Népszava, 1951. január (79. évfolyam, 1-25. sz.)

1951-01-24 / 19. szám

ZÉPSZAVA A termelés élharcosai Andrássi László m­intaasztalos csoportvezető (Ganz Hajógyár) cso­portjával a­ kongresszus tiszteletére vállalta, hogy egy for­­gattyúszekrény-felsőrész jobb- és baloldalának elkészítését már­cius 15-e helyett február 15-ig befejezik. A munkadarabokat úgy szabják le, hogy az anyagból a legkisebb darabokat is fel tudják használni. Takács Ernőné vegyészmérnök (Budapesti K­énsavgyár) a szuper­foszfát melléktermékeként jelentkező nátrium silicofluorid előállí­tásánál — melyet a zománciparban használnak fel — a kova­savas üledék kicentrifugálásával lehetővé tette, hogy ebből az anyagból naponta egy métermázsával többet állítsanak elő. Az újítás évente 52.800 forint megtakarítást jelent. Ábel Nándor esztergályos csoportvezető (EMAG) újításaival eddig több mint 35.000 forintot takarított meg. A kongresszus tiszte­letére vállalta, hogy négy szaktársának átadja tapasztalatait, úgy, hogy azok 60—70 százalékos átlagteljesítményüket 105 százalékra emelik. A négy munkamódszerátvevő már 100 szá­zalékot teljesít. Vállalta még, hogy két újítást ad be. A csúcs­esztergapad átalakításával lehetővé teszi, hogy két szakmun­kás munkáját egy segédmunkás is el­­tudja végezni. A kultúrverseny még jobban összeforrasztotta a malomtanyai színjátszó házaspár életét »Következik a »Megváltoztunk« című jelenet, előadják a szerencsi malom­­tanyai állami gazdaság színjátszói.. . « Amikor a műsorbemondó eltűnt a füg­­gön­y mögött, halk, izgatott morajlás ju­tott végig a Szerencsi Cukorgyár kuli új otthonában tartott járási kultúr­­versenybemutató közönségén. Többsé­gük ismerte az állami gazdaság szín­játszóit, hiszen községükhöz tartoznak. Dolgozó parasztcsalád életéről szól az előadott jelenet. Leányuk vissza akarja adni a jegygyűrűt, szabadságra hazajövő katona-vőlegény­ének, akire a bevonulása előtti időből még úgy emlék­szik vissza, mint egy komolytalan duhaj­kodó, kocsmázó legényre. Men az ő élete közben megváltozott, s ennek nyo­mán gondolkozása is. A Párt, a DISZ nevelte­, formálta át életét. Csak arról feledkezett meg, hogy vőlegénye, a hon­védségnél, a nép nagy iskolájában, szintén más emberré vált. Amikor erről személyesen is meggyőződik, már más­képpen néz a fiúra... A nézők közül valaki váratlanul fél­hangosan odaszólt szomszédjához: — No, ezek a Hegedűs Jóskáék ugyancsak megváltoztak ... Még az asszony is be­lépett a színjátszócsoportba. — Nézd csak — válaszolt a szomszéd —, még a színdarabban is házaspárt játsza­nak ... Igen, Hegedűs Jóskáék, a »színjátszó házaspár«, még szerepük szerint is élet­társak voltak. Alakításukban a maguk megváltozott élete is kifejeződött. Já­tékuk ezért volt oly hiteles. Sikerült is kivívniuk színjátszócsoportjuknak a járási döntő második helyezését. A bemutató előadás végén a kultúr­­csoport tagjai, a főszereplő »színjátszó házaspárral« együtt, boldogan szoron­gatták kezükben a jutalomkönyveket. Mindnyájan egyszerre lapozgatták, si­mogatták a könyveket. Közben a ba­rátok közül néhányan jókedvűen »ugrálták ■ a házaspárt. »Ti még a szín­padon sem tudtok elszakadni egymás­tól­?« »Eszünkben sincs! Hiszen most kerültünk még közelebb egymáshoz...