Népszava, 1949. december (77. évfolyam, 279-304. sz.)
1949-12-21 / 296. szám
A mai napon ünnepük a világ békeszerető népei nagy és bölcs vezérük, Sztálin elvtárs 70. születésnapját. Részt kér ebből a nagy ünnepből a magyar nép is. »Mi büszkén valljuk magunkat ama nagy család tagjának, melynek szerető és gondos, bölcs feje Sztálin elvtárs, ezért az ő születésnapja a magyar dolgozók családjának is nagy eseménye. Elhatároztuk, hogy nagy vezetőnk születésnapjára a szocialista munka kiváló teljesítményeivel készülünk fel« — írták október 28-án a Ganz Villanygyár dolgozói a Szakszervezetek Országos Tanácsához intézett levelükben, melyben felhívták az összes dolgozókat, hogy Sztálin elvtárs születésnapját kimagasló szocialista munkával ünnepeljék meg. A magyar munkásosztály, a dolgozó parasztság egy emberként felelt a felhívásra és a közel két hónapon át tartó sztálini felajánlási mozgalom, szocialista versenymozgalmunk eddigi legnagyobb jelentőségű eseményévé vált. A Párt Politikai Bizottságának útmutatása alapján a Nagybudapesti Pártválasztmány határozatai után üzemeinkben már szeptember elején érezhető javulás következett be. Megjavult a munkafegyelem és megerősödött az egyéni felelősség, sokszorosára nőtt az egyéni versenyben álló munkások száma, kimagasló teljesítmények és újkezdeményezések születtek. Mindezek eredményeként emelkedett üzemeinkben a termelés, nőtt a munka termelékenysége. Ezeket a kezdeti sikereket a sztálini felajánlási mozgalom elmélyítette üzemeinkben. Ez a mozgalom elsősorban a széles dolgozó tömegek határtalan szeretetét és bizalmát, ragaszkodását és hűségét fejezi ki minden dolgozó vezére, a nagy és szeretett Sztárn iránt. De k fejezi ez a mozgalom dolgozóink kemény, elszánt harcát a tartós békéért, mely Sztálin nevével elválaszthatatlanul összeforrt és kifejezi a dolgozó magyar nép mély gyűlöletét a háborús uszítók, az imperialisták, valamint minden rendű és rangú és hazai külföldi ügynökeik ellen. Igazi, mély tartalmat kapott munkaverseny-mozgalmunk. Beigazolódott Rákosi elvtárs emlékezetes kijelentése, hogy a magyar munkás szeret versenyezni, csak meg kell teremteni a versenyhez szükséges előfeltételeket. Elért eredményeink közül különösképpen három tényt kell kiemelni. A Versenymozgalmunk a felajánlási időszak alatt széles tömegmozgalommá fejlődött. A Weiss Manfréd gyárban, ahol augusztus folyamán mindössze 36 egyéni versenyző volt, jelenleg 14.000 az egyéni versenyben állók száma. A kelenföldi Goldberger-gyárban 50-ről 2500-ra. A Ruggyantában 90-ről 1300-ra. Az Orion »A« gyárban 5-ről 400-ra emelkedett az egyéni versenyzők száma. E mellett a számbeli növekedés mellett minőségi változás is történt versenymozgalmunkban. Egyéni versenyzőink nemcsak névleg, formálisan vesznek részt a versenyben, hanem túlnyomó többségükben meghatározzott, világos, reális célkitűzések elérésére kötelezték magukat és ennek végrehajtása során kifejlesztették a rendszeres ellenőrzést is. Takács Istvánná a Magyar Pamutipar Erkel utcai telepének fonónője 155 százalékos teljesítmény elérését vállalta. Ma már teljesítménye 165 százalék fölött van. Serényi Sándor kező, segédmunkás társával a napi 8000 m-es termelés helyett 9500 m-es termelését tűzte maga elé, ma már napi termelésük megközelíti a 15.000 m-t. A Csonka Gépgyár versenyzői közül a december 21-re vállalt feladatot 210-en máris túlteljesítették, 90 versenyző pedig az elmúlt hét folyamán érte el a célt, melyre kötelezte magát. Fejlődik egyéni versenymozgalmunk mellett a brigádmozgalom is. A Kispesti Textilgyáriján 108-ról 132-re emelkedett a brigádok