Népszava, 1951. március (79. évfolyam, 50-75. sz.)

1951-03-01 / 50. szám

TR5! MÁRCIUS T, CSÜTÖRTÖK 3 Gerő Ernő elvtárs beszámolója A Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusa tanácskozásainak negyedik napját szerda reggel fél kilenc órakor Piros László elvtárs, vezérőrnagy nyitotta meg. Bejelentette, hogy újabb üdvözlő táviratok érkeztek a kongreszszushoz. A Rákosi Mátyás Művek dolgozói táviratban jelentették, hogy a kongresszus megnyitásának napjára, február 24-re felajánlásaikat túlteljesítették. Kongresszusi vállalásaik túlteljesítését jelentették a fűzfői Nitrokémia, a borsodnádasdi bányaüzem és a Landler Jenő Járóműjavító dolgozói is. A baranya megyei Királyegyháza dolgozó parasztjainak távirata arról számol be, hogy a község minden dolgozó parasztja belépett a termelőszövetkezetbe. újabb 29 községből és városból jelentették a dolgozó parasztok, hogy a kongresszus tiszteletére községükben új tszcs alakult. Eddig összesen 181 helyről érkezett a kongresszushoz ilyen jelentés. Ugyancsak a kongresszus ideje alatt eddig 26 község parasztsága jelentette, hogy községük termelőszövetkezeti községgé alakult. Az üdvözlő táviratok felolvasása után az elnöklő Piros László elvtárs felkérte Gerő Ernő elvtársat, Pártunk főtitkárhelyettesét, hogy a kongreszszus második napirendi pontját, beszámolóját tartsa meg. r — A Magyar Dolgozók Pártjának II. Kongresszusa olyan időpontban ülésezik, amikor már módunkban áll részleteiben is kiértékelni ötéves népgazdasági tervünk első évének eredményeit — kezdte beszédét Gerő Ernő elvtárs. *— Rákosi elvtárs a kongresszus első napirendi pontjához tartott beszámolójában érintette népgazdaságunk legfontosabb kérdéseit. Nézzük meg most közelebbről is, mi az, amit eddig elértünk, milyen hiányosságok vannak gazdasági építő munkánkban, s melyek azok a feladatok, amelyek eddigi sikereinkből és hiányosságainkból jártunk, munkásosztályunk, országunk számára adódnak. Ha népgazdaságunk fejlődését egészében tekintjük, túlzás nélkül állapíthatjuk meg, hogy az ötéves tervidőszak első évében jó munkát végeztünk. Gyáriparunk s— a helyi ipar nélkül — mintegy másfélszer gyorsabban fejlődött az előírtnál. Pártunk Központi Vezetőségének határozata és ennek nyomán az ötéves népgazdasági tervről szóló törvény a tervkötelezett ipar termelésének emelkedését 1954-re — tehát az ötéves terv végére — 1949-hez képest 86,4 százalékban írta elő. Ennek megfelelően 1950-re az ipari termelés növekedését eredetileg 21,4 százalékban irányoztuk elő. Menetközben Pártunk Központi Vezetőségének és Népköztársaságunk minisztertanácsának határozata alapján számos iparágban az eredeti előirányzatot lényegesen fölemeltük. Mint ismeretes, gyáriparunk a menetközben fölemelt előirányzatot is 9,6 százalékkal túlteljesítette és ennek eredményeként egész tervkötelezett iparunk termelésének növekedése 1950-ben, a hároméves terv utolsó évéhez, 1949-hez képest 35,1 százalék volt. Olyan hatalmas növekedés ez, amely a legvérmesebb reményeket is túlszárnyalta és amelyhez foghatót soha nem ismert semmiféle kapitalista ország. A szocialista iparosítás sztálini törvényének megfelelően nehéziparunk termelésének fejlődése meghaladta a könnyűiparunkét, jóllehet hatalmas nehézipari beruházásaink csak az ötéves terv további éveiben fognak jelentkezni iparunk termelésében. Nehéziparunk termelése az ötéves terv első évében 36,2 százalékkal emelkedett a megelőző évhez képest, könnyűiparunké pedig 34 százalékkal Az egész ipar és ezen belül a gyáripar