« ■— mondja Hegedűs József derűs arccal és átöleli asszonyát. Hegedűs Jóska 30 éves fiatalember. Igaz, hogy ennél idősebbnek látszik. A régi cselédsors, az egykori gróf­­Szimai-birtokon töltött keserves évek nyoma. Amikor nevet, mintha megfiata­lodna. Szeret szívből kacagni, mert alapjában véve, jókedélyű ember. És az utóbbi években élete is egyre vidá­mabbá vált. Amikor életéről beszél, magashomlokú, értelmes tekintetű arcá­ból kiegyensúlyozottság árad. 1947 óta párttag, jelenleg az állam­i gazdaság pártszervezetének vezetőségi tagja. Há­rom hat éven aluli, gyermeke van. 1948 ■ óta vesz részt a színjátszócsoportban. ■ — Nagyon sokat köszönhetek a kultúrm­unkának — mondja elégedett­­visszaemlékezéssel. — Amióta szín­játszó vagyok, sokkal többet olvasok, másképpen látom a dolgokat, az életet, könnyebben, vidámabban megy a munka. Hegedűs elvtárs nemrégen még tejső­kocsis volt az állami gazdaságban. Néhány hete a 60 tagú növényter­mesztő-brigád vezetője lett. A munkát szerető ember örömével beszél új be­osztásáról, és arról a fejlődésről, amely­­lyel idáig jutott. Örül a­ nagyobb fele­lősségnek, amivel új munkája jár és amit kommunista öntudattal vállal. Örül annak, hogy új beosztásában a fizikai munka jobban összefonódik a szellemi munkával. Feleségével együtt egyre nagyobb kultúréletet él. Hegedűs elvtárs most olvassa például Sztálin elvtárs életraj­zát. Felesége az MNDSZ-ben hallgat előadásokat. És a színjátszást nemcsak akkor szeretik, amikor maguk is szere­pelnek, hanem időnként bejárnak a mis­kolci színházba is. Ilyesmi a múltban elképzelhetetlen volt. A tanyáról, ottol éltek, legfeljebb a falu kocsmájába rándulhattak be. Hegedűs Józsefné a férjénél alacso­nyabb termetű, élénkszemű, derűsarcú menyecske. Amikor mostani, első szín­játszó-szerepléséről beszél, időnként­­fej­kendője mögül huncut pillantásokat vet férjére, mint akivel valamilyen kedves, közös titkuk van. Beszélgetés közben kiderült, a nagy »titok«. Az állami gazdaság M­NDSZ-asszonyai Sztálin elvtárs születésnapjára vállal­ták két épület kimeszelését. Vállalásuk­nak idő előtt eleget is tettek, de érez­ték, hogy amit csináltak, az kevés. Akkoriban a kultúrcsoport éppen készü­lődött benevezni a kultúrversenybe és már összeállították szereplésük pro­­grammját is. Hiányzott azonban egy asszony-szereplő. Az MNDSZ vállalta, hogy ők adnak majd szereplőt, csak még azt nem tudták, hogy kit. Azután Hegedűs Jóska megkérdezte asszonyát: »Mi volna, ha te...?« így segített a férj ötlete és az asszony vállalkozó szelleme megoldani a problémát. — Nagyon megszerettem a színját­szást — mondja az asszony olyan büszkén, mint aki tudja, hogy életén*'' újabb tartalmat adott. — Most még egyenrangúbbnak érzem magam a fiúkkal, a férjeimnél. És... úgy ér­zem ... — mondja elgondolkozva, mi­közben férjébe karol —, hogy most több közöm van hozzá... Férje közbeszól. Arról­ beszél, hogy Felesége most már jobban megérti a Párt­­jelentőségét, most már jobban ér­dekli a politika, könnyebb nevelni őt. — Van közös témánk. Odahaza együtt tanuljuk a szerepeket. Ilyenkor kis­gyermekeink látott szájjal ülnek a lócán és figyelnek bennünket. A gyer­kőcök eleinte azt hitték, hogy veszek­szünk — mondja nevetve —, de azután rájöttek, hogy ez csak játék... Azóta előfordul, Ingty áhitatosabban hallgat­ják szereptanulásunkat, mint a nézők