száma. Munkamódszerátadási mozgalmunk egyre szélesebb rétegeket fog át. A Weiss Manfréd-gyárban egyedül a vasöntő II-ben közel 100-an, a Csonka Gépgyárban 30-an foglalkoznak munkamódszerátadással. Újítási mozgalmunk is lényeges fejlődésen ment keresztül és november hónapban egyedül a Ganz Villanygyár újítói 800 ezer forintos megtakarítást értek el üzemük számára. Ezek a tények mutatják, mennyire helyes volt Rákosi elvtársinak az a megállapítása, hogy az egyéni verseny az az alap, melynek fejlődése biztosítékot nyújt a többi szocialista munkamódszerek megfelelő fejlődésére is. Az egyéni verseny mozgalommal párhuzamosan, ebből kiindulva a sztálini felajánlási mozgalom során a nálunk járt szovjet sztahanovisták segítségével megszülettek az első magyar sztahanovista kezdeményezések. Horváth Ede 3050 százalékos, Muszka Imre 2000 százalékos, Rétfalvi András MÁVAG-vasörtő 1335 százalékos, Mráz Lajos és Hornyák Sándor elberttelepi vájárok 1160 százalékos, Pozsonyi Zoltán kőműves 2000 százaléknál is magasabb eredményt ért el. A textiliparban széles tömegekre terjedki a többgépes rendszer mozgalma. A Magyar Plamutipar Erkel utcai telepén Dedov Vilmos egy kisegítővel tíz gép helyett 20 szövőgépet kezel. Hasonló kezdeményezések vannak a győri textilgyárakban és számos fonodában is. Vasutas sztahanovistáink jó munkáját bizonyítja a 2000 tonnás mozgalom egyre nagyobb sikere. De a többi szakmák, élelmezésiek, bőrösök, fások, nyomdászok stb. is büszkéik lehetnek már iparuk sztahanovistáira, akiknek forradalmi munkája révén napról-napra születnek eddig még nem ismert csodálatos teljesítmények. Különösen örvendetes, hogy a régi nagytudású szakmunkások mellett ott látjuk a munkásnőiket és ifjúmunkásoikat is. Patnyi Ferencné az Óbudai Fehérítőből, Wekerle Irén a Standardgyárból, Ott Józsefné a Győri Vagongyárból és a többiek világosan bizonyítják, hogy a nők, akik számára Alkotmányunk a férfiakkal teljes egyenjogúságot biztosít, erős támaszai a szocializmus építésének. A Ganz Vagongyári Illés Tibor, a kiszexben Kubacska András, Pertl Árpád és a többi kimagasló teljesítményű ifjúmunkás példája pedig azt mutatja, hogy ifjaink megértették a Párt bírálatát és a termelés frontján is példaképüknek tekintik a hős lenini Komszomolt. Sztahanovista mozgalmunk kifejlődését alapvetően segítette elő az itt járt szovjet sztahanovisták, Bikov, Ananyeva, Savljugin és Filimonov tanítása, a magyar sztahanovisták jó tanítványoknak bizonyulnak. Sztahanovista mozgalmunknak az elért teljesítményszázalékok mellett legnagyobb jelentősége abban áll, hogy munkásaink megismerkednek az új munkamódszerekkel, megtanulnak és megszeretnek a Szovjetünk sztahanovistái nyomán új módszerrel, forradalmi módon dolgozni. Ez a biztosíték arra, hogy a sztahanovista kezdeményezések első sikerei nem egyszeri lelkes felbuzdulásból fakadnak, hanem ez a mozgalom dolgozóink egyre szélesebb körében állandó munkamódszerré válik. Eredményeink eléréséhez jelentősen hozzájárult műszaki értelmiségünk fokozódó bekapcsolódása a munkaversenybe. Mérnökeink, technikusaink és művezetőink egyre inkább megértik a munkaversenymozgalomnak hivatásukra, a technikára fejlesztő hatását és egyre nagyobb lelkesedéssel és öntudattal vállalják munkaterületükön a termelékenység fokozásához szükséges műszaki feltételek megteremtését és biztosítását. „. . Az elért eredmények elsősorban annak köszönhetők, hogy a versenymozgalom élére, a sztálini felajánlási mozgalom vezetésére ismét munkásosztályunk, dolgozó népünk legjobbjai, a kommunisták állottak. A kommunisták voltak azok, akik a Párt útmutatása alapján elsőként