Népszava, 1947. október (75. évfolyam, 223–249. sz.)

1947-10-19 / 239. szám

Rasmu­ssen az asztalra öt Dánia: példa és tanaság Washingtonban, az amerikai kül­ügyminisztériumban egy nyugodt­beszédű mosolygó férfi tárgyal és az asztalra üt. — Nem! — mondja a tárgyaló és a hatalmas Egyesült Államok leghatalmasabb minisztériumában nyugtalan, bosszús futkározás és tanácskozás kezdődik. " Ki ez a férfi, aki szembeszáll az USA hatalmával? Melyik nagy­hatalom képviselője. Egyike sem­ mosolygós, energikus tárgyaló Ras­mussen, a kis Dánia külügy­minisztere. Grönlandról folyik a vita. 1941-ben, a világháború alatt Dánia megengedte az Elérésült Államoknak, hogy katonai támasz­pontokat létesítsenek a dán anya­országnál területre sokkalta na­gyobb, de alig lakott Grünland dán birtokon. Grönland jelentősége ma szinte nagyobb, mint a második világ­háború alatt volt. Washington mindent elkövet annak érdekében, hogy tartósan megvethesse lábát Grönlandon. Dánia azonban féltve őrzi felségjogait és határozott nemet­­ mond. A nagyhatalmi tárgyaló fél termé­szetesen mindent elkövet — a bur­kolt nyomásnak, az általánosan is­mert amerikai módszereknek hatal­mas tárháza áll rendelkezésére —, hogy „megpuhítsa" a kis országot Dánia azonban állja a harat Egy kis állam ereje Honnan veszi Dánia az USA-val való szembeszálláshoz szükséges erőt? Mélységesen gyökerező demo­kratikus öntudatából. Dánia az erős, öntudatos, felvilá­gosult és szociális nevelésű parasz­tok országa. Sehol a világon nincs ol­y­an fejlett szövetkezeti élet, min­t Dániában. A sokat és exportra ter­melő alulról épült parasztszövets re­nd­ek hazá­ja ez. 1925-ben kerültek a szocialisták kormányra és demokratikus fej­lődés útján tüntették el a nyo­mort, a nélkülözést és a ki­zsákmányolást. A náci hadigépezet azonban Dá­niát a maga éléstárának és ugró­deszkájának szemelte ki és 1940-ben a Wehrmacht csizmái tiporta i­ le a békés kis országot. A Gestapo, az SS, az SD banditái rárohantak a gazdag földre. A megszállt orszá­gokban oly jól ismert rendszeres német rablógazdálkodással sikerült jóformán kipusztítani a világhírű dán állatállományt és szétzilálni a szövetkezeti mozgalmat. De sem halálos ítéletekkel, sem politikai csalétkekkel nem sikerült megtörni a dánok földalatti ellenállását. A letiport Dánia —bármily , különösen hangzik is ez — döntő módon járult hozzá a szövetségesek győzelméhez az a­tom­bomba megszerkesztésével: a dán Nobel-díjas Niels Bohr pro­fesszort a német megszállás kezde­tén az ellenállási mozgalom szök­tette előbb Svédországba, majd Angliába d . Bohr kutatásai nél­kül talán meg sem valósul az atomfegyver. A dán nép tökéletesen egységes fellépésének következtében a néme­tek képtelenek voltak kötelezővé tenni a sárga csillag viselését a dán zsidók számára. A háború befeje­zése előtt még megkísérelték a dán ellenállás felgöngyölítését de ez a legkegyetlenebb rendszabályok árán sem sikerült és bár Dániában, még a háború leg­végén is szinte érintet­len német csapatok álltak,, nem ide­gen szabadító hadsereg, hanem a földalatti ellenállás verte ki a né­metet dán földről. J Cristensen kormányt alakít A háború után nem könnyen­­ ta­lálta meg a nemzet a nyugodt élet útját A háború után a szocialista Wilhelm Buhl alakította meg az első kormányt és az 1945-ös