a nagy színházban az előadást. És bi­zony előfordul, hogy sokszor hamarabb tudják a szerepet, mint mi. Hát gyor­san tanulnak ezek a gyermekek, töb­bet is tudnak majd, mint mi, ha fel­nőnek. Az ő életük még boldogabb lesz. (szenes) 6 1951 JANUÁR 24, SZERDA A NAGY HAZAFI Klincsenek adataink arravonatkozó­­■ rag, hogy ez a csodálatos film­alkotás — amely a Szovjet Filmhét alkalmából kerül bemutatásra Budapes­ten. —, A Nagy Hazafi, milyen sikere­ket eredményezett a szovjet nemzet­­gazdaság területén, de bizonyos, hogy ennek a tűmnek a hatása a mázsáknak, a tonnáknak, a lakóterületek légköb­métereinek millióiban­­mérhető le, ame­lyeket a szovjet nép átkötött a túl­teljesített sztálini ötéves tervek kere­tében. Nincsenek adataink arra vonatkozó­­lag sem, hogy a Nagy Honvédő Háború hősei közül hányan várják Ermler hatal­mas filmalkotását, de bizonyos, hogy a fasisztaverő szovjet katonák tíz- és százezrei lelkében élt a­­döntő, e. leg­­­­forróbb pillanatban a nagy szovjet hazafi magávalragadó alakja. És végül nincsenek — nem is lehet­nek — adataink arra vonatkozólag­ sem, hogy hány ember szívében edződő­, meg a film nyomán a szent elhatáro­zás, hogy hazafi lesz a szó szovjet értelmében, olyan ember, aki minden áldozatra kész a nép érdekeiért, de bizonyos: a Bolsevik Párt tagjai, a lenini Komszomal tagjai, a szovjet emberek tíz- és százmills, a többi kö­zött ebből a fémből is merítettek erőt ahhoz a példátlanul hősi harchoz, ame­lyet folytattak és folytatnak, ahhoz a nagyszerű helytálláshoz, amely a szovjet embert jellemzi és megkülön­bözteti a többi embertől. A Nagy Hazafi — rendkívüli alko­tás. Olyan film, amelynek minden jelenetében, minden kockájában kibon­takozik a szovjet társadalom hatalmas fölénye minden más társadalom felett, a szovjet ember magasabbrendűsége minden más embernél, a szovjet művé­szet — a szocialista realizmus — utolérhetetlen erkölcsi ereje és az ebből fakadó művészi értéke, amellyel semilyen má­s művészet nem veteked­het. A nagy hazafi rendkívüli alko­­tás lévén, rendkívüli problémákat is vet fel és értékelése túlnő a filmkriti­kák szokványos határain. A nagy hazafi hatalmas történelmi körkép, kulcs a szovjet ember megismerésé­hez, a szovjet társadalom sikeresnek megértéséhez, mindazok kezében, akik térben, vagy időben kívül estek a Szovjetunió hősi korszakának, az iparosítás korszakának esztendein. »A mi fiatal dramaturgjaink — írta Makszim Gorkij — igen szerencsés helyzetben vannak. Olyan hős áll előt­tük, amilyen még sohasem volt: egy­szerű, világos, de ugyanakkor hatal­mas is.« Ez a szerencsés helyzet, amely a legnagyszerűbb művészet le­hetőségét hordozza magában, ugyan­akkor igen nehéz, felelősségteljes fel­adatot állít korunk művészei elé. A nagy hazafi megoldotta ezt a felada­tot: a maga teljes erkölcsi nagyságá­ban ábrázolta azt a hőst, akinél pozi­tívabbat nem ismer a történelem, ko­runk óriását — a bolsevik embert. A cím főalakja Sahov elvtárs, a szov­­­­­­jet nép nagy­ mártírját, a felejt­hetetlen K­irov elvtársat állítja elénk a maga nagyságában. Azt a Kirov elv­­társat, aki a Bolsevik Párt egyik leg­kiválóbb vezetője, a leningrádi párt­­bizottság titkára, Sztálin elvtárs köz­vetlen munkatársa volt, akit a troc­­kista-zinovjevista gyilkosok tettek f el láb alól. Kirov elvtárs harcos életéhez a Bolsevik Párt és a szovjet nép számtalan győzelme fűződik, a szocia­lista építés és az ellenség ellen vívott küzdelem frontján egyaránt. Kirov elvtárs­ a szovjet nép nagy fia, a lán­goló szavú nép­tribün — ahogy Visinszkij elvtárs nevezte —, az a példakép, akit ez a film a szovjet emberek elé állít. Milyen ez a példakép? Milyen em­ber Kirov—Sahov elvtárs?