal és fasizmussal vívott élethalál­harcunkban, vagy akár csak Ma­gyarországon tartózkodó szemlélője volt is, tudhatja, ami köztudott és kétségbevonhatatlan. Meghalt? Náthás? In­fluenzás? Fá­j a fe­j­e ? Ügyeljen a sorrendre!

Next