termelésének fejlődését is messze maga mögött hagyta gépiparunk, amelynek termelése egyetlen év alatt 42,3 százalékkal ugrott előre, ami ugyancsak megfelel a szocialista iparosítás sztálini törvényének. Nehéz- és könnyűiparunk mellett komoly fejlődést mutat építőiparunk, melynek termelése a héjtéves tervidőszak első évében, az■gelőző évhez képest 116 százalékkal növekedett s amely termelési tervét kereken 30 százalékkal teljesítette túl. Soha megközelítőleg sem építettek annyit Magyarországon, mint amennyit ötéves tervünk első évében építettünk. Az építőipar termelésében bekövetkezett hatalmas ugrás nem utolsósorban köszönhető annak, hogy építőiparunk az ötéves terv első évében lett döntőleg kézművesjellegű iparból részben már gyári jellegű, gépesített építő nagyiparrá, jóllehet építőiparunk gépesítése terén még mindig el vagyunk maradva. ötéves népgazdasági tervünk előírta, hogy a gyáriparban a munka termelékenységének öt év alatt 50 százalékkal kell növekedik . Ismeretes, hogy már az első évben gyáriparunkban a termelékenység az egy teljesített munkaóra alatt termeltrtékben mérve, több mint 20 százalékkal emelkedett. Nem ilyen kedvező a kép, ha azt vizsgáljuk, hogyan változott a termelés értéke 100 forint kifizetett munkabérre vonatkozóan. Itt nem emelkedés van, hanem némi csökkenés: a nehéz- és könnyűiparban egy év alatt 100 forint kifizetett bérre vonatkoztatva, a termelés értéke 26 százalékkal, az építőiparban pedig 1,6 százalékkal csökkent. Más szóval iparunkban a béralap gyorsabban növekedett mint a termelés, amit nem lehet normálisnak tekinteni. Az önköltség csökkentését ötéves népgazdasági tervünk 1950—54 évek időszakára 25%-ban írta elő. Ennek megfelelően az ötéves terv első évében az ipari termelés önköltségének mintegy 5%-kal kellett volna csökkennie. Különféle számítások azt mutatják, hogy ezt az önköltségcsökkentést körülbelül elértük, bár ezt csak fenntartással állíthatjuk, mert az önköltség mérésének az ötéves terv első évében még nem volt nálunk részletesen kidolgozott és teljesen megbízható rendszere. Gyáriparunknak és építőiparunknak egészében rendkívül gyorsütemű fejlődése nem terelheti el a figyelmünket azokról a hiányosságokról, amelyek, a már említetteken kívül, iparunk fejlődésében megmutatkoznak, így, jóllehet, ötéves tervünk eredeti előirányzatához képest, alapanyagiparunk termelésének fejlődése is meggyorsult, mégis alapanyagtermelésünk, a vas-, az acél-, a hengereltacél- és a széntermelés gyorsulásának üteme jelentősen elmarad az egész ipar gyorsulásának üteme mögött. Hasonlóképpen, jóllehet már az ötéves terv első évében több villamosenergiát termeltünk, mint amennyit ötéves népgazdasági tervünk szerint az első évben termelnünk kellett volna, villamosenergiatermelésünk gyorsulásának üteme elmarad egész iparunk termelésének gyorsulási üteme mögött. Kétségtelen, elvtársak, hogy sokkal nehezebb, költségesebb, hosszabb időt követel a kohóipar, a szénbányászat és a villamosenergiatermelés fejlesztése, mint a könnyűiparé, a gépiparé, vagy az építőiparé. Az is világos, hogy a kohóiparban, a villamosenergiatermelésben 1950 folyamán elért eredményeink messze túlszárnyalják mindazt, amit eredetileg ezen iparágakra vonatkozóan terveztünk. Hasonlóképpen bányászatunkban a helyzet az, hogy egészében a menetközben felemelt termelési tervet 6,2 százalékkal túlteljesítette, ezen belül pedig szénbányászatunk 2,1 százalékkal teljesítette túl. A tapasztalat azonban bebizonyította, hogy sokkalsokkal több szénre van