ismerték fel a versenymozgalom politikai jelentőségét, akik valóra váltották és valóra váltják Pártunk határozatait, azt, hogy a jókommunista egyik legfőbb jellemvonása — élen haladni a termelésben. A Csonka Gépgyár szinte minden kommunistája részt vesz az egyéni versenyben, a Chinoin-gyár 100 egyéni versenyzőjéből 72 Pártunk tagja. A kommunisták példamutatása magával ragadta a pártonkívülek hatalmas tömegeit és ez tette lehetővé, hogy üzemeinkben a munka versenymozgalom széles tömegmozgalommá válhatott. Mindezeknek eredményeként jelentősen emelkedett üzemeinkben a termelés, megnőtt a munka termelékenysége. Üzemeink jelentős többsége máris teljesítette, vagy a közeli napokban teljesíti a hároméves terv előirányzatait és december végéig nemzetgazdaságunknak a terven felül jelentős értékeket ad. A termelés és termelékenység emelkedésével együtt jár dolgozónk életszínvonalának emelkedése. A normaplafon megszűnt és ma már üzemeinkben nem ritka a napi 100—200 forintos és még nagyobb kereset, de a kiugró sztahanovista keresetek mellett emelkedő az összes dolgozók teljesítményszázaléka és keresete. Október hónapban a vasipari dolgozóknak törb mint 50 százaléka teljesítené 120 százalék fölött a normáját. Ezeknekkétharmad része pedig 130 százalék fölötti teljesítményt ért el. Ugyanez a helyzet a többi iparágban is. A felsorolt tények azt bizonyítják, hogy Pártunk céltudatos, kitartó politikájának eredményeként munkásosztályunk soraiban hatalmas minőségi változásoknak vagyunk tanúi. Egyre inkább tudatossá válik munkásosztályunkban a munkához való új viszony, a szeretet és hűség a Párt iránt, a Szovjetunió iránt, Sztálin elvtárs iránt. Dolgozóink főbb termelési eredményekkel, teljesítményük állandó fokozásával mutatják ki a békéért folytatott harcban elszántságukat, a proletár nemzetköziséghez való hűségüket, az imperializmussal szemben gyűlöletüket. A sztálini műszakok során soha nem látott hatalmas teljesítményekkel ünnepli a dolgozó magyar nép a békeszerető világ nagy vezérének, a magyarság nagy barátjának, Sztálin elvtársnak születésnapját. A feladat most abban áll, hogy dolgozóink ezt a stalmas lendületet megőrizzék és továbbfokozzák. Előttünk áll az ötéves terv végrehajtásának megindítása. Ezt a feladatot akkor fogjuk tudni jól megoldani, ha a sztálini felajánlási mozgalom, a sztálini műszakok színvonalát megtartjuk és továbbfejlesztjük, ha erre a színvonalraépít indó rá az ötéves terv végrehajtásáért folytatandó munkaversenyünket. Ennek végrehajtása nem rövidlejárattú kampány, hosszú időre szabja meg a feladatokat. Ha mi a sztálini felajánlási mozgalom lendületével, annak fokozásával látunk hozzá az ötéves terv beindításához, ez azt fejezi ki, ami benne él egész munkásságurkban és dolgozó népünkben nagy vezérünk és tanítónk, Sztálin elvtárs tanítása, az iránta érzett minden hálánk és szeretetünk. A magyar dolgozó nép örökre szívébe zárta Sztálin elvtárs nevét és most, 70. születésnapjára a legjobbat akarja adni, amit adni tud — a szocialista építés meggyorsítását. Lakatos Béla A legszebb ajándék 1949 DECEMBER 21. SZERDA MOZIK MŰSORA: díszelőadások a sztálingrádi CSATA CIMŰ FILMBŐL MÁJUS 1 (Atrium) 3/i8; VÖRÖS CSILLAG (Royal Apollo) 3/i9; URANIA 3/i8; PEST (Corso) 8; DUNA (Lloyd) 8; RÁKÓCZI (Omnia) 8; SZIKRA (Scala) V.9; KORZO (Újpest) 3/i8; TÁNCSICS (Csepel) 1ó8; BRIGÁD (Adria) Pestszentlőrinc 7; ROYAL (Kispest) V18; TÁTRA (Pesterzsébet) 8; MUNKÁS (Alfa) 7; FLÓRIAN 7; HAZAMOB; SAVOYA/19; SZABADSÁG 7; ZUGLÓI 7/18; JÓZSEF ATTILA (Rákospalota) 7; ÁRPÁD (Soroksár) tó7. Az Eskü c. filmből UGOCSA tó7. ATRIUM (tel: 