Népszava, 1947. január (75. évfolyam, 1–25. sz.)
1947-01-01 / 1. szám
HI 1G /K /. szrfm. Budapest, 7947 január 1, szerda FPC7 A b JT 19 Mmm SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KOZPONTI Szerk. és kiadóhivatal: VIII, Conti ucca .4 Megjelenik hétfő kivételéve: minden nap Telefon: 137-562. 137-563. 137-564 I ára: 40 fillér HETVENÖTÖDIK ÉVFOLYAM /rícr: Szakasits Árpád Kicsit meghatottan, kicsit az emlékezés lázában és szocialista büszkeséggel rovom ezeket a sorokat, hogy mindenekelőtt emléket állítsak — bármily szerényen is — azoknak a bátor és hőslelkű férfiaknak, akik eladultak és utat vágtak a magyar rengetegben. A hőskorszak első, nagyszerű harcosai előtt hajtom meg a szociáldemokrata munkásmozgalom vihartépett, vörös lobogóját. Azoknak emléke előtt, akikben itt e földön, a mostoha magyar földön először lobbant fel a szemálista gondolat s akik először hajoltak papírjuk fölé, hogy kéziratot adjanak a munkások újságjának. És szóljon az emlékezés szava arról a maroknyi táborról, amely először vette kezébe a munkások számára készült szocialsta újságot, amelynek minden sorát a szívük vérével írták az első szocialista újságíróra. Fölöttem villanyfény sugárzik, alattam modern nyomdánk gépei dübörögnek, a szerkesztőség egész emeletet foglal el, írógépek kattognak, telefon cseng, rádió szól, távirati irodák ontják a kőnyomatosok tömegét, szerkesztőség, nyomda, kiadóhivatal bonyolult apparátusa mozgásban, lázban szolgálja a Népszavát, ame-lyet csecsemőkorában rideg mosókonyhában dajkáltak éhes és üldözött munkások. Százszorosan, ezerszeresen visszhangzik bennünk azoknak a munkásoknak szíve dobbanása, akik először vették kezükbe a szocialista újságot, amelynek nyomdaköltségét silány keresetükből rakták össze s terjesztéséről is maguk gondoskodtak. Igen, mosókonyhában, sötét pincehelyiségben fénylettek fel az első szocialista betűk és ezek a fénylő betűk milyen nehezen hatoltak át a fekete magyar éjszakán. De mégis áthatoltak. A betűk egyre fényesebbek, lángolóbbak lettek és egyre több világosság sugárzott az éjszakában. Hogy ezek a fények felgyulladtak, hogy betű és szó hirdette a szolgabírás, csendőrös magyar feudalizmus világában a szocializmust és a demokráciát, hogy ezrek, tízezrek, százezrek lángrakaptak és harcba indultak jogért, szabadságért, igazságért, emberségért, mindennek nagy része van abban, hogy ez az ország nem veszett el, hogy a magyar városokban és falvakban nem maradt idegen a demokrácia eszméje és a szocializmus gondolata. A szociáldemokrácia érdeme, hogy ebben az országban, amelyet egyként nyomott a Habsburgok igája és a magyar feudalizmus terhe, megmozdult munkásság és parasztság és harcbaszállt jogért, szabadságért, kenyérért. A szociáldemokrácia nyitotta meg az elnyomottak és kizsákmányoltak szívét és elméjét a tudományok és művészetek számára, a szociáldemokrácia keltette fel a jogfosztott tömegekben az emberi méltóságérzetet és nevelte őket öntudatra, bátorságra, harcra, forrongásba hozván ezzel az egész ország életét. Igen, nyugodt lélekkel hivatkozhatunk arra, hogy azok a hatalmas gazdasági és politikai harcok, amelyeket a szociáldemokrácia vezetett, megtermékenyítették a magyar szellemi élet minden területét. Aj agyarmunkásmozgalom kezdete a magyar szellemi élet reneszánszának a kezdete. Tudomány, irodalom, művészet ettől a mi mozgalmunktól kapott ösztönzést, biztatást, erőt az alkotásra, keresésre, kutatásra, a megszületett útnak az ósdival való mérkőzésére. És ennek a hatalmas, lelkeket felszabadító, intézményeket teremtő, harcos, termékenyítő mozgalomnak az élén mindig ott lengett a Népszava lobogója. A Népszava egyszerre volt olvasókönyv és szószék, harcoknak hirdetője, tömegek nevelője, új eszmék, új gondolatok, új művészetek hajléka és patrónusa. A Népszava harcban született és harcok közepette nőtt meg. Napilappá akkor vált, amikor legmagasabbra csaptak a választójogi harcnak lángjai. Ahogyan a semmiből született meg, úgy a semmiből lett napilappá is. Semmiből? Mégsem. Harcos, öntudatos, önzetlen munkások akaratából, szájuktól elvont falatokból. A Népszava homloka mindig tiszta volt és tiszta most is. Le nem pénzelhették, meg nem vásárolhatták, el nem csábíthatták és meg nem félemlíthették. Makulátlan maradt. Sajtóperek zápora hullott rá. Sokszáz esztendő börtönbüntetést szabtak ki munkatársaira, de