szükségünk, mint ezt magunk gondoltuk akkor, amikor ötéves népgazdasági tervünket kidolgoztuk s egész iparunk fejlődésének meggyorsulása, az eredeti ötéves tervben előírthoz képest, parancsolóan állítja elénk bányászatunk s ezen belül széntermelésünk igen jelentős fokozásának feladatát. Ha az iparunkban az ötéves terv első évében az igen komoly eredmények mellett megmutatkozó hiányosságokról szólunk, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy kisipari szövetkezeti mozgalmunk két év óta lényegileg egy helyben topog és helyi iparunk, tehát a túlnyomórészt helyi nyersanyagokat feldolgozó és helyi szükségletek kielégítésére hivatott, a tanácsoknak alárendelt ipar is még gyermekcipőben jár. Olyan jelenség ez, amelyet egyáltalán nem lehet törvényszerűnek tekinteni. Kisipari termelőszövetkezeti mozgalmunk egyhelyben topogása és helyi iparunk fejletlensége azt bizonyítja, hogy" Pártunk és népi demokratikus államunk nem fordított kellő gondot népgazdaságunknak ezekre a területeire, nem segítette elő kellő mértékben a kisipari szövetkezetek és a helyi ipar fejlődését. Pedig a kisiparosok között megvan a hajlandóság a szövetkezésre és kisiparosaink jelentékeny része látja már, hogy számára ez a lehetőség arra, hogy végleg beilleszkedjék a népi demokrácia gazdaságába, az épülő szocialista gazdaság rendjébe. Ami a helyi ipart illeti, itt a helyi tanácsok létrehozása, számos gazdasági tevékenység fokozatos átadása a helyi tanácsoknak és a helyi iparigazgatóságoknak megteremtése, kell, hogy jelentős mértékben meggyorsítsák a fejlődést Közlekedésünk nemcsak az ötéves terv első évére kitűzött feladatokat oldotta meg, hanem lépést tudott tartani népgazdaságunknak, s különösen gyáriparunknak és építkezéseinknek az ötéves tervben előírtnál jóval gyorsabb fejlődésével is. Közlekedésünk áruszállítási tervét (a tehergépkocsiközlekedés nélkül) mintegy 2°/okat túlteljesítette, a személyszállításnál pedig a túlteljesítés 7,5%. Vasútjaink 1950-ben mintegy 23%-kal több árut szállítottak, mint a hároméves terv utolsó évében. Vasútjaink 1950-ben kereken 70°/o-kal szállítottak több árut, mint a második világháborút megelőző utolsó esztendőben. Teljes képet alkothatunk magunknak a fejlődés üteméről, ha figyelembe vesszük, hogy a második világháborút megelőző időszakban a magyar vasút áruforgalmának növekedése évente átlagosan 2—3% volt. Az 1950. évi hatalmas növekedés egyre világosabban megmutatja egész népgazdaságunk erőteljes fejlődését is, amely csakis a szocializmust építő népi demokrácia rendjében vált lehetővé. A vasúti személyszállítás 1950 folyamán még nagyobb mértékben emelkedett, mint az áruszállítás: 25,7%-kal, ami nemcsak gazdasági fejlődésünket mutatja meg, hanem egyben jelzi dolgozó népünk életszínvonalának emelkedését is. Tehergépkocsiközlekedésünk áruszállítása egy év alatt több mint 160%-kal nőtt meg. Komoly fejlődést ért el távolsági autóbuszforgalmunk, mely egy év leforgása alatt 70%-kal emelkedett. Hajózásunk áruszállítási tervét 12 százalékkal, személyszállítási tervét pedig 25,5 százalékkal teljesítette túl. Mezőgazdaságunk, részben a kedvezőtlen időjárás miatt, 1950-ben nem fejlődött egyenletesen, így, míg kenyérgabonából 9,2 százalékkal termeltünk többet, mint 1949 ben, addig takarmánygabonában és a takarmánynövényeknél általában, valamint az ipari növények jelentős részénél elmaradtunk, ha nem is 1943- hoz képest, de az 1950. évre előírt tervhez viszonyítva. Különösen jelentős az elmaradás a kukoricánál és cukorrépánál, mely