­'— Ez ta­lán a legizgalmasabb kérdés, amelyet a film felvet. Erre a kérdésre nem adhatunk szebb, találóbb feleletet, mint Kac, az öreg bolsevik, Sahov harcostársa, aki a film megrendítő zárójelenetében a meggyil­kolt Sahov koporsója mellett így jel­lemzi barátját és vezetőjét: »Olyan volt ő is, mint mi, csakhogy valamivel nagyobb. Ugyanolyan szeme volt neki is, mint nekünk, csakhogy valamivel élesebb. Ugyanazt gondolta, amire mi is gondolunk, csakhogy sok­kal­­ mélyebben. Hazafi volt, ugyan­olyan, mint mi, csakhogy nagyobb. Ő a nagy hazafi volt.« Igen, Sahov elvtárs olyan, mint a szovjet emberek, mint népének fiai, csakhogy mindaz, ami érték a szovjet emberekben, ami minden más ember fölébe helyezi őket, fokozottabb mér­tékben van meg benne. Rettenthetet­len a harcban és gyöngéd a barátság­ban. Könyörtelen — de csak az ellen­séggel szemben. Mindenki máshoz jóságos és segítőkész. Sahov, a párt­bizottság titkára, akire egy, az építés és az osztályharc lázában „égő jelentős terület­­maidén gondja és baja zúdult, törődik azzal is, hogy rendbehozza a szerelmes és féltékeny Ibrahimovnak — a csatornát építő sokezer kőmű­ves egyikének — a »magánügyét« és a házasság révébe juttassa. Törődik az­zal te, hogy Dubok, a megtévedt, az ellenség uszályába került, de becsületes öreg bolsevik ismét megtalálja a he­lyes utat. Sahov, aki nem temet kímé­letet az ellenség ügynökeivel szemben, szinte megható módon siet segítségére — a film egyik legszebb jeleneteiben — annak a megfélemlített erdésznek, aki bevallja neki, hogy az ő meggyilkolá­sára bérelték fel, de­ nem vitte rá a szíve, hogy végrehajtsa a bűntettet. Sahov sellemétől idegen minden bürokratikus szárazság, minden aszké­­tikus tagadása az élet örömeinek. El­lenkezőleg: kirobbanó, szenvedélyes életöröm jellemzi. Törhetetlen akarat arra, hogy boldoggá tegye az embe­reket és ezáltal váljék ön­maga is boldoggá. Minden testét áthatja a figyelem, az emberek iránti segítő­­készség — ami a legkisebb apróságra is kiterjed —, a lelkesedés az új, a bátor kezdeményezések iránt. Nincs benne közömbösség semmivel szem­ben sem. Örömei az egyszerű embe­rek mindennapi kedvtelései. Szeret va­dászni, szereti az erdők csendjét, a madarak füttyét. Kedveli a tréfát és még Kolesznyikova elvtársnő orráról és pukkancs természetéről sem átall tréfálkozni. Hatalmas felkészültséggel, biztos ítélőképességgel rendelkezik. Az egyszerű emberek nyelvén és szívé­hez szólva, a harcos lelkesedésével fejezi ki gondolatait Éber, de nem ■bizalmatlan. F­olytathatnánk az elemzést, Sahov • alakja •— a Sztálin-díjas Bogoljubov hatalmas alakítása — a szovjet film­művészet egyik legsikerültebb bolse­vik ábrázolása, önmagában is hosszabb tanulmányt igényelne. De méltóan egé­szíti­­ki a nagy hazafi sugaras alak­ja- a film többi szereplője is. A szovjet jelle­mek, a típusok gazdag sokasága vonul fel előttük, mintegy eleven cáfolata­ként annak