Népszava, 1948. október (76. évfolyam, 226–252. sz.)

1948-10-14 / 237. szám

A második ellátási csoportba tartozók is kaphatnak liszt­utalványt Az Országos Közellátási Hiva­tal közli, hogy a MNITART-akció keretében azok részére, akik ke­­nyér- és lisztjegyükről lemonda­nak, vámörlésben előállított lisz­tet adnak ki. A lisztutalványok kiváltására azok a második el­látási csoportba soroltak is jogo­sultak, akik kizárólag lisztjeggyel rendelkeznek. Ezek a személyek lisztjegyükről való lemondás elle­­nében a jegyfiókoknál szintén kaphatnak lisztutalványt. Gazdasági hírek A diósgyőri papírgyárban ku­­koricacellilóze gyártásával kísér­leteznek. * A szerencsi cukorgyárban na­ponta 220 vagon cukorrépát dol­goznak fel. A gyár napi cukor­termelése 28 vagon. * Rövidesen forgalomba kerülnek az új Európavevő néprádiók. A ké­szülékeket 12 havi részletre körül­belül 750 forintos áron kapják a dol­gozók. Néprádiót csak olyanok vá­sárolhatnak, akik eddig nem­ voltak rádióelőfizetők. * Csehszlovákia és Lengyelország gazdasági tárgyalásokat folytat Ar­gentínával. A múlt évi argentin­csehszlovák gazdasági szerződés pótszerződését már megkötötték és annak keretét lényegesen kibővítet­ték. * Olaszország bankjegyforgalma szeptemberben közel 7 milliárd órá­val volt nagyobb, mint augusztus­ban. iiiiimiiiiiiMiiiiiiiiimiiiiiiiiiimiiimiiiiiimiiiiii Csarnoki és piaci fogyasztói árak: Marhahús: Rostélyos, felsál 8.40 leveshúsok 8.40, sertéshús: karaj 17.80—18.40, tarja, comb, lapocka 15.20, oldalas 14, szalonna, zsírnak való 19, zsír, szabadforgalmú 19.70—20, élő baromfi: csirke 11.30, Liba 13-14, kacsa 13—14, pulyka 10—11, hal, ponty, élő, nagyság szerint 10—15, Jegelt ég nem élő 8—18, szárazfőzelékek: lencse 2.80 —3.60, borsó, sárga, feles 3.40—4.80, bab 1.60—3.20, zöldségfélék: bur­gonya: Gölbaba 0.64—0.68, őszi 0.60—0.63, Ella 0.48—0.53, vörös­hagyma 0.70—0.74, fokhagyma 1.78—1.20, fejeskáposzta 0.30—0.55, kelkáposzta 0.54—0.68, vörös­káposzta 0.82—1.06, savanyitott, káposzta 1.20—1.40, karfiol, tiszti. l°tt 2.30—3.04, tök, sütő 0.65—0.82, főző 0.40—0.54, gyalult­­—1.20, zöld tengeri cső 0.24—0.34, paradicsom 0.40—0.68, paradicsompaprika 0.80 2.30, fejessaláta 0.40—0.55, petre­zselyem 0.40—0.48, sárgarépa 0.40 —0.48, zöldbab, Juliska 2.30—2.80, zöldpaprika, hegyes 0.96—1.10, tölteni való 0.70—1.52 gomba, csiperke 10—18 forint. Gyümölcs: Alma, nemes faj 1.27 3.30, közönséges 0.96—1.90, birs­alma 2—3, körte 1—1.52 szőlő 1.50 3.56, gesztenye 2.40—5, citrom 1.50­­—2.80, dió, héjas fr­ 8.20, dióbér 20-32 forint. VASASOK! Csütörtökön dél­után 5 órakor vasas elektr°mo­­ipari propagandista­ értekezlet (Koltói Anna ucca 5—7 I. em. 11). Nagyvállalat fémko­há­szatban littas •M MÉN­S!­ra ez a fémkohászatban az­er gyakorlattal ren­delkező keres nagyobb könnyű­fém­­ét bronzöntöde vezetésére. Pályázatokat »Férokohász« jeligére a kiadóhivatalba kérem le­adni. Sz­alon garn­itúra, antik, faragott, brokát­huzat, kifogástalan, 1 drb . féregmentes. Rak­tárból 800— Ft, kis háztartási Singer-varró-kép 250 — Ft. 2 éj an­gin nagypárna-tok. Új kötények és Aj gyerek­dlanellruhák 2—4 éves­nek. 2 dj kék dunyha­huzat, hozzá 4 új nagy­párna és 2 kispárna­huzat, utazás miatt el­adó. VII. Somogyi Béla út­­ (T. Károly krt.), C lépcs 8. III. em 10 Reggel 8—10 ó. Hozott anyagból Rábát, panover kötését divatos, szép kivitelben olcsón vállalom Cím a kiadóban- Bérfdrist és menetvilágt vállalok 0—16 m/m 0 -r e tömeg­ben mindenféle fém- és műanyagot- Cím: XIV. Dorozsmai u. 70. I. em. 4. Munkában a „fadeuM" 3500 holdat sziktelenítettek egy év alatt Furcsa, szürke színű földek terülnek el a Tiszántúlon. Ha szára® az