160-955): Sztálingrádi csata (1/28-kor díszelőadás). — CORVIN (tel.: 339-933): A harmadik csapás (4, 6, 8). — DUNA (v. Llloyd) tel: 123-043): Sztálingrádi csata (8-kor díszelőadás). — FÁKLYA (tel.: 121- 343): A kommunizmus ifjú építői (125-től este 11-ig). — FORUM (tel: 189-707): Viborgi városrész (5, 7, 9). — KÖRÚTI HÍRADÓ (tel.: 222-499). Magyar Filmhíradó. A szocialista Moszkva, A természet átalakítói. Szovjet Híradó. Arccal a nap felé. (Reggel 9-től este 11-ig.) MUNKÁS (volt Alfa) (tel.: 183-046): Sztálingrádi csata (7-skor díszelőadás). — OMNIA (tel.: 139-693): Sztálingrádi csata (8-kor díszelőadás). — PEST (v. Corso) (tel.: 182-818): Sztalingrádi csata (8-kor díszelőadás). — ROYAL APOLLO (t.: 222-656): Sztalngrádi csata (A6-kor díszelőadás). — SZIKRA (v. Scala) (tel.: 120-150): Sztálingrádi csata (Vs 9-kor díszelőadás). — URANIA tel.: 136-888): Sztálingrádi csata (4, 6, 8). — BRIGÁD (volt Adria) (Pestszentlőrinc): Sztálingrádi csata (7-kor díszelőadás). — KORZO (Újpest) (tel.: 292-754): Sztálingrádi csata (3/484 kor díszelőadás). — ROYAL (Kispest): Sztálingrádi csata (3/?8-kor díszelőadás). — TÁNCSICS (Csepel): Sztálingrádi csata (/28-kor díszelőadás). — TATRA (Pesterzsébet): Sztálingrádi csata (8-kor díszelőadás). (V.5, tó7, tó9). — ASTORIA: rapszódia (10, s/48). — BAST 222-426): Harmadik csapás (1 5, 7. 9). — BETHLEN (tel.: Három találkozás (tó5, tó7, tó9). (tel.: 401-896). Lenin 1918 (4. BODOGRAF (tel.: 139-173): Mari 8). — CAPITOL (tel.: 135-820): E 1. 3. 5. 7, V*10) — CITY (tel.: Asszonyhűség (4, 6. 8). — ÉVA: Új utakon (4, 6. 8, v. 2-kor is). — FLÓRIÁN: Sztalingrádi csata (7-kor díszelőadás). — HAZAM (tel.: 201-541): Sztalingrádi csata (‘/8-kor díszelőadás). — JÓZSEF ATTILA (tel.: 292-196): Három találkozás (4, 6, 8). — KAMARA (tel.: 423-901): Eskü (tó5, tó7, 9). — KOSSUTH (tel.: 126 204): Eskü (4, 6, tó9) — MARX (tel.: 424-313): Harmadik csapás (4, 6, 8). — ÓBUDA (tel.: 162-913): Knock-out (4, 6, 8) . — OLYMPIA: Egy igaz ember (3, 7. 9) . — PATRIA (tel.: 221-043): Három találkozás (4. 6. 8). — SAVOY (tel.: 138- 125): Sztalingrádi csata (‘//9-kor díszelőadás). — STÚDIÓ: Sztálingrádi csata (4. 6. 8). — SZABADSÁG (tel.: 259-505): Sztalingrádi csata (7-kor díszelőadás). — TINÓDI (tel.: 224-400): Három találkozás (‘/15, tó7, tó9). — ÚJLAKI: Viborgi városrész (4, 6, 8). — VESTA: Hurrá tavasz! (10, 12, 2, 4, 6, 8). SZÍNHÁZAK MŰSORA Operaház: Ünnepi est Sztálin generalisszimusz 70. születésnapja alkalmából (7). Nemzeti Színház: Boldogság (tó8, bemutató). Magyar Színház: Karenina Anna (7). Madách Színház: Szabad a pálya (7). Belvárosi Színház: Moszkvai Jellem (7). Ifjúsági Színház: Dzsomárt szőnyege (7. bemutató). Úttörő Színház: Csodák országa (165). Bábszínház: Piroska és a farkas (3. 5). Vidám Színház: Filmcsillag (168). Fővárosi Operett: Díszelőadás (7). Fővárosi Varieté: Sztálin-ünnepség és Új világ csillagai (8). Kamara Varieté: Sztálin-ünnepség és Görbe tükör (8). Optimisták: Oktogon vicctorony (9). 7 NÉPSZAVA Mácsai Ferenc esztergályos becsülettel teljesítette sztálini felajánlását Világos, hosszú csarnok a WM-gépgyár forgácsolóműhelye Az üzem közepe táján 10 es típusú magdeburgi padon dolgozik Mácsai Ferenc esztergályos. Padja körül a jól végzett munka jelei, avagy három szürke forgács és a megmunkált ékszijtárcsák sokasága. Az esztergapad mellet egy kis selyemzászló áll, »a legjobb brigád« felírással- Mellette pedig a sztálini emléklap. — fiatal ember vagyok. A feli szabadulás megnyitotta számomra a boldog élet lehetőségét. Mindenekelőtt Sztálin elvtársnak köszönhetem — mondja Mácsai Ferenc. Vidám, derűs