az ostoba burzsoá fecsegés­nek, hogy a kollektív társadalom elszür­kül az »egyéniséget«. Sahov anyja a bolsevik anya, ája öntudattal neveli fiát a proletariátus ügyének, aki har­costársa is gyerekének. Az ő harcos anyai szeretete magasabbrendű minden más anyának a szereteténél, mert a fián­­keresztül is, a fiában is a népet, a hazát, az igazságot szereti, mert anyai szeretete a szovjet nép nagy­szerű harcát erősíti. Makszim, a tapasztalt, az ellenség mesterkedésein átlátó bolsevik típusa, Kac, Kolesznyi­­kov egyszerű munkásemberek, akik szemünk előtt nőttek a Párt és a szovjet állam felelős kádereivé, Sahov nevelő közelségében­. Dubok, az egy­kori észszerűsítő, aki később mint ■mumkásigazgató, az ellenség uszályába kerül és maga válik az újítás akadá­lyozójává, — szemünk előtt megy át tévedése felismerésének tisztítótüzén, küzdi le a Párt segítségével hiúságát és válik öregkorára újra ifjúvá, bolse­vikké. Mindegyik bolsevik külön alak a maga sajátosságaival, hibáival és erényeivel, ami egy bennük: a Párt, a proletariátus, a nép szenvedélyes, meg­ható szeretete. A bolsevikok alakjai mehet­, külön érdeme Hermann, Bolsincov és Firmier forgatókönyvének az ellenséges alakok hiteles és művészi megformálása. Nem uniformizáló szemlélet alapján rajzol­ták meg az ellenséget sem, hanem a valóságnak meg­felelően mutatták meg, mind csúsznak a nép árulói mind egyre lejjebb a züllés, a hazaárulás fertőjében egészen a terrorista gyilkosságig. Vilá­gosan megmutatták: aki­­szembeszáll a Pár­ vonalával, aki harcol elene, a­z a dolgok logikájánál fogva, szükség­szerűen idegen hatalom ügynökévé aljasodba És világosan megmutatták, milyen elvtelen és ocsmány indítóok elá vitték ezeket az embereket — akik egyforma mértékben, de nem egy­forma módon gonosztevők — a Párttal való szembefordulás, a hazaárulás, a kémkedés útjára. Kartasov hisztériku­san nagyravágyó, Borovsz­kij szenvedé­lyes intrikus, Zemcov — aki talán a legveszedelmesebb az ellenségek közül — hivatásos, kiképzett rendőrspicli és kém, Pjatakov nagystílű hazaáruló, Brjancev bosszúvágytól fűtött kis kar­rierista, a »soffőr« hidegvérű, pénz­éhes kalandor. Ami egyesíti őket, a Párt, a szovjet hatalom gyűlölőie az, hogy rossz ösztöneik felülkerekedtek minden becsület- és tisztességérze­tükön, hogy nem uraik többé saját cselekedeteiknek. Szánalmas — de ve­szedelmes — rongyba búk az idegen ha­talmak kezében. A típusos eme gazdagságában helyet kap annak az egyszerű munkásnak az alakja is, akit megtévesztettek, de aki rádöbbent tévedésére és a film egyik legmegren­­dítőbb jelenetében szembeszáll egykori »vezetőivel«, akik múltjával zsarolni akarják. Az élő, történelmileg hiteles, nagy szenvedélyektől fűtött hazaftak és az alantas indulatok­tól sarkalt osztály­­ellenség elkeseredett küzdelme bonyo­lítja a filmet, amelynek tárgyköre — a Bolsevik Párt­harca az opportunisták, az árulók, a nép ellenségei ellen az ország iparosításáért — olyan feladatot állított a film alkotói elé, amilyeneket polgári filmművészek még csak meg sem kísérelhetnek megoldani. A szem­benálló erők kíméletlen küzdelme, a jó és a rossz harca nem csupán és nem elsősorban emberek harcában nyilvánul meg ebben a filmben. Elvek harcolnak az elvtelenség ellen. Ennek a harcnak szükségszerű színterei a