idő, úgy megkemé­nyedik a rög, mint a beton. Ha­ esős az idő, mocsárrá vál­tozik az egész környék. Sza­pulják is a gazdáik földjüket errefelé, mert ez a szikes talaj bizony akármennyit is dolgoz­nak rajta, legtöbbször szint® semmit sem hoz. Ritkaság, ha néha valami mégis megterem. Az is olyan kevés, hogy a vé­gén sajnálják a vesződsé­get A gépcsodák is beleharapnak a földbe Békésszentandrás határában, messze az úttól, mint­ a mese­beli sárkány hatalmas csáp­jaival, alaktalan gépszörnye­teg mászik dübörögve a földe­ken. Ez a gépszörnyeteg hasz­nos jószág. Szeretik is a falu­béliek. Egyszerűen »földevő­nek« nevezik. A hasonlat való­ban jó. A gépcsoda menetköz­ben »beleharap« a földbe. Ha­talmas vasállkapcsaival, ame­lyeknek alsó része három mé­ter széles és olyan éles, mint a borotva, játszi könnyedség­gel vájja magát a földbe. Nagyra tátott szája egyszerre 8—10 köbméter földet nyel el-Úgy kanalazza a földet, mint mi evéskor a tört burgonyát. Ennek a talajjavító tépnek az az előnye, hogy három szíkjavítási munkálatot egy­maga végez el. Kitermeli a jó földet, elszállítja a k­ívánt helyre, ott nemcsak kiönti, hanem egyenletesen 8—10 cm magasságban el is egyen­geti 15 tonnát szállít a szíkjavító­gép. Ugyanannyit, mint amennyi az önsúlya. A környéken nagy becsben áll ez a három talajjavító. Egyhamar nem is kerül el in­nen — mondják. — Mindenki igényt tart földje megjavítá­sára. A Tiszaháton minden falu­ban kihirdették, hogy akinek rossz, szikes, javítanivaló földje van, jelentse be a köz­ségházán. A névsort átküldik a Talajtani Intézethez, ahon­nan szakembert küldenek ki. Ez talajmintát vesz és meg­állapítja, javítható-e a terület. Ha igen, előjegyzésbe veszi-Régi gazdának a talajjaví­tás holdanként 12 mázsa hú­sába kerül. Ezt az összeget azonban nem egyszerre, hanem 12 évi rész­letre kell kifizetni- Az első két évben semmit sem törleszt, a harmadik évtől pedig évenként 120 kg búzát-Az újgazda a szik javításért holdanként csak 8 mázsa búzát fizet. Ráadásul az első évben ingyen szántják fel a földjét. A színtelenített földeken 28.000 mázsa term­és várható Múlt ősz óta a három föld­nyelőgép, a két kotrógép és a kézi munkások 3500 holdat sziktelenítettek 55 falu határá­ban. Néhányszáz holdon már az idén is volt termés. Ezeken a sziktelenítés olyan időben készült el, amikor még lehetett vetni. A bevetett területeken a fagykár miatt azonban csak három és­ fél, négy mázsás átlagtermést arattak. Ez is nagy eredmény oz, ahol száraz kórón kívül azelőtt semmi sem termett. Az idén már egészen más­kép áll a helyzet. Mind a 3500 holdat bevetik. Nem annyira gabonafélékkel, ha­nem inkább kapásnövények­kel. A kapásnövények meg­munkálása közben ugyanis a földet többször megforgatják és így a ráhordott sárga föld jobban elnyomja a sziket. Hozzávetőleges becslés sze­rint jövőre azon a földön, ahol azelőtt semmi sem termett, legkevesebb 28.000 mázsa búzaértékű termés várba. 6. Háromezerötszáz hold szikte­lenítése egy év alatt bár­mennyire is jelentős a tiszán­túli parasztság szempontjá­ból, országos viszonylatban mégis kevés. Magyarországon félmillió hold szikes­föld ta­lálható, amelyet mihamarabb hasznosíthatóvá, művelhetővé kell tenni. A sziktelenítési munka megkönnyítésére a közeljövőben a diósgyőri gyárban még hasz, darab új­rendszerű talajjavítógép ké­szül. (k. gy.) Mit evett és mit ivott meg Budapest egy hónap alatt Most tette közzé a Fővárosi Statisztikai Hivatal Budapest augusztus havi élelmiszer­fogyasztására vonatkozó ada­tait- Eszerint augusztus hó­nap folyamán összesen 507­ 000 mázsa élelmiszert hoztak fel a Nagyvásártelepre, a vásár­csarnokokba és a főváros