terményekből több termett ugyan, mint 1949-ben, de az ötéves terv első évére előírt feladatot csak 79, illetve 65 százalékra sikerült megvalósítani. A takarmánynövények gyenge terméshozama lassította, sőt részben visszavetette állatállományunk fejlődését, amiben persze az ellenség aknamunkája is szerepet játszott. Sertésállományunk 1950 októberében nem sokkal volt nagyobb, mint az előző év ugyanezen hónapjában, tehénállományunk pedig mintegy 59000-rel csökkent. Ugyanekkor jelentősen megnövekedett az állami gazdaságok és a termelőszövetkezeti csoportok állatállománya. Az állami gazdaságok állatállománya, (számos állatban kifejezve) 1950 folyamán 125 százalékkal emelkedett s emelkedésében túlhaladta a tervelőirányzatot. Komoly lépést tettünk előre az ötéves terv első évében mezőgazdaságunk gépesítése terén. Egy év alatt gépállomásaink és állami gazdaságaink gépállománya 4400 traktorral növekedett és ezenkívül nagyszámú egyéb mezőgazdasági gépet is adtunk a mezőgazdaságnak. A műtrágyafelhasználás mezőgazdaságunkban 1950 folyamán több mint 50 százalékkal emelkedett. A minisztertanács ismert határozata nyomán az agrotechnika nemcsak az állami gazdaságokban és termelőszövetkezetekben, hanem az egyénileg dolgozó parasztgazdaságokban is bizonyos javulást mutat. Egészében véve azonban mezőgazdaságunk fejlődését az ötéves terv első évében nem tekinthetjük kielégítőnek. Mezőgazdaságunk elmaradását, gyors ütemben előretörő iparunkhoz képest, nem is mutatják meg eléggé világosan, csak a termelési adatok, az ipari és a mezőgazdasági termelés értékének, illetve értéknövekedésének összevetése. Nem mutatják meg azért, mert a mezőgazdasági termékekből a falusi lakosság jelenleg a népi demokrácia idején összehasonlíthatatlanul nagyobb hányadot fogyaszt el, mint amekkora hányadot elfogyaszthatott és elfogyasztott a nagytőkés, nagybirtokos Horthy- Magyarországon. Akkor a dolgozó paraszt kénytelen volt a szájától elvonni a falatot, kénytelen volt a saját fogyasztására legszükségesebb termékeket is piacra vinni, hogy valamiképpen a felszínen tartsa magát. A »3 millió koldus« Magyarországon — mint ismeretes — a falusi lakosság életszínvonala hallatlanul alacsony volt. Ismeretes a mondás, hogy a régi Magyarországon a dolgozó paraszt legfeljebb két esetben engedhette meg magának azt a fényűzést, hogy a saját maga nevelte baromfit elfogyassza: ha ő volt beteg, vagy a baromfi volt beteg. Hála a földreformnak és a népi demokrácia sokoldalú segítségének, melyet dolgozó parasztságunknak nyújtott és nyújt, a »3 millió koldus« Magyarországa megszűnt. És ez kétségtelenül nagy vívmány. Ugyanakkor azonban nem hunyhatunk szemet az előtt a tény előtt, hogy szétaprózott mezőgazdaságunk nemcsak keveset, de főként kevés árut termel, hogy mezőgazdaságunk árutermelése hallatlanul elmarad iparunk árutermelése mögött, így 1950-ben gyáriparunk árutermelése 35 százalékkal emelkedett, mezőgazdaságunké pedig csak 4 5 százalékkal. Nyilvánvaló, hogy ezt a helyzetet nagyon sokáig így nem tarthatjuk fenn. A mezőgazdaság elmaradásának legfőbb oka a hétmérföldes léptekkel előrehaladó iparunk termeléséhez képest az, hogy iparunk már túlnyomó többségében szocialista nagyipar, mezőgazdaságunk pedig még túlnyomórészt szétaprózott, kisárutermelő és kevés árut termelő gazdaság. Emellett szerepet játszik az is, hogy egyéni parasztgazdaságaink fejlődésére nem mindig fordítottunk elég gondot. Iparunk igen gyorsütemű fejlődése ötéves tervünk első évében s ugyanakkor a mezőgazdaság elmaradása