gyűlések, összejövet­ek, fegyverei, a beszédek és felszólalások, tehát olyan elemek, amelyeket a polgári filmesztétika »filmszervetemnek« tart. És ez a film mégis lebilincselőbb, érdekfeszítőbb, drámaibb és filmszerűbb, mint akár­milyen pergőütemű »burzsoá mozgó­kép«. Éppen a gyűlések, az összejöve­telek, a beszédek és felszólalások kép­viselik elsősorban a drámaiságot, az újtípusú filmszerűséget. Mi kelti fel, mi bilincseli le érdeklődésünket min­dennél jobban ezekben a jelenetekben? A­z, hogy túl az egyéni sorsokon és a­­ célkitűzéseken tömegek sorsa dől el ezeken a gyűléseken és megbeszélése­ken, az egész szovjet nép és bátran mondhatjuk: az egész emberiség hala­dásáért folyik a küzdelem. Ennek a harcnak magával ragadó szenvedélye izzik ezekben a­ beszédekben, és teszi izgalmasabbá akármilyen házasürelm­i cselekménynél. S végül az, hogy a Bolsevik Párt a Szovjetunió története közel tíz esztendejének tükrében azok­nak az ellenségeknek a módszerét lep­lezi le, akikkel nekünk is nap-nap után meg kell küldenünk. A Nagy Hazafi, a szovjet filmművé­szet kimagasló alkotása, maradéktala­nul megoldja azt a feladatot, amely művészetnek, szocialista művészetnek egyáltalán célja lehet. Ez a film jobbá, harcosabbá, boldogabbá teszi az embe­reket. Megtanít szeretni a népet és gyűlölni a nép ellenségeit. Megtanít akarni az újat, a születőt és küzdeni a régi, a rothadó ellen. Megtanít élni — bolsevik módra élni, úgy, hogy tet­teink értelme és öröme a nép, a Párt ügyének szolgálata legyen. Megtanít a legtisztább boldogságra: a becsületes helytállás, a harc, a hősiesség boldog­ságára. Gyertyán Ervin Országszerte nagy sikerrel folyik a Szovjet Filmhét Budapesten és vidékien egyaránt a dolgozók nagy tömegei tekintik meg a­ szovjet vitmművészet csodálatos alkotásait. SZEGEDEN a Szovjet Filmhét megnyitására a »Titkos megbízatás« című filmet mu­tat­ják­­ be díszelőadás keretében. Ezenkívül m­ég két filmszínház ját­szik szovjet filmeket. Az üzemekben elővételben 19.000 jegyet vásároltak. BÉKÉS MEGYÉBEN te nagy az érdeklődés a filmhét, iránt. Gyomán a Szovjet Filmhétre már minden jegy elkelt, Orosházán a je­gyiek legnagyobb részét már lefog­lalták. GYŐRBEN délelőtt is tartana­k előadást, de az is kevésnek bizonyult, mert az előadás előtti napokon minden jegy elkelt. SOPRONBAN is egész nap vannak előadások. DOROGON a Szovjet Filmhéten bemutatják a »Bátor emberek« és a »Potyomkin páncélos« című szovjet filmet. Az MSZT több mint tízezer dolgozónak tette lehetővé, hogy a­ Szovjet Film­hét előadásait kedvezményes jeggyel látogathassák. KÖRMENDEN a Szovjet Filmhét megnyitó előadá­sára a jegyeket napokkal az előadók előtt felvásárolták a különböző tö­­rvegszervezetek és üzemek dolgozói. — Megjelent a »Szovjet Kultúra« legújabb száma. Lenin halálának 27. évfordulója alkalmából a Szovjet Kul­túra új száma közli Tyitarenko »A lenini úton« című vezércikkét. Több cikk keretében foglalkozik a lap 4. dolgozók világszerte folyó békeharcá­­val( így a többi között Mihail Komm filmrendező és Borisz J­efimov, az is­mert karikaturista írársa­iban. Kion új színművének, »A tagjelöl­ésének né­hány részlete. Kende István cikke « »Szovjet Filmhéten« bemutatásra ke­rülő szovjet filmekről és még több érdekes írás egészíti ki a folyóirat ja­nuári számát

Next