arccal beszél arról, hogy valamit adhatott is ezért a boldog életért- Még hozzá ünnepi ajándékot, Sztálin elvtárs 70. születésnapjára. — Hat héttel azelőtt felajánlottam, hogy 150 százalékos teljesítményemet 180-ra emelem. Módosítottam a munkamenetén, egyszerűsítettem. »A bolsevikoknak el kell sajátítaniok a technikát« — mondotta Sztálin elvtárs — és én ezt jól megjegyeztem magamnak. — Nézze, elvtárs — mutat a munkadarabra —, ezt a munkát azelőtt ötször kellett beszúrnunk. Most beszúrás nélkül, fazonkéssel azonnal megmunkálás alá veszem. Három műveletet végzek el egyszerre, így érte el Mácsai Ferenc a nem remélt nagy eredményt, a 800 százalékot, 620 százalékká többed, mint amennyit célként tűzött ki. De nem áll meg az elkezdett úton. Ma, Sztálin elvtárs születésnapján 1200 százalékra teljesíti normáját. Erősen készül erre a nagy napra. Eljárt az üzemvezetőségnél, hogy megfelelő mennyiségű anyagot biztosítson számára, hogy semmi váratlan akadály ne zavarhassa munkáját. Mint SZIT-propagandista, elbeszélgetett ifjúmunkástársaival. Most azok is egymást túlszárnyalva igyekeznek tudásuk legjavát adni. Többet, jobbat termelm — hálából Sztálin elvtárs iránt. Ez ma minden magyar dolgozó vágya és célkitűzése. — Nagyon szeretem Sztálin elvtársat — folytatja Mácsai Ferenc— _ A szemináriumon sokat beszélgetünk róla. Szabad időmben az ő könyveit olvasom — Nézze csak! — Szerszámszekrényének fiókjába nyúl és egy kis könyvet vesz elő, Sztálin életrajzát. Gyakorlott mozdulatokkal lapoz benne, látszik, sokat forgatta már. Piros ceruzával megjelöl, részt mutat: »Az iparosítás lényege a nehézipar és mindenekelőtt a nehézipar magjának, a gépiparnak kifejlesztésében áll, mert csak a nehézipar és saját gépipar megteremtése biztosíja a szocializmus anyagi alapját.« — Mintha csak nekem és az itt körülöttem dolgozó szakőtársaimnak szólnánk Sztálin elvtárt szavai. Mi is gépeket gyártunk szerszámgépeket. Nagyjelentőségű tehát a mi munkánk ,s mi szeretnénk becsülettel teljesíteni a ránk bízott feladatokat-Mácsai Ferenc most már újra az ékszíjtárcsákat esztergályozza. Egy percet sem akar elveszteni munkaidejéből. — Érdemes jól dolgozni — mondja szinte már csak magának és arról beszél, hogy megpróbálkozik a gyorsvágással is. Hiszen a pad bírja az 1700-as fordulatszámot is. — A mostani 800 százalék csak a kezdet. Csak kezdési lendület, amely biztatást és önbizalmat ad, hogy teljesítményemet ezután is tovább emelhessem. Higgye el elvtárs, az igazi fejlődés még csak most, a mi nagyszerű ötéves tervünkben következik majd. A sztálini felajánlások során indult fellendülésnek a magyar sztahanovista mozgalom, amely az ötéves terv nyőrelenes megvalósíásának egyik biztosítéka. Mácsai Ferenc esztergályos becsülettel teljesítette sztálini felajánlását. A tőle telhető legjobbat, legtöbbet adta Példamutatóan, kommunista ifjúmunkáshoz méltóan fejezte ki háláját és szeretetét Sztálin elvtárs iránt. * Tíz- és tízezrek teljesítették túl Mácsai Ferenchez hasonlóan sztálini felajánlásukat. Volt aki többel, volt aki kevesebbel, de mindenki tehetsége, legjobb tudása szerint és egyformán forró szeretettel, hálával azért a felmérhetetlen sok segítségért, amit a magyar nép nagy barátjától, Sztálin elvtársitól kaptunk. Ma délben megindul a trolibusz-forgalom Ma délben 12 órakor indul meg ünnepélyes kereteik között Budapest utcáin a trolibusz-forgalom. A Vilma királynő út és a Dózsa György úti sarkán rendezendő ünnepségen Bebrits Lajos elvtárs, közlekedésügyi miniszter mond ünnepi beszédet A főváros dolgozói nevében Pongrácz Kálmán elvtárs veszi át a szovjet trolibuszokat