még inkább kimélyítette a szakadékot a szocialista nagyipar és a döntően még kisárutermelő mezőgazdaság termelőképessége között. Ebből azonban nem azt a következtetést kell levonni, hogy meg kell lassítani országunk iparosításának ütemét, hanem azt, hogy fokoznunk kell az iparosítás ütemét, fokoznunk kell a mezőgazdaság gépesítését, fokoznunk kell a mezőgazdaságnak műtrágyával, munkaeszközökkel, szállítóeszközökkel való ellátását s a fokozott iparosítás útján is meg kell teremtenünk a feltételeket ahhoz, hogy a szétaprózott, túlnyomórészt kisárutermelésen nyugvó, kevés árut termelő mezőgazdaságot fokozatosan nagyüzemű, sok árut termelő, iparunk és lakosságunk összes szükségleteit bőven kielégítő szocialista gazdasággá szervezhessük át. (Nagy taps.) Belső áruforgalmunk 1950 folyamán nagy mértékben megnőtt. Az állami nagykereskedelem forgalma (tehát egész nagykereskedelmünké, mert 1950-ben már nem volt nálunk magánnagykereskedelem) egy év alatt 57,4 százalékkal emelkedett, s az árufogalmi tervet nagykereskedelmünk közel 7 százalékkal túlteljesítette. A kiskereskedelem (tehát az állami, a szövetkezeti és a magánkiskereskedelem együttvéve) 1950. évi forgalma 18,8 százalékkal haladta meg az 1949. évit, mialatt az állami kiskereskedelem forgalma több mint 190 százalékkal növekedett. 4 falusi lakosság jobb áruellátását szolgálta a földművesszövetkezetek forgalmának és bolthálózatának nagyarányú fejlődése. A földművesszövetkezetek forgalma 1950-ben 110 százalékkal emelkedett, a szövetkezeti boltok száma pedig több mint 3300-zal szaporodott. Az 1950-ben bekövetkezett fejlődés eredményeként jelentősen megerősödött belső áruforgalmunkban a szocialista (tehát az állami és szövetkezeti) kereskedelem szerepe. Ez a megerősödés kifejezésre jut abban, i°gy jelenleg a szocialista kereskedelem a fogyasztói áruforgalomnak már mintegy 70 százalékát bonyolítja le. Belkereskedelmünk jelentős fejlődése ,s szocialista kereskedelmünk komoly megerősödése azonban nem jogosít fel bennünket arra, hogy szemet hunyunk a hiányosságok előtt, amelyek felső áruforgalmunkban, áruellátásunkban megvannak és nap mint nap éreztetik hatásukat. Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy míg az előző években gyakran a fölös mennyiségben raktáon fekvő áruk elhelyezése okozott számunkra gondot, addig 1950-ben a ermelés általános emelkedése ellenére a kereslet számos területen elébeszaladt a kínálatnak. Más szóval: egyes területeken a lakosság több árut szeretett volna vásárolni, mint amennyi rendelkezésére állott. Persze távolról sem minden területen volt ez a helyzet. Magában véve azt, hogy a keresslet az áruforgalom számos területért nagyobb, mint a rendelkezésre álló árumennyiség, nem lehet minden további nélkül negatív jelenségnek tekinteni. Sőt bizonyos mértékig és bizonyos területeken, a népi demokrácia gazdaságában ez törvényszerű jelenség. Például az, hogy 1950-ben 156.000 kerékpárt és közel 10.000 motorkerékpárt termeltünk, s ez a mi viszonyainkhoz képest hatalmas menynyiség sem mutatkozott elegendőnek és hogy ha lett volna, többet is vásároltak volna, mutatja, mennyire felemelkedett dolgozó népünk életszínvonala. Mert mondanom sem kell, hogy a 156.000 kerékpárt túlnyomó részt nem a burzsoázia vásárolta meg, amelynek létszáma, hála a népi demokráciának, erősen apadóban van, hanem megvásárolták mindenekelőtt a dolgozók. Hasonlóképpen a 10.000 motorkerékpár is döntő többségében a dolgozókhoz került. 