a Népszava gerince meg nem törött s fénye ki nem lobbant, elkobozták, újra nyomták, betiltották, újra megjelent, nem bírtak vele sem a farizeusok, sem a hóhérok. Mártírjainak száma végtelen, halottainak élén ott lebeg Somogyi Béla, Bacsó Béla, Mónus Illés, Gergely Győző, Kasztel András, Gosztonyi Lajos, Gál Andor, Löwinger Miksa ... Két világháborúban harcolt szinte egyedül az öldöklés ellen, a sötét barbársággal szemben, a szennyes fasizmus, a becstelen hitleri terroruralom, a nyilas banditizmus hóhéruralma ellen. Az első világháborút követő forradalmak után az ellenforradalom brigantijai összetörték gépeit, a második világháború utolsó esztendejének elején a német megszállók szállták meg a Népszava házát s hitték, hogy kioltják életét. De, íme, nem a Népszava, hóhérai pusztultak el A Népszava halhatatlan, halhatatlan lelket lehelt belé a harcos magyar proletárok szolidaritása, öntudata és áldozatkészsége. Halhatatlan lelket lehelt belé Ady Endre és József Attila, Somogyi Béla és Garami Ernő, Kunfi Zsigmond és Weltner Jakab, Révész Béla és Farkas Antal. És még annyian mások, a magyar szellem legkiválóbb képviselői közül, akik a Népszava oltárán gyújtották meg lelkük tüzével az áldozati fényt. Nem történetet írunk, csak emlékezést. A Népszava története Magyarország utolsó háromnegyed évszázadának története. Magunkról beszélünk és nem lehetünktárgyilagosak. Emlékezésünket átfűzik érzelmek, örömök és bánatok. Szobánk, amelyben e sorokat írjuk, megtelik árnyalakokkal, mind betódulnak hozzánk, akik valaha a szerkesztőség folyosóján izgalmas várakozásban égtek, akik a betiltott, de újra nyomott Népszavá-t a háztetőkön át kilopták a Világosságnyomda épületéből, agitátorok, akik terjesztették a mi Népszavánkat és akik nincsenek már többé. Halott költők, újságírók, írók, művészek árnyalakjai tolonganak körülöttünk, gyönyörű harcok gyönyörű emlékei elevenednek fel: vörös csütörtök, május 23, szeptember 1, sztrájkok, tüntetések, utcai harcok, sortüzek dördülése, forradalmak, ellenforradalom, börtön és gyilok, internálótábor és gázkamra... De a föld alatt is élt a Népszava szelleme, élt a szocialista gondolat, a föld alatt is folytatódott a mozgalom , ép lélekkel, ép szellemmel folytatta, amit elkezdett, amikor ütött a szabadság órája s amikor a testvéri szovjet nép hős katonái felszabadították az országot és a népet, amely most építi majdani boldog, szép hazáját azzal a lelkesedéssel és öntudattal, azzal a szocialista hittel, amelyet oly álhatatosan sugárzott a Népszava 74 esztendőn át, dacolva szuronnyal, börtönnel, bitóval. A szabad Népszava szabad betűi lángolnak a magyar hajnalban és hirdetik a megújulást, a szabadságot, a szocializmust. Üdvözlet az olvasónak, köszönet a harcosoknak! Friss lélekkel indulunk a győzelem útján szocializmus győzelme felé f 75. mérföldkőtől * rti .i..' .• * IV' " KOSSUTH'HÍD A nyár papírt visz itt, sirályt a tél, s a tömeg egyre jő: csoszog, sziszeg, tolakszik, nem beszél s a túlparton mint sötét kályhacső fordul, mikor leér. Korlátjánál fagyott gyümölcs a hold mit tar kertjében ránkhagyott az ősz. Kongy batyusai őskori csigák, velük a múlt, e dühödt némaság, s a nemzeti nyomor. •Egy éve járok itt nyugat s kelet mesgyéi közt, rossz deszkapadlaton, a hordalék, a mély, a víz felett és átkelőn elfog a szánalom, aztán a rémület. Ruháikat, a szélfitt rongyokat megszoktam, úgy, mint ők. De nem szemük zavart fényét a kalapok alatt s melyet zokogva hína vissza sok a szégyenfára aggatott időt. Csak egyszer látná meg belső mezét a víz tükrén e sok kölyök, kanyas s a szólamoktól részeg férfinép! Hidat avatni három nemzedék a fakorlátról hogyan ugrana! Aztán töprengek: negyven lesz-e, húsz, vagy harminc év, mi ide népet hoz, bölcset, mélyet, tisztest, mást, mint a bús ütődött had, mely száz irányba húz, s magához is gonoszt ÉS félelem — elbírja-e a híd, a görgő horda lomha sulyait, e rút híd, mely csillagporban lebeg, s mit éjjelente munkáshad javít, hogy szét ne essék a semmi feletti így szánom én az elveszett hadat, mely mennyi pokol közt nyugtot nem talál, és így szánom magunkat s magamat, kik dolgozunk és szavalunk vakon mint kínpadon, az üres színpadon. A jövendőnek forr pincénk ftora, az éj ránknőtt, mint nyálkás viznövény, és köszönet itt,nem fakad Goba." Sírunk során a pírsi fú tövén, ház lesz a glória. FALUDY GYÖRGY