válasz­tásokon is a szocialista párt kapta meg a relatív többséget A polgári pártok azonban frontot alkottak a a radikális liberálisok támogatásá­val a jobboldali liberális paraszt­párt vezére, Knud Kristensen lett a miniszterelnök. Belpolitikai téren a Kristensen­kormány sem lett hűtlen az ország nagyományaibón. A vilponzúra te­rén azonban megnyilvánult a jobb­ratolódás: úgy látszik a jobboldali­ság még a legkisebb államnál is elválaszthatatlan a terjeszkedési vágytól Kristeneenék Dániához akarták csatoltatni Dél-Schleswiget. Ez a terület 400 éven át, 1864-ig a dán királyság része volt, amikor Bismarck rablóhadjárata után Né­metországnak jutott Délschleswig­ben jelentős dán kisebbség és — de mégiscsak kisebbség. 1919-ben, a világháború után a versaillesi béke­szerződés értelmében népszavazást rendeltek el ezen a területen. Észak-Schleswig Dániához való csatlako­zás mellett foglalt állást míg Dél-Schleswig úgy döntött hogy német marad. Most azonban, a második világháború utáni helyzetben lé­nyegesen kellemesebbnek tűnik dán alattvalónak lenni, mint né­metnek, ezért a délsebreseégiek ré­széről olyan óhaj nyilvánult meg, rendeljenek el újabb népszavazást hogy ezen döntsenek hovatartozá­sukról. Kristensen élénken helye­selte az akciót és számos beszédé­ben hangsúlyozta, hogy a nép­szavazást valóban el kell rendelni. Ezt azonban Kristensen radikális liberális támogatói sem nézték jó szemmel. bizalmatlansági indítványt ter­jesztettek be a kormány ellen és a Volketing, a dán parlament szokatlan hevességű vita után október S-HJI 8, szóval Rá ellen megbuktatta a kormányt A sz­ocalista párt amely nem volt •Ugort­­an véve ellenzék­iesa, hanem kívülről támogatta a kormányt, nemet mondott. Nem tűrhette a ter­jeszkedésnek ezt a fajtáját és nem tűrhette, hogy a háború folytán amúgy is gazdasági nehézségekkel küzdő Dánia német nácikkal sú­lyosbítsa helyzetét Nemet mondott és ezzel eldöntötte a kormány sor­sát." A nép akarata jutott tehát ki­fejezésre és a dán nép nem akar te­rületi nyereséget azon az áron, hogy német lakosságot vegyen át vele. Nem kell náci kisebbség! A bizalmatlansági indítvány sor­sát azonban voltaképpen nem a dél­schleswigi kérdés határozta meg. A mélyebb ok a gazdasági válság. A nép széles tömegei a demo­kratikus szocializmustól reméli helyzetük javulását és általános a nézet, hogy az október 28-ra kitűzött választások után a szo­cialista párt hatalmasan meg­fog erősödni. A balratolódás jele az is, hogy a konzervatív párt kettészakadt Kristmans Möller, a párt elnöke ki­lépett, otthagyta pártját és eddigi pártjánál előreláthatóan haladóbb új csoporttal indul a választásokon. Bár nem bizonyos, hogy a szocialis­ták megszerzik az abszolút többsé­get valószínű, hogy Eric Hecroft Buhl fiatal utódjának vezetésével irányító szerepet vállalnak az új kormánykoalícióban. , Szilágyi Lilla Fehér ágyházat írta: Nyíri Tibor Éjfélre járt Sötétség és­­csend volt a tüdőbajosok pavilonjában. Az egyik négyágyas kórteremben" ma éjszaka csak két beteg feküdt­ek is hallgattak. Pedig nem alud­tak. A fentjáró bete­g alkonyat óta vívódott magával. Akkor cserélték ki az elhasznált kórházi ruháikat és az ápolónő csak a fentjáró szom­szédjának ágyát nem húzta tisz­tába. Mikor a fentjáró ezért kér­dőre vonta, az ápolónő azt felelte: — Minek? Három óra múlva vége. . Azóta eltelt már öt óra is, de Tomena István cipészmester még mindig pihegett Eszméleténél volt és úgy látszott utolsó percéig így is marad A fentjáró tudta, hogy haldoklóval közös kórteremben csak olyan beteget hagynak együtt, aki már maga sincs messze a vég­től. A fentjáró betegsége kezdete­kor tisztában volt vele, hogy szá­mára nincs menekvés és készülő­dött a halálra. Most minden ön­fegyelmére szükség volt hogy lelki egyensúlyát megtartsa. Az agya mélyére szorított, egyensúlyát felborítással fenyegető fájdalmas félelmét hosszú tusakodás után a haldokló szomsz­ád iránt érzett rész­vétbe kapcsolta. Igy a haláltól való iszonyodása lassan együttérzéssé változott és most sikerült elérnie, ha Iry kizárólag szobatársával tö­rődjék. Legjobban az bántotta, hogy Tomena kénytelen a förtel­mes szagú ágyneműk közt­ tölteni élete utolsó perceit El is hatá­rozta,, hogy­ az elhasznált ágyhuza­tást kicseréli az üres ágyakon levő tisztákkal. Elhatározását megvaló­sítani azonban nem merte, okkal tarthatott attól, hogy a másik a csere közben, a karjai közt hal meg. Tépelődött mit csináljon, közben önmaga előtt is titkolni próbált vággyal figyelte, elakadt-e már a szomszédja lélegzete. Tomena azonban pilbegett pzaegett Nehe­zen múltak a percek. —• Vizet... vizet... — bukdácsolt egy­­ negyedóra múlva Tomena hangja. A váratlan szó megdermesztette a fentjárót Tudta, hogy odázhatja tovább az, ágyneműcserét Csak né­hány pillanat múlva kelt ki ágyá­ból­ . —• Vizet akar? — és a haldokló holdfénnyel öntözött, borostás, mos­datlan arcába nézett — Igen, — felelte erőfeszítéssel Tomena. — Ekkora erővel felkiabálta volna a harmadik lakásszomszéd­ját is, míg egészséges volt — gon­dolta a fentjáró és mire a vízcsap­hoz ért, tám­adt, hogy rövidesen itt fog tartani ő maga is. Akarat­lanul végigmérte önmagát és mintha még élő testében már a saját hulláját látta volna meg.­­Ösz­szerázkódott, azután vízióját elhes­segetendő, megrázta a fejét és a teli poharat a másik ágyához vitte. A haldokló mohón ivott, majd hangszálait megerőltetve súgta: — Köszönöm. • —• Nincs mit — udvariaskodott gépiesen a fentjáró. — Egy másod­percig mak­a elé meredt majd fel­kapta a fejét és­ elszántan bele­kezdett: — Jó lenne, ha áthúznám az ágyát. Kis szünet után a haldokló szá­jából ez suhant: — Majd... Holnap... — Nem! Most! —'­­ Ma nagyon ... Nagyon fáradt vagyok. — Akkor is, most! — akaratos­kodott a fentjáró. — Hiszem, né­hány pillanat az egész. Tomena csak a fejét ingatta, nem. Az ágy sza®a ettől a mozdulattól mintha elviselhetetlenebbé vált volna. A fentjáró tétovázva foly­tatta: — Nesse... — Hallgasson rám. — Bensőjében ez kavargott: — Ször­nyűt!... Ennyire elgyöngült... És majd én is... Én is úgy fogok... Még vágya sincs! — Megdöbbent: — Már vagya sínes! És nekem sem lesz? Lehetséges, hogy nekem sem lesz? — Pillanatnyi csend után újra megszólalt: — Ugye, húzzam át az ágyát? — Nem... Olyan... A fentjáró tekintete gyilkosan elborult: Akarom, hogy akarja! — ... olyan furcsán. Furcsán ér­zem magam. Magam. — Erőlködött 3 cipészmester. — Furcsán? Furcsán? — A fent­járót egyszerre elfogta az izgalom láza. Furcsán. Nincs vágya. Hm. — Beharapta az akó ajkát. — Hm. Hm. Furcsán. — Azután izgalomtól ki-í kisikló hangon