1950-ben mintegy 120 millió forint értékben termeltünk rádióvevőkészülékeket, mintegy 43 százalékkal többet az előző évinél. Ezeknek a rádiókészülékeknek nagyobb része ugyancsak a dolgozókhoz jutott. Érthető ezek szerint, hogy a szükséglet számos területen nagyobb mértékben jelentkezik, mint amekkorát termelésünk az adott időpontban ki tud elégíteni. De természetesen, a belső áruforgalomban tapasztalt rendellenességek nemcsak erre vezethetők vissza. A belső áruforgalomban megmutatkozó rendellenességekben szerepet játszik mindenekelőtt a mezőgazdasági termelés elmaradása, iparunk meggyorsult termeléséhez képest, ami aránytalansághoz vezet az ipar által rendelkezésre bocsátott árutömeg és a mezőgazdaságban termelt árutömegek között, a mezőgazdasági termékek hátrányára. De szerepet játszik e mellett az is, hogy a dolgozók, a keresők száma s ezzel együtt a béralap rendkívül gyors ütemben növekszik, másrészt pedig a dolgozók számának ez a gyorsütemű növekedése átmenetileg csak kisebb mértékben jut kifejezésre a fogyasztási javak termelésének emelkedésében, mert a szocialista iparosítás megköveteli, hogy most mindenekelőtt nehéziparunkat, illetve általában a termelőeszközök termelését fejlesszük. Mindezekhez járul saját tapasztalatlanságunk és gyenge szervezettségünk is az állami s általában a szocialista kereskedelem terén. Végül, de nem utolsósorban, igen komoly szerepet játszik népünk ellenségeinek, a kizsákmányoló osztályoknak, ezek maradványainak, a különféle reakciós elemeknek népi demokráciánk ellen irányuló tudatos kártevő munkája is. Ismeretes, hogy 1950 folyamán az ellenség időről időre több alkalommal kísérelte meg, hogy közellátásunkat a folyó szükségleteket messze meghaladó tömeges vásárlásokkal zavarja, mesterségesen sorbanállásokat szervezett és mindent elkövetett, hogy megpróbálja megnehezíteni közellátásunkat. E galád célja érdekében az ellenség kihasználta saját gyengeségeinket s az államgépezetünkben, szocialista kereskedelmi apparátusunkban megbúvó kártevő elemeket. Jellemző, hogy megyénként és területenként vizsgálva az áruforgalom hirtelen, időről időre történő megnövekedését, a vásárlások rendellenes emelkedését, összefüggést lehet megállapítani az úgynevezett vásárlási láz megjelenése és a mezőgazdasági termények beadásának menete között. Így például a múlt év júliusában Vas és Veszprém megyében, amelyek akkor a beszolgáltatással jelentősen elmaradtak, ütötte fel a fejét a tömeges vásárlás. Ugyanakkor azonban Hajdú megyében, amely a beszolgáltatásban az élen haladt, alig volt tapasztalható a vásárlás emelkedése. Ez is azt mutatja, hogy a folyó szükségletet meghaladó vásárlásokban, amelyek az elmúlt évben időről időre jelentkeztek az ország egyes területein, az ellenség kezét kell keresnünk. Az ellenség, amelyre számos területen súlyos csapásokat mértünk, rávetette magát a közellátás területére, ily módon a közellátás kérdése az osztályharc egyik legfontosabb területévé vált. Pártunk Központi Vezetősége felismerte népünk ellenségeinek megváltozott taktikáját. Felismerte, hogy a közellátás kérdése harci kérdés, az élesedő osztályharc kérdése. Felismerte, hogy a kizsákmányoló osztályok s általában népünk ellenségei, miután a legtöbb más területen vereséget szenvedtek, a közellátást szemelték ki, mint a népi demokrácia ellen irányuló aknamunkájuk egyik legfontosabb harci terepét. Pártunk kezdeményezésére népi demokráciánk államhatalma kemény ököllel sújtott le a közellátás frontján . Ötéves népgazdasági tervünk első évének eredményei és hiányosságai Versla VK