piacaira, vagyis 16 százalék­kal többet, mint 1938 augusz­tusában, amikor 432.000 má­zsa volt az összes élelmiszer­felhozatal. Ez a több mint félmillió mázsa élelmiszer fejenként kereken 50 kiló élelmiszer­fogyasztást jelent egy hó­napban, tehát naponként több mint egy kiló és 60 dekát­ A megnövekedett élelmi­szermennyiségen belül érde­kes eltolódásokat állapíthat­tunk meg a háború előtti fo­gyasztással szemben. A fel­­hozatal legnagyobb tétele — 207­ 000 mázsa — a zöldség és különböző zöldfőzelékekre esik. Ez a mennyiség 7 száza­lékkal több, mint az 1938- évi felhozatal. Ezen belül a leg­nagyobb tétel a paradicsom 53.000 mázsával, az 1938- évi 49­ 000 mázsával szemben. A spenótfogyasztás több mint megkétszereződött, ezenkívül több mint há­­romszor annyi vöröshagy­­mát és kétszerannyi fok­hagymát fogyasztottak a főváros lakosai, mint tíz évvel ezelőtt. A gyümölcsfogyasztás vi­szont csökkent a háború előtti­vel szemben, 6 százalékkal ke­vesebb volt, mint 1938 augusz­tusában. Kevesebb dinnye, barack és alma fogyott el, ezzel szemben jóval több szilva, körte és szőlő. Budapest tejfogyasztása megkétszereződő­­ egy év alatt, a tejtermékek fo­­gyasz­ása pedig meg­háromszorozódott. A felhozott 83.000 hektoliter tej azonban még mindig csak 84 százaléka a háború előtti­nek. Az augusztus havi összes húsfogyasztás kö­rülbelül 80 százaléka volt az 1938 augusztusinak, összesen 34.000 mázsa. Ez va­lamivel több, mint három kiló fejenként. A húsfogyasztáson belül azonban lényeges eltoló­dásokat látunk. A fővárosban levágott 8000 darab marha ma háromszorosa annak, amit 1938 augusztusában vágtak le. A borjúvágások száma 80 száza­léka a háborúelőttinek, a ser­tésvágásoké pedig mindössze 30 százalék. Augusztusban 15.000 darab sertést vágtak le, ami 40 százalékkal nagyobb mennyiség ugyan a tavalyi­nál, de még mindig messze el­marad a háború előtt vágások száma mögött Ezen a téren azonban a következő hóna­pokban már jelentős javulás várható. Az augusztusi ba­romfifogyasztás már elérte az 1938. évi fogyasztás 85 száza­lékát. Jóval több csirkét, de kevesebb libát hoztak augusz­tusban Budapestre, mint tíz év előtt. A kevesebb hús­fogyasztással szemben erősen megnőtt a főváros burgonya­fogyasztása: az augusztusban felhozott 127.000 mázsa két és félszerese volt a háború előtti felhozatalnak • És várjon mit ivott meg Budapest erre a nagy­mennyiségű élelmiszerre? A Vízművek kimutatása szerint a vízfogyasztás 20 százalékkal nagyobb, mint volt a háború előtt Az 1800.000 literes bor­fogyasztás fejenként közel két litert jelent egy hónapban, ami körülbelül a­ fele csak 1938 augusztusi borfogyasztásának-Ezzel szemben fejenként több, mint három SZIHONOV döbbenetes erejű filmdrámája MICHAIL ROMM mesteri rendezése Frzszereplők: •I. Kuzmina V. Akszenov Royal Apollo Lloyd-Omnia Páris 1948 legnagyobb sikere a Két asszony közt Pierre Blanchar Simone Renant Giselle Pascal világfilmja Mától: Corso-Átrium SZÍNES zenés vígjátéksiker SZERELEN Dranovszkaja - Gallisz Prolongálva Uránia Óriási SIKER!­1 asszony és 12 férfi küzdelme életre-halálra ! Sivatagi 13-ak Capitol-Kossuth Barát vagy ellenség? Áruló vagy hős? Mindent tisztil a Győzelmes visszatérés Főszerepben: DIMITER és SILBERG Belvárosi-Budai Vigadó Elit-Tinódi* IB m ry m m Híd a boldogsághoz Szivárvány STUDIO II­er sört fogyasztott Buda­pest lakossága, ami 50 szá­zalékkal haladja meg a háború előtti fogyasztást. Az 1948 augusztusában meg­­adóztatott szesz mennyisége a kétszerese a békebelinek, a likőrfogyasztás pedig a há­romszorosa. összesen 44.800 liter likőrt ivott meg Buda­pest lakossága a második tárva­időszak első hónapjában.

Next