kérdezte:­­M­it?... — Mondja, Tomena, mit?... Érez? A haldokló arca kimerültséget jelzőn megvonaglott. A másik azonban erőszakoskodott: — Mégis! Mondja meg! — Álmos... Ál­mos va... és va­lami ... valami nem... nem én nem enged... elalud... ni. A fentjáróból egyszerre ela­f­aszt­hatatlanul ömlöttek a kikerülendő jövőt, idéző szavak: — Ilyenkor ez természetes... En­gedje hát átcserélni! — Ilyenkor?... Ilyenkor?! — párolgott a színtelen ajkakról és a ködös szempár kigyulladt. A fent­járó nem válaszolt de a szíve zakatolt, agyveleje harsogott: — Kell, horry tisztába kívánkozzék! Tisztába kell kívánkoznia! Tomena megint megkérdezte: — Ilyenkor?! Hogy érti?! A fentjáróból sikolyokká gyul­lad­tan kapaszkodtak az érzései: ,*­*­Jaj, lehetetlen, hogy ne akarjon tisztát! Lehetetlen, hogy ne akar­jon! — Torkából azonban, mielőtt szavakká válhattak, visszacsúsztak és helyettük ezek botladoztak ki tikkadt szájának cserepein: — Hát így akar?... így?! — Ilyenkor?! — ismételte meg újra Tomena és a szeméből tébo­lyult rémület tükröződött A fentjáró homlokán megfagyott a veríték, de az ágy fölé hajolt: — Fél!... Mondja!... A haláltól! A hang elillant és a cápész­mester agyában meztelenül maradt a fogalom: HALÁL Eddig Tomena előtt is megríkató színpadi látványosságnak tűnt, a mások elmúlása, de most, életében először, minden porcikájával át­élte, hogy ő is meghal és most csak most hitte, hogy valóban van halál. Szája kitárult. Ajka ínyére feszült. Szemgolyói iszonyodan ki­dülledtek. Nyakbőrét szegletesre feszítették kúrosodó inai. Felső teste felegyenesedett Lángra lob­­banni nem tudó, füstölögve enyésző rongydarab volt szivében a vonyi­tás: — Mikor? A fentjáró talpra akart ugrani, de kíváncsiságától hajszolt szán­déka, — „húzasson tisztát!", — az őrület indáival béklyózta meg­ és kicsuklott torkán a­ válasz: — Ma Még éjsza­ka... Áthúz­tam?! A haldokló a fejét rázta, mintha a halál a gondolatát akarná ki­vetni belőle. A fentjáró egy pilla­natra cselekedetének jelentőségére döbbent és enyhülést adó szavakat keresett. A „Neue Zürcher Zeitung44 a magyar ipar gyors fejlődéséről (Zürich.) A „Neue Zürcher Zei­tung" gazdasági rovatában buda­pesti tudósítójának részletes beszá­molóját közli Magyarország gazda­sági helyzetéről A cikkíró statisz­tikai adatok alapján megállapítja, hogy a magyar ipari termelés szín­vonala, mely az infláció utolsó hónapjaiban még a békebeli színvonal felét sem érte el, a legfontosabb iparágakban már megközelíti az ÍI­S7—58. évi ter­­melési Ez a­­még optimista hivatalos vára­kozást is meghaladó ipari fejlődés részben a nyersanyagellátás bizto­sításának, általában pedig a nor­mális áruforgalomnak tulajdonít­ható, amelynek révén az ipari tel­jesítőképességet is jobban ki lehet használni. Lényeges befolyással volt a munkateljesítmény növekedése A gazdasági fellendülés nemcsak az iparra korlátozódott As a tény, hogy a parlagon maradt föld 127.000 hektárról 87.000-re és az egyéb meg nem művelt területek 212.000-ről 82.000-re csökkentek, világosan mutatja, hogy a föllendülés a mezőgazdaságra is kiterjedt. A cikk beszámol még az áru­forgalom alakulásáról is és itt is megállapítja az emelkedést Végül az államháztartás egyensúlyáról emlékezik meg s ezzel kapcsolatban az állami bevételek és kiadások alakulásáról közöl számokat.

Next