Népszava, 1947. január (75. évfolyam, 1–25. sz.)
1947-01-01 / 1. szám
A Népszava és az októberi forradalom írta: Károlyi Mihály A Népszava nagy befolyást gyakorolt az októberi eseményekre. Az 1918-as nagy eseményeket megelőző hónapok történetének legszebb időszakát idézik. Tulajdonképpen a négyéves háború alatt bontakozott ki teljes lendülettel a magyar szocialista újságírás. Természetesen ez sem ment zökkenők, ellentétek nélkül s talán éppen a Szociáldemokrata Párton belül megnyilvánuló különböző felfogások megütközése hozta létre a magas színvonalú, európai mértékkel mérve is helytálló éss a magyaar politikai életben döntő jelentőséggel bíró Népszavát. Számomra a Népszava elsősorban, mint az akkori politikai és ideológiai küzdelmek harcos orgánuma jelenik meg s így most, amikor jubileuma alkalmából szívből köszöntöm, azzal hódolok legjobban a magyar munkásság e nagymúltú napilapjának, ha ezt a korszakot elevenítem fel. Két név kívánkozik a tollamra: Kunfié és Garamié, akik egyúttal az akkori Szociáldemokrata Párt két különböző irányát is jelképezték. Ez a két irány a Népszavában, a külső egység megőrzése ellenére, nap-nap mellett megnyilatkozott és fontos szerepet játszott az októberi forradalom ideológiai és taktikai előkészítésében. Míg Garami Ernő a demokratikus vívmányok, mindenekelőtt az általános titkos választójog elérésében látta a kiutat és azt hitte, hogy csak ilyen módon lehet a fennálló rendszeren változtatni, addig Kunfi, velem együtt hamarosan felismerte a forradalmi pacifizmusban rejlő erőt s meggyőződéssel hirdette, hogy a ternepek háborúellenességére kell apellálni, mert így közvetett, frontális támadást lehet intézni a reakció ellen. Garami a törvény hatalmával kívánt hatni, Kunfi fegyver ellen fegyvert akart szegezni. Ezért is kapcsolódott Garami inkább a polgári, legálisabb ellenzékhez, Vázsonyi Vilmoshoz és Kunfi inkább hozzám, aki akkor szinte törvényen kívül álltam. Mi akkor már tudtuk, hogy a politikai kérdések elsősorban a lövészárkokban dőlnek el. Ez a Kunfi és Garami közötti ellentét, mint mondottam, nem egymás ellen és nem is vita formájában írott, nemes ideológiai verseny jegyében megszülető Népszava-cikkekben nyilatkozott meg a közvélemény előtt, úgyhogy mi mindannyian nagy izgalommal lestük a Népszava minden számát, így lett a Népszava minden példánya történelemmé, illetve így formálta a Népszava a történelmet. A híres 1918 januári sztrájkok idején ennek az ideológiai és taktikai küzdelemnek gyakorlati jelentősége lett. Az események Kunfiék segítségére siettek, de Garami még ekkor sem volt hajlandó feladni a legális demokratikus fejlődés elvét. Nem arról volt szó, hogy akár Kunfi, akár a nem szocialisták között, én vagy más, akik a forradalmi pacifizmus alapján állottunk, nem kívántuk volna a titkos választójog kivívását, csak éppen nem hittük, hogy ez megfelelő út a feudális rendszer megbuktatására, a háború megszüntetésére. (Hiszen magam is ajánlottam Károly királynak, mikor az különbékét kívánt kötni, hogy vezesse be előbb a titkos választójogot, mire ő a parlamenti többség, Tiszáék ellenkezésére hivatkozott.) 1918 augusztusában azt javasoltam a baloldalnak, rendezzünk egy monstre háborúellenes tüntetést, amit Garami azzal ellenzett, hogy nem vállalhatja a felelősséget munkások megöléséért. Mintha akkor a fronton egyetlenegy napon nem sokkal több katona halt volna meg. Éppen ez volt az, amit a Garami-irányzat nem látott: az események gyors egymásutánját, a forradalmi hangulatot, ami már nem engedte meg, hogy törvényes aggályokkal álljunk elő. A Népszava azonban egyre inkább Kunfi álláspontját tükrözte vissza. Nemcsak a tömegek, de maga a párt és a pártlap is fölébe kerekedett az eseményeknek. Míg a politikai körök augusztusban még azt hitték, hoggy a háború 1919 tavaszig el fog húzódni, a lövészárkok katonái szinte az illegükkel érezték, hogy a vég következik. Garami becsületességét jellemzi, hogy októberben már ő is látta, hogy tévedett és szakított Vázsonyival. Ami nála taktikai és elméleti meggyőződés volt, a polgári ellenzéknél mint osztályszempont jelentkezett. Akkor már mindenki átlátta, hogy micsoda tömegeket mozgatott meg Lenin a forradalmi pacifizmussal, így lett a Népszava is félreérthetetlenül és győzelmesen a forradalmi pacifizmus, az októberi forradalom első élvonalbeli lapja. Ebbe a vonalba kapcsolódott be Böhm Vilmos is kiváló szervező képességével, így a Radikális Párttal és a Károlyi Párttal koalícióban levő Szociáldemokrata Párt vezetőiből — az utóbbiak közül név szerint főleg Böhmöt, Garamit és Kunfit kell megemlítenem — olyan puritán összeállítású, a tömegek bizalmát bíró, nagyképességű egyéneket magában foglaló kormány létesülhetett, amely büszkeségére vált nemcsak a Szociáldemokrata Pártnak, hanem egész Magyarországnak. A többi között ezért van az, hogy ma nem csupán egy egyszerű lap-jubileumot ünneplünk, hanem egy olyan újság múltjára tekintünk vissza, amely elválaszthatatlan a magyar történelemtől. Ajánljuk a hölgyeknek, hogy ügyeljenek arcuk szépségére. Használják rendszeresen az évtizedekalatt legjobban bevált, híres nagyenyent BCovics krémet A legelhanyagoltabb arcbőrt is rövid idő alatt tökéletesen rendbehozza. Éjjeli használatra két nappali használatra sárga CSOIÍ 1300)a Soa(I Crossmorin Labour-képviselő nyilatkozik a Palesztina-kérdésről A Népszava londoni munkatársának telefon jelentése Nem vitás, hogy a palesztinai angol katonák megkorbácsolása azoknak az angoloknak fárt legjobban, akik állandóan sürgették a kormányt, hogy váltsa be végre a zsidó népnek tett fogadalmat és adjon a zsidóknak nemzeti otthont Palesztinába. Ezek közé az angolok közé tartozik R. H. il .Crossmann alsóházi képviselő, a munkáspárt balközépszárnyának egyik vezető külpolitikusa. Ő különösen behatóan ismeri a palesztinai kérdést és részt vett a palesztinai ügyet tárgyaló angol-amerikai vegyesbizottságban is, amelynek előterjesztése annyira megfelelt volna az észszerű és emberséges szempontoknak, ha az illetékesek aszerint jártak volna el. Crossmann a következőket mondotta a Népszava munkatársának: — Újabb jelét látom bennük annak, hogy a terroristák mindenáron meg akarják akadályozni az angol-zsidó megegyezést. ki akarák elszabaoni az angol sortüzet, siettetni akarják a végső szakítást A palesztinai zsidóság többsége ellenzi ezt a politikást. Ez kiderült a svájci cionista kongresszuson is, ahol az amerikai delegáltak angolbarátsággal vádolták és támadták a palesztinai többség képviselőit. Nem az a fontos, hogy retorzióból korbácsolnak, az sem fontos, hogy korbácsolnak-e vagy robbantanak, a fontos az, hogy készakarva elmérgesítik a — Nyitrai Margit és Robinson Ferenc dec. 31-én házasságot kötöttek. Minden külön értesítés helyett palesztinai helyzetet — és az volna a rettenetes, ha ez sikerülne! Ignotus Pál — A budapesti napilapok belpolitikai rovatvezetői Szilveszter napján felkerestek Nagy Ferenc miniszterelnököt és újév alkalmából üdvözölték. A jókívánságokat Déri Imre elvtárs, a belpolitikai rovatvezetők szindikátusának elnöke tolmácsolta. (X) NÉPSZAVA 1947 jan. 1. Nem szabad megengednünk az erők széthullását Nagy Ferenc miniszterelnök Szilveszter napján rádióbeszédet mondott Beszédében visszapillantást vetett az elmúlt esztendő eredményeire. Ezt az eredményt a társadalom különböző rétegeinek és a politikai pártoknak összefosása tette lehetővé és ez segít bennünket a jövőben is a nemzet problémáinak megoldásában. Nem szabán megengednünk az eddig összefogott erők széthullását. Pontos tervek elkészítésével és megértésével teremtettük meg a gazdasági élet szilárd alapját és e terveknek kell érvényesülnie további életünkben. A v ILLAMHÍREK, Pápa elleni tüntetés volt Olaszország több nagy városában. Németországban tilos mindennemű hadianyag és fegyver előállítása és tartása. Akinél ilyen eszköz van, azt 30 napon belül köteles bejelenteni. Január első hetére várják Montgomery tábornagyot Moszkvába. A francia szakszervezeti kongresszus bérminimumot és az általános áremelés korlátozását követeli. A párizsi sajtó azt kívánja, hogy Franciaország újabb tárgyalásokat kezdjen az indokínai kormánnyal. Az amerikai köztársasági párt január végén javaslatot terjeszt be az adóterhek 20%-os csökkentése érdekében. Az angol külügyminisztérium magyarázatot kért a saarvidéki francia akció ügyében. Háromszáz szabadságharcosból álló csoport nagy győzelmet aratott az egyik görögországi városban. A washingtoni „Times Herald" szerint Eisenhower tábornok hajlandó indulni az 1948-as elnökválasztáson, ha a nép úgy kívánja. "A Meteorológiaian Intézet jelentése Várható időjárás szerda estis. Gyenge szél. Borult, ködös idő. Ttbb helyen kisebb havazás. A hőmérséklet alig változik. Cukor-, só-, savanyúkáposztakiosztás. A polgármester elrendelte, hogy a januári élelmiszerjegyek ,,C"-betűs szelvényére szelvényenként 50 dkg savanyúkáposztát szolgáltassanak ki hatósági áron. A januári élelmiszerjegyek sószelvényére szelvényenként 25 dkg sót kell kiszolgáltatni, kg-ként 1,80 forintos egységáron. A januári élelmiszerjegyek cukorszelvényére 25 dkg, a 12 éven aluli gyermekek részére kiadott élelmiszerjegyek januári cukorszelvényére 40 dkg, továbbá a nagybudapesti terhes-és szoptatósanyák részére kiadott januári pótjegyek „C''-betűs szelvényére 35 dkg cukrot szolgáltatnak ki hatósági áron. A karácsonyi egykilós pótbabfejadagra érvényesített jegyszelvények január 11-ig még beválthatók